EMPIRIA Magazin I. évfolya 1. szám – Kuliffay Hanna írása

2001. szeptember 17

 

AZ ELLENSÉG IS IMÁDKOZIK - DE KIHEZ?

© Kuliffay Hanna.  Minden jog fenntartva.

 

Az Egyesült Államokat szeptember 11-én ért nemzeti tragédia felmérése és kihatásának értékelése egyelőre kibontakozó stádiumában van. Egy héttel a terrortámadások után a fizikai rombolás nagyságának valósága nagyjából regisztrálódott New Yorkban és Washingtonban is, a két város lakosságának érzelmi megrendülése és hosszútávú pszichológiai sérülése azonban a látszólagos nyugalom ellenére is kiszámíthatatlan. Lassan felmérhetővé válik a gazdasági csapás súlya és országos kihatása: a hétfőn nyitó tőzsde pesszimizmusa és a Federal Reserve újabb kamatláb csökkentése az általános elbizonytalanodás félreérthetetlen megnyilvánulásai. Fokozatosan, de még mindig csak halványan kirajzolódnak a Bush adminisztráció megtorlást fontolgató  terveinek körvonalai. A szokványos nyugtatgatás azonban, hogy minden O. K. lesz!, senkit sem ringat abban az illúzióban, hogy hamarosan.

Nyilvános szabadtéri kegyhely –- Királyi Palota, Bangkok (Kuliffay Hanna felvétele)

Az ország, amely áldozatok ezreit és a mentési munkálatokban résztvevők közül több száz hőst gyászol, minden elismerést megérdemlő elszántsággal próbál megbirkózni a hirtelen rászakadó érzelmi és lelki nehézségekkel. A hírközlések szerint látogatottabbak a templomok és megnőtt a Biblia eladások száma: az emberek vigaszként, reményként Istenhez fohászkodnak. Neki köszöngetik az életüket, akik megmenekültek. Neki hálálkodnak, akik csak összeégtek vagy csak nyomorékok lettek. Hozzá könyörögnek, akik újabb támadástól tartanak.

Csakhogy az ellenség, az öngyilkos jelöltek is imádkoztak. Ők is reménykedtek. Ők is könyörögtek. Bátorságért. Vasidegekért. Győzelemért. Az újabb teóriák szerint ráadásul ugyanahhoz az istenhez. (Ha nem ilyen szívszorítóan komoly témáról lenne szó, ez még mulatságos is lehetne.) Régen azt mondták volna: Allah viaskodott Jahvével azon a végzetes keddi napon a gazdasági imperializmust jelképező New York-i felhőkarcolók körül. A vallástörténész, Roland Bainton szerint is a népek háborúja valójában mindig az istenek háborúját jelentette Ez az általánosan elfogadott vélemény azonban a globalizációs érdekeknek megfelelően eluralkodó szinkretisztikus törekvések következtében változik: az egyre inkább térhódító teológiai trend szerint a világ egyetlen hatalmas akol, és a  juhok mind egy pásztor alá tartoznak.

Mint Alain de Benoist is észrevételezte, manapság különösen elterjedt olyan rendszereknek tekinteni a különböző vallásokat, mint ugyanannak az alapvető valóságnak a különböző utakon történő megközelítése amivel Ő maga korántsem értett egyet. "Véleményem szerint még az ábrahámita vallások esetében is tévedés azt hinni, hogy a zsidók, a keresztények és a muzulmánok három különböző koncepciót vallanak ugyanarról az 'Istenről'. Az igazság az, hogy egyáltalán nem ugyanazt az istent imádják." (Jézus és testvérei. Gazdag István fordítása)

Korunkban a hajdan egymás ellen vetélkedő, különböző törvényű és erkölcsű, különböző fajú és nemzettudatú istenek helyébe egy integrált – szkizofréniájában kiszámíthatatlan, irgalmas-könyörtelen, toleráns-türelmetlen, militáns-pacifista – istenség került a trónusra, ki hol egyik, hol másik édes gyermekére mér kíméletlen csapást. Mintha a világpolitika káoszában maga sem tudná, hogy palesztin vagy zsidó híveinek élete értéktelenebb. Hívő amerikai vagy zelóta arab imádóinak földi pályafutása feleslegesebb. A badmei csata 40 ezer áldozata közül az Eritrea-beliek vagy az etiópok halála lényegtelenebb. Az orosz vagy a csecsen fiúk véráldozata jelentéktelenebb.  Nem véletlenül írja Jack Miles Isten életrajza című könyvében: "Isten nemcsak kiszámíthatatlan, hanem veszélyesen kiszámíthatatlan."  Rousseau ezt azzal a megdöbbentő érvvel próbálta menteni, Istennek nincs szüksége, ezért nem is rendelkezik azzal a logikailag elvárható ésszerűséggel, amely az inteligens emberrel szembeni elvárás – Rousseau istene ugyanis "tiszta intuició".

Malcolm X, a muzulmán hitre áttért afro-amerikai polgárjogi harcos írt egyszer erről a szkizofrén teremtőről a fehérek iránti több évszázados “részrehajlásának” kapcsán, a maga naív módján: "A muzulmán vallás arra tanít, hogy Allahot fogadjuk el istenünknek. Ti keresztények valószínűleg szintén benne hisztek, mivel ti is abban az Istenben hisztek, aki a világot teremtette, az egyetlen különbség, hogy ti Istennek hívjátok, mi pedig Allahnak. A zsidók Jehovának hívják. Ha tudnál héberül, te is Jehovának hívnád. Ha tudnál arabul, akkor valószínűleg Allahnak. De mivel a fehér ember, a barátod, megfosztott az anyanyelvedtől még a rabszolgaság idején, az egyetlen nyelv, amit tudsz, az az ő nyelve. Így aztán mikor a nyakad köré tekeri a kötelet, az ő nyelvén kiáltasz Istenhez, de ugyanakkor ő is kiált Istenhez. És te csodálkozol, miért hogy te hiába könyörögsz, soha nem neked válaszol ..."

A zavarkeltés nyilvánvaló céljával afro-amerikai körökbe már a 40-es években bedobták a három istenség eggyé ötvözésének  fenoménját. A kereszténységből való kiábrándultságukban ugyanis a feketék tömegesen tértek át az igazság-egyenlőség-testvériség elvét gyakorlatban megvalósító muzulmán hitre, amely öntudatot és új lendületet adott a polgárjogi küzdelmeknek. Megfékezésüket, elbizonytalanításukat mi sem szolgálta jobban, mint a közös istenség fogalmának sugallata: Kár a gőzért fiúk! Végül is mindegy, hogy a könyörgés Allahnak, Istennek vagy éppen Jahvének van címezve minden ima egy helyre fut be.

Amiből természetesen következik, hogy a választottak és a kegyeltek továbbra is kivételezettséget élveznek, míg akik segélykiáltásaikra eddig nem kaptak választ, ezután sem fognak. A később legyilkolt Malcolm X azonban soha nem jutott el eddig a következtetésig. Azzal ámította magát, csupán kommunikációs zavar okozta az Afrikából elhurcolt feketék millióinak kiirtását, egyszerű nyelvi nehézség. Innen már csak egy bakugrás volt a mámorító hitvilágba: ha legközelebb halálfélelmében Allah Akbárt kiált, akkor Allah maga oldja majd le véresre horzsolt nyakáról a kötelet.

GLOBALIZÁCIÓS ÉRDEK INTEGRÁLT ISTENKÉP

(A vallási) hiedelmek csupán a hit révén igazolhatók, soha nem értelemmel" – írja Edmund Leach, angol antropológus. Az amerikai Basil Willie szerint is a vallásban, a tudománnyal ellentétben, az értelem nem mértékadó. Egyetemes történelmünk a bizonyítéka, hogy a tömegek legkönnyebben a hitre alapozott értelem-kirekesztéssel manipulálhatók és tarthatók kordában. Másképpen nem történhetne meg, hogy (az orruk előtt és mégsem tudatosulva) halk lépésekben haladva megvalósulás felé tart a különböző fajok és népek különböző karakterű és moralitású isteneinek összegyúrása egy globális hatalmú egyeduralkodóvá.

A szinkretizmus indoklása? Lényegében mindig mindenki ugyanazt az egy istent imádta. Tényleg így lett volna? "Több, mint 300 isten van, akiknek mind más a bőrszíne és a jellemző tulajdonságai, a féltékenytől és bosszút lihegőtől a szerető-gondoskodó istenségig vagy a teljesen indifferensig” – állítja Yatri. (Az ismeretlen ember) Az egyiptomiak a núbiai ősistennek, a szénfekete  Ozírisznek és a kávébarna Amon-Rének hódoltak.  Ugyanakkor a japánok és a kínaiak az ázsiai küllemű Shintót és Buddhát imádják, az indiaiak viszont a fekete Krishnát, aki olyan fekete, mint ők maguk" – írta a tudós Jose V. Malcioln, majd így folytatta: "A Klu Klux Klan egy sápadtarcú, szőke Jézust imád. A feketék és latinok azt hiszik, hogy ez a fehér Jézus megvédi őket a Klu Klux Klantól és égő keresztjeiktől."

 

Az ember mindig saját képmására alkotta istenét: teljes egyetértésben II. Ramszesz  fáraó és a főisten, Amon-Re. ( Louvre)

"Az emberek mindig is hittek az istenek és vallások millióiban, akármelyiket nyomták le a gigájukon" – vádolt az emberiség sorsát szívén viselő Mark Twain a Vallási reflexiók című filozófiai esszéjében. És a hangsúly itt nem máson, mint az akármelyik szón van. A zsidók történelmi meggyőződése, hogy a héber isten uralja a világmindenséget. A filológus Mary Lefkowitz szerint egy klasszikus korban élő alexandriai zsidó, Aristobulus azt állította, hogy Pitagorasz, Szokratész és Plátó "hallották Isten hangját" – természetesen a világ teremtőjének, a héber istennek hangját.  Nem véletlenül írta Rousseau, hogy mikor a népek megszólaltatták Istent, mindegyik a saját modorában beszéltette, és azt mondatta vele, amit hallani akart.

Az 1439-es firenzei  zsinat viszont az egy igaz keresztény isten diktatúráját hirdette meg mondván, minden pogány, zsidó, eretnek és szakadár örökre elkárhozik. Mit sem törődve a Vatikán állásfoglalásával, nyolcvan-egynehány évvel ezelőtt a nyugat szerint "szélsőséges" hindú nacionalisták az ősi, ébenfekete Kali istennő védelme alatt harcoltak a brit kolonizáció ellen. Az oszmán hódítók annakidején úgy gyűrték Allah sarka alá a világot, hogy ellenségüket gyáva hitetlennek tartották. A keresztények azzal győztek, hogy mindenki mást primitív pogánynak. Benoist szerint a kereszténység révén szoktunk hozzá ahhoz a téves nézethez, hogy nem létezik vallás megváltó isten nélkül, és hogy az erkölcsiség kizárólag ebben az istenben való hit révén valósul meg.

A második században élő keresztény egyházatya, vallásfilozófus és (az első!) biblia-kritikus, Marcion, az Ótestamentum "bolond, gyenge, becstelen, kíméletlen, megvetésre méltó" istenét a Demiurgosszal azonosította, gonosz világunk teremtőjével. (Marcion elutasította az ószövetségi bibliát, ugyanakkor ő állította össze az első keresztény kánont.) Twain, aki az Államok legnagyobbra tartott, de csak szelektíven ismert írója, 1906-ban Jahvét "vindictive, unjust, ungenerous, pitiless, and vengeful" (megtorló, igazságtalan, zsugori, könyörtelen és bosszúszomjas) jelzőkkel illette, akivel morális ember nem akarna azonosulni, és még kevésbé akarná atyjának tekinteni.

Még a múlt század 50-es éveiben is  a katolikus egyház elhatárolta magát az Ószövetség vérengző, részvétlen, soviniszta istenalakjától: generációk nőttek fel a Katekizmuson és az Újszövetség evangéliumain, csupán egy pár gondosan szelektált ótestamentumi szemelvény ismeretében. Talán nem túlzott állítás, hogy még a legtöbb Újtestamentum tudós is sokkal inkább otthonos az első két évszázad hellén teo-filozófiájában és irodalmában, mint például a Talmud tanaiban.

Amerikában a hazai születésű vallások közül az urbánus, műveltebb körökben népszerű Christian Science (Keresztény Tudomány) a katolicizmushoz hasonlóan szintén az Újszövetségre alapozott. A korai gnosztikusok ugyanakkor és némely keresztény szakadárok mint pl. az inkvizíció által a XIII. században utolsó emberig kiirtott francia és olasz khatárok – a zoroaszteri dualisztikus tradíciót követve a szellemi világot alkotó jóban és az anyagi világot teremtő gonoszban hittek: istenük két különböző megnyilvánulásában, valójában két különálló énjében.

A XIX. században élő, bölcsességéről híres indián törzsfőnök, Seattle, a leghatározottabban visszautasította egy internacionalista istenség teóriáját: "A ti Istenetek nem a mi Istenünk. A ti Istenetek (csupán) a ti népeteket szereti, de gyűlöli az enyémet. . . A fehér ember Istene nem szeretheti a mi népünket, mert akkor megvédené. De mintha árvák lennénk, sehol sem remélhetünk segítséget. Hogy lehetünk így testvérek? . . . A ti törvényadó Isteneteknek egyetlen szava sem volt vörös bőrű gyermekeihez, akiknek megszámlálhatatlan sokasága egyszer benépesítette ezt a hatalmas kontinenst, ahogy a csillagok a világmindenséget. Nem, mi két távoli faj vagyunk, különböző eredettel és különböző végzettel."

Na de hol vannak ma már az indiánok vagy a klasszikus kori görögök istenei? – kérdezhetné valaki. A vélemények megoszlóak. A rezervátumokban ma is áldoznak a világmindenség Nagy Szellemének, aki legyőzötten is biztosította a hozzá hű faj túlélését. Ugyanakkor Sir Peter Ustinov Az istenek útjai című filmsorozata kapcsán azt nyilatkozta: "Nagy tévedés azt hinni, hogy a görög istenek halottak. Az antik történelem elsősorban azt bizonyítja, hogy az erény(erényesség) messze megelőzte a vallást – Szokratész valójában ‘istenes’ ember volt, bár ehhez nem volt szüksége egy istenre.”

A XIX. századi amerikai filozófus, William James úgy ítélte meg, hogy a politeista antik világ bölcsebb volt a későbbi koroknál és a miénknél. A politeizmus valójában reálisabban tükrözi és több empátiával szolgálja a sokféle és sok igényű világot. “Mindig is a több istenhit volt a nép igaz vallása, és ma is az".(*1) A monizmus James szerint valójában a filozófusok (és a politikusok K. H.) lehetetlen természetéből fakadó betegség, mivel nem az igazságot szomjazzák, hanem az egységet. “Az ‘Egy a világ!’ formula egy fajta számimádattá válhat. ‘Három’ és ‘hét’ voltak a történelem során mindig is a szent (és mágikus K. H.) számok, de ettől eltekintve miért lenne jelentősebb az ‘egyes’ szám, mint a ‘negyvenhárom’, vagy éppen a ‘két millió tíz’?"

A válasz természetesen az, hogy az egység, vagyis a világszerte egységesített jogi rendszer biztosítja a tudatos helyzet felmérést, tervezést és az általános kontrollt, írja James filozófiájának elemzése kapcsán Will Durant. Hasonló következtetésre jutott Randall Robinson is (The Debt. 2001), aki szerint "akik Amerikát irányítják és akik anyagilag hasznot húznak globális hegemóniájából, a világot egy helynek tekintik." Mi lehet hasznosabb és előnyösebb, mint az egy hely összes népét a mono theos alá rendelni ?

Az ügy fonákja, ami a monoteisták minden bástyáját halomra dönti, hogy Jahve nem tekintette magát a világ egyedüli istenének. Ellenkezőleg. Az Ószövetséget olvasva nyilvánvaló, hogy az élet rendjeként fogta fel a politeizmust. Nem vonta kétségbe sem az istennők – mint a kánaáni-föníciai Asztarte (Bir.2:13) vagy a babilóni Istár (Jer.7:18) –, sem a többi istenek, mint Baál, Marduk, Bel vagy a csillagisten Keván létezését. “Megbüntetem Bélt Babilonban . . ." fenyegetődzött, de aligha rázta volna az öklét, ha egyedül kószált volna a felhők felett. A kortárs istenek ellen vívott véres küzdelme(*2) valójában végigvonul a bibliai írásokon.

Jahve a Leviták könyvében és máshol is újra és újra kijelenti a zsidó törzseknek Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, de egyetlenegyszer sem vallja magát a környező goj népek – még kevésbé a világ istenének. A 82. zsoltár tanúsága szerint Jahve részt vett az (El-Elion, a Legfőbb Isten által vezetett) Istenek Tanácsának rendszeres összejövetelein, ahol egy alkalommal (a saját hidegvérű népirtásairól elegánsan elfelejtkezve) bemószerolta a társisteneket, hogy nem tesznek eleget az emberiségért. (Íme a bizonyíték, a hipokrízis nem új keletű és még csak nem is kizárólag emberi undokság.)

"Ne imádjátok az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok" követelődzőtt Jahve a Bírák könyve szerint, győzelmet, hatalmat és gazdagságot ígérve a hozzá pártolóknak. Ha az ígéretekből valami megvalósult, az azért valósult meg, mert “az Úr, Izrael Istene harcolt Izraelért". Ha viszont az ígéretekből semmi sem lett, sőt éhínség és járvány pusztított, az az önérzetében sértett Jahve bosszújának volt a következménye(*3), amiért a zsidók visszatértek a bálványimádáshoz, vagyis a goj istenekhez és a még komolyabb veszélyt jelentő Ég Királynőjéhez.

Mi sem találóbb – és egyben megdöbbentőbb –, mint Jack Miles következtetése az Isten önéletrajzában: "Furcsa ezt mondani, de Isten nem szent. Rengeteg elítélni való van benne, amiért számos kísérlet történt személyiségének jobbá tételére. Amit a Biblia mond róla, szinte soha nem prédikálják a pulpitusról, mert közelebbről szemlélve valójában botrányos.”  Karen Amstrong magyarul is megjelent rendkívüli könyvében, Isten története, hívja fel a figyelmet a fontos tényre: "Amikor a zsidók ma a Semá-t idézik, egyisten hívőként magyarázzák a tartalmát. A Deuteronomista (D) azonban még nem jutott el eddig az álláspontig. A ‘Jahve éhád’ a D szerint nem azt jelenti, hogy Isten egyedül való, hanem azt hogy Jahve az egyedüli isten, kinek imádata (a zsidók számára) megengedett." (Rézműves Zoltán fordítása)

Micsoda különbség!

 EKLEKTIKUS AMERIKAI TRADICÓK

Ősidők óta távoli és idegen volt egymásnak a két régi vallás, judaizmus és kereszténység. "Nem tagadhatók és nem is minimalizálhatók a keresztények és zsidók közti differenciák. A zsidók nem hajlandók elfogadni a döntő fontosságú keresztény állítást, miszerint Jézuson keresztül a Választott nép fogalom kiterjedt és szükségszerűen magába foglalja a keresztényeket is. Ez nem triviális differencia, és nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni” írta Harvey Cox vallásfilozófus Many Mansions című könyvében.

Szintén nem hagyható figyelmen kívül a két vallás közti jelentős antagonizmus, Jehve egy személyinek elfogadott volta a keresztény isten trinitásával szemben. A két nézőpont kölcsönösen kizárja egymást. A mono theos azonosítása egy három személyű istenséggel eklatáns példa a kör négyszögesítésére. A katolikus Paul Johnson A zsidók történelme című könyvében így foglalja össze a katolicizmus és a judaisztika közti történelmi ellentétet: "Ha Krisztus nem volt Isten, a kereszténység maga egy nagy semmi.  Ha viszont Krisztus isten volt, akkor a judaizmus hamis (vallás). Ezen a ponton abszolút semmilyen kompromisszumra nem volt lehetőség."  Valójában ma sincs.

Képek: 1. A keresztény szentháromságot messze megelőző, núbiai eredetű egyiptomi trinitás istenalakjai: Ozírisz, Ízisz és Hórusz. (Louvre)

2. A DÉL koronáját viselő,  szuggesztív hatású, hangsúlyozottan negroid arcberendezésű  Ozírisz szobor az egyiptomi isten déli, a Nílus eredetétől való származását látszik igazolni. (Louvre)

 

Alain de Benoist erről azt írja a Vallás című esszéjében, hogy maga a monoteizmus sem egységes, sőt annyira nem az, hogy túlzás nélkül mondható egy némileg naiv ökumenizmus ellenére is, hogy a keresztények, a zsidók  és a muzulmánok nem ugyanazt az istent imádják. A XX. század késői évtizedeiben azonban – a vallásfilozófiai érdektelenség és tudatlanság következtében az  antagonizmusokat könnyen eltussolva – nagyhatalmú erők kezdték egymás felé terelgetni-taszigálni a keresztény és a zsidó vallást, majd láthatatlan kezek abroncsozták őket mind szorosabban össze. Isten szava, minden bölcsesség forrása, az élet iránytűje és a könyvek könyve lett a két szövetségű Biblia. Tendenciózusan bevezették az amerikai köztudat minden zugába a Judeo-Christian fogalom- és szóhasználatot, ami a globalizációs politikai-gazdasági manőverezés hátterében lebonyolított valláspolitikai zsonglőrködés eszenciája. Ennek a zsonglőrködésnek következtében ma durván a politikai korrektség tyúkszemére lépne, aki szeparálni akarná a hiú, despotikus istenalakot a könyörületes atyai gondviselőtől.

"Az Egyesült Államoknak toleráns és dogma ellenes eklektikus tradíciói vannak. A kereszténység minden felekezete részese ennek a hagyománynak, akárcsak a humanisták és az agnosztikusok, aminek következtében az Egyesült Államok nem lesz keresztény nemzetté(*4), de még zsidó-keresztény nemzetté sem" írja Vern Bullough a humanista Free Inquiry lapjain. Nemcsak a humanisták, de az ortodox-zsidó tanítások is "visszautasították a ‘zsidó-keresztény kultúra’ koncepcióját, nem találva kapcsolatot a két vallás polaritása között." írja Samuel Heilman. (Orthodox Jews) A világhatalmi versengésben egyelőre megoldatlan a dilemma, vajon a tolerancián alapuló eklektikus tradíció, vagyis a pluralizmus ideája szolgálja-e hathatósabban a globalizációs érdekeket, vagy éppen ellenkezőleg, a vallási türelmetlenséget és az ortodoxia korlátozó, ha kell bénító erejét kihasználó közös akolba terelés?

Mindenesetre a 2000-es választások során a média kihasználta tömegformáló erejét a zsidó-keresztény érdekazonosság, zsidó-keresztény örökségre épülő nemzetiség tudat, zsidó-keresztény kultúra fogalmak népszerűsítésére. Nagyban közrejátszott ebben a demokrata elnökhelyettes jelölt Joe Lieberman, aki kortesbeszédeiben többször is "zsidó-keresztény országként" említette az Egyesült Államokat. (Ezt "megosztó" volta miatt a zsidó társadalompolitikai folyóirat, a Tikkun lapjain Judith Schaffer és mások is kifogásolták, ideológiai lehetetlenségét azonban egyöntetűen elhallgatták.) Az Amerikában legbefolyásosabb vallások közti lényeges különbségről Benoist azt írta, történelmileg a kereszténység az uralkodás vallása, az iszlám a hódításé, a judaizmus pedig a túlélésé.

Érdekes módon a tehetetlenségen, kiszolgáltatottságon és jövőtlenségen alapuló muzulmán radikalizmus szeptember 11-ei lépése (egyelőre nekik tulajdonítják a támadásokat) váratlan fordulatot hozott: ha csak formailag, és ha csak ideiglenesen is, de az iszlám vallást a zsidó és a keresztény vallással egy akolba terelve sietve összeeszkabálták a fővallások triumvirátusát. Ennek hirtelen megnyilvánulása a médiában: a templomot/egyházat említve egy idő óta mindig hozzátették a zsinagógát – most hozzácsapják a mecsetet is. A politikában: Bush elnök nyilvánosan kijelentette, hogy "az iszlám jó vallás"(?), és a terrorizmus áldozatainak hivatalos búcsúztatásán a pap és a rabbi mellett az imám is helyet kapott.

 

       (Archivum. Chris Hondros-Getty Images felvétel)

ISTENI INVOKÁCIÓ

"And the widows of Ashur are loud in their wail,/ And the idols are broke in the temple of Baal;/ And the might of the Gentile, unsmote by the sword,/ Hath melted like snow in the glance of the Lord!" (Byron: Destruction of Sennacherib)

Történelmi visszatekintés bizonyítja,  hogy az istenek kegyeiért való értelmetlen küzdelemben számtalan nép és etnikum vérzett el. Steven Schafersman szerint a kritikus gondolkodásmódra alapozott oktatás és a humanizmusnak, mint filozófiai irányzatnak széleskörű adaptálása megvédte volna a világot a legtöbb nyomorúságtól. Megvédte volna a fanatizmustól, vallásháborúktól, rasszizmustól, inkvizíciótól, boszorkányüldözéstől, kizsákmányolástól, szegregációtól, könyvégetéstől. Mégsem kapkodnak ezért a mentőövért az Egyesült Államokban – éppen ellenkezőleg.

A világ technikailag egyik legfejlettebb, társadalmilag érett, civilizációjára méltán legbüszkébb országának elnöke elsősorban a fő vallások összefogására támaszkodva szándékozik elkerülni egy feltételezett véleménykülönbségből, széthúzásból adódó esetleges káoszt. Talán attól tart a kormány, kihalt Amerikában a természetes hazafias érzület? A nemzethez való hűség? Az otthont, családot védő szellem, az érdekvédelmi ösztön? Ennek semmi jele nem mutatkozott a tragédiát követően, sőt! A patriotizmus, összefogás, szolidaritás azonnali, spontán megnyilvánulása százféle formában söpört végig az országon.

Senki, egyetlen etnikum, szervezet, csoportosulás sem vonta kétségbe, hogy a megtámadott ország elidegeníthetetlen joga a védekezés és az igazságos megtorlás. Miért kell ehhez isteni invokáció? A retorzió túl ideologizálása (Bush részéről egy újabb Christian crusade, egy "keresztény szent háború" további hangoztatása) könnyen vezethet tömeges gyűlölködéshez és zelótasághoz. Az istenek szította harci szellem kezdeti, társadalmi kohéziót kiváltó szerepéből könnyen átválthat uszító, romboló erővé. Minek kockáztatni?

A szívszorító tragédia sebei és magalázó volta még túl friss ahhoz, hogy a történteket, vagy a hozzávezető utat őszintén lehetne tárgyalni az amerikai nyilvánosság előtt. Még nem jött el az idő, mikor a Clinton adminisztráció szintén kritizálhatóvá válik (különösen az iraki embargó, légtér korlátozás és folyamatos bombázások miatt), de közel-keleti politizálását újraértékelve felvethető lenne egy más útra térés (önvédelmi-jellegű) szükségessége. Azt azonban magas szinten minél előbb realizálni kellene az ország érdekében, hogy a mártíromság mindig a sarokba szorított, reménytelenül kétségbeesett, sokszor életterét, kultúráját és istenét féltő ember legvégső fegyvere.

A történelmi háttér és a jelenlegi, tragédiával párosult helyzet időben átgondolt, igazságos megoldásra törekvő összevetése megkímélheti Amerikát, hogy az izraeli-palesztin, vagy a vietnami-amerikai konfliktushoz hasonló, vég nélküli és véres viszálykodásba sodródjon. Mint a históriák és a jelenkori tapasztalatok is bizonyítják, a sértett igazságérzetből származó leszámolásnál, akárcsak a bosszúvágytól hajtott retorziónál mit se számít, ha az ellenség esetleg ugyanahhoz az istenhez imádkozik.

 

*1  Kir.23:4-16; Bir.2:13; Sam.15:3; Dán.9:27; Oz.1:15, 4:12, 8:5, 13:1)

*2 A politeizmus ma leginkább Közép-, és Dél-Amerikában, Afrikában és a Távol-Keleten a legelterjedtebb, ahol a hódító világvallások mellett a helyi – nemzeti vagy törzsi –, és személyes védőistenek sok esetben túlélték a legkegyetlenebb irtó hadjáratokat is. “A politeizmus a természeténél fogva magasabb rendű, mivel bátorítja a vallási toleranciát“ állítja Robertson.  (J. M. Robertson: Pagan Christs, 1903) A politeizmus bibliai ténye, ill. Jehova helyhez és egyetlen néphez kötődő kizárólagos szerepe nem kerülhető el a tudományos jellegű vallási elemzések során.  Samuel G. Smith, D.D., PhD.,  LL.D írja a  Religion in the making  című könyvében, amely 1910-ben jelent meg New Yorkban: "Again and again in the account in Exodus, Jehovah is called by way of eminence the 'God of the Hebrews'.  Nearly seven thousand times does this name occur in the Old Testament scriptures, and the history of the idea of God is largely concerned with transactions which Jehovah had with his own people.   (. . .)  But the word  Elohim is significant because it is not always used as another name of Jehovah.  The gods of Egypt were also called Elohim (Ex. XII. 12.)"   Máshol olvasható: "Who is like unto thee, O Jehovah, among Elohim?"vagyis Ki olyan még, mint te, oh Jehova, az Elohim (az isteni hatalmak, K. H.) között?  (Az írásokban az Elohim szó egyes és többes számban is használatos.)  Itt tehát Jehova egyelőre csak a legkülönb az istenek között.

*3 "Az efféle (törzsi jellegű izraeli) monoteizmus mindenesetre morálisan alacsonyabb rendű a politeizmusnál, mivel akik követték, nem éreztek szimpátiát (és könyörületet, K. H.) a szomszédjaik iránt. Úgy tűnik, a dühös visszautasítás annak elismeréséből ered, amit a régi Jahvisták mondtak és hittek, hogy más népeknek is voltak olyan isteneik, mint Izraelnek.“ (Robertson: Pagan Christs)

Knight és Lomas könyve szerint Jahve (Yahweh) a háború isteneként közel sem volt olyan népszerű, ahogy a Biblia beállítja évszázadokon keresztül nem sok esélye volt Baál istennel szemben. "Despite the way the later authors of the Bible preferred to see it, there is abundant evidence that interest in Yahweh was always pretty thin, and other gods were most of the nation’s history held in equal, if not higher, esteem.  For many, Yahweh was no more than the Israelite war god, useful in time of battle but a fairly lowly figure when viewed against the full pantheon of the gods.  The names given to notable Israelites down the ages shows a strong respect for Baal, and even the most ardent Yahwist would not pretend that the Jews of this period believed in only one god." (Christopher Knight and Robert Lomas: The Hiram Key)

*4 A Treaty of Tripoli, amelyet John Adams, a második amerikai elnök (1797-1801) írt alá, bizonyítja az államalapító honatyák szekuláris elkötelezettségét, mikor rögzíti: "As the government of the U.S. is not any sense founded on the Christian religion." ("Az Egyesült Államok  kormányzata semmilyen értelemben nem alapszik a keresztény valláson.")

Addendum:

Our responsibility to history is already clear: to answer these attacks and rid the world of Evil. War has been waged against us by stealth and deceit and murder. This nation is peaceful, but fierce when stirred to anger. (. . ) In every generation, the world has produced enemies of human freedom. They have attacked America, because we are freedom's home and defender. And the commitment of our fathers is now the calling of our time. (. . .) [W]e ask almighty God to watch over our nation, and grant us patience and resolve in all that is to come. . . And may He always guide our country. God bless America.” (George W. Bush. "President's Remarks at National Day of Prayer and Remembrance" (www.whitehouse.gov/news/releases/2001/09/)

Az afro-amerikaiak körében a keresztény vallásból való kiábrándultság következményeként elterjedő muzulmán vallás valójában visszatérést jelentett az őshazában a VII. századtól hódító, történelmileg meghonosodott  hitvilághoz.  Az Észak- és Nyugat-Afrikát meghódító, és onnan a Mediterránon továbbterjedő Iszlám rendkívüli hatására volt jellemző, hogy sikerült híveivel elfogadtatnia a faji és etnikai egyenlőség ideáját közvetve széleskörű politikai és társadalmi részvételi jogosultságot hirdető vallásetikáját, valójában túlszárnyalva a korabeli keresztény Európa bibliai indíttatású elfogultságát. A (többnyire arabosított kultúrájú) különböző bőr árnyalatú és fajú afrikai "ingázók" és telepesek, elsősorban a fekete mórok, évszázadokon keresztül befolyásolták Spanyolország és az Itáliai városállamok magasfokú civilizációját. Mohamed forradalmi jellegű, valójában humanista szellemű tanítása szerint Allah gyermekei külső megjelenésüktől és esetleges hátrányos helyzetüktől függetlenül egyenrangú testvérek: "Ha egy néger rabszolgát jelölnek ki vezetődnek, hallgass rá és engedelmeskedj neki, akkor is, ha a feje olyan, mint egy aszalt mazsola."

"God continues to lift a curtain and allow the enemies of America to give us probably what we deserve.  I really believe that the pagans, and the abortionists, and the feminists, and the gays and the lesbians who are actively trying to make an alternative lifestyle, the ACLU, the People of the American Way all of them who have tried to secularize America I point a finger in their face and say: 'You've helped this happen.'" (Jerry Falwell. September 11, 2001)

“States are cutting a lot of their budgets — education, healthcare, mental health services. For example, the Massachusetts legislature last week passed a budget which cut half of state funds to adult literacy programs for this year. If the federal government really wanted a stimulus package, it would help the states to provide these needed services since 49 states are prohibited from running a deficit. The states have been giving tax cuts during the boom and now they’re cutting to the bone.” (Randy Albelda professor of economics at the University of Massachusetts Boston. November 27, 2001)

“Military tribunals are not legitimate. What we should be building is an International Criminal Court, but the U.S. government has blocked creating the legal structures necessary to ensuring a safer and more just world…” (Michael Ratner: Moving Toward a Police State or Have We Arrived?  December 13, 2001)

“After Sept. 11, we began to ask questions about our place in the world, including asking the question, Why? But this was short-circuited. We were provided with the meaning, rather than taking time for serious reflection. We were given a name and a target and that was supposed to provide the answer.” (Rev. G. Simon Harak adjunct professor of ethics at Fordham University and priest with the West Side Jesuit Community in New York City. December 18, 2001)

According to the official story about 9/11, America, because of its goodness, was attacked by fanatical Arab Muslims who hate our freedoms. This story has functioned as a Sacred Myth for the United States since that fateful day. And this function appears to have been carefully orchestrated. The very next day, President Bush announced his intention to lead "a monumental struggle of Good versus Evil." Then on September 13, he declared that the following day would be a National Day of Prayer and Remembrance for the Victims of the Terrorist Attacks. And on that next day, the president himself, surrounded by Billy Graham, a cardinal, a rabbi, and an imam, delivered a sermon in the national cathedral. (Thierry Meyssan: 9/11: The Big Lie. Page 79. 2002)

A témakörben lásd még a Jelenidő rovatban:  Az utolsó kisebbség Hullahegyekre épülő demokrácia; Vallás helyett filozófia

VISSZA a Jelenidő rovat címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin címoldalára