EMPIRIA Magazin II. évfolyam 9. szám: Kuliffay Hanna írása

 

 

 

A LÉLEK EMBERE: GEORGE W. BUSH

 

 

 

A hit segítségére számítok a nemzet legkomolyabb problémáinak megoldásában” nyilatkozta George Bush az év elején Nashvilleben tett látogatásakor, ahol az előkészületben levő iraki háborút „országunk legmagasabb szintű morális tradíciójaként" népszerűsítette.  Az égi áldásban vetett hite mellett földi tanácsadóként gyakran támaszkodik Dr. Condoleezza Rice-ra, aki „a győzelmet”, vagyis az amerikai jellegű demokrácia nehézfegyverekkel való sikeres terjesztését „a mi időnk morális küldetésének” tekinti. Mivel Bush maga vallotta a transzcendens hitet és a judeo-keresztény moralitást politikája döntő tényezőinek, munkássága értékelésében és kritikájában, sőt történelmi szerepének megítélésében is elkerülhetetlenül mérvadók lesznek.

 

(Roman Genn rajza, National Review)

 

Az EMPIRIA Magazin rendszeres olvasóinak nem újság, hogy Bush reggeli kávéjának kavargatása közben a napi sajtó helyett a Bibliát böngészi. Az öreg Bush atyai büszkeségére már többször is végigolvasta – így válva az ő szavaival „a lélek emberévé”. A filozófikus megállapítás szerint azok hisznek feltétel nélkül, akik nem akarnak tudni. A Bibliát is nyilván azok használják mankóként, akik nem bíznak  a saját értékítéletükben, vagy nem is rendelkeznek vele.

 

Lévén saját bevallása szerint intuitív egyéniség,  Bush közvetlen személyéhez szólónak véli az ókori könyveket, amelyeknek tanításait és törvényeit tájékozatlansággal tetézett tudatlanságának pótlására mai politikai helyzetekre és eseményekre próbálja vonatkoztatni. Ölébe csöppent korlátlan hatalmától kéjesen meg-megborzongva, „újjászületésében” megacélozódva, erőszakra alapozott hódító küldetésének biztos tudatában reggelenként Mózes törvényit böngészve hallani véli az égből hozzászóló intelmet: “Minden népet, amelyet az Úr, a te Istened kiszolgáltad neked pusztítsd el, ne kíméld őket részvéttel, . . .” 

 

Eric Hoffer szerint az igaz hívő – aminek Bush is vallja magát nem tapasztalatból és megfigyelésből adódó tényekből vonja le következtetéseit, hanem a szent könyvekből.  Számára az érzékek bizonyítéka és a józan ész eretnekség és hitszegés. Ezzel egyetértő a gyakorló pszichológus és zsurnaliszta, Carol Norris értékelése, aki szerint George Bush sokkal inkább hoz csupán morális indíttatású politikai döntéseket, mint bármelyik korábbi elnöktársa. „Ezek teljesen mások, mint a józan észre, tényekre és bizonyítékokra alapozott döntések” – állapítja meg Norris. Józan ész? Tények? Bizonyítékok? Aligha  igényli bármelyiküket is az az intuitív agy, amely Rice szerint nem szívesen hallja a szót 'komplex', és amelytől egy idejétmúlt vallási kényszer a legalapvetőbb humanista értéket, az empátiát is kiirtotta. Bush egyszer azt nyilatkozta, fogalma sincs róla, hogy gondolkodnak a szegények. Mint ahogy nyilván arról sem, hogy éreznek a B-52-esekkel megfélemlített, Abrams tankokkal sakkba tartott iraki gyerekek. A csillagos-sávos zászlóval fedett koporsókat a Tigris és Eufrátesz völgyéből hazaváró feleségek és anyák.

 

Norris egyik konkrét példája Bush kificamodott morális elmélkedésére a következő: A tömegpusztító fegyverek azonnali veszélye volt Bush indoka az iraki háborúra. Hoppá. A tömegpusztító fegyverek nem léteztek. Erre föl Bush most lényegében azt mondja: „Na és?  Szaddám rossz ember. Nagyon rossz. Mi viszont jók vagyunk. Így aztán, hogy mi jók vagyunk, Szaddám viszont rossz, jogossá válik az illegális háború körüli összes hazugság és félrevezetés.” Norris figyelemmel kísérve az elnök tevékenységét több tényezőt is összesítve azt állapította meg, egyfajta képzeletvilágban élő, morális fejlődésében visszamaradott „nagy gyerek”. (A királycsinálók nem véletlenül pécézték ki.) A meghatározás nem rossz indulatú vagy szarkasztikus, hanem a szakember analitikus megfigyeléseire  alapozott diagnózisa.

 

A morális fejlődés teoristája, Lawrence Kohlberg tudományos kutatásai alapján három szintre és azon belül hat stádiumra osztotta az egyén morális okfejtésének, ítélethozatalának fejlődését. A pre-konvencionális szinten belül a zéró stádiumban az ítélethozatal egocentrikus. A gyerek azt ítéli jónak, amit szeret, amit akar vagy ami  hasznára lehet, míg rossznak azt ítéli, amit nem szeret, vagy amitől fél, mert fájdalmat okoz(hat) neki. Még nincs fogalma a szabályokról és kötelezettségekről, amiket tudomásul véve engedelmeskedne a személyes vágyaitól független tényezőknek

 

Norris, aki Busht ebbe a kategóriába sorolja,  több példát is felhoz az elnök elemista színvonalú egocentrizmusára, majd idéz egy Bob Woodwardnak adott interjúból: „Én vagyok a parancsnok. Nekem nem kell megmagyarázni, miért mondok dolgokat. Talán másoknak meg kell magyarázni, miért mondanak valamit, de én nem érzem úgy, hogy bárkinek is magyarázattal tartozom.”

 

VELÜNK VAGY ELLENÜNK

 

Bushról többször leírták, hogy 40 éves koráig alkoholfüggőségben szenvedett, ami a szekértői vélemények szerint magyarázat lehet elferdült személyiségére. „Az addictive (túlzott függőségű) egyéniségek jellemzője a  leegyszerűsített minden-vagy-semmi, jó-vagy-rossz (a közel-keleti politikát illetően velünk-vagy-ellenünk, K. H.) gondolkodásmód” – írja Sokféle út, egyféle utazás című könyvében C. D. Davis PH. D., majd így folytatja: „Valamiben 100 százalékosan hinni valójában gyermekded állapot, amely szorongásos neurózist és más pszichológia zavarokat idézhet elő a személyes fejlődés rovására.”

 

Az addictive személyiség „gyógyulást” remélve sokszor egyik szenvedélyből kikászálódva egy másik rabja lesz. A Jack Daniel's mámorából például hatalmi mámorba esik. Önmaga helyett a társadalomra lesz veszélyes. Kurt Nimmonnak a CounterPunchban közölt 19 oldalas tanulmánya Imperial Sociopaths címmel Glenn Campbellt idézi a szociopata fogalmi meghatározásáról: „A szociopata a többi embert tárgynak tekinti, akiket manipulálni és használni kell, úgy, ahogy többségünk egy csavarhúzót vagy egy papír zsebkendőt használ. A szociopata nem érez empátiát mások iránt (bár megjátszhatja), és nem érez szégyent vagy megbánást a visszaélései miatt.”  Justin Frank, a pszichiátria professzora azt írja Bush a kanapén (Bush on the Couch) című könyvében, közvetlenül az iraki bombázásokat bejelentő beszédje előtt a Fehér Ház egyik monitorja elkapta, amint az elnök azt mondta, "(Ez) jó érzés."

 

A gátlástalan kihasználás, az empátia és szégyenérzet hiánya klinikai tünetek, mint ahogy a nagyra törő autokratikus vágyak is -- a szuverenitás és nemzetközi jog lábbal tiprása, a politikai jogfosztás és gazdasági kiszolgáltatottság erőszakos törvényesítése, az ellenzéki hangok kíméletlen elfojtása, a kollektív megtorlás -- mind szellemi torzulás megnyilvánulásai. Bár Bush rendszeresen hivatkozik a 9-11-es terrortámadásra az afgán és iraki háború kiváltó okaként, valójában a Közel-Kelet erőszakos térdre kényszerítése azt megelőzően kialakult vágya és terve volt. 1999-ben egy családi barát, David Herskowitz interjút készített az akkor még kormányzó Bush-sal, amelyben kijelentette:

 

"Az egyik kulcs(fontosságú tényező), ami a nagy vezér benyomását kelti, az a legfőbb parancsnoki pozícióban való szereplés. Apámnak ott volt  az összes politikai tőkéje, amit az irakiaknak Kuvaitból való kiűzésével halmozott fel, de elpocsékolta.  Amennyiben nekem alkalmam lesz (Irakot) megszállni . . .  ha nekem lesz annyi tőkém, én nem fogom elpocsékolni."

 

A mások iránti empátiát törvénnyel tiltó bibliai szociopaták óta a történelem hosszú listát produkált belőlük, akikből Nimmon is felsorol egy párat, többek között a tömeggyilkos Kolumbuszt, a nagyra tartott felfedezőt, aki a 8 milliós Taino indán őslakosságból alig 100 ezret hagyott életben. Kolumbusz? És még mondja valaki, hogy az "új világrendet"  szőnyegbombázással, rakétákkal és a legújabb (kísérleti jellegű) tömegpusztító fegyverekkel  kialakító neokonzervatívok nincsenek elit társaságban! Nimmon megemlíti még –  ugyan név nélkül – azt a Wall Street Journalnak nyilatkozó nagyágyút is, aki szerint a harmadik világ elleni háborúk indoka „a civilizációk összeütközése”, amire hivatkozva a glóbuszon szinte mindenkire fegyverrel rá lehet erőszakolni a ”demokráciát”. (Nimmon idézőjelei)

 

William Blum szerint az amerikai külpolitika soha nem  volt morális elkötelezettségtől fűtve, sokkal inkább egyéb fontos dolgok diktálta szükségtől hajtva. Nyugodtan utat engedhetünk tehát kételyeinknek, mikor az elnökhelyettes Dick Cheney egyszer csak azt nyilatkozza, az iraki háború célja a nyugati demokrácia közel-keleti meggyökereztetése, annál is inkább, mivel a jó nevű zsurnaliszta, Molly Ivins a San Francisco Chronicle-ban figyelmeztet rá, hogy senkit se hallott Cheneyhez hasonló megfontolt nyugalommal hazudni Henry Kissinger hivatali szereplése óta.

 

Végül is, Norris szerint Bush vallási és morális elkötelezettségének állandó hangoztatása ellenére a politikája morális kudarcok sorozata. Az "új világrend" kialakításának állítólagos égi inspirációja ellenére semmi köze Istenhez, semmi köze a szenvedélyes együttérzéshez (a választási hadjárata során beígért együtt érző konzervativizmus(*1) megvalósításához, K. H.) és semmi köze az emberek gazdasági helyzetének, szociális körülményeinek  javításához. A pszichológia doktora szerint sokkal inkább köze van Bush személyes vágyálmához, hogy végre több legyen, mint az önmagától való félelme, egy morális, üzleti és személyes csődtömeg

 

Az európai olvasóknak érthetetlennek tűnhet, miért nem kritizál és támad a média egy veszélyes szociopatát, akit értelmiségi körökben politikai és morális katasztrófaként,  (állam és egyház hivatalos szeparáltsága ellenére) nyilvánosan evangelizáló Biblia-mániákusként, a paralogizmus megtestesítőjeként tartanak számon? A válasz, mint annyiszor: hagyománytiszteletből és politikai okokból.

 

Nemzetközi konfliktus esetén amerikai hagyomány a belső egység, ha más nem, egy látszat egyetértés fenntartása. Nyilvános kritika tehát, még a személyes is, kizárva. Az amerikai külpolitika bírálása még békeidőben is tilos, akkor is ha nyilvánvalóan téves, állítja Todd Gitlin, a Columbia Egyetem  professzora, a The Sixties (A 60-as évek) szerzője.  Ha valaki, ő tudja, hogy amerikai fiúk koporsóinak tízezrei kellettek hozzá, míg a tömegek túl jutva tradícionális beidegződéseiken és a hazafiatlanság vádjától való szorongásaikon egységgé kovácsolódva léptek fel az elhibázott vietnami külpolitika ellen.

 

Másodsorban  az amerikai  társadalmon belül és pártján, a republikánus párton belül Bush egy jelentős réteg képviselője. Leginkább a középső és déli államokban 40-45 millióan vallják magukat hozzá hasonlóan újjászületett kereszténynek, „a lélek emberének”, az abszolút igazság tudójának, akiket pár hónappal ezelőtt mellveregető büszke izgalommal töltött el a védtelen Bagdad több napos légi ostroma és Bashra DU lövegekkel és izraeli gyártmányú L-20-as szóróbombákkal való meghintése.

 

Meglepetés a 40-45 milliós  szám? Nem éppen. Kohlberg szerint az emberek többsége a morális fejlődés három alsó kategóriájába tartozik, és csak nagyon kevesek, a szellemi kiváltságosak jutnak el a legmagasabba, a hatodikba. Amerikaiak tíz milliói hiszik és vallják, hogy van olyan isten – az Isten(?) –, amelyik egyik népet kedvelve a másiknak „még az emlékét is eltörli a föld színéről”.(*2) Amelyik megengedi, sőt bátorítja, ha erőfölénybe kerülsz, ellenségednek még az írmagját is irtsd ki. Ezen erkölcsi normák kritikátlan elfogadói és fanatikus hirdetői az Új Világrendet kialakító Bush-Cheney duó legkitartóbb hívei.

 

Az abszolút igazság birtokában lenni annyi, mint a familiaritás hálójával beteríteni az egész világmindenséget. Nem léteznek (váratlan) meglepetések és nincsenek ismeretlenségek. Minden kérdés meg van válaszolva, minden döntés meg lett hozva, minden esemény előre látott.  Így az igaz hívőnek nincsenek kétségei, (gyötrő) tétovázásai. (Eric Hoffer: The True Beliver)

 

„A fanatikus vallási elkötelezettség az iparilag fejletlen országok jellemzője – mondhatnánk korrelációban van az iparosodással: ahogy a társadalom iparilag fejlődik, a vallási fanatizmus csökken” – állítja Noam Chomsky, majd mindjárt kivételt is hoz fel a szabály alól. „Nos, két ország van, amely nem veszi a kanyart.  Az egyik Kanada, a másik pedig az Egyesült Államok – az utóbbi teljesen kilóg a sorból: olyanok vagyunk, mint egy elmaradott földművelő társadalom. 1980 körül az Egyesült Államok (statisztikailag) Banglades színvonalán volt, nagyon közel Iránhoz.  Az amerikaiak 80 százaléka hisz a vallási csodákban.” Méghozzá literálisan. Jerikó trombitaszóra leomló falaiban, a Vörös-tenger szétválásában,  a vakok divinális nyállal kevert porral látóvá tételében, mi több a már bűzlő halottak újraélesztésében.  Ami mégis a legnagyobb csoda, hogy az emberek mindennapi letaglózó tapasztalataik ellenére hisznek a mesékben, a jónak és igaznak a gonosz feletti végső győzelmében.

 

MIHÁLY ARKANGYAL KONTRA LUCIFER

 

A csodahívők világában, akárcsak Bush számára, valójában az egész világ a és a Gonosz küzdőtere, ahol a tisztaszívű hívők oldalán áll Mihály arkangyal lángpallossal, B-52-es bombázókkal és egy 87 milliárdos hadi kiadásokat fedező csekkel, míg a másik oldalon maga Lucifer „gyáva terroristákkal” és a „fensőbb rendű keresztény értékeket” ok nélkül lenéző anarchistákkal körülvéve. Hogy hova vezet ez a primitíven leegyszerűsített, bárgyú hitre alapozott, fehér-fekete látásmód? Llewelyn Pows 1930-ban írt szavaival „a szkepticizmus szüli a toleranciát”, aminek értelmi fonákjaként a vak, bárgyú hit szüli az intoleranciát. És vele a háborút. Az internáló táborokat. Nem csak az egyéni, de az állami terrort.

 

Aki eddig Amerikában nem tulajdonított jelentőséget a neo-konzervatív és az újjászületett keresztény szimbiózis felelőtlen "megelőző" interveniálásának és a hazai lakosság (hívő hazafiakra és judeo-keresztény ellenes terrorista szimpatizánsokra való) szándékos polarizálásának, most komolyan végig kell gondolja, hogy jutottunk ide, ebbe az iszapos-hínáros veszélyzónába, ahonnan nemcsak továbblépni, de hirtelen visszalépni se kockázatmentes. Az érdektelenség és tájékozatlanság ma felelőtlen, nemzetellenes vétségek. Hazafiúi kötelesség újraértékelni a korábbi (esetleg felszínes) állásfoglalásokat az újonnan  napvilágra került tények kalkulációjával, és meg kell tenni az ellenlépéseket, ha a többség szerint vakvágányra jutott az ország.

 

Amit ezzel kapcsolatban az alternatív média több zsurnalisztája, de Leonard Pitts, a Miami Herald kommentátora is hiányol, az a Fehér Ház szándékos hazugságdömpingje iránti kollektív felháborodás. Miért nincsenek leleplező vezércikkek, spontán tüntetések, vádemelési javaslatok, hivatali lemondatások? Miért nincs felelősségre vonás?  Kormányválság?

 

„Őszintén szólva ami engem magánál a fegyverarzenál keresésénél is jobban foglalkoztat az az a tény, hogy mi, a nép úgy látszik nem törődünk túl sokat vele, vajon megtalálják-e vagy sem. Két hónappal azután, hogy a (tömegpusztító) fegyverek még mindig nem kerültek elő, a Gallup felmérés szerint 56 százalékunk azt mondta, a háború végül is jogos volt, akár találnak tömeg irtó fegyvereket, akár nem”– írja Pitts, majd felháborodottan folytatja:

 

Ez az eredmény egyfajta morális képlékenységre vall, ami páratlanul visszataszító. Lényegileg azt a felháborító tényt bizonyítja, hogy hajlandók vagyunk racionalizálni az eseményt, mintha azt mondanánk, ez most már egy fait accompli, és tovább már nem számít, miért is csináltuk. És ha az eredeti ok már érvénytelenné lett, teljesen OK behelyettesíteni egy másikkal. Az embernek az az érzése, képtelenek vagyunk szembenézni a ténnyel,  hogy becsaptak minket a háborúhoz vivő úton.  Hogy az indok, amit felhoztak, valószínűleg nem volt  igaz. A válaszunk erre a lehetőségre egy kollektív vállrándítás. És ez obszcén.

 

Ez a birkaszellem egy évszázadok óta félrevezetett, agyát a feltétlen hit kötelezősége miatt rendszeresen megerőszakoló, hipokrizmusra és engedelmes beletörődésre nevelt, kulturálisan izolált, tekintélytiszteletre szoktatott  nép nem egészen váratlan reakciója. Obszcén, mint Pitt mondta, de nem teljesen váratlan.

 

Timothy Freeman Az elborzasztó igazság Irakról című tanulmányában szintén felveti ezt a nagyon is elgondolkoztató kérdést, az agyak rendszeres manipulálásának következtében a súlyos események és bűnök könnyed racionalizásáról, a bűntudat és a szégyenérzet haldoklásáról, talán azt is mondhatnánk, egy fajta össznépi tudathasadásról:

 

Úgy tűnik, egy dolog kristály tisztán leszűrhető ebből a háborúból. Az egész kérdés, hogy Isten létezik-e, vagy sem, a leginkább túlértékelt és végül is a legkevésbé számító kérdés az emberi történelemben. Rengeteg amerikai hangoztatja odaadó hitét az Istenben, de ez a hit nem gátolja meg őket abban, hogy támogassanak egy igazságtalan háborút, és ezen keresztül az igazságtalanság ügynökeivé váljanak.  Én magam nem tudok elképzelni egy szerető istent, aki valamit is törődne egy olyan „hittel”, amely nem tudott megakadályozni egy ilyen mérvű igazságtalanságot.

 

Freeman azok közé a kevesek közé tartozik, aki megpróbálta rekonstruálni, hogy fajulhattak a dolgok megint odáig, hogy egy kiszolgáltatott kis népet nem kezeltek részvéttel. Amit talált, megdöbbentő:

 

Mint nemzet kudarcot vallottunk, mikor általánosságban nem vitattuk meg kellőképpen a háború  jogosságát és (konkrétan) az Irak ellenes háború ügyét. Elvakított minket a mítosz Amerikáról – hogy Isten megáldotta Amerikát és ezért Amerika igazságos. Túl magabiztosan, hogy az igazság oldalán állunk, holott éppenséggel hátat fordítottunk az igazságnak, és helyrehozhatatlan kárt okoztunk a nemzet lelkének.

 

Hihetetlenül leegyszerűsítőnek hangzik, de a bibliamagoló, legfeljebb fictiont olvasó, tv- és videó-mániás, propaganda nyeldeklő tömegek szemlélete nyilván nem komplikáltabb. Mindenesetre a felfedezése elvakított minket a mítosz, hogy Isten megáldotta Amerikát és ezért Amerika igazságos – kiváló példa arra a veszélyesen kificamodott, ordítóan logikátlan és ostoba következtetésre, ami orvoslás híján (rövid távon szigorú felelősségre vonás, hosszú távon a szekuláris közoktatás szintjének fejlesztése és a szekuláris humanizmus filozófiájának széleskörű terjesztése) és egy elfogulatlan, nemzeti érdekeket képviselő  vezetőgárda hatalomátvétele nélkül további tragikus eseményekbe sodorhatja a országot.

 

KIRÁLYOK ÉS KARDINÁLISOK

 

Mark Twain, a népéért aggódó, nagytiszteletű humanista író Reflection on Religion (Vallással kapcsolatos reflexiók) című, 1906-ban írt esszégyűjteményében – amely zárolás miatt csak több, mint fél évszázaddal később, 1960-ban jelenhetett meg – töprengett azon, vajon miért is vezeti félre önmagát mítoszaival, szent könyveivel és dogmáival az ember, amivel, ha jól meggondoljuk hozzájárul, szinte legitimizálja, hogy királyai és kardinálisai is becsapják. Akinek nincs önbecsülése, hogy várhatná el, hogy mások emberszámba vegyék? Aki szándékosan áltatja magát és a kétségbeesés mitológiáját realitásként, sőt a jelenre való orvosságként adja be a saját gyerekeinek, milyen alapon  várhatja el másoktól, hogy igaz szóval illessék?

 

„Cinikus módon a könyörület forrásának nevezzük Istenünket, bár állandóan tudatában vagyunk, hogy nincs egyetlen autentikus pillanat sem a történelemben, mikor ezt az erényt ténylegesen gyakorolta volna” – írta a korának társadalmi egyenlőtlenségeivel, rasszizmusával és vallási hipokrízisével türelmetlen Twain, majd így folytatta:

 

A moralitás forrásának tartjuk Őt, bár történelmi múltjából és mindennapi tevékenységéből, amelyeket érzékszerveink révén fel tudunk mérni, nagyon is nyilvánvaló, hogy tökéletesen nélkülöz mindent, ami a morálra még csak emlékeztet is. Atyának szólítjuk és nem gúnyból, bár megvetnénk és elítélnénk bármelyik földi apát, aki csak az ezredrészét okozná a fájdalomnak, gyötrelemnek és durvaságnak, amelyet a mi Istenünk juttat a gyermekeinek nap mint nap és rótt ki rájuk naponta az évszázadok során, mióta Ádám teremtésének bűntette elkövettetett.

 

Nemcsak a Twain nyomdokain haladó szekuláris humanisták, racionalisták, ateisták, deisták, agnosztikusok, materialisták, de a dogmatizmust, cionista kivagyiságot, fanatikus ortodoxizmust és vallási farizeuskodást szintén elítélő egyházi személyek közül is többen támadják Bush politikáját. John Stanton, Virginia állambeli jezsuita-műveltségű író Bush háborúja Jézus Krisztus ellen című esszéjében dühösen támadja az elnök 2000-ben tett kijelentését, amelyben Jézust nevezte meg kedvenc filozófusának:

 

„Krisztus felvilágosult tanításainak és áldozatának szemszögéből vizsgálva Bush II. egy szánalomra méltó emberi lény, egy papír tigris hadvezér, egy szomorú figura, egy olyan valaki, aki földi javakért eladta a lelkét ördögi kézbentartóinak.”

 

Stantont felháborítja, hogy Bush és militáris keresztény republikánus követői Krisztus nevének puszta hangoztatásával a követőjének tekintik magukat, és hogy Bush azt meri állítani, hogy az Ember Fiától való útmutatás és megvilágosodás révén döntött Irak megtámadása és elfoglalása mellett.

 

Freeman a korábban említett tanulmányában azt írja, ha prominens (katolikus és protestáns) vallási vezetők (többek között az amerikai katolikus püspöki kar, K. H.) nem nyilatkoztak volna olyan erősen elítélő hangon a háború ellen, akkor kísértésbe esett volna, hogy általánosítva az intervenciót en bloc a kereszténység nyakába varrja. (Lehet ma egyáltalán egységes kereszténységről beszélni?) Ez annál is inkább nagy tévedés lett volna, mivel számos kiváló forrás hívta fel rá a figyelmet,  hogy a nagyrészt szekulárisnak, vagy legalább is agnosztikusnak mondható közmédia vezéregyéniségei és tulajdonosai, a vallásilag vegyes összetételű ill. ateista neo-konzervatívok, a nemzetközi zsidó sharonisták, a háttérből operáló ultra-ortodox zsidóság és a vallásilag divergens szabadkőművesek mind kivették részüket a közel-keletet átrendező zelóta propaganda terjesztésből. Ennek ellenére a tény tény marad, Bush tömegtámogatását az erőszakosan evangelizáló újjászületett cionista keresztényektől kapja, és rájuk számíthat legnagyobb számban a következő évi elnökválasztáson is.

 

Bush már eddig több mint 120 millió dollárt szedett össze választási kampánykiadásainak fedezésére. Eszerint a vallási ideológiára és a hazafias szólamokra alapozott külpolitikája egyelőre életképes, és bár elég hihetetlennek tűnik, de a lakosság közel 50%-ánál népszerű. A Biblia szolgáltatta abszolút erkölcsiség minden pirulás nélkül  sikeresen feldolgozta, és magába olvasztotta az éjszakai bombatámadásokat, a nehézfegyveres büntetőosztagokat, internálótáborokat, razziákat, a hazugságra épülő további hazugságokat. Ez persze nem meglepő Marti Amis szerint, aki úgy véli, „A  vallás nélkülözi a reális értékítéletet és az (emberi) méltóságot, míg a priusza univerzálisan elborzasztó.”

 

A mások szuverénitását égi sugallatra tankokkal eltaposó vallási hipokriták ellenpólusaként jegyzett szekuláris humanisták, racionalisták, deisták, materialisták és más szabadgondolkodók(*3) számára a kőtábla helyett a tudósok, elsősorban filozófusok által kidolgozott normatív értékmérő szolgál irányadóul.  (Méghozzá az emberiség paradoxikus helyzete és tulajdonságai miatt Alexander Pope javaslatára az önismeretnek kellő figyelmet szentelve, mivel  az emberiség megfelelő mércéje maga az Ember.) Az objektív morális princípiumok az isteni retorzióktól való félelem helyett hatásuk és következményeik által válnak elfogadottá, vagy éppen lehetetlenné. Az alapelvek dogmává merevedés helyett fakultatívan vitatottak (többnyire zárt körű) fórumokon és egyetemi körökben, filozófiai és más akadémiai publikációkban, irodalmi berkekben és szellemi műhelyekben; ugyanakkor a társadalom és a kultúra evolúciójával párhuzamosan  ésszerűségre és magas fokú érzelmi  töltöttségre, elsősorban empátiára és ennek következtében toleranciára alapozottan újra és újra értékelve, a mindenkori körülmények figyelembe vételével kerülnek mérlegre.

 

A „kiszolgáltatottak elpusztítása”, még ha lehetőség nyílik is rá – gazdag olajkutak, máshol bő termésű olajfa ligetek megkaparintását jelentve sem elfogadható a szekuláris humanisták, racionalisták, felvilágosultak, deisták és más szabadgondolkodók számára. Az égi parancs, ha legyőzöd a kiszolgáltatottakat, töltsd be rajtuk az átkot és ne könyörülj rajtuk (Mózes 7:2), semmilyen körülmények között nem állja ki az objektív értékítélet, a morális mérlegelés döntő próbáját.

 

„A világ abszurditását nem tudjuk megváltoztatni, de meg tudjuk változtatni, ahogy benne élünk” – vallotta a szabadszellemű Camus. „Meg tudjuk változtatni az egymáshoz való viszonyunkat.” Korának vallási hitvilágából kiábrándult írója azt tanácsolta kortársainak, az elavult abszolút értékek helyett a társadalomnak új értékrendszert kell bevezetni, amely azon vitális kérdés felé irányít, hogyan található értelem az emberi létben.  

 

Milyen időszerű – mégis milyen távolinak tűnő életcél ma is!

 

*1 Az együttérző konzervativizmus bajnokaként Bush többek között egyezséget kötött Ted Kennedyvel az oktatás szintjének emelésére, de a költségvetésben nem adott rá semmi pénzt; látogatása során nagy hangon 15 millió dolláros emelést ígért Afrikának az AIDS elleni küzdelemben, de nem gondoskodott anyagi fedezetről; támogatásáról biztosította a munkaképzés új tervezetét, de közben lecsökkentette az erre a célra  korábban megszavazott összeget, mint ahogy az  AmeriCorpsnak is, amelynek humanitárius munkásságát és nemzetközi szerepét pedig nyilvánosan többször is nagyra értékelte.

*2  Jahve maga mondta Mózesnek: „Az amélitáknak még az emlékét is kitörlöm az ég alól.” 

*3 A kanadai University of Calgary filozófia professzora, Kai Nielsen szerint „Elvont értelemben véve egy teljesen racionális, vagyis értelmes ember, a leghatásosabb módon próbálja elérni fontosnak tartott végcélját, képes rá, hogy türelemmel kivárja akaratának megvalósulását, míg leginkább a hasznára szolgál;  ha a  körülmények úgy kívánják képes átgondoltan és kritikusan felmérni a vágyait és céljait; képes a különböző társadalmi kényszerhatások figyelembevételével átlátni társadalmának ideológiáit és mitológiáját és tudatosan kontrollálni tudja a saját egyéni pszichológiai hátterének esetleges torzító hatásait. A racionális ember igazságos és nem részrehajló  és nem fog  fanatikus vagy félnótás módon a szenvedélyeinek élni. A maga idejében és környezetében jól tájékozott és ennek megfelelően kellő precizitással kiértékelt információkra alapozottan tud cselekedni. Méltányos sikert elérve arra törekszik, hogy eszmevilágában következetességet és koherenciát teremtsen, és – ha a kulturális körülmények lehetővé teszik, hogy megszerzett tudása révén döntsön – nem lesz a rabja olyan irracionális kozmológiáknak, mint a judaizmus és a kereszténység.”

 

Megjelenési idő: 2003. szeptember

 

 

Ebben a témakörben lásd még: Lapszemlék  2003. I. félév. 10., 9., 4. írás;  Lapszemlék 2002. I. félév, 7. írás; A szekták világa; Lapszemlék 2002. II. félév, 4. írás; Lenin árnya a Fehér Házban Útban 500 milliárd felé;

 

Addendum:

 

Whenever I hear President Bush tell another lie (or read that he has told another lie) I'm reminded of the Liar-in-Chief's former professor at the Harvard Business School, Yoshi Tsurumi, and his spot-on recollection of this president's punk past. According to Professor Tsurumi, Bush "showed pathological lying habits and was in denial when challenged on his prejudices and biases. He would even deny saying something he just said 30 seconds ago. He was famous for that. Students jumped on him; I challenged him." [Mary Jacoby, "The Dunce," Salon.com, 16 September 2004]  Tsurumi concluded: "Behind his smile and his smirk ... he was a very insecure, cunning and vengeful guy." "He was just badly brought up, with no discipline, and no compassion." [Ibid] In conservative Lebanon, Pennsylvania, where I grew up during the 1950s and 1960s, such people were called "punks." (Walter C. Uhler: Put on the Spot Our Punk President, Lies Yet Again)

 

James Carroll: It could indeed be. But this issue involves more than the temperament of George Bush. It involves the structure of the fundamentalist mind. One pillar is bipolarity - the understanding of reality as divided between good and evil; you're on the side of good and they're on the side of evil. However, they can begin by being Osama bin Laden's band, which then becomes the Taliban, which becomes Afghanistan, which becomes all the Muslims who ever talked about the Great Satan, which becomes Iraq, and now maybe Iran, and even critics in the U.S. "They," "they," "they." We see that progression in Bush. A second pillar is an absolute allergy to doubt. The fundamentalist mindset doesn't survive once you admit doubt or self-criticism. When asked for an example of a mistake he had made, Bush surprised people two years ago by claiming he couldn't think of one. The tragedy of Bush is, if you ask that question of him today, I'm sure he would answer the same way. (American Exceptionalism Meets Team Jesus: A Tomdispatch Interview with James Carroll)

"Our nation has been chosen by God and commissioned by history, to be a model of justice before the world. (. . .) Events aren't moved by blind change and chance.  Behind all of life and all of history, there's a dedication and a purpose, set by the hand of a just and faithful God. (. . .)  America has a spiritual energy in her which no other nation can contribute to the liberation of mankind."   (George W. Bush at the national prayer breakfast. 2003)

"I don't think you order suiciders (sic!) to kill innocent men, women, and children if you're a religious person." (George W. Bush. Fond Du Lac, Wisconsin, July 14, 2004)

 

“Mr. Bush is the triumph of the seemingly average American man. He’s not an intellectual.” (Peggy Noonan. The Wall Street Journal)

 

For American fundamentalists, the words affirm that a genuine man of God is in office at last, most of them being blissfully unaware that the job of President is just that, a job, not a religious ministry. Most of them also are blissfully unaware of how hard their ancestors fought for genuine religious freedom -- their chief ally in the battle being the religious skeptic Jefferson. Two centuries later, America's fundamentalists are perfectly ready to do unto others what was previously done unto their ancestors, that is, to impose their beliefs, views, and attitudes on others. The fit of fundamentalist attitudes with America's position in the sphere of world affairs is perfect, having moved in two centuries from a nation opposing a distant, arrogant imperial power to being the world's distant, arrogant imperial power. American fundamentalists' determination to judge and interfere with the private lives of others, their insistence in believing they hold the only truth -- these attitudes perfectly support the interests of a smaller, far more privileged group of Americans who claim B-52s serve as tools for democracy and enlightenment. (John Chuckman: God Bless America -- Welcome to Ripley's Believe It or Not of Christianity)

 

"Gog and Magog are at work in the Middle East. . .  The biblical prophecies are being fulfilled. . .  This confrontation is willed by God, who wants to use this conflict to erase his people’s enemies before a New Age begins." (President George W. Bush to French President Jacques Chirac. 2003)

 

 

 

VISSZA  a Jelenkor rovat címjegyzékéhez

VISSZA az Empiria Magazin címoldalára