EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása

Napi Magyarország, 1998 december

 

AZ AMERIKAIAK LEGÚJABB TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ NAPJA

 

 

Minden jövendőbeli történelemkönyvben, minden XX. századi amerikai politikáról írt publicisztikában és monográfiában szerepelni fog a dátum, 1998. december 18.  Nem is csak egy, hanem két jelentős esemény miatt. Mindkettő ellentmondásos, az országot megosztó, a világ figyelmét fogva tartó és hatalmas érzelmi hullámokat is kiváltó. És mindkettő szorosan kapcsolódik a 42. amerikai elnök, William Jefferson Clinton nevéhez.

 

Amerika történelmében  Clinton csupán a második elnök, akit elődje, Andrew Jackson 1868-as meghurcolása óta a képviselőház szavazata alapján a szenátushoz utalt a "törvényrendeletek korrumpálásának" vádjával. A szavazatok előzetes kalkulációja következtében hetekkel korábban már valószínűnek látszott, napok óta pedig a biztos tippek közé tartozott, hogy a republikánus többség nem fogja fölmenteni Clintont. Ennek ellenére hitetlenkedő döbbenet, szomorúság és rezignáció lett úrrá Washingtonon az ítélethozatal hallatán: az elnök – 22 szavazati többséggel – két rendben is bűnösnek találtatott  hamis tanúvallomás során tett esküszegés, és – 9 szavazati többséggel – az igazságszolgáltatás obstrukciója miatt.

  

Hillary Clinton, aki többször is hangoztatta, hogy férje szisztematikus szélsőjobboldali áskálódások áldozta, az utolsó percekben próbálta menteni a menthetetlent: szombaton délelőtt találkozott a szavazásra készülődő demokrata képviselőkkel és hozzájuk intézett beszédében a nemzeti megbékélés gondolatát sürgette – mint mondta, nem a férje, hanem sokkal inkább az ország érdekében. Részben ennek tulajdoníthatóan, mintegy hűségnyilatkozatként, a demokraták petícionálták az elnököt, hogy a sokasodó és súlyosbodó problémák ellenére se mondjon le. Akik csak egy kicsit is figyelemmel kísérték az elnök karrierjét, azok tudják, mi sem áll távolabb a céltudatosságáról híres William Jefferson Clintontól.

 

Clinton pályafutásának legdrámaibb napján a szavazás befejeztével – látványos összeomlás helyett – a Fehér Ház Rózsakertjében maga köré gyűjtött követőinek kifejtette azt a szándékát,  hogy "továbbra is az ország javára fog tevékenykedni, és megpróbálja összehozni és felemelni az események által letaglózott népet, hogy együtt haladjanak előre." A szokványosságában is hatásos retorika, na meg a célján túllövő republikánus túlbuzgóság visszahatásaként az elnök népszerűsége egyik napról a másikra 12%-kal megugrott, és ha eddig 42% biztatta, hogy semmi áron ne mondjon le, szombatra 54% osztotta ezt a véleményt.

 

A bűnvádi eljárás elindítása a januárban összeülő szenátusra vár, ahol kétharmados többség szükséges az elnök leváltásához. Addig azonban Clinton teljes jogú elnök, és a kereszttűzben továbbra is nap, mint nap helyt kell állnia. Mivel ellenségei a Lewinsky-ügyön és következményein tovább már nem rágódhatnak, valószínűleg a kritikusok által nem minden indok nélkül "állami terrorizmusnak" is bélyegzett iraki villámháborúját fogják nagyító lencse alá tenni. A háború, amelyet Clinton a szexbotrány árnyékában robbantott ki, és a vádemelési javaslat megszavazásának árnyékában folytatott le, eleddig csak formális figyelmet kapott az ellenzéktől és a médiától egyaránt. Mindez az idők folyamán változhat.

 

A Washington Post csütörtökön leközölte, hogy a Fehér Ház előtt tüntetők kis csoportja nem a Lewinsky-ügyet, hanem "az ártatlan iraki civilek bombázását tartotta büntetendő cselekménynek". Ugyanakkor az egyik legfontosabb washingtoni politikus, a szenátus republikánus többségének vezetője, Trent Lott Bagdad bombázásának estéjén kijelentette: az iraki támadás "időzítése miatt és politikai szempontból egyaránt kérdésekre ad okot."  A kérdésekre pedig előbb utóbb még az Egyesült Államok elnökének is válaszolnia kell.

 

1998. december 19-én reggel Clinton elnök rendelkezésére véget ért a Sivatagi Róka fedőnév alatt folytatott Irak elleni támadás. A történészek nyilván nem fogják a dicsőséges jelzővel illetni, mint ahogy a győztes főparancsnokot  sem fogják hősként  magasztalni. Egy kétes motivációjú, nemzetközileg elszigetelt és végső kimenetelében egyelőre bizonytalan villámháború lezárása és egy esküszegéssel vádolt államfő legális felelősségre vonásának megszavazása teszi történelmi jelentőségűvé december 18-át. Sokan, nagyon sokan boldogabbak lettek volna, ha csak egy egyszerű, megörökítésre méltatlan szombat, egy történelmietlen karácsony előtti bevásárlónap maradt volna.

 

  Fenti cikk eredetileg a Napi Magyarország című napilapban jelent meg.

 

Ebben a témában lásd még: A Clinton-tárgyalás sorsdöntő napja; Kudarcot vallott kísérlet; Veszélyben az elnök

 

Addenda:

 

First lady Hillary Rodham Clinton yesterday launched a vigorous counterattack on behalf of her husband's beleaguered presidency, declaring that the president is the victim of a "politically motivated" prosecutor allied with a "vast right-wing conspiracy."  Using a nationally televised interview as her forum, she assumed a familiar and crucial role as Bill Clinton's first defender. She said she knew him better than anyone in the world, still loved him, and fully believed his denial of allegations that he had entered into a sexual relationship with a White House intern and had urged the young woman to lie about it. (David Maraniss: First Lady Launches Counterattack. January 28, 1998)

 

"I do believe that this is a battle. I mean, look at the very people who are involved in this -- they have popped up in other settings. This is -- the great story here for anybody willing to find it and write about it and explain it is this vast right-wing conspiracy that has been conspiring against my husband since the day he announced for president." (First Lady Hillary Clinton. January 27, 1998) [Clinton told the Today show’s Matt Laurer that her husband had not been carrying on with a White House intern. That was just another story being distributed by his enemies, as part of their unrelenting efforts to destroy him by any means necessary.]

 

Ha az amerikai történelem kereke másképpen fordult volna... Utólag így gondolja az idén hetven éves, neves történész, Andrew Bacevich: 1998: The Lewinsky Scandal.  When President Clinton’s sexual encounters with a young White House intern became known, Hillary Clinton stood by her man. The first lady’s steadfast loyalty helped her husband avoid being thrown out of office, providing cover for other feminists to continue supporting the president.  Imagine if she had done otherwise, declaring his conduct unacceptable.  The pressure on him to resign coming from those who had been among his strongest supporters would have been intense.  This much is certain: had evidence of infidelity, compounded by prior allegations of abuse toward women, forced President Clinton from office, Donald Trump would never have had a chance of being elected president.  In all likelihood he would never even have considered running. (Andrew Bacevich: How We Got Donald Trump: American Paths Chosen and Not (1989-2018) We had many opportunities to avoid this, but we failed. TomDispatch. January 30, 2018)

 

VISSZA  a 90-es évek címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin címoldalára