EMPIRIA Magazin - Kuliffay Hanna írása

2003. május

Post-háborús idők

POFONOK AMERIKÁNAK

A percemberkék életében olyan régnek tűnik, na és az idők folyamán annyiszor változott, sok amerikai habozna, ha valaki rákérdezne, mi is volt valójában az iraki háború halasztást nem tűrő kiváltó oka? Nem úgy a sérült bokámat ultrahanggal kezelő fiatal asszisztensnő, aki egyik nap gondterhelten felsóhajtott: Én csak azon imádkozom, találjanak valahol tömegpusztító fegyvereket, mert mi lesz, ha mégsem? A szavai kimondhatatlanul is magukba foglalták a szeméből is sugárzó aggodalmat, ennyi vérontás után hogy fogunk szembenézni a világ közvéleményével? Hogy fogunk megállni Isten ítélőszéke előtt?  

Semmi jele, hogy rajta kívül Amerikában sokakat aggasztanának ezek a kérdések. Az általános részvétlenséget többek között a megfáradt beletörődésnek, a hiábavaló ellenállás kiábrándító érzetének, de a fokozódó gazdasági gondok következményének is lehet tulajdonítani. Másik oldalról viszont a New Yorker egyik cikkében nyilatkozó kongresszusi titkár azt állította, az amerikai közvéleményt azért nem befolyásolná, ha konkrétan kiderülne, a beharangozott tömegirtó fegyverek végül nem is  léteztek, mert mindenki imád a GYŐZTES oldalán állni.

A háborút megelőzően is többször elhangzott, ha egy villámháború során Bush, Blair és John Howard nem veszítenek sok katonát, akkor a saját népeik szemében sikeres elnökök lesznek és gyakorlatilag az újraválasztásuk is biztosítva lesz. Ha az olaj ára alacsony marad és a gazdaságot nem lökik mélyebb recesszióba a rekonstrukciós költségek, a propagandával elbódított, mindig csak a felszínen evickélő tömegeket nem fogja túlzottan érdekelni egy távoli, ismeretlen nép katasztrófája és lerombolt, jövőtlen országának sorsa.

Az AOL (nem tudományos) statisztikája szerint a lakosság 56%-a szerint fontos lenne a már szinte mitikussá váló tömegpusztító fegyverek előkerítése, míg 44%-ot egyáltalán nem zavar, hogy bohócnak nézték és hajlandó utólag akármilyen  indokot elfogadni a háború kiváltó okaként. Ennél is megdöbbentőbb és ugyancsak elgondolkoztató, hogy a tömegtájékoztató médiában egyáltalán nincs felháborodás, a demokraták részéről nincs számottevő bírálat és nem hallani  olyan kongresszusi bizottság összehívásáról, amely sürgősen felülvizsgálná, vajon meghamisított adatokra, kitalált indokokra, félrevezető információkra alapozta  háborús döntéseit a Bush kabinet, vagy a valós tényeket figyelmen kívül hagyva makacs következetességgel hazudott  hónapokon keresztül az országnak?  

És ha az utóbbi lenne az igaz, akkor a közelmúlt történelmére visszagondolva óhatatlanul felvetődik a kérdés, ha annak idején a Lewinsky szex botrány kapcsán Clinton önvédelmi hazudozása hónapokon keresztül címlap téma és habzó szájjal vitatott közügy volt, miért hogy egyik sem Bush esetében? Miért nem zavarja most a kongresszus melldöngető moralistáit, hogy az országhoz szóló januári beszédében Bush elnök „megelőző nemzetvédelmi” terveinek indoklásaként Szaddám Huszein globális katasztrófát jelentő tömegpusztító muníciójára és ballisztikus rakéta technológiájára hivatkozott, amiknek létezését az ENSZ nagy múltú profi ellenőrző szervei, az IAEA és az UNMOVIC  kétségbe vontak és amiket a világ nagy részén  ócska propaganda trükknek tartottak.

"Sokunkat bántja, hogy az adminisztráció nem volt egyenes velünk szemben” fogalmazta meg kritikáját laposkúszó óvatossággal a nemzetközi viszonylatokkal foglalkozó kongresszusi bizottság egyik tagja, a demokrata Sherrod Brown. Még ha az ügyben gyakorlatilag tehetetlen is Brown, miért nem vádol legalább konkrétan? Miért nem használ erősebb, elítélőbb szavakat, mint tették annyian a bűnrészes Angliában?

Tony Benn, volt kabinet miniszter, aki Tony Blair Munkás Pártjának centrumától  balra áll, a BBC-nek adott interjújában azt mondta, „Meggyőződésem szerint a miniszterelnök hazudott nekünk és hazudott nekünk és hazudott  nekünk . . .  Az egész háború becsapásra épült, ami szerintem hosszú távon a brit demokrácia kárára lesz.” 

A Munkás Párt egyenességéről ismert legislatora, Glenda Jackson ebben a témában se kertelt: „Az iraki háború illegális és immorális indítékokra lett alapozva, mivel semmi konkrét ok nem volt rá.”

A volt külügyminiszter, (és az alsóház vezetői posztjáról a háború elleni tiltakozásként önként lemondott) Robin Cook a BBC-nek adott interjújában kifejtette, „A háború mintegy megelőző támadásként lett beadva, vagyis ’Üsd ki Szaddámot, mielőtt ő üt ki minket’ alapon, de most már teljesen világos, Szaddámnak nem volt semmije, amivel minket kiüthetett volna.”

SZEXISEBB DOSSZIÉ

Tony Blair viszont még mindig állítja, semmi kétsége, hogy fognak tömegpusztító fegyvereket találni. „Csak legyenek még egy kis türelemmel”, intette le a napokban a témát újra felvető riportereknek. Erről az a cinizmusától bűbájos  vicc jut az ember eszébe, mikor a gyerek megkérdi a papáját, miért olyan nehéz az amerikai katonáknak megtalálni Irakban a tömegpusztító fegyvereket, mire a papa azt válaszolja, „nem megtalálni nehéz kisfiam, hanem elrejteni”.

És miért is ne lenne majd egy ’kis ártatlan svindli’ belecsempészve épp ebbe a dologba, mikor manapság mindenbe tesznek egy csipettel? A BBC a napokban hozta nyilvánosságra egy magas rangú brit hivatalnok állítását, aki szerint a kongresszus számára összeállított titkosszolgálati dossziék egyikét Blair Dowing utcai hivatalának kívánságára „szexisebbre” kellett módosítani, ami azt jelentette, meg kellett toldani egy izgalmas állítással, miszerint Szaddám Huszein tömegpusztító fegyverei 45 percen belül támadásra kész állapotba helyezhetők.

Amerikában hivatalos vonalon még nem igen piszkálja senki, ki és hogyan tette „szexisebbé”, izgalmasabbá a Fehér Házba befutó jelentéseket, mint ahogy azt se kéri határozottan számon senki Donald Rumsfeldtől és Dick Cheneytől, hol is vannak azok a világégés veszélyét jelentő tömegirtó fegyverek, amelyekről többször is a leghatározottabban állították, „biztosan tudjuk, hogy léteznek”?

Még csak meg se pirongatja senki Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadót, aki múlt októberben azzal a kitalációval riogatta és uszította azonnali megelőző támadásra Amerikát, „Nem akarjuk, hogy a keresett füstölgő pisztoly gombafelhő legyen”, vagyis hogy New York váratlanul Bagdadból irányított nukleáris támadás áldozatául essen.

A múlt hónapban Bush egy hivatalos beszéde során azzal állt elő, Bagdad távirányítású repülőkről támadva szándékozik kémiai vagy biológiai jellegű tömeghalált zúdítani Amerikára. Mikor ezt követően egy sajtókonferencia újságírója felvetette ennek geográfiai lehetetlenségét, (ő nyilván tudta milyen messze van Irak) a Fehér Ház szóvivője Ari Fleischer azzal mentegette az elnököt, a pilótanélküli gépek anyahajóról reptethetők. Ebben csak az a bökkenő, és nem is kicsi, hogy Iraknak nincs egyetlen repülőszállító anyahajója sem.

A félelemkeltés, különösen a kívülről támadó ellenség vicsorgó veszélye minden korban sikeres propaganda fegyver volt. „Fontos emlékezni rá, hogy a külföldi agressziótól való rettegés kivétel nélkül mindig minden emberi csoportosulás társadalmi viselkedésmódját befolyásolja, bár olyan mélyen rögzül bennünk, hogy nem is tudunk róla.” írja  az össztársadalmi evolúció történelmi alakulásának kiváló ismerője, Robert Bigelow. Ezt a genetikailag belénk táplált idegen támadástól való félelmet és az ebből adódó idegen gyűlöletet használták ki minden idők „nagy” uralkodói és hódító hadvezérei - természetesen a maguk hatalmi céljai érdekében.(*1)

Az expanziós tervek propagandájának kedvenc eszközei a túlzás, uszítás, alaptalan vádak, durva féligazságok, és szemenszedett hazugságok ma már formailag  se szégyellni valók, ha  a SIKER és a GYŐZELEM útját egyengették.  Mikor tavaly számos európai kormány tiltakozott a törvényesen megválasztott iraki államfő fegyveres megbuktatása ellen, Bush azzal nyugtatta őket, szó sincs törvénytelenségről, nem akar rezsim-váltást, csak le akarja fegyverezni az Amerikára és szövetségeseire veszélyes Szaddám Huszeint. Bagdad bevétele után azonban rögtön városszerte köröztette, több tonnás bombákkal vadászott rá, és jelenleg is folyamatban van túlélő bizalmi embereinek, minisztereinek, katonai- és pártvezetőinek, fő ideológusainak és élenjáró tudományos kutatóinak letartóztatása.  Hogy ez egy percre is kínos lenne Bushnak?  Kezüket dörzsölgető propagandistái szerint inkább annak kéne legyen, aki elhitte.

Eredetileg a Bush adminisztráció azt ígérte, amit a világ hallani akart: Szaddám Huszein bukása után a szabadság és demokrácia virágokkal való beköszöntével Irak amilyen gyorsan csak lehet az irakiaké lesz. Erről ma már szó sincs. Paul Wolfowitz, az intervenciós stratégia egyik kiagyalója és kidolgozója több éves amerikai felügyeletről beszél, mielőtt egy ténylegesen funkcionáló nemzeti kormány választása egyáltalán szóba jöhet. Nem látszik zavartnak, nem habog, nem lángol a füle. Önálló nemzetállam kialakítása helyett idegen megszállás? Egy legyintéssel intézi el. A dolgok menet közben mindig megváltozhatnak.

Mindezek ellenére sem a média - legkevésbé az elektromos média, ahonnan a lakosság 8o%-a szerzi információját -, sem a politikai ellenzék nem vonja kérdőre, még kevésbé vádolja Busht és köreit. Az abszolút moralisták annak idején azzal az indokkal akarták lemondatni Clintont, személyes jellegű hazugságai miatt minden téren hitelét vesztette. Bush ugyanakkor a média, a sunyi hatalmi elit és a hot-dog faló nép számára az Amerikát globálisan lejárató és háborúba rángató hazugságai ellenére továbbra is a haza védelmezőjeként Isten nemes feladatokra jelölt bajnoka.

Két és fél évvel ezelőtt Bush azzal a retorikával nyert szavazókat, mély vallásosságban gyökerező tisztességtudásával, megbízhatóságával és nyílt őszinteségével visszaadja a Fehér Ház Clinton által bemocskolt méltóságát. Lehet, hogy a biblianyálazókat jellemző beszűkült agysejtjeivel Bush mindvégig csak arra utalt, nem fogja fűvel-fával csalni Laura asszonyt és egy percig sem arra, nem vádaskodik hamisan, nem hazudik és a jézusi tanok sokszor hangoztatott követőjeként nem támad sokkal kisebb nyomorult, védtelen országokra. Magukra vessenek a naiv lelkek, akik összecserélték a lényegest a lényegtelennel.

Gordon Livingston, a Baltimore Sun kommentátora arra figyelmeztet,  minden társadalom intézményei a kultúrában uralkodó értékrendszer kikristályosodásai - aminek megfelelően Amerika jelenleg a hazugság időszakában él.

AMIT MÉG SENKI SE MER KIMONDANI

A new yorki Newsday.com kitűnő kommentátora, Marie Cocco azon kevesek közé tartozik, akik komoly aggodalommal kísérik figyelemmel a szeptember 11-i tragédia óta a Fehér Házból és a Pentagonból áramló félrevezető és megbízhatatlan információ áradatot. Ennek ellenére még mindig reménykedik,  a végén mégis  az derül ki, az elnöknek igaza volt a kémiai, biológiai és estleges nukleáris fegyverek azonnali veszélyét illetően, mert "borzasztó lenne, ha az amerikai katonák és az iraki polgári lakosság élete hiába lett volna pocsékolva - az Egyesült Államok hitelképességével együtt.”  

Cocco szerint amennyiben az amerikai kém- és elhárító szervek ismét rossz információt szolgáltattak - aminek következtében például Szudánban az ország egyetlen gyógyszergyárát, Afganisztánban pedig egy népes esküvőt bombáztak szét -, az végzetes és megbocsáthatatlan kudarc lenne.  „Pontosan annyira veszélyes, mint a szeptember 11-i terrorista akciók kivitelezését lehetővé tevő titkosszolgálati kudarc, bár ezt még senki se meri kimondani.” vélekedik Cocco.

Mindent összevetve a legfőbb tisztázandó kérdés az, amit egyelőre szintén senki nem mer felvetni, az elmúlt két évben milyen arányban történtek szervezett dezinformációra alapozott illegális kormányszintű döntések, illetve milyen arányban „politizálták”, tehát manipulálták és torzították el Bush köreiben a kormányszervekhez befutó jelentéseket, amelyekre hivatkozva végül is nekifoghattak a neo-konzervatívok által tervbe vett domináns törekvések megvalósításának úgy Afganisztánban, mint Irakban.

Egyelőre Washingtonban nem tulajdonítanak jelentőséget ennek a kérdésnek, bár a tengeren túliakat már hetek óta foglalkoztatja. A Frankfurter Allgemeine Zeitung egy mondatban összefoglalja Európa véleményét a kormány háborút előidéző mesterkedéseiről, mikor azt írja: „A becsapás vádja elkerülhetetlen.”

Paul de Rooij az Arrogáns propaganda című tanulmányában megállapítja, egy évvel korábban az uralkodó technika egy–egy hazugság vég nélküli ismételgetése volt, amíg szilárdan rögzült az agyakban. Ez mostanra  a rövidéletű hazugságok és féligazságok szünet nélküli  ostromára váltott át. Amint az egyik propaganda hazugság lelepleződik, mögötte ott áll kilövésre készen a másik. A média illetékesei az emberek rossz memóriájára, általános érdektelenségére és nem utolsó sorban mérhetetlen hiszékenységére alapozzák taktikájukat.  

Egy korábbi, május 13-i cikkében Cocco azt taglalja, milyen módszerekkel és eszközökkel képesek a republikánusok minden kritikát és támadást elkerülni. Felsorolásából kiderül, elhallgatással, félrevezetéssel, nyílt fenyegetéssel, személyes jellegű támadásokkal, ha kell, megtorlással. 

Példaként hozza fel az annak idején nagy port kavaró esetet, amelyet Bush megjegyzése váltott ki, aki „gyáva alakoknak” titulálta a szeptember 11-i géprabló merénylet elkövetőit. Az élőben sugárzott Politikailag inkorrekt című tv műsor vezetője, Bill Maher Bush szóhasználatát és egyben megítélését kétségbe vonva azt találta mondani, szerinte a new yorki öngyilkos terroristák nem tarthatók gyávábbnak a több ezer lábnyi magasság biztonságából bombázó hivatásos katonai pilótáknál.

Az ebből fakadó botrány során Ari Fleischer fehér házbeli  szószékéről az egész országot megfenyegette: „Emlékeztetőül annyit Amerikának, mindenki figyeljen nagyon oda, mit mond, figyeljen oda, mit csinál, annál is inkább, mivel ez most nem alkalmas idő az ilyen megjegyzésekre”, majd nyomaték kedvéért még hozzátette, „Soha nem az.” Figyelem, figyelem! Ez az "új" szólás szabadság, Amerika!(*2)

Tavaly ősszel Bush elnök maga  hirdette ki, bármelyik politikai döntésének kritizálása nemzetbiztonsági veszélyt jelent. Hát ezt hogy lehet kivédeni? Ezt a csapdát hogy lehet elkerülni? A demokraták nyilván semmi esélyt nem látnak rá, képviselőik ezért stemplizik automatikusan Bush, Cheney és Rumsfeld minden döntését. Ezért nem mernek a jövő évi választáson induló elnökjelöltek önálló, új irányt jelentő programmal előállni. Amerika útja ki van jelölve.  Letérni róla vagy elcsámborogni nem lehet.

Mikor pedig a törvényhozók közül 2001. végén többen aggódtak és tiltakoztak a terror elleni küzdelem során  megsértett vagy felfüggesztett polgárjogok miatt, az igazságügy miniszter, John Aschroft arra intette a szenátus jogi bizottságát, állítsa le magát, mert a nemzeti egységet bomlasztó taktikázása a terroristákat erősíti, és így csökkenti a felszámolásuk lehetőségét. Nem kevesebbel vádolta az alkotmányos jogok hivatásos védőit, (és burkoltan minden ellenzékit, minden tiltakozót) mint hogy „ammuniciót adnak Amerika ellenségeinek.”  Mi ez, ha nem újabb  pofon Amerikának?

BIRODALMI BABÉROK

Cocco felhívja rá a figyelmet, az állandó háborús állapot fenntartása és vele az elnök aktív főparancsnoki pozíciója is védelmi pajzs a kritika és számonkérések ellen. (Aminek jelentősége csak növekszik a választások közeledtével, K. H.) Fleischer egyik sajtótájékoztatón elhangzott figyelmeztetése szerint „Bush katonai jellegű döntéseinek esetleges bírálata a hazát önfeláldozóan védelmezők és közvetve Amerika bírálata”. Ha Bush nevét Sztálinra cseréljük, Amerika helyett pedig Földanyácskát mondunk . . . 

„A Fehér Ház kiterjesztette a háború esernyőjét, aminek következtében sem a külpolitikai, sem a belpolitikai döntések megvitatása nem ajánlatos, beleértve a haza védelmét, diplomáciát, törvényhozást - még az adó csökkentés kérdését se”, írja Cocco, aki csúcsnak könyveli el a 2004-es elnökválasztásra kampányoló demokrata szenátor, John Kerry abszurditásában szinte már szórakoztató esetét.

Kerry egy kortes beszéde során az „iraki rezsimváltás” után a „hazai rezsimváltás” szükségességére hívta fel a választók figyelmét - mire föl rázúdult a republikánusok harsány, alaposan szervezett támadás dömpingje.  „Kerry szenátor egy veszélyes vonalat keresztezett, mikor az amerikai főparancsnok leváltását merte javasolni egy olyan időszakban, mikor Amerika háborúban áll.” vádolta meg a kitüntetett vietnámi veteránt Marc Racicot, a republikánus párt vezéralakja.  Nesze neked szabad és fair választás, Amerika!

Valójában nem meglepetés, hanem törvényszerűség, hogy mikor a birodalmi babérokra aspiráló nagyhatalom fegyveres erőszakhoz folyamodva megtagadja a kisebb országok nemzetiségi- és szabadságjogait, akkor automatikusan despotikus ál-demokráciává alakulva a saját népét is lejtőre viszi. Ennek legnyilvánvalóbb jelei, mikor a hazugság és rágalom természetesen elfogadott politizálási fegyverré válik, mikor a megalkuvás és zsarolás az élet rendjeként lesz elkönyvelve, mikor a központosított média a hatalom ágyasaként nem közlője többé az eseményeknek, hanem kiötlője, manipulátora és rögtön ítélő bírája.

„Súlyos bűnténynek könyvelhető el, hogy (a republikánusok a háború során) fontos szavakat, mint demokrácia és szabadság erőszakkal kisajátítottak és ezek a szabadrablás elmaszkírozására, területszerzésre, valamint  (bosszútól vezérelt) találatok kiegyenlítésére(*3) szolgálhattak.”  fortyog az egyik alternatív publikációban a Columbia Egyetem nagynevű professzora, Edward Said, aki szerint az amerikai népet becsapták, alkotmányos jogait megsértették, háborút és békét illető döntésjogát pedig a tudta nélkül a Fehér Háznak passzolták át.

Hasonlóan vélekedik az iraki háború legkitartóbb és leghangosabb ellenzője, a 85 éves Robert Byrd szenátor, aki hatalmas népszerűségre, 3,7 milliónyi olvasóra tett szert március hónapban az Interneten. Byrd, aki korábban „felelőtlennek és arrogánsnak” nevezte az elnököt azt nyilatkozta, Bush hazudott az iraki tömegpusztító fegyvereket illetően és most lebukott: „Ez a kártyavár, amely hazugságra épült, össze fog dőlni.” Na igen, egyszer biztosan. De mint mi magyarok tapasztalatból tudjuk, a hasonlóan ingatag alapokon nyugvók közül olyan kártyavár is akadt, amelyik közel egy évszázadon keresztül dominálta a fél világot.

            *1 A Moszad is kivette részét a Szaddám elleni mesterségesen kreált gyűlölet-, és pánikkeltésben mikor várható kémiai- és biológia támadásra hivatkozva gázálarcokkal szereltette fel a zsidó lakosságot (mindenki "másnak", a palesztinoknak és a vendégmunkásoknak maguknak kellett beszerezni)

          *2  A botrány következtében és általános figyelmeztetésként  törölték a népszerű műsort és Maher egyik napról a másikra munkanélküli lett

        *3 A megjegyzés az arab-izraeli konfliktusra vonatkozik

VISSZA  a Jelenidő rovat címjegyzékéhez