EMPIRIA Magazin XI. évfolyam. 1. szám. 2012. január-február.  © Kuliffay Hanna. Minden jog fenntartva.

 

 

Kuliffay Hanna

 

 Washingtoni prizma: Izrael, olaj,  iszlamofóbia

 

Az Obama-kormány igyekszik azt a látszatot kelteni, jelenleg nem tartja szükségesnek egy megelőző támadással visszabombázni Iránt a kőkorszakba, mivel nincs bizonyíték rá, hogy képes, és egyáltalán szándékában áll atomfegyvereket gyártani. Mielőtt azonban dicsérettel illetnénk józanságáért, ne feledjük, hogy továbbra is szállítja a harci láztól fűtött Izraelnek a legkorszerűbb támadó fegyvereket, biztosítja számára Irak (vagy a készséges Szaúd-Arábia) légterének igénybe vételével a hadicélpontokhoz vivő legrövidebb útvonalat, és készenlétben áll a támadó izraeli gépek légi utántöltésére. Mi több, a Hillary Clinton vezette külügyminisztérium jövő évre tervezett költségvetése a külföldi segély rubrikában (USAID) “rekord mértékű támogatást irányzott elő Izraelnek”.

Ariel Sharon 2002-ben úgy nyilatkozott, "Az Egyesült Államok legnagyobb Izraelnek nyújtott segítsége lenne, ha megbuktatná Szaddám Huszein iraki rezsímjét."

Kaliforniai tüntetők viszont úgy vélték, Amerikának nem kellene háborút kezdeményezni Izrael érdekében: NO WAR FOR ISRAEL

Az efféle hipokrízis, vagy a félrevezető propaganda (’a konfrontáció úgy kezdődött, hogy visszalőttek’) ismerős háborús kellékek. Az amerikai hadihajók 2003 márciusában már a Perzsa-öbölben szelték a vizet, és Irak földjén dollár-fizetésű különleges osztagok és diverzáns alakulatok gyilkoltak és pusztítottak, mikor George W. Bush azt hangoztatta, hogy imádkozik a békéért. Képmutatásban méltó partnere, Condoleezza Rice, 2005-ben titkos iraki villámlátogatása során azzal hitegette a bagdadi követségen állandó veszélyben dolgozó civileket, csak ideiglenes az ott tartózkodásuk: áldozatvállalásuknak köszönhetően „a Közel-Kelet egységessé, szabaddá és demokratikussá fog válni és békében lesz része.”(*1) Ennek természetesen semmi reális alapja nem volt, ezért nem is meglepő, hogy ma még távolabb vagyunk a békés, demokratikus Közel-Kelettől, mint a Bush-Rice időkben.

Az USA volt elnöke, Harry Truman azt az érdekes megállapítást tette, nincs új a nap alatt, kivéve azt a történelmet, amiről nem tudunk.  Ehhez hozzátehetnénk a folyamatosan zajló politikai eseményeket – a jövő történelmét –, amiket (megalkuvásból, érdektelenségből) hamar tudatalattinkba tuszkolunk. Pedig az egyénin kívül közös érdek is lenne, hogy a jogsértő atrocitásokat, az érzelmi, idegi, fizikai megrázkódtatásokat agyunkba véssük, papírra vessük, jogi útra kényszerítsük. A bűntények elkövetői ugyanis utólag mindent tagadni fognak. Ezért vélte Milan Kundera, hogy a tirannizmus ellenében vívott szabadságharc (valójában) az emlékezet küzdelme a feledés ellen.

Szinte hihetetlen, hogy milyen hamar, mintegy kollektív amnéziaként 'nem tudottá' válik a közelmúlt – jogtalanságaival, szadizmusával, sírhalmaival. Csakis így történhet meg, hogy széleskörű nihilizmus és érzelmi eltompultság következtében rövid időn belül újabb veszélyes őrültségekbe sodródunk, ismét áldozatává válunk az uszító propagandának, az árnyékhatalom önérdekű ambícióinak. Az önpusztítás ezen groteszk változata korántsem újdonság.  A spanyol származású neves amerikai filozófus, George Santayana valamikor a múlt század első felében figyelmeztetett rá, akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy megismételjék.

Vajon felrémlik azokban, akik hónapok óta mást sem hallanak a televízióban, minthogy Irán atomfegyvert gyárt, és így veszélyt jelent Izraelre és az Egyesült Államokra nézve, hogy a Bush-évek elején ugyanezt zakatolták hónapokon keresztül a fülekbe a háborús célpontnak kitűzött Irakról? Vajon össze lehetne számolni, hányszor kapott lehetőséget Joe Lieberrman szenátor a kamerák előtt, hogy kimerítse az izgatás vádját:  "Szaddám nem maradhat hatalmon. Minden okunk megvan rá, hogy azt higgyük, nukleáris fegyvereket gyárt." A Wall Street Journalban társszerzőként azt írta, "Irán a terrorizmus egyes számú szponzorja a világon", tavaly júliusban pedig azt jósolta, eljő az iráni extrémista rezsimmel való leszámolás napja, és ki tudja kinek a nevében azt ígérte, "mi mindent megteszünk, hogy ez olyan gyorsan bekövetkezzen, ahogy csak lehet."

 

A FEGYVERINSPEKCIÓ SZÉLHÁMOSSÁG

Utólag ugyan kiderült, hogy Iraknak nem voltak tömegpusztító fegyverei mint ahogy nem volt támadó szándéka sem, csak sok olaja de mit változtatott ez a történteken?  Egyáltalán hány emberhez jutott el a hónapokkal későbbi leleplezés (hivatalos vizsgálati eredmény) és az azt csigalassúsággal követő kormányszintű beismerés?  Hányan realizálták és háborogtak utólag miatta, hogy az elnök kongresszusi vita és a népakarat felmérése nélkül indított háborút?

Emlékszik ma még valaki is arra az elszánt amerikai ENSZ-fegyverszakértőre, aki minden tőle telhetőt megtett elviselt gúnyt, megvetést, mellőzést és fenyegetést , hogy felvilágosítsa népét és a médiát arról, tudatos kormánypropaganda áldozatai? Nagyfokú bátorságra volt szüksége,  hogy a háborús kakofónia közepette kimondja:

"A Bush-adminisztrációnak nem Irak lefegyverzése a célja. A végső cél a rezsim megbuktatása, és ehhez csak eszközként használja a fegyverinspekciót -- bár mind a cél, mind az eszköz megszegése a nemzetközi törvényeknek. Az egész fegyverinspekció egy szélhámosság."

A Sydney Morning Heraldnak 2002 októberében adott interjújában pedig ismét kiállt a háborús légkörben egyre inkább népszerűtlenné váló állítása mellett:

"Irak jelenleg nem jelent egy háborút megérő fenyegetést. (...) Az irakiak 1999 előtt gyártott összes kémiai  jellegű vegyianyaga elévült volna 5 év alatt, és ugyanez érvényes bárminemű biológiai hatóanyagra is. A Bush-adminisztráció csak spekulációkkal szolgál, képtelen  tényszerű információt konkrét adatokkal alátámasztani, hogy megerősítse az állítását." 

Nemde Scott Ritter volt a fickó neve? Vagy valami ilyesmi…? (A híres tényfeltáró riporter és szerző, Seymour Hersh egyszer azt mondta, “a fontos dolog, amit Scott Ritterről tudni kell, hogy igaza volt.”)

Az elnéző, gyors 'feledékenységgel' és nem kevésbé az általános tájékozatlansággal való  visszaélés következtében a kormány jogtiprásai még lelepleződés esetén sem válnak nyilvános politikai botránnyá, nem kerülnek a televízió főhíreibe, az újságok címlapjára. Így könnyűszerrel véglegesen eltussolhatóvá válnak a felelősségre vonás egyszerűen elmarad. Elnökök váltakoznak, kabinetminiszterek  jönnek-mennek, a kongresszusi pártok helyet cserélnek anélkül, hogy az államgépezet működésében bármi változna. Így történhet meg, hogy a kortünetnek is tekinthető rövid emlékezőképességet és felszínességet, valamint az önzést, létbizonytalanságot, félelmet és empátiahiányt most, 9 évvel Irak elfoglalása után, ugyanazok a vén háborús zelóták, Joe Liebermanok, John McCainek, Hillary Clintonok, Mitch McConnellek, Joe Bidenek, Steny Hoyerek. . . tudják kihasználni.  És ismét ugyanazok a médiaforrások, zártkörű társaságok, vallási csoportosulások és ideológiai műhelyek szervezkednek és uszítanak nap mint nap a soronkövetkező préda, Irán ellen.

A széleskörű látásmódjáról ismert politikai elemző, Noam Chomsky 2002 nyarán figyelmeztette a republikánus kormányköröket, hogy "A világ nagy részén az USA vezető terrorista államként van elkönyvelve, és jó indokkal." Vajon miért és milyen jogon akarják Washingtonban azt a tragikusan gyűlölködő és ellenséges légkört  visszaidézni?

Az Al Jazeera vezető politikai elemzője, Marwan Bishara szerint az USA a közel-keleti régiót az Izrael, olaj, terrorizmus és radikális iszlám prizmáján keresztül nézi. Bár ezt a megállapítást éllel tette, mások viszont pont ennek tapsikolnak, mivel ezek mára bizonyítottan eladható, vagy legalábbis a torkokon lenyomható indokai az örök háborúzásnak, katonai puccsoknak (rezsimváltásnak), a neokonzervatív világbirodalmi terv megvalósításának.

A közgazdász, publicista Paul Craig Roberts aki korábban a Reagan-kormány pénzügyminiszter-helyetteseként és a Wall Street Journal felelős szerkesztő-helyetteseként volt ismert, az utóbbi években viszont inkább publicistaként és politikai aktivistaként , 2006-ban írt cikkében több ponton is alátámasztotta Bishara véleményét:

Az amerikaiaknak meg kell érteni, hogy sok érdekeltség hasznosítja a „terror elleni háborút” a saját céljai megvalósításához. A Federalist Society (konzervatív jogászok társasága, K. H.) arra használja a „terror elleni háborút”, hogy a hatalmat a végrehajtó szervek kezébe összpontosítsa, és a Legfelső Bíróság tagjait ennek megfelelően jelölje ki. A neokonzervatívok arra használják a háborút, hogy megvalósítsák Izrael hegemóniáját a Közel-Keleten. A rendőri hatóságok arra használják, hogy felszabaduljanak hatalmuk korlátozása alól és kevésbé legyenek felelősségre vonhatók. A republikánusok az egypártrendszert akarják a háború révén megvalósítani – a sajátjukét. A Bush-adminisztráció arra használja fel a háborút, hogy elkerülje az elszámoltathatóságát és elkerülje végrehajtói hatalmának megnyirbálását. A fegyveripar, amelyet Eisenhower elnök a „hadiipari komplexumnak” nevezett, a profitja növelésére használja a háborút. A terrorizmus szakértők arra, hogy (a média révén) ismertté váljanak. A biztonsági cégek viszont arra használják, hogy üzletfeleket szerezzenek. Az olvasó kedvére bővítheti a listát

És kell is bővíteni, mivel a lista nem lehet teljes az olajkonszernek említése nélkül, amelyek arra használják a terror ellen indított háborút, hogy a kontroll alá kerülő országokban privatizálják és felvásárolják a nemzeti tulajdonban levő olajkutakat és átvegyék a kitermelés és nemzetközi értékesítés jogát. Az állami bankok és pénzintézetek hasonló sorsra jutnak. Roberts szerint a vita teljes hiánya (országgyűlési, pártbeli, társadalompolitikai, K. H.) ad ezeknek a kizárólag magánérdekű terveknek feltétel nélküli lehetőséget. A magánérdekű, vagyis nem indokolt, hanem a (politikai és gazdasági) hatalmon levők által 'választott' rablóháborúk jogosságát megkérdőjelezni, sőt ellenezni senkinek nem tanácsos. Még Alan Greenspan is két évtizeden keresztül a Központi Jegybank teljhatalmú elnöke és a legmagasabb állami kitüntetések birtokosa haragos dorgálást kapott, mikor 2007-ben megjelent memoárjában azt írta, szomorúsággal tölti el, hogy még mindig "politikailag kényelmetlen (nyilvánosan) beismerni, amit mindenki tud: az iraki háború nagyrészt az olaj miatt van." (*2) Nem mintha ezzel valami újat vagy szenzációsat mondott volna. Dick Cheney a világ legnagyobb olajszervizelője, a Halliburton cég hajdani vezérigazgatójaként már 1999-ben azt a kijelentést tette egy londoni konferencián, hogy a Közel-Kelet a világ olajának kétharmadával és a legolcsóbb kitermelési költségekkel az a hely, ahol "végtére is a nagydíj található".

 

IRRACIONÁLIS NAGYSÁGÚ KATONAI KÖLTSÉGEK

Az amerikai kormány a különböző érdekcsoportok mint éppen a Halliburton vagy  az AIPAC(*3) elvárásainak megfelelően elképesztő összegeket költ fegyverkezésre, korszerűsítésre és új harci eszközök fejlesztésére, "demokrácia-terjesztésre"(*4), jelentős olaj- és édesvízkészletek kontrolljának megszerzésére, Izrael folyamatos fegyverzésére és terveinek finanszírozására, a belső terrorizmus(?) elleni védelemre (homeland security), külföldi bábkormányok támogatására, különleges osztagok, zsoldos diverzáns alakulatok kiképzésére stb., holott már konzervatív körökből is elhangzanak helytelenítő megjegyzések, mint például február 3-án a tényfeltáró újságíró, politikai kommentátor John Stosseltől a FoxNews-on: "Az amerikai katonai kiadás irracionális – és nem engedhetjük meg." Vajon felfigyelt erre valaki is a Fehér Házban? A kongresszusi hivatalokban? A két pártközpontban?

Talán a régen futtatott Stosselnél is nagyobb meglepetést keltett a volt Reagan-rezsim költségvetési igazgatója, David Stockman nemrégen tett tv-nyilatkozata, amelyben minden kertelés nélkül felszólította az Obama-kormányt, hogy "álljon le a háborús dobok verésével és Irán fenyegetésével", majd azt tanácsolta, „az elnök mondja meg a neokonoknak, hogy tűnjenek el”.

„A most szóban levő politika ugyanaz, mint amit 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban hallottunk. És (Obamának) világosan meg kell mondani nekik, hogy nem fogjuk megtámadni Iránt. Nem fogjuk megengedni (azt sem), hogy Izrael megtámadja Iránt. Ők nem részei a gonoszság tengelyének.  (Inkább) a középkor tengelyének a részei. (szójáték az evil és medievel szavakkal, A Szerk.) Más szóval, ezek elmaradott népek, amelyek nem fogják veszélyeztetni a nyugati világot, és (ezért) komoly tárgyalási folyamatba kell kezdenünk. Ha így járunk el, az olaj ára pár hónap alatt 30 dollárra fog esni, és mindazok a spekulánsok, akik a (süllyedő) hajó rossz oldalán vannak, jó leckét fognak kapni…”

Hogy mi bírta ilyen határozott és egyenes megnyilvánulásra a kudarcot vallott ‘Reaganomics’ főpapját, az uniók és munkásérdekek ellenségét, a belföldi ipari termelés védelmének ellenzőjét, sokak szerint az ország hanyatlásának beindítóját?  Nagy valószínűséggel az az egyszerű felismerés, hogy jelenleg sem az Államok, sem Izrael nem engedhet meg újabb hadikiadásokat, sem a világgazdaság nem engedheti meg a további spekulációkat, az iráni olajkiesést, illetve az olaj árának hirtelen megugrását.

És mit tesz a nehéz és bizonytalan gazdasági időkben Hillary Clinton aki éppen Szíriát akarja NATO–Izrael-fennhatóság alá vonni és Iránt akarja egyszer s mindenkorra az őt megillető helyre, a kiszolgáltatott kussolók közé tenni , mikor nyilvánosan elhangzik, hogy az irracionális katonai kiadást tovább nem engedhetjük meg? A jövő évi költségvetés előterjesztésekor még több pénzt próbál kiharcolni a külügy számára, és erről a szélhámosok szokásos cseleivel, mint általánosítással, önmagasztalással, álcázott pietizmussal, hazafiaskodó szólamokkal próbálja elterelni a figyelmet. 

“A népek elvárják tőlünk, hogy megvédjük a szövetségeseinket, és kiálljunk a princípiumaink mellett, és becsületes közvetítőként szolgáljunk a béke érdekében; (elvárják) hogy harcoljunk az éhség, szegénység és betegség ellen; hogy kiálljunk az erőszakkal dirigálók és tirannusok ellen.  Az amerikai vezetés nemcsak respektált, hanem igényelt, és ez többet kíván, mint puszta eltökéltséget és sok órát a repülőn. Anyagi eszközökre van hozzá szükség. Ez az ország összehasonlíthatatlan erő(forrás) a jóra széles e világban, és mi mindannyian biztosítani akarjuk, hogy ez így is maradjon…”

Clinton, még szenátorként, egyértelműen kiállt Bush háborús politikája és anyagi fedezetének biztosítása mellett, és ezen a téren Obama is számíthat rá. Tavaly  augusztusban azzal rakott nyomást a költségvetési bizottságra, hogy  a katonai és a diplomácia keret esetleges csökkentése "aláássa a nemzetbiztonságot". Ebben nagy egyetértés alakult ki közte és a védelmi miniszter Leon Panetta között, aki közös sajtótájékoztatójukon az amerikai népnek a világban kialakult különleges szerepét hangoztatva azt a katonai hatalom mellett a "diplomáciai hatalomnak" tulajdonította.  (Ha ennek eredményességet a meghívott riporterek közül firtatta is valaki, a kongresszusi blog, The Hill, nem említette.)

Obama egyébként nem kevésbé szégyentelen a minisztereinél, ha öntömjénezésről, álpatriotizmusról, figyelemelterelő retorikai manőverről van szó.  Tavaly decemberben a választási kampányához gyűjtött pénzt egy New York-i rendezvényen, mikor a következőt mondta: “Mi nemcsak arra gondolunk, ami nekünk jó, hanem arra is gondolunk, ami a világnak jó. Ez az, ami másoktól megkülönböztet minket. Ez tesz minket rendkívülivé.” Egy másik hangzatos blöffje ugyanazon eseményről:  

A közírók, újságok és tv-kommentátorok néha szeretnek arról beszélni, hogy Amerika lefelé csúszik, és Amerika hanyatlóban van. (Viszont) nem így érez az ember, mikor Ázsiában jár. Az ottaniak elvárják a vezérletünket. Ők tudják, hogy Amerika nemcsak azért nagy(szerű), mert hatalmas, hanem azért is, mert olyan értékrendszerünk van, amelyet a világ csodál.”

Lehetséges, hogy tényleg ilyen hamukafélék nyitják meg a szivaros-szmokingos kövér macskák bukszáit? Ázsiára kell hivatkozni, hogy Amerika elfogadtassa magát önmagával?

Még akik értői és csodálói is a hagyományos, alkotmányba foglalt amerikai értékrendszernek, azoknak is észre kellett venni, hogy a gyakorlatban egyre kevésbé érvényesül, belföldön és nemzetközi viszonylatban egyaránt. (A külpolitikai változás, melynek során Washington, Izrael kivételével, a szövetségeseire is rátenyerel,  nem W. Bush-sal kezdődött, bár sokan csak az ő elnöksége alatt figyeltek föl rá. Madeleine Albright 1995-ben Bill Clinton külügyminisztereként azt a lekezelő kijelentést tette, hogy “az ENSZ az amerikai külpolitika eszköze.” A Paul Wolfowitz-doktrína pedig még korábban, 1991-ben azt mondta ki, hogy az amerikai külpolitika célja az amerikai hegemónia megőrzése olyan soká, ameddig csak lehet.)

A washingtoni hegemóniára való törekvést korán felismerte – és ezzel mintegy megásta saját sírját – a leleményes szimplifikálással „őrültnek” nyilvánított Szaddám Huszein. Az Ammanban 1990-ben tartott csúcstalálkozón az arab egység és szolidaritás megvalósítása érdekében az iraki elnök beszédében a következőt mondta:

„Az ok, amiért az Egyesült Államok az Öbölben tartózkodik nem más, minthogy az Öböl a régió legfontosabb pontja, és így majdhogynem az egész világ felelős a (régiót érintő) nemzetközi politika alakulásáért, az olajpiacért és a termék iránti növekvő igényért az Egyesült Államok, Európa, Japán, Kelet-Európa és talán a Szovjetunió részéről (is).  Az az ország, amelynek a legnagyobb befolyása lesz a régióban, az Arab-öböl (Perzsa-öböl [Persian Gulf], A Szerk.) és az olaj révén jelentős vetélytárs nélküli szuperhatalomként meg fogja tudni tartani fölényes helyzetét. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az Öbölbeli népek és velük az arabok nem óvatosak, az Arab-öböl az Egyesült Államok akarata szerint lesz kormányozva.”

Őrült volt tehát Szaddám Huszein, vagy előrelátó, okos, koncepciózus államférfi? A történelem feladata lesz ezt egyszer megítélni. Annyi azonban biztosra vehető, nem kötéllel a nyakán végezte volna, ha nem lett volna olaj az iraki homokdűnék alatt, minek megkaparintásán az USA és Izrael évtizedek óta mesterkedett.

 

*1 Hasonló képmutató nyilatkozatot tett 2002-ben Hillary Clinton a szenátus előadótermében az iraki elnök, Szaddám Huszein elfogásakor, mikor köszönetet mondott személy szerint Bushnak és mindazoknak, akik résztvettek a hajtóvadászatban: "Most (végre) törvény elé fog kerülni, és reméljük, hogy a béke lehetősége és Irak stabilitása javulni fog."  Akik annak idején azzal próbálták menteni, hogy fogalma sincs a közel-keleti helyzetről és csak szövegel, aláértékelték a veszélyes pszichopata gátlástalanságát.

*2 Greenspan közlésénél alig egy héttel korábban  jelent meg az angol statisztikai felmérő ügynökség, az ORB riportja, amely szerint 1,2 millióra is tehető  a háború iraki áldozatainak  száma. Ez megerősítette a Lancet, a brit orvosi kamara kiadványának egy korábbi, 2006-ban közölt adatát, amelynek módszerét Bush és néhány hivatalos szerv megpróbált kétségbe vonni, a brit védelmi minisztérium legfőbb tudományos tanácsadója, Sir Roy Anderson azonban hitelesnek nyilvánított mondván "közel van a legjobb gyakorlati eljáráshoz".  A republikánus Greenspan memoárjában és a vele kapcsolatos tv interjúkban teljesen figyelmen kívül hagyta a "főleg olajháború" áldozatainak számáról kiadott megdöbbentő jelentéseket.

*3 Amerikai-Izraeli Közügyi Bizottság

*4 A Pentagon védelmi tanácsadó testületének igen befolyásos elnöke, Richard Perle 2002-ben a következő maszlaggal traktálta a Védelmi Minisztériumot, a Külügyminisztériumot, az elnöki hivatalt és a médiát: "Irak nagyon jó jelölt a demokratikus reformra. Nem fog az éjszaka folyamán Westminsterré válni, de a világ nagy demokráciái sem valósították meg a teljes, (eredményekben) gazdag demokratikus kormányzást egy éjszaka alatt. Az irakiaknak  jó esélye van a sikerre."  Ez nem kínos melléfogás volt Perle részéről, hanem szándékos hazugság. Sem az USAnak, sem Izraelnek nem volt érdeke egy tényleges demokrácia kialakítása Irakban, mint ahogy máshol sem a Közel-Keleten.

 

Addenda

Vice-president Dick Cheney, who chairs the White House Energy Policy Development Group, commissioned a report on 'energy security' from the Baker Institute for Public Policy, a think-tank set up by James Baker, the former US secretary of state under George Bush Snr.  The report, Strategic Energy Policy Challenges For The 21st Century, concludes: 'The United States remains a prisoner of its energy dilemma. Iraq remains a de-stabilizing influence to . . . the flow of oil to international markets from the Middle East. Saddam Hussein has also demonstrated a willingness to threaten to use the oil weapon and to use his own export program to manipulate oil markets. Therefore the US should conduct an immediate policy review toward Iraq including military, energy, economic and political/ diplomatic assessments.' (Neil Mackay: US oil at the heart of Iraq crisis. 2002)

"I believe that a nuclear Iraq can change its fundamental dynamic, affecting how others behave -- toward us and toward allies such as Israel -- and emboldening Saddam Hussein to believe, rightly or wrongly, that he can attack his neighbors and, because of his nuclear capability, we will hesitate." (Excerpt from formal National Security Advisor Samuel R. Berger's testimony to the Senate Armed Services Committee. September 25, 2002)

"It is time for an unequivocal declaration that we will stop Iran from acquiring nuclear weapons capability by peaceful means if we possibly can, but with military force if we absolutely must." (Senator Joe Lieberman. Senate floor. March 9, 2012)

"Saddam Hussein was profoundly wicked.” (Tony Blair 2010)

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenkor rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára