EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása
2001.október 1.
Updated: 2002. március 25.
Öt anarchista, egy elrabolt repülőgép és
FEJREÁLL A VILÁG FŐVÁROSA
Máig is emlékszem szüleim megvető biggyegetésére, mikor nyomorúságos időkben a kommunisták a nyugati gazdasági válság okozta kapitalista begyűrűzésre hivatkoztak. Meg voltak győződve róla, az elvtársak csupán a saját kudarcaikat mentegették, a saját mérhetetlen ostobaságukat takargatták. (Ez persze a teljes információ zárlat idején volt, mikor nemcsak a nyugati gazdasági helyzet valóságáról nem lehetett tudni semmit, de a keletiről sem.)
A marxista-leninista doktrinára alapozottan a Szovjetúnió világhatalmi törekvéseinek létalapja és biztositéka a centralizált és kollektivizált önellátó gazdaság volt, ami függetlenitette a "rothadó kapitalizmus"tól. Amig az izoláción alapuló nagyhatalmi arogancia a gyakorlatban kudarcot nem vallott, az elmélet nem tűnt abszolút kivitelezhetetlennek. ("Talán ha nem nyirták volna ki a szürkeállomány javát . . . ha nem gyorstalpalón képzett bányászok, pékek, kalauzok irányitanák a központot . . . ") Na de hol vagyunk már ettől? Annak ellenére azonban, hogy ma a globális piacgazdaság complex mechanizmusához mit sem értők is teljes tudatában vannak a gazdasági erők elkerülhetetlen kölcsönhatásának, mégis megdöbbentő és szinte hihetetlen tapasztalat átélni azt a láncreakciót amit a lokális tragédia, a Pentagon elleni kamikaze támadás váltott ki.Öt anarchista, egy bombaként használt repül
őgép - és fejreállt a világ fővárosa. Ezt állitva nem csak a kezdeti pánikra, fejetlenségre és iszonyatra gondolok, amit a Pentagon égése okozott. Nem is a mentési munkálatok miatt hetekig tartó forgalmi torlódásokra, téves riasztásokra, idegfeszitő rémhirek burjánzására. Három héttel az eseményeket követően már az utóhatás regisztrálódik: Washington városa arra eszmél, egyes dolgok még mindig nem mennek úgy a mindennapi életben, mint azelőtt - mások viszont soha nem is fognak. A Pentagon romjai a holttestekkel együtt maguk alá temettek egy magabiztos, általánosan elterjedt, de mélységében talán soha végig nem gondolt szemléletet: A bombák mindig máshol hullanak.(*1) Az öldöklés, pusztitás mindig máshol tölti el iszonyattal a sziveket.
Asszony a sirnál. Kabul, Afganisztán, 1996. A többszörösen dijazott James Nachtwey felvétele
A Pentagon környékén a tragédia folyamatos kivizsgálása és a romok eltakaritása miatt továbbra is hatalmas terület zárolt. (Az egymást váltó, két tizórás műszakban dolgozók erőfeszitései ellenére több mint hat hónapra jósolják az újjáépités időtartamát) Az épitkezésből és a biztonsági intézkedésekből ered
ő forgalomelterelések és korlátozások miatt a város számos területe lebénult, - mindennaposak a torlódások, dugók. Túlzsúfoltak a buszok és a Metró. Persze a tülekedés vagy a dugóban rekedtség is jobb, mint a tétlen otthonülés. Pedig váratlanul sokaknak ez lett a sorsa. Ezrek és ezrek vesztették el az elmúlt hetekben a munkájukat, akiknek fogalmuk sincs, hogy fognak túlélni. A nyüzsgő-pezsgő-sokatigérő város máról-holnapra megváltozott. A lendület megtört. A bizonyosság megbicsaklott. A dajkáló nyugalom elszállt és vele néhány dédelgetett, halványlila illúzió.A fővárost szolgáló Reagan-repülőtér biztonsági okokra való hivatkozással a terrorakció óta zárva van. Öt ezer légialkalmazott huppant egyik napról a másikra a létbizonytalanság feneketlen gödrébe. A reptér elegáns márványcsarnokaiban rögtönzött munkaközvetitő irodák próbálnak elfoglaltságot találni a számukra. A sorok hosszúak. Vajon melyik légitársaság éli túl a veszteségeket, és milyen százalékos leépitéssel? Ideiglenessel vagy véglegessel? Amennyiben november elején megnyitják a repülőteret, hetekig csak 20-25%-os lesz a forgalom. Nem túl biztató a légi alkalmazottaknak, de a reptéri üzlettulajdonosoknak sem, akiknek fogalmuk sincs, túl tud-e majd élni a butikjuk, újságosstandjuk, kávézójuk a többhetes nulla-százalékos bevétel után a csonka jövedelemből.
A kisember, az elárusitó, hordár, küldönc, felszolgáló különösen szorongatott helyzetben van. Minden amerikainak van hitelkártyája és adóssága. Kevésnek van spórolt pénze. (A háztartásonkénti megtakaritás 7,8% volt 1988-ban, ami 1,1%-ra csökkent az idei év tavaszára.) A jövőhavi lakbért ebben a hónapban kellett volna megkeresni. A munkanélküli segélyért, kedvezményes kölcsönökért folyamodni kell, - és heteket várni rá. Hogy a háziúr hajlandó-e várni, az más kérdés. 5-8 ezer egyéb alkalmazottat érintett a reptér lebénulása. Az utazási irodák, őrző- és rendfenntartó szervek, árúszállitók, karbantartók, takaritó vállalatok, hordárok, taxisok stb. vesztesége súlyos milliókra rúg naponta.
SZORONGÁS, GYANAKVÁS ÉS A "KÖVÉR MACSKÁK"
Washington város a centralizált belpolitikai hatalom és egyben a világhatalmi hegemónia szimbóluma, mégsem hivalkodó, nyomasztóan elidegenitő, hanem európaiasan emberközeli város, amely históriája révén, valamint kultúrközpontként is a turizmus egyik fellegvára. Az ebből adódó tetemes jövedelemforrása azonban váratlan-hirtelen elapadt. A bombatámadás óta a turisták, az üzletemberek és művészetpártolók nagy ivben elkerülik: elmaradtak az ország minden részéből özönlő hagyományos őszi iskolai kirándulások. Törölték a hónapokkal korábban előjegyzett rendezvényeket, konferenciákat, kongresszusokat. Üresen futnak a csökkentett számban futó városnéző buszok. Garázsokban rostokolnak a behemót turistabuszok.
Mit is néznének a látogatók? A Fehér Ház a turisták számára "meghatározatlan időre" zárva. A parlament székháza, a Kapitólium szintén. A legfelsőbb biróság, az FBI, a kongresszusi könyvtár, a külügy-, és az igazságügy minisztérium turista centrumainak megtekintése ideiglenesen felfüggesztve. A frissen renovált, új lifttel felszerelt, megduplázott vasbeton barikáddal körülvett Washington-emlékmű karcsú obeliszkjének megnyitását elhalasztották. A világhirű Smithonian múzeum-láncolat kiállitótermeiben egy-két ember lézeng. (A Sackler-galériában az V. századi kinai sziklatemplomokból ideszállitott buddhista murálok rendkivüli hatású ideiglenes kiállitásán jelen sorok irója egy szál maga bóklászott - akárcsak a múzeum könyvesboltjában.) Egyelőre felmérhetetlen a veszteség a főváros szálloda- és vendéglátóiparának, a rendezvény szervezőknek, idegenvezetőknek, kölcsönző vállalatoknak, dekorációs üzleteknek, a szórakoztató iparnak és még sorolhatnánk.
Hónapok óta főtt a washingtoni rendőrfőkapitány feje az évi ülését tartó Világ Bank és a Nemzetközi Valuta Alap ellen szervezett októberi tüntetések miatt, ami több ezres dühös tömeg kontrolálását jelentette. Az előzetes tervet felboritva, csak hetekkel a megnyitás előtt jobban védhető környékre helyezték át a konferenciát, de a várható zűrök miatt csak részben csökkentek az aggodalmak. A terrorakció végül is remek okként szolgált a notórius esemény végleges eltörlésére - ami viszont sok-milliós veszteséget jelent az amúgy is pénzügyi gondokkal küszködő metropolisznak. Csupán anyagiakra redukálva, a fokozott készültség költségei (erősitésnek 1000 kipróbált rendőrt hoztak volna le New Yorkból), na meg a bezúzott kirakatok és szélvédőüvegek százainak kára meg sem közelitette volna azt a veszteséget, amit helyette a városra szakadt nagy, békés csend idézett elő.
A rendezvények törlése és a turizmus hirtelen zuhanása egyik pillanatról a másikra kétségessé tette a főváros legnagyobb új beruházásához, a Washington Convention Centerhez kapcsolódó 1000 szobás mammut szálloda épitésének időszerűségét. A tragédia előtt is komoly nehézségekbe ütközött beruházókat találni a már épülő 756 milliós centrum és még inkább a 300 millióra tervezett szálloda kivitelezéséhez - ezután szinte lehetetlen lesz. A megoldás az lenne, ha a főváros nyúlna mélyen a zsebébe, de aligha lesz rávaló a kasszában. (Előzetes számitások szerint 80-120 milliós adóveszteség várható a második félévre a hotelek és vendéglők bevételének csökkenése miatt. ) "Ha az elkövetkező években több éves háborúba bonyolódunk, a kutyát se fogják érdekelni a konferenciák" - állapitotta meg Gary Carr, egy beruházó cég konzultánsa.
A recesszió eluralkodásával az üzleti élet más területein is lassulás mutatkozik, csökkentve az adót jelentő forgalmi bevételt és növelve a munkanélküliek számát. "Ha igy folytatódik, ezek az események nagyon-nagyon komoly aggodalomra adnak okot" nyilatkozta Anthony A. Williams, Washington polgármestere. Williams utalt rá, a rohamosan csökkenő pénzügyi segélyalapot és a sürgősségi (élelmiszer, fűtőanyag, gyógyszer) készleteket decemberben kimeritve a város a központi kormány támogatására lesz utalva. Annak a központi kormánynak a támogatására, amely éppen horribilis költségű háborúra készül az afgán tálibok és más ellenségként listázottak ellen.
A szeptemberi tragédia és a kiterjesztett háború egyre nyilvánvalóbb lehetősége pesszimizmust és bizonytalanság érzetet váltott ki az országban, és ez talán Washingtonban és közvetlen környékén méginkább érzékelhető. A lehangolóan üres szálloda hallok, bárok, vendéglők, a hetek óta kisértetiesen kongó Reagan repülőtér, a leblokkolt sugárutak és utcák, felfegyverzett kutyás rendőrök, beton-barrikádokkal körülvett emlékművek és kormányépületek megváltoztatták az egész város hangulatát - és vele a lelkületét. Az önfeledt, már-már naiv biztonságérzet örökre elveszett. Sokakban félelemmel vegyes gyűlölet dúl, mások értetlenek és felháborodottak. Városszerte szorongás és éber gyanakvás sűrűsödik a levegőben.
Ez az eluralkodó, kontrolálhatatlan szorongás és gyanakvás fogja még jó ideig távoltartani a turistákat, iskolásokat és a "kövér macskákat" - a businesst szórakozással ötvöző gazdag és befolyásos üzleti-társadalmi elitet -, tovább fokozva a világ fővárosának amúgy is vészjóslóan sokasodó gondjait. "Washington a háború áldozata" mondogatják az emberek, akik eleddig háborút, de még forradalmat is csupán a képernyőn láttak - macskaeledel, fogpaszta és Toyota reklámok közé beékelt filmekben. Nem méltányolnák, ha egy sokat megélt európai alkalomadtán megjegyezné, csupán öt mindenre elszánt fickó, és egy bombának használt repülőgép állitotta fejre a világ fővárosát.
*
1 Egy valódi háborút megélt amerikai tanúság tétele:"A katasztrófának, amely a szovjet erők behatolásával zúdult Kelet-Poroszországra, nincs párhuzama a modern európai tapasztalatokban. Minden létező bizonyitékot összevetve ezen a hatalmas területen alig maradt ember, asszony vagy gyermek élve a szovjet haderő kezdeti átvonulása után; az ember nem hiheti el, hogy mind sikeresen nyugatra menekültek. Sztálin nagy vidáman közölte Potsdamban, "a 2.5 millió német lakosból egyetlen szál sem maradt a Lengyelországnak átadott területen". A terület gazdasági életében tett pusztitás minden képzelőerőt felülmúlt. Én magam, amerikai géppel alacsonyan végigrepülve az egész provincia felett, közvetlenül Potsdam után láttam, hogy az egész ország totálisan szétrombolt és kihalt volt: alig volt bármi jele az életnek egyik végétől a másikig. . . . Soha nem voltam képes megérteni államférfiaink és közvéleményünk ez irányú teljes részvétlenségét." George Kennan: Memoirs: 1925-1950
* * * * *
Update - 2002. március 25
Ha volt annakidején olyan washingtoni lakos - és miért ne lett volna -, akinek időnként elege volt a túristák zsivalyából, tülekedéséből, hangoskodásából, a forgalmi torlódásokat okozó városnéző-buszokból, a vendéglőket megszálló fura nyelveken csiripelők hadából, és ha időnként idegeire ment a vakuk villogása - most biztosan visszasirja. Hat hónappal a szeptemberi események után szivszoritóan néptelen, a Kanadából lelátogató hideg szélben barátságtalanul szürke, egyhangú a máskor élettől pezsgő belváros. Ilyenkor még bosszantóbb, ha ráadásul át is verik az embert. Pedig át vagyunk verve.
Bush elnök többször is nyilvánosan hangoztatta hazafias kötelességünk, nemzeti öntudatunk, tartásunk kifejezője és egyben az ország érdeke, hogy úgy csináljunk, mintha már minden rendbe lenne. "Working and shopping and playing . . . is the ultimate repudiation of terrorism." Vagyis, ne adjuk meg azt az elégtételt a terroristáknak, hogy sikeresen vakvágányra tólták az életünket, hogy be vagyunk zárva, hogy mindentől rettegünk. Véegezzük a munkánkat, szórakozzunk, költekezzünk - éljük az életet. És itt jön az átverés.
A látszat ugyanis az volt, mindezek személy szerint rá és a környezetére is vonatkoznak. Valahogy úgy tűnt, Bushék is azt csinálják, úgy élnek, ahogy az átlag embertől elvárják. Ennek keretében, ha eddig nem is, de fél évi zárolás után a turistaszezon kezdetére, a cseresznyevirágzás fesztiváljának ünnepére végre kitárják a kapukat a Fehér Ház látogatói előtt. Hatalmas tévedés! A felesleges kérdezősködést elkerülendő továbbra is tenyérnyi kártya hirdeti a központi információs iroda pultján, a Fehér Ház meghatározatlan időre zárva.
Azelőtt várni vagy éppen verekedni kellett azokért a keritésen kivüli szenzációs helyekért, ahol állva a Fehér Ház közvetlen háttérnek tűnik, és Bushné gyönyörűen kivehető lenne, ha éppen akkor rázná ki az ablakon a porrongyot. Most ide-oda ültetgettem, állitgattam látogatóban itt járó, angyali türelmű unokahúgomat. Nem kellett egy résnyi helyért hadakozni vagy az utolsó pillanatban a képbesétálók miatt bosszankodni. Rajtunk kivül csak két öltönyös japán üzletember fotózott, aztán messze senki. Arra siető helybéliek önként ajánlkoztak, leveszik őket együtt, meg persze minket is. Nagyon magányosnak látszhattunk.
A hatalmas park közepén álló elnöki-palotát közrefogó széles sugárutak, a város fő ütőerei elbarrikádozva. A környező kávéházak, vendéglők zárva - némelyikből már a berendezést is elszállitották. Nincs lehangolóbb, mint egy ilyen kiüritett, csupasz falú hodály. Pár percnyi sétára a Fehér Háztól, ahol végül lélekmelegitőként kávéztunk, rajtunk kivül egy lélek se volt. A járdán sorakozó kővázákba nem ültették ki a tavasszal szokásos lila és sárga árvácskákat.
Azt mondogattam Zsuskának, mikor hosszas gyötrődések után töröltük eredetileg tavaly október végére tervezett útját, tavaszra minden rendbe lesz. Washington márciusra már a régi lesz. Egy sikeres villámháború után pár hónap alatt Bushék kidolgoznak egy új külpolitikát, ráncbaszedik az IMF és a World Bank szénáját, és egyik napról a másikra megszünik a terrorizmus veszély, szabadon lélegezhet az ország. Ott a példa, hogy mióta Moszkva nem akarja a csizmája sarka alá kényszeriteni az egész világot, senki sem gyűlöli, senki nem rabolja el a repülőgépeit. Ilyen egyszerűnek tűnt akkor az egész. Persze november végén már sejteni lehetett, hogy mégsem az. De hogy még ennek tetejébe át is vernek . . . Ez nehezen viselhető el.
Fel akartunk menni a város másik szimbóluma, a Washington-emlékmű felhőkbe nyúló obeliszkjének kilátójába. Lélegzet elállitó onnan a látvány. Több száz emberből álló hosszú sor kigyózott a közeli KIOSZKnál, mert a tragikus események óta jegyet kell váltani. Kétlem, hogy valaki is meg tudná magyarázni, miért. Talán igazolvány is kell hozzá, amin keresztül ellenőrzik ki is a túrista? Mivel a világ minden tájáról özönlenek ide, elég komplikált lenne. Ha viszont nem, akkor pláne minek.
Eddig az emlékmű bejáratánál álltunk sorban, sokszor egy órát, főszezonban többet is, de előbb-utóbb mindenki bejutott. Most 10.15-kor bejelentették, nincs több jegy. A csalódott tömeg szétoszlott. Egy kalpagos parkőr lecsendesitésünkre kártyákat osztogatott, rajta telefonszámmal, amin előre lehet jegyet foglalni. A telefonoslány mentegetőzés nélkül közölte, nyilván hatszázadszor aznap, hogy a szezonra minden jegy elkelt. De ők csak 40 százalék felett rendelkeznek, a Park Szervizé a 60%, menjünk a KIOSZKhoz, álljunk be a sorba és biztos feljutunk. Biztos? Ugyanis reggel elküldtek. Menjünk oda korán reggel . . . Milyen korán? Mivel 10-kor nyitnak, mondjuk 9-re.
Pár nappal később, mikor Zsuska visszajött Kaliforniából, és 8.15-kor már ott voltunk. Több száz emberből álló sor toporgott álhatatosan a hűvös reggeli szélben. 20 perc múlva bejelentették, hogy nincs több jegy. A Park Szerviz kalpagos őre lecsendesitésünkre kis kártyákat kezdett osztogatni . . . Hé, emberek, át vagyunk verve! Az emlékmű is zárva van! Csak a látszat érdekében bohóckodnak az illetékesek a KIOSZKnál és nyilván csak formailag engednek fel néhány embert mutatóban. Hát nem kész cirkusz? Éljünk úgy, mint azelőtt. Csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna. Mintha nem félnénk. De aki nem fél, és mint azelőtt, fel akar menni az emlékmű kilátójába, azt a washingtoni park felügyelőség a maga átlátszó, kis stilű trükkjeivel megakadályozza. Ki érti ezt?
Mikor még szabad világ volt, hajdanában - de régen is volt - csak úgy könnyedén, természetesen, a maga tempójában besétált az ember a Nemzeti Galériába . . . 7 millió látogató évente, minden probléma nélkül. Most sorba állunk a fémdetektoroknál és még nincs is szezon. Karácsony előtt kézzel kotorásztak a kényszeredett őrök a táskáinkban, mostanra kétaraszos fapálcát kaptak, azzal piszkálgatják arrébb a neszesszert, zsebkendőt, szemüveg tokot, hajkefét. Kicsit személytelenebb a dolog, de még igy is zavaró. Persze nekik is, ezért csak tessék-lássék módra böködnek. A táska alján, a begyűrt kardigán alatt játszva bevihettem volna egy Molotov-koktailt. Bár eddig egyetlen kék szemű bébit cipelő fiatal nő sem követett el terrorista merényletet, az őr mégis félreállitja egyiküket, mig centiméterről centiméterre átvizsgálja a babakocsiját. Fő az éberség!
Persze csak amolyan látszat éberség. Látszat védelem. Látszat biztonság. Valójában semmit sem ér. Akkor kinek és minek csinálják a hókusz-pókuszt? Át vagyunk verve. Alaposan át vagyunk verve. Nehéz lenyelni. Talán ha majd hirtelen betoppan a randevúnkról hűtlenül lekésett tavasz, könnyebben fogjuk mindezt elviselni. De hol lesznek már addigra a talán soha vissz nem térő élménytől megrablott turisták? Hol lesz addigra Zsuska?
VISSZA az Empiria Magazin Jelenidő rovatának címjegyzékéhez