EMPIRIA Magazin II. évfolyam 10. szám - ©  2003-2016.  Minden jog fenntartva.    

 

 

 

 Kuliffay  Hanna

 

 

A FÉNY ÖRÖKÖSE VAGY KÖZÖNSÉGES CÉDA?

 

A Mária Magdolna rejtély

 

I. rész

 

 

Az egymásnak egyébként gyakran ellentmondó evangéliumi írások abban  mind egyetértenek, Jézus élete utolsó hetét Betániában töltötte, valószínűleg a testvérek, Mária Magdolna és Márta otthonában.  Az írások szerint önállóan, férfi családfő nélkül élő nővérek korabeli zsidó erkölcsi törvények szerint még  látogatóként sem fogadhattak volna férfiembert, nem hogy szállóvendégként: a törvényerejű szokásjog elleni vétek életveszélyes botrányt robbantott volna ki. Bár nem csak ennek kapcsán, de felvetődnek a kérdések, milyen kapcsolatban volt Jézus  Mária Magdolnával? Ideiglenes szállóvendég, vagy hazatérő családfő volt-e a házában?

 

Az Evangéliumok abban is mind egyetértenek, Jézus tanításai és karizmatikus személyisége mágnesként vonzotta a női híveket. „Tanítása mindenkit ámulatba ejtett, mert szavának hatalma volt”, de a nőkre különösen nagy befolyást gyakorolt. Mind galileai, mind pedig júdeai térítő körútjai során hűséges asszonytábor  követte. Ezek közül egyesek a tanítványok és Jézus testvéreinek házastársai voltak, mások ministránsként önként szolgáltak, betegek gyógyulást reméltek, de mindenféle kiközösítettek és vezeklő bűnösök, még prostituáltak is akadtak köztük.

(A Rennes-le-Chateau templom festett üvegablaka Mária Magdolnát várandósan ábrázolja. (RMaria rovata. Asztrologia Virtus)

 Az állandó kísérők táborából, mintegy rangsorolva, az evangélisták mindig elsőként említik Mária Magdolnát: "Ezután (Jézus) bejárta a városokat s a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát.  Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felsége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukkal is gondoskodtak róla.” (Lukács, 8:1-3)

 

Bár Mária Magdolna 12-szer említett az Evangéliumokban, ennek ellenére nem derül ki konkrétan belőlük – de még szélesebb körű utánanézés után is inkább  csak következtetésekre és hipotézisekre szorítkozhatunk –, milyen szerepet is töltött be a filozofikus alkatú, nyíltan és érzékien odaadó, a tragikus végzet idején rendületlenül kitartó rejtélyes nőalak Jézus életében.

 

Mária Magdolna személyisége és Jézushoz fűződő kapcsolata, akárcsak maguk az Evangéliumok, vagy vallástudományi megközelítésből vizsgálhatók, vagy társadalomtudományi szempontból. Természetesen csak az utóbbi elemezheti elfogulatlanul önmagáért, a realitás kritikus szemszögéből nézve – érzelmi kötöttségektől, kötelességtudattól, vagy a várható negatív reakcióktól függetlenítve. Nemcsak az ember, de bizonyos mértékben minden párkapcsolat is része és egyben terméke a korabeli társadalomnak. Éppen ezért a társadalmi és kulturális háttér vizsgálata és befolyásoló tényezőként való figyelembevétele hozzásegíthet a kapcsolat egyéni jellegének és mélységének  kifürkészéséhez.  Akár évezredek távlatából is.

 

Az első milleneum kezdetekor a zsidó társadalom élesen kettéoszlott nőkre és férfiakra. A nők másodrendű polgároknak számítottak, minimális jogokkal és megfellebbezhetetlen kötelességekkel. A nemük, illetve 'tisztátlanságuk' miatt ki voltak rekesztve a fő templom belső udvarából. Szavuk nem volt hitelt érdemlő a törvény előtt, tehát nem emelhettek vádat és nem tehettek tanúvallomást. Nem tanulmányozhatták a szent iratokat, kénytelenek voltak a papok értelmezését elfogadni. Az életük bizonytalan és kiszolgáltatott volt: a férjük egy írott cetli benyújtásával bármikor elválhatott tőlük és kidobhatta őket a házból, magánál tartva a gyerekeket, akiknek nevelésében és jövőjének eldöntésében amúgy se volt beleszólásuk. 

 

A Leviták a héber próféták és papok határozatára két csoportra osztották a nőket: házasokra és egyedülállókra.  Az utóbbiba tartoztak az özvegyek, elváltak és a hajadonok. Minden nőnek egy férfi alá kellett tartozni, aki jogi képviselője és sorsának meghatározója volt, és akinek ellentmondás nélkül engedelmeskedni kellett, akár férj, sógor, apa vagy ezek híján nagyapa, nagybácsi volt az illető. Az asszony részéről a házasságtörés a legfőbb bűnök egyike volt, amiért nyilvános megkövezés járt.  A megerőszakolt nők sorsa ugyanez volt.

 

A nemek isteni eredetű alá- és fölérendeltsége és a (sovinizmustól nem mentes) szigorú erkölcsi törvények bevezetése a patriarkális rend végleges megszilárdítását szolgálta. A patriarchátus és a monoteizmus erőszakos térhódítása párhuzamosan zajlott, mintegy egymást támogatva és erősítve. A végső cél volt: egy isten, egy családfő – egységesen férfi uralmú társadalom. Camille Paglia szerint „a Genezis a férfiak függetlenségi nyilatkozata az ősi anyakultusztól.”

 

Korábbi nézetekkel ellentétben nem teológiai megfontolás, nem is egyfajta evolúciós folyamat (mi szerint az egyistenhit fejlettebb a politeizmusnál) indította a törvényhozókat a monoteizmus kötelező bevezetésére, illetve a 'bálványimádás', elsősorban az Istennő tiszteletének szigorú betiltására.  A végső döntést az a felismerés váltotta ki, „az olyan vallások mellett, ahol a nők saját  tulajdonjoggal bírtak, ahol jogi identitással rendelkeztek és ahol joguk volt független szexuális kapcsolatteremtésre (az Ég Királynője vallásának jellemzői, K. H.), ott sokkal nehezebb volt  a héber férfiaknak rábírni asszonyaikat, fogadják el azt a státuszt, ahol (alárendeltként) a férjük tulajdonai” - írja Merlin Stone Mikor az Isten asszony volt című tanulmánykötetében. 

 

„A héber nőket rá kellett bírni, fogadják el,  hogy bűn egy férfinél többel hálni. Meg kellett nekik tanítani, hogy ez katasztrofális, isten előtt való szégyen, és az ég haragját vonja maga után –  míg párhuzamosan továbbra is elfogadható maradt a férjeik szexuális viszonya két, három vagy akár ötven nővel is.” Az átállás, amelyre Stone utal, több évszázados viaskodást jelentett a nemek között, de az istenek között is, és sokkal inkább volt társadalmi és politikai jellegű, mint teológiai. Bár akik teológiainak ítélték sem jártak messze az igazságtól, ha  elfogadjuk Sheila Collinst megállapítását, miszerint a teológia végső soron politika.

 

A különböző neveken ismert Ég Királynője – Ízisz, Innin, Istár, Astarte, Anahita, Asera –  felszentelt térítői, papnői és buzgó hívei minden áron próbálták megőrizni jogi, szexuális és gazdasági függetlenségüket (mint az anyai réven öröklődő tulajdonjogukat), de mint tudjuk, az első évezred első harmadára mindent elveszítettek.

 

 

MESTER ÉS TANÍTVÁNY

 

Az Evangéliumokból úgy tűnik, hogy Mária Magdolna nem vonatkoztatta magára  a Leviták törvényeit. Az írások szerint öntudatos és független nőként a nővérével, Mártával lakott együtt. A kezdeti fenntartásokon és kételyeken túljutva a saját sorsukról önállóan döntő testvérek az igazság forrását, a beavatottak számára ígért örök életet remélve váltak Jézus állandó követőivé, támogatóivá és valószínűleg ennél is többé.

 

A legtöbb keresztény vallástörténeti könyv igyekszik a lehető legkisebb jelentőséget tulajdonítani és a legkevesebb szót áldozni Mária Magdolnára. Roland H. Bainton Kereszténység című egyébként átfogó és kiválóan szerkesztett és megírt, 416 oldalas könyve például 6 sort szentelt neki. „(Jézusnak) számos női követője is volt. Egyikük az utca lánya volt, aki könnyeivel áztatta a Mester lábát, és a hajával törölte (szárazra). Általában egy galileai asszonyként azonosították, aki jelen volt a keresztre feszítésnél is, és akinek a feltámadt Jézus megjelent. A neve Mária Magdaléna volt.”

 

Lehetetlen nem észrevenni  Bainton kínos feszengését, míg ezeket a sorokat papírra vetette. Amerikai kifejezéssel „golyót izzadt”, míg kinyögte a Lukács-féle evangélium célozgatása szerinti prostituált, „a város bűnös lánya” nevét. A múlt század utolsó évtizedeit leszámítva a bibliamagyarázat kizárólag a férfiak előjoga volt, és ezek a tudós férfiak soha sem tudtak mit kezdeni Mária Magdolnával. Ki és mi volt valójában? Ájtatos leányzó, vagy kísértő hetéra? Flúgos rajongó, vagy nagytudású apostol? Jézus  beteljesületlen vágyainak tárgya, vagy ágyát vető, lepedőjét mosó törvényes asszonya?

 

Az evangéliumi írásokból nyilvánvaló, az említett nővérek közül Máriának volt jelentősebb szerepe, de ami ennél fontosabb, az összes többi nőt megelőzve, beleértve Jézus anyját is, mindig első helyen volt említve. Ez aligha tulajdonítható másnak, mint Jézushoz való rendkívüli viszonyának. A korabeli zsidó társadalomban a nők értékelését az életükben szereplő férfi, az apa vagy a férj társadalmi pozíciója határozta meg.  Az egyedül boldogulni próbáló nők teljesen jogfosztottan, szinte társadalmon kívülinek számítottak. 

 

Mind Máté, mind Márk beszámol arról a betániai vacsoráról, ahol egyszer csak megjelent egy asszony, és nagystílűen pazarló módon alabástrom tégelyből méregdrága nárdus olajt öntött Jézus fejére. Ismeretlen idegen lett volna a zártkörű összejövetelen megjelenő asszony? Vagy csak utólag törölték az epizódból a nevét?

 

Amennyiben csupán betoppanó idegen lett volna, a tanítványok semmiképpen sem morogtak volna rá, semmiképpen sem kritizálták volna, miért pazarol, miért nagyvonaluskodik, miért nem inkább a szegényekre költi a felesleges 300 dénárját. Hogy is lett volna joguk hozzá? Nyilvánvalóan azért illették szemrehányással, mert a közvetlen körükből való volt, és zokon vették, hogy a közösségi érdekeket és Jézus tanításának sarkkövét, a szegények támogatását érzéki impulzusának engedve sutba vágta.

 

A sorokból úgy érződik, Jézus is ismerte szertelen kényeztetőjét, és mindjárt le is intette a szemrehányókat: „Hagyjátok, mit akadékoskodtok, hiszen csak jót tett velem”. Úgy érezte, és meg is mondta, csak szebbé és kellemesebbé tette az estéjét, amelyhez hasonló nem sok maradt számára hátra. „Előre megkente testemet a temetés(em)re” – tette hozzá.(*1) Tudhatott volna egy odatolakodó idegen nőszemély Jézus közelgő áldozatvállalásáról? Elég furcsa feltételezés. 

 

Ki lehetett ugyanakkor, aki megérezte, talán tudta is a Jézusra váró tragédiát, aki megengedhette, és jogot is formált az „intim szeretet gesztusára” a tanítványok előtt? Ki volt az, aki egy korábbi epizódban „Könnyeit  Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölve elárasztotta csókjaival, és illatos olajokkal kenegette”? Nem lehetett más, mint a Jézushoz legközelebb álló, érzelmeit és érzéki asszonyi énjét minden szégyenkezés nélkül vállaló Mária Magdolna.

 

Kérdés azonban, elképzelhető-e ilyen fokú intim érzelmi megnyilvánulás a korabeli merev és tiltó társadalmi szabályok ellenére mester és tanítvány között? Könnyek és csókok? Csak két lehetőség van: vagy asszonyi jogok, vagy egy kurtizán tolakodása. Mint tudjuk, az evangélisták közül volt, aki az utóbbit propagálta. De miért egyezett volna Jézus bele nyilvános, rossz ízlésű feltűnés keltésébe? Miért sodródott volna megbotránkoztatásba, mikor kifejezetten nem szívlelte? „Jaj annak, aki botrányt okoz. Ha a kezed vagy a lábad botrányt okoz, vágd le és dobd el” – mondatják vele az írások.

 

A kevéssé ismert Fülöp gospel, amely a Jézus halála utáni időkben íródott, de az egyházi elöljárók eretneknek nyilvánítva kirekesztették az Újszövetségből, és szinte minden példányát megsemmisítették, azt állította: „Hárman voltak, akik mindig az Úrral jártak: Mária, az anyja és a nővére és Magdolna (így írva), akit a társának mondanak.” Majd azt írja, „A nővére, az anyja és a társa mind egy Mária voltak” – mintha a Mária szó itt az esszének női rendfokozata lenne. Végül mintegy újabb bizonyosságként hozzáteszi: „És a Megváltó társa Mária Magdolna.” Susan Haskins(*2) azt írja, az eredeti görög szó, koinonos, amelyet a gospel szerzője Mária Magdolnát illetően használ, és többnyire társnak fordítanak, mindennapi értelmezésében félreérthetetlenül szexuális kapcsolatra utal – ma valószínűleg élettársnak fordítanák.

 

Máshol azt írja a Fülöp gospel,  „(Jézus) jobban szerette őt (Mária Magdolnát), mint az összes többi apostolát, és gyakran csókolgatta a száján. A többi apostolok kérdezgették is: ’Miért szereted jobban őt, mint minket?’ A Megváltó azt válaszolta: ’Hogy miért nem szeretlek titeket úgy, mint Őt? Mikor egy vak ember és egy látó együtt vannak a sötétben, semmiben sem különböznek egymástól. Mikor megjelenik a fény, a látó látni fogja a fényt, de az, aki vak, az továbbra is sötétben marad.’

 

Ez a példa aligha utalhat másra, mint a kettőjük, Mester és Tanítvány szárnyaló intellektusának találkozására. Nem utalhat másra, mint a transzcendens revelációk, a misztikus fény közvetítéséről egy olyan személynek, aki igényli, és aki pszichikai és neurofiziológiai alkata révén képes is befogadni, sőt továbbadni. Aki képes tökéletesen azonosulni az ezoterikus szellemi forrással, amelyet mintegy visszahatásként inspirál.  

 

A tanítványokban féltékenységet kiváltó nyílt erotikum ebből a  kölcsönös spirituális és intellektuális feltöltődésből adódóan felfokozott, szikrázó élmény-energia megnyilvánulása. „Az erotikus szeretet gyakran volt közvetítője a misztikus élmény kifejezésre juttatásának” - írja Haskins. De mivel ennek pillanatai a Fülöp gospelben a maguk természetes, spontán voltában a tanítványokkal, Jézus  választott családjával is  megosztottak, jelen sorok írójának egy fajta  törvényesítettséget sugallnak.  Nem kötelezően a tradicionális, hanem esetleg egyfajta ezoterikus törvényesítettséget.

 

 

AZ  EGYHÁZTÖRTÉNELEM  MEGHAMISÍTÁSA

 

A Mária gospel  a Jézus halála utáni kétségbeesett időkről írva úgy mutatja be Mária Magdolnát, mint aki összetartó erő és vigasztalás volt a tanítványoknak, mintegy útmutató a lelki káoszban. Később úgy tűnik, mintha Jézus utódjává avanzsált volna, amit rendkívüli egyéniségén és rátermettségén túlmenően nyilván Jézussal való rendkívüli kapcsolata tett lehetővé.  Ezt a rendkívüli kapcsolatot mi sem bizonyítja jobban, mint Péter egyik megjegyzése: „Nővérem, tudjuk, hogy Jézus jobban szeretett téged, mint a nők bármelyikét.”

 

Barbara Thiering, a neves bibliatudós, teológus és a Holt-tengeri tekercsek szakértője szerint nem kérdéses, hogy ők ketten, Mester és Tanítvány házasok voltak. A kapcsolat törvényesítése nem csak érzelmi igény és erkölcsi döntés lehetett a részükről. Thiering véleménye szerint Jézusnak meg kellett nősülni, hogy folytassa a családi vonalat, és az ő esetében különösen szükség volt rá, hogy megerősítse a saját legitimitását. „Jézus házassága abból a célból köttetett, hogy teljesítse a dinasztikus rend előírt szabályzatát.”

 

Jézus házasságán leginkább azok botránkoznak meg, akik szexuális aspektusa miatt még mindig bűnös állapotnak tartják a házasságot, akik továbbra is az alacsony rendű állati ösztönök kiélésének vélik férfi és nő érzelmi-fizikai-szellemi egyesülését.  Bár senki semmi erre utalót nem találhatott Jézus tanításában, mint ahogy a mindenhova fényt sugárzó hellén kultúrában sem,  a korai keresztények mégis fanatikus megrögzöttséggel analógiát  láttak a szexuális kapcsolat és a bűn között. 

 

John Shelby Spong, gyakorló episzkopális püspök véleménye szerint sokan azzal indokolják a házasság iránti ellenérzésüket, „Valahogy úgy érződik, (Jézus) tökéletes humanitása, ugyanakkor teljes isteni volta is kompromittálva lesz ezáltal a javaslat által.” Erre cáfolatként szolgáljon, hogy a keresztény egyház szentségnek tartja a pap által megáldott házasságot (évszázadokon keresztül Jézus  földi helytartói, a pápák is házasodtak), ugyanakkor az is megfontolandó, hogy a világ minden mitológiájában és vallásában párban voltak és közösültek az istenek, hol egymás között, hol földi asszonyokkal.(*3)  Igen, mindegyikben valamikor még a törzsi isten, Jahve is házas volt „az ő Aserájával”.(*1)

 

Mindenesetre figyelmet érdemlő, hogy Lukács, aki éppen el akart evickélni ettől az örvénytől, és ennek érdekében egyszerűen kurtizánnak nyilvánította Mária Magdolnát, közölte azt az epizódot, amely szerint a kettőjükhöz legközelebb álló személy, Márta szerint Jézusnak rendelkezési joga, vagyis házastársi joga volt Mária felett.  Mikor egy hármas együttlét alkalmával Márta sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket, „Mária az Úr lábához ült és hallgatta a szavait.” A kép idilli, bizalmas meghittséget sugall. Márta azonban nincs meghatva tőle. „Uram – méltatlankodott – nem törődsz vele, hogy a húgom elnézi, egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen.” 

 

Jézus azonban Márta „mindennapisága”, aggodalmaskodó kicsinyessége fölé emeli Mária Magdolna emelkedett tudásvágyát. „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy dologra van szükség.  Mária a jobbik (fontosabb) részt választotta, nem is veszti el soha.” (Ezek után persze nem illett volna együtt nekiülni a Márta által főzött vacsorának, de nyilván pontosan ez történt.)

 

A történet szerint Mária elvárta, hogy (kiemelkedő pozíciója révén?) Márta őt is  kiszolgálja, ugyanakkor Jézus úgy érezte, hogy Mária védelmében kioktathatja Mártát, aki mintha nemcsak vendéglátó lett volna a szemében, hanem családtagként (?) annál több, illetve éppen kevesebb. (Egy családtag, akinek ráadásául ismerjük minden csip-csup gondját,  inkább leinthető, amellett, hogy feltétlen több várható el tőle  mint egy  vendéglátótól.)

 

Ben Witherington hívja fel a figyelmet rá, a zsidó nők nem lehettek tanítványok, csak abban a kivételes esetben, mikor a férjük, vagy eltartójuk rabbi volt, és hajlandó volt személyesen  tanítani őket. Mivel sehol nincs utalás Mária Magdolna rabbinikus származására (valójában zsidó származására vagy vallására sem), kiemelkedő tudását, képzettségét más forrásokból kellett merítenie.  Abban a korban egyedül a lunáris jellegű pogány istennő-vallások nyújtottak keretet, mintegy intézményesített lehetőséget a nőknek tanulásra, kultúrálódásra, anyagi önállósodásra, esetleg társadalmi felemelkedésre. 

 

Spong Asszonytól született című, 1992-ben nagy figyelmet keltett valláselemző könyvében azt írja, „Számos jel található az evangéliumi írásokban, ami arra utal, hogy Jézus valószínűleg házas volt, hogy Mária Magdolna, mint a gospel történetek legjelentősebb női személyisége volt Jézus felesége, és hogy ennek megörökítése a gospel írásának idején a keresztény egyház által el lett fojtva, bár  teljesen nem tudták megsemmisíteni.

 

Több bibliakutató is feltételezi, hogy a János evangélista által említett kánai menyegző Jézus és Mária Magdolna egybekelését örökítette meg. Jézus anyja, Mária mindenesetre felelősnek érezte magát a násznép ellátásáért, és a ház úrnőjeként rendelkezett a szolgákkal, mikor elfogyott a bor. „Csináljátok amit (Jézus) mond nektek!- utasította őket.

 

Amennyiben családi eseményről lett volna volt szó, egyesek szerint János evangélista esküvőjéről, akkor vajon mi ok lehetett az ifjú pár neve vagy a rokonsági fok teljes elhallgatására? Ha viszont a harmincas éveiben járó, tehát nagyon is házasulandó korba jutott Jézus esküvője lett letagadva, és későbbi szerkesztők által az egész történet meg lett csonkítva, annak a menyasszony személye lehetett az egyetlen oka. Annak a menyasszonynak a személye, aki a kiközösített gnosztikus írások szerint ugyan „a fény örököse” volt, de ebben a kiváltságos pozícióban persona non grata lett az egyháztörténelem lapjain. A kezdeti egyházformáló évszázadok során a női alárendeltség bevezetésének/megvalósításának céljával, mintegy a jogfosztás igazolására Mária Magdolnát megvetendő kurtizánként a bűnös szexualitás és női szégyenérzet térden csúszó, porig alázkodó megtestesítőjévé degradálták.

 

A fenti feltevésnek az egyházi cenzorok igyekezete ellenére is maradt nyoma. Jelképes üzenetek, rejtett kapcsolatok és események lapulnak az evangéliumok közvetlen felszíne alatt – a látók számára. János evangélista sorain keresztül például egy bensőséges és egyedülálló kapcsolat sejthető, mikor a temetés utáni harmadik napon Jézust megjeleníti Máriának. A rövid, drámai találkozás során a sírt zokogva felkereső Mária könnyeivel küszködve csak akkor ismeri fel a hajnali sötétségben közelében álló Jézust, mikor az a nevén szólítja, „Mária!” Mire odafordulva felkiáltösztönösen becézőleg szólítva – ami talán csak az ő kiváltsága volt –, és hozzáfutva ölelni akarja. Jézus azonban 'tisztátalansága' miatt tehát iránta való aggodalmában elhárítja, de rögtön fontos bizalmi feladatot ad neki: az apostolokhoz küldi hírvivőnek. Akik jelképesen értelmezik a jelenetet, ezen a fontos bizalmi feladaton keresztül tartják Mária Magdolnát az apostolok apostolának.

 

Az apokrif Mária gospel még érzelmesebb közlése szerint a rituális megtisztulás folyamata miatt Jézus még nem volt kész a családjával és híveivel való találkozásra, de képtelen volt kivárni a megszabott időt Mária Magdolna mély gyászát látva: „Nem jelentem meg neked, amíg a könnyeidet és az irántam érzett fájdalmadat meg nem láttam.”

 

Későbbi korok egyházi vezetői kétségbe vonták ezeket a személyes momentumokat, mint ahogy  Mária szerepét és jelentőségét is Jézus életében. Az első évszázad végétől szisztematikus hadjárat indult a Jézus hagyatékát eredeti tisztaságában híven őrző és közvetítő asszonyi tanítvány emléke ellen. A beteges nőgyűlölő prozelita, a tarzuszi Saul-Pál mesterkedését érezni a 180 fokos fordulatban – ez azonban már egy másik cikk témája lehetne.

 

Mindenesetre érdemes ennek kapcsán idézni Andrew Harvey Az ember fiaMisztikus ösvény Krisztushoz című könyvéből:

 

“Jézus forradalmi jellegűnek ítélhető tisztelete a nők iránt hagyománnyá vált a korai egyházi gyülekezetekben. A kezdeti gnosztikus egyházakban a nők taníthattak, gyógyíthattak, proféciálhattak, keresztelhettek és fontos pozíciókat tölthettek be. A jelenlegi keresztény egyházpolitikának, amely kitiltja a nőket az eklézsiából, és amely általánosságban degradálja a nők státuszát és lehetőségeit, semmi köze magához Jézushoz, és eredeti üzenetének a legkárosabb és legszomorúbb megcsúfolása. . . . Tragikus módon ebben is, mint számos más kérdésben Pál elképzelése és nem Krisztus példaadása irányította az egyházi élet két milleniumát.”

 

Spong Lukácsnak (7:36-40) évtizedekkel az események után írt evangéliumi epizódjára hivatkozva vetette fel, mintha ez lett volna az első halvány  jelzés, a kezdeti lépés, amely Mária hírnevének bemocskolásával elindította a tendenciát, ami végül kitaszította Jézus életéből, mialatt megfontolt lassúsággal a szűz anyát próbálta  a keresztény történelem fő helyére emelni. Semmi kétség, Lukács Mária Magdolna degradálásával közrejátszott a Jézus által eredetileg kijelölt szerepek felcserélésében – valójában a korai egyház eredeti szellemének meghamisításában.

 

Míg Jézus nem sok elismeréssel adózott az anyjának – sőt Márk (3:31-35), de enyhébb formában Lukács (8:19-21) egyik beszámolója szerint is többször megtagadta – Lukács később (11:27-28) a „Jézus anyjának dicsérete” című rövid fejezetben próbálkozik a fiúi kötelezettségre apellálni: „Boldog a méh, amely kihordott és az emlő, amely szoptatott!”. A dicsőítéssel felérő elismerés az új irányzat, a Mária-kultusz kialakulásának első megnyilvánulása.

 

Mária felmagasztalása során a passzivitás, engedelmesség, szerény háttérbe olvadás és szűzi tisztaság jelképévé válik, míg Mária Magdolna lejáratva a tudálékos, agresszív, bűnös bujaságé. A kontraszt kiélezésére Lukács az, aki a farizeus házában lejátszódó esemény során „rosszhírű nőnek” mondja Mária Magdolnát (7:36-40), visszaélve a  félreérthetőség lehetőségével, és aláadva a korabeli férfi sovinizmus féltékeny gyűlölködésének: rosszhírű és bűnbánó városi nőnek mondja, ahol a vád (zseniális trükkel) mintegy magába foglalja a vétkesség önvád formájában történő beismerését. Ennek ellenére ott motoz az örök kétely,  vajon az fakasztotta könnyekre Mária Magdolnát, amivel az Evangéliumok írói és a korai egyházatyák vádolták? És vajpn az volt, akinek évszázadokon keresztül hitték, és mondták?

 

*1  A zsidó szokásjog szerint a feleség vagy az anya joga és kiváltsága volt a halál bekövetkeztével  bebalzsamozni a férj ill. fiúgyermek holttestét nyilván „megelőlegezni” is csak az anyának vagy házastársnak illett volna.

*2   Susan Haskins: Mary Magdalen – Myth and Metaphor. 1993

*3  Az ókori istenek halálát, majd feltámadását a szent házasság rítusának keretében az istennővel való egyesülés követte.

 

2003. október

   

 

A cikk II. része a Jelenidő rovat novemberi írása Szent vagy kurtizán címmel.

 

Addenda:

Beáta azt írja a freemail.hu-ról Hannának:  ". . . Nem tudom, tudsz-e róla, de a Newsweek 2003. december 8-i száma, tehát kb. 10 nappal a te cikked internetre kerülése után a Biblia nőalakjairól jelentetett meg egy cikket, amiben többek között Mária Magdolnáról is írt bővebben, bár nem olyan részletesen és közel se olyan árnyaltan, mint te. Az egyetlen dolog, ami az ő cikkükben meghökkentett, mint sokat mondó újdonság, az a  Bernadette Broothen nevű egyetemista storyja volt. Ő egy nagyon érdekes felfedezést tett az Újszövetség egyik korai változatát olvasva a graduális tanulmányai során: azt derítette ki a Junius nevű egyik keresztény apostolról, akit Pál apostol is említett, hogy nő volt, és eredetileg Junia volt a neve, akit az évtizedek v. évszázadok során a fordítók a maguk igényeinek megfelelően egyszerűen megférfiasítottak.  A cikk azt is megírja, Brooten felfedezését hivatalosan is elfogadták, mikor az 1989-es Bibliában ismét az eredeti női név, Junia lett használva. Ha még egyáltalán olvassa valaki. Ezt csak azért írtam meg, mert alátámasztja az általad írottakat, hogy a Biblia az érdekeknek és korszellemnek megfelelően írott propaganda anyag és még csak nem is égi tintával. És persze azt a véleményedet is, hogy a nőknek fontos szerepe volt Jézus és a korai kereszténység idején, amit aztán az apostolok, köztük a többek által homoszexuálisnak vélt Pál,  minden erővel visszaszorítottak.  Rendkívül élvezetes volt számomra a tanulmányod, modern és tárgyilagos, sokrétű és meggyőző."

Az i.e. VI. században a politeista zsidóság még elszántan ragaszkodott a pogány istennőhöz, az Ég Királynőjéhez, akit (Baáltól elcsábítottan) Jahve asszonyának tekintett. A vallási vezetők minden tiltása ellenére újra és újra visszatért  hozzá hagyományos áldozatokat mutatva be neki, ahogy "atyái, királyai és hercegei  tették mindig is Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin" a régi szép időkben.  "Then ... all the people who dwelt in Egypt ... answered Jeremiah: “We will not listen to you! We will ... burn incense to the Queen of Heaven and pour out drink offerings to her, as we have done, we and our fathers, our kings and our princes, in the cities of Judah and in the streets of Jerusalem. For then we had plenty of food, were well-off, and saw no trouble."  (Jeremiah 44.15-17)

"It will come as an unpleasant shock to many that the God of Israel, YHWH, had a female consort and that the early Israelite religion adopted monotheism only in the waning period of the monarchy and not at Mount Sinai." (YHWH and his Asherah. Ha'aretz Magazine. October, 1999)

The point is that deep down-way deep-I still regard myself as a Christian: The ideas of salvation and redemption even extend to the poetics of dramatic narrative. Yet I also believe that the Virgin Mary and Mary Magdalene, like Eve in the Garden of Eden, have been bad news for women for more than 2,000 years. It’s easy enough to condemn the Magdalene Sisters as cruel miscreants from the recent past, but the universal virus of sexism persists to this day. It’s therefore slightly amusing to see the great humanitarians in the Bush administration preaching to Muslims around the world about the rights of women, when the administration’s own fanatical positions on abstinence, abortion, birth control, stem-cell research and all other radical bugaboos are designed to subvert the rights and very dignity of women. (Andrew Sarris: Magdalene Survivors Speak-British Doc Inspired Mullan’s Film. The New York Observer.  August 25, 2003) [Steve Humphries’ Sex in a Cold Climate , a documentary denouncing the Magdalene Asylums, which were operated by Catholic nuns in Ireland for over 100 years, caused an uproar when it was televised in England in March 1998 as part of Channel Four’s Witness series. An estimated three million people watched the documentary, one of the highest figures ever recorded for the series. A help line was set up, which received calls from almost 450 women who had experienced abuse and trauma through the Magdalene Asylums and the Catholic Church. The documentary was blacklisted by the Irish network RTE and to this date has never been officially aired in Ireland. Sarris]

The Magdalenes were not arrested, tried or convicted for any crime; they were simply “detained,” like the almost-forgotten inmates of Guantánamo Bay. (Andrew Sarris: Magdalene Survivors Speak-British Doc Inspired Mullan’s Film. The New York Observer. 2003. [Amazingly, the last Magdalene Asylum didn't close until 1996. Sarris)

 

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.)

 

Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne, jelezze a cikk írójának: KuliffayHanna@aol.com

 

 

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenidő rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára