EMPIRIA Magazin I. évfolyam 12. szám – Kuliffay Hanna írása

Napi Magyarország, 1998. december 24

 

A mítoszoktól Jézus születéséig

ÜNNEPEK ÜNNEPE

A Karácsony a szellemi világörökség kultúrkincse

 

Érzelmeiben és hangulatában a Karácsony a nyugati civilizációk legnépszerűbb ünnepe. A különböző keresztény felekezetek számára Krisztus születésnapjaként, vagyis az Ige földre szállásaként és közvetve az anyaság dicsőítéseként a legkedveltebb egyházi ünnep, ugyanakkor az egyre szekularizálódó huszadik században a más vallásúak és a nem hívők számára is  a szeretet és meghittség  közös szimbóluma.

December 24-én este szerte a nagyvilágban összejönnek az ünneplő családok, rokonok, sokszor közeli jóbarátok is ajándékozásra, fenyőfa díszítésre, gyertyagyújtásra, a templomokban pedig a jól ismert, de mégis minden alkalommal új varázzsal hódító karácsonyi történet felidézésére: „Ebben az időben történt, hogy Augusztus császár rendeletet adott ki, az egész földkerekséget írják össze...”

Jézus születésének története az Újtestamentumból ismeretes. Az elbeszélés körvonalai és szereplői azok számára sem ismeretlenek, akik különben nem jártasak a keresztény mitológiában, mivel a gyermek születése hosszú évszázadok során egyetemes kultúránk számos alkotóművészét és előadóját ihlette meg. A születéslegendák ismertebb változata fény és pompa helyett kietlen, barlangszerű istállóba vezeti az olvasót, és aranyozott bölcső helyett durván ácsolt jászolba fekteti Izrael új királyát. A születésmisztérium nem szerepelt a legkorábbi (i. u. 70 körüli) Márknak tulajdonított evangéliumban, ami a Biblia-szakértőket arra a következtetésre juttatta, hogy csak később ékelődött be a Jézusról szóló írások közé. 

A görög származásúnak tartott Máté és Lukács nevéhez fűződő evangéliumok, amelyek a születést megelőző és követő időszakkal, illetve futólag Jézus gyermekkorával is foglalkoznak, majdnem egy évszázaddal  az események után íródtak, és bár van amiben megegyeznek, sok mindenben ellent is mondanak egymásnak. Jézus fogantatásának hírüladása, az „angyali üdvözlet” két különböző verzióban szerepel a két evangéliumban, viszont mindkét változat a júdeai Betlehemet jelöli szülővárosként, és (a szentlélekről valahogy elfelejtkezve, vagy mit sem tudva) a Dávid király családjából származó Józsefet jelöli Jézus apjaként. Ez megegyezik  Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt levelében tett állításával, miszerint „Ő test szerint Dávid nemzetségéből született.”

Az evangéliumok genealógiai levezetései viszont lényeges eltérést mutatnak: Máté evangélista Ábrahámtól, a zsidók ősatyjától vezeti le József családfáját, Dávid király után Salamon ágát követve. Lukács viszont – aki Ádámhoz, az emberiség ősatyjához visszanyúlva indít – Salamon helyett Nátán nemzetségéből származtatja Józsefet. A felsorolásban az egymást követő nemzedékek száma különbözik, és a bennük szereplő egyéb néveltérések mellett Máté szerint Jézus nagyapja a Jákob névre hallgatott, míg Lukács szerint Élinek hívták.

KELETRŐL FELTŰNŐ CSILLAG

A két karácsonyi mítosz rövidségében is megkapó, emberközeli és inspiráló.  Mellékszereplői jólelkű csodaváró pásztorok, istenfélő napkeleti bölcsek, egy részvétlen szállásadó, a hatalmához minden áron ragaszkodó despota és kiszolgálói, a gyermekirtást végrehajtó katonák, valamint a legyilkolt kisfiait kétségbeesetten sirató anya alakja. Megtalálhatók bennük ugyanakkor az ókori mitológia és folklór jellegzetes természetfölötti tüneményei is mint a különös fénnyel ragyogó útmutató csillag, álombeli intés, angyali jelenés, mágikus számok, pazar királyi ajándékok és nem utolsó sorban égi beavatkozásra történő szűzi fogantatás.

A kereszténység hosszú évszázadok óta megosztott a szűzen szülés hagyományát illetően, annak ellenére, hogy a korai keresztényeknél nem ütközött különösebb ellenérzésbe. Ez a neves vallástörténész, író és gyakorló anglikán püspök John Shelby Spong szerint arra vezethető vissza, hogy a csodálatos megtermékenyülés számos példája volt ismeretes számukra a környező mediterrán- és keleti kultúrák vallásaiból.

Ez a mozaik könnyen a gyermek Jézus ábrázolásának vélhető, holott  a pogány megváltó, Ozirisz-Dionüszosz osztja rajta áldását szűz anyja öléből -- isteni glóriával a feje körül

(Paphos, Ciprus. I. e. IV. század)

A hindú pantheon két kiemelkedő isteninkarnációja, Krisna és Buddha (i.e. 1200 ill. 600), a szűz Devaki illetve a szűz Maya gyermekei voltak. Hórusz az egyiptomi szűz istennőtől, Ízisztől származott, és újszülöttként szintén kapott értékes ajándékokat három királyi látogatójától. A tibeti Indra, a babiloni Adonisz, a hindu napistennel, Mitrával rokon perzsa Mithrasz, a római Quirrnusz, a görög Attisz és Dionüszosz és más istenek több száz évvel Jézus világra jötte előtt földi asszony és égi atya egyesüléséből származtak. 

Spong szerint a betlehemi születéslegendának ez az eleme tulajdonképpen közelebb vitte, szinte bekapcsolta az újonnan alakuló, vetélytársaival küzdő keresztény vallást a környező tradíciók körébe, és könnyebben elfogadhatóvá tette a görög-római mitológián nevelkedett ária népek számára. (Jusztin mártír, a kereszténység egyik legkorábbi apologétája szerint "Amikor azt mondjuk, hogy az Ige Jézus Krisztusként szexuális únió nélkül fogant, akkor valójában nem mást állítunk, mint azok, akiket Jupiter Fiainak neveznek.")

Máté szerint Jézus egy betlehemi házban született, amelyhez rendkívüli fényű csillag vezette a napkeleti királyokat. Így aztán nála nem szerepel a pásztorokhoz szóló angyali hirdetés, a bölcsőként használt jászol(*1), sem a kisded imádására siető pásztorok. Lukács evangéliuma ezzel szemben Augustus császár népszámlálási rendeletének kapcsán helyezi Máriát és Józsefet Betlehembe, méghozzá nyáridőben, “mikor pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat.“ Lukácsnak nincs tudomása a keletről feltűnő csillagról, kíváncsi mágusokról, a császár cenzusáról, sőt Heródes vérengzéséről sem.

Mi több, az első évszázad jól értesült zsidó származású krónikása, Josephus Flavius – aki pedig részletesen beszámol Heródes hosszú bűnlajstromáról – sem említi a betlehemi csecsemők lemészárlását. Ennek ellenére Máté határozottan állította, hogy Jeremiás próféta jövendölései beteljesedtek, mert Heródes “minden két év alatti fiúgyermeket megöletett”.(*2) A meggyőzés erejével ír a tragédiáról: “Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Rachel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”

MÍTOSZOK ÉS PRÓFÉTÁK

Máté feldolgozása szerint Jézus és családja Heródes elől Egyiptomba menekült, majd onnan visszatérve – álombeli utasításra –  a Gelilea tartománybeli Názáretbe költözött, így valósítva meg a próféták szavát, miszerint "az új királyt Názáretinek fogják hívni". Lukács viszont úgy tudja, hogy a születést követő időszakban a kis család békés nyugalomban élt betlehemi otthonában. A nyolcadik napon a  zsidó rituális szokásoknak megfelelően Jézust körülmetélték, majd a negyven napban megszabott tisztulási idő után felvitték Jeruzsálembe, ahol a templomban bemutatták az Úrnak. A két történet nemcsak egyes részleteiben ellentmondásos, de valójában kölcsönösen lehetetlenné teszi egymást.

A kérdés jogosan vetődik fel, honnan származhatnak az eltérések a Jézus születéséről írott rövidke evangéliumi fejezetekben? Korabeli írott forrásanyag hiányában, évtizedekkel az események után mind Máté, mind pedig Lukács szájhagyományokra, az Ószövetség írásaira, pogány vallási tradíciókra és a saját ítélőképességükre voltak utalva. A születés és csecsemőkor homályos időszakát igyekeztek a héber próféták jóslatainak megfelelően alakítgatni.

Régi időkben az ősi, szentként tisztelt szövegrészek, idézetek új művekbe való átültetése, csodálatos elemekkel való gazdagítása és a próféciákat igazoló cselekményvezetés általánosan elfogadott alkotói-szerkesztői metódus volt. Bevett szokás volt a  környező vallások gazdag tárházából  merített anyagnak a helyi mítoszokkal való ötvözése, és a hajdani próféciákra való hivatkozás. Ezek a módszerek és eszközök gyakran szolgáltak a kor jelenségeinek értelmezésére, a jövő feltérképezésére, esetleg új próféták, új tanok és nehezen keresztülvihető reformok elfogadtatására.

Az antik világ hiedelme szerint a rendkívüli egyéniségek nem a saját erejükből, nem tudatos tökéletesedés során lettek naggyá, hanem Isten akaratából. Ennek megfelelően a választottság jelei a születést megelőzően, majd a gyermekkorban is megmutatkoztak. Mivel a nemző szexuális aktus közönséges, tisztátalan cselekedetnek számított, a rendkívüli személyek ennek kizárásával jöttek a világra, és gyakran születésük pillanatától fogva tudatában voltak a rájuk váró megváltó, vagy uralkodói, népvezéri feladatnak. Az írások szerint a szűz Devakitől származó Krisna már bölcsőjében beszélt földi életének céljáról, és az Újtestamentum Apokrifje szerint az újszülött Jézus is közölte anyjával – akit Máriának szólított –, hogy a világ megváltására küldetett.

CSODÁKRA VÁGYAKOZVA

Spong Asszonytól született (Born of a woman) című könyvében, amely Jézus születéséhez kapcsolódó elmélkedéseit és kutatási eredményeit közli, azt írja: “Az Újszövetség nem életrajzok gyűjteménye, hanem olyan írásoké, amelyeket a hit ébresztésére írtak”. Ennek megfelelően indokolatlan lenne történelmi hűséget, adatszerűséget elvárni tőlük. Sokkal inkább úgy tekinthetők – beleértve a születés legendákat is – mint "az első építőelemek a korai kereszténység mitológiai igényein alapuló, önnön humanitásán túllépő Jézus-alak felépítéséhez. Mindezek az elemek alapozzák meg a majdani felnőtt Jézus (rendkívüli) hatalmát és hatását."

Krisztus világrajöttének pontos dátuma mai napig is vitatott. Évszázadokon keresztül január hatodika volt a hivatalos dátum, és csak a IV. században pápai döntésre tették át december 25-re. A téli Solstitium  (napforduló) évezredeken keresztül a napistenek és a földre küldött megváltók születésnapjaként szerepelt a különböző közel-keleti, mediterrán és egyes észak-afrikai vallásokban. Egyiptomban például három és fél ezer évvel ezelőtt  a fény istene és a világ megváltója címet viselő Hórusz isten számára rendezett születésnapi ünnepségek éjfélkor, a december 25-re virradó éjszaka első percétől kezdődtek. A gyertyafényes vallási szertartásokat  ünnepi lakoma és általános vigasság követte, amelyhez az emberek az idő múlásával is rendületlenül ragaszkodtak. 

Valójában a Hórusz, Dionüszosz, Adonisz és más napistenek tiszteletére rendezett vallási fesztiválok népszerűségének elhomályosítására és fokozatos kiiktatására rendelte el a keresztény egyház a karácsonyi ünnepeket. A pogány tradíciók közül azonban számos máig is túlélt, úgy mint a lelki megvilágosodást szimbolizáló gyertyagyújtás, a túlvilági öröklétet jelképező örökzölddel való díszítés és a hangulatában megkapó éjféli mise.

A világ rohamos változása ellenére a vágy a csodára, a transzcendensre, a misztikumra ugyanolyan erejű, mint évezredekkel ezelőtt volt. Az idő viharait átvészelő írások és tradíciók pedig  ma is tekintéllyel, szinte mágikus hatással bírnak. Nyilván ennek tulajdonítható, mert mi másnak is, hogy az Egyesült Államokban az információs kor hajnalán  továbbra is az ünnepek ünnepe(*3) a Karácsony és a könyvek könyve a Biblia.

Eltérések, lehetetlenségek, ellentmondások? A hit magáért a hitért, míg a vágyak, a remények önnön túlélésükért könnyedén félretaszítják a röghöz kötő kételyeket. Az évszázadok során a két evangélista születéslegendái fokozatosan összeolvadtak a köztudatban. Innen is, onnan is vett motívumok ötvözeteként a barlangszerű hajlékban együtt imádják a jászolba fektetett újszülöttet a mesés kincsekkel érkező napkeleti uralkodók, és az angyali útmutatásra nyájukkal odasiető jámbor pásztorok. Az istálló bejárata felett pedig mindannyiukra egyformán ragyogva árasztja varázsos fényét egy távoli, titokzatos csillag. 

*1  A Dionüszosz-kultusz dísztelen pólyába burkolt gyermekistene is  jászolban nyugodott

*2  Az ártatlanok legyilkolása a Mózes-mítosz felidézése

*3 Az ősegyház liturgiájában: Solemnitas solemnitatum

 

Az Ünnepek ünnepe eredetileg a Napi Magyarország 2. évfolyamában  jelent meg 1998 decemberében, alcím, lábjegyzetek és a fenti képek nélkül. (A polgári napilap 1997-2000 között jelent meg - megszűnése után egyesült a Magyar Nemzettel.  Előzménye az Új Magyarország volt)

Akik pozitívan értékelték a fenti cikket, azokat szintén érdekelni fogja Hanna Mária Magdolnáról  megjelenő kétrészes esszéje A fény örököse illetve Szent vagy kurtizán címmel.

Addenda:

"Like Christ, and like Adonis and Attis, Osiris and Dionysus also suffer and die to rise again. To become one with them is the mystical passion of their worshippers. They are all alike in that their mysteries give immortality. From Mithraism Christ takes the symbolic keys of heaven and hell and assumes the function of the virgin-born Saoshyant, the destroyer of the Evil One. Like Mithra, Merodach and the Egyptian Khousu, he is the Mediator; like Khousu, Horus and Merodach, he is one of a trinity; like Horus he is grouped with a divine Mother; like Khousu he is joined with the Logos; and like Merodach he is associated with the holy spirit, one of whose symbols is fire. In fundamentals, therefore, Christism is but paganism reshaped."

 (J. M. Robertson: Pagan Christs. Anno 1903)

"In saying that the Word was born for us without sexual union as Jesus Christ our teacher, we introduce nothing beyond what is said of those called the Sons of Zeus."

(Justin Martyr: Apology 3)

Rómában a saturnáliák mellé sorakozott fel idővel a Győzhetetlen Nap ünnepe (Dies Natalis Solis Invicti), mely kevéssé meglepő módon éppen a későbbi, „keresztény” karácsony idejére esett, és ekkor a Nap újjászületését, legyőzhetetlenségét ünnepelték a boldog rómaiak. A Mithrász-kultusz újabb lökést adott a téli napforduló idejére eső roppant népszerű, életigenlő ünnepnek, amely annyira makacsul tartotta magát a keletről Európába szivárgó misztériumvallás térhódítása idején is, hogy a pogányság vitorlájából csak úgy tudták kifogni a szelet a keresztények, hogy „kiszámolták”: Jézus születésének napja merő véletlenségből éppen a Győzhetetlen Nap ünnepének napjára esik. Így I. Gyula pápa 350-ben Jézus születésnapjává nyilvánította a Sol Invictus ünnepnapját, ugyanúgy rátelepült tehát a keresztény misztériumvallás „ünnepe” a korábbi pogány ünnepre, ahogy a keresztény húsvét éppen a tavaszi napéjegyenlőség termékenység-ünnepére. „Véletlen” egybeesések…Ugyanez a nap a pogány északi népeknél is becses ünnep volt. A téli napforduló a keltáknál a fény újjászületésének ünnepe, neve Yule, melynek jelentése kerék, és az újjászületésre, az élet örök körforgására utalt. Yule idején a kelták örökzöld ágakkal, fagyönggyel és magyalággal ékesítették az ajtókat, az udvaron álló örökzöld fát, általában ezüstfenyőt pedig napszimbólumokkal (arany és piros színű gömbökkel), melyet aztán örömtűzben elégettek. Bent az asztalon szegfűszeggel tűzdelt gyümölcsök illatoztak, a kandallóban pedig a Yule-tuskó nevű nyír, kőris vagy leggyakrabban tiszafa tuskó parázslott, melyet feldíszítettek, akárcsak a karácsonyfát. Az ezüstfenyő az ír-kelta druidák titkos „fa-ábécéjének” első betűjeként (A, mint Ailm, azaz „ezüstfenyő”) egyúttal a napév első napjának szent fája, a születés, újjászületés jelképe. A kelta „fa-ábécé” utolsó fája, a tiszafa a napév utolsó hónapjának és a halálnak a jelképe. Az év fordulójának e két szent fája a halált és feltámadást együtt szimbolizálta. Könnyű felismerni ezekben a pogány hagyományokban a modern karácsonyainkat is jellemző szimbolizmust (karácsonyfa, örökzöld ágak stb.), amelynek értelemszerűen semmi köze a betlehemi jászol világához. E pogány szimbólumok túlélték az Európát sötétbe borító kereszténység pusztítását. A germánoknál és az óskandináv (viking) népeknél a keltákéval nagyban azonos napünnep volt a karácsony, amely a svédeknél ma is a Jul nevet viseli. A germán népeknél az ünnephez szintén nagyon szorosan kapcsolódott a fa mint központi jelkép, amely kevéssé meglepő módon Yggdrasil, a világ fája, maga a világ szimbóluma.

(Téli napforduló: az ősi "pogány" karácsony-ünnep Európában. Anonym. Árpád Rendje közlése)

"Every Pharaoh had to be the Son of God and a human mother in order that he should be the Incarnate God, the Giver of Fertility to his country and people."

(Egyptologist M.A. Murray. 1949)

Krishna was the eight Avatar of the Hindu pantheon and is said to have lived about 1200 B.C.  The parallels between the life of Krishna, as recorded in the sacred books of India, and of the life of Jesus Christ, as related in the sacred anthology of the Christians, is so close that some scholars have believed that the Christian writers copied their account from the Hindus. (...)  Most we can say is that both traditions seem to be traceable to a common source. (...) The Hindu Christ, like many other savior-gods, was born of a virgin. Krishna was the son of the Virgin Devaki. An angelic voice from heaven announced to the Virgin: "In thy delivery, O favored among women, all nations shall have cause to rejoice." The nativity of Krishna was heralded by a star at the time of his birth in a cave, where he was visited by wise men who brought him valuable presents. At the time of the birth of Krishna the cave was mysteriously illuminated. The birth of Krishna occurred while his foster father, Nanda, was in the city to pay his taxes. King Kansa sought the life of the Hindu Christ by ordering the slaughter of all male children born in the same night as was Krishna. A heavenly voice warned Nanada to flee across the Jumna River with the infant Krishna in order to escape from King Kansa. Krishna performed numerous miracles in Mathura. Krishna was the second person of the Hindu Trinity, which consisted of (1) Brahma, (2) Vishnu, and (3) Siva. Krishna, according to tradition, was a crucified Christ. He is pictured in Indian art as hanging on a cross with arms extended. At the crucifixion Krishna was wounded by an arrow, similarly, Jesus was pierced by a spear.

(John G. Jackson: Christianity Before Christ)

 

Most important of all, the Parthians managed to preserve Iranian unity and identity vis-a-vis the new threats of powerful Roman empire, and in the case of cultural exchanges between the two empires, some cultural elements of Iran penetrated into the culture of Rome; for example the creed of Miraism was taken by Roman soldiers to that empire and was propagate very fast; and was accepted by Roman emperors and aristocrats, and some emperors like Neron and Karakala firmly believed in it, and Mitraist temples and prayer niches were constructed in many places like London and Vienna. Even after Christianity was accepted as the official religion by Constantine, many of the Mitraist beliefs and creeds, like birth of Mitra from the virgin mother, Anahita, attribution of Mitra's birthday to Christ (Yalda), decorating pine tree by means of illuminating objects as the symbol of sunlight and finally worshipping on Sunday were transferred to Christianity.
(Dr. Davood Hermidas Bavand: Territorial Challenges and Iranian Identity in the Course of History. 2002)

 

„Konstantin […] élete végéig támogatta a Nap-kultuszt. Két szobrot állíttatott magáról, amelyek a napistent fénylő dicsőségben ábrázolták. A következőket íratta a talapzatra: «Konstantinnak, aki úgy fénylik, mint Héliosz.» Kétségkívül Konstantintól származik a Nap-kultusz és a Krisztus-kultusz összekötésének gondolata, ami a már akkor létező Krisztus-Nap szimbolizmusnak volt köszönhető”.

(Oscar Cullmann, Der Ursprung des Weihnachtsfestes, Zürich 1960, Zwingli Verlag Zürich/Stuttgart, S. 28)

 

The mythology of the sky gods (Uranus, Cronus and Zeus) reflect changes in the father archetype that have biblical parallels --  the God of the Old Testament was a jealous and vengeful god who evolved into a loving and forgiving God of the New Testament.  Dionysus was the only Olympian god with a mortal mother -- like Jesus.  Both were persecuted, sacrificed., reborn or resurrected. Images of Dionysus  as a divine child are sometimes mistaken for the infant Jesus:  the child held by the Black Madonna of Monserrat, for example, holds what it looks like a pine cone or upside-down pineapple -- the thyrsus, a symbol of Dionysus.

(Jean Shinoda Bolen, M.D.: Gods in everyman. Harper & Row. 1989)

 

Helen was the daughter of Leda who was ostensibly married to Tyndareus. Tyndareus, however, was not the father of Helen. Later tellers of the story, no doubt uncomfortable with Leda's evident promiscuousness and lack of adherence to patriarchal laws of male inheritance, interpolated the myth of Leda's seduction by Zeus as a more satisfactory explanation of her behaviour. Leda's case is by no means unique. Bronze Age myths and legends are filled with important children whose mother is named but not their father. These children obviously had a human father, and one who wasn't necessarily the husband of their mother, but when the stories were retold this affront to patriarchal sensibilities was softened with the explanation that each child was in fact fathered by a god.

(Christopher L. C. E. Witcombe: Menkaure and His Queen)

 

Az első századi keresztények számára a december 25-i karácsonyi ünneplés teljesen ismeretlen volt. A pogány Római Birodalom területén a II-III. században a Mitrász-vallás (perzsa eredetű Napisten-kultusz) volt a legelterjedtebb. Ennek részeként december 25-én ünnepelték a téli napfordulót. Azonban már a Mitrász-kultusz megjelenése előtt is bevett gyakorlat volt, hogy a római császárok templomokat szenteltek a „Sol Invictus”-nak (a legyőzhetetlen Napnak), és az újjáéledő győztes Napot ünnepelték. Nagy Konstantin (285-337) kísérletet tett arra, hogy a pogány Római Birodalmat különböző keresztény elemek átvételével erősítse meg. Elérte, hogy a Nap-imádat ünnepét Jézus születése ünnepének nyilvánítsák. Krisztus magát a világ világosságának vallotta (János 8:12), és a keresztények ekként tisztelik őt – azonban ünnepi szertartások nélkül! Az egyháztörténelem néhány kiemelkedő alakjának megnyilvánulásai jól bizonyítják az ünnep pogány hátterét. Az egyik egyházatya, Ambróziusz például ezt mondta: „Krisztus a mi új Napunk.” Augusztinusz elrendelte, hogy – ellentétben a pogányokkal – ezen a napon ne a Napot, hanem annak teremtőjét imádják. Nagy Leó azért kritizált némelyeket, mert a karácsonyt Jézus születésének napja helyett a Nap születéseként ünnepelték.

 (Karácsony – de ki gondol Jézusra?  Keresztenyek.hu)

For three days, after the sun reaches its solstice, it appears to stand still. This period of pause, between the Suns descent and Ascent, wrought paralyzing dread and fear into the hearts and minds of the early pre-Christians. Over Time, they established rituals and traditions concerning this period (December 22 to December 25). They passed the word through oral tradition, and eventually, after their societies established writing, wrote it down, concerning their Sun God: the sun shall lay in a grave (point of solstice) for 3 days. But after 3 days the sun shall rise, be resurrected, (according to Webster's dictionary, the word resurrect is linked to the word resurge, which means To Rise Again, to revive), and ascend toward heaven, (progressively ascend northward to the position of the summer sun). And when the sun completes its ascent upward toward the point of its summer solstice, it will comfort us and bless us with warm weather and long days and will save us (be a savior) from the ravages of winter. (. . .) Jesus Christ and all of the Saviors were Born Right On Time, three days after the winter solstice, at the stroke of midnight on December 25th. The evidence is clear that the Prophecy of the Birth of a Coming Savior was Astronomical, in origin. The ancient Sages personified (gave human names and characteristics) the elements of the Cosmos, in order to produce a Theology (Mythology) that was intellectually compatible to every level of human society, preserved throughout history, because of its Esoteric quality, and soundly based on Natural (Godly) Truth.

(Malik H. Jabbar: Jesus and other Sun Gods)

Died and resurrected gods before Jesus: Osiris, Tammuz, Zalmoxis, Baldr, Dionysus, and Odin, Ishtar, Persephone, Attis.  Some of these had communion of bread and wine, representing flesh and blood.  Are Christians plagiarists or admiring imitators? That is a serious scholarly question. In my opinion the former, because they refused to attribute the original sources in any way or form. 

(Posted by: baby, Wednesday, 29 July 2009)

A csodaszarvas, vagyis a Nap égi futását annak karácsony napján való újjászületése illeszti be a végtelenbe, az örök visszatérésbe, szimbolizálva az emberi életet is a kezdettől a végig, a természetes rendet, az élet ciklusait, magát az életet képezve le a mítosz által; míg a szemellenzőiktől megfosztott sólymok röpte az újjászülető fény felé az emberi és a szakrális összekapcsolódását mutatja nekünk. Az ünnep neve (karácsony) maga is ennek emlékét őrzi. Bár a szívekből, fejekből kitörölhették az ősi ünnep jelentőségét dekadens istenekkel, kisjézussal, betlehemezéssel, a karácsony neve és ősi jelképei ma is figyelmeztetnek igazi, mély, teljesen el nem törölt tartalmára. Karácsony napján fellobbantjuk tüzeinket az ország különböző pontjain, ezzel segítve a fény győzelmét, elősegítve az újjászületést, megtisztulást; a solymászok röptetik nap-madaraikat az ég felé, a régi hagyományok ápolásaként. Nem fénytelen, idegen, hamis közel-keleti importisteneket, misztérium-őrületeket, kancsal apostolokat, zagyva keletnek elmebetegeit ünnepeljük, hanem magát az ezerarcú életet éljük át e téli éjen teljes pompájában, amint a Nap és örömtüzeink füstje felszáll az égre. Ezen a napon kissé mi is újjászületünk, egy kicsit mi is átgondoljuk a mögöttünk hagyott nap-évet.

(Ősi "pogány" ünnepünk: a karácsony. III. rész. arpadegyhaz.hu, 2013 február) 

The infant Horus is shown homage from gods and men, including the Three Magi, who are tendering him gifts. In this scene the cross symbol again appears. 'In this picture' as one Egyptologist noted, 'we have the Annunciation, the Conception, the Birth and the Adoration as described in the first and second chapters of Luke's Gospel, and as we have historical assurance that the chapters in Matthew's Gospel which contain the miraculous birth of Christ are additions not the earliest manuscripts, it seems probable that these two poetical chapters in Luke may also be unhistorical, and borrowed from the Egyptian accounts of the miraculous birth of their kings.

(Samuel Sharpe: Egyptian Mythology and Egyptian Christianity. London, 1879)

McKibben is the author of The End of Nature. His next book, Maybe one: An Environmental and Personal Argument for Single-Child Families, will be published by Random House in the spring of 1998]

The close parallels of careers of Horus and Jesus Christ are listed in the appendix to Gerald Massey's Ancient Egypt. Thos compendium gives nearly 200 similarities and identities.  (...) The Egyptian influence on Orthodox Christianity is far more profound than most people realize. All of us have seen the CHI(X)-RHO(P) emblem displayed in many Christian churches, and reputed to be the sacred monogram of Christ. This monogram, originally sacred to Horus, was known in Egypt thousands of years before the beginning of Christianity. The whole Christian Bible was derived from the sacred books of Egypt, such as: The Book of the Dead, The Pyramid Texts, and the Book of Thoth.  (...) Since the mythology of Horus was known in Egypt thousands of years before the advent of Christianity, then the Egyptian Christ must have been the original and the Christian Christ a copy of the much earlier prototype.

(John G. Jackson: Christianity before Christ. 1985)

 

Blesst is the happy man

Who knows the Mysteries the gods ordain,

And sanctifies his life,

Joins soul with soul in mystic unity,

And by due ritual made pure,

Enters the ecstasy of mountain solitudes;

Who observes the mystic rites,

Made lawful by the Great Mother;

Who crowns his head with ivy,

And shakes his wand in worship of Dionysus.

(Euripides)

 

Even nonbelievers know that Mary probably looked nothing like what she does on Hallmark cards. Most likely, she was a young girl, around 14, with neither a fair complexion nor fawn-colored hair. While there is a dispute over whether Palestinians today physically resemble the denizens of first-century Palestine, it’s fair to say that Miriam of Nazareth looked more like a Middle Eastern girl of today—with darker skin and raven hair—than she did a Northern European Renaissance milkmaid. But if card manufacturers still think of Mary as a fair-skinned beauty queen, many Christians, especially Catholics, don’t even think of her as human: Mary exists on a more exalted plane. For Catholics she is the “Blessed Mother,” the “Blessed Virgin Mary,” and, according to the Council of Ephesus, which convened in 431 A.D., the “Mother of God.” (The dogma-making council reasoned that if Jesus was fully human and fully divine—the two natures inseparable—Mary had to be mother of both, hence Theotokos, or “Mother of God.”)

 

(James Martin: Hail Mary. You have more common with the mother of Jesus than you think. Slate. December 24, 2009]

Saturnalia was a Roman pagan festival to honor the god of agriculture Saturnalia during mid-December each year. Some of the traditions, such as decorating and gift-giving, are believed to be the roots of modern-day Christmas. Saturnalia was a week-long holiday that began on December 17th. During that week of celebration, all work would stop, and typical day-to-day activities cease to exist. People would decorate their homes with greenery and wreaths and even changed the style of clothing they wore. Slaves also stopped working and were even allowed to participate in the festivities and in some cases switched places with their masters. Essentially, it was one of the biggest parties the Western World has ever seen.

(Christmas Has Its Roots In Saturnalia. PastFactory. 2020)

A Mithrász-misztériumokról E. Renan írja egy helyütt Evolánál: „Ha a kereszténységet lesújtotta volna valami halálos »kór«, a világ mithraizálódott volna”. Vagyis a világ Mithrász vallását vette volna fel. Számos kutató egyetért abban, hogy a mithraizmus volt a kereszténység legkomolyabb, s egyúttal legvonzóbb riválisa, amivel valaha találkozott. A mithraizmus a Krisztus előtti évszázad első felében érkezett Rómába és a Krisztus utáni harmadik században élte virágkorát. Mint vallás széltében-hosszában elterjedt az egész Birodalomban, ahol különösen az időközben földbirtokossá lett egykori légionáriusok váltak híveivé. A mithraizmus összhangban állt harcias, férfiúi szellemükkel, aminek köszönhetően például Hadrianus, Commodus és Aurelianus császár is a kultusz beavatottjává lett.  A Krisztus utáni második század végére a mithraizmus a Birodalom hivatalos vallásává lett, magát Mithrászt pedig a Birodalom védőszentjeként és élharcosaként ünnepelték. A Mithrász-kultusz a Napisten, Heliosz kultuszával is egybeolvadt, akit mint legfőbb, legyőzhetetlen isteni hatalmat tiszteltek. Az egyik legnagyobb mithraista ünnep december 25-e volt, a téli napforduló, a Nap újjászületésének napja (die natalis Solis invicti Mithra). Bomlasztó működésükben a keresztények átvették ezt az ünnepet, karácsonnyá változtatva.

(Julius Evola: A Mithrász-misztériumokról. tradicio.org) [Mint ismeretes Konstantin császár tétovázott, hogy a kereszténység vagy a mithraizmus mellett döntsön, nem úgy mint Julianus, aki a Mithrász-misztériumok híres beavatottja lett. Julianus imperátor a mithraizmus, valamint az újplatonikus metafizika s a titkos hagyományok felé fordult avégett, hogy megvalósíthassa merész, nemes tervét: az egyre szélesebb körben terjedő keresztény hittel szemben az ősi római kultuszokhoz való visszatérést. Evola]

The Spirit of Christmas consists in spreading Peace and Justice.

The Spirit of Christmas is when War Criminals are banned from the Birthplace of Jesus Christ.  

In April 2003 at the height of the military campaign directed against Iraq, the Church of the Nativity in Bethlehem decided to ban President Bush and Prime Minister Blair from the birthplace of Jesus Christ.  "They are war criminals and murderers of children. Therefore the Church of Nativity decided to ban them access into the holy shrine for ever. Their entry into the church will tarnish it as (Bush's) hands are covered in the blood of the innocent”. The Church of the Nativity is under the authority of the Greek Orthodox church. Of utmost significance, the US News media has not reported this story. Spread the word to Church parishes in the US and around the World! Unseat the War criminals!

 

(Spirit of Christmas: Bush banned from birthplace of Jesus Christ. Global Research. December 24, 2006)

If we line up the four gospels in the estimated order they were written—Mark (60CE), Matthew (70-90CE), Luke (80-95CE), then John (90-100CE), an interesting pattern emerges. Jesus becomes divine earlier and earlier. In Mark, as mentioned, he is shown to be divine when he is baptized (and perhaps is uniquely adopted or entered by God at that point). In Matthew and Luke, he is fathered by the Holy Spirit and is sinless from birth. In John, he is the Logos, present at the creation of the world—though also born of a woman. This sequence suggests that theologies explaining the divinity of Jesus emerged gradually and evolved as Christianity crystalized and spread. After the Gospels of Matthew and Luke were bundled into the Catholic Bible, the two infancy stories merged. The three astrologers became Kings riding camels. Mary got her own “immaculate conception” and became, to some, a sinless perpetual virgin. The place of Jesus birth became a stable filled with adoring animals. And the holy birthday moved to winter solstice, weaving in delicious and delightful pagan traditions including feasting, tree decorating and festivals of light. The birth of a long-awaited messiah fused with the rebirth of the sun—and their joint birthday party became, in the dead of winter, a celebration of bounty and beauty and love and hope that captivated hearts even beyond the bounds of Christianity.  

(Valerie Tarico: Here are 6 hints that Baby Jesus stories were late additions to early Christian lore.  AlterNet. December 21, 2018)

*

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenkor rovatban)

 

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenkor rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára