EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írásai

LAPSZEMLÉK, KOMMENTÁROK folytatása - II. rész

Napi Magyarország, 1998. április

AKI HATALMAT ADOTT A NŐK KEZÉBE

Az USA közvéleményének elege van a Fehér Ház szexbotrányából

1. írás

“Szex és a szexbotrányok minden mennyiségben eladhatók” – állítják rendületlenül a befolyásos média- és üzleti körök. Vagy mégsem? A Time magazin március 2. száma után, amely oldalakon keresztül taglalta a Clinton-Monica Lewinsky botrányt, közel 1500 hozzászólás érkezett a szerkesztőségbe. Ebből 39 dícsérte a cikket, míg 1454 levélíró szerint “itt lenne az ideje, hogy a Time végre kikecmeregjen a csatornából.”

A közhangulat és a felkavart gyomrok megnyugtatására – meg talán egy kicsit Clinton elnök afrikai útjától inspirálva – a magazin március 30-i száma 11 oldalt szentelt Afrika jövőjének elemzésére, az április 13-i szám pedig gyakorlatilag teljes egészében az évszázad vezéregyéniségeiről és társadalmi úttörőiről szólt.

Az olvasói levelek azonban még ebben a számban is háborognak: “Ami elég, az elég!” – írja egy felháborodott olvasó a Jones-Willey-Levinsky vádaskodások kapcsán. “Amennyiben az ügyvédek és a média abbahagyná a nagy nyilvánosságot biztosító tv interjúkat, gyors hírnév igéretét, pénz és könyvjogok ajánlgatását, talán lezárhatnánk ezt az egész ügyet, és visszaállíthatnánk a Fehér Ház méltóságát.” (Szókimondóbb leveleket természetesen illendőségből nem közölnek.) Valószínűleg Európában ezt nem hinnék el, de az amerikai átlagpolgárnak elege van a szexbotrányból.

Éppen ezért az olvasók megelégedésére szolgált az említett hetilap áprilisi száma Az évszázad vezetői és forradalmárai című arcképcsarnokával. Ebből az egyik érdekesség Gloria Steinem megemlékezése az 1879-ben született feminista aktivista, Margaret Sanger munkásságáról, aki a 18 terhességből 11 élő gyermeket szülő, végsőkig kizsigerelt édesanyja lassú haldoklásának tanújaként vált a családtervezés legalizálásának és propagálásának első amerikai szószólójává.

"A század elején a fogamzásgátló szerek olyannyira tiltottak voltak az egyház által diktált, orvosok és politikusok által jóváhagyott törvények szerint, hogy még a (külföldről történő) beszerzésük is büntetőjogi felelősségrevonással járt” – írja Steinem. A gazdagok és műveltek ennek ellenére hozzájutottak a francia importhoz. “Ez a társadalmi igazságtalanság késztette Sangert, hogy szembeszálljon mind az egyházzal, mind pedig az állammal."

Egy Amit minden lánynak tudni kell címmel közölt családtervezési cikksorozatában és A lázadó nő című saját kiadású újságjában "Sanger információt és ezáltal hatalmat adott a nők kezébe.” – írja Steinem. A korát messze meghaladó bátor asszony, ápolónői-szülésznői végzettséggel és három gyermek anyjaként a szellemi elmaradottság okát főként a szegénységben, a túlnépesedésben, faji diszkriminációban és az elhanyagolt gyermekkorban látta.”

(Utólag zárójelben: A kortárs és barát zsurnaliszta John Reed aktívan részt vett a bíróságra hurcolt Sanger felmentési akciójában. A veszélyhelyzettel nem törődve írásaiban nyíltan kiállt közös véleményük mellett, miszerint a családtervezés lehetőségének hiánya valójában az osztályhelyzet függvényeként befolyásolta koruk millióinak életét – "a szegényeket erkölcsi és morális szankciókkal való fenyegetéssel kényszerítette sorozatos gyermekszülésre, azzal a céllal, hogy az állandóan éhes munkanélküliek tömegeivel folyamatosan szabályozni tudja a munkaerő piacot, . . . ugyanakkor elegendő számú katonát biztosítson a világnak.")

2. írás

A New Yorker munkatársa, David Remnick, az USA-ban a 30-as években kialakitott – és a nagyközönség előtt azóta sem cáfolt – agyonretusált, idealizált, szándékosan meghamisitott Lenin-portré helyett egy kiméletlenségében és embertelenségében valósághű karaktert mutat be az olvasóknak. “Egyes nyugati akadémia körökben (és a köz-média minden területén, K. H.) Sztálint egyfajta 'aberrációnak' tüntették fel, egy tirannusnak, aki Lenin életének végén pervertálta Lenin szándékait” – irja Remnick. "De ahogy Lenin kegyetlenségének egyre több és több bizonyitéka került napvilágra az archivumokból, a 'jó Lenin' és a 'rossz Sztálin' képzete akadémiai viccé változott." (A hangos röhej azonban, és ez nem lehet véletlen, sose szűrődött ki az utcára a tudományos intézetek falai mögül, K.H.)

"Sztálin politikai lépései mind a leninizmusban gyökereztek: Lenin épitette az első koncentrációs táborokat, és Lenin használta először a mesterséges kiéheztetést politikai fegyverként." (A szerző nem tér ki rá, véleménye szerint kik és miért mitizálták és védik ma is körmükszakadtáig Lenint – K. H.) Remnick a “Lenin sirhalma: a szovjet birodalom végnapjai” cimű könyvében már 1994-ben hasonló nyiltsággal irt Leninről.

(1921-ben a szovjet éra idején éhező parasztok milliói váltak földönfutóvá, haltak szörnyű kínhalált.)

Média propagálás hiján (konspirációs agyonhallgatásnak is mondhatnánk, – K.H.) azonban a megváltozott Lenin kép soha nem jutott el a köztudatba, annak ellenére, hogy dokumentális tény, “Lenin alkotta meg a tömegterror és a tömegpusztitás modelljét, nemcsak utódja, Sztálin, hanem Mao, Hitler, és Pol Pot számára is.” Akik számára jelentősséggel bir a Lenin-fiúk szókapcsolat, azoknak ez nem újdonság, de az átlag amerikai számára a fasizmus a 20. század egyes számú réme, mivel nem tudja, nem tudhatja, “lehetetlen felmérni, valójában hány tízmilliónyi ember halála a leninizmus következménye.”

Addenda:

"Lenin was a theoretician of state terror. In January 1918, he sent sailors from the Baltic fleet to put down the elected Constitutional Assembly - Bolsheviks had lost in multyparty election. And in 1921, Lenin eliminated official opposition, even within the Communist Party." (Remnick: Lenin's Tomb)

"The blood was start flowing once Lenin, as Chairman of the Council of People's Commissars, started to consolidate his own dictatorship. . . He was surrounded by a number of very conspiratorial-looking figures often bearded in an outlandish manner, often Jews, born equivocators who were also rabble-rousers. . . . The Bolsheviks were ruling by terror. The Cheka had been set up by Lenin in December 1917. The Red Terror was formally inaugurated in December 1918. . . . It was Lenin the philosopher who inaugurated the Cheka and the Red Terror as a calculated act of policy. . . . His right hand in all this was Trotsky . . . Hundreds of thousands would be picked up to labour, and often to die, as slaves on the Baltic-White Sea canal, in the Lena goldfields, in the killing climate of the Magadan region, in the coal mines of Norilsk." (Edward Crankshaw: Khrushchev )

Ebben a témában lásd még: Lapszemlék-kommentárok 2002 II. félév 25. írás

Napi Magyarország, 1999.

KINA: AMERIKA STRATÉGIAI ELLENFELE

A kongresszus Külföldi Kapcsolatok Irodájának vezetője, Jesse Helms szenátor azzal vádolja a Clinton adminisztrációt, a kapcsolatok javitása érdekében éveken keresztül szemet hunyt mig Kina high-tech fegyverekkel látta el Iránt és Pakisztánt. Ugyanakkor kijelölt kongresszusi bizottságok az elnök tavaly tavasszal jóváhagyott egyik speciális export-engedélyét vizsgálják felül, amelyet két Kinában beruházó high-tech vállalat, Loral Space and Communications és Hughes Electronics részére állitottak ki távközlési műholdak szállitására.

A New York Times szerint az Igazságügy Minisztérium tiltakozott az engedély megadása ellen, és kriminológiai vizsgálatot követelt, mert alapos gyanú merült fel, a két vállalat fontos, katonai célokra is használható technológiát juttat a kommunista Kina kezére. A Fehér Ház ennek ellenére zöld utat adott az export engedélynek, elsősorban üzleti meggondolásból, de politikai célzattal is: a kereskedelmi nyitás a két ország közti leszerelési tárgyalások menetét volt hivatott elősegiteni, ugyanakkor (megkötések révén) a Pakisztánba irányuló kinai rakéta exportot feltartóztatni. Az utóbbi cél azonban nem valósult meg. Kina utólag fittyet hányt az amerikai fegyverkorlátozási követelésnek. A kudarc következtében valóságos nukleáris fegyverkezési verseny indult meg Dél-Ázsiában, aminek globális hatása egyelőre felmérhetetlen.

Republikánus politikusok nyiltan hangoztatják a vádat, miszerint a high-tech cég, Loral Space, legfőbb embere, Bernard Schwartz közvetve megvásárolta az export engedélyt Clintontól, vagy legalábbis olyan helyzetet teremtett, hogy az elnök egyszerűen nem mondhatott neki nemet: 1966-ban az egyéni adakozók közül ugyanis Schwartz úr volt a Demokrata Párt egyes számú donora. Az illetékesek természetesen tagadják, hogy az export-license megadása és Schwartz úr nagylelkű adakozása között összefüggés lenne.

Kenneth Timmerman a Pekingi Pentagon cimű tanulmányának kutatásai során szintén arra a meggyőződésre jutott, a Clinton adminisztráció és azon belül is fő helyen a volt Védelmi Miniszter, William Perry meggondolatlan vagy személyes érdekek diktálta döntéseikkel végzetes hibákat követtek el az USA biztonsága ellen. "A fejlett technológia, amely (Perry engedélyezése révén) Kinába került, kétségtelenül a hadászati képességeik továbbfejlesztését szolgálta. Ha Kina a XXI. században Amerika stratégiai ellenfelévé válik – ahogy számos kinai katonai szakértő állitja – akkor majd ugyancsak hálásak lehetünk Perry úrnak, amiért segitséget nyújtott számukra a tökéletesedés útján." – irja Timmerman.

További info az alant következő 4. írásban és az Amerika biztonsága és a kinai kémek című cikkben

Wen Ho Lee, a taiwanból emigrált, kémkedéssel vádolt tudós, aki ez év szeptemberi szabadlábra helyezéséért cserébe információt és magyarázatot igért az FBI-nak, 10 napos zárt ajtók mögött bonyolitott kihallgatása során (profi kémhez méltóan) végül is nem mondott semmit, - és azt is halkan motyogva, nehezen érthető akcentussal. Lee eskű alatt vallotta, nem emlékszik, hány tekercsnyi anyagot másolt át a nukleáris fegyverek terveit és kódjait tároló titkos számítógépből. Hetet? Háromszor hetet? Tizszer hetet? Fogalma se volt róla. Ugyanakkor kitartott korábbi állitása mellett, miszerint azért csinált másolatokat, hogy megvédje, biztonságba helyezze a kutatási anyagot. Hogy hol tárolta őket? Kidobta a laboratórium szeméttárolójába. Logikátlanságnak tűnik? Lee szerint csak azért, mert ez egy rasszista ország. És amerikának éppen szüksége van egy bűnbakra.

Egy főműsorban közvetitett tv interjú során Lee kifejtette, mélyen sértve érzi magát, hogy kémkedéssel vádolják, amiért 70 különböző alkalommal 400 ezer oldalnyi titkos anyagot vett le a los-alamosi kutató laboratórium computeréből – ami aztán szőrén-szálán eltűnt. Ő egy előrelátó, gondos ember, egy más kultúrából – ennyi az egész. Hogy tételezhetnek fel róla olyan csúnya dolgot, mint a hazaárulás? Lee motyogó alamuszisága, törékeny alkata, ősz haja még a nem bamba nézőt is kényelmetlen fészkelődésre kényszeritette. Hátha ártatlan? Hátha tényleg csak egy konyhakertjében pücskörésző, jogtalanul meghurcolt, öregedő nagypapa?

De mielőtt végképp elérzékenyednénk . . . Az FBI kideritette, Lee jóval több látogatást tett Taiwanba, mint gondolták és mint amennyit bevallott. A Washington Post (2000. december 15) közlése szerint az elmúlt 25 évben legalább tizszer volt Taiwanban. 1998-ban többek között meglátogatta Taiwan vezető nukleáris kutató intézetét is. Kétszer, 1986-ban és 88-ban Kinában is járt. Volt, hogy kért hivatalos engedélyt az utazásra, volt, hogy nem. De az is előfordult, hogy nem kapott engedélyt, mégis repülőre ült.

Wen Ho Lee mindenesetre nem elveszett ember. Felcsipett egy-két dolgot az amerikai kultúrából. Védekezés, bizonyitás, mea-culpa helyett sajnáltasd magad és ezzel egyidőben TÁMADJ. Ha afrikai-amerikai, latin, zsidó vagy ázsiai vagy, feltétlenül játszd ki a faji kártyát. Szemrebbenés nélkül. Vagyis ha vaj van a fejeden, igenis menj a napra, és a gusztustalan olvadékot utólag orrodból-szemedből kitörölve irj könyvet a "meghurcolásodról". Minél több vaj volt a fejeden, minél undoritóbb, mocskosabb az egész, annál többet fizetnek érte. Lee könyvének megjelenése 2001 telére várható.

Tiz áldozat jelentkezett eddig és vádolta erőszakos nemi közösüléssel és szexuális visszaélésekkel a baltimori érsekség nem régen nyugalmazott papját, a 75 éves Robert Hopkins atyát, aki 47 éves egyházi szolgálata alatt zavartalan buzgalommal rontotta meg a rábizott gyermekeket. Az egyházi szóvivő Bill Blaul úgy nyilatkozott: Attól tartunk, minden körzetben, ahol valaha is szolgált vannak áldozatai. Ennél részletesebb információval azonban nem szolgált. Hopkinst jelképesen megfosztották papi hivatásának gyakorlásától és egy meg nem nevezett egyházi elvonóintézetbe szállitották. Az eddig kivizsgált esetek 1955 és 1980 között történtek. (Baltimore Sun, 1999) Az eset csak egy évvel azután történt, hogy egy másik marylandi pederaszta botrány során egy harmadszorra áthelyezett katolikus pap előrejelzett hivatalból való eltávolitása napján főbelőtte magát.

A floridai újságok és az AP hirügynökség jelentése szerint ugyanakkor az elegáns és gazdag Palm Beach városában székelő 65 éves katolikus püspök, Joseph Keith Symons, kevésbé drasztikus döntésre jutott: visszaadta kinevezését a Vatikánnak, miután nyilvánosan beismerte öt ministráns fiú szexuális molesztálását. Symons egyházi elöljáróinak irt bocsánatkérő levelében azt állitotta: "Minden nap imádkoztam ezekért a személyekért és családjaikért. Az emlék, amivel együtt éltünk túl hosszan kisértett." Az emlék? Az áldozatok számára gyötrő, verejtékező, elborzasztó, nappal is kisértő rémálom! Az egyetlen áldozat, aki végre szembe tudott nézni kínzó tragédiájával és az egyházi hatóságoknál feljelentést tett mára középkorú férfi.

Symons állitása szerint az öt megnevezett kisfiún kivül nem erőszakolt meg több gyermeket. Robert Lynch püspök, az egyház megbizott szószólója azonban kétkedésének adott hangot: "Szeretnék hinni neki, de (a pederaszták) a megrögzött tagadás állapotában sokszor nem emlékeznek a saját tetteikre." Lynch szerint a pederasztia, amellyel az egyház az utóbbi évtizedekben szembenézni kényszerül, "teljesen új fogalom". Következő mondatában azonban rögtön meg is cáfolta önmagát: "A régi teória az volt, gyónd meg és többet ne vétkezz. Nem realizáltuk, hogy a pederasztia valójában betegség."

Valójában betegség lenne? Vagy nem az, hanem bűn? Ha bűn, akkor bocsánatos vagy halálos? Lehet csak foglalkozásbeli etikai vétségnek felfogni vagy súlyos bűntényként kell kezelni? Orvosi szakvélemények szerint a gyermekek iránti szenvedélyek korlátlan kiélése - emberi jogaik, akaratuk és személyiségük semmibe vétele, fizikai és lelki veszélyeztetésük – klinikai kezeléssel nem korlátozható és nem szüntethető meg. (Nem létezik olyan pirula, ami tisztességet, lelkiismeretet, önuralmat adna.)

A szakvéleményre alapozottan a jelenlegi amerikai polgári törvények a kiskorúak elleni erőszakot és szexuális visszaéléseket közveszélyes bűntényként kezelik, és börtön büntetéssel sújtják. Egyedül az egyház kivétel ez alól. A Vatikán ugyanis a saját belső törvényei szerint itél: sorozatos áthelyezéssel, kártérités fizetésével és legújabban pszichoanalizis és pszicoterápia alkalmazásával mentesiti a felelősségrevonás alól pederasztáit. Mindezt annak ellenére, hogy az amerikai hivek és haladó egyházi személyiségek évtizedek óta követelik az idevonatkozó világi törvények alkalmazását.

(Részletesebben a pederasztiáról a Jelenidő rovatban A bálvány hihetetlen dolgai cim alatt.)

Új Magyarország, 1997. november

IDÉZŐJELBEN – ÉSZAK-AMERIKAI LAPSZEMLE

“Akármit is gondol az ember John Kennedy politikusságárol, vagy politikai rekordjáról, az kétségtelen, hogy felülmúlhatatlan kultúrális jelenség volt – művész, mint Picasso, aki megváltoztatta az emberek látásmódját. Kennedy szavakkal, képzelőerővel, és más emberek életével alkotott, a festékes tubushoz hasonlóan préselve az embereket és percepciókat, gyengéden vagy brutálisan, milliók életét befolyásolva. Meg volt hozzá a képessége, hogy az Amerikaiak figyelmét a legfontosabb irányba összpontositsa – az aktivista politizálás, az értelmes élet felé. "

Richard Reves, Time Magazine

Egy novemberben megjelenő könyv szerint (Seymour Hersch: The Dark side of Camelot) John Kennedy kapcsolatban állt a gengsztervilággal, rabja volt csillapithatatlan szexuális étvágyának, triszexuális viszonya volt Marilyn Monroe-val, és titokban, fiatal szenátor korában (Jackiet megelőzően) már nős is volt. "Kennedy köztudottan nagy nőcsábász volt, de mégis megdöbbentő, milyen veszélyes kockázatokra volt hajlandó emiatt." mondja Hersch, aki korábban Pulitzer-dijat kapott a My-Lai vérengzésről irt tanulmányáért. "Kennedy a megtestesült hazugság jelképeként szerepet játszott a közvéleménynek, mint odaadó férj és keményen dolgozó államférfi, aki gyorsolvasóként éjszakákat tölt az államügyek vaskos irattömegeinek tanulmányozásával."

The Washington Times

Az UNICEF költségvetésének 25%-a eleve New Yorkban marad a szervezet méregdrága központi irodáinak és kirendeltségeinek fenntartására. Nemrégen kisérlet történt a hivatalok áttelepitésére a kevésbé költséges New Rochelle-be, de áthatolhatatlan falakba ütközött. Ami azt illeti, az 1994-es pénzügyi ellenőrzés folyamán a szervezet túlzott költekezéseit luxus-hotel szindrómaként tituláló állapot a mai helyzetre is jellemző. Mikor a szovjet tömb felbomlása kapcsán szükségessé vált egy európai centrum felállitása, a szóbakerülő Varsó, Kijev és Moszkva helyett a főnökség Genfet, a világ egyik legdrágább városát választotta. Saját becslése szerint az UNICEF évi 346 millió dollárt, költségvetésének közel 40%-át költi székhelye és kirendeltségei fenntartására. Ez olyan "kimagasló" (a felháboritó jelző jellemezné) összeg, hogy még a laza (szintén a felháboritó jelzőt használnám, K.H.) költségvetési normáiról hires ENSZ is kritizálta.

Elliott Abrams, The Washington Times

"1941 óta, mióta Roosevelt a fegyvergyártás felfokozásával kihúzott minket a depresszióból, a háború, illetve a háború kisértő lehetősége társadalmunk fő hajtóereje. A háborúnak azonban már vége van. Vagy mégsem? Megengedhetjük-e valamikor is, hogy feladjunk a mi kis megszokott, lankadatlanul vivott háborúcskáinkon? Ahelyett, hogy az egyszerűség kedvéért zsugoritanánk, miért is ne terjesztenénk ki a mi kis európai fantom birodalmunkat? . . . A megnövelt szövetséges Európával a fegyvergyárosaink – ha a munkásaik nem is – aranybányára bukkantak. A fegyver eladásunk 1996-ban 23%-kal növekedett, . . . de egy kiterjesztett NATO maga lesz az eldorádó. A szerencsés új NATO-tagok kötelesek drága fegyvereket vásárolni például Lockheed Martintól, aki nemrégen egyesült a Northrop Grumnannal . . . Magyarország 22%-kal emelte erre az évre a fegyverkezési költségvetését, Lengyelország és a csehek megduplázták az övékét."

Gore Vidal, Vanity Fair

10.

"Teljesen nyilvánvalóan a fegyvergyárosok a NATO kiterjesztés leglelkesebb pártfogói Washingtonban és szintén ők, akik a kelet-európai tagállamok érdekében a lobbyzás anyagi terheit viselik."

Amos Perlmutter. The Washington Times

11.

“Szakértők figyelmeztetnek rá, az IQ teszt nem tekinthető megbizható mérőeszköznek az intelligencia fokát illetően. Robert Sternberg, a Yale Egyetem professzora szerint ‘számos új teória alakult ki a legutóbbi időben, amelyek szerint az IQ csak nagyon korlátozott része az intelligenciának.’ Sternberg azt állitja, az általánosan alkalmazott teszt az intelligenciának legalább három fontos összetevőjét többnyire kalkuláción kivül hagyja: az analitikus készséget – értékelés, összehasonlitás, kontraszelekció következtetés – a kreativitást, és a tapasztalaton alapuló gyakorlati érzéket.”

Tom Drowetzky: Modern Maturity

12.

A U.S. Newsban Joshua Wolf Shenk arról számol be, Washington állam elsőként hozott törvényt a gyermekek elleni szexuális visszaélések megelőzése érdekében. A washingtoni hatóságok kötelesek figyelemmel kisérni, nyilvántartani és kérésre nyilvánosságra hozni, hová költözik a börtönből szabadult szexuális bűnöző.

A törvényt – amelyet a közvetlen szomszéd által megerőszakolt és meggyilkolt 7 éves kislány keresztneve után Megan törvénynek neveznek – az elmúlt héten a Legfelsőbb Biróság közvetve jóváhagyta, mikor visszautasította annak megvitatását, vajon a nyilvános tájékoztatás ténye (szomszédoké, iskoláké, sportegyleteké) nem meriti-e ki a kettős felelősségre vonás fogalmát, vagyis dupla büntetés (másodszorra állandó hatósági felügyelet és zaklatás formájában) kiszabását ugyanazért a bűnért.

Bár a kis Megan a szomszédjuk aberrációjának esett áldozatul, a gyermekeknek azonban csak 10 százaléka veszélyeztetett idegenek által. Az összesitett adatok szerint a kiskorúak elleni szexuális visszaélések 90 százaléka a családon belül történik. (Ki ne emlékezne a mai ötvenesek korosztályából a drámai hatású Elcsábitva és elhagyatva cimű olasz filmre?)

2001 - 2002

13.

Gordon Thomas, angol iró 1999 márciusában megjelenő könyve, Gideon kémei – A Moszad titkos históriája, egy az interneten hónapokkal korábban olvasható információt vizsgál, dolgoz fel és dokumentál a történész precizitásával és éleslátásával: az izraeli kémszolgálat sikeres akcióját Clinton elnök és a Lewinsky lány telefonbeszélgetéseinek lehallgatásáról és a meglehetősen kényes csevegések zsarolásra való felhasználásáról. Újabb lejárató pletyka vagy ez esetben veszélyes valóság? A Washington Times azt állitja, felelős személyek szerint a Fehér Ház kommunikációs hálózata megfelelő szinten védett, az állitás tehát csak pletyka. FBI ügynökök szerint azonban ez csak féligazság. Ha ugyanis egy kommunikációs partner telefonja, ebben az esetben a Watergate komplexumból titokban telefonálgató Lewinsky lányé nem volt védett, mint ahogy nem is volt, akkor a biztonsági rendszer haszontalan.

A könyv szerint a Moszad 1997 márciusában szerzett tudomást az elnök fura és kihasználásra érdemes kapcsolatáról, méghozzá, kéretik kapaszkodni! az FBI-tól, amelynek szoros kapcsolata van a Moszaddal. Az izraeli titkosszolgálat időben lehallgatta és magnóra vette a kezdeti enyelgéseket, majd később a vérig sértett, megalázott Monica kiborulásait és fenyegetődzéseit. (A Clinton elleni bizalmatlansági tárgyalás során felvett jegyzőkönyvben utalás történik rá, Clintont figyelmeztették, hogy egy "külföldi kémügynökség" lehallgatja, - de hiába. Nem tudták a veszélytől, illetve önmagától megóvni, K. H.) Thomas ugyan nem állitja, hogy a Moszad közvetlenül zsarolta az elnököt, de levonja a következtetést: "A tekercsek (ideális) zsarolásra való anyagok." A Times ennek kapcsán azt irta, ragyogóan felhasználhatták őket a közel-keleti tárgyalások menetének befolyásolásánál.

"A Clinton-adminisztráció elődjeit (Reagan kivételével) messze megelőzte a szélsőséges izraeli politika támogatásában. Ez újra és újra megdöbbenti az izraeli sajtót. Például nemrégen azzal a nagybetűs cimmel jelent meg egy cikk Izraelben: CLINTON: AZ UTOLSÓ CIONISTA - tudják, utolsónak maradt, aki még komolyan bevesz minden hamukát." – nyilatkozta egy interjúban Noam Chomsky. A nagy kérdés, vajon Clinton bevett mindent, vagy csak nem volt választása?

Thomas szerint a felvételek szintén hasznosak lehettek, tessék újra kapaszkodni! az eredeti informátor, az FBI ellen. Egy idő óta ugyanis az FBI egy Mega fedőnevű izraeli kém lebuktatásán ügyködött, aki nem máshova, mint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) vezető gárdájába épült be - de ezt a kiütési próbálkozást a Moszadnál nem vették jó néven. Nem azért tették Megát oda, hogy az amerikaiak csak úgy kipöcköljék. Mi se jöhetett jobban kapóra a leleplezés kivédésére, mint annak felvetése, a Monicával enyelgő felvétel egyike alkalom adtán nyilvánosságra hozható. És ki tudja, hogy hány ilyen felvétel volt összesen?

Bill Sammon – Bill Gertz: Book says Israeli spies recorded Clinton's phone-sex talk

14.

Madeline Albright idézett megállapitása szerint (Jessica Stern: The Ultimate Terrorist), a kenyai és a tanzániai terrorista akciók (valamint az 1996-os szaudi bombázás, K. H.) egy új fajta politikai ellenállás veszélyét jelentik: "Ami új, az bizonyos terrorista koaliciók feltűnése, amelyek semmilyen kormánynak nem felelnek, országhatárokat semmibe véve működnek és készek a fejlett technológia alkalmazására." Véleménye szerint maga a civilizáció fog összeütközésbe kerülni az anarchiával, a törvény a törvénytelenséggel. Ez úgy hangzik (és valószínű azzal a szándékkal is lett mondva) mintha az egész civilizált világ veszélyben lenne, holott valójában az USA, a világhatalom jelképe és megtestesitője kerül egyre inkább az anarchista ellenállók fókuszába. (Ki retteg bin Ladentől Dániában?)

Egyes terrorizmus szakértők szerint a mai helyzet nem veszélyesebb, mint a korábbi: a legtöbb akció valójában kis számú áldozatot követelő szimbolikus violencia, és előreláthatólag az is marad, mivel egy tényleges tömeghalál, az eredeti céllal ellentétben, komoly ellenérzéseket váltana ki világszerte. A terroristák szándéka, hogy sok ember figyelmét hivják fel a jogtalanságokra és igazságtalanságokra, nem az hogy sokat irtsanak ki.

A gondolatmenet logikája azonban, e sorok irója szerint csak addig érvényes, mig a minden áldozatra kész anarchistáknak van valami reménye. Amennyiben teljesen kilátástalanná válik a helyzetük - azon túlmenően, hogy a célokból nem valósul meg semmi, a szervezet és vele az ügy (akár társadalmi, politikai vagy vallási) túlélése is lehetetlenné válik – akkor minden pokol elszabadulhat. A szimbólumok megfejtése, figyelembe vétele, a megoldás keresés, odafigyelés, mérlegelés, egyensúly teremtés nem Dánia dolga – mint ahogy a reváns húrjainak esetleges túlfeszitése sem a Dánok problémája.

Gideon Rose: It Could Happen Here (Foreign Affairs. 1999. április)

15.

A tudós-filozófus dominikánus pap, Giordano Bruno kivégzésének 400. évfordulója alkalmából az International Herald Tribune és néhény napilap is megemlékezett a szabadgondolkodás és humanizmus eszméjének korai előfutáráról. Sokan talán először olvasták, hogy Brunot 1600. február 17.-én lemeztelenitve, szöggel átdöfött és rögzitett nyelvvel – soha többé ki ne ejthesse heretikus állitásait – vitték a máglyára és égették el a cirkuszra éhes bámészkodók tömege előtt, a római Campo de Fiorán.

Az egyház évszázadokon keresztül tagadta az eseményt és bár ma már elismeri, sőt helyteleniti is a korabeli eljárást, Bruno továbbra is az eretnekek listáján marad, hiszen az általa elfogadhatatlannak tartott dogmák és tanitások – többek között Mária szüzessége, Jézus csodatételei és az eucharisztia szószerinti értelmezése – továbbra is érvényesek. Az olaszok 1887-ben szobrot állitottak Brunonak, ami úgy felbőszitette a Vatikánt, hogy még 30 évvel később is próbálkozott az eltávolitásával. (Mussolini a közhangulatot ismerve megtagadta a pápai állam kivánságát.)

Bruno, a korát messze meghaladó reneszánsz ember, akinek személye számos drámairót ihletett meg és még több filozófust késztetett az egyház és a vallás szerepének újraértékelésére, majdhogynem szimbóluma lett a középkori szabadgondolkodó mártirnak. Fennáll azonban a veszély, hogy állhatatosságának, integritásának és hősiességének jelenlegi elismerése, sőt felmagasztalása eltereli a figyelmet arról a fontos tényről, hogy a gondolatszabadság és a szólásszabadság tűzzel-vassal irtása egy egész korszak jellemzőjeként ezrek és ezrek mártiromságát, megkinzását, börtönbe zárását, életfogytiglani házi őrizetben tartását, állandó fenyegetettségét, megfélemlitését és vagyonának teljes elkobzását jelentette.

XIX. századi Giordano Bruno karcolat. Az inkvizició munka közben. ( Weidenfeld-Nicolson archivum)

Az áldozatok sorába tartozott Giulio Cesare Luclio Vanini professzor, akit 1618 augusztusában egyház- és államellenes izgatásért tartóztattak le. Diák vádlója szerint előadásai során istentagadó kijelentéseket tett, mivel magát a természetet nyilvánitotta istennek, kétségbe vonva egy személyes isten létét és igy közvetve a szentháromság, valamint a feltámadás dogmáit. A birák a 34 éves tudóst halálra itélték és átadták az igazságszolgáltató szerveknek. Mielőtt a kivégzőhelyre hurcolták megkötözték és nyakába táblát akasztottak ISTENTAGADÓ felirattal. Nyelvét korabeli szokás szerint kivágták. Aztán az erre a célra szolgáló cölöphöz kötözték és meggyújtották alatta a máglyarakást. Hogy az itélet napján semmi esélye ne legyen a feltámadásra, összegyűjtött hamvait szétszórták a szélbe.

Will és Ariel Durant (The Age of Reason Begins, 1961) szerint a hagyományok megőrizték a hónapokon keresztül megkinzott Vanini utolsó szavait. Mikor kivezették cellájából 1619 február 9-én, azt kiáltotta: "Andiamo, andiamo allegramente a moirer da filosofo!" (Menjünk már, menjünk, hogy filozófushoz méltóan haljunk meg!)

A francia történelem egyik legsötétebb zuga a kathárok genocidiuma, ami közel fél évszázados szisztematikus irtóhadjáratot jelentett a bizonyos dogmákat elvető, pacifista, hierarchia ellenes, a felekezeten belül emancipációt biztositó heretikusok ellen. Első lépésként 1209-ben Ince pápa utasitására keresztény lovagok, püspökök, zsoldosok és kalandorok serege elfoglalta Béziers városát, amelynek 30 ezer lakosát (bibliai precizitással a gyermekeket sem kimélve) egytől-egyig lemészárolta – közülük 9 ezer védelmet kereső menekültet a város főtemplomában.

Ince pápa halála után IX. Gergely folytatta az áldozatos munkát. A. J. Dunning (Extrems - Reflections on Human Behavior) beszámolója szerint az utolsó genocidium 1244 márciusában történt, mikor 210 kathar heretikus számára egyetlen óriás máglyát gyújtottak Az inkvizició fegyvereseitől körülvéve a szekta hivei, nők, férfiak és gyermekek, elöljáróikat, a tökéleteseket követve önként mentek a lángokba. Dunning kutatásai szerint "ez a holocaust egy eretnek nézet felszámolásán kivül egy kultúra és egy nyelv teljes kihalását jelentette a francia korona által bekebelezés alatt álló területen."

"Ha emberi áldozatként meghalni a legnagyobb elismerésre méltó cselekedet, a világ Krisztusainak száma milliókra tehető." – irja 1903-ban kiadott Pogány Krisztusok (Pagan Christs) cimű könyvében J. M. Robertson. "A föld minden országa részeg az évente kiontott vértől. Ez az emberi faj fizetsége az örökkévalóságba vetett hitéért. Névtelen férfiak és nők milliói tették meg ugyanazt, amit a keresztény Gospel a csodálatra méltó Jézusnak mint rendkivüli áldozatvállalást tulajdonit."

16.

A City University of New York 2001-es adat összesitése szerint Amerika lakosságának 14,1%-a, azaz 29,4 millió felnőtt vallotta magát vallásnélkülinek. Ez a szám azért meglepetés, mert a megelőző 1990-es adatnak több, mint kétszerese. A kategória magába foglalja az ateistákat, szkeptikusokat, deistákat, szekuláris humanistákat, agnosztikusokat, pozitivistákat, valamint a vallás iránt közömböseket és érdekteleneket.

Az Ohio State University besorolása szerint a nem-hivő kategória, mint olyan, a Római Katolikusok után a legnagyobb egységes "hivő csoport ". Ha az olvasó kérdése erre, mi? micsoda?, akkor megnyugodhat, mert ez a természetes és jogos kérdés. Ime a válasz a felmérések kategorizálását kiagyalók saját szavaival: mindenki hisz valamiben, és ezen belül 29,4 millió amerikai abban hisz, hogy nem hisz Istenben.(*)

Az egyetem kutató csoportjának besorolása szerint a nem-hívő kategória, mint olyan, a római katolikusok után a legnagyobb egységes "hívő csoport ". Ha az olvasó automatikus kérdése erre, mi? micsoda?, akkor megnyugodhat, mert abszolút jogos kérdés. Íme a válasz a felmérések kategorizálását kiagyalók saját szavaival: mindenki hisz valamiben, és ezen belül 29,4 millió amerikai abban hisz, hogy nem hisz Istenben.

Íme a bizonyság, még akadémiai vonalon is vannak, akik csökönyösen, körmükszakadtáig ragaszkodnak az értelem és az empíria mellőzésére, mint az önálló emberi értékítélet döntő tényezőire. Leegyszerűsítve mindent és mindenáron az ösztönös hitre redukálnak.

Mint az anglikán pap, E. L. Mascall írta, egyesek annyira hívő kereszténnyé akarnak mindenkit tenni – még az ateizmusukat és agnoszticizmusukat nyíltan megvallókat is, annak ellenére, hogy bizonyságát adják komoly és nagylelkű viszonyulásukat az élethez –, hogy képesek ateizálni és agnoszticizálni magát a keresztény hitet, szinte bármilyen kiterjedésben, hogy bele tudják foglalni a magukat hitetleneknek vallókat is. „Annak javaslata, hogy az ‘ateisták’ valójában kripto-teisták, óriási igazságtalanság velük szemben.” – jelentette ki Mascall. Az Ohio State University kutatói pont az általa említett trükkel próbálkoznak: fából vaskarikát, hitetlenből hívőt akarnak csinálni.

A kérdés azonban ettől függetlenül felmerül, vajon úgy tekinthetjük ezt a legújabb, megduplázódott adatot, mint az eddig csigalassúsággal haladó felvilágosulási folyamat, a felnőtt nemzetté válás, és az Európához való szellemi felzárkózás első biztató jelét? Ilyen következtetés levonása elhamarkodottnak ígérkezik. Felvetődött ugyanis annak valószínűsége, hogy nincs tényleges számszerű változás, hanem a korábbi adatok mind aláértékelések voltak. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy a feszélyező társadalmi légkör gátolta az információ-szolgáltatás őszinteségét.

Ez egyébként nem csak vallásra vonatkoztatott feltételezés. Választásokkal kapcsolatos statisztikai felméréseknél is megállapították, egy bizonyos százalék például nem hajlandó bevallani a tényt, hogy nem szavazna fekete vagy zsidó elnökjelöltre. Kényes ügynek tekintik. Magánügynek. Ebben kritikától, esetleges retorzióktól való aggodalom is közrejátszik.(*)

Tehát mielőtt Amerika felvilágosult hányada számszerű gyarapodását és az ország előmenetelét ünnepelhetné, további kutatásokra lesz szükség. Nem zárható ki, hogy az utóbbi évtized társadalmi légkörének lazulása nem produkált több szabadszellemű filozófust, vagy józan logikával mérlegelő polgártársat, csak nyíltabban, őszintébben, bátrabban színvallókat. És végül ez is valami.

* Érdekes adatra hivta fel a Washington Post figyelmét egy Virginia állambeli polgári házasságkötésekre kijelölt hivatalnok. Az ország egyik legdinamikusabban fejlődő, leggazdagabb high-tech központjában, Fairfax megyében, 1991-ben 6 ezer fiatal pár (40%) a polgári esketés mellett döntött, annak ellenére, hogy a legtöbb vallásban a házasság szentségnek számit. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy számos fiatal pár a szülők és rokonok kivánságára, a tradicióknak hódolva, vagy az ünnepi hangulat kedvéért rendez templomi esküvőt, akkor arra a következtetésre jutunk, az ateisták száma jóval nagyobb kell hogy legyen, mint a médiában oly gyakran hangoztatott 11-12%.

17.

Kevés embert ért nagyobb sokkhatásként Ariel Sharon megválasztása, mint Michale Lernert, a Tikkun nevű moderált zsidó folyóirat újságiró-szerkesztőjét: "Many American Jews are responding to the election of Ariel Sharon as Prime Minister of Israel with sadness, mourning and disgust." irta a rabbi, majd igy folytatta: " Szomorúság uralkodott el Izraelért és gyász a zsidó nép lelkéért. A háborús bűnös Ariel Sharon vezetése alatt a világ félelmetesebb hely lesz mindenki számára."

Lerner rengeteg támadásnak és fenyegésnek volt és van kitéve mérsékelt álláspontja miatt, holott bevallottan a zsidóság érdekében itéli el Izrael hivatalos expanziós politikáját, a palesztinok elleni terrorakciókat, a kamuflázsul szolgáló béketárgyalások szándékolt csigalassúságát. "Az Izrael által követett ösvény nem meglepetés. A más népeket erőszakosan elnyomó országok előbb-utóbb repressziv, sőt fasiszta irányitás felé tendálnak. . . . Sharon vezetésével Izrael rátérhet az ösvényre, amely etnikai tisztogatási hullámot provokálhat, ugyanolyant, mint ami eredetileg kiváltotta a palesztin menekült problémát."

Lerner azzal vádolja az amerikai zsidóságot, hogy a kiméletlen és jogtalan izraeli politika kritikátlan támogatásával több zsidó fiatalt kerget emigrációba, asszimilációba, és zsidó voltának megtagadásába, mint az antiszemitizmustól való félelem valaha is képes lenne. Bár ennek számos konkrét jele mutatkozik – többek között, hogy az amerikai zsidó fiatalok 50%-a nem zsidókkal házasodik – Lerner egy idő óta mégis halálos fenyegetések áradatának van kitéve. Egy szélsőséges pro-izraeli Web-site nyilvánosságra hozta a lakáscimét azzal a bemutatással, hogy a rabbi öngyűlölő zsidó pondró. Az egyik e-mail üzenet pedig figyelmeztette, hogy egy szép napon valaki jön és meg fog ölni.

Rabbi Michael Lerner cikke: Ariel Sharon: The War Criminal Takes Over (Tikkun, 2001)

18.

Tizenhat püspök, illetve vezető beosztású protestáns és ortodox egyházi személy közös levélben fordult Colin Powell külügyminiszterhez a palesztin keresztények veszélyeztetett és kilátástalan helyzete miatti aggodalmában. A levél beszámolt az amerikai egyházi küldöttség közel-keleti tapasztalatairól, amelynek során "saját szemükkel győződtek meg a rombolásról, amelyet az izraeli hadsereg okozott Betlehem, Beit Jala és Beit Sahour nevű keresztény városokban." Palesztinia keresztény lakossága az izraeli háború előtt elérte a 30%-ot. Ma, elszigetelt foltokban 2-3%-ra csökkent. (Kevesen realizálják, hogy Arafat felesége is keresztény asszony és a házaspár 26 örökbefogadott gyermeke körében évek óta együtt ünnepli a Karácsonyt. Ugyancsak keresztény a legbefolyásosabb arab politikusnő, a palesztin felszabaditó mozgalom legmagasabb rangú nőalakja, Hanan Ashrawi.)

Az egyházak az elmúlt húsz év során minden soron következő kormánynál próbálkoztak szót emelni a béketeremtés érdekében, a magukat versengve vallásosnak valló elnökök közül azonban egyik se méltatta komoly figyelemre őket. Talán azért nem, mert az egyházi képviselők nem a 'palesztin felkelés'ben látják a jelenlegi probléma gyökerét, sőt, mint irják "Mi megértjük azt az elkeseredett dühöt amit a több évtizedes megszállás, kitelepitések és a békemozgalmak manipulálása vált ki." A kölcsönös violencia azonban mindennél komolyabban aggasztja a levél iróit, és a tény hogy az USA által Izraelnek kizárólag védekezésre szállitott F-16-os harci repülőgépeket a polgári lakosság elleni bevetések során alkalmazzák.

A peticiót személyesen átnyújtó püspöki küldöttség úgy itélte meg, hogy (a praktizáló episzkopális) Powell együtt érző figyelemmel hallgatta aggodalmaikat, mivel arra buzditotta őket, "A templomtorony csúcsáról harsogjátok a közel-keleti béke iránti aggodalmaitokat." (Ugyanakkor ez cinizmusnak is felfogható, a pofátlan lepasszolás eklatáns példájának: ordibáljatok, könyörögjetek még hangosabban, éppen csak tőlem ne várjatok semmit.) Az egyházatyák mindenesetre figyelmeztették Powellt, időszerű lenne, ha az amerikai kormány tényleges lelkiismeret vizsgálatot tartana: "Bizonyos pillanatokban rá kell döbbennünk, jelenlegi állásfoglalásunk és tetteink egyszer majd a történelem itélőszéke elé fognak kerülni." –jelentette ki (Frank T.) Griswold püspök, majd hozzátette: "Izrael minden kritika nélküli támogatása egyike ezeknek a pillanatoknak."

Fred Strickert: Church Leaders Discuss Middle East Peace (The Washington Report, 2001)

19.

Az izraeli rádió, Kol Yisrael közlése szerint Ariel Sharon igy oktatta ki aggodalmaskodó külügyminiszterét, Shimon Perest egy novemberi kabinetülésen: "Minden alkalommal, mikor csinálunk valamit, azzal jössz, hogy az amerikaiak retorzióként ezt meg azt fogják csinálni. Hadd mondjak neked valamit nagyon érthetően: ne aggódj az amerikai nyomás miatt, mivel mi, a zsidó nép kontrolláljuk Amerikát és az amerikaiak ezt (nagyon jól) tudják."

A két erős egyéniség között a New Yorker beszámolója szerint állandóak a nézeteltérések, betartások, viták és kényszer kibékülések. Ennek állitólag egyik oka, hogy Peres, aki 1934-ben 11 évesen költözött szüleivel Lengyelországból Palesztin földre, mindig kicsit európai, tehát lényegében idegen marad a más mentalitású keleti zsidóság, beleértve Sharon szemében. Nemcsak műveltsége, olvasottsága révén, de gyökerei révén is hajlamosabb ésszerű pragmatizmusra.

Peres még a 70-es évek végén összemelegedett a baloldallal szimpatizáló nyugat-európai államfők közül Willy Brandtal, Bruno Kreiskyvel és Olaf Palmevel, akik komoly hatást gyakoroltak rá. Ennek következtében "Peres nagy mértékben kezdett egyetérteni ezeknek a vezetőknek a véleményével, akik elitélték Izrael túlkapásait. . . Egyre inkább realizálta a palesztin követelések jogosságát." – idézi Az álmodó cimmel Peresről irt cikkében David Remnick az izraeli irót, Peres barátját, Amos Ozt. A cikk szerint gyakori amerikai látogatásai is hozzájárultak, hogy Peres a 90-es években külügyminiszterként egyre inkább magáénak vallotta azt a részben hazai és részben zsidó-amerikai értelmiségi nézetet amely szerint időszerűvé vált a megszállás beszüntetése. Ha nem másért, azért mert túl nagy áldozatot követel. És túl sokba kerül.

Peres azt irta memoárjában, személyes álma megvalósitásán dolgozott, mikor egy európai jellegű arab-izraeli, gazdasági kooperáción alapuló szövetséget próbált összehozni. Úgy tüntette fel, annak idején őszintén hitt a békekötés fontosságában és lehetőségében. Később azonban határozottan cáfolta önmagát, mikor azt nyilatkozta egy muzulmán közösség előtt Johannesburgban: az oszlói egyezmény csak taktikai húzás volt, időnyerés a végső leszámolásra, akárcsak némely XVII. századi muzulmánoknak egy ellenséges törzzsel való szerződéskötési trükkje Mekka elfoglalása előtt. Felháboritó cinizmus? Szükség diktálta politikai pálfordulás? Egy újabb zsákutca kényszere? A múlt tévelygésének megtagadása? A Sharon mögé való szoros felzárkózás burkolt szignálása? Akármi is, nagy csalódás azoknak, akik Peres józanul mérlegelő, kiegyensúlyozó szerepében hittek és reménykedtek.

Újabb csalódásként a Newsweeknek 2001 novemberében adott interjújából leplezetlen cinizmus és fensőbbség tudat sugárzik. Peres játszik a szavakkal, tényekkel – mások életével. Válaszaiból úgy tűnik, ha korábban fontolóra is vette a modus vivendi lehetőségét, mára egyre inkább azonosul Sharon nemzetközi helyzetet kihasználó, provokáción alapuló expanziós politikájával. Arra a kérdésre, érdekli-e, hogy Izrael agressziv palesztin ellenes politikája kockáztatja a bin Laden ellenes koaliciót, azt válaszolta, hogy Washington nem koncesszióra kérte fel őket, csak arra, változtassák meg a közel-keleti atmoszférát vagyis folytassanak visszafogott, feszültségektől mentes politikát – aminek természetesen nincs akadálya. Természetesen.

Arra a kérdésre, vissza fognak-e vonulni Bush elnök kivánságára a hetekkel korábban megszállt palesztin területekről, azt felelte, Bush elnök személyesen megváltoztatta a külügyminisztérium azonnali kivonulást követelő határozatát, tehát az ő kivánságának megfelelően csak olyan ütemben fognak visszavonulni, ahogy erre szükség van és lehetőség nyilik. Vagyis kizárólag saját megitélésük szerint, nekik tetsző időben. Valószinüleg soha. Persze nem akarnak alávágni az Egyesült Államoknak – tette még hozzá Peres. Lehetetlen, hogy ne tudná, pontosan ezt teszik.

"Mint engedelmes zsidó fiú, soha nem gondoltam volna, hogy egy napon Musharraf pakisztáni elnökért fogok imádkozni."– jópofáskodott Peres a zavarosban halászó izraeli politika egyik veszélyes felszin alatti örvényére utalva. Nem lenne meglepő, ha az izraeli politikát támogató amerikai tömegek Peres cinizmusát félreértve toleranciának, szolidaritásnak, vagy éppen Istenbe vetett feltétlen bizalmának tulajdonitanák.

20.

Bár megállás nélkül, teljes erőbevetéssel működik az Izraelt minden kritika nélkül támogató amerikai propaganda gépezet, alkalmanként azonban felszinre kerül pillanatnyi levegővételre egy-egy józan, tisztánlátó vélemény: "A mai európai és közel-keleti érzelmeket elemezve az derül ki, hogy az izraeli-palesztin konfliktus illetve Amerikának Izraellel való azonosulása az Amerikaellenes világhangulat leglényegesebb forrása, amely nem ismer politikai, ideológiai vagy nemzeti határokat." – irja a történész Tony Judt, a New York Review novemberi (2001) számában. A cikk cime: Amerika és a háború.

VISSZA az EMPIRIA Magazin Lapszemlék-kommenárok rovatának jegyzékéhez