Hampel József A bronzkor emlékei Magyarhonban című, 1886-os kiadású könyvének köszönhetően fedeztem fel, hogy régész dédnagyapám, Kuliffay Adolf ásatásai során többek között spirál alakú karpereceket, henger alakú "kartekercseket" és "csigatekercseket" is talált.(*1) A Kárpát-medencebeli ékszerek között volt drágább és díszesebb, simább  és egyszerűbb változat, akárcsak a keltáknál, bolgároknál, rómaiaknál. . . mégis valószínűtlennek tűnt, hogy csupán őseink szépérzékét vagy hiúságát elégítették ki. Amennyiben a spiráloknak csak dekoratív szerepe lett volna, miért vésték ceremoniális tárgyakra és – mint Çatalhöyükben vagy a Britannia közeli Gavr’onis szigetén – földalatti sírkamrák falára?

(1. kép: Nehéz arany karperec – ékes bizonyítéka a Kárpát-medence magas színvonalú bronzkori aranyművességének.  Stilizált spirálos [kosszarvszerű] kiképzésein a „TeN” [teremtő] ligatúra könnyed, gyakorlott kezű cizellálása látható. [A TeN a suméroknál is kreátort jelentett.] Lelőhely: Bilje, a mai Szlovénia területén. A kosszarv alakzat másik szép példája Az aranyhegy szkíta kincsei című esszé 1. számú képén látható.)

A síkban és térben is oly gyakran megjelenített spirál alakzat régen foglalkoztat – évekig éltem a spirál motívumban tobzódó Görögországban –, mégis Paul G. Bahn egyik csodálatos könyve késztetett rá, hogy kikapcsolódva a letaglózó washingtoni politizálásból végre valami felemelőről írjak. Ugyanis nála olvastam először Kősziderpadlásról és a róla elnevezett időszakról angol kiadásban, ami óriási meglepetés és öröm volt számomra.(*2)  A világ archeológiai kincsei címmel megjelent összeállítás, amely a neves régész szerkesztésében jelent meg, nagy elismeréssel adózik a Kárpát-medence bronzkori leleteinek Kősziderpadlástól kezdve Hajdúsámsonon(*3), Biljén és Barcán keresztül Transzilvániáig. Régészeinknek és muzeológusainknak köszönhetően tudjuk, hogy elődeink a bronzkorban benne voltak az akkori kultúrvilág vérkeringésében, előmozdítói voltak a civilizáció kibontakozásának és inspirálói későbbi évszázadoknak, mégis minden újabb lelet, felvétel, kiállítás és ismertetés őszinte érdeklődést vált ki.

A jelentős művészettörténeti könyv egyik társszerzője a lengyel származású archeológus és antropológus, Peter Bogucki a Princeton University professzoraként a közép-európai neolitikus kor  elismert szakértője.  A Kárpát-medence bronzkori kincsdepói címmel közölt tanulmányában Bogucki arról számol be, hogy az időszámítás előtti második évezred folyamán, de különösen 1500 körül a Kárpát-medence lakosai nagy értékű és igen színvonalas megmunkálású  bronz munkaeszközökből, és fegyverekből álló depozitumokat rejtettek a föld alá – valószínűleg valamilyen istenség (termőföld? talajvíz? vegetáció?) engesztelésére. Ezen Kőszider-időszakbeli leletek érdekessége, hogy a viszonylag gyéren lakott medence egymástól távol eső régióiban eltemetett megajánlások összetételükben nagyon hasonlóak.  Mind tudatos válogatás eredményének tűnnek, gondos elhelyezésük (betájolásuk) pedig szakrális jellegről (mágus előírás, táltos javaslat követéséről?) tanúskodik. (Kizárt dolog, hogy menekülés közben vagy rablott szerzeményként lettek volna sietősen elrejtve.)

A tőrök, kardok, fokosok, sarlók, szigonyok, harci csákányok és Európában egyedülálló tokos balták mellett gyönyörű, finom megmunkálású arany és bronz ékszerek is kerültek elő ezekből a rejtélyes depókból. A karkötők, felsőkaron viselhető szélesebb karperecek, bokaperecek, kígyófejes gyűrűk, borostyánlevélszerű bronzfüggők és 'övcsüngők' mellett fordított 'S' alakú, vékony aranyhuzalból készült kettős spirálokat és négyes spirálokat (2. kép) találtak, amelyek köpenyre vagy süvegre voltak applikálhatók. Minden valószínűség szerint misztikus jelentést tulajdonítottak nekik, viselőjének pedig égi kegyelmet, vagy természetfölötti képességet.

(2. kép: Finom arany huzalból készült négyes spirál. Bronzkori lelet Zvornikból)

[Hihetetlenül érdekes, hogy a fejlett, bronzöntő és kerámiakészítő mongol Yayoi kultúrában – amely Japánba átkerülve kiművelte az ottani őslakosságot – pontosan ugyanezt a négyes spirált alkalmazták ceremoniális tárgyakon és eszközökön, így a 3. képen látható bronz harangon is. A harang háromíves fogantyújának középső sávjában fordított 'S' alakú spirálok, a külső ív tetején pedig szintén három kosszarvakra emlékeztető motívum látható, mely a Bilje-karperec jellegzetessége is. (Kétezerötszáz éve a tavaszi napforduló égi helye a Kos (Aries) csillagképben volt.)]

Bogucki professzor felsőfokú jelzőket használt – amit ritkán hallunk kulturális örökségünkről –, mikor például a felvidéki (ma kelet-szlovákiai) Barcában talált varkocsgyűrűket, övcsatokat, nyakláncokat és spirálokat értékelte. A Biharban lelt, aranylemezből formált kelyhek és füles csészék kapcsán pedig annak a szakmai körökben velünk szemben ritkán hallható nézetnek adott hangot, mely a helyi érdemeket nem próbálta kulturáltabbnak nyilvánított idegenek javára írni: „Ezeknek a daraboknak a megmunkálása a Kárpát-medence őshonos fémműveseinek rendkívüli szakértelmét tükrözi.”

(3. kép: A Kárpát-medencében (is) talált arany spirálokkal azonos motívumokat őrző mongol bronz harang. Tokió, Nemzeti Múzeum)

Az áldozati jellegű depók darabjain a geometriai vésetek és cizellálások mellett gyakori motívum a spirál (egyedi, kettős vagy négyes [a 4 alapelemet, 4 szent folyót vagy az égtájakat jelentő?]), nem is csak az ékszereken és bracteatákon (szimbolikus jelentésű ruhadíszeken), hanem a fegyvereken is. (Azért is kezdtek újra érdekelni a spirálok, mert a Baktriában történt régészeti feltárások során  talált szkíta hercegnők egyikének ruházatát dupla spirálok által közrefogott rombuszok ligatúrája díszítette, amiről az Arany-hegy szkíta kincsei című esszémben be is számoltam.) Szabályos menetű csigavonalakat kőbe vésni, fémbe karcolni vagy csontba faragni mindig nehezebb feladat, mint lineáris alakzatokat, ennek ellenére hosszú évezredeken át fennmaradtak, sőt, bejárták a világot. Mikor kicsit utánanéztem, hinni se akartam, hogy milyen hatalmas területet! Az Altáj-hegységtől Bulgárián keresztül Írországig, Knosszoszon át Egyiptomig és az ellenkező irányba Kínában és az amerikai földrészeken -- még Peruban is megtalálható ez az ősmotívum. Helen Berigni azt írja, hogy a túlvilági útjára gonddal felkészített szkíta vagy szarmata Ipatovoi hercegnő ékszerei között is voltak spirális karkötők. (I.e. II. század első harmada.)

Az ilyen fokú, joggal univerzálisnak mondható elterjedtségről nehezen tételezhető fel, hogy a puszta véletlen műve lett volna, vagy egyszerűen ösztönös utánzásként, ‘divatként’ került volna egyik generációtól a másikhoz. (A hagyománytisztelet mint tudatos fogalom már sokkal inkább számításba jöhet, de nem kielégítő.) A kérdés régen és sokakat foglalkoztatott, hová sorolható a spirál – ha egyáltalán be lehet skatulyázni? Szakrális geometriai motívum, tudományos megfigyelést megörökítő szimbólum vagy üres formajáték?

(4. kép: A Krímben feltárt szkíta halomsírok egyikéből származó türkiz kövekkel díszitett spirál "kartekercs".)

A szakvélemények ugyancsak megoszlanak ezzel kapcsolatban. Andrew Lang, népszerű és rengeteget publikáló XIX. századi skót polihisztor nem tartotta többre a spirálokat, mint primitív népek ornamentikájának, amely a Közel-Keletről kiindulva terjedt szét a világban.  Egy másik híres polihisztor (többek között egyiptológus, asszirológus, régész és történész), az angol származású Dr. H. R. Hall szerint is a spirál minden jelentés nélküli „mutatós minta”, nem több mint „művészet a művészet kedvéért”.

Ellenvélemények szerint viszont hun és a magukat hunnak valló ujgur mágusnők, szkíta és méd mágusok, akik természettudósok és a gyógyászatban, építészetben (halomsírok, tűzoltárok, obszervatóriumok, Nap-szentélyek) jártas ’népművelők’ voltak, az i.e. III.-II. évezredben belső elhivatottságtól hajtva szervezetten tanították, mondhatnánk ’civilizálták’ Eurázsiát – ahogy a görögök és rómaiak is tették a „barbárokkal” –, és ennek folyamán őrizték és fejlesztették, illetve egyetemes jelek és szimbólumok révén terjesztették kozmikus és természettani ismereteiket.

[Epidauruszban a gyógyítás istene, Asklepiosz szentélye a „teljesség” (testi és szellemi egység) jelképeként kör alakban épült. Az építmény alagsorában koncentrikus köröket alkottak a gyógyítási rítus kellékeként tartott kígyók fészkei. Az őskori Anya istennő diagnosztikus, gyógyító és fájdalomenyhítő tudását átvéve a görögök Asklepiosznak tulajdonították, bár továbbra is az ő kipróbált gyógymódjait és regeneráló módszereit alkalmazták. Ami a férfiúi kisajátítás leginkább felháborító és cinikus lépése volt, hogy a kígyót, a legősibb női szimbólumot, Ízisz és Anahita, Hathor és Athéna szimbólumát, rúdra tekeredett spirális alakban Asklepiosz jelvényének nyilvánították.]

Némely szakvélemény szerint a spirál különböző korokban és egymástól távol eső népek kultúrájában magát a Kozmoszt, a fizikai valóságot jelképezte, mások szerint átvitt értelemben az élet folytonosságát biztosító “kozmikus energiát”, a mindenható "őserőt", az isteni fényt (divinae particula aurae), amiből az idővel színre lépő főistenek is részesedtek. A spirál egyik szerepe volt a be nem avatottaknak jelezni az emberalakban ábrázolt mitológiai alakok isteni voltát: képünkön Athéna (Athéné), a győztes háború istennője spirállal a harci sisakján látható egy görög márványszobor római másolatán. Innen már csak egy merész és cinikus, de zseniálisan praktikus lépés volt, hogy a világi uralkodók is ezzel a szimbólummal nyilvánítsák isteni eredetűnek a hatalmukat és a velejáró kiváltságos jogaikat.

(5. kép: Athéna istennő spirál díszes harci sisakjában. Gyönyörűen redőzött ruhája feletti keppjét apró, spirálfarkú kígyók szegélyezik.)

A korszellemnek megfelelően a bronzkori Kárpát-medencében használatos diadémszerű "tekercses" fejékek, tiarák kihangsúlyozott középső szegmentjén is előszeretettel alkalmazták a teremtő áldásának bizonyítékát.  Távolabb, de ki mondaná, hogy teljesen függetlenül, egy Kánaán földjéről való szobron ábrázolt nemes vonású férfiú  (6. kép) más kivitelezésű, de azonos üzenetet közvetítő (istentől származó hatalomra utaló) koronát visel.(*4) A Biblical Archeology Review cikke szerint a Jordániából elrabolt, ma izraeli tulajdonban levő alkotás Rabat Ammonból (mai Ammán), a Jordán folyótól keletre eső hajdani királyságok egyikéből való. A hosszúkás fejforma, a jellegzetes varkocsos hajviselet, a szkíta/altáji/pártus/kusán stílusú süvegszerű fejdísz és az enyhén metszett szem arra utal, hogy ural-altáji gént is hordozó szkíta (kuthai szkíta?), vagy magát szkítának tartó (rokon népből vagy vegyes házasságból való) uralkodót örökít meg, akinek homlokát sokatmondóan napvirágok fűzére övezi.  A nemrégen felfedezett, i. e. VIII. századból való ún. Nimrud korona alsó, homlokra kerülő részén megdöbbentően hasonló napvirág koszorú látható.

Természetesen arra is van számtalan példa, hogy a spirált díszítőelemként alkalmazták – különösen gyakran Hellász ősi földjén.  Olvasóim közül nyilván sokak számára ismeretes a Knosszosz palota megaronjának vagy a Pajzsok galériája néven ismert termének megmaradt elegáns dekorációja. Mutatós látvány, ahogy  a falakra festett meandroid (meander) mintában sormintaszerűen kapcsolódnak, harmonikusan egymásban folytatódnak a spirál motívumok. A királynő lakosztályának még a mennyezetét is átlós irányú spirálsorok borították.  A nyilvánvaló dekoratív hatás ellenére azonban joggal feltételezhető, hogy a korabeli szemlélőben – ahogy a maiban is – az idő feltartóztathatatlan folyamatosságát, az örökkévalóság érzetét keltették. Valószínűleg ezen bíztató, reményteli üzenet hirdetése volt az eredet cél is, akárcsak azon mükénei görögök részéről, akik spirálokat festettek kőszarkofágjaikra.

(6. kép: Kánaáni uralkodó spirál motívumos fejdísszel. I.e. 725-586 közti időszak.)

Geoffrey Ashe Hajnalt követő hajnal című érdekes könyvében a spirál eredetét keresve geográfiailag távolabbra és időben messzebbre kalandozik, mint Lang. Ugyanis arról számol be, hogy Szibériában a Bajkál-tó közeli Mal’ta egyik barlangjában mamut agyarból faragott, téglalap alakú (kultikus?) táblácskát találtak, amelyet a régészek 24 ezer évesnek vélnek. 24000 év! Megdöbbentő távlat! A sérült, némi restaurátori kiegészítésre is szorult lelet egyik oldalán az Istennő három szent kígyójának rajzolata látható, a másikon viszont egy spirál kompozíció: 6+1 pontszerű karikákból és vonalakból álló (felfűzött gyöngysorhoz hasonló) kisebb spirál fog közre egy arányában jóval nagyobb 8. spirált, amelynek csigaszerű vonalvezetése 7-szeres fordulattal vesz körbe egy középpontjában elhelyezkedő kört. (A 7+1 kompozíció magyarázata lehet, hogy 8 földi év tesz ki egy Vénusz-évet.) Ashe következtetéséről értesülve egyszerre párnázott nyeregben érezték magukat azok, akik mindig is asztronómiai szimbólumnak tartották a spirált és akik, mint legismertebb népszerűsítője Alexander Marshack, úgy vélekedtek, hogy a jégkorszakbeli embernek megvolt a lunáris naptár készítéséhez szükséges absztraháló képessége.

Philip Gardiner azt írja ennek kapcsán a Spirálok és a sziklaművészet című tanulmányában:

A spirálokat csillagállásokkal asszociálták. Ez különösen érvényre jut N. L. Thomas "Ír szimbólumok Kr. E. 3500-ból" című munkájában, ahol a spirál jobbról balra irányulva a téli napot jelzi, a spirál balról jobbra irányulva a nyári napot, a dupla spirál pedig a tavaszi és őszi napéjegyenlőséget. Thomas munkásságának ismeretében aligha kétséges, hogy ez igaz, de a tény továbbra is az marad, hogy az őskoriak a kígyó szimbólumát használták csillagképeik rendszerezéséhez. Ez egyezik a ténnyel, hogy a kígyó különböző konstellációkban volt látható az égen és körülvéve az egeket. A két (természeti) elem nem választható külön – ez volt az élet egységesített teóriája, amely a kígyó és a nap által lett teremtve, ők adták az életet és biztosították a termékenységet.

A számmisztika tanulmányozói szerint Belső-Ázsiában a hetes szám az őskortól kezdve megkülönböztetett jelentéssel bírt, de a Mal’taból származó lelet ennek eddig a legrégebbi és a maga nemében egyedülálló képviselője. Ebből Ashe arra a következtetésre jutott, hogy a 7-es szám misztikája valahonnan az Altáj-hegység és a Bajkál-tó közti területről származik, és kezdettől fogva összefüggésben volt a spirállal és a szent kígyókkal.  Véleménye szerint ez a triád-kultusz onnan terjedt át többek között Indiába, Sumériába, Egyiptomba, a mediterrán és bizonyos európai kultúrákba, és – ellenkező irányba haladva – a Bering-szoroson keresztül az amerikai kontinensekre.(*5) Ashe szerint ez a kétirányú terjedés bizonyíték az Altáj-hegységből való eredetre. Bár ez logikailag elfogadható, mégis további kutatások függvénye, mivel olyan leletek kerülhetnek elő Szibériából, a Szibériával határos Mongol területekről, soha nem bolygatott barlangrendszerekből vagy az ősi Ujgur birodalom még feltáratlan uralkodói kurgánjaiból (a Tárim-medence régmúltjának kutatásai csak kezdő lépések), amelyek némi átértékelésre késztethetik a kultúrtörténetet.

(7. kép: ógörög bikafej 'S' alakú spirálokból kombinált, művészi tervezésű és megmunkálású szakrális szimbólummal. A geocentrikus megjelenítésben a kisebb spirál a téli kisebb napot, a nagyobb a nyári nagyobb napot jelzi.)

A fent említett (1. számú képünkön látható), magas színvonalon kivitelezett karperecet 1840-ben találták Biljében, ahonnan – mint annyi minden más Kárpát-medencében talált értéket – Bécsbe vitték, pedig abban az időben Magyarországon már nyilvános múzeumok és kiállítások szerveződtek, ahol méltó helye lett volna. Eltulajdonítása óta az ottani Természettudományi Múzeum gyűjteményét gazdagítja. A mestermunkát végző aranyműves kétszeresen is hangsúlyozta a karperecen a 7-es számot: nem csak 7 trébelt (domborított) halmocskával, hanem azzal is, hogy a középen levő hetedik halmocskát 3x2 spirállal vette körbe – mintegy 6 szirmú fantázia virágot alkotva belőlük. Ashe spirál+kígyó+7-es szám koncepciója talán nem mondható falrengető újdonságnak, inkább a szakmán kívüli érdeklődőkkel való megismertetése az érdeme. A mamutagyar táblácskának ugyanis komoly jelentősége, hogy megfigyelésen alapuló, tehát empirikus ismeretet örökít meg, méghozzá jóval korábbi időkből, mint ahogy ennek valószínűségét eddig feltételezték.

Másik példa erre az a Newgrangeben (Írország) feltárt, 5000 ével ezelőtt egy domboldalba épített Nap-templom, amelynek az állítólagos ravatalozóhoz vezető bejárata előtt 3,2 méter hosszúságú kőtömb terpeszkedik, rajta biztos kézzel vésett spirálok, néhol egyszerű rombuszt, máshol duplafalú rombuszt fogva közre. Az egyik végén viszont csak duplafalú rombuszok sorakoznak. Kutatók ennek tanulmányozása kapcsán is arra a következtetésre jutottak, hogy a spirálok a téli napfordulót, tehát a nap újjászületését reprezentálják. Az íráskutató tudós, Varga Csaba többek között az ír kőkorszakbeli jelek kapcsán állapította meg, hogy a kettős spirál a két napforduló közti időhossz jele, mivel a szimpla spirál a negyedévé.  Asztronómiai voltukat alátámasztja, hogy ezek a jelek – csigavonal, spirál, (antitetikusan) dupla spirál, szimpla- és dupla falú rombusz – a történelem előtti időkben leginkább megalitok alkotta és kőkörök jelölte csillagászati megfigyelőhelyeken és zarándokhelyeken voltak megörökítve.

(8. kép: A kobra vagy sárkánykígyó is kozmikus erővel rendelkezett, amit a spirális szarvak jeleztek. Mexikóban a Teotihuacan piramis Tollas Kígyója az újjászületést, bölcsességet és a velejáró misztikus látomást szimbolizálta, de az éltető esővel is azonosították, Egyiptomban viszont a fáraó személyének és hatalmának védelmezőjeként volt ismeretes.)

A XX. század egyik legnagyobb archeológiai sikere volt a kis-ázsiai Çatalhöyük felfedezése. Egy 2007-ben megjelent ismertetés szerint az ásatás kezdetén, mikor területének még csak 5%-át tárták fel, az egyik ház padlózata alatt sírkamrára bukkantak. A kamra falán csonteszközzel karcolt spirál motívumok voltak láthatók, ugyanolyanok, amilyenekkel más közép-anatóliai lelőhelyek pecsétnyomóin és konyhaeszközein már találkoztak a régészek.  Aligha jelenthetett mást a település lakói számára a spirál, mint a halál feletti győzelem, az újjászületés reményének kifejezését. (A feltárás leleteinek gondos elemzése elő fogja segíteni a Çatalhöyükben élők migrációs útvonalának feltérképezését, ami egyben hozzá fog járulni a spirál motívum terjedési útvonalának követéséhez is.) Azonos, a mennyországban és örök életben való hiedelem jellemezhette Málta őslakóit is, akik i.e. 3500 körül a Föld Anya tiszteletére Tarxienben hatalmas faragatlan kövekből állítottak templomot – a késő kőkorszak egyik legnagyobb kultikus épületét Európában. Ennek csiszolt kőoltárát csodálatosan stilizált spirálsorral díszítették, a részben földalatti termek falaira pedig nagyméretű, hagyományos jellegű spirálokat festettek. Carl Jung meggyőződése volt, hogy a spirál "archetípus", a kozmikus erők eredeti, legősibb jelképe.

Minél többet foglalkoztak a kutatók a spirálokkal, annál inkább érthetővé vált számukra, hogy a történelem előtti idők embere mindent elkövetett a megőrzése és terjesztése érdekében.  Energiakutatók úgy vélik, hogy a spirálok további titkokat őriznek. Ezek kifürkészésére még nem tudtak anyagi fedezetet biztosítani, de tudományos mérésekkel és kísérletekkel már eddig is bizonyították, hogy Britannia megalitjai és kőkörei a napkelte és napnyugta közötti időszakban különleges energiákat sugároznak – például az emberi fül számára foghatatlan ultrahangot.  Ami talán még ennél is érdekesebb, hogy egyes megalitok körül dugóhúzó csavarmenetéhez hasonlatos energiaspirálok jelenségét észlelték.

(9. kép: Lengyeli [Dunántúl] csőtalpas kerámia spirál motívummal. Kb. 2500-ból való, a rézkort megelőző időszakból. A kép Tóth Imre Magyar őstörténet című munkájának képanyagából való.)

A spirál jelen van a természetben(*6), amiért is szimbóluma a ciklikus sarjadásnak, utódlásnak, másvilágnak, kozmikus energiáknak. . . Télen az Északi-sark színpompás éjszakai fényei, az ‘aurora borealis’ keletkezésekor – amelyet az ősember a földöntúli szellemek örömtüzének vélt –, óriási sebességgel (1000 mérföld per sec) száguldó szoláris szelek alkotóelemei a Föld elektromágneses terébe érve az atmoszférában levő gázokba ütköznek, ami a villámlásnál húszszor nagyobb elektromos kisülést idézhet elő. Egy nagyon szerencsés és nem kevésbé kitartó fényképész, Norbert Rosing sikeresen lencsevégre kapta azt a ritkán keletkező fényspirált, amely valamikor áhitatos ámulatba ejthette az aurorák és a bennük levő mágneses ’alviharok’ rejtélyét megfejteni képtelen, csak a távoli elektromos kisülés hatását érzékelő embert. Mindig voltak olyanok, akik rendkívüli dolgokat tapasztalva csak ámultak-bámultak, és mindig voltak olyanok is, akikben ennek kapcsán gondolatok ébredtek. Ha a természeti jelenségek megfigyelésében és megörökítésében a szibériai táblácska jeleinek hajdani karcolója minden elismerésünkre érdemes úttörőnek számít, a legfontosabb, amit hozzáfűzhetünk: követőkben nem volt hiány.

*1 A korabeli sajtó szerint az Ercsi ásatások során feltárt késő-bronzkori leletekből Kuliffay 417 darabot adományozott a Nemzeti Múzeumnak.

*2 Seymour Kurtz gazdag anyagú antikvitás ismertetője is jegyzi a három és fél ezeréves „geometrikus és spirális díszítésű” Kősziderpadláson talált bronzokat.

*3 Peter Bogucki A Kárpát-medence bronzkori kincs depói című esszéjében említi Hajdúsámsont. A debreceni Déri Múzeum Őskori gyűjteményében "Hajdúsámsoni kincs" néven tartják számon azt a gondosan elrendezett és elásott közép-bronzkori lerakatot, amelyet 1907-ben fedeztek fel Hajdúsámson község körzetében: a lelet tizenkét harci csákányból és egy értékes, díszes kardból áll.

*4 A süvegszerű koronán antitetikusan elhelyezett az isteneket jellemző "jó" szójel stilizált (teljes spirállal indított) változata, és az uralkodó gondosan fazonozott szakálla is "jó" szójelekből karcolt.