EMPIRIA Magazin IX. évfolyam Kuliffay Hanna írásai

 

 

Kommentárok, elemzések, lapszemlék

 2010 II. félév

©  2005-2011.  Minden jog fenntartva.

 

 

12. írás

  December 30

Akik az utóbbi hónapokban kellő figyelmet szenteltek a WikiLeaks óriási teljesítményének, fokozódó népszerűségének és széleskörű elismerésének, sejthették, hogy csak idő kérdése, mikor fogja az Obama-kormány a rendkívüli hírközlő szervvel kapcsolatban lejáratni magát.  Nem kellett sokáig várniuk. A szervilis Joe Biden és Robert Gibbs, a Fehér Ház lekezelően tudálékos szóvivője(*1) után Hillary Clinton is előhozakodott a maga abszurd véleményével. Mint mondta, azon aggódik, hogy a fél világ “felelőtlenül tapsol” a WikiLeaks gárdájának, ugyanis “semmi dícséretre méltó nincs ártatlan emberek életének veszélyeztetésében.” Nem arcátlan rágalom ez egy védtelen népeket évek óta bombázó, rakétákkal és fürtösbombákkal támadó, a lakosságot helikopterekről levadászó ország külügyminiszterétől?

Clinton igyekszik kiérdemelni, hogy a politikai pojácák listáján az élen maradjon. A WikiLeaks diplomáciai anyagának közreadása a miniszterasszony szerint “támadás a nemzetközi közösség ellen”. Micsoda? Nem a korrupt és hazug, galádságokat elkövető és eltussoló katonai és politikai vezetők ellen, akiket leleplez, hanem a nemzetek közössége ellen? És nem is személy szerint ellene, akit nemrégen a saját körlevele buktatott le, amelyben elrendelte, hogy a diplomatái kémkedjenek az ENSZ-ben? Az ő gondolatmenete szerint tehát a visszaélések elkövetési joga a kormányoké és pártpolitikusoké, a leleplezésssel járó szégyen és ártalom viszont a világközösségre hárul. Micsoda ócska álszenteskedés! És persze a WikiLeaks okozta "veszély" is mindannyiunkra leselkedik, amiért is Clinton novemberben biztosította az amerikai népet, és Washington úgy nevezett barátait és partnereit, hogy (akár igénylik, akár nem) “agresszív lépéseket teszünk hogy felelősségre vonjuk az információ eltulajdonítóit”.

Mint azóta köztudottá vált, ez nem volt üres fenyegetés. Az ősz folyamán nyilvánossá vált és nemzetközileg is koordináltabbá vált a hajsza a WikiLeaks és szóvivője, Julian Assange ellen. Az eljárás megdöbbentő volta mellett kellőképen  irónikus, hogy Clinton, a valamikor "liberális demokratának" tartott kormányzófeleség és first lady Condoleezza Rice képmutató, jogtalanságokkal terhelt politikai hagyatékának folytatója. (Rice szerint Putyin Oroszországában volt „nyilvánvalóan kérdéses az elektronikus média függetlensége”.) Januárban Clinton egy konferencián beszédet mondott az Internet-szabadság előnyéről és fontosságáról -- elsősorban Kína állítólagos korlátozó intézkedéseire célozva: “Az információ soha nem volt ilyen szabad(on elérhető). Az információs hálózatok még az autokratikus országokban is segítséget nyújtanak az embereknek, hogy új tényeket fedezzenek fel, és elszámoltathatóvá tegyék a kormányukat.” (Arról persze mélyen hallgatott, hogy ez az elszámoltatás az USA-ban Nixon óta nem ismétlődött meg -- Obama ígérete ellenére az ő kormánya is mereven elzárkózik előle.)

Hogy a saját szavainak nyomatékot adjon, Clinton a beszédében Obamára hivatkozott, aki előző évi Kínában tett látogatása során “védelmezte a népek jogát, hogy szabadon juthassanak információhoz, mivel minél szabadabban árad az információ, annál erősebbé válik a társadalom. Az információáramlás lehetőséget teremt, hogy az állampolgárok felelősségre vonhassák a kormányaikat, (azon kívül) új gondolatokat ébreszthet, és bátorítja a kreativitást.” (Bármennyire is utálják egymást, ez a két ember megérdemli, hogy hatalmi ambíciója következtében összekényszerítve -- mintegy foglalkozási ártalomként -- gyakran élvezze egymás társaságát.)

Az elnökre való hivatkozásához Clinton -- az iraki és afgán megszállás és Pakisztán bombázásának híve -- közhasznú banalitásainak egyikét fűzte: “Az Egyesült Államoknak az igazságba vetett hite hozott ma engem ide.” Na igen, mi más is vitte volna? Bizonyára ez az igazságba vetett hit közrejátszik abban is, hogy a kabinet többi tagjához hasonlóan figyelmen kívül hagyja számos egyesület, társadalmi szerv, média híresség és akadémiai tag figyelmeztetését a WikiLeaks megszüntetésére irányuló törvénytelen kormányintézkedések negatív hatásáról.  Bár Barack Obama és Eric Holder igazságügyminiszter részére volt címezve, nyilván Clinton is hozzájutott ahhoz a levélhez, amelyet a Columbia Egyetem Felsőfokú Újságíró Iskola tantestülete (Columbia University Graduate School of Journalism) nyilvánosan is közölt december 14-én. Ebben a tantestület komoly felelősségtudattal rendelkező tagjai gondterheltségüket fejezték ki Assange és a WikiLeaks-nek önkéntesként dolgozók ellen indított bűnügyi eljárást illetően. Mint írták:

"Bár a véleményünk megoszlik a WikiLeaks metódusát és döntéseit illetően, mi (alul írottak) úgy vélekedünk, hogy a diplomáciai sürgönyök WikiLeaks általi publikálása az (alkotmány) Első Törvénymódosítása által védett újságírói tevékenység. A WikiLeaks alkalmazottai ellen tervezett bármilyen eljárás, amelynek indoka, hogy mástól kaptak, birtokolnak vagy közreadnak titkos iratokat, veszélyes precedenst fog teremteni bármelyik kiadó vagy média szerv riporterei számára, potenciálisan befagyasztva a tényfeltáró újságírást és egyéb alkotmányos törvényhozás által védett aktivitást. Történelmileg nézve, mikor a kormány túlreagál titkos anyagoknak  a sajtóban való közlésére, mindig sokkal károsabb az amerikai demokráciára nézve, mint maga a kiszivárogtatás ténye. Az Egyesült Államok és a sajtószabadságra vonatkozó Első Törvénymódosítás az egész világ számára mérvadó, és bíztatást ad számos ország újságírójának, hogy kockázatot vállaljon a transzparencia érdekében. A WikiLeaks-ügy vád alá helyezése óriási mértékben károsítaná Amerika tekintélyét a szabad sajtóért világszerte folytatott vitákban és elriasztaná azokat a zsurnalisztákat, akik Amerikától remélnek inspirációt. "

*1 "Our country is stronger than one guy with one website. We should never be afraid of one guy who plopped down $35 and bought a web address." (White House Press Secretary Robert Gibbs. Interview on "Fox & Friends"

Addenda:

Nothing more symbolizes how the temptations of how power can corrupt youthful values and idealism than Secretary Hillary Clinton's invitation to Henry Kissinger and Richard Holbrooke to keynote a major State Department conference on the history of the Indochina war. As an idealistic college student, Clinton protested Kissinger's mass murder of civilians in Indochina. She knows full well that had the international laws protecting civilians in war been applied to Kissinger's bombing of civilian targets in Indochina he would have been indicted for crimes of war. But on Sept. 29 she will introduce Kissinger at the State Department Historian's conference, giving him a platform to continue 40 years of Orwellian deception in which he has sought to blame Congress for the fall of Indochina rather than accepting responsibility for his own massive miscalculations and indifference to human suffering. Clinton has also invited Richard Holbrooke, who as State Department head of Afghanistan/Pakistan policy has learned nothing from history and is repeating precisely the same policies that caused the U.S. to lose in Indochina -- support of a corrupt and unpopular regime that cannot stand on its own. Inviting Holbrooke is particularly egregious, because following Obama's strategy review, according to Bob Woodward's new book. "Perhaps the most pessimistic view came from Richard Holbrooke. 'It can't work,' he said." Lacking even a fraction of the integrity and moral courage of a Daniel Ellsberg, however, Holbrooke continues to promote in public a policy he privately believes is doomed to fail.  (Fred Branfman: Hillary Clinton's Promoting Kissinger: An Insult to History)

For Secretary of State, Hillary Clinton. The Senator from New York (well not really from New York), married to one William J. Clinton and lambasted in the campaign by Obama on her hawkish foreign policy.  She has plans, long term plans of which she plays the starring role.  A real good friend to the Zionists, she shares their primal fear of uppity Iranians.  Since she already knows how to dodge bullets I suggest the border region of Pakistan as her first assignment. (Matt Siegfried: Back to the Future With Barack)

"The Washington lobbyists and technocrats will have plenty of chances to weigh in on Internet policy. But to truly achieve policy that reflects the needs of the nation, we must listen to the people who have been shut out of these debates for too long." (Timothy Karr campaign director of Free Press, the organization coordinating InternetforEveryone.org. 2008)  

In 2010, Facebook creator Mark Zuckerberg came in at 10th place in the popular vote. Wikileaks director Julian Assange came first with more than 20 times as many votes as Zuckerberg, and an average rating of 92 compared to Zuckerberg's average of 52. Despite this, Zuckerberg was selected. TIME later announced Assange was the "Readers' Choice for TIME's Person of the Year 2010".

The (Martha Gellhorn) prize is awarded annually to a journalist whose work has "penetrated the established version of events and told and unpalatable truth that exposes establishment propaganda, or 'official drivel', as Martha Gellhorn called it."  The judges voted unanimously for Assange, claiming that he "represents that which journalists once prided themselves". "WikiLeaks has been portrayed as a phenomenon of the hi-tech age, which it is. But it’s much more. Its goal of justice through transparency is in the oldest and finest tradition of journalism. "WikiLeaks has given the public more scoops than most journalists can imagine: a truth-telling that has empowered people all over the world. "As publisher and editor, Julian Assange represents that which journalists once prided themselves in – he’s brave, determined, independent: a true agent of people not of power." (Joel Gunter: Julian Assange wins Martha Gellhorn Prize for Journalism. Journalism.co.uk. June 2, 2011) [Gellhorn, who died in 1998, was a well-known war correspondent and author. This year's judges were: Dr Alexander Matthews, John Pilger, James Fox, Shirlee Matthews, Cynthia Kee and Jeremy Harding. Journalist and author Pilger has been a vocal advocate of Assange and WikiLeaks for some time, and offered surety at Assange's recent bail hearing over sex assault charges leveled against him in Sweden. (Gunter)]

“I think it's real dangerous in this country if we don't have some zone of privacy for everybody …” (Hillary Clinton. CBS's 60 minutes interview.  January  26, 1992)

 

Julian Assange-ról és közvetve a sajtószabadság veszélyeztetettségéről lásd a Hidegvérrel című cikket a Jelenidő rovatban. A témában lásd még: Lapszemlék, kommentárok rovat 2011. I. félév 15. és 14. cikket.

 

11. írás

  December 24

 

Talán nem véletlen, hogy az alábbi bölcs példabeszéd Julian Assange régi blogjáról* való.  Akinek nem esne le mindjárt a tantusz, annak talán többet kellene... utazni?

Két idegen utazott együtt, az egyik gazdag, a másik szegény.  Az egyik azonnal utálni kezdte a másikat, és egész úton gyalázta. Mikor közös célállomásukhoz értek, más útvonalon, de ugyanazon zsinagóga felé vették útjukat. Odaérve a gyalázkodó ember holtra vált, mikor rájött, hogy a szegény férfi, akit útközben végig inzultált, nem más, mint a vendég-rabbi. Az istentisztelet után a férfi odament a rabbihoz és bocsánatért esedezett. A rabbi visszautasította.

“De rabbi, – kérte számon a férfi – nem jogos elvárás a megbocsájtás?”

A rabbi azt válaszolta:

“Igen, jogos, de én nem az az ember vagyok, akit inzultáltál. Menj és kérj bocsánatot egy szegény embertől a vonaton.”

(*Assange 2006-2007-es blogja megszűnt, csak mások által átvett részletei lelhetők fel. Assange-ról és közvetve a sajtószabadság veszélyeztetettségéről lásd a Hidegvérrel című cikket a Jelenidő rovatunkban.)

 

 

10. írás

  December 16

 

A vélemények megoszlanak, ki is volt és hogyan értékelhető a minap elhunyt Richard Holbrooke, Obama elnök afganisztáni és pakisztáni (AfPak) személyes megbízottja. A róla kialakult kép nemcsak ellentmondásos, de véleményeiben sem mindig egyértelmű.  Elismerésnek vagy megvetésnek könyvelhető el, ha egy diplomatát “tomboló bikának” és “bulldózernek” neveznek munkahelyén és ismeretségi körében? Nézőpont kérdése. Józan békéltető vagy örök antagonista, aki legutóbbi kinevezése során konfrontációkba került  az afgán és pakisztáni államfőkkel, a  NATO főparancsnoksággal és az amerikai kormány illetékeseivel? Attól függ. Azoknak van igaza, akik szerint a szeptember 11-es  tragédiát meglovagolva, a bosszúvágyat hergelve visszaélt a népbutítás áldozatainak szorongásával, miközben a saját pecsenyéjét sütögette, vagy azoknak van igaza, akik szerint a világterrorizmus egyik megfékezője, Amerika és a ‘baráti országok’ védelmezője?  Lehet választani.

 

Henry Kissinger, Richard Holbrooke és az idősebb George Bush élvezik egymás nagyérdemű társaságát.

Egy régi barát -- és az elmúlt két évben főnök is --, Hillary Clinton nyilván azért támogatta magas szintű kinevezését, mert az ő köreiben Holbrooke rámenős, nagy manőverező, az ‘Új Világrend’ útját elszánt céltudatossággal aszfaltozó egyéniségnek elkönyvelt. Hasonlóképpen vélekedhetett róla David Axelrod, a Fehér Ház főtanácsadója is, mivel Holbrooke kórházba kerültekor a kormány nevében úgy nyilatkozott, hogy túlélése reményében "mindannyian imádkozunk érte". Napokkal későbbi halálhíre hallatán Obama önmagát is túllihegve “az amerikai külpolitika valóságos óriásának” nevezte, aki “erősebbé tette Amerikát, biztonságosabbá és méginkább respektálttá”.

Ez a Bush-színvonalú felszínes általánosítás (és mi az, hogy még respektáltabbá? Mikori szintjénél? Mikor Bagdadot bombázta?)  komoly elnökhöz ugyan méltatlan -- de elhangzott. Holbrooke, Obama és nem kevésbé Bush óriási szerencséjére az amerikaik ritkán látják a nevükben vívott  háborúk borzalmát és kíméletlenségét.

Azok, akik kizárólag a globális oligarchia érdekvédelmét tartják szem előtt, azok mindig is pozitívan értékelték Holbrooke lehengerlő, diktatórikus stílusát és a cél szentesíti az eszközt mentalitását.  Mások viszont az ország érdekét nézve, esetleg az eltiport  kis országok sorsát is figyelembe véve, elítélték háborús zelótizmusát, lekezelő arroganciáját, kabal-mentalitását. Kritikusai szerint legutóbbi feladatkörében a béke érdekében történő diplomáciai megoldás lehetőségének  hirdetésével szöges ellentétben az afgán megszállás prolongálásán ügyködött, támogatta az Obama-féle -- sokak által ellenzett -- 30 ezres csapaterősítést és Pakisztán bombázását. A Fehér Házban állítólag viccnek vették, hogy a „Bulldózer" állítólagos utolsó szavai azok voltak, „állítsátok meg az afgán háborút”. Mi másnak vehették volna éppen tőle? Nem véletlenül nevezte „Machivelli-típusú diplomatának” és „ellentmondásos titánnak” még pozitív értékelője, Walter Shapiro haverja is.

Erre az ellentmondásosságra -- többek között a véres jelen hidegvérű manipulálása közben a közvélemény és a történészek  felé sandításra -- szolgált példával egy cikkében Medea Benjamin, az ismert zsidó származású békeaktivista és kiváló publicista.  Mint  írta, Holbrooke idén júliusban tartott szenátusi beszámolójában egy képzeletbeli, teljesen hiteltelen Afganisztánról áradozott hallgatóságának.  Ebben a fantázia országban (temészetesen sikeres amerikai 'ráhatás' következtében, K. H.) teret nyert a (kevésbé nyereséges) mezőgazdaság a (nagy nyereséges) ópium előállításához szükséges máktermeléssel szemben, a nők nagyobb befolyásra tettek szert, amerikai segítséggel megújulnak az elévült törvények és az elektromos szolgáltatástól kezdve újjáépül minden. Karzai elnök komoly erőfeszítést tesz a korrupció megfékezésére és kibontakozóban van egy izgalmas terv a tálibok alsó rétegének integrálására. Holbrooke azt állította, hogy az USA komoly haladást ért el az afgán biztonsági erők kiképzésében, és számítani lehet rá, hogy a pakisztáni kormány elkötelezett az al-Kaida szétzúzását illetően.

Benjamin hozzáfűzte, hogy az elmúlt nyolc évben gyakran hallható volt ez a képtelen beállítás, olyannyira, hogy egyes szenárotok szkeptikussá is váltak iránta, de soha nem annyira, hogy megtagadták volna a háború további finanszírozását. Ezzel pedig közvetve elősegítették, hogy a demokrata színben játszó über-hawk Holbrooke (korábban régi szövetségesével, a republikánusként sakkozó neokonzervatív Paul Wolfowitz barátjával is összedolgozva) elősegítse a fegyverkezési verseny, a háborús feszültség és az állami terror folytonosságát a világban. Mikor 2009 januárjában Obama különmegbízottjának nevezte ki, teendői között első helyen szerepelt, hogy megtorpedózza azt az ENSZ tervezetet, amely speciális küldöttet bízott volna meg a tálibokkal való béketárgyalások előkészítésére és bonyolítására. Ezután, egyedül uralva a porondot Holbrooke sikeresen gátolta az egyezkedési lehetőségeket. Az elmúlt két évben semmi tényleges eredményt nem ért el Afganisztánban, sőt a déli országrész és Pakisztán felé kiterjesztve elmélyítette a katasztrófát.  Ez vajon hogy illeszkedik Obama értékelésébe, amely szerint “erősebbé tette Amerikát, biztonságosabbá és méginkább respektálttá”?  

* 

A szekuláris humanista egyik legfontosabb  kritériuma, ami alapján megítéli az államfőket, minisztereket, politikai funkcionáriusokat, egyházi vezetőket, az akadémia irányadóit vagy a média hangadóit, hogy háborús uszítók és provokátorok, vagy pedig a béke zászlóvivői, akik emberek tudnak maradni  az embertelenségben. Holbrooke esetében ő zárta ki magát az “emberséges emberek” köréből, nemcsak  az Indonéziában és a Nyugat által felosztásra ítélt Jugoszláviában játszott mefisztói szerepe miatt, hanem  azzal az intervencióra bíztató, hazug, humán következményekkel nem számoló nyilatkozatával, amelyet Colin Powell 2003 február 5-én tartott ominózus ENSZ beszámolója után tett:

“A (beszéd a) diplomácia mesterműve volt Colin Powell és kollégái részéről, és (így) nem igényel egy második (rund) szavazást a háborúba menetel. . .  Szaddám  a legveszélyesebb kormányfő ma a világon, fenyegetést jelent az egész régiónak, és még nagyobb veszélyt jelenthet, ha felvonultatja tömegpusztító fegyvereit, amelyek miatt legitim jogunk van, hogy akcióba lépjünk.”   

*1 Medea Benjamin: Afghan Envoy Holbrooke and Senate in La La Land. July 16, 2010

 

Addenda

Holbrooke különösen népszerű volt Izraelben, ahol soha nem fogják elfelejteni neki, hogy 2002-ben bejuttatta a Nyugat-Európa és Mások(?) regionális csoportjába. (Tényleges bravúr persze az lett volna, ha mondjuk Szíriát vagy éppen Törökországot tudta volna bepréselni. . . na de ne szőrözzünk.) Izrael képviselője Dan Gillerman lett, aki 2002-es kinevezésétől kezdve 2008-ig szolgált. 2005-ben Gillerman elnyerte az európai jelöltek orra elöl az elnökhelyettesi pozíciót, és ezzel döntő szerepet kapott többek között az ENSZ -- a libanoni konfliktus miatt Izrael számára igen fontos -- hatvanadik általános ülésén. Holbrooke kezdő lökésének eredményeképpen a közel-keleti ország (szavazással járó formális csatlakozás nélkül) több vonalon beékelődött az európai intézményekbe -- többek között a NATO-ba. Mint Robert Fisk egy hosszú cikkében kifejtette az idei nyáron, “Izrael belopakodott az Európai Únióba, anélkül, hogy valaki is észrevette volna.”  

Holbrooke -- az amerikai kormány képviseletében -- szembe szállt a nemzetközi közvéleménnyel, amelynek nyomására a Biztonsági Tanács három állandó tagja meg akarta szavazni az irakiak százezreinek halálát okozó embargó feloldását.  Irak sürgős megtámadásának egyik oka volt ennek a döntő lépésnek megakadályozása. “The effort to contain Iraq over the past 10 years, while it is far from satisfactory, has been better than nothing.  However, the lack of sufficient solidarity among the enforcing nations and voting nations has undermined the effort.” (Richard Holbrooke. Farewell press conference. January 2001) 

“Of course I was not privy to any personal conversations between Holbrooke and Karadzic. But certainly Holbrooke aided and abetted war crimes, crimes against humanity, genocide and ethnic cleansing by Karadzic against the Bosnians. Holbrooke should be on trial in The Hague with Karadzic as an accomplice in the genocide. All evidence and records at hand indicate that Holbrooke was an accomplice in the genocide (against the Bosnians)." (Professor Francis A. Boyle. Interview with the Azerbaijani Trend News Agency) [Richard Holbrook, who was Assistant U.S. Secretary of State in mid 90s, had a collusion with Serbian war criminal Radovan Karadzic, who has been charged by the International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia (ICTY) with genocide, extermination, murder, deportation, inhumane acts, and other crimes against Bosnian civilians, committed during the 1992-1995 Serbian aggression against Bosnia.]

"Saddam Hussein's activities continue to be unacceptable and, in my view, dangerous to the region and, indeed, to the world, not only because he possesses the potential for weapons of mass destruction but because of the very nature of his regime. His willingness to be cruel internally is not unique in the world, but the combination of that and his willingness to export his problems makes him a clear and present danger at all times. The Bush administration will have to deal with this problem, which we inherited from our predecessors and they now inherit from us." (Richard Holbrooke U.S. ambassador to the United Nations. 2001)

After Gerald Ford's loss and Jimmy Carter's ascendance  into the White House in 1976, Indonesia requested additional arms to continue its brutal occupation, even though there was a supposed ban on arms trades to Suharto's government. It was Carter's appointee to the Department of State's Bureau of East Asian and Pacific Affairs, Richard Holbrooke, who authorized additional arms shipments to Indonesia during this supposed blockade. Many scholars have noted that this was the period when the Indonesian suppression of the Timorese reached genocidal levels.” (Carl M. Cannon: President Obama Praying for Richard Holbrooke)

Last May, in the New York Review of Books, Jason Epstein published an excoriation of the Bush administration’s march to war. The war, he blared, was “a preemptive assault whose urgency has not been adequately explained and for which no satisfactory explanation, beyond the zealotry of its sponsors, may exist.” (Franklin Foer: The Source of the Trouble. 2005)

“I’m all for trying to instill democracy in Iraq, but based on what is happening, I think we should prepare ourselves, the nation, and the Congress, which has to foot the bills, for a long, protracted, and potentially difficult presence. By the way, I would footnote that we’re still in Bosnia seven years later, after the Dayton agreement [that ended the war in Bosnia]. (. . .)  The American public and the Congress need to face up to a long-term commitment which won’t be cheap, and we have to be prepared to pay the bill, which will be very large, even with Iraqi oil to cover part of it. And secondly, and this is tricky, we’ve got to figure out a way not to make it appear to be an American, i.e., a Western occupation of an Arab land which includes some very holy sites.” (Bernard Gwertzman: Holbrooke Says U.S. Must Prepare for Long Stay in Iraq; Calls on Bush to Make Major Effort to Repair Ties with France.  April 18, 2003)

Mintha a kiontott vérmennyiség soha nem lenne elég, Holbrooke minden tőle telhetőt elkövetett az afgán háború Pakisztánba való kiterjesztéséért. "A very key question, John, which you're alluding to is, of course, if our objective is to defeat, destroy, dismantle al-Qaeda, and they're primarily in Pakistan, why are we doing so much in Afghanistan? . . . if you abandon the struggle in Afghanistan, you will suffer against al-Qaeda as well. But we have to be clear on what our national interests are here. . . The specific goal you ask, John, -- is really hard for me to address in specific terms. But I would say this about defining success in Afghanistan and Pakistan. In the simplest sense, the Supreme Court test for another issue, we'll know it when we see it." ("Af-Pak" super-envoy Richard Holbrooke. Interview with John Podesta. Center for American Progress, a Washington, D.C. think-tank. 2009)

 

9. írás

  December 9

 

Brazília elnöke, Luiz Inacio Lula da Silva többször is próbálkozott közvetítőként megoldást találni a pattanásig feszült palesztin-izraeli viszonyra -- idén márciusban (országának első államfőjeként!) személyesen is ellátogatott a vitás felekhez.   A szeptemberi halvány remények után azonban tudomásul kellett vennie, hogy ismét lebénult a helyzet: a tárgyalások folytatásának alapfeltétele -- az illegális izraeli építkezések legalább ideiglenes beszüntetése -- Washington megvesztegető jellegű ajánlata ellenére sem valósult meg. Mahmod Abbas hozzá intézett kérésére -- és nyilván abszolút kilátástalanság érzettől hajtva -- Lula da Silva tehát december 4-én nyilvános levélben a világ tudomására hozta, hogy "Brazília nemzeti princípiumaira alapozottan elismeri a palesztin nép törvényes aspirációját egy biztonságos, egyesített, demokratikus  és gazdaságilag életképes államra, amely békésen együtt él Izraellel.”   

Az izraeli külügyminisztérium, feltételezhetően kollektív szívroham után, elítélte a váratlan lépést, amelynek során a legjelentősebb dél-amerikai ENSZ tagállam elismerte az 1967-es határvonal által meghatározott Palesztin államot.

“Izrael kormánya szomorúságát és csalódását fejezi ki az egy hónap múlva leköszönő brazil elnök, Luiz Inacio Lula de Silva döntése miatt. A Palesztin állam elismerése ugyanis megszegése az Izrael és a Palesztín Hatóság közti 1995-ben aláírt ideiglenes egyezménynek, amely kimondta, hogy Ciszjordánia és a Gáza övezet helyzete tárgyalások során kerül megvitatásra és megoldásra. Minden arra irányuló kísérlet (tehát), amely eltekint ettől a folyamattól, és a vitatott fontos ügyekben unilaterálisan próbál előzetes döntést hozni, csak káros a két fél közötti bizalom szempontjából, és ártalmas a békéltető tárgyalások meghatározott kerete iránti elkötelezettségének.” (ALJAZEERA.NET közlése)  

Mindenesetre érdekes Izrael részéről a tárgyaló felek közötti 'bizalom' lazulásáért való aggodalom . . . ennek állítólagos létezéséről talán Abbast kellett volna valamilyen módon meggyőznie, vagy a Palesztin Hatóság főmegbízottját, Száeb Erakatot. Erakat a minap Kairóban kifejtette abbeli reményét, hogy Izraelnek a megszállt területeken való terjeszkedésére és önhatalmú intézkedéseire való válaszként (az Obama-kormány sorozatos lejáratásáról nem is beszélve, K.H.) az Egyesült Államok elismeri a palesztin államiságot. Ez ugyanis az egyetlen módja annak, hogy egy u.n. 'nemlétező', alakulóban levő ország, vagy függetlenségre törekvő ország/nép esélyessé váljon a nemzetközösség aktív figyelmére és jogorvoslásra. Ehhez az eljáráshoz folyamodott legutóbb Oroszország is, mikor elismerte a Grúzia által megtámadott és újabb agressziónak kitett Dél-Oszétiát -- Nicaragua és Venezuela ko-szponzorálásával.

Brazília támogatásáról értesülve az Obama-kormány azonnal felzárkózott Tel Avív mögé, és princípium ide -- princípium oda, “komolyan félrevezetettnek” és “sajnálatosnak” nyilvánította a szponzorságot.  Mi is lenne a világból, ha a Fehér Házban is holmi fellengzős vezérelvek, magasabb rendű ideák alapján születnének döntések. . . méghogy nemzeti princípiumokra alapozottan. . .! Hillary Clinton ugyan hivatalba lépésekor  azt ígérte, hogy a békekötés ügye iránti elkötelezettsége nemcsak a portfóliájában fog szerepelni, hanem a szívében is helyet kap(*1), ennek azonban eddig se jele, se eredménye nem mutatkozott. Sorozatos diplomáciai kudarcai után főleg azon aggódhatott, kik fognak Brazíliához csatlakozni. Nyilván nem kerülte el a figyelmét, hogy Bernard Kouchner francia külügyminiszter nemrég kijelentette, amennyiben ENSZ szavazásra kerülne sor, a nemzetközösség akkor is elismerné az önálló palesztín államot, ha végül is a két fél nem tudna egyezségre jutni a határvitát és egyéb, még nyitott kérdéseket illetően. Sarkozy azonban nyilván rögtön rátaposott a nyelvére, sőt azóta is rajta tartja a lábát, mivel Kouchner hallgat -- nem jelezte Párizs csatlakozását. 

Az amerikai közmédia sikeresen elhallgatta a világbéke érdekében évek óta aktívan tevékenykedő Lula da Silva jelentős lépését, amely csupán szimbolikus volta ellenére is új fejezetet nyitott a béketárgyalások lehangoló könyvében.  Éppen ezért nem meglepő, hogy arról is csak a centrista zsidó weblap, a jweekly jóvoltából értesülhettek a Biztonsági Tanács intézkedéseire váró kis népek sorsát figyelemmel kísérők, hogy Argentína, Norvégia és Uruguay csatlakozott Brazíliához, elismerve a “szabad és független Palesztín államot”.

*1 "The Obama administration will be vigorously engaged in efforts to forge a lasting peace between Israel, Palestinians and all of the Arab neighbors. I will remain personally engaged. This is a commitment that I carry in my heart, not just in my portfolio."  (However, Clinton announced  she is not considering imposing solutions.)

 

Addenda

A béketárgyalások sok éves stagnálását Washington Izrael-iránti elfogultságával és részrehajlásával indokolja Aaron David Miller, aki több alkalommal is személyes résztvevő volt amerikai részről.  A helyzet 2005 óta mit sem változott. "For far too long, many American officials involved in Arab-Israeli peacemaking, myself included, have acted as Israel's attorney, catering and coordinating with the Israelis at the expense of successful peace negotiations. If the United States wants to be an honest and effective broker on the Arab-Israeli issue, than surely it can have only one client: the pursuit of a solution that meets the needs and requirements of both sides. (. . .) Unfortunately, too often we lose sight of the need to be advocates for both Arabs and Israelis. The most recent example of this was the Clinton administration's effort in 1999-2000 to broker final deals between Israel, Syria and the Palestinians.  With the best of motives and intentions, we listened to and followed Israel's lead without critically examining what that would mean for our own interests, for those on the Arab side and for the overall success of the negotiations. The "no surprises" policy, under which we had to run everything by Israel first, stripped our policy of the independence and flexibility required for serious peacemaking. If we couldn't put proposals on the table without checking with the Israelis first, and refused to push back when they said no, how effective could our mediation be? Far too often, particularly when it came to Israeli-Palestinian diplomacy, our departure point was not what was needed to reach an agreement acceptable to both sides but what would pass with only one -- Israel.Á (Aaron David Miller: Izrael's Lawyer. The Washington Post. May 23, 2005)

Israel needs the two-state solution not to please the gentiles, but because of Jewish values, and the lessons of Jewish history. (. . .)  Hence, it is a pity if Israel will have to be dragged into the two-state solution by international pressure rather than moving there on its own initiative. The Jewish people has survived because it has never believed that might is right; because it has insisted that there is no compromise on issues of principle. I firmly believe that the current wave of nationalism sweeping Israel is but a brief historical episode; that the majority of Israelis have been swept into it by panic, manipulated by professional fear-mongers. Once we return to the Jewish tradition of tikkun olam, of sticking to principle rather than being guided by fear, we will reconnect to our historical source of strength. (Carlo Strenger: Why Jewish Values Demand a Two-State Solution.Huffington Post.  December 17, 2010) [Strenger is Chair of the Clinical Graduate Program of the Department of Psychology, Tel Aviv University]

Recognizing that most ordinary Democrats oppose the Israeli occupation and would likely put pressure on their representatives to vote against the resolution, Berman and Pelosi put the vote on last Wednesday's agenda before the text was even made available to other House members. This made it impossible to have any hearings, give any time for constituents to express their opposition, or even allow the Obama administration to offer an opinion. Also fearing opposition from Democratic House members who might be concerned at rousing the anger of their liberal constituents, Berman and Pelosi refused to have roll call vote and instead brought it up under a procedure known as "suspension of the rules," a procedure normally used for non-controversial measure like honoring a recently-deceased eminent figure. Doing it this way not only limits debate and makes it impossible to attach amendments, it allows a resolution to pass by a non-recorded voice vote and to automatically be recorded as "unanimous." Only ten representatives were on the floor when the resolution was passed by "unanimous consent." (Stephen Zunes: Democrats Push through Yet Another Anti-Palestinian Resolution. December 19, 2010)

Brazil's president Lula da Silva, who earned Washington's displeasure last May when he tried to help defuse the confrontation with Iran, gets it. That's why he defended and declared his "solidarity" with embattled WikiLeaks founder Julian Assange, even though the leaked cables were not pleasant reading for his own government. (Mark Weisbrot: Wikileaks Cables Show Why Washington Won't Allow Democracy in Haiti. The Guardian/UK. November 2010)

To help put pressure on Israel and the United States to move the peace process forward, the Palestine Authority has been soliciting international recognition of an independent Palestinian state in the West Bank and Gaza Strip. During the past couple of weeks, Brazil, Uruguay, Argentina, and Norway have done just that. This is what prompted the House resolution, introduced by House Foreign Affairs committee chairman Howard Berman (D-CA), who serves as the House Democrats' chief foreign policy spokesman. The Democratic leadership in the House has long argued that Israel's attacks on civilian population centers in Gaza Strip and elsewhere are legitimate self-defense and that it is the Palestinians, not the Israelis, who are making peace impossible. Pelosi, for example, insists that the conflict is about "the fundamental right of Israel to exist" and that it is "absolute nonsense" to claim it has anything do to with the Israeli occupation. (Stephen Zunes: Democrats Push through Yet Another Anti-Palestinian Resolution)

 

8. írás

  November 27

 

 

Jövő generációk történelemkönyveiben az fog állni, hogy George W. Bush (továbbá Bush) az ominózus szeptember 11-i terrortámadást követően a világszabadság védelmében és a közel-keleti stabilitás érdekében támadta meg Irakot. A tőle megszokott handabandázó módon közölte 2003-ban: “Amerikának és a világnak szóló  terrorista fenyegetés abban a percben csökkenni fog, amint Szaddám Huszein le lesz fegyverezve.”

A félelemkeltés céljával indított rágalomhadjáratnak, az Irakból leselkedő világveszély folyamatos hangoztatásának azonban  nem volt tényleges köze a New-York-i és washingtoni  támadásokhoz, amit többek között az is bizonyít, hogy az intervenció terve sokkal korábbi indíttatású.  Emlékezzünk csak rá, hogy Bush az őt közvetlenül megelőző két elnök -- Bill Clinton és az apja, G. H. W. Bush -- is céljának tekintette, hogy térdre kényszerítse Irakot. Az ő feladatuk volt, hogy politikai elszigeteléssel és kíméletlen, másfél millió iraki halálát okozó szankciókkal annyira legyengítsék és elszegényítsék az országot, hogy védtelenségében a nagyhatalmak könnyű prédává váljon.

Ennek megfelelően Madeleine Albright Clinton külügyminisztereként 1997 márciusában külpolitikai programját ismertetve lehetetlen feltételeket szabott Iraknak és megalapozatlan vádakkal illette: "Nem értünk egyet azokkal az országokkal, amelyek azon vitáznak, hogy ha Irak eleget tesz a tömegpusztító fegyverekre vonatkozó kötelezettségeinek, akkor a (jelenleg  érvényben lévő) szankciókat be kellene szüntetni.  A mi megingathatatlan véleményünk szerint Iraknak bizonyítani kell békés szándékait. . . És a(z eddigi) bizonyíték döntő mértékben az, hogy Szaddám Huszein szándékai soha nem lesznek békések.”

Természetesen Albright nem csak a saját, hanem főnöke nevében is keménykedett -- bár nyilván személyes gyönyört is okozott neki a gyilkos hatalmi mámor. 1998-ban Clinton aláírta az Irak Felszabadítási Határozatot, amely azzal a céllal íródott, hogy “Az Egyesült Államok politikája feladatának kell tekintse a Szaddám Huszein vezette rezsím eltávolítására törekvő próbálkozások támogatását.” Ez illegális beavatkozások sorát jelentette egy szuverén állam belügyeibe, aminek nemzetközi helytelenítését a Clinton-kormány és a kongresszus egyszerűen figyelmen kívül hagyta.

A New York Times 1993. január 15-én azt írta, “az elnöknek választott Bill Clinton kifejtette, hogy az Irakkal szembeni politikája pontosan ugyanaz, mint az elődjéé volt-- George Herbert Walker Bushra utalva.  Mivel az öreg Bush karrierje során többek között a CIA főigazgatója, a Külföldi Kapcsolatok Bizottságának direktora és a Reagan kormányban elnök helyettes is volt, feltétlen tudnia kellett, hogy Irak soha nem volt "világveszély".  Ennek ellenére 1991. május 21-én közölte a Washington Post riporterével, hogy a szankciók addig érvényben maradnak, amíg Szaddám Huszein hatalmon van. Az Irak-ellenes imperialista szándékú politizálás tehát szeptember 11-ét megelőzően hosszú múltra vezethető vissza. A (részben Irak-ellenes) terrorizmus hisztéria valójában a Reagan-érába nyúlik vissza. James  Baker egy PBS Frontline interjú során azt mondta, hogy elődje, George Schultz és ő maga is megoldásra váró listájuk élén tartották nyilván a terrorizmus veszélyét.

A mesterségesen táplált félelemkeltésben pártállástól függetlenül az amerikai média is kivette részét, gyakran utalva arra, hogy Izrael érdekvédelme szempontjából is döntő fontosságú, hogy Szaddám Huszein megbuktatásával Irak megszűnjön mint a Közel-Kelet hatalmi tényezője.  Ez a régen dédelgett tervet egyszerre indokolttá és könnyen megvalósíthatóvá tette a szeptember 11-i terrortámadás -- bár Bagdadnak semmi köze nem volt hozzá.   A Haaretz nevű izraeli újság 2002 februárjában  azt írta, "Az izraeli katonaság és a politikai vezetés egyaránt egy Irak elleni háborúra vágyik."  A zsidó származású paleokonzervatív újságíró és tv személyiség, Robert Novak arról számolt be 2002. december 26-án megjelent cikkében,  hogy Ariel Sharon izraeli miniszterfelnök Chuck Hagel republikánus szenátorral és a kongresszus más tagjaival privát beszélgetések során nem hagyott kétséget felőle, hogy "a legnagyobb amerikai segítség lenne Izrael számára, ha megbuktatná Szaddám Huszin rezsímjét". Novak szerint ez a szemlélet széles körben elfogadott a Bush adminisztrációban és a fő indok, amiért az Egyesült Államok háborúra készülődik.

Végül is ennek a kis levezetésnek az a csattanója, hogy Barack Obama, aki változást ígért, elvben már 2004-ben csatlakozott az említett egy húron pendülő  elnöki triumvirátushoz! Régi jegyzeteim között szerepel egy korai hitvallása: "Irakot illetően nincs nagy különbség az én állásfoglalásom és George Bush állásfoglalása között.” Obama szerencséjére 2004-ben még csak kevesen figyeltek rá, még kevesebben jegyezték le a szavait, később pedig, mikor egyre népszerűbbé vált és a pályája meredeken felfelé ívelt, jól felfogott érdekében többet nem azonosult ilyen nyíltan népszerűtlen elnökével. Röviddel hivatalba lépése előtt azonban -- már biztos vizeken evezve --, megint mondott valamit, ami az igazi énjét fedte fel, mint a Bush-Cheney háborús politika folytatóját. Különböző okokból azonban senki sem akart hinni a fülének, mikor közölte: “Az amerikai csapatok 2007-2008-as iraki eszkalációja olyan siker lett, ami túlszárnyalta a legvadabb álmainkat is.” A fokozott erőbevetést és hadikiadásokat jelentő népszerűtlen Bush-döntés utólagos igazolásával és dicsőítésével (nem kevésbé Robert Gates, Hillary Clinton, Rahm Emanual, Susan Rice* (ENSZ kinevezésével) Obama már az establishmentet igyekezett biztosítani affelől, hogy a "perpetual war", az "örök háború" elszánt folytatója.  A cinizmus non plus ultrájaként ezzel az elkötelezettséggel fogadta el (és járatta még jobban le az amúgy is trivializált) Nobel-békedíjat.

*Rice korábban külügyminiszter-helyettes volt a Clinton-kormányban

Addenda:

Madeleine Albright, Hillary Clinton jelenlegi tanácsadója mint Bush-apologéta? Nála semmi sem lehetetlen vagy eléggé visszataszító.  2006-ban megjelent könyvében (The Mighty & the Almighty) Albright nem restellte azt írni, "Bush elnök azért ment háborúba, mert meggyőződése volt, hogy Amerika biztonsága érdekében ezt kell tennie." Máshol pedig azt állította, az invázióval "az Egyesült Államok erkölcsi felelősséget vállalt, hogy segítséget nyújt Iraknak békéssé és viszonylag demokratikussá válni." A megátalkodottan hipokrita Condoleezza Rice sem magyarázhatta volna  jobban félre Bush profitorientált, elsősorban olaj- és fegyverérdekeltségű szándékait.

 

Az Új Világrendet előkészítő, mindkét párt által támogatott, politikai folytonosságot bizonyító egyéb jegyzeteim:

"The specter of Vietnam has been buried forever in the desert sands of the Arabian Peninsula." (President George H. W. Bush after the Gulf War. 1991)

Unjust intentionality consists of the intention to obtain power or gain for oneself. While the U.S. war on Iraq was stated by Bush to be for “the liberation of Kuwait,” it is very hard to understand how the purpose of this liberation was other than the desire to have military power over Iraq, especially by destroying its power to wage chemical and nuclear warfare (fears that were greatly distorted). The U.S., thus, was seeking power over the Arab world and over the price of oil. This use of power shows that the second condition of intentionality was not met. (Robert Lichtenbert: The Injustice of the U.S. War Against Iraq. Newsletter of the Concerned Philosophers for Peace. Spring 1991)

"Well, terrorism was one of the serious foreign policy challenges facing the country, back even when I was secretary of state and before. In fact, my predecessor, George Schultz, made terrorism quite an important policy goal and issue in his tenure for the six years of the Reagan presidency. We had terrorism right at the top of our agenda. I don't remember that we spent a lot of time talking about antidotes, for instance, to biological weapons terrorism. At that time, the risk of the proliferation of biological weapons to terrorist groups was not as great perhaps as it is today. There was a proliferation risk to countries, but not so much to terrorist groups as there is today." (James Baker Secretary of State. PBS. Frontline interview)

“Should we sit idly by with our passive containment policy and our inept covert operations, and wait until a tyrant possessing large quantities of weapons of mass destruction and sophisticated delivery systems strikes out at us? It is necessary to go beyond the containment strategy.” (Paul Wolfowitz. 1996)  [Wolfowitz harshly criticized Clinton's Iraq policy and raised the prospect of launching a preemptive attack.] 

"Around 4,500 children under the age of five are dying here every month from hunger and disease.  The situation is disastrous for children. Many are living on the very margin of survival. It is the singular characteristic of warfare in our time that children suffer most. It is essential that we find donors willing to support our work. Otherwise, Iraq's children will continue to suffer and this we cannot accept." (Philippe Heffinck, UNICEF Representative for Iraq.  October 1996)

It seems that after seven years, U.S. President Bill Clinton couldn't escape admitting frankly that the underlying objective of imposing a siege on Iraq and starving around 10 million Iraqis is to change the regime ruling Baghdad. . . We stand alongside our Iraqi brothers and we announce our deep anger at the United States for returning to harass the Iraqi people and for its rude attempt to dictate a change that would suit its interests in the region. We fear that the motive behind this U.S. malice towards Iraq is connected to Israeli interests, which often top the U.S. global agenda. (Al-Dustur editorial: "We Stand Alongside Our Iraqi Brothers". November 1997)

How America ‘manages' Eurasia is critical. A power that dominates Eurasia would control two of the world's three most advanced and economically productive regions. A mere glance at the map also suggests that control over Eurasia would almost automatically entail Africa's subordination, rendering the Western Hemisphere and Oceania geopolitically peripheral to the world's central continent. About 75 per cent of the world's people live in Eurasia, and most of the world's physical wealth is there as well, both in its enterprises and underneath its soil. Eurasia accounts for about three-fourths of the world's known energy resources. (Zbigniew Brzezinski: The Grand Chessboard: American Primacy and its Geostrategic Imperatives. 1997)

Another possibility is a proposed pipeline stretching from Turkmenistan to Pakistan via Afghanistan. In July 1997, officials from Turkmenistan and Pakistan and representatives from Unocal and Saudi Arabia's Delta Oil signed an agreement to build a gas pipeline from Turkmenistan across Afghanistan to Pakistan. The nearly 900 - mile pipeline is estimated to cost between $2 billion and $2.7 billion and will carry up to 700 bcf of gas from Turkmenistan's largest gas field at Daulatabad to Pakistan where local gas reserves are in short supply. The agreement calls for a consortium to be formed by October 1997 and construction to begin by December 1998. The work is to be completed by 2001. Unocal has also proposed to add a nearly 400 -- mile spur to the Indian capital of New Delhi. Despite the agreement, significant obstacles for the pipeline remain. Bridas is poised to take legal action against Unocal and Delta for allegedly conspiring to undermine its efforts to build a Turkmenistan-Afghanistan-Pakistan gas pipeline from its Yashlar field. In addition, war-torn Afghanistan continues to experience new upheavals, and in the absence of a stable government in Afghanistan, it may be years before the project is feasible. (United States Energy Information Administration. 1997)

As long as Saddam Hussein's regime endures, there won't be political quiet in the Persian Gulf or in the whole Middle East. With his great stupidity, Saddam Hussein has himself created the conditions that will enable the United States to engage in a rapid, determined operation that will bring about the elimination of his murderous regime. He doesn't have the means to stop the U.S. blow. The time has come to free the world from Saddam. (Israeli Yediot's editorial: Finish The Job! November 16, 1997) 

 

The United States is waging the dirtiest and most deceptive means to eliminate the Iraqi people under the pretext of international resolutions. . . The Arabs must stand and say that there are many UN resolutions that were not implemented by Israel due to American backing. Therefore, we strongly believe that Arabs can put things in order by not implementing UN sanctions on Iraq, Libya and Sudan until other UN resolutions are implemented by Israel. (Arab Countries Should Stand Up To U.S. Al-Khaleej editorial. November 11, 1997)

 

“I cannot think of a time when we have had a region emerge as suddenly to become as strategically significant as the Caspian. But the oil and gas there is worthless until it is moved. The only route which makes both political and economic sense is through Afghanistan.”  (Dick Cheney, Chief Executive of Halliburton. 1998)

“Iraq possesses huge reserves of oil and gas -- reserves I’d love Chevron to have access to.” (Kenneth Derr, chief executive of Chevron told a San Francisco business oriented audience.)

"If Saddam rejects peace and we have to use force, our purpose is clear. We want to seriously diminish the threat posed by Iraq's weapons of mass destruction program." (President William Jefferson Clinton. February 17, 1998)

“We have added roughly $1 billion to the future year's funding for our defense budget to deal with biological and chemical types of weapon threats and that's in addition to the $3.5 billion. So it's almost $4.5 billion dollars we've dedicated to this type of research development of providing protective uniforms and suits for our military personnel, providing for types of instruction to communities. We have about 120 cities that we are now cooperating with to help train their first responders to a biological or chemical type of attack. We are devoting considerable resources to this problem. We take it very seriously. We have developed a biological identification detection units as such. They will be deployed in regions where there might be a conflict. We deployed them to the Gulf region and to the most recent Iraq crisis. We are putting a lot of money and effort into research. The president is very concerned about this. (Frontline interview with President Clinton's Secretary of Defense William S. Cohen U.S. PBS)

"It should be the policy of the United States to support efforts to remove the regime headed by Saddam Hussein from power of Iraq. . ." (Iraq Liberation Act  of 1998 -- signed by President Bill Clinton)

“[W]e oftentimes find ourselves operating in some very difficult places. The good Lord didn't see fit to put oil and gas only where there are democratically elected regimes friendly to the United States. Occasionally we have to operate in places where, all things considered, one would not normally choose to go. But, we go where the business is.”(Richard B. Cheney, CEO Halliburton: Defending Liberty in a Global Economy.  Speech delivered at the Collateral Damage Conference. Cato Institute. June 23, 1998)

"One way or the other, we are determined to deny Iraq the capacity to develop weapons of mass destruction and the missiles to deliver them. That is our bottom line."  (President William Jefferson Clinton. February 4, 1998)

“As long as Saddam Hussein’s regime endures, there will be political quiet (. . .) in the whole Middle East.  In his great stupidity, Saddam has himself created the conditions that will enable the U.S. to engage in a rapid, determined operation that will bring about the elimination of his murderous regime. (. . .) The time has come to free the world from Saddam.” (Yediot Aharonot. Tel Aviv. 1998)

"Saddam's goal (. . .) is to achieve the lifting of U.N. sanctions while retaining and enhancing Iraq's weapons of mass destruction programs. We cannot, we must not and we will not let him succeed." (Secretary of State Madeline Albright. 1998) 

"The community of nations may see more and more of the very kind of threat Iraq poses now: a rogue state with weapons of mass destruction, ready to use them or provide them to terrorists. If we fail to respond today, Saddam and all those who would follow in his footsteps will be emboldened tomorrow."  (President Bill Clinton. 1998)

“Objectively, this (the Iraqi crisis) is nothing more than a battle to prove U.S. hegemony over Iraq, the Gulf, and the Middle East, and a coverup for the noticeable American retraction in the peace process.” (Salama Ahmed Salama.  Al-Ahram Weekly. 1998)

UNICEF came out with the first authoritative report (8/99), based on a survey of 24,000 households (in Iraq), suggesting that the total “excess” deaths of children under 5 was about 500,000. (1999)

"One of the keys to being seen as a great leader is to be seen as a commander-in-chief. My father had all this political capital built up when he drove the Iraqis out of Kuwait and he wasted it. If I have a chance to invade, if I had that much capital, I'm not going to waste it. I'm going to get everything passed that I want to get passed and I'm going to have a successful presidency. (Governor George W. Bush. 1999)

"While the unresolved conflict with Iraq provides the immediate justification, the need for a substantial American force presence in the Gulf transcends the issue of the regime of Saddam Hussein." (The Project For a New American Century. 2000) [The Project For a New American Century is a neo-con think-tank controlled by Bush's closest advisors. Document's page 14: 'Rebuilding America's Defenses']

“The US ambassador to Pakistan Wendy Chamberlain paid a courtesy call on the Federal Minister for Petroleum and Natural Resources, Usman Aminuddin, here Tuesday and discussed with him matters pertaining to Pak-US cooperation in the oil and gas sector. . . Usman Aminuddin also briefed the Ambassador on the proposed Turkmenistan-Afghanistan-Pakistan gas pipeline project and said that this project opens up new avenues of multi-dimensional regional cooperation particularly in view of the recent geo-political developments in the region” (Pakistan’s Frontier Post. October 10, 2001)

"Saddam Hussein's activities continue to be unacceptable and, in my view, dangerous to the region and, indeed, to the world, not only because he possesses the potential for weapons of mass destruction but because of the very nature of his regime. His willingness to be cruel internally is not unique in the world, but the combination of that and his willingness to export his problems makes him a clear and present danger at all times. The Bush administration will have to deal with this problem, which we inherited from our predecessors and they now inherit from us." (Richard Holbrooke U.S. ambassador to the United Nations. 2001)

“If one looks at the map of the big American bases created, one is struck by the fact that they are completely identical to the route of the projected oil pipeline to the Indian Ocean. . . If I were a believer in conspiracy theory, I would think that bin Laden is an American agent.” (Statement  from the Israeli newspaper Ma'ariv. Quoted in the Chicago Tribune. February 18, 2002)

"If Saddam's regime were ousted, we would have a much-improved position in the region and elsewhere." (Secretary of Defence Donald Rumsfeld)

“To be truthful about it, there was no way we could have got the public consent to have suddenly launched a campaign on Afghanistan but for what happened on September 11.” (Tony Blair comments to the Commons liaison committee. (London) Times. July 17, 2002)

“Our most pressing security challenge is to finish the job against al-Qaida and its leaders in Afghanistan and any other place that they might hide. I would support the use of troops for that purpose.” (Former US president Bill Clinton said at the Labour party conference. October 15, 2002)

"Saddam can't remain in power. . . We have reasons to believe he is developing nuclear weapons." (US Senator Joe Lieberman.  February 2002)

“There is no political solution on the ground in Iraq. So when we go in, the occupation which is now being called liberation could be interminable.  (Congressional Representative Nancy Pelosi. 2003)

“We will drive Saddam and his regime from power. We will liberate Iraq. We will remove the shadow of Saddam's terrible weapons from Israel and the Middle East, and we will keep them from the hands of terrorists who would threaten the entire civilized world. While we deal with Saddam Hussein, we must not forget the burdens that the conflict with Iraq has placed on our Israeli friends. I am very pleased that President Bush has included in his supplemental budget request that just went to Congress $1b in foreign military financing funds to help Israel strengthen its military and civil defenses. And that's just for starters. The president is also asking for $9bn in loan guarantees. These loan guarantees will help Israel deal with the economic costs arising from the conflict, and will help Israel to implement the critical economic and budgetary reforms it needs to get its economy back on track.” (US secretary of state Colin Powell. Speech to the American Israel Public Affairs Committee’s annual policy conference. The Guardian/UK. March 31, 2003)

"I think he (then secretary of State Colin Powell) has proved that Iraq has these weapons and is hiding them, and I don't think many informed people doubted that." (Susan Rice former assistant secretary of state in the Clinton administration. February 6, 2003)

"Iraq threatens the United States by its capacity to threaten its neighbors."  (Henry Kissinger quoted by Reuters. 2003)

"It was a masterful job of diplomacy by Colin Powell and his colleagues, and it does not require a second vote to go to war. . . Saddam is the most dangerous government leader in the world today, he poses a threat to the region, he could pose a larger threat if he got weapons of mass destruction deployed, and we have a legitimate right to take action." (Richard Holbrooke -- shortly after then-Secretary of State Colin Powell's speech to the UN, where he presented the administration's fraud-laden case for war to the UN.)

“Why did this operation, which was created in '99 to target Al Qaeda globally, offensively, why was that turned off in the Spring of 2001, four months before we were attacked? I can't answer that, either.  I can tell you I was ordered out of the operation directly by a two-star general.” (Col Shaffer 23-year military intelligence veteran. He was recently awarded the Bronze Star for bravery in Afghanistan.  Fox News. 2005)

White House and Pentagon officials, and particularly Vice President Cheney, were determined to attack Iraq from the first days of the Bush administration, long before the Sept. 11, 2001, attacks, and repeatedly stretched available intelligence to build support for the war, according to a new book by former CIA director George J. Tenet. Although Tenet does not question the threat Saddam Hussein posed or the sincerity of administration beliefs, he recounts numerous efforts by aides to Cheney and then-Defense Secretary Donald H. Rumsfeld to insert "crap" into public justifications for the war. Tenet also describes an ongoing fear within the intelligence community of the administration's willingness to "mischaracterize complex intelligence information." (Tenet Details Efforts To Justify Invading Iraq. Washingtonpost.com April 27, 2007)

 

7. írás

  Szeptember 17

 

 

Valamikor az volt a hiedelem, hogy a II. világháború után felnövő, a vietnámi háború borzalmait és következményeit ismerő, a társadalmi és gazdasági problémákra érzékenyebb  modern amerikai nők hatalmi pozícióba kerülve férfi társaiknál meggondoltabb, békésebb, emberségesebb politikusok vagy magasrangú kormányalkalmazottak  lesznek. Madeleine Albright, Condoleezza Rice, Nancy Pelosi és Hillary Clinton példája azonban azt bizonyítja, hogy a (kiváltságosságérzettel társuló) hatalom az államférfiakhoz és vezető politikusokhoz hasonlóan korrumpálja a gyengébb nem élharcosait.

 

Vajon az egyházi intézményeknek szintén számolni kell ezzel a lehetőséggel? Mikor a múlt század harmadik harmadában fény derült a katolikus pedofilbotrányokra, a hívek közül sokan úgy vélekedtek, ha nők is lehetnének a klérus tagjai -- sőt vezető szerephez juthatnának, mint a korai kereszténység idejében --, nem fajult volna el ilyen mértékben a gyermekek védtelenségével való visszaélés. A nők, akik többnyire szenvedélyes gyermekoktatók, -ápolók és -nevelők, feljebbvalóként nem nézték volna el a rájuk bízottak életének és lelkivilágának megrontását -- vagy mégis?  Az emancipált nők történelmi múltjuk ismeretében érzékenyebbek a kiszolgáltatottság, a megalázottság gyötrelmére -- vagy mégsem?

 

A protestáns egyházak némelyike már begyűjtött ezen a téren némi tapasztalatot.(*1)  Németországban méltán keltett megdöbbenést a nyár közepén, hogy Maria Jepsen, az első női evangélikus-lutheránus püspök lemondott tisztségéről, miután kiderült, hogy évek óta eltussolta egy egyházmegyéjében gyakorló lelkész pedofil bűnügyét. A 65 esztendős Jepsent 1992-ben szentelték püspökké, aminek rendkívüli híre annak idején bejárta a világot, és külön fejezetet nyitott az egyháztörténelemben, mivel áttörte a nőket kirekesztő 'évezredes üvegplafont'.(*2)

 

Jepsent, Hamburg püspökeként, az utóbbi időben egyre több bírálat érte, mivel hazugságba és ellentmondásba keveredett.  Állítását cáfoló bizonyítékok szerint már 1999-ben tudomására jutott,  hogy egyik lelkésze szexuális visszaéléseket követett el kiskorú fiúkkal és lányokkal szemben, de ahelyett, hogy gyors és hatásos vizsgálatot indított volna a bűnügyben, Japsen igyekezett palástolni -- a megbocsájtó feledés homályába tuszkolni.(*3) A püspökasszony kezdetben azzal védekezett, hogy csak 2010-ben értesült arról, Ahrensburg  papja a 80-as években 20 gyermek ellen követett el szexuális visszaéléseket, de mikor ez az állítása tarthatatlanná vált, beadta a lemondását. Ezt azzal indokolta, hogy hívei  „megkérdőjelezték a hitelességét”, minek  következtében  a továbbiakban érzése szerint nem képes ellátni a kötelességét, amelyre felszentelésekor és püspöki kinevezésekor ígéretet tett Istennek és a kongregációnak.

 

Az esetet továbbgondolva -- és Amerikára átkapcsolva -- szembeötlő, hogy a hasonló kriminális szintű hanyagságot elkövető, bűnrészességgel is vádolható katolikus püspökök nem siettek ennyire  a nyilvános mea culpával, pláne a pulpitusról való lemondással!  Ráadásul a legfőbb püspök, Benedek pápa aki hosszú éveken keresztül papok és püspökök százainak ügyét tussolta el, a világot járva minden szégyenérzet nélkül osztogatja az áldást és ünnepelteti magát. Eddig semmi jelét nem mutatta, hogy kétségek között gyötrődne ugyancsak „kérdésessé vált hitelessége” és közvetve a helytartói feladatra való alkalmatlanná válása miatt -- pedig még olyan lelkiismeretes papjai is voltak, akik nyilvánosan lemondásra szólították fel(*4), utazásai során pedig mindenhol a hívek ezrei tüntetnek ellene.    

A bűntudathoz való hozzáállás nembéli összehasonlításának érdekessége, hogy míg  Jepsen a hivatással  való visszaélések kapcsán nem próbált sem papjai, sem a saját személye helyett bűnbakot találni, addig a pápa mást sem csinál. Angliai útja során szégyenletesen lejáratta magát, mikor az egyház bűneiről való figyelemelterelés céljával az „ateista extrémizmust” és az „agresszív szekularizmust” hibáztatta  az egyre inkább „istentelen, vallástalan és erénytelen közélet romlottságáért”. (Vagy van hatása és befolyása a keresztény egyháznak és akkor részben felelős a "közélet romlottságáért", vagy nincs, és akkor  feleslegessé tette önmagát. Az egyház belső bajai, többek között a törvénytelen gyermekek nemzése, a pornográfia, alkohol és kábítószer élvezete vagy a legújabb vatikáni bankbotrány [lásd alább MÁS és mégsem] kizárólag az egyházi vezetőség felelőssége.) Nyilvánvaló cinikus  politikai kalkulációként a pápa hetet-havat összehordva a nácizmust az ateizmussal azonosította, a világ bajáért a „relativizmus diktatúráját” okolta,  és a szekularizmust csepülte abban a felvilágosult, szekuláris országban, ahol évek óta döbbent értetlenséggel kísérik figyelemmel a katolikus felsőpapság által védett és támogatott pedofil szubkultúra folyamatos lelepleződését és a pápai hipokrizmus sorozatos megnyilvánulásait.

*1 Jepsen 6 hónapon belül a második protestáns püspöknő, aki hitelét vesztettnek érezve magát lemondásra kényszerült, mivel  röviddel vezető pozícióba való kinevezése után ittas vezetés miatt  letartóztatták. Az alkoholizmus ugyan köztudottan súlyos probléma a klérus körében, a férfi papok azonban, ha hasonló bajba kerülnek, legfeljebb pszichológiai tanácsadásra vagy elvonókúrára mennek. . .

*2 Az első teljes jogú női episzkopális püspök, az 55 éves Mary Adelia McLeod 1994-ben nyerte el kinevezését Vermontban (USA).

*3 Again, the Catholic Church has considerable influence in the press and can silence criticism of itself to some extent. A scandal involving a Catholic priest is almost never given publicity, whereas an Anglican priest who gets into trouble (e.g. the Rector of Stiffkey) is headline news. It is very rare for anything of an anti-Catholic tendency to appear on the stage or in a film. Any actor can tell you that a play or film which attacks or makes fun of the Catholic Church is liable to be boycotted in the press and will probably be a failure. (George Orwell: The Freedom of the Press. Orwell's proposed but rejected preface to ‘Animal Farm’. 1945.)

*4 Lapszemlék - kommentárok 2010 I. félév 8. írás

 

Addenda

Confession and repentence are not among the Christian virtues practised by the Pope. He has apologised for the rape of children by Catholic priests in Ireland; but this is one of the few pedophilia scandals now shaking the Church in which neither he nor members of his inner circle were involved. He condemned the Irish bishops’ “grave errors of judgement” and “failures of leadership", but of his own grave errors and failures -- in Munich, Wisconsin and California -- he says not a word, except to dismiss the issue as “petty gossip”. His response to this scandal reminds you of the origins of the verb to pontificate. (George Monbiot: Putting the Pope on Trial.  The Guardian.  April 13, 2010)

Idén márciusban a pápa "kisstílű pletykának" nyilvánította az egyház és személye elleni kritikát és az egyház bűneit számonkérőket pedig úgy jellemezte, mint akik a "legalacsonyabb rendű közönségesség szintjére süllyedtek".  A Vatikán a médiát hibáztatta, amiért mindenáron be akarja mocskolni a pápát és tanácsadóit.  Ha az ottaniak nem tudnák, csak tisztességes embereket lehet "bemocskolni". "Pope Benedict today risked inflaming opinion as he appeared to round on critics of the Catholic church over the widening sexual abuse scandal, saying he would not "be intimidated by. . . petty gossip". The 82-year-old pope did not mention the scandal engulfing the church directly, but parts of his sermon alluded to it. He said that faith in God helped lead one "towards the courage of not allowing oneself to be intimidated by the petty gossip of dominant opinion". He also spoke of how man can sometimes "fall to the lowest, vulgar levels" and "sink into the swamp of sin and dishonesty". One prayer read during the mass asked God to help "the young and those who work to educate and protect them". Vatican Radio said it was intended to "sum up the feelings of the church at this difficult time when it confronts the plague of paedophilia". In the face of one of the gravest scandals in the Catholic church's recent history, the Vatican has chosen to attack the media for what it called an "ignoble attempt" to smear Pope Benedict and his top advisers "at any cost". (Pope Benedict condemns 'petty gossip' over child sexual abuse scandal. guardian.co.uk. Palm Sunday sermon in St Peter's square.  March 28,  2010)

Former White House commentator Helen Thomas described Secretary of State Hillary Clinton as "a hawk." ''I thought women in politics would have more compassion, would be more liberal."

Ebben a témában lásd még: Női lelkészek az USA-ban;  Látszat kontra realitás; Lapszemlék, kommentárok 2010 I. félév, 13 és 9. írás

MÁS és mégsem

Mikor az egyház feje egy hipokrita, miért lennének a kinevezettjei, támogatói, üzletfelei és bizalmasai -- többek között a Vatikán Bank vezetője -- különbek nála? A tüntetően ájtatos, naponta áldozó főigazgató, Ettore Gotti Tedeschi jelenleg az olasz törvényszék vizsgálata alatt áll befolyásos ügyfelei tisztességtelen pénzügyleteinek és adócsalásainak fedezőjeként. Akik erre csak legyintenek mondván, hogy egyik bankár olyan mint a másik, azoknak érdemes visszaidézni Tedeschi egy évvel korábbi bölcselkedését, melynek során leleplezte a protestáns Egyesült Államok komplex gazdasági krízisének okait. Elsőként természetesen az "adósság függőséget" említette, ami közismert probléma, másodiknak viszont azt -- tessék görcsösen kapaszkodni! --, hogy az emberek nem követték a katolikus egyház születésszabályozást tiltó rendelkezését, ami "az élet elutasításához és a gyermekszülés megcsappanásához" vezetett. Na, tessék! Ilyen pofon egyszerű az egész! Ha hozzá hasonlóan mindenki legalább 5 gyereket vállalt volna az elmúlt évtizedekben -- mint hangsúlyozta, "ugyanattól az asszonytól"! -- akkor ma nem lenne horribilis államadósság, munkanélküliség,  infláció, nem zsugorodna vészesen a középosztály, nem lenne csúcson az éhező és alultáplált gyermekek száma. . .  Ha valamihez, ehhez betű szerint hinni kell a csodás hal- és kenyérszaporításban. . . (Tedeschi javára szóljon viszont, hogy főnökével ellentétben legalább a nácizmust nem keverte a dologba.*) Mielőtt lecsukják, ezen rendkívüli agy tanácsára lenne szükség a globális felmelegedés visszafordítására vagy az olajjal szennyezett tengervíz megtisztítására. . . lehet, hogy mindkét probléma elkerülhető lett volna az óvszerek betiltásával?

* “The Nazis wished to eradicate God from society and denied our common humanity to many, especially the Jews, who were thought unfit to live." (Pope Benedict XVI)

 

The head of the Vatican bank, Ettore Gotti Tedeschi is being investigated on suspicion of money laundering, Italian law enforcement officials said on Tuesday. (. . .) Reports in the Italian press said that investigators suspect influential people who reside here in Italy are using the Vatican bank as a "screen" to hide fraudulent dealings or evade taxes. (. . .) In a speech last September just before his appointment as head of the IOR, Gotti Tedeschi, a daily communicant at Mass, argued that beyond the United States' "debt addiction," a main reason for the financial crisis was that people did not follow the Catholic Church's ban on birth control, which in turn led to "the rejection of life and the suppression of childbirth."  Tedeschi, 65, likes to say that he has five children, "all from the same mother."  Vatican expert Sandro Magister noted, "He gets up very early in the morning, like a monk," driving his BMW to work, reading the newspapers in his office, then heading to Mass, "every morning, without fail."  (David Gibson: Vatican Bank Probe Threatens New Scandal for Beleaguered Pope. September 2010)

 

 

6. írás

  Szeptember 2

 

A lengyeleknek körülbelül 80%-a ellenzi az afganisztáni háborút és az abban való részvételt. Az új elnököt, Bronislaw Komorowskit tavaly azzal az politikai programmal választották meg, hogy visszavonulót fúj és 2012-ig kivonja az utolsó katonát is. Ennek ellenére ebben az évben éppenséggel csapaterősítést küldött a NATO kívánságára(*1), aminek következtében most 3000-nél is több lengyel állomásozik Afganisztánban.  Ezek közül 2500 aktívan részt vesz a pénz és korszerű fegyverek híján erőtlen nemzeti ellenállás brutális letörésében.

Komorowski néha panaszkodik, hogy a háborúskodás évente 1 milliárdjába kerül az országnak, sőt menetrendszerű kivonulási tervet is kért a NATO főparancsnokságtól.  Sokan azonban ennek ellenére bizalmatlanok iránta, mivel nem tartják “igazi” pacifistának. Philip Ilkovsky, az Állítsd meg a háborút nemzetközi szervezet lengyelországi elnöke úgy véli, az elnök csak hitegeti a népet, vagyis azt hangoztatja, amit az emberek hallani akarnak, azt ígéri, amit elvárnak tőle, de -- Barack Obama iraki politikájához hasonlóan -- legfeljebb kezdeti lépéseket tesz a beígért irányba, aztán minden folytatódik tovább -- a megszállásban való részvétel, az anyagi és véráldozat, a NATO-nak való elkötelezettség, a Washingtonnak való gazsulálás. . .

Mielőtt azonban feltételeznénk, hogy Lengyelországgal ellentétben Magyarország ez alkalommal képes lesz túljutni szervilis múltján, emlékezzünk rá, hogy "a NATO afganisztáni missziójának sikerét" bíztosra véve Orbán Viktor már 2008-ban elkötelezte 'Mária országát' egy April Foley amerikai nagykövetnek küldött levélben:

 

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség nevében szeretném kifejezni együttérzésemet országával, valamint az áldozatok családjával a World Trade Center és a Pentagon ellen elkövetett brutális terrortámadás hetedik évfordulóján. A terrorizmus eme barbár megnyilvánulásai értékeink szíven viselésének és minden áron való megvédésének fontosságára figyelmeztetnek. Ezen kívül arra is megtanítanak, hogy az emlékezést tetteknek kell kísérniük, és e meggyőződés alapján biztosak vagyunk a NATO afganisztáni missziójának sikerében.
Ezúton kívánom megerősíteni elkötelezettségemet a misszió iránt, és biztosítani a Nagykövet asszonyt, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítok Magyarország ahhoz való hozzájárulásának, amely egyben a transz-atlanti szövetséget összetartó kötelékek szorosabbá fűzését is szolgálja.

     

 * (A NATO-vezetés az amerikai létszámnöveléssel páhuzamosan további 10 ezer katonát zsarolt ki a többségében gazdasági nehézségekkel küszködő tagországokból.)

 

Lásd még: Lapszemlék, kommentárok 2011 I. félév 3. írás

 

 

5. írás

  Augusztus 30

 

A Haaretz izraeli napilap három nappal ezelőtt azt írta, Tel Aviv mindent elkövet, hogy megakadályozza egy orosz-szír fegyveregyezmény véglegesítését, amelynek eredményeképpen Moszkva technikailag fejlett P-800 Yakhont szuperszónikus rakétalövedékkel látja el Szíriát. A precizitásáról híres, hadihajó kilövésére alkalmas lövedéknek 300 kilométeres lőtávolsága van, 200 kilogrammos robbanófejjel rendelkezik, és több méterrel a víz felszíne alatt tud észrevétlenül cirkálni. Szakértők szerint jelenleg nincs olyan védettségű hadihajó, amely ellen tudna állni egy Yakhont-támadásnak.

  

Benjamin Netanyahu személyesen folyamodott az ügyben Vladimir Putyinhoz, de nem sok sikerrel. Sergey Prikhodko elnöki megbízott 28-án úgy nyilatkozott az orosz hírügynökség RIA Novosti riporterének, mindenképpen eleget kívánnak tenni a két ország között 2007-ben kötött  katonai és technológiai jellegű kooperációs egyezménynek.

 

Prikhodko nyilvános közlését azzal indokolta, hogy egyes izraeli újságok -- a Netanyahu-nyomás sikerét biztosra véve -- “eltorzították” Oroszország álláspontját a Szíriának tett elkötelezettségét illetően. “Hangsúlyozni szeretném, hogy az Orosz Szövetség teljes egészében tiszteletben tartja a korábban Szíriával kötött egyezményt” – mondta Prikhodko azzal egészítve ki, hogy a katonai és technológiai együttműködés elnöki döntés eredménye és nem irányul más országok ellen -- vagyis védelmi fegyver. Ez az, amire Tel Aviv szokott hivatkozni, tehát nem vonhatja kétségbe a szírek hatékonyabb fegyverekhez való jogát.

 

Akármennyire is izléstelen hipokrízis, az izraeliek újra és újra a saját védtelenségükre (illetve "önvédelmi jogukra") hivatkozva tartanak más országokat kiszolgáltatott helyzetben és állandó rettegésben. Most azzal próbálták meggátolni Szíria fegyvervásárlását, hogy amennyiben korszerűsíti a fegyverarzenálját, ezzel komolyan megváltoztatja a Földközi-tenger régiójának katonai egyensúlyát – ami eddig természetesen az ő hadifölényüket jelentette. (Szíria eddig csak kisebb hatásfokú és lőtávolságú kínai rakétákat tudott vásárolni.) Bár Izrael atom-tengeralattjáróval is rendelkezik, mégis azon aggodalmaskodik, hogy az orosz rakéták Szírirából valahogy az ellenséges Hezbollah kezébe kerülhetnek. Putyin az egészet annyira gyerekesnek vélhette, hogy egyszerűen elengedte a füle mellett, annál is inkább, mivel az alacsonyabb olajárak mellett az oroszoknak ugyanúgy szükségük van a fegyver-business milliárdjaira, mint a vezető fegyverexportereknek, Amerikának és Izraelnek.

 

Az újabb feszültségi góc washingtoni megítélése érdekes módon ugyanaz mint a Bush-éra idején lett volna -- a Pentagon azonnal Izrael érdekvédelmére sietett. Az intézmény szóvivője, Geoff Morrell kifejtette, hogy a Védelmi Minisztérium nagyon aggódik Moszkva szándéka miatt, a védelmi miniszter, Robert (Bob) Gates pedig egy privát találkozón azt mondta Ehud Baraknak, hogy "az egyezség tovább destabilizálja a régiót".  (A republikánus Gates természetesen az agresszív expanziós külpolitika egyenes folytatójaként maradt miniszteri pozíciójában a 2008-as kormányváltáskor.)

 

Moszkva célja azonban nemcsak Szíria 600 kilométeres partvonalának védelme, hanem az orosz haditengerészet utánpótlást és karbantartást szolgáltató telepének védelme is a szírek mediterrán kikötője, Tartüs (Tartus) közelében.  A bilaterális egyezmény értelmében az oroszok modernizálni fogják a szovjet-idők óta használatos telepet, olyannyira, hogy 2012 után rakétakilövő hadihajók, sőt repülőgép anyahajók is igénybe vehetik. Az orosz származású nemzetközi fegyverkereskedelmi szakértő, Igor Korotchenko minden kertelés nélkül közölte, hogy "a Bastion rakétakilövő rendszer Szíriába való telepítésének célja a Tartüs-beli telep védelmének biztosítása."      

 

 

4. írás

  Augusztus 27

 

 

George W. Busht sok mindenért kritizálták és még több mindenért gyűlölték. Egyik visszataszító vonása volt nyilvánosan kitárulkozó pietizmusa, amit valamiféle kiérdemelt dicsőségnek, égi malasztnak elkönyvelve vált korábbi kudarcai ellenére magabiztossá, majd fölényessé, sőt arogánssá. Nem kétséges, hogy komolyan gondolta, mikor azt mondta, ő senki halandónak nem tartozik elszámolással. (Saját párthíveit sem érdemesítette többre lenézett ellenfeleinél, mikor az iraki háború kezdetét csak napokkal megelőzően azt hangoztatta, "Imádkozom a békéért. Imádkozom a békéért.") Csak ez az ösztönalapú, bárgyú kegyeskedés eredményezhet olyan rá jellemző paralogizmust, mint a bin Laden becsmérlésére tett kijelentése 2004-ben -- százezrek halálával a saját háta mögött: "Nem gondolom, hogy vallásos emberként valaki úgy rendelkezne, öngyilkos (merénylők) ártatlan férfiakat, nőket és gyermekeket gyilkoljanak meg."(*1)

 

(A kép az utolsó szakaszban írottak illusztrációja)

 

De nemcsak Busht jellemezte ez a fajta álhumanitás -- amely elítéli az idegen megszállás elleni önfeláldozó küzdelmet, de jogosnak és morálisnak könyveli el a megszálló szőnyegbombázását, fegyvertelenek golyószóróval likvidálását, a gyanusítottak gyakran halálos kimenetelű kínvallatását --, hanem kormánybeli udvaroncait is. Legfőbb kegyeltje volt a szovjet-szakértő Condoleezza Rice. A lenini-sztálini kollektíven büntető állami terrorizmus híveként Rice így nyilatkozott 2002 februárjában az Oprah Winfrey tv-showban:

   

"Kislánykorom óta a hitre támaszkodtam -- abban híve, hogy soha nem vagyok egyedül, hogy a(z utamba kerülő) mélység nem lesz feneketlen. Ez (a hit) mindig is velem volt, és most is ebből merítek. (. . .) A szoros családi kapocs és az erős hit miatt soha nem tételeztem fel, hogy Isten cserben hagyna, amíg én hűséges vagyok hozzá." 

 

A fundamentalista "igaz hívők" jellemzője ennek az üzleti szellemű, barterkapcsolat jellegű istenhitnek -- én hiszek, te viszonzásul megjutalmazol érte; én tömjénezlek, te viszonzásul híressé/gazdaggá/hatalmassá teszel --, ennek a felelőtlenül korlátlan bizalomnak harsány hangoztatása, amelynek semmi köze emberséghez, könyörülethez, igazság- és jogérzethez. Akiknél ehhez társul, hogy az empátiát nem tartják az egészséges, kiegyensúlyozott társadalmi rendszer nélkülözhetetlen pillérének, akik öntelt 'választottságukban' félrerúgják az (esély)egyenlőség ideáját, akik felelősségrevonás helyett minden tiltakozás nélkül elfogadták Madeleine Albright elszámolását, miszerint fél millió iraki gyermek halála politikai okokból "megérte", azok veszélyes szociopataként taszítják romlásba saját országukat.

 

Mint jelen sorok írója 2008-ban beszámolt róla:

 

Április 9-én nyilvánosságra került, és bejárta a világsajtót, hogy minden korábbi tagadás és tiltakozás ellenére Bush néhány vezető tanácsadója és kabinetminisztere köztük a katolikusként nevelkedett Condoleezza Rice a Fehér Házban tartott titkos tanácskozásokon jóváhagyták azokat az amerikai törvényeket és nemzetközi egyezményeket sárba tipró szadista vallató módszereket, amelynek nagyszámú halálos, örökre nyomorék, pszichológiai ronccsá vált és szellemileg leépült áldozata van. (. . .) Szenzációs politikai botrányként az amerikai média élenjáróként az ABC News végre leleplezte, kik is valójában a felelősök Abu Ghraibban és máshol azokért a Gulágot jellemző vallatási módszerekért, amelyek miatt a korábbi igazságügyminiszter, John Ashcroft(*2) aggodalmaskodott: „(Egyáltalán) miért tárgyalunk erről itt, a Fehér Házban? A történelem nem fogja kedvezően megítélni.”

 

Aschroft nem ellenezte az illegálisan fogva tartott afgánok és irakiak elleni szadizmust, csak a nyilvános lelepleződéstől tartott. Életrajza szerint, akárcsak Rice, szintén papi családból származik, és szülei révén a Bibliát literálisan értelmező, autokratikus szemléletű, a szentlélek állítólagos jelenlétekor zagyván hebletyülő, csodás gyógyulásokban hívő, agresszívan evangelizáló Assemblies of God felekezet praktizáló tagja.(*1)  Furcsa véletlen? Igen, és mégsem.  A kíméletlen erőszakon alapuló neokonzervativizmus judeo-keresztény követői és szimpatizánsai közül vezető pozícióba kerülő politikusok többsége magamutogatón gyakorló hívő -- gondoljunk csak a közelharc helyett bombázást és tömeghalált előidéző szankciókat preferáló Bill Clintonra, aki vasárnapi mise után bibliával a kezében szerette filmeztetni magát a templom bejáratánál.

 

Az apologéták szerint a kínvallatás jogosságának-jogtalanságának kérdése politikai ügy, tehát az elnök és a kormánytestület nem vonható felelősségre az ezzel kapcsolatos döntésekért. Linda Gustius, a kínvallatást vallási alapon ellenző országos szervezet, "National Religious Campaign Against Torture (NRCAT), elnöknőjének ezzel szemben egészen más a véleménye:

 

"A kínvallatás nem politikai kérdés. Akár a kínvallatásért vagy, akár ellene, (a nézeted) nem függhetne attól, hogy az Elnök a háború vagy egy bizonyos párt híve vagy ellenkezőleg. A kínvallatás kérdése morális ügy. Erkölcstelen kínvallatást alkalmazni és erkölcstelen jóváhagyni -- akár támogatólag, akár hallgatólagosan.  A kínvallatás (gyakorlati alkalmazása) elpusztítja magát a nép lelkületét, és ezt meg kell akadályozni."

 

A római katolikus egyház feje, XVI. Benedek, akit személyes jellegű kapcsolat fűz a Bush családhoz, sokkal elnézőbb Gustiusnál. Mint emlékezetes, amerikai látogatása során elegánsan túltette magát az éppen dúló Guantanamo és Abu Ghraib börtönbotrányon, és Bush személyes vendégeként egy bensőséges, szűkkörű összejövetelen együtt vacsorázott a Fehér Házban Rice-szal, akit korábban magánkihallgatáson is fogadott a Vatikánban.

 

A nagylelkű pápai elnézéssel szemben -- érdekes kontrasztként --, a szekuláris polgárjogi szervezet, az American Civil Liberties Union hivatalos kivizsgálást és felelősségrevonást követelt a kongresszustól a sötét középkort idéző, gyakran halált, fizikai és pszichikai megnyomorodást okozó kínvallatási módszerek engedélyezése ügyében. (Az igazságügyi minisztérium főinspektora, Glenn Fine készítette az első hivatalos jelentést arról, hogy Rice nemzetbiztonsági tanácsadóként részt vett azokon a magas szintű kabinet üléseken, ahol jóváhagyásra került a kínvallatás legkegyetlenebb módszereinek alkalmazása.) Mikor 2007 októberében Rice megjelent a képviselőházban a többek között ez ügyben is tartott meghallgatáson, rezzenéstelen arccal és hideg nyugalommal hagyta figyelmen kívül az ellene tüntetők "tömeggyilkos", "hazug" és "hazaáruló" bekiabálásait. Ennek megakadályozására többeket kivezettek  a teremből, azt a katonafiát vesztett asszonyt viszont, aki vörös festékes kezeit Rice felé tárva azzal vádolta, hogy vér szárad rajtuk, letartóztatták és bíróság elé citálták. (fenti képünk) A letartóztatást a ház Külföldi Kapcsolatok Bizottságának (koránál fogva) ügyeletes vezetője, Tom Lantos rendelte el annak ellenére, hogy a ház szabályzata szerint a kivizsgáláson résztvevőknek joguk van véleményt nyilvánítani, amennyiben nem akadályozzák a bizottság munkáját vagy veszélyeztetik a jelenlevők személyi biztonságát.  Ebben az esetben ezek egyikéről sem volt szó -- Lantos pozíciójával visszaélve, jogtalanul kotlóskodott a jelenlevő kortársai által "tömeggyilkosnak", "hazugnak" és "hazaárulónak" nyilvánított Rice körül.

 

*1 Semmi bizonyíték nincs rá, hogy bin Laden Irakban irányította volna vagy akárcsak befolyásolta volna az ellenállást.  Semmi alapja Bush  azon feltételezésének, hogy az öngyilkos merényletek elkövetői akár egy politikai vezéralak, akár valamelyik hierarchikus szervezet parancsára áldozták volna az életüket.

*2  Ashcroft (2001-2005-ig Bush igazságügyminisztere) magát a kivételezettek közé tartozónak tekintve fiatal korában ellenezte a szegregáció megszüntetését, és -- akárcsak Bush és Cheney -- 7 alkalommal 'bulizott ki' magának mentességet a Vietnámi háborúban való részvétel alól.

 

A témában lásd még: Rice és a közel-keleti stabilitás délibábja

 

Addenda:

 

Az egyház, ha érdeke úgy kívánta, rendre támogatta a háborúkat. A történelem folyamán a Vatikánnak ugyanúgy nem számított a tömeghalál, a menekültek áradata, a hadifoglyok kínzása, az árvák és rokkanatak sorsa, mint a világi hatalmaknak. Az 1930-as években a pápa -- ahelyett, hogy a béke hirdetője és közvetítője lett volna -- hatalmas kölcsönnel támogatta Mussolini Etiópia- elleni agresszív háborúját, amely rövid időn belül 50 ezer védtelen civil áldozatot követelt.  A győzelem ünneplésekor a pápai küldött közvetítette az itáliai katonáknak az égi helytartó dícséretét, akiket hősies szolgálatukért "Isten szövetségeseinek" nyilvánított:

Ironically, Mussolini had been forced to come to the papacy for significant financing of his unholy war with Ethiopia.  Even though Christ was the Prince of Peace, the Vatican seeing war as profitable business, had seized the opportunity and made huge loans to the fascist government. On the day of Mussolini's invasion of Ethiopia, October 3, 1935, bishops and priests of the Church has been on hand, sprinkling holy water so far as to bless the guns and tanks and war planes of the aggressor state.

Waving a fascist flag, the archbishop of Siena had taken position before the military, and in a loud voice praised the Black Shirts to the highest. In the prayers the archbishop predicted that fate was on Mussolini's side. "Italy, our great Duce, and the soldiers are about to win victory for truth and righteousness!" he declared.  Another prelate, the bishop of San Miniato, then stepped forward to shout: "For the victory of Italy, the Italian clergy are ready to melt down the gold of the churches and the bronze of the bells."

In a cruel conflict that lasted barely nine month, the fascist swept through Ethiopia, spraying village after village in eight separate attacks with poison gas.  About 250 tons of the deadly gas were used by the fascists between December 30, 1935 and mid-March 1936. Some 50,000 defenseless citizens were killed or injured.  (. . .) To commemorate the fascist victory, the Pope had sent the archbishop of Rhodes to Ethiopia's capital, Addis Ababa, as his official apostolic visitor to celebrate a Pontifical Mass.  The prelate offered the prayers of the Holy See for "all the heroic soldiers of the Italian army, which the world admires but which Heaven has no need to marvel at, since they are God's ally.

(Paul I. Murphy with R. René Arlington: La Popessa.  Warner books. 1983)

 

"On the plains of Ethiopia, the Italian standard carries forward in triumph the Cross of Christ, smashes the chains of slavery, and opens the way for the missionaries of the Gospel." (Ildefonso Cardinal Schuster, archbishop of Milan and close friend of Pius XI)

 

 

3. írás

 Július 31.

 

 

Az Egyesült Államok eddig az idei júliusban veszítette legtöbb katonáját Afganisztánban.  A jelentések szerint harmincadikáig a harcoló alakulatokból hatvan-hárman haltak meg szolgálatteljesítés közben -- többségük útszéli aknarobbanás, vagy öngyilkos merénylet következtében. Az utolsó napon, 31-én este azonban a PRESS TV azt közölte, hogy Kunar provinciában a tálibok lelőtték az Amerikai Légierő egyik helikopterét.  Ennek következtében feltételezhetővé vált, hogy a veszteségadat magasabbra szökik. Az amerikai katonai hírszolgálat azonban – ahogy máskor is – tagadta a híradást mondván, hogy az említett helikopter géphiba miatt csak kényszerleszállást végzett, aminek következtében több katona sérüléseket szenvedett. 

  

A kiváló riporter, Ann Jones, aki mostanában tért vissza Afganisztánból, azt írja, hogy országosan romlott a helyzet; még a csendesebb keleti fronton is 51%-kal megemelkedett az idegen katonaság elleni támadások száma, mi több, az ellenállók a korábbinál magasabb technikai színvonalon harcolnak. A tálibok állítása tehát, hogy az utóbbi időben surface-to-air missile (földről célzó lövedék) segítségével leszedtek egy pár NATO helikoptert, mindjárt nem tűnik olyan lehetetlennek. (Utoljára csak napokkal korábban, július 22-én zuhant le kényszerleszállás közben egy helikopter, Helmund provinciában. Két pilótája életét vesztette.)

 

(Kép: Magáncégek zsoldosai terrorizálják az afgán és iraki lakosságot.)

 

A megszállás kilencedik évében az afgán ellenállás még mindig nem adta fel a reményt, még mindig küzd és bízva bízik.  A legnemesebb hazafias áldozatra, az öngyilkosságra készek száma nemhogy csökkenne, de növekszik. Múlt hónapban a NATO 104 szolgálati halálesetet jelentett -- ebbe 60 amerikai katonát is beleértve. Mindezek az adatok azonban csak tájékoztató jellegűek, mivel vagy az Associated Presstől vagy a magánerőből működtetett, csupán sajtó közlésekre alapozott Iraq Body Count-tól származnak, és valójában ellenőrizhetetlenek. Ha nem csak propaganda riogatásnak véljük az ENSZ múlt havi közleményét, amely szerint “riasztó trendként” 94%-kal növekedet tavalyhoz képest az útszélen elrejtett bombák és taposóaknák száma, és megduplázódott az öngyilkos merényletek száma, akkor a tényleges katonai veszteség minden valószínűséggel meghaladja a nyilvánosság számára elérhető adatokat. 

 

Továbbra sem ismeretes a szolgálati időn kívüli elhalálozások aránya, többek között szabadságolás vagy utazás időszakában vagy mikor valaki egyszerűen rossz időben van a rossz helyen. Nincs információ azokról a katonákról, akik foglalkozásukból adódó betegség vagy baleset, téves diagnózis, orvosi műhiba, kábítószer túladagolás, öngyilkosság stb. következtében térnek haza koporsóban.  Nem ismeretes a Pentagon vagy a Külügyminisztérium alkalmazottai (tolmácsok, diplomaták és más követségi alkalmazottak, propagandisták, számítógép specialisták, titkos szolgálatosok, fegyverszakértők, biztonsági és börtönszemélyzet kiképzők)(*1), valamint üzletemberek, riporterek, humanitárius szervezetek alkalmazottai, sofőrök, katonaorvosok, nővérek, keresztény térítők és mások összesített veszteség adata; titkosított a szerződéssel zsoldosként harcolóké, speciális feladatokat teljesítő diverzánsoké, felderítőké.  Mikor riporterek azt kérdezték Robert Gates védelmi minisztertől hány szerződéses munkavállalót alkalmaz a Pentagon, cinizmusát jópofáskodás mögé rejtve azt mondta: "Borzasztó vallomást kell tennem.  Még csak azt sem tudom számszerűleg, hogy hány szerződéses dolgozik a védelmi miniszter hivatalában."  Lehetséges, hogy éppen ez az arrogancia ragadta volna meg Obamát annyira, hogy maradásra bírta elődje, George Bush hadügyminiszterét?

 

*1 2007-ben a könyvén dolgozó Tim Shorrock, független tényfeltáró riporter megszerzett egy olyan dokumentumot a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatósági anyagából, amely szerint évi költségvetésének 70%-a privát vállalkozók zsebébe vándorol. Ez nem csak amerikai, de angol és izraeli cégeknek is hatalmas bevételt jelent. [Leon Panetta, a CIA jelenlegi igazgatója csak nem régen adott a hírhedt  Blackwater cégnek egy 100 milliót érő globális jellegű CIA szerződést] Obama eszkalációs politikájának egyik oka lehet, hogy a titkosított adatok szerint az afgán rezisztencia letörése a vártnál nagyobb feladat, amiért is centralizált vezetést igényel -- természetesen amerikai irányítással.)

 

Addenda:

 

Július 31-én este, de még egyes elsején megjelent szomorú "rekordot" felemlítő cikkekben is azt írták, a júliusban elesettek száma 3 fővel meghaladta az előző havi 60 személyt. Augusztus 2-ára azonban rejtélyes módon, minden magyarázat nélkül 66-ra növekedett az elmúlt hónapban elesettek száma.  Ez azt látszik igazolni, a tálibok nem állítottak valótlant, mikor azt jelentették, hogy lelőtték az Amerikai Légierő egyik helikopterét, és nem maradt túlélő. Az Iraq Body Count, amely mindig 'két megbízható' média forrásra alapozottan szokta közölni az újabb haláleseteket, nem említette azt a három személyt, aki 31-én 33-ról 36-ra növelte a júliusban elesettek számát -- a PRESS TV-n kívül ugyanis valószínűleg máshol nem említették a tragikus veszteséget.

 

 

MÁS és mégsem

NATO koalíció felőrlődésének újabb jeleként Hollandia e hónap végére visszavonta Afganisztánból 1950 személyből álló hadtestét. A kis ország, amelynek lakossága -- Beatrix királynő nézetével ellentétben -- folyamatosan tiltakozott a megszállásban való kollaboráció ellen, az elmúlt 4 évben 24 katonát vesztett, és nem volt hajlandó továbbra is asszisztálni Obama eszkalációs tervéhez. Hamid Karzai rossz napjaira azonban  (Kanada és Anglia is kivonulást fontolgat) hirtelen fény derült, mikor a legváratlanabb helyről kapott segítőkész ígéretet: Moszkva közölte, hogy elengedi Afganisztán 900 milliós tartozását, és mintegy a NATO-t is támogatva (bravúros rafinéria!), fegyvereket és katonai berendezéseket szándékozik szállítani hajdani ellenségének.  Ezt nem lesz könnyű megemészteni Washingtonban! Távlatilag is közösködni az oroszokkal? Osztozni a zsákmányon? Egyelőre ugyan pakisztáni szállítóvonalának veszélyeztetettsége miatt az USA rá van szorulva Oroszország jóindulatára(*1), de ezt a kényszerű együttműködést csak ideiglenesnek tekinti.  A közeljövő grandiózus terve egy Oroszországot elkerülő utánpótlási vasútvonal kiépítése, amelynek révén az Államok biztosítani tudja Közép-Ázsia “hosszútávú stabilitását”.

Niall Green kiváló elemző cikkében azt írja, a jelenlegi szövetség legalábbis bizonytalannak mondható. "Az Egyesült Államoknak a Közel-Keletet hosszú távon domináló célja és a volt szovjet régió (érdeke) konfliktust fog előidézni Washington és Moszkva között." Washingtonban nyilván  nem fogják jó szemmel nézni, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ingyen gabonaszállítmányokat ígért  az elszegényedett afgánok megsegítésére. (Mikor Irán ajánlott az intervenciót követően gabonát, egyéb élelmiszert, gyógyszert és fegyvert Iraknak, az ideiglenes  kormánynak vissza kellett utasítani.) Azt pedig egyenesen Afganisztán belügyeibe való beavatkozásnak fogják tekinteni, hogy július 20-án Lavrov egy Kabulban tartott nemzetközi konferencián bejelentette, aktív partnerek kívánnak lenni a belbiztonság kialakításában, az afgán katonaság és a rendőrség felfegyverzésében és kiképzésében. Ez lehetett volna  csak gúnyos froclizás -- végül is joggal tarthatják nevetségesnek (ha nem gyanúsnak), hogy Amerika közel egy évtized alatt nem tudott megbirkózni a legalapvetőbb biztonsági feladatokkal -- de másról van szó. Az oroszok, megkésve ugyan, de rájöttek, hogy ők is akarnak egy szeletet a tortából, és ennek elérése érdekében a Medvegyev-kormány nem riad vissza a lejáratott amerikai propagandaszöveg alkalmazásától sem -- 'partnernek' ajánlkozik, védelmező, jótékony adakozó színében próbál mutatkozni, akárcsak a Bush- és az Obama-kormány. . .  Alantas trükk, de ki fogja miatta a washingtoni külpolitikát lassan egy évtizede magasztalók közül kipellengérezni? A Washington Post? A New York Times? A CNN? Vagy talán a FOX News?

*1 Idén az USA és a NATO 16-26 ezer konténer fegyvert, és hadifelszerelést szállít Afganisztánba a Northern Distribution Network igénybevételével.  Ez háromszorosa lesz a tavalyi hadiszállítmány mennyiségének, aminek csak az lehet az indoka, hogy Washington még inkább ki szándékozik terjeszteni közel-keleti befolyását.

 

Az orosz-amerikai viszonyról lásd alább  az 1. számú írást

 

 

 

2. írás

 Július 15.

 

A Pentagon szóvivője, Geoff Morell sajtótájékoztatóján közölte Robert Gates csalódottságát, amiért a kongresszus nem szavazta meg az általa kért ’védelmi kiegészítés összegét a júliusi szabadságolások előtt. A védelmi miniszter rendszeresen azzal rémisztgeti a törvényhozókat, és lármázza fel a médiát, hogy kifutnak a pénzből! Egy újabb vénás dollárfolyam nélkül leáll a katonai gépezet!  Most például az a 33 milliárdocska, amire feltétlen és sürgősen  szükség van, az Obama haditervének megvalósításához kell  -- politikai csali  a demokratáknak -- ugyanis részben ebből fedeznék  a 30 ezres felmentő sereg Afganisztánba küldését. 

 

Illetlen kérdés lenne, hogy miért nem fedezik a rendes évi hadiköltségvetésből? Illetlen kérdés lenne, hogy pontosan mire is ment az előző ’védelmi kiegészítés?  És az azt megelőző? Illetlen kérdés lenne Obamától, hallotta-e a demokrata Dennis Kucinich azon aggodalmát, hogy népünk  áldozatul esik annak a hazugságnak, amely a (folyamatos) háború szükségességét hirdeti?

 

Hogy kellő nyomást gyakoroljanak a kongresszusra, a médiában ismét téma lett a történelem egyik leginkább aszimetrikus „háborúja”, amelynek során a legmodernebb haditechnológia ütközik meg a legelmaradottabbal -- rakétákkal felszerelt pilótanélküli drónok kiszolgált kalasnyikovokkal. Évekig hallgatásba burkolták, mostanában viszont a híradó rögvest közlésre érdemesíti, ha 3 vagy 4 amerikai katona életét veszti vagy 2-3 koalíciós katona útszéli aknásítás áldozata lesz. Háborúban elenyésző számú ez az áldozat, "demokratikus nemzetépítés" során viszont túl sok. Tegnap megbotránkozva közölte egy helyszínelő riporter, hogy már 14-15 éves afgán fiúk is fegyvert fognak. Nem tette hozzá, hogy iskola és zongoraóra helyett, de a hangsúlyából nyilvánvaló volt.

 

A cél természetesen úgy feltüntetni, hogy ez ottani érthetetlen barbár szokás, primitív szülők lelketlensége, holott egyenes következménye annak, hogy a nehézfegyveres intervenció és a 9. évében járó megszállás következtében az apák, a fegyverforgatásra alkalmas férfiak kiveszőben vannak. Ha ők is megengedhették volna, hogy az évek során egy mindig tele kasszából 33 milliárdocskákat költsenek korszerű fegyverekre, bakancsra és húsételre, egészen más jövő épülne a 14-15 éves afgán gyerekeknek.

 

 

"Give me the money that has been spent in war and I will clothe every man, woman, and child in an attire of which kings and queens will be proud. I will build a schoolhouse in every valley over the whole earth. I will crown every hillside with a place of worship consecrated to peace." (American politician Charles Sumner spoke out against American aggression in its war with Mexico in 1845 and also condemned the institution of slavery.)

  

 

1. írás

 Július 10.

 

 

Daniel Estulin nemzetközileg ismert tényfeltáró riporter azzal szerezte hírnevét, hogy leleplezte a Bilderberg-csoport titkait, nyilvánosság elé tárva a globális befolyású nemzetközi szervezet öncélú és önhatalmú működési elvét. Kutatásai rámutattak annak veszélyére, hogy a világ legbefolyásosabb, leggazdagabb és legígéretesebb (ez 2008-ban Barack Obama volt) személyiségeiből álló klub -- amely mint afféle konspirációs kabal exkluzív (meghívásos alapon működik), és a legnagyobb titoktartás közepette hoz döntéseket.  Mi több, ezeknek a döntéseknek semmi köze a demokrácia alapelveihez. Ennek ellenére, és ez nem véletlenül hiányzik a köztudatból, a Bilderberg-csoport döntően befolyásolja a demokratikusnak hirdetett Amerika elnökválasztását, a kabinet kinevezéseit, a Wall Street irányító gárdájának és a kongresszus vezéralakjainak jelölését. (A kizárólag imperialista nagyhatalmi érdekeket képviselő meghívottak belépőjegye egyébként nem más, mint a világ centralizált irányítása iránti szervilis elkötelezettség.)

 

Estulin véleménye szerint a Bilderberg-csoport -- amelynek tagjai közé tartozik többek között a Clinton házaspár, Tony Blair, Henry Kissinger, Madeleine Albright, Beatrix holland királynő, Condolezza Rice, Timothy Geithner, Dennis Ross, Richard Holbrook, a CIA korábbi nagyfőnöke John Deutch, Dick Cheney, Paul Wolfowitz, Alan Greenspan, a British Petroleum, World Bank, IBM és a Bank of England vezetősége -- a globális  Új Világrend kialakítása során döntő mértékben akarja hatalmába keríteni Oroszországot. Ennek előkészületeként évtizedek óta belülről próbálja bomlasztani az orosz társadalmat.

 

Mint Estulin nyilatkozta az angol nyelvű orosz televíziónak, „Oroszországban demokrácia van, és így sokkal könnyebb beépülni bizonyos szervezetekbe, mint (például) az 1990-es években a Barbarossa-2 fedőnevű akció révén. Az országot (politikailag, pénzügyileg és gazdaságilag)  megosztók  kormánytámogatás nélküli (non-governmental) szervezetekbe, mint az American Aid, International Monetary Fund, a Soros Organization, beépülve próbálták elérni céljukat.” A kommunizmusból kilábaló, a ’reform kommunistáknak’, volt KGB ügynököknek, globális üzleti kalandoroknak és a nemzetközi kapcsolatú oligarcháknak kiszolgáltatott nép nehéz helyzetében kénytelen volt eltűrni, hogy Vlagyimir Putyin színrelépéséig minden a nemzeti érdekek rovására történjen – a nép elszegényedéséről és az oligarchák szabadrablásáról még az amerikai média is beszámolt.  Az elmúlt évtizedben azonban Oroszország ismét a nehézsúlyúak csoportjában játszik, és ez aligha van ínyére Washingtonnak, Londonnak, Tel Avivnak vagy éppen a Bilderberg-csoport titkos vezérkarának. Ennek különböző jeleit és megnyilvánulásait elemezve jutott Estulin arra következtetésre, hogy a hosszú távú, globális jellegű energiatervek megvalósításának következő fázisaként „előkészületek történnek egy Oroszország elleni támadásra: az amerikai kormány 13 titkos bázist épít Afganisztánban”.

 

Kritikusai Estulint fantasztának, sőt „konspirációs teoretikusnak” mondják, akárcsak  a Kennedy-gyilkosság, a Cion bölcseinek jegyzőkönyve  vagy a 9-11-es terrortámadás(*1) kapcsán a köztudatba sulykolt, cáfolhatatlanná vált álláspontok megkérdőjelezőit.  A neves tényfeltáró riporter azonban nem minden apropó nélkül dobta be a fejbekólintó hírt -- amit egyébként mint lehetőséget senki sem cáfolt.  Az afganisztáni titkos bázisok építésének felfedését  Hillary Clinton grúziai és lengyelországi útja tett időszerűvé.  (A külügyminiszteri látogatás mintegy megerősítette pozíciójában az oroszokat rendre provokáló, a Nemzetközi Kriminális Bíróság által is agresszornak ítélt Shakaszvili-kormányt, amely amerikai és izraeli tanácsadók és fegyverek segítségével támadta meg autonóm szomszédját. Krakkóban Clinton nem tért ki rá, vajon milyen hitelt érdemlő információkra alapozza a külügyminisztérium, hogy Irán, amely 500 éve nem háborúzott senkivel, a közeljövőben éppen Lengyelországot szándékozik megtámadni.) 

 

Estulin prognózisa valószűleg azon alapszik, hogy a különböző országokat sújtó súlyos szankciók (*2), blokádok, népek irtása és elszegényítése, Afganisztán és Irak hosszú távú megszállása, Pakisztán és Irán szuverénitásának megsértése (automata irányítású drónokkal figyelése és bombázása), a nemzetközi törvények megszegésének elnézése (legutóbb Grúzia és Izrael esetében), Lengyelország "védelmi" felfegyverzése, a szárazföldi és tengeri kereskedelmi útvonalak, nemzetközi vizek forgalmának fegyveres korlátozása és egyéb tényezők következtében az energiahordozók birtoklása miatti versengés bármikor és bárkik között csúnyán elfajulhat.

 

Estulin jóslata nem kávézaccból kiolvasott előrejelzésnek tűnik azoknak, akik némi háttérinformációval rendelkeznek a XXI. századi olajháborúkkal kapcsolatban.  Neil Mackay a skót Sunday Herald munkatársa 2002 szeptemberében foglalkozott ezzel a lényeges témával, és ennek folyamán ismertette azt az Új Amerikai Évszázad Tervezet nevezetű (Project for the New American Century) dokumentumot, amely egy korábbi (Paul) Wolfowitz-(Lewis) Libby-terv átdolgozása. Az aktualizált terv szerint továbbra is a kormány kiemelt feladata biztosítani  az USA minden más ország fölöttiségét ('Amerika a világ világítótornya'), "eleve kizárva egy rivális nagyhatalom színrelépését", és nem kevésbé fontos az amerikai princípiumoknak és érdekvédelemnek megfelelően biztosítani a nemzetközi stabilitás rendjét. Ezután felszólítja az Egyesült Államokat, hogy „küldetése lényegeként harcoljon és (a jövőt) meghatározó szimultán győzelmeket arasson a legjelentősebb hadszíntereken.”  (Visszataszító módon Wolfowitzék  a külföldön szolgáló amerikai katonai erőket az új amerikai 'frontier', az új határok lovasságának nevezik -- az expanzionista külpolitika jogfolytonosságát mintegy a dicső történelmi múlttal igazolva.)

 

Az eredeti dokumentumban Wolfowitz, aki karrierje csúcsaként a Bush-kormányzat védelmi miniszterhelyettese volt, és Libby, aki Bush és Cheney bizalmasa és politikai tanácsadójaként ismeretes, azt írták: „az Egyesült Államoknak vissza kell tartani minden fejlett ipari országot attól, hogy kétségbe vonja vezető szerepünket, vagy hogy bármelyik is komolyabb regionális vagy globális szerepre törekedjen.” Estulin bizonyos jelekből ezt Oroszországra vonatkoztatta, mások Iránra, Venezuelára, Kínára. . . George W. Bush a szeptember 11-ei támadás idején egy újabb világháború lehetőségét is felvetette.  Nem rémlik, hogy emiatt annak idején bárki is „konspirációs teoretikusnak” nyilvánította volna.

 

*1 According to the official story about 9/11, America, because of its goodness, was attacked by fanatical Arab Muslims who hate our freedoms. This story has functioned as a Sacred Myth for the United States since that fateful day. And this function appears to have been carefully orchestrated. The very next day, President Bush announced his intention to lead "a monumental struggle of Good versus Evil." Then on September 13, he declared that the following day would be a National Day of Prayer and Remembrance for the Victims of the Terrorist Attacks. And on that next day, the president himself, surrounded by Billy Graham, a cardinal, a rabbi, and an imam, delivered a sermon in the national cathedral. (Thierry Meyssan: 9/11: The Big Lie. Page 79. 2002)

* 2 Joy Gordon 2002-ben a Harper’s magazinban azzal a címmel írt cikket: A gazdasági szankciók a tömegirtás fegyverei.

 

 

Addenda:

 

The BBC reported on July 4 that US Secretary of State Hillary Clinton said that the US ballistic missile base in Poland was not directed at Russia.  The purpose of the base, she said, is to protect Poland from the Iranian threat. Why would Iran be a threat to Poland? What happens to US credibility when the Secretary of State makes such a stupid statement?  Does Hillary think she is fooling the Russians?  Does anyone on earth believe her?  What is the point of such a transparent lie? To cover up an act of American aggression against Russia?  (Paul Craig Roberts: Hillary Clinton's Latest Lies)

 

VISSZA a Lapszemlék rovathoz

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára