EMPIRIA Magazin X. évfolyam Kuliffay Hanna írásai

 

Kommentárok, elemzések, lapszemlék

2011 I. félév

©  2011.  Minden jog fenntartva.

21. írás

Június 30

 

Lejjebb, 10. írásunkban felhoztunk egy példát vezető amerikai politikusoknak és tisztségviselőknek a szeptember 11-es támadásra vonatkozó elszólásaira, amelyek csak a média elnézésének -- bűnpártolásának -- köszönhetően nem dagadtak országos botránnyá. Íme egy másik árulkodó közlés, amely címlapra kerülve rögvest kiütötte volna az épülő Új Világrend tartógerendáját és bíróság elé állította volna a kormányt. George W. Bush 2001. december 4-én önkéntelenül kibökte, méghozzá nyilvánosság előtt, hogy előzetes tudomása volt a 9-11-es terrortámadásról.

 

A Fehér Ház hivatalos weboldalán ma is olvasható a beszámoló arról a látogatásról, amelyet az elnök két és fél hónappal a tömegtragédia után munkanélküliek meghívására tett. Valaki feltette neki a (valójában a témáról elterelő) kérdést, mit érzett, mikor tudomására jutott a terrortámadás. Visszaemlékezve Bush, az időrendi sorrendet kicsit összekutyulva, de végül eljutott a számunkra lényeges részhez: „Az osztályon kívül ültem, várva, hogy bemehessek, és láttam, hogy egy repülőgép csapódott a toronyba – a tv nyilván be volt kapcsolva.”

 

A bökkenő csak az, méghozzá óriási, hogy Bush nem láthatta az iskola folyosóján levő(?) tévén az első gép becsapódását, mert egyetlen hálózati tv-állomás sem közvetítette. Reggel 8:45-kor, minden különösebb indok nélkül semmilyen network-csatorna nem mutatta élőben az ikertornyokat. (Mint utólag kiderült, egy idegenforgalmi filmet készítő csapat az ébredő reggeli New Yorkról forgatva véletlenül elkapta a döbbenetes pillanatot, de csak később juttatta el valamelyik adónak, és ez az a felvétel, amit aztán mások is átvettek és napokon keresztül bejátszottak.)

  

Mivel a támadást élőben egyetlen adó sem közvetítette, ezért Bush Sarasotában kizárólag egy zárt áramkörű privát tv-link révén láthatta az első gép becsapódását  -- minden valószínűség szerint az iskola bejáratánál parkoló limuzinjában ülve.  Mivel az első gép 8:45-kor vágódott az északi felhőkarcolóba, Bushnak maradt bő 15 perce, hogy eljusson az osztályig, és ott az olvasási bemutatón bekapcsolódjon a Kedvenc Kecskegidám történetébe -- a második gép ugyanis 9:03 perckor csapódott be, ezúttal a déli épületbe. Ezt a speciális technológiát alkalmazta a Pentagon csak nemrégen, mikor Obama és kabinetje a Fehér Ház egyik különtermében élő közvetítésben figyelte egy Osama bin Ladennek mondott, a környéken senki által nem látott vagy ismert egyén, egyik állítólagos fia(*1), a ház többi férfi lakója és egy asszony likvidálását Pakisztánban.

  

Bush kétszer is elmondta nagyközönség előtt a maga kicsit kusza visszaemlékezését, és mint aki bemagolt szöveget ismétel, amitől az agya nem tud szabadulni, mindkét alkalommal azzal kezdte, hogy bent ült az osztályteremben, aztán visszakanyarodott oda, hogy mit látott ezt megelőzően a televízión. Első alkalommal azt mondta, hogy az osztály előtt várakozva, a folyosón ülve(?) látta az adást a támadásról, másodszorra viszont már úgy mondta, hogy mikor beléptek az osztályterembe, az ott működésben levő televízió képernyőjén.  Összehasonlításra közlöm a visszaemlékezés két változatát:

 

"I was in Florida.  And my Chief of Staff, Andy Card -- actually, I was in a classroom talking about a reading program that works.  I was sitting outside the classroom waiting to go in, and I saw an airplane hit the tower -- the TV was obviously on.(*2) And I used to fly myself, and I said, well, there is one terrible pilot. I said it must have been a horrible accident." (President George W. Bush. President Meets with Displaced Workers in Town Hall Meeting. December 4, 2001)

 

“Anyway, I was sitting there (in the schoolhouse), and my Chief of Staff -- well, first of all, when we walked into the classroom, I had seen this plane fly into the first building.  There was a TV set on.(*2)  And you know, I thought it was pilot error and I was amazed that anybody could make such a terrible mistake.  And something was wrong with the plane, or -- anyway, I'm sitting there, listening to the briefing, and Andy Card came and said, ‘America is under attack.’” (President George W. Bush.  President Holds Town Hall Forum on Economy in California. January 5, 2002)

 

Bush történetecskéje szerint Card 9 óra pár perckor súgta a fülébe, hogy "Amerika támadás alatt (van)". Honnan tudta ebből Bush, hogy nem atomtámadás érteKét tucat nukleáris telep sorakozik az ország keleti partvonalán olyan nagyvárosok 50 mérföldes körzetében mint New York, Boston, Washington és tőle délebbre Richmond. Miért nem aggódott, hogy a "támadás" ezek közül érte vagy érheti valamelyiket? De van egy nukleáris telep Floridában is, Citrus megyében, 70 mérföldre Tampától. . .  Honnan tudta mégis, méghozzá biztosan, hogy nyugodtan kivárhatja a Kedvenc Kecskegidám történet végét? Honnan tudta, hogy ő mint elnök és vele a kisiskolások nincsenek veszélyben?  Miért nem érezte az ő felelősségének intézkedni? Elvben nem tudhatta, hogy Dick Cheney mindent kontroll alatt tart a Fehér Házban. Az egész Florida-ügy legérdekesebb rejtélye mégis az, hogy az országos légirányítási központ (FAA) és a katonai vezetés akkor már 78 perce tudta, hogy 4 utasszállító lett eltérítve, mikor Carr higgadtan a főnöke fülébe suttogott. Hogyan lehetséges, hogy erről mégsem informálta senki az elnököt?  Nem ő lett volna az első, akinek azonnal tudni kellett volna a sorozatos géprablásról, ami egy komplexebb támadás része is lehetett volna?

 

Egyetlen magyarázat lehetséges, hogy erre miért nem került sor.  Nem volt szükség Ugyanis minden az előírásoknak megfelelően, tervszerűen zajlott.

 

*1 Nagyon érdekes, hogy míg Szaddám Huszein két legyilkolt fiát minden újság címlapján mutogatták, addig az állítólagos bin Laden állítólagos fiának holttestét senki sem látta, és hivatalosan nem közölték, hogy hol és mikor lett eltemetve.

*2 Szintén bemagolt szöveg ismétlésére utal, hogy azután, hogy Bush elmondta, mit látott a képernyőn, mindkét alkalommal hozzátette, hogy a tv be volt kapcsolva. Mintha ez valamiért nem lenne nyilvánvaló. . . Egyébként ha az osztályban bemutató olvasásóra volt, miért lett volna bekapcsolva egy televízió?

 

Addenda:

 

Condoleezza Rice, Bush akkori nemzetbiztonsági tanácsadója a fenti epizód kapcsán úgy nyilatkozott, hogy mikor az első gép beleütközött az északi toronyépületbe, ő rögtön telefonált Bushnak, aki -- lévén maga is gyakorlott pilóta -- szörnyülködött rajta, hogy valaki ekkora hibát követhetett el! Érdekes módon Bush ezt a kettőjük közötti állítólagos beszélgetést egyetlen alkalommal sem említette. Elvben a decemberi visszaemlékezésében elfelejtkezhetett róla, bár ha tényleg telefon kapcsolatba kerültek, teljes lehetetlen, hogy Rice ne említette volna neki,  legalább három (3!) másik eltérített gép csalinkázik valahol az ország légterében. . .!  Még ha ez számára nem is lett volna rendkívül és megdöbbentően furcsa, kötelessége lett volna közölni a főnökével, aki erre föl nyilván hagyott volna csapot-papot.  Ha pedig Bush másik,  januári visszaemlékezését olvassuk, akkor meg teljesen lehetetlen, amit Rice állított. Ha Bush az osztályterembe lépve látta meg, hogy az első gép becsapódott, akkor nem volt alkalma róla a kedvenc "Condival" fecserészni -- a kamerák ugyanis mind rá irányultak, amint az általa sikeresnek tartott olvasástechnika rövid ismertetése után egy felolvasó kisdiákra figyelt.

 

Oprah: Were you the first person to call the president after the September 11 attack

Condoleezza: Yes. I was at my desk in the White House at around 8:45 when my executive assistant came in and said a plane had hit the World Trade Center. I thought, "What a strange accident." I called the president and said, "Mr. President, a plane hit the World Trade Center." And he said, "What a weird accident." Around nine, after I went to a staff meeting, my assistant handed me a paper that said a second plane had hit the World Trade Center, and I thought, "My God, this is a terrorist attack."(National Security Advisor Condoleezza Rice. Oprah Winfrey interview. February 15, 2002)

 

The alleged killing of Osama bin Laden (no proof of this exploit exists, not even a video, which the US Army has proven very adept at providing in the past) can not wash away all of these failed promises, especially when it remains possible that OBL was not even remotely responsible for pulling off 9/11. Indeed, how a man on the run in the mountains could pull off a sophisticated attack against the strongest country in the world will be a question for future historians to ultimately decide. (Robert Bridge: Barack Obama: A Neocon in sheep’s clothing. June 1, 2011)

 

How then might we think of 9/11 -- the event itself and its significance in American political history? I have been told by reporters that they will not report their own insights or contrary evaluations of the official 9/11 story, because to question the government story about 9/11 is to question the very foundations of our entire modern belief system regarding our government, our country, and our way of life. To be charged with questioning these foundations is far more serious than being labeled a disgruntled conspiracy nut or an anti-government traitor, or even being sidelined or marginalized within an academic, government-service, or literary career. To question the official 9/11 story is simply and fundamentally revolutionary. In this way, of course, questioning the official story is also simply and fundamentally American.  (Karen Kwiatkowski: Assessing the Official 9/11 Conspiracy Theory)

A hivatalos időrend (lásd lejjebb) szerint a második gép 9 óra 5 perckor csapódott be a WTC-be, amiről Carr rögtön értesítette az elnököt.  Bush mégis csak 9 óra 30-kor -- még mindig Sarasotából! -- nyilvánította terrorista támadásnak, és rendelte el az ügy kivizsgálását, a légirányítási központ (FAA) pedig csak 10 perccel ezt követően (55 perccel az első toronyba csapódás után!) állította le az országos légi forgalmat annak ellenére, hogy tudomása volt róla, még több elrabolt gép kószál valahol a légtérben. Bár állítólag ezekkel némely utasoknak telefon-összeköttetése volt, mégsem ment utánuk senki, és csak 9:45-kor rendelték el a Fehér Ház evakuálását és 9:53-kor a külügyminisztériumét -- azután, hogy a harmadik gép becsapódott a Pentagonba. Mindenki tudja, hogy vannak lassú és tehetetlenkedő reggelek, de szeptember 11-e a hivatalos intézkedések abszolút visszafogott, lassított felvétele volt. Mintha az adminisztráció teljes igyekezetével fékezte volna sajátmagát, nehogy beavatkozásával megzavarja a forgatókönyvet. Azután hogy a Pentagont találat érte, a Newarkból induló járat -- amelynek nagy valószínűséggel a harmadik New York-i felhőkarcolót (building 7) kellett volna eltalálni, ami végül is "magától" leomlott -- még teljes 30 percig száguldott a maga útján, anélkül, hogy a partvonal légvédelme megpróbálta volna lehozni.  A hivatalos változat szerint  az utasok vetettek véget az ámokfutásnak, mikor megostromolták a pilótafülkét.  Bár fizikai bizonyítékok arra utaltak, hogy rakéta ütötte ki a nyilván 'eltévedt', távirányíthatatlanná vált gépet, nem indult tényleges hatósági vizsgálat az ügyben, és senki sem firtatta, ha elfogadható a hivatalos magyarázat, akkor viszont ki a felelős, hogy az államvédelem nem késztette kényszerleszállásra a Washington felé tartó gépet. (Kuliffay Hanna. EMPIRIA Magazin)

 

(Lejjebb, 17. cikkünkben olvashatnak róla, hogy a 9-11-es ügy teljes hivatalos anyaga része lett az állam legtitkosabb, évtizedekre zárolt dossziéinak. Hiába való kérdés lenne, hogy milyen alapon és milyen jogon.)

 

On September 16th, NASA flew an airplane over the World Trade Center site, recorded infrared radiation coming from the ground, and created a thermal map. The U.S. Geological Survey analyzed this data, and determined the actual temperature of the rubble. This map shows that five days after the collapse of Building 7, the surface temperature of a section of its rubble was 1,341ş F. This high a temperature is indicative of the use of explosives. (Eric Hufschmid: Painful Questions – An Analysis of the September 11th Attack. 2002)

 

 8.45am (10.45pm Tastime): An American Airlines Boeing 767 with 92 people on board including five hijackers smashes into one of the towers of the 110-floor World Trade Centre in New York, leaving a giant hole in the building's facade.

9.05am: A United Airlines Boeing 767 with 65 people on board including five hijackers hits the second of the two World Trade Centre towers, sparking a massive explosion.

9.30am: Then US president George W. Bush, in Sarasota, Florida, calls the blasts "an apparent terrorist attack". He orders "a full-scale investigation to hunt down and to find those folks who committed these acts" and says he will immediately return to Washington.

9.39am: An American Airlines Boeing 757 with 64 people on board including five terrorists smashes into the Pentagon in suburban Washington, setting off two explosions.

9.40am: The US Federal Aviation Administration orders the cancellation of all commercial flights in the US.

10.05am: One of the World Trade Centre's two towers collapses in a huge cloud of smoke and dust.

10.10am: A United Airlines Boeing 757 travelling from Newark to San Francisco with 44 people on board including four terrorists crashes into a field in western Pennsylvania, after passengers and crew apparently fought with the hijackers.

 

"At some point my chief of staff, Andrew Card, whispered to me that America was under attack. Immediately I made the decision to carry on listening to the children. I've faced some criticism for that, but I knew then that I was facing the hardest day of my presidency, with some tough choices ahead of me. I would need all my powers of concentration and judgment, and I couldn't afford to be distracted by wondering how the story ended. I had to find out what happened to that goat."

Here's what Bush actually wrote:

I was stunned. That plane must have had the worst pilot in the world. How could he possibly have flown into a skyscraper on a clear day? Maybe he had a heart attack... I looked at the faces of the children in front of me. I thought about the contrast between the brutality of the attacks and the innocence of those children. Millions like them would soon be counting on me to protect them. I was determined not to let them down. The reading lesson continued, but my mind raced far from the classroom. Who could have done this? How bad was the damage? What did the government need to do? (George W. Bush: Decision Points. 2010)

"It is as a scientist that I have the most trouble with the official government conspiracy theory, mainly because it does not satisfy the rules of probability or physics." (Karen Kwiatkowski: Assessing the Official 9/11 Conspiracy Theory)

 

20. írás

Június 25

 

Akik értetlenül állnak Szíria nemzetközi kiközösítése és fenyegetettsége, anyagi rombadöntése, belbiztonságának megtorpedózása és kormányának váratlan megingása előtt, azok számára ismét közöljük egy tavaly augusztusban megjelent cikkünket.

 

A Haaretz izraeli napilap három nappal ezelőtt azt írta, Tel Aviv mindent elkövet, hogy megakadályozza egy orosz-szír fegyveregyezmény véglegesítését, amelynek eredményeképpen Moszkva technikailag fejlett P-800 Yakhont szuperszónikus rakétalövedékkel látja el Szíriát. A precizitásáról híres, hadihajó kilövésére alkalmas lövedéknek 300 kilométeres lőtávolsága van, 200 kilogrammos robbanófejjel rendelkezik, és több méterrel a víz felszíne alatt tud észrevétlenül cirkálni. Szakértők szerint jelenleg nincs olyan védettségű hadihajó, amely ellen tudna állni egy Yakhont-támadásnak.

Az üzlet törlése ügyében Benjamin Netanyahu személyesen folyamodott Vladimir Putyinhoz, de nem sok sikerrel. Sergey Prikhodko elnöki megbízott 28-án úgy nyilatkozott az orosz hírügynökség RIA Novosti riporterének, mindenképpen eleget kívánnak tenni a két ország között 2007-ben kötött katonai és technológiai jellegű kooperációs egyezménynek.

Prikhodko nyilvános közlését azzal indokolta, hogy egyes izraeli újságok -- a Netanyahu-nyomás sikerét biztosra véve -- “eltorzították” Oroszország álláspontját a Szíriának tett elkötelezettségét illetően. “Hangsúlyozni szeretném, hogy az Orosz Szövetség teljes egészében tiszteletben tartja a korábban Szíriával kötött egyezményt” – mondta Prikhodko azzal egészítve ki, hogy a katonai és technológiai együttműködés elnöki döntés eredménye és nem irányul más országok ellen -- vagyis védelmi fegyver. Ez az, amire Tel Aviv szokott hivatkozni, tehát nem vonhatja kétségbe a szírek hatékonyabb fegyverekhez való jogát.

Akármennyire is izléstelen hipokrízis, az izraeliek újra és újra a saját védtelenségükre (illetve "önvédelmi jogukra") hivatkozva tartanak más országokat kiszolgáltatott helyzetben, és állandó rettegésben. Most azzal próbálták meggátolni Szíria fegyvervásárlását, hogy amennyiben korszerűsíti a fegyverarzenálját, ezzel komolyan megváltoztatja a Földközi-tenger régiójának katonai egyensúlyát – ami eddig természetesen az ő hadifölényüket jelentette. (Szíria eddig csak kisebb hatásfokú és lőtávolságú kínai rakétákat tudott vásárolni.)

Bár Izrael atom-tengeralattjáróval is rendelkezik, mégis azon aggodalmaskodik, hogy az orosz rakéták Szírirából valahogy az ellenséges Hezbollah kezébe kerülhetnek. Putyin az egészet annyira gyerekesnek vélhette, hogy egyszerűen elengedte a füle mellett, annál is inkább, mivel az alacsonyabb olajárak mellett az oroszoknak ugyanúgy szükségük van a fegyver-business milliárdjaira, mint a vezető fegyver exportereknek, Amerikának és Izraelnek.

Az újabb feszültségi góc washingtoni megítélése érdekes módon ugyanaz mint a Bush-éra idején lett volna -- a Pentagon azonnal Izrael érdekvédelmére sietett. Az intézmény szóvivője, Geoff Morrell kifejtette, hogy a Védelmi Minisztérium nagyon aggódik Moszkva szándéka miatt, a védelmi miniszter, Robert (Bob) Gates pedig egy privát találkozón azt mondta Ehud Baraknak, hogy "az egyezség tovább destabilizálja a régiót".  (A republikánus Gates természetesen az agresszív expanziós külpolitika egyenes folytatójaként maradt miniszteri pozíciójában a 2008-as kormányváltáskor.)

Moszkva célja azonban nem csak Szíria 600 kilométeres partvonalának védelme, hanem az orosz haditengerészet utánpótlást és karbantartást szolgáltató telepének védelme is a szírek mediterrán kikötője, Tartüs (Tartus) közelében.  A bilaterális egyezmény értelmében az oroszok modernizálni fogják a szovjet-idők óta használatos telepet, olyannyira, hogy 2012 után rakétakilövő hadihajók, sőt repülőgép anyahajók is igénybe vehetik. Az orosz származású nemzetközi fegyverkereskedelemi szakértő, Igor Korotchenko minden kertelés nélkül közölte, hogy "a Bastion rakétakilövő rendszer Szíriába való telepítésének célja a Tartüs-beli telep védelmének biztosítása."

 

MÁS

 

Tiszta véletlen, hogy június 22-én éppen akkor telepedtem a kanapéra délutáni kávémmal, mikor a közeli, Virginia államból sugárzó orosz  adó (RT) -- amelyet Hillary Clinton csak nemrégen követendő példaként hozott fel az amerikai médiának --, élőben közvetített egy Tripoli főterén zajló hatalmas tüntetést, méghozzá -- meglepetés valakinek is? -- Kadhafi és a kormány mellett. Nehogy a nyugati adók vagy akár az Al Dzsazíra félreérthesse a helyzetet (ahogy az már a NATO támadást megelőzően történt), hívei magasra tartották a ‘népvezér‘ és függetlenségi ‘szimbólum‘ Kadhafi színes képeit.

 

Míg az amerikai hírekben továbbra is állandóan 10-15 fegyverrel (most már „korszerűbb és hatékonyabb” francia fegyverekkel is) harcoló „rebellist” mutogatnak a népakarat képviselőiként, addig elegánsan eltekintenek a fővárosi nagy tüntetések mindenkori közvetítésétől.  Így aztán a legújabb békét és szuverenitást követelő eseményt az esti híradók egyike sem említette, de a BBC sem foglalkozott vele. Nem mondhatnám, hogy ez különösebb meglepetésként ért, az viszont megdöbbentett, hogy az Interneten keresgélve sem találtam róla semmit. Akik a leleplező, ún. 'kényes témákban' számos konkrét adatból, szakértői véleményekből, szemtanúk beszámolóiból és vizuális dokumentációból logikus következtetésre, tisztán látásra, reális történelmi, politikai helyzetelemzésre képesek, azokat Amerika-ellenesnek bélyegezve gyakran mondják "konspirációs teoristáknak". Akik viszont minden hivatalos irányvonallal szembeszegülő eseményt elhallgatnak vagy eltorzítva (a Kadhafi mellett tüntetőket például ellentüntetőknek beállítva) tájékoztatják róla a gyanútlan plebset(*1), azok hazafiak, a média és a politikai intézmények bőkezűen honorált zseniális tehetségei.

 

Az egységesen irányított média talán nem nemzetellenes konspiráció? Nem közveszély? Érdemes belegondolni. A Los Angeles Times riportere, Dial Torgeson(*2) -- aki 1983-ban egy jól irányzott kézigránát vagy útszéli akna robbantása következtében lelte szörnyű halálát a Honduras és Nicaragua közti határon -- azt mondta egyszer neves kollégájának, Chris Hedgesnek a kiadókról és főszerkesztőkről: “Ne felejtsd el, ők az ellenség.”

 

*1 "The American population was bombarded the way the Iraqi population was bombarded. It was a war against us, a war of lies and disinformation and omission of history. That kind of war, overwhelming and devastating, waged here in the US while the Gulf War was waged over there."(Historian, author and political activist Howard Zinn)

*2 The coroner in Los Angeles concluded that Dial’s injuries could have been caused only by a massive upward explosion -- despite the Honduran government’s claim, supposedly backed up by three witnesses, that Nicaraguan soldiers had fired a rocket from across the border. An American reporter and photographer went to the site of the attack, where they saw the land mines embedded in the road, the demolished car, the crater. They took pictures of everything and showed them to officials at the U.S. embassy in Tegucigalpa. Subsequently the Honduran government and the embassy decided the occupants of the white Toyota were indeed killed by an exploding land mine -- planted by Nicaraguan soldiers. But other military analysts, who saw the photographs, believe the charges were of a type used only by the Contras, the U.S.-supported guerrillas. I will probably never know the truth. (Lynda Schuster: The Death of a Journalist. UTNE Reader. 1996)

 

Addenda

 

A Voltaire.net helyszíni tudósítása szerint július elsején 1,7 millió líbiai tüntetett Tripoliban Kadhafi mellett -- nem véletlen, hogy az amerikai média mélyen hallgatott róla. "NATO lost the war politically in Libya on July 1, when 1.7 million Libyans took to the streets of Tripoli to jeer the Alliance and to rally behind Muammar Gaddafi. The consequences of the defeat had still to be drawn. That’s what Washington has quickly done without bothering to inform its allies about its sudden shift, or its new strategy." (Thierry Meyssan: Washington prepares its revenge. July 22, 2011)

 

A nyugati agresszió következményeként Líbiában ugyanaz a reakció következett be, mint Irakban, csak sokkal hamarabb:

"Mint az EMPIRIÁban korábban olvashatták, Megan Stacks, a Los Angeles Times újságírója figyelmeztette honfitársait, hogy Bagdad megszállása óta az amerikai közel-keleti politikával elégedetlen arabok tömegesen szimpatizálnak a volt elnökkel: "A saját kormányukat az amerikai érdekek kiszolgálásával vádló nép Szaddám Huszeint egyre inkább az Amerikával szembeszálló hős arab vezérnek tekinti.”  (. . .) A Közel-Keleti népeknél az agyonmanipulált amerikai tv-nézőkhöz viszonyítva sokkal korábban, a tárgyalást messze megelőzően helyére került Szaddám Huszein értékelése."

 

 

19. írás

Június 20

 

 

A régi mondás szerint minden nagy ember mögött egy nagy asszony áll – gyakran ugyanolyan ambiciózus, elszánt, céltudatos mint a társa, vagy éppen ő a fő hajtóerő. A ‘nagy ember’ nem egyszer az ő céljainak és ábrándjainak megvalósítója. Ez lenne a helyzet a Strauss-Kahn házaspár esetében is? Az International Herald Tribune-ban Steven Erlanger és Maia De La Baume cikke szerint pontosan erről van szó. „Anne Sinclair volt a (férje) politikai ambíciójának hajtóereje, és az ő gazdagsága következtében nagystílűen és (megkötésektől) függetlenül élhettek.”

 

(Kép: az öregedő, túlsúlyos Strauss-Kahn nehezen viseli a nők visszautasítását. Mielőtt egy New York-i szállodában megerőszakolta a szobalányt, két másik fiatal szállodai alkalmazottat próbált egy kis pezsgőzésre invitálni a lakosztályába. . . Google images)

 

A Franciaországba akkreditált amerikai nagykövet, Craig Stapleton egy 2006-ban továbbított diplomáciai beszámolójában azt írta, Dominique Strauss-Kahnból „hiányzik az a belső tűz, ami győzelemre vinné.” Találó megfigyelésnek bizonyult. Abban az évben a Francia Nemzetgyűlés tagjaként indult a választáson, és nemhogy az elnökséget, de még a pártja jelölését sem tudta megszerezni. Az a bizonyos győzelemre vivő „belső tűz” akkor már nyilván azért nem volt a kampány hajtóereje, mert az évek során egyre inkább a nők elleni fizikai és pszichikai erőszak (az utóbbi a státuszával való visszaélési lehetőség és mások  megélhetési kényszerének kihasználása) és deviáns kéjérzetének minél gyakoribb kielégítése kötötte le az energiáit.

 

Sinclair közvetlen köréből többen is úgy nyilatkoztak, hogy tisztában volt a férje viselt dolgaival, hiszen -- óvatosan és kíméletesen ugyan, de -- időnként a média is foglalkozott az ellene felhozott vádakkal, sőt az IMF-nél vizsgálat is indult ellene. Az asszony azonban nem tulajdonított jelentőséget a nőtársai elleni atrocitásoknak -- csak azt hallotta meg a férjével kapcsolatban, ami a javára szólt. (Lehet, hogy lejáratását magának sem akarta bevallani, és mint harmadik feleség nem akart nevetségessé válni, hogy elődjei sorsára jutott.)  Önként beállt azoknak az asszonyoknak a sorába, akik távlati céljaikat szem előtt tartva hajlandók mindent, a férjük által okozott nyilvános sértéseket és megalázást is eltűrni. Közismert amerikai példa erre a gátlástalan karrierista Hillary Clinton esete.

 

Sinclair néhai nagyapjától, a multi milliomos műkereskedő Paul Rosenbergtől öröklött vagyonából finanszírozta és egyengette a férje karrierjét, akit tavaly a Jerusalem PostA világ ötven legbefolyásosabb zsidója” közé sorolva, az előkelő hatodik helyen jegyzett. Hatalmas befektetésként politikai tanácsadók és médiaszakemberek bérlésével, a hírnevét fokozó internetes oldalak létrehozásával és személyesen adott interjúk révén népszerűsítette nemcsak a politikai programját, hanem bonviván hírét is.

 

Hillary Clintonnal ellentétben, aki végső soron maga tervezett elnök lenni, Sinclair a férje fejére akarta illeszteni az arany babérkoszorút. Egy Le Monde interjú szerint „Mindig be akarta bizonyítani, hogy 75 évvel Léon Blum után a franciák képesek egy zsidót megválasztani. Az ő szemében ez óriási reváns lenne a történelemmel szemben.”(*1) Bár nem egészen érthető, hogy miért megtorlásért kiáltó történelmi igazságtalanság, ha Franciaországban a franciák kevés zsidó elnököt választanak(*2), az viszont nyilvánvaló, hogy az önámítás, a gátlástalanul manipulált hatalmi törekvés, a mások (nem csak nők) személyes jogainak és öntudatának semmibevétele alkalmatlanná tették volna Sinclairt Franciaország első asszonyának pozíciójára. Csak a véletlennek, egy afrikai emigráns szobalány önérzetének és bátorságának köszönhető, hogy ez időben kiderült.

 

*1 Nem lehet tudni, Sinclair miért tetteti, hogy nem tud róla, Sarkozy anyai ágon Görögországból emigrált szefárd zsidó (részben cigány) családból származik, ami automatikusan még izraeli állampolgárságra is jogosítja.

*2 Más szemita népektől -- pedig több arab él Franciaországban, mint zsidó -- vagy az ázsiai és afrikai bevándorlóktól soha nem hallani ilyen elnöki posztra való jogosultságérzet hangoztatását. 

 

Addenda:

 

French police questions Strauss-Kahn in prostitution ring case: Former IMF chief Dominique Strauss-Kahn was detained and questioned on Tuesday as a suspect in prostitution ring case. The police in the northern French city of Lille are investigating a suspected hotel prostitution ring in France and neighboring Belgium. The case reportedly implicates police and some officials. Police have already questioned prostitutes who said they “had sex with Strauss-Kahn” during 2010 and 2011 in Paris and Washington, AP reports. Two men with alleged ties to Strauss-Kahn have been put under preliminary investigation on charges including organizing a prostitution ring. (February 2012)

 

 

 

18. írás

Június 12

 

Mikor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) franciaországi főigazgatója, Dominique Strauss-Kahn(*1) lemondásra kényszerült, mert New York-i szállodájában fogva tartott és erőszakoskodott egy szobalánnyal, rögtön felvetődött a nagy kérdés, ki fogja átvenni a munkakörét. A kérdés valójában persze nem volt igazán nagy, hiszen egyetlen nevet szajkóztak az újságok az Atlanti óceán mindkét partján: Christine Lagarde francia pénzügyminiszterét -- zsánerre, különösen a profilja, annyira Sarkozy, hogy a nővére lehetne --, akit népszerűtlen elnöke és vesztésre álló pártja előre akar buktatni a jövő évi választásra való előkészületként.

 

(Kép: Az IMF vezető pozíciójának vetélytárs nélküli várományosa Christine Lagarde. gahformsolot.blogspot.com)

 

Mindazok, akik letartóztatásáig azt sem tudták, hogy kicsoda Strauss-Kahn -- ahogy az áldozata sem --,  a médiából értesülhettek róla, hogy a szexuális agresszor nem más, mint “Franciaország leendő elnöke”. A kategorikus előrejelzés nem meglepő, hiszen a demokrácia és szabad választások papolása ellenére a fejlett ipari országokban köztudottan zárt körből kerülnek ki a vezéregyéniségek. Átlagos tehetségű, mégis sikeres, sőt bravúros előmenetelű emberek mikor még nem is igazán produkáltak (talán még nem is okoztak minden lehetséges kárt, vagy követtek el minden visszaélést, amire alkalmuk nyílt), már megvan a kijelölt helyük még magasabb, még jövedelmezőbb pozícióba, mint ahol addig ügyködtek . . . Korábbi kétes értékű állásfoglalásai és döntései miatt, de különösen etikai vétségei ('kényes' nőügyei) miatt Strauss-Kahn már az IMF élére sem lett volna jogosult, mégis úgy volt nyilvántartva, mint akit tárt ajtókkal vár az Élysée palota.

 

A USA Today  az IMF egyik korábbi vezető közgazdászát interjúvolta meg a legújabb szexbotrány ügyében, aki jelenleg a Harvard Egyetem professzora és tagja a globális befolyású gazdasági és pénzügyi szervezet, a Harmincak Csoportja (Group of 30) vezetőgárdájának. Kenneth Rogoff szerint Strauss-Kahn bukása és annak körülményei "jobb szó híján felfoghatatlanok”, hiszen ”Ez az ember Franciaország elnöke lett volna. . . lévén számos talentummal rendelkező egyén.”  Ebből csak arra az egyre lehet következtetni, hogy szavazóknak nem lett volna tényleges választása közte és Sarkozy között. (Úgy látszik, bár Sarkozy 2007-ben annak köszönhetően nyert, hogy a leginkább pro-USA és pro-Izrael a francia politikusok között, elnökként mégsem felelt meg -- vagy nem teljesen -- az Árnyék Hatalom elvárásainak.)

 

Június elejére csak két jelölt maradt a főigazgatói posztra: a 'fő esélyes' Lagarde mellett a mexikói központi bank elnöke, Agustin Carstens, aki az USA-ban tanult és korábban már az IMF helyettes vezérigazgatója volt. Az élcsapat megfogyatkozott létszámának oka, hogy két másik jelölt, Grigory Marchenko, kazahsztáni bankelnök és a dél-afrikai Trevor Manuel hivatalosan visszaléptek, mivel nyilvánvalóvá vált számukra, hogy az egész "transzparensnek és fairnek" meghirdetett  választás csak bohóckodás -- minden eleve el van döntve.  A nagyon kellemes megjelenésű, angolul kiválóan beszélő közgazdasági szaktekintély, Marchenko tv interjújában kifejtette, kétségtelen számára, hogy Lagarde már megkapta a munkát. Mint mondta, „Jó pár ember megfelel a követelményeknek, de megint (csak azt kell mondanom), ez nem fair verseny, ez politika. És én úgy vélem, hogy már megtörtént a politikai döntés.”

 

Az övén kívül is elterjedt vélemény ellenére június 11-én váratlanul, és mellesleg határidőn kívül, egy újabb licitáló jelentkezett az évente több mint fél millió dollárt fizető pozícióra a Bank of Israel főmuftija, Stanley Fischer személyében.  A Reuters híradása szerint egy korábbi interjúban Fisher az IMF irányítását a nemzetközi pénzügyi szektor legjobb munkakörének mondta -- zsíros falat és kiváló ugródeszka -- ,  amire annál is inkább érdemesnek tartotta ráhajtani, mivel Lagarde szakmai képzettsége, tapasztalata és hozzáértése a kellő szint alatt van. A kettőjük közötti harcot érdemes figyelemmel kísérni. A jogot és államtudományt tanult Lagarde máris megszerezte a média, a nemzetközi zsidóság és jelentős európai országok vezetőinek -- Sarkozyn kívül Merkel és Berlusconi -- támogatását, Fischer tehát szinte nulláról kell hogy induljon egy mára sokkal inkább politikai mint gazdasági jellegű állásért.

 

*1 Strauss-Kahn először tagadta az ellene felhozott vádat, aztán diplomáciai mentességre hivatkozva el akarta hagyni az országot. Ügyvédi tanácsra harmadik verzióként azt állította, hogy a  szexuális aktus a 30 évvel fiatalabb nő belegyezésével történt. 

 

Addenda:

 

Appointment of Stanley Fischer to head the International Monetary Fund (IMF) would “institutionalize lack of accountability” at the Center for Economic and Policy Research (CEPR) Co-Director Mark Weisbrot said. Fischer in a Wall Street Journal interview attempted to set himself apart from front-runner Christine Lagarde by emphasizing his credentials as an economist, and hinting that Lagarde would not be sufficiently qualified because she is not an economist. “Fischer’s statement that the IMF needs someone with economic training is not a good advertisement for the economics profession, considering what happened on his watch. Some of the IMF’s worst economic mistakes in its history occurred while Fischer was there. What makes this history even more relevant is that the IMF, together with the European authorities, is currently promoting the same policies that destroyed the Argentine economy under Fischer’s watch, in countries such as Greece, Ireland, Spain, Portugal, and Latvia.” (Mark Weisbrot co-Director of Center for Economic and Policy Research (CEPR). June 13, 2011)

 

 

17. írás

Június 5

 

A globalizáció egyik melléktermékeként nemzetközivé váltak a korábban csak helyi vagy legfeljebb országos tabu témák. Ezek között ma már olyan is van, amelyet világviszonylatban a törvény súlyos ökle védelmez -- még a kutatása vagy megvitatása is csak kiváltságos személyeknek engedélyezett. Mint kiderült, a 2001. szeptember 11-i legnagyobb Amerika elleni terrortámadás is az államhatalom által védett, maximálisan titkos listán van. Ennek a döntésnek nem lett volna semmi értelme, ha ténylegesen csak egy veseelégtelenségben szenvedő, elszigetelt, vallási érzelmek és függetlenségi vágyak inspirátoraként ismeretes figura egy barlang mélyéből tervezte és irányította volna. Egyszerű, tiszta ügyek nem kívánnak bonyolult megoldást (az Interpol bevetése helyett sokmilliárdos állami megtorlást), és főleg nem kívánnak hét pecsétes titoktartást. Ahogy Eric Alterman egy más téma kapcsán nagyon találóan megállapította: "Ha valami annyira toxikus, hogy még beszélni sem lehet róla, akkor a probléma valószínűleg nem a róla való beszéd, hanem az elkövetése."

 

Rendkívülisége és tisztázatlan ellentmondásossága ellenére az évfordulók hivatalos megemlékezésein kívül a média évek óta nem foglalkozik a szeptemberi terrorakcióval, és senki nem kéri számon, hogy Obama és Biden választási hadjáratuk során úgy tüntették fel, utólag ki fogják vizsgáltatni a tömegtragédia kiváltó okának megmagyarázhatatlan, eltussolt vagy soha nem vizsgált részleteit. A hallgatás oka, ahogy azt Minnesota volt kormányzója, író és tv-személyiség, Jesse Ventura egy interjú során kimondta, hogy még az is vádaknak és gáncsolásoknak teszi ki magát, aki a témával kapcsolatban kérdéseket tesz fel.

 

A kényessé vált tragikus esemény szakszerű elemzése és egy független bizottság általi vizsgálatának követelése, vagy az azt követő kormányszintű eljárás kritikája (többek között a tragédia színhelyének alapos vizsgálat nélküli sürgős feltisztítása, a bűnjelek és bizonyítékok megsemmisítése, a szemtanúk vallomásának eltussolása miatt) a jelentősebb web-oldalakon azonnal törlésre kerül, vagy meg sem jelenik – így, többek között a nazálisan nyafogó tv-személyiség, zsurnaliszta, társadalmi és politikai elemző Arianna Huffingtonnak, a Huffington Post társalapítójának és főszerkesztőjének web-lapján is.*1)

 

Európából hasonló állapotokról számolnak be az ott élő amerikai blogolók. Legutóbb Franciaországból egy “clovis jeligével gyakran jelentkező, tájékozott és intelligens hozzászóló egyebek között kifejtette, hogy ott “szigorúan tabu bármit is mondani arra vonatkozóan, hogy a (hivatalos) 9-11-es retorika szélhámosság, és valójában bennfentes munka volt.” A helyzet abszurditásának illusztrálására közölte, hogy „mikor pár évvel ezelőtt egy komikus színész, Jean-Marie Bigard hangot adott az üggyel kapcsolatos kételyeinek, antiszemitizmussal és holokauszt tagadással vádolták -- bár egy szót sem szólt a zsidókról -- és rákényszerítették, hogy nyilvánosan visszakozzon. Azt hittem, hogy a sztálinista Oroszországban vagyok.”

 

Vajon mire gondolnak a médiában és némely politikai fórumokon szervezetten és vadul vagdalkozók, amire mi nem gondolunk? És még inkább, mit tudnak, amit mi nem tudunk?

 

Szerencsére, tudósít a továbbiakban "clovis", azóta egy fiatal és briliáns zsidó filmes, Mathieu Kassovitz ("La haine" etc.) nyilvánosan kiállt amellett, hogy „az embereknek igenis figyelembe kell venni a bizonyítékokat, amelyek bennfentesek közreműködésére utalnak”.  Clovis szerint azonban sajnos a szemellenzők a legtöbb ember esetében fixen a helyükön maradnak. A legtöbb ember inkább hajlamos elhinni, hogy konspirátorok behálózták az ultra-korrupt, sorozatos szexuális agresszor Dominique Strauss-Kahnt, amire nincs, vagy nincs több mint feltételes bizonyíték, mint hogy elhiggye a bennfentesek 9-11-es szerepét, amire viszont hegyként tornyosulnak a fizikai, forensic, közvetett és közvetlen bizonyítékok.

 

A hallgatás vagy beletörődés azonban nem mindig korlátoltságot jelent. Sokan csak óvatosak. Mások félnek. Végül is mi a biztosíték, hogy a következő logikusan gondolkodó francia nem lesz Bigardhoz hasonlóan meghurcolva?

Az AOL internetes hírközlőszerv nemrégen listát közölt a tíz legtitkosabb, évtizedekre zárolt híres dossziéból. Ebben szerepelt többek között a John Kennedy elleni merénylet 1000 dokumentuma, a Dr. Martin Luther Kinget lehallgató és megfigyelő FBI dokumentumok (2027-ig zárolva), a Vatikán örökre titkosított irattára (kutató munkához esetleg másolatok kaphatók), az 1962-es „Operation Northwood” destabilizációs terv (melynek során a Pentagon felforgató tevékenységet -- fals flag operation -- tervezett az USA-ban, amit aztán Kubára fogva katonailag toroltak volna meg), és -- kinek meglepetésként, kinek várhatóan, de mindenkinek sokatmondóan -- a CIA és az FBI 2001. szeptember 11-re vonatkozó teljes dokumentációja, valamint az üggyel kapcsolatos minden tevékenysége -- a Clinton-éra teljes időszakát is beleértve.

 

*1 A Huffington Post 2006-ban 5 milliós banktőke beinjekciózása, majd további nagyberuházások folytán -- fokozatosan a bulvár sajtó színvonalához közelítve -- 2011-ben 315 millióért kelt el annak ellenére, hogy az internetes publikációkat értékelő Alexa nem sorolta az első száz web-magazin közé.

 

 

Addenda:

 

Daniele Ganser, svájci illetőségű modern történelem professzor  nyilatkozata szerint "a 911 hivatalos verziója és a vizsgálóbizottság konklúziója megbízhatatlan".  "My students and other people have always asked me: if this "war against terrorism" concerns indeed the oil and gas, the 911 attacks have also been manipulated, haven’t they? Or is it a coincidence that Osama Ben Laden’s Muslims have struck exactly at the precise moment that the occidental countries were starting to understand that an oil crisis was announcing itself? Therefore, I became interested in what had been written about September 11th and I also studied the official report that was presented in 2004. When we dig into this subject, we realize from the start that there is a big worldwide debate around what really happened on 911. The information that we have is not very precise. What makes one question this 600 page report is that the third tower that collapsed on that day is not even mentioned. The commission only talks about the collapsing of two towers, the Twin Towers. But there is a third 170 meters high tower that collapsed too; the WTC 7 tower. A small fire is mentioned concerning it. I have talked to professors who know very well the building structures; they say that a small fire cannot destroy such a big structure. The official story of 911 and the commission’s conclusions, are not reliable." (Daniele Ganser, professor of contemporary history at Bale University (Switzerland) and chairman of the ASPO -- Switzerland, published a landmark book about "NATO’s Secret Armies." According to him, during the last 50 years the United States have organized bombings in Western Europe that they have falsely attributed to the left and the extreme left with the purpose of discrediting them in the eyes of their voters. This strategy is still present today, inspiring fear for the Islam and justifying wars on oil).

 

In February of 2002 Silverstein Properties won $861 million from Industrial Risk Insurers to rebuild on the site of WTC 7. Silverstein Properties' estimated investment in WTC 7 was $386 million. This building's collapse alone resulted in a payout of nearly $500 million, based on the contention that it was an unforeseen accidental event. (posted by WAKE UP USA 8/21/2008 2:01:24 PM)

 

Demokrata szenátor Max Cleland, kitüntetett vietnámi veterán, a kevés tisztességes politikus közé tartozott. Mikor megbízást kapott, hogy részt vegyen a 9-11 Bizottságban, hamar észrevette, hogy hivatalos vonalon szabotálják a munkájukat -- akadályozzák a fontos dokumentumokhoz való hozzájutásukat és a felkért tanúk kihallgatását, ezért lemondta a kinevezését.  Az indok: "A vizsgálat kompromittálva van." Washingtonban rajta kivül ez senkit nem zavart. Former Senator Max Cleland was originally appointed to serve on the 9/11 Commission but resigned shortly after, having been appointed to the Board of directors of the Export-Import Bank of the United States. Prior to his resignation, he claimed that the Bush administration was "stonewalling" and blocking the committee's access to key documents and witnesses. A key figure in the widespread criticism of governmental opacity regarding 9/11, he was quoted as saying in November 2003: "I... cannot look any American in the eye, especially family members of victims, and say the commission had full access. This investigation is now compromised."

 

 

 

16. írás

Május 27

 

Ismét napok óta tüntetnek a grúz fővárosban és ismét nem vesz róla tudomást az amerikai média. Rohamrendőrök hada rendszeresen szétveri a fegyvertelen protestálókat, akik életüket kockáztatva újra és újra elözönlik Tbilisi utcáit és tereit. A RiaNovosti tudósítása szerint a Human Rights Watch nemzetközi emberjogi szervezet felszólítást tett közzé a kormány eljárásának felülbírálására, de még annyit sem sikerült elérnie, hogy a híradókban helyet kaptak volna az ijesztő helyszíni felvételek, amelyeket a Virginia államból sugárzó orosz adó, az RT többször is közvetített.

 

Az autokratikus, erősen Amerika- és Izrael-barát Szaakasvili-kormány ugyan több emberi jogok biztosítására alakult szervezet tagja -- többek között az European Convention on Human Rights deklarációjának is aláírója --, ennek ellenére nem vonatkoztatja magára a kitételt, miszerint a kormánynak kötelessége respektálni a gyülekezési szabadsághoz való jogot, és kötelessége tartózkodni minden olyan körülménytől, amely a tüntetők elleni túlkapáshoz vagy egyéb jogsértéshez vezethet. A tüntetés szétverése a korábbi bukott elnök Eduard Sevarnadze véleménye szerint "durva hiba" volt, annál is inkább, mert bebizonyította, hogy a kormányfő elszigetelt, és a nála szokásos módon elzárkózik minden fajta együttműködéstől. A rendőri brutalitásnak halálos áldozata és rengeteg sebesültje van, a börtönök megteltek és sokan, páran az ellenzéki vezetők köreiből is eltűntek -- családjaik hiába próbálják felkutatni őket.

 

Az ellenzék vezére, Anzor Burjanadze fia, aki részt vett a tüntetéseken úgy nyilatkozott, "Szaakasvili  (eljárásával) valójában diktatúrát támogatott." Szaakasvili öntelt, felelőtlen provokátor, akitől a népe évek óta próbál szabadulni. Washington és Tel Aviv saját égető szociális gondjaik megoldására használhatnák fel azt az összeget, amit hivatalban tartására és felfegyverzésére költenek.

 

A fortyogó grúziai helyzetről és a grúz-orosz konfrontációról olvasható még a Lapszemlék 2010 I. félév 14. írásban és a Lapszemlék 2009 I. félév 17. és 12. írásában.

 

Addenda

 

A 26-i tüntetés brutális szétverése az IMF-et kiszolgáló, bukott elnök, Eduard Sevarnadze véleménye szerint nagy hiba volt, annál is inkább, mivel ismét bebizonyította, hogy a kormányfő elszigetelt és együttműködésre képtelen.“This (clampdown on the opposition) was the Georgian authorities’ blatant mistake. You don’t have to be clever to disperse people with water cannons. [President Saakashvili] should have come out and talked to them, studied the situation, calmed them down, even if he did not succeed in it. But Saakashvili was not going to come to terms with the opposition. And this was not the first time. There were other events where he should have met the people, but he did not. (Former Georgian President Eduard Schevardnadze. Interview with the Russian daily Izvestia. May 26 2011)

 

“The opposition succeeded in assembling about 60,000 people on May 26 last year, but after that the authorities managed to intimidate society, and today there is not the same activity. Fear of authority is stronger than the revolutionary charge." the former president Eduard Schevardnadze said in an interview with the Asaval-Dasavali weekly. In the same interview the former president said that if he was in Saakashvili’s place he would voluntary retire, but added that Mikhail Saakashvili would never do that.

  

“Witnesses and even policemen say many people have been beaten to death, some of my friends have been arrested, there are dozens of opposition supporters that I can’t reach, and eight of my friends have simply disappeared. I cannot meet with reporters. Almost all Burdjanadze’s bodyguards and most of her supporters have been arrested. One of the opposition leaders, Irakly Batiashvili, is missing. They arrest everybody who dares to call Burdjanadze. [President] Saakashvili has basically endorsed dictatorship.” (Anzor Burjanadze, son of opposition leader Nino Burjanadze. May 25, 2011 [Burjanadze who was with his mother at a rally in the center of Tbilisi sent this text.])

 

 

15. írás

Május 13

 

Szórvány hírek szerint megkezdte tanúkihallgatásait az a központi esküdtszék, amelyet a  legnagyobb titoktartás közepette hónapokkal ezelőtt állított fel az Igazságügyi Minisztérium a WikiLeaks és alapítója Julian Assange ügyében. A vád szerint az 1917-es(!) drákói Kémkedési Törvényt megszegve jogtalanul nyilvánosságra hoztak bizonyos dokumentumokat, vagy felbujtók voltak hivatalos amerikai katonai és diplomáciai iratok megszerzésében. (Amennyiben ezek megfelelően lettek volna titkosítva, vagy szigorúan bizalmas iratokként lettek volna kezelve, akkor a jelenlegi eltulajdonításukkal vádolt személy, Bradley Manning(*1), vagy más illetéktelen, nem jutott volna hozzájuk és így médianyilvánosságot sem kaptak volna.)

 

Mint az korábban olvasható volt, a WikiLeaks bizalmi és biztonsági okokból úgy lett szerkesztve, hogy a beérkező tényfeltáró vagy visszaéléseket leleplező anyag küldője névtelen és személyében ismeretlen maradt a szerkesztők előtt.(*2) Az információs központ csak meghírdette az Interneten a célját, de nem foglalkozott anyaggyűjtéssel, amely kéretlenül is elárasztotta. Rövid időn belül önkéntes szakértők és elemzők százai foglalkoztak a világ minden tájáról érkező privát, gyakran bizalmas vagy titkos iratokkal -- az amerikai dokumentumok csak egy kis hányadot képviselnek, és publikálásukat Washington eredetileg jelentéktelennek, lerágott csontnak, legfeljebb kínosnak ítélte. Később ez azért súlyosbodott, mert valahol valaki észbekapott, hogy Assange informatív tevékenysége "az ellenség támogatásának" és közvetve hazaárulásnak nyilvánítva kiváló indok lehet arra, hogy "államvédelmi érdekre" való hivatkozással elfogadtassák a néppel az Internet központi szabályozásának szükségszerűségét. Erre egyébként már egy idő óta folynak háttér előkészületek, de mivel még nem került be a köztudatba, így csak az alternatív médiában olvasható némi tiltakozás ellene.

 

Az esküdtszék a legteljesebb titokban munkálkodik, a média és társadalmi, jogi szervezetek megfigyelőinek kizárásával -- mi lehet ennél félelmetesebb?  Az eljárás gyakran egy egész évet vesz igénybe és felmentésre nem szokott sor kerülni. A valószínűsége ugyan kicsi, de óriási szerencse lenne, ha az esküdtek között lennének, akik tavaly decemberben olvasták a Columbia Egyetem Felsőfokú Újságíró Iskola (Columbia University Graduate School of Journalism) tantestületének nyilvános levelét, amelyben a professzorok gondterheltségüket fejezték ki az Assange és WikiLeaks ellen indított bűnügyi eljárás eshetősége miatt:

"Bár a véleményünk megoszlik a WikiLeaks metódusát és döntéseit illetően, mi (alul írottak) úgy vélekedünk, hogy a diplomáciai sürgönyök WikiLeaks általi publikálása az (alkotmány) Első Törvénymódosítása által védett újságírói tevékenység. A WikiLeaks alkalmazottai ellen tervezett bármilyen eljárás, amelynek indoka, hogy mástól kaptak, birtokolnak vagy közreadnak titkos iratokat, veszélyes precedenst fog teremteni bármelyik kiadó vagy média szerv riporterei számára, potenciálisan befagyasztva a tényfeltáró újságírást és egyéb alkotmányos törvényhozás által védett aktivitást. Történelmileg nézve, mikor a kormány túlreagál titkos anyagoknak a sajtóban való közlésére, mindig sokkal károsabb az amerikai demokráciára nézve, mint maga a kiszivárogtatás ténye. Az Egyesült Államok és a sajtószabadságra vonatkozó Első Törvénymódosítás az egész világ számára mérvadó, és bíztatást ad számos ország újságírójának, hogy kockázatot vállaljon a transzparencia érdekében. A WikiLeaks-ügy vád alá helyezése óriási mértékben károsítaná Amerika tekintélyét a szabad sajtóért világszerte folytatott vitákban és elriasztaná azokat a zsurnalisztákat, akik Amerikától remélnek inspirációt. "

 

*1  Manning legjobb barátja, David House -- akivel "fizikáról, számítógép-elméletről és filozófiáról szoktak beszélgetni" --, az MSNBC-nek adott interjújában "generációnk etikai óriásának" nevezte. (House a Bradley Manning Support Network alapító tagja.)

*2 "WikiLeaks technology was designed from the very beginning to make sure that we never know the identities or names of people submitting material. That way the sources can be guaranteed that they remain anonymous, as far as we are concerned." (Julian Assange interview with ABC's "Good Morning America") 

 

A témában lásd még: Hidegvérrel című cikket a Jelenidő rovatban és a Lapszemlék, kommentárok 2010 II. félév 12. cikkét és itt az előző, 14. írást

 

Addenda

 

Candidate Obama championed transparency; President Obama has undertaken "the most draconian crackdown on leaks in our history," prosecuting more leak cases than all previous Administrations. The New Yorker's Jane Mayer looks at the case Thomas Drake, a whistleblower who faces 35 years in prison for allegedly leaking information to a reporter about NSA waste -- a turn Drake finds ‘Orwellian.’ "This was a violation of everything I knew and believed as an American. We were making the Nixon Administration look like pikers.” (Abby Zimet: Obama's Orwellian Turn: Whistle-Blowing=Treason)

“I’m a target. I’ve got a bull’s-eye on my back. I did not tell secrets. I am facing prison for having raised an alarm, period. I went to a reporter with a few key things: fraud, waste, and abuse, and the fact that there were legal alternatives to the Bush Administration’s ‘dark side’ -- in particular, warrantless domestic spying by the N.S.A. I actually had hopes for Obama. (. . .) But power is incredibly destructive. It’s a weird, pathological thing. I also think the intelligence community coöpted Obama, because he’s rather naďve about national security. He’s accepted the fear and secrecy. We’re in a scary space in this country.” (Thomas Drake former senior executive at the National Security Agency, the government’s electronic-espionage service, a registered Republican. [Drake said he had not only expected the President to roll back the prosecutions launched by the Bush Administration; he had thought that Bush Administration officials would be investigated for overstepping the law in the “war on terror.”] Jane Mayer)

 

“Ironically, Obama has presided over the most draconian crackdown on leaks in our history -- even more so than Nixon.” (Gabriel Schoenfeld: Necessary Secrets. [Schoenfeld, a conservative political scientist at the Hudson Institute, in his book “Necessary Secrets” (2010), argues for more stringent protection of classified information.  Jane Mayer])

 

 

14. írás

Május 11

 

Újabb magas szintű elismerés az őrizetben tartott Julian Assange-nak! A “WikiLeaks társalapítója és felelős szerkesztője” ezúttal elnyerte a “kimagasló bátorság az emberi jogokért való küzdelemben” aranyérmet, amelyet hivatalos indoklásként azért a munkásságáért kapott, amelyet „a kormányok (tevékenységének) fokozott áttekinthetősége és felelőssége érdekében” végzett. (Hozzátehetnénk, hogy elvi szinkronizmusban szenátor Obama választási hadjárata során hangoztatott, elnökként viszont semmibe vett céljával.)

 

Assange külön engedéllyel Londonba utazott május 10-én, hogy a Frontline klubban átvegye a Sydney Peace Foundation nagydíját. A non-profit békeszervezet Sydney városával és a Sydney Egyetemmel (The University of Sydney) közös döntés alapján ítélte neki a kitüntetést, értékelve azt a „rendkívüli eredményt”, amit a béke elérése érdekében tett az igazság (felfedése) révén.

 

Az ausztrál sajtóorgánum (Australian Associated Press) közlése szerint a tekintélyes szervezet egész 14 éves múltja során eddig csak négy kortársai közül kimagaslónak ítélt, globálisan példaképnek tekinthető egyéniséget méltatott a magas fokú elismerésre, köztük Nelson Mandelát és a Dalai lámát. (A Sydney Peace Foundation másik, évente osztott díját olyan híres békeharcosok kapták, mint Professor Muhammad Yunus (1998), Archbishop Emeritus Desmond Tutu (1999), Xanana Gusmao (2000), Sir William Deane (2001), Mary Robinson (2002), Hanan Ashrawi (2003), Arundhati Roy (2004), Olara Otunnu (2005), Irene Khan (2006) és Hans Blix 2007-ben.)

 

Az alapítvány igazgatója, professzor emeritus Stuart Rees a kitüntetés átadásakor méltatta Assange tevékenységét, amelynek során a volt újságíró kétségbe vonta a titkos kormányzás évszázados gyakorlatát, és kiállt a köz azon joga mellett, hogy belelásson az állami kártyákba.  Mint mondta, „WikiLeaks és Julian Assange lehetőséget teremtett egy új (információs) rendszer kialakítására és az információ szabad áramlására az újságírásban és (közvetve) a politikában.” Majd az Assange-ellenes nemzetközi eljárás miatti felháborodását nyíltan hangoztatva hozzátette, “ahelyett, hogy az ausztrál kormány démonizál egy ausztrál állampolgárt, aki nem követett el törvénysértést, jobban tenné, ha nem támogatná tovább Washington abbeli igyekezetét, hogy totalitárius állam módjára viselkedjen.”

 

Akik számára ismeretesek a Madame de Stael néven ismert svájci írónő azon szavai, „Az igazság keresése az ember legnemesebb elfoglaltsága; a publikálása (pedig) kötelesség., azok számára nyilvánvaló, mivel érdemelte ki Assange, hogy a globális szellemi és etikai elit vezércsapatába kerüljön. De az is nyilvánvaló, amire Rees professzor utalt, hogy „a béke és igazságért való harc elkerülhetetlen velejárói a konfliktus és a vita” – nem kevésbé természetesen a gyűlölködés, vetélkedés, rágalmazás és fizikai veszélyeztetettség.

 

 

Assange: "Én privát információt hozok nyilvánosságra vállalatokról a köznek, ingyen, és gazembernek tartanak."

Zuckerberg: "Én az önök magán információit adom ki a vállalatoknak, (jó) pénzért, és az Év Embere lettem."

 

Az aranyérem átvételekor Assange – akinek az említettekből bőven kijutott (pluszként Interpol körözés, magánzárkában tartás, vagyonelkobzás), és további villámokkal terhes viharfelhők gyűlnek a feje fölött -- a következőt mondta: “Ennek a díjnak és a Sydney Béke Alapítványnak az a valódi jelentősége, hogy kiemeli a béke és az igazság közti kapcsolatot. Nem választja a biztonságos, kellemes lehetőségét, hogy semmitmondó közhelyeket hangoztatva elkenjen bármi vitát. Helyette inkább a nehéz terepet választva támogatja azokat a szervezeteket és egyéneket, akik valamilyen módon közvetlenül részt vállalnak a küzdelemben. WikiLeaks és mi mindannyian egy generációs harcban vagyunk azért az indítványért, hogy a polgároknak joga és kötelessége lehessen ellenőrizni az államot.”

 

A témában lásd még: Hidegvérrel című cikket a Jelenidő rovatban és a Lapszemlék, kommentárok 2010 II. félév 12. cikkét

 

 

13. írás

Május 6

 

Létezik egy vitathatatlan, univerzális érvényű megállapítás: “Halott ember nem beszél.” Ennek változata annakidején az Újvilágban abban a sokatmondó formában volt ismeretes, ”a halott indián a jó indián”. A nézet az volt, minél több őslakos halott, annál szebb az élet az európai telepesek számára. A jelenlegi amerikai változat -- mikor híresség és hírhedtség, agresszió vagy reakció csak nézőpont kérdése – az arabokra vonatkoztatva úgy hangzik: „Dead men tell no tales.” A halottak nem mesélnek. Nem mondhatják el a maguk igazát. Nem védekezhetnek vádak, rágalmak ellen. A kormányrendelkezés szerint azokba az arab politikai vezetőkbe és népszerű vezéregyéniségekbe kell fojtani véglegesen a szót, akiket hivatalosan terrorizmussal vagy genocídiummal vádolnak és Sátánnak kiáltanak ki; a Kelet viszont ezzel szemben hazafinak, az imperializmus-ellenesség bajnokának tart és Allah (gyakran mártíromságra is kész) hű szolgájának.

 

Az egyik ilyen ambivalens figura volt az Irakban 2006 májusában likvidált Musab al-Zarkávi, akit a CIA az „Iraki al-Kaida” vezérének mondott és befolyásosnak, vérengzőnek, ördögi tervei kivitelezésében bravúrosnak állított be. Ismerősei szerint ugyan régen halott volt, a nyugati propaganda viszont azt harsogta, hogy rettegett tőle az egész régió, mivel nem kisebb szörnnyel, mint  Osama bin Ladennel kollaborált. Al-Zarkávi likvidálása után, júniusban részletesebben foglalkoztam vele (érdemes elolvasni: Ágyúval verébre – Washingtoni mítoszok), hogy miért kellett egyszer s mindenkorra elhallgattatni.  Ez az írás ismerteti a washingtoni sémát, miszerint az államhatalom könyörtelenül megsemmisíti nemcsak a szembeszegülőket (tényleges ellenségeit), hanem a terveinek kivitelezéséhez szükségből kreált fantom ellenségeit is, mint al-Zarkávit (és a jelenleg üldözött, Jemenben tartózkodó amerikait, Anwar al-Awlakit) és korábbi szövetségeseit, mint Szaddám Huszeint, bin Ladent vagy a halállistán levő Kadhafit.

 

Semmi kétség nem fér hozzá, hogy akinek levadászására F-16-os harci repülőgépet küldenek, és akire 270 kilós bombákat dobálnak, azt kormányszinten ítélték holtbiztos halálra. A mai napig is megválaszolatlan, de nem is firtatott kérdés, hogy miért? Miért kellett egy vagyont költve likvidálni egy elszigetelt, bujkáló, a média következetes állítása szerint csupán maréknyi követővel harcoló gerillát, vele 4 másik személyt és egy 5 év körüli kislányt?  Tényleg azért, mert ő lett volna a rettegett, befolyásos, mindenhol jelenlevő arab felforgató, aki híd volt az al-Kaida és Szaddám Huszein között, sőt polgárháború-félét robbantott ki a megszállt Irakban? Vagy éppen ellenkezőleg, azért kellett likvidálni, mert ezeknek a média által buzgón kürtölt washingtoni híreszteléseknek egyike sem volt igaz, és ez kiderülhetett volna? (Ágyúval verébre – Washingtoni mítoszok)

Salvador de Madariaga spanyol író, történész és diplomata azt írta, “soha senki nem volt képes a népeket  (folyamatosan) háborús állapotban tartani hazugságok nélkül”. Különösen a mai aszimetrikus háborúk idején az erősebb fél jogot formál, hogy a leigázásra ítélt ellenfél hőseit is kijelölje, és a propaganda hazugságai révén akár világviszonylatban is híressé vagy hírhedtté tegye – majd ha az érdeke úgy kívánja, egyszerűen legyilkolja.

 

Mint az EMPIRIÁban korábban olvashatták, Megan Stacks, a Los Angeles Times újságírója figyelmeztette honfitársait, hogy Bagdad megszállása óta az amerikai közel-keleti politikával elégedetlen arabok tömegesen szimpatizálnak a volt elnökkel: "A saját kormányukat az amerikai érdekek kiszolgálásával vádló nép Szaddám Huszeint egyre inkább az Amerikával szembeszálló hős arab vezérnek tekinti.”  (. . .) A Közel-Keleti népeknél az agyonmanipulált amerikai tv nézőkhöz viszonyítva sokkal korábban, a tárgyalást messze megelőzően helyrebillent Szaddám Huszein megítélése.

 

Ian Pannell, a BBC News kairói tudósítója erről a következőket írta:

 

„Az arab világban rengeteg egyszerű ember számára Szaddám Huszein csodálatraméltó (ember) volt, ha nem is különösképpen szeretetreméltó. Aktív és elszánt támogatója volt a palesztin ügynek, és sokan erőskezű uralkodónak látták, aki ellent mert mondani mind Amerikának, mind pedig Izraelnek. (. . .)  Az Egyesült Államok vezette invázió iránti oppozíció majdnem egyöntetű a régióban. Így aztán nem meglepetés, hogy (Szaddám Huszein) tárgyalása igazságtalannak volt elkönyvelve, illetve úgy, mint a „győztesek igazságszolgáltatásának” gyakorlati alkalmazása. Számos arab kormány és nép tekintett úgy a jogi eljárásra, mint amit Washington kezdeményezett és (mindvégig) kontrollált.”

 

Szaddám Huszein „aktív és elszánt támogatója volt a palesztin ügynek”, akárcsak bin Laden és a már évtizedekkel ezelőtt levadászásra ítélt Kadhafi. Bin Laden a következőt mondta ennek kapcsán a CNN-nek egy 1997-ben adott interjúban:

 

„Az Egyesült Államok bűne, hogy különböző mértékkel mér. El akarja foglalni az országainkat, el akarja rabolni az értékeinket, ránk erőszakolja az ügynökeit, hogy uralkodjanak rajtunk, és elvárja, hogy mindebbe beleegyezzünk. Ha visszautasítjuk, azt mondja, hogy terroristák vagyunk. Mikor a palesztin gyerekek köveket dobálnak az izraeli megszállókra, az USA azt mondja, hogy terroristák.  Viszont mikor Izrael bombázta Libanonban az ENSZ épületét, ami tele volt (menekült) gyermekekkel és asszonyokkal, az USA megakadályozott minden Izrael elítélését szorgalmazó tervet.”

 

Bin Ladent állandóan  terrorizmussal vádolták, bár konkrétan soha senki nem bizonyította, hogy más szerepet is betöltött volna, minthogy inspirációul szolgált és anyagi támogatást nyújtott azoknak, akik felvették a harcot először a szovjetekkel, majd az Új Világrend kolonizálóival. Közvetlen a 9-11-es terrortámadás után a nyugati média közölt egy-két interjút, amelyekben bin Laden tagadta, hogy bármi köze lett volna hozzá, később azonban “ellenőrizhetetlen forrásból származó” videófelvételek láttak napvilágot, amelyeken egy-egy hozzá hasonló típus a fordítás szerint állítólag úgy nyilatkozott, hogy részese volt. Természetesen a média egy idő után csak ezeket a kétes származású videókat játszotta be, amelyeknek hitelességéért egyetlen tv adó sem vállalt felelősséget -- még a legtöbbet nyilvánosságra hozó Al Dzsazíra sem.

 

Tévednek, akik azt hiszik, hogy az arab népek nem tudják, mire megy ki a játék. Obama képe alatt a felirat:

"ÉN CSAK A MUZULMÁN VILÁG TERMÉSZETI ÉS GAZDASÁGI KINCSEIT AKAROM MEGSZEREZNI"

Photo: Khalid Tanveer. AP.

 

A pbs.org-flashpointsusa jóvoltából viszont mai napig is elérhető az Interneten az az eredeti Al-Dzsazira interjú, melyben 2001. szeptember 16-án bin Laden tagadta az ellene hangoztatott vádakat: “Biztosítani akarom a világot, hogy nem én terveltem ki a minapi támadásokat, amelyek úgy tűnik, személyes indokok miatt lettek (bizonyos) emberek által tervezve.” Szeptember 28-án a Karachi Ummat-nak adott interjújában azt mondta, bárki, aki elkövette a szeptemberi támadást, nem barátja az amerikai népnek, mivel egyszerű amerikaiak lettek az áldozatai. Rámutatott, valószínűbb, hogy belső ellenállók, az amerikai rendszerrel elégedetlen személyek voltak az elkövetők, vagy "más rendszernek" dolgozók, olyanok, akik a jelenlegi évszázadot az iszlám és a kereszténység közti konfliktus évszázadává akarják tenni a saját civilizációjuk, nemzetük, országuk vagy ideológiájuk érdekében. (Az eredeti nyilatkozat az itteni addendában olvasható.)

 

Abszolút lehetetlen, hogy amennyiben az ő irányítása és szervezése révén valósult volna meg, vagy bármilyen formában részt vett volna a világviszonylatban legbravúrosabb, legkomplikáltabb, technikailag és kivitelezésében mindeddig legmagasabb szintű terrorcselekményben, akkor azt ne írta volna a maga, az al Kaida és még inkább Allah dicsőségszámlájára. Ugyanígy abszolút lehetetlen, hogy ha az amerikai államszervek azt hitték volna, bin Laden volt a tettes, évekig ne lett volna az FBI legfontosabb körözötteinek (’most wanted’) listáján, vagy hogy Bush egy elnöki sajtókonferencián azt közölte volna, nem érdekli, hogy hol van, még csak nem is foglalkozik vele. Nem furcsa és érthetetlen hozzáállás?  Nem felelőtlen?

 

Hasonlóképpen érthetetlen, hogy Izrael akkori miniszterelnöke, Arial Sharon a rettegett bin Laden elfogatásának szorgalmazása helyett azt mondta 2002 őszén: „A legnagyobb segítség, amit az USA tehetne Izraelnek, ha megdöntené Szaddám Huszein iraki rezsimét.”  Vajon hogy vehette a miniszterelnök teljesen biztosra, hogy a zseniális terrorista bin Laden nem tervez a Knesszet ellen hasonló támadást, mint korábban a Pentagon ellen? Honnan tudta megnyugtató bizonyossággal, hogy a "kicsiny és védtelen" Izrael nincs tőle veszélyben? Ez csak két esetben lehetséges. Vagy tudta, hogy nem bin Laden volt a 9-11-es támadás géniusza, tehát nincs mit tartani tőle, vagy azt tudta, hogy a veseelégtelenségben és egyéb komoly szervi betegségekben szenvedő, szimbólummá vált szaúdi milliomos csendben megtért őseihez.

 

Milyen jó is egyeseknek és mekkora szerencse némely kormányoknak, hogy a halott ember nem beszél!

 

Addenda:

 

“Whoever committed the act of 11 September are not the friends of the American people. I have already said that we are against the American system, not against its people, whereas in these attacks, the common American people have been killed […] The United States should try to trace the perpetrators of these attacks within itself; the people who are a part of the US system, but are dissenting against it. Or those who are working for some other system; persons who want to make the present century as a century of conflict between Islam and Christianity so that their own civilization, nation, country, or ideology could survive.” (Osama Bin Laden interviewed by the Karachi Ummat, an Urdu language newspaper. September 28, 2001. [Save for one doubtful video, Bin Laden never took credit for 9/11. In fact, he repeatedly denied any responsibility for those mass murders. The US Foreign Broadcast Information Service, a component of the CIA, translated the interview.])

 

Hivatalos ígérete ellenére az amerikai és az angol kormány soha nem dokumentálta, hogy bin Laden és hívei lettek volna az USA elleni merénylet elkövetői, sőt az FBI 2006-os közlése szerint nem is létezett komoly bizonyíték bin Laden és a 9-11 közti kapcsolatra. The US and British governments promised to produce a “white paper” to prove that Osama bin Laden and his suicidal band of Islamic fanatics committed these atrocities.  But these promises have been flushed down the memory hole.  While the FBI puts bin Laden at the top of the international most wanted list, he is not actually wanted for 9/11 because, as the FBI chief of investigative publicity shockingly admitted in June 2006, “The FBI has no hard evidence connecting Bin Laden to 9/11.” (Morgan Reynolds: 9/11, Texas A&M University, and Heresy. 2006)

 

A neokonzervatívok szócsöve, Paul Wolfowitz a kormány türelmetlen és agresszív terveit indokolva többször is hivatkozott a "nemzetközi al Zarkávi hálózatra", amely a valóságban soha nem létezett:

BBC: What some people in the demonstrations I would guess are concerned about is if it does come to a conflict as you say, is the issue that the risk of the conflict. I think it's been reported recently that Secretary [Donald] Rumsfeld has in his drawer a list of risks which include the possibility that Saddam Hussein could actually use his suspected weapons of mass destruction, that the war itself would be protracted and enormously destabilizing. What's your response to that?

Wolfowitz: First of all the risk is there, but the risk grows the longer we wait. If that means let's just keep waiting until he has more and more weapons and more and more connections to terrorists. The [Abu Musab al-] Zarqawi network which was involved in the operation in London has multiplied by many other networks and tentacles. It seems to me it's a formula for just having a bigger conflagration later. (Deputy Defense Secretary Paul Wolfowitz. Interview on BBC. February 19, 2003)

 

 

 

12. írás

Április 28

 

Izrael természetes gáz szükségletének 40%-át Egyiptomból kapja, méghozzá a volt Mubarak-kormánynak köszönhetően mai napig is kedvezményes áron. (A politikai feltételek mellett a gázszolgáltatás folyamatos biztosítása is szerepelt Hillary Clinton listáján, mikor Kairóba sietve a mézesmadzag húzogatás során további katonai és egyéb segélyt ajánlott az ideiglenes vezetőgárdának.)  Az Egyiptom számára előnytelen üzlet mindig is sokak begyében volt, ami végsőkig elszánt polgárokat alkalomadtán szabotázsakciókra késztetett. Az Izraelen kívül Jordániába is szállító gázvezetéket Mubarak távozását követelők már februárban felrobbantották, majd a Reuters április 27-i a jelentése szerint Arish közelében ismét fegyveres támadás érte. A nap folyamán a tűzoltóság reménytelenül küszködött a toronymagas lángoszlopokkal.

A szabotázsakció időzítése nem véletlen: figyelmeztetést jelent az igazságügyi hatóságoknak is, ugyanis éppen folyamatban van a volt energia miniszter és vele hat másik magas rangú állami hivatalnok tárgyalása azon szép kis összeg sikkasztása ügyében, amely az egyik izraeli gázüzleteléssel kapcsolatban ütötte egyesek markát. A panama során Egyiptom 714 millió dollárt veszített,  azon kívül egy egyiptomi üzletember az üzlettől elesve komoly személyes kárt szenvedett. A dolog pikantériája, hogy míg Egyiptom a szegény, állandó csőd szélén álló országok egyikeként az ENSZ 2010-es Humán Fejlettségi Indexében a közepes fejlettségű országok között szerepel, és az összesített listán a 101. helyen kullog, addig a gazdag, jólétben fürdő Izrael (amelynek jövedelme, GNI per capita, és iskoláztatottsága a 4. helyet elfoglaló Amerikáéhoz közelít) a nagyon fejlett országok(*1) rubrikájába tartozik, és 169 ország közül az előkelő 15. helyen áll -- tehát egyáltalán nem lenne szüksége Egyiptom jótékonykodására.

 

*1 Magyarország a 36. helyen áll

 

Addenda:

 

Four gas contracts have been signed with Israel since the formation of East Mediterranean Gas (EMG), a privately owned consortium responsible for exporting Egyptian gas to Israel. At present, EMG supplies Israel Electric Corporation with 45 per cent of its gas needs. Exporting gas to Israel has been hotly debated for several years. Oil experts have repeatedly underlined that the terms under which Egyptian gas is sold to Israel are unfair and that it is sold at a marginal price compared to international standards. Negotiations between the Egyptian Ministry of Petroleum and EMG on price adjustments have been reported but no concrete results have yet been reached. (Line Interrupted. Al-Ahram. April 28-May 4)

 

11. írás

Április 21

 

Vajon Barack Obama szégyenkezik néha maga miatt -- esetleg szeretné leköpni magát --, vagy éppenséggel önelégültté teszi, hogy elnökjelöltként sikeresen félrevezette és elnökként nap mint nap kijátssza a békére, az alkotmány érvényesítésére és igazságosabb részesedésre vágyó népet? Ki tudja. Ha gyanúsan sikeres karrierje során idővel kiveszett is belőle a szégyenérzet, az image-kreálói rájöttek, hogy ezt titkolni, takargatni kell.

 

A lecke fel volt nekik adva, ugyanis az elnök a napokban ismét elfogadott egy kitüntetést, amit vissza illett volna utasítania.  Ezt azért kapta -- nem én találtam ki hat konyak után --, hogy nyíltabbá és transzparensé tette az új kormányt! Mármint Obama? A jelenlegi kormányt? Azt a kormányt, amelynek védelmi minisztériuma az ENSZ mandátuma ellenére még az emberjogi szervezetek tisztségviselőit sem engedi a vizsgálati fogságban tartott, lelkileg, fizikailag, szellemileg meggyötört Bradley Manning látogatására?(*1) Amelynek igazságügyi minisztériuma titokban állított fel egy esküdtszéket a WikiLeaks ausztrál állampolgárságú főszerkesztője és kiadója, Julian Assange elítélésére? 

 

Az elképesztően cinikus mentalitás példája azonban tovább, egészen az abszurdig fokozódott. Ugyanis a USA Today gyermektenyérnyi közlése szerint Obama privát találkozón, zárt ajtók mögött, a média és bárminemű közérdekű képviselet kirekesztésével vette át a „Bass’s group és mások” által neki ítélt díjat. Az image-kreálók ezt úgy ítélték meg, hogy a nyitott és transzparens washingtoni kormányzást 'ideiglenesen felfüggesztve' hallgatni kell a kínos dolgokról, ha elhallgatható, el kell tussolni, ha eltussolható. . .

 

Ironikusabb vagy abszurdabb ez az eset, mint a tavalyi, mikor Obama egy fegyveres megszállást folytatva (Irak), egy háború fokozását és kiszélesítését előkészítve (Afganisztán) és szuverén országok (mint Pakisztán és Jemen) tetszésszerinti bombázása közepette elfogadta a Nobel-békedíjat?  Vagy nagyon is hasonló? Az elnök lojalistái egyetlen, bár gyatra mentségéül hozhatják fel, hogy nem az első politikus, akinek kitüntetése világraszóló megrökönyödést keltett -- Menachem Begin, Henry Kissinger vagy a széplelkű intervencionista elnökök, Woodrow Wilson(*2) és Theodore Roosevelt(*3) vezetik a listát.

 

Számunkra viszont inkább az az említésre érdemes, hogy olyan rendkívüli egyéniség is akadt, aki visszautasította a Nobel-bizottság botrányosan elfogult, tömegmanipulációs szándékú jelölését. A vietnámi Le Duc Tho 1973-ban Kissingerrel megosztva nyerte el a békedíjat azért a rendkívüli erőfeszítésért, amelyet a Párizsi Béke Egyezmény megkötése mellett "a nemzetközi diplomácia eredményessége és a népek közötti együttműködés érdekében tett".  Ő azonban lemondott a saját díjáról -- micsoda égés lehetett Kissingernek --, azzal indokolva, hogy "még nincs béke" Vietnámban. Elvben lehetséges, hogy nem akart előre inni a medve bőrére, de sokkal valószínűbb, hogy nem volt hajlandó egy díszpódiumon állni a  800 ezer halottat követelő kambodzsai szőnyegbombázás miatt (is) háborús bűnösnek tartott Kissingerrel.(*4)

 

*1 Obama a Nobel-békedíj átvételekor azt a meggyőződését hangoztatta, hogy mivel az Államoknak hadviselés terén továbbra is példamutatónak (?) kell lennie, ezért megújította Amerikának a Genfi Egyezmény iránti elkötelezettségét. Köztudott, hogy az egyezmény valójában mennyit ért. . . bár az áldozatok tényleges számát soha nem fogjuk megtudni.

*2 James W. Loewen azt írta a Hazugságok, amiket nekem a tanárom tanított című könyvében (Lies my teacher told me), hogy  Wilson politizálásának ismertetése során a tankönyvekből szándékosan kihagyják személyének és ideológiájának két antidemokratikus megnyilvánulását: rasszizmusát, amelynek következtében szegregálódott a központi kormányt, és intervencionizmusát, aminek következtében katonai  agressziók sorozatát indította idegen államok, elsősorban Latin-Amerikai országok ellen.  Az utóbbiról így ír a  Wikipedia: "Between 1914 and 1918, the United States intervened in Latin America, particularly in Mexico, Haiti, Cuba, and Panama. The U.S. maintained troops in Nicaragua throughout the Wilson administration and used them to select the president of Nicaragua and then to force Nicaragua to pass the Bryan-Chamorro Treaty. American troops in Haiti, under the command of the federal government, forced the Haitian legislature to choose the candidate Wilson selected as Haitian president. American troops occupied Haiti between 1915 and 1934. Wilson ordered the military occupation of the Dominican Republic shortly after the resignation of its President Juan Isidro Jimenes Pereyra in 1916."

*5  A hódító háborúkra uszító Roosevelt azt írta, "Alapvetően az expanzió oka a béke indoka.", és Amerikát a "nagy progresszív kolonizáló országok" közé sorolta -- Anglia és Németország oldalán. Szintén Expansion and Peace című írásában olvasható, hogy csak a civilizált népek háborús képessége tud békét biztosítani a világnak.  

*4 Obama egészen másképp ítéli meg Kissingert, akit személyes nagyra becsüléseként tanácsadói közé választott, sőt időnként bizalmas államközi küldetéssel is megbízott -- többek között Oroszországba. George W. Bush, aki szintén tanácsadójaként alkalmazta, azt mondta róla, Mr. Kissinger népünk egyik legeredményesebb és legrespektáltabb közalkalmazottja. És ez még nem is egy nekrológ zárómondata volt!

 

 

Addenda

 

The 1972 (peace price) choice -- US Secretary of State Henry Kissinger -- had presided over the carpet bombing of Cambodia. (. . .) Mr. Kissinger was rewarded on the same grounds in 1973 for securing the withdrawal of US troops from South Vietnam. It was not however before the illegal carpet-bombing of Cambodia in 1969 and 1970, killing, according to some estimates, perhaps as many as 800,000 civilians. Some commentators have wryly noted that winners such as Kissinger and Israeli prime minister Menachem Begin, who won in 1978 and ordered Israel's bloody invasion of Lebanon in 1982, are about as peaceful as the founder himself. Alfred Nobel made much of his money, after all, through his invention of dynamite. (Clare Murphy: The Nobel: Dynamite or damp squib? BBC News Online. October 8, 2004)

The CIA's involvement in the 1973 coup which toppled the elected Chilean leader Salvador Allende and brought General Augusto Pinochet to power is well documented. "I don't see why we need to stand by and watch a country go Communist due to the irresponsibility of its people," Mr Kissinger once famously uttered.

 

To counter opposition to the war at home, (Woodrow) Wilson pushed the Espionage Act of 1917 and the Sedition Act of 1918 through Congress to suppress anti-British, pro-German, or anti-war opinions. He welcomed socialists who supported the war and pushed for deportation of foreign-born radicals. Citing the Espionage Act, the U.S. Post Office refused to carry any written materials that could be deemed critical of the U. S. war effort. Some sixty newspapers were deprived of their second-class mailing rights. (Wikipedia)

 

When President Barack Obama took office, in 2009, he championed the cause of government transparency, and spoke admiringly of whistle-blowers, whom he described as “often the best source of information about waste, fraud, and abuse in government.” But the Obama Administration has pursued leak prosecutions with a surprising relentlessness. Including the Drake case, it has been using the Espionage Act to press criminal charges in five alleged instances of national-security leaks -- more such prosecutions than have occurred in all previous Administrations combined. The Drake case is one of two that Obama’s Justice Department has carried over from the Bush years. (Jane Mayer: The Secret Sharer -- Is Thomas Drake an enemy of the state? The New Yorker.  May 2011)

 

"This is the Nobel committee giving Obama the 'you are not George W. Bush' award. Unfortunately Obama is continuing many of the same policies of Bush and is in fact expanding the war in Afghanistan rather than ending it." (Brian Becker, national coordinator of Act Now To Stop War and End Racism. 2009)

 

"The defendants in this case seized Jose Padilla from a civilian jail and hid him away in a military brig precisely to keep the courts from interfering with the terrible things they were doing to him. By granting the defendants legal immunity for their cruel acts, the district court vindicated their deliberate efforts to circumvent the Constitution," said Ben Wizner, litigation director of the ACLU National Security Project. "If the law does not protect Jose Padilla – an American citizen arrested on American soil and tortured in an American prison – it protects no one." (ACLU Appeals Dismissal of Lawsuit Seeking to Hold Government Officials Accountable For Torture of Jose Padilla -- Courts Must Not Abdicate Responsibility to Uphold the Law. June 8, 2011) [Padilla was taken from a U.S. jail in 2002 by military agents, declared an "enemy combatant" and secretly transported to a military brig in South Carolina. He was imprisoned without charge for nearly four years, kept in complete isolation, subjected to extreme abuse and was unable to communicate with his lawyers or family for two years. The illegal treatment included forcing Padilla into stress positions for hours on end, punching him, depriving him of sleep and threatening him with further torture and death.]

 

Protect Whistleblowers: Often the best source of information about waste, fraud, and abuse in government is an existing government employee committed to public integrity and willing to speak out. Such acts of courage and patriotism, which can sometimes save lives and often save taxpayer dollars, should be encouraged rather than stifled. We need to empower federal employees as watchdogs of wrongdoing and partners in performance. Barack Obama will strengthen whistleblower laws to protect federal workers who expose waste, fraud, and abuse of authority in government. Obama will ensure that federal agencies expedite the process for reviewing whistleblower claims and whistleblowers have full access to courts and due process. (Senator Barack Obama's presidential campaign program. 2008)

 

 

10. írás

Április 10

 

 Újabb gyöngyszemmel szaporodott  a 9-11-es eseményekkel kapcsolatos elszólásokat gyűjtők jegyzetfüzete. A YouTube jóvoltából elérhetővé vált a CNN egyik élőben közvetített riportjának részlete, amelyben az interjú alanya, Tim Roemer volt kongresszusi képviselő emlékezett vissza a megdöbbentő és tragikus napra. A 2001. szeptember 11-én történt terrortámadás vizsgálóbizottságának egykori tagja a riporter kérdésére bevallotta, hogy bizony többször is félt és aggodalmaskodott az akkori helyzet miatt, különösen azon az estén, mikor (másokkal együtt) a Pentagon erődítménye előtt állt, „amelyet széles sávban felhasított egy rakéta, egy repülőgép -- azokra gondolva, akik meghaltak a gépen és a földön. . .”

 

Amit felhasított egy „rakéta”?

  

Roemer hiába korrigálta rögvest önmagát, szinte automatikusan -- az elszólás megtörtént. Ráadásul egy olyan személy részéről, aki a George W. Bush által jóváhagyott bizottság megbízható tagjainak egyikeként hónapokig foglalkozott a terrortámadás utólagos vizsgálatával, és tisztában kellett hogy legyen mindazokkal a tényekkel, amelyek ellentmondtak a támadó repülőgép elméletének. Hirtelen felszínre tört az elfojtott tudatalatti? Miért is ne? Nem csak vele fordult ez elő. Valahol az agysejtekben eltemetve nyilván ott volt, és az évekkel későbbi interjú során hirtelen kibukott belőle a végzetes „rakéta” szó, amely azokban a feszültséggel teli első napokban az ország egyik leghíresebb emberének szájából is kicsúszott a kamerák előtt. Ez az ember a védelmi miniszter, Donald Rumsfeld volt.

 

(Kép: Rumsfeld  a Pentagon megtámadott szárnyát szemrevételezve, a méret láttán ösztönösen "rakétaként" említette a becsapódott gépet. Az  alagútszerűen áttört épületfalon kívül sem a (letört) hatalmas felületű szárnyak, sem a farokrész, sem egyéb jellegzetes roncsmaradvány nem volt, ami egyes helyszínelő riportereket és szemtanúkat is arra a következtetésre juttatott, hogy nem lehetett az eltérített Boeing 757-es.)

 

Az elszólás-gyöngyszemek egyike nem másnak, mint Bush elnöknek köszönhető: a tragikus esemény 5. évfordulója alkalmából potyogtatta el: "I want to thank the leaders for joining Laura and me and the Vice President and his wife, Lynne, as we commemorated the -- a day that really helped -- or it did define our nation, which is 9/11/2001." (Meg akarom köszönni a vezetőségnek, hogy csatlakoztak Laurához és hozzám és az elnökhelyetteshez és feleségéhez, Lynne-hez, amint emlékeztünk a -- egy napra, amely igazán segítette -- vagy (inkább) meghatározta nemzetünket, amely (nap) 9-11-2001.)

 

Bush elszólása valójában csak megerősítette, amit az elfogulatlan megfigyelők idővel -- a sokkhatás elcsitulásával és a dezinformáció ködének fokozatos oszlásával -- realizáltak: a szeptember 11-ei támadás “segítette”, illetve lehetővé és elfogadtathatóvá tette az egypólusú Új Világrendet célul kitűző kormányprogram megvalósítását. Ahogy Rumsfeld a New York Timesnak 2001. október 12-én nyilatkozta, 9-11 olyan lehetőséget kreált, mint amilyent a második világháború teremtett a világ átalakítására.

 

 

Addenda

 

Physical evidence was taken away under lock and key and destroyed almost in its entirety. (. . .) This goes double for the attack on the Pentagon. There was a dearth of visible debris on the relatively unmarked lawn, where I stood only minutes after the impact. Beyond this strange absence of airliner debris, there was no sign of the kind of damage to the Pentagon structure one would expect from the impact of a large airliner. This visible evidence or lack thereof may have also been apparent to the secretary of defense, who in an unfortunate slip of the tongue, referred to the aircraft that slammed into the Pentagon as a "missile." Karen Kwiatkowski: Assessing the Official 9/11 Conspiracy Theory)

 

Steve Beckow vázlatosan felsorolt egy pár lehetetlenséget, hiányosságot és ellentmondást annak bizonyságául, hogy a Pentagont nem utasszállító gép, hanem -- Rumsfeld és Roemer 'Freud-i elszólásának' megfelelően – rakétatalálat érte szeptember 11-én.

 

9. írás

Március 20

 

 Mit tud az átlag amerikai a Líbiai helyzetről? Amit a média sulykol az agyába: Kadhafi “rossz ember”, sőt, mint afféle diktátor, népirtástól sem riad vissza. Ezért kell bármilyen eszközzel megoldani a jelenlegi, polgárháborúval fenyegető “válsághelyzetet”. Humanitárius beavatkozásról lenne tehát szó, ahogy az amerikai kormánypropaganda próbálja feltüntetni?

Gerald Celente, politikai trend megfigyelő úgy vélekedik, hogy az USA kormányának kisebb gondja is nagyobb annál, mint a líbiai lázadók vagy a menekülő vendégmunkások sorsa. “Az egyetlen indok, amiért (Washingtonban) Líbia iránt érdeklődnek, az az olaj. Hallotta valaki is, hogy azok miatt háborogtak és ordibáltak volna, akik a múlt héten Elefántcsont Parton vagy Szudánban lettek meggyilkolva?  Azt viszont már hallottuk, hogy Hillary Clinton felajánlotta, Líbiában bármit hajlandók megtenni bárkinek, aki (amerikai) segítségre szorul.” Ajánlotta ezt annak ellenére, hogy az amerikai középosztály életszínvonala lefelé tendál, a szegények és otthontalanok száma pedig rohamosan növekszik, ráadásul egyelőre fogalma sincs, valójában kiket is pártfogol, ki az állítólagos ellenzék és mit akar. Celente szerint “hihetetlen mérvű ez a hipokrízis”, melynek során a nyugati világ mindenáron Kadhafi fejét akarja, viszont ilyesmiről szó sincs Egyiptom, Bahrain, Tunézia vagy Jemen államfői esetében. “Hogy ez miért van így?" -- teszi fel a kérdést. "Az olaj miatt. Talán azt hiszi bárki is, hogy Irakban lennénk, ha a fő exportja brokkoli lenne?”

 

John Laughland, akinek politikai elemzései rendszeresen olvashatók a vezető brit lapokban, rámutatott, hogy a líbiai helyzet nem indokolja a katonai beavatkozást. Mint mondta -- és ez még a tv híradókból is felmérhető volt -- a violencia szintje “viszonylag alacsony”, és “semmi esetre sem globális kihatású, ami normál körülmények között indokolttá tenne egy (koalíciós) intervenciót”. A lézengő, ténfergő kézifegyveresek kisebb csoportjairól, teherautókon száguldozó, hőzöngő, győzelmi jelet mutogató ifjoncok 80-10 fős csapatairól készült felvételekből leszűrhető a következtetés, hogy a média szerinti ‘rebellisek’ még az észak-keleti országrészen -- amelyet a globális média nekik tulajdonít -- sincs tömegbázisa.

 

Éppen ezért a külföldi felderítőkkel együtt privát milíciák és biztonsági kommandósok is lettek átdobva az egyiptomi határon. . . A felforgató tevékenységre bizonyítékuk szolgál és egyben a fejetlenségre is jellemző, hogy a hónap elején a Brit Különleges Légi Szolgálat hét tagú csoportját és egy angol diplomatát, akik saját bevallásuk szerint titkos diplomáciai küldetést teljesítettek, éppen azok a lázadók fogták el, akikkel állításuk szerint kapcsolatot akartak felvenni.  A hirtelenjében alakult Forradalmi Nemzeti Tanács, amely az ügyet kézbe vette, a Tripoli és London közötti (Tony Blairnek köszönhető) korábbi szoros kapcsolat ellenére -- vagy éppen azért -- nem volt hajlandó tárgyalásba bocsátkozni a brit delegációval.  Annak ellenére, hogy Hillary Clinton a rebellis csoportok lángpallosú védangyalának szeretné feltüntetni magát, a Forradalmi Tanács közölte, hogy minden fajta külföldi beavatkozást elutasítanak, és ennek megfelelően a fegyverekkel, térképekkel és négy különböző országból származó hamis útlevelekkel ellátott díszes társaságot a BBC riportja szerint március 6-án kiutasították az országból. Ha még az állítólagos ellenzék sem akar nyugati beavatkozást, akkor kit is védelmeznek Tomahawk rakétákkal  a koalíciós országok?

 

Az amerikai alkotmány egyik kitétele, hogy egy másik ország megtámadása csak abban az esetben indokolt, amennyiben közvetlenül veszélyeztetett a nemzet biztonsága. Ezért kreálta és hangoztatta a Bush kormány Afganisztán esetében a ‘terror veszélyt’ (9-11, al-Kaida, Tálibok), és ezért tüntette fel Irak megtámadását is önvédelemnek (tömegpusztító fegyverek, al-Kaida kapcsolat). Az Obama kormánynak Líbiai esetében hasonló, de mégis valami más magyarázatot kellett találni. Az öregségére szószátyár, demagóg Kadhafit is veszélyes „őrültnek” nyilvánították, mint Szaddám Huszeint, fő bűnének azonban nem világveszély okozását,  hanem egy polgárháború kirobbantásának lehetőségét rótták fel. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy Tripoli és a nagy városok Kadhafit és a kormányt támogatták, mikor az egyetlen renegát Bengháziban elkezdődött a (fundamentalisták és vallási fanatikusok által is üdvözölt) rebellió.

 

Párizsban, Londonban és Washingtonban mindenki igyekszik elfelejtkezni róla, pedig kezdetben még az amerikai NBC adó is bejátszotta – az új tulajdonosai által ’mérsékeltebbé’ vált Al Dzsazíra többször is --, hogy napokon keresztül milliók tüntettek Kadhafi mellett, aki nem csak az Afrikai kontinensen teremtette meg valamikor koldus szegény népének a legmagasabb életszínvonalat, hanem az olaj és víz államosításának hasznából az arab országok közötti rangsorolásban is az 5. helyre tornászta fel. Sokan irigyelték azokat a szociális juttatásokat -- többek között állami lakás hozzájárulás, ingyenes egészségügy ellátás és oktatás, kedvezményes állami kölcsön --  amiket a vallási konfliktusoktól és szélsőségektől  mentes, szekuláris állam berendezésű Líbia polgárai élveztek. Nem csak üres formaság volt, mikor 1977-ben az ország államformája a "néptömegek államára" változott, olyan köztársaságra utalva, amelyet (elnök és kormány helyett) a népakarat irányít. Éppen az említettek miatt kezdettől fogva hiteltelennek tűnt, hogy Líbiában polgárháború veszélye fenyegetett, ahol a rebellisek -- vagy 80 fickó -- által képviselt népet nemzetközi összefogással (ami egyesek szerint 'gang rape') kell megvédeni.

Az orosz internet portál, rt.com szerkesztősége az “igazságszolgáltatás szelektív alkalmazásának” nevezte azt az eljárást, amelyet a koalíciós országok folytattak az elmúlt hetekben. Erre azt a példát hozta fel, hogy ugyanazon a napon, mikor Susan Rice, az amerikai ENSZ nagykövet a Biztonsági Tanácsban megszavazta a Líbia feletti légi blokádot (no-fly zone), amerikai harci repülők 40 polgári személyt bombáztak halálra Pakisztánban. A március 8-án publikált cikk szerint (Libya, Jemen, Bahrain and Israel = selective enforcement of justice), ha az állam részéről a felkelők (ellenállók, rendbontók, forradalmárok) fegyveres megrendszabályozása jogtalan, akkor ennek konzekvenciáját nem csak Líbiára, de más országokra, mint Jemenre, Bahrainre vagy Izraelre is vonatkoztatni kellene.

 

A háborús feszültség időszaka alatt többen is felvetették, miért éppen Kadhafit akarják rákényszeríteni -- ráadásul rakéták és bombázók bevetésével --, hogy elhagyja az országát.  Erre mintegy válaszként március 14-én a Fehér Ház szóvivője Jay Carney közölte(*1), hogy az Egyesült Államok nem fog ellene erőszakot alkalmazni abban a reményben, hogy Kadhafi magától a távozás mezejére lép. “Mi nem foglalkozunk katonai-jellegű rezsimváltással."-- állította rezzenéstelen arccal. Hm. Ezek szerint a Fehér Házban kitartanak a háború eredetileg kiötlött indoka mellett, holott aligha lehet a humanitárius okokból történő légi terrorizmusnál kétségbeejtően nevetségesebbet kitalálni.

 *1 A sajtótájékoztatóról szóló cikket érdekes módon egy Tripoliban készült, Kadhafi mellett rendezett hatalmas tüntetésről készült felvétel kísérte.

 

  

Addenda

 

A Washington Post március 24-én közölt cikkében megírja, hogy a líbiai katonai objektumok hatodik napja tartó bombázása után nyilvánvalónak látszik, Kadhafi még mindig számíthat hűséges követőire, méghozzá a lakosság jelentős hányadából. (“Six days into the allied bombardment of Libyan military targets, it is clear that Moammar Gaddafi can count on the fierce loyalties of at least a significant portion of the population." [Liz Sly: To some in Libya, 'Brother Leader' Gaddafi still a hero.]

 

A brit Telegraph március 25-i számában megerősítette, amit Kadhafi állított: A líbiai lázadás parancsnoka, bizonyos Abdel-Hakim al-Hasidi bevallotta, hogy az emberei között al-Kaida harcosok is vannak, sőt, a "frontvonalban harcolnak Muammar Gaddafi ellen".  A számuk? A parancsnok szerint „körülbelül 25-en vannak, igazi hazafiak és jó muzulmánok, nem terroristák” és akárcsak a többi al-Kaidások máshol, jó muzulmánok, és „a megszálló idegenek ellen harcolnak”. Nincs itt valami eszement félreértés? Az USA és a NATO azokat az idegenek ellen(?) küzdő al-Kaida harcosokat fegyverzi fel és fedezi Líbiában, akiket évek óta írt Afganisztánban és Irakban, ráadásul egy olyan ország ellen, amely 3 hónapja még államközi kapcsolatban és kereskedelmi összeköttetésben állt többek között Olaszországgal, Angliával, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal. Mind ez ideig Olaszország volt Líbia legnagyobb kereskedelmi partnere és Silvio Berlusconi (képünk) szoros személyi és üzleti kapcsolatot ápolt Kadhafival, de Tony Blair, Hillary Clinton és Nicolas Sarkozy sem "őrültként", hanem előkelő excentrikusként kezelték, mikor vendégei voltak vagy vendégül látták.  Ez a gusztustalan, vérbe fulladó fordulat nem afféle déja vu -- ugyan így bántak el annak idején Szaddám Huszeinnel.

 

 

A témában lásd még itt lejjebb a 6. írást és a Jelenidő rovatban a Hipokrízis és hazugság című cikket.

 

 

8. írás

Március 15

 

Ami egyik ország szerinti rutin katonai beavatkozás, az más országok szerint lehet közönséges kalózkodás? Erről nyilván a mediterrán kormányokat és hajótársaságokat kellene megkérdezni azok után, hogy a Földközi-tengeren -- a mesterségesen kreált líbiai zavargásokat kihasználva -- izraeli kommandó egységek ismét elfoglaltak és eltérítettek egy kereskedelmi szállító hajót.  Az eset szempontjából teljesen mindegy, hogy milyen gyanú alapján. A fegyveres erőszak alkalmazása -- pláne nemzetközi vizeken -- mindig jogtalan és felháborító. Mivel veszély helyzetet teremt, félelem és bizonytalanság keltésével még kárt is okoz másoknak -- jelen esetben a mediterrán országoknak. Mintha az észak-afrikai forradalmak (és Líbia egyes vidéki városainak pszeudo-forradalma) miatt nem lenne éppen elég gondjuk-bajuk e nélkül is. . .

 

Mai közlések szerint a libériai zászlóval jelzett “Victoria” eredetileg Szíria Lattakia kikötőjéből kelt útra, és a törökországi Mersin kikötőbe hajózott, ahonnan kirakódás és újabb áru felvétel után Egyiptom felé vette útját, de végül is soha nem érkezett meg. Izraeli biztonsági szervek tájékoztatása szerint napok óta figyelték egy német vállalat hajóját, amelyet egy francia cég üzemeltetett, és arra gyanakodtak, hogy bár El-Arish-ba tartott, végül is a Hamasznak szállított fegyvereket. Hogy ez mennyire volt megalapozott?

 

Valójában semmivel nem volt több mint puszta feltételezés(*1). Ennek ellenére tegnap, 14-én éjszaka Benjamin Netanyahu hivatalos engedélyt adott a támadásra.  A híradás szerint a rakomány végcélja nem volt bizonyított -- maga Egyiptom is lehetett, de a líbiai felkelők vagy az afrikai országok bármelyike sem volt kizárható. Az izraeli titkosszolgálat pár láda fegyverről készült rossz felvétellel, amit mintegy igazolásként közreadott a médiában, nem bizonyította sem a címzettet, sem a feladót.

 

Ez nem az első eset, hogy Izrael az általa eltérített hajóról állítólagos fegyverszállítmányt kobozott el -- tetszőleges (nem baráti’) országoknak tulajdonítva. Az eljárás több mint egyszerű ’izomerő’ fitogtatás.  Sokkal inkább hatalmi versengés, vagyis annak hangoztatása, hogy az erőviszonyok megváltoztak, különösen  az utóbbi évtizedben: Tel Avív döntéseit nem lehet kritizálni, kétségbe vonni vagy megakadályozni.  Ezen túlmenően Izraelnek, mint a világ egyik legnagyobb fegyvergyártójának és -szállítójának nyilvánvaló érdeke, hogy akár hamis vádak -- mint illegális fegyverszállítás -- alapján is, fokozatosan ellenőrzése alá vonja a ‘saját kis tengere’ hajózási útvonalait. 

 

Az áruszállításban résztvevő államok, Libéria, Németország és Franciaország illetékeseit utólagosan, a hajó eltérítése, átkutatása és a rakomány egy részének elkobzása után értesítették az esetről. Hát nem figyelmes? Amennyiben a fegyveres visszaélésnek (és mellesleg a bizonytalanság okozta üzletrontásnak) most sem lesz konzekvenciája, a precedens révén Izrael joggal fogja úgy érezni, hogy a mediterrán országok kormányai feljogosítják az öntörvényűségre.

 

 

7. írás

Március 10

 

Az Amerikai Polgárjogvédő Egyesület (American Civil Liberties Union, ACLU) “ideológiai kirekesztésnek” nevezi azt a felsőoktatásban egyre inkább eluralkodó módszert, amely korlátozza, és ha lehet, megakadályozza, hogy a diákság megismerkedhessen a kormány irányvonalával ellentétes politikai és ideológiai nézetekkel, illetve tudomást szerezzen Washington (kül)politikai céljait, döntéseit, eljárását kritikus szemmel elemző véleményekről. Az elmúlt évek folyamán számos külföldi tudós, professzor, szakértő és szerző nem kapott beutazási vízumot, hogy amerikai egyetemek, szervezetek és kiadók meghívásának eleget téve előadást tartson, tanítson vagy könyvismertető körutat tegyen az Államokban.  Az ACLU szerint az “ideológiai kirekesztés” sérti az amerikai szólásjog alkotmányos törvényét, ennek ellenére a Hillary Clinton vezette külügyminisztérium folytatja elődje, Condoleezza Rice vízumkorlátozását -- a diákság és a fiatal értelmiség tájékozottságának, önálló véleményformálásának rovására.

 

Addenda március 18-án:

 

Malalai Joya esete a legújabb példa az “ideológiai kirekesztésre”.  A nemzetközi szinten ismert afgán emberjogi és békeharcos, politikus, volt parlamenti képviselő,  előadó és szerző nem kapott beutazási vízumot a Hillary Clinton vezette külügyminisztériumtól.  Ennek következtében a 12 államban meghirdetett tavaszi előadókörútját és könyvbemutatóját törölni kell. A BBC News szerint “legbátrabb asszony Afganisztánban”, akinek élete a New York Times Book Review szerint “egyedülálló és hősies”,  március 25-én Noam Chomskyval tartott volna közös előadást a Harvard University meghívására.

 

Epictetus sztoikus filozófusnak tulajdonítják a véleményt, miszerint "Csak a tanult ember szabad".

 

We -- as Americans -- have a First Amendment right to hear what Ms. Joya and other notable thinkers from around the world have to say and to engage with them in face-to-face dialogues. When our government excludes leaders, journalists, scholars, authors and poets from our shores, it violates the the First Amendment rights of the American people. I understand why Afghan rulers – both Taliban and Karzai government leaders -- are afraid of Malalai Joya. (. . .) But why would Secretary of State Clinton, herself an outspoken defender of women’s rights, refuse to let Ms. Joya meet and talk with Americans? Could the problem be that Malalai Joya has criticized the U.S. war in Afghanistan? Are State Department officials afraid that Ms. Joya will confirm recent reports that the Obama administration is abandoning its promise to defend women’s rights in Afghanistan?  Whatever the reason, the exclusion of Malalai Joya is something that Americans can and should ask the State Department to set right. (Carol Rose: Afghan Women’s Rights Hero is Latest Victim of Ideological Exclusion.  The Boston Globe. March 20, 2011) [Last year, public pressure – and a couple of ACLU lawsuits – led Secretary Clinton to issue visa waivers to three foreign scholars who had been targets of ideological exclusion based on their public criticism of U.S. foreign policy. Swiss scholar Tariq Ramadan, South African sociologist Adam Habib, and Nieman Fellow and Colombian Journalist Hollman Morris, all were permitted entry into the United States as a result of public outrage of their exclusion from our shores.]

 

"Americans are brought up from childhood to have no curiosity about anything, because they might not like the answer. So we disguise everything for the little tots, and that is why Americans know nothing about anything." (Gore Vidal. Interview by Timothy Hodler. March 2010)

 

“Ideological exclusion is pernicious because it denies the right of American citizens to hear and engage with prominent thinkers from other countries. In so doing, it violates the rights of free association and speech of Americans who wish to engage in an exchange of ideas with visiting authors, journalists, and scholars.” (Carol Rose, lawyer, journalist and executive director of the American Civil Liberties Union of Massachusetts.)

 

 

6. írás

Február 29

 

Törökország miniszterelnöke, Tayyip Erdogan 26-án határozottan szót emelt ellene, hogy szankciókat léptessenek életbe Líbia ellen. Egy televíziós beszéd során hangsúlyozta, elkerülhetetlen, hogy ártatlan civilek szenvedjenek miatta, és mindez nem másért történne, mint az olajért.

 

„Bármilyen intervenció csak megnehezíti a (békéltető) eljárást. (A beavatkozás) nem a kormányt, hanem a líbiai népet fogja sújtani. Lehetetlen világbékét teremteni annak révén, hogy minden egyes incidens esetében szankciókhoz folyamodunk. (Ezért) felszólítjuk a nemzetek közösségét, hogy a Líbiához való közeledést ne az olajérdek vezérelje, hanem a lelkiismeret, az igazság és az univerzális emberi értékek.”

 

Erdogan a józan ész és emberség hangja egy elégedetlen és forrongó, mesterségesen szított konfliktusoktól is veszélyeztetett világban.(*) Ennek köszönheti nemzetközi népszerűségét, még az USA-ban is. Tavaly a TIME magazin Év személyisége címért indított versenyében az olvasók értékelése szerint Julian Assange mögött Erdogan a második helyen végzett. (Ezt valamiért a nyomtatott hetilap nem közölte, csak az internetes változaton volt olvasható.)

 

A török miniszterelnök azt követően emelt szót nyilvánosan a líbiai nép érdekében, hogy telefonon beszélt Obama elnökkel. Valószínűleg meglepetten hallotta tőle, hogy Washington mindenkit megelőzve máris retorziókkal élt Kadhafi és családja ellen, és az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsában Angliával, Franciaországgal és Olaszországgal egyetértésben különböző szankciókra fog javaslatot tenni. Az indok? A civil felkelők feloszlatására a líbiai kormányzótanács fegyveres alakulatokat, sőt, nem bizonyítottan bombázókat vetett be, ami az említett  országok szerint emberiség elleni bűntett, és automatikus megtorlást von maga után. A líbiai kormány reakciója ugyan a média által eltúlzottnak bizonyult, a felkelők száma pedig eltörpült a Kadhafi mellett tüntetőkétől, a szankciókkal fenyegetők kórusának azonban esze ágában sincs csökkenteni a hangerőt. A kollektív számonkérés helyénvaló, sőt alkalmanként szükséges, de csak abban az esetben jogos, ha például a NATO és kiszolgálói emberellenes bűncselekményeire is vonatkozik. A közelmúlt történelme azonban azt bizonyította, mikor a fekete arany a tét, szóba sem jöhet, amikre Erdogán hivatkozott: lelkiismeret, igazság és univerzális emberi érték.

* Híradások szerint az USA, Franciaország és Anglia speciális erői február 24 óta “képeznek ki” forradalmárokat és a környező országokból elszegődő zsoldosokat Líbia területén.

 

 

MÁS és mégsem

 

Az Egyesült Államok és Franciaország lendületesen félresöpörte Venezuela felajánlkozását, hogy békéltető tárgyalásokat folytasson a Líbiában eluralkodó violencia megszüntetése érdekében. Ez csak újabb példa arra, hogy Amerika és a vezető nyugat-európai országok senkit nem engednek beleszólni az anyagi nyereséggel kecsegtető konfliktusok megoldásába. Mikor Erdogan és Brazília volt elnöke, Luiz Inacio Lula da Silva közvetítőnek ajánlkoztak Irán és az atomenergia-programját fenyegetőn ellenző országok közti törésvonal áthidalásához, szintén elutasító választ kaptak. Mint erről már máshol is írtunk (Lapszemlék-kommentárok 2010 II. félév 1. írás) a független, gazdasági és politikai önállóságra törekvő országoknak a világ jelentős ügyeitől való távol tartása a neonkonzervatív geopolitikai stratégia vezérelve, amely kimondja, az Egyesült Államoknak vissza kell tartani minden fejlett ipari országot attól, hogy kétségbe vonja vezető szerepünket, vagy hogy bármelyik is komolyabb regionális vagy globális szerepre törekedjen.” Az egyik ok, amiért Kadhafi a likvidálandók listájára került, hogy tavaly óta vezető szerepre törekedett az Afrikai Únióban.

 

A témában lásd még itt feljebb a 8. írást és a Jelenidő rovatban a Hipokrízis és hazugság című cikket

 

 

5. írás

Február 20

 

 Hillary Clinton az amerikai demokrácia tűzzel-vassal-vérrel való terjesztője, a Kissinger-i realizmus főpapnője nem egyszer hangoztatta: “A próbatételek időszakának pillanataiban abszolút fontosságú, hogy megalapozott hited legyen.” Na igen, különösen azoknak a mennyországot végállomásnak tekintőknek, akik nyakra-főre hazudoznak, háborúra és vérben tocsogó intervenciókra uszítanak, gyilkos diktátorokat támogatnak. Akiknél a gyermekhalál százezres tételben sem számít. A napokban tehát nem kis meglepetést keltett, mikor Clinton, a legfőbb diplomata váratlanul bejelentette, hogy globális védőszárnyai alá veszi . . .  az Internetet! Az Internetet? Vajon milyen okból karolna fel éppen ő egy alapvető szabadságjogon alapuló kommunikációs lehetőséget? Ha ezt nem is lehetett mindjárt tudni, azt viszont sejteni lehetett, a Fehér Ház komoly slamasztikában van, ha két megszállás, háborús feszültségek és veszélyes észak-afrikai bonyodalmak közepette külügyminisztere lenyűgöző hipokrízisét, lekezelő halandzsázását, pszichopatákat jellemző szégyentelen cinizmusát veszi igénybe.(*1)

Szokásos oktató hangnemében Clinton kifejtette, hogy az Internet ugyan a „politikai és társadalmi változás előmozdítója”, de egyben az „elnyomás eszköze” is, ezért mindenkinek kötelezettséget kell vállalni a „szabad Internet” érdekében. Ezt azzal egészítette ki  hogy „a gyülekezési és gondolattársítási szabadság a kibernetika világára is vonatkozik”. Ez az, amit maguk az internetezők mostanig természetesnek találtak, sőt a legtöbben biztosra is vettek, de mindjárt  felkeltette  a gyanújukat, vajon  miért hozakodott ezzel éppen most elő Clinton? Mi történik a színfalak mögött? Bár nem volt titok, de nem is volt nagydobra verve: Joe Lieberman szenátor többszöri szorgalmazására a kongresszus végül is tervbe vette a világháló önállóságának és szabadságának az eddiginél szélesebb körű 'felügyeletét'. Az Igazságügyi Minisztérium, a Pentagon és a Külügyi Minisztérium jogot akar formálni rá, hogy ellenőrizze és cenzúrázza az Internet anyagát, és nemzetvédelmi érdekekre hivatkozva (de a hatalmi elittel összefonódott média speciális hírközlési és titkos anyagok kiszivárogtatási jogainak védelmében is) eltávolíthassa a nem kívánatos publikációkat, felelősségre vonhassa a szerzőket.

 

Szóval itt volt a kutya elásva! Azért hangoztatta Clinton, hogy „a gyülekezési és gondolattársítási szabadság a kibernetika világára is vonatkozik”, hogy elterelje a figyelmet róla, éppen most ássák alá a dinamitot a Capitoliumban. A cél  annak jövőbeni megakadályozása, hogy az Internet révén lelepleződjenek az államvezetés titkosított visszaélései és különböző botrányos belső intézkedési. Az utóbbira példa Clinton azon nem régen nyilvánosságra került rendelkezése, amely utasította vezető diplomatáit, hogy személyesen kémkedjenek a szövetséges országok, a NATO vezetők és az ENSZ főtitkár jellemző tulajdonságait, gyengéit, titkait, szenvedélyeit, sőt DNS-ét  illetően -- kit mivel lehet megzsarolni vagy lekenyerezni. Mivel ez sértette a nemzetközi szabályokat, ezért Julian Assange-nak (nem Clintonnak) feltétlen bűnhődnie kell. Ahogy a Harvardon oktató John Perry Barlow, kibernet-jogi aktivista megjegyezte a WikiLeaks-ügy kapcsán, „Történelmünk folyamán egy olyan ponthoz értünk, ahol a hazugság védett beszéd és az igazság kriminális.”

 

Ezt igazolni látszik, hogy hiába szeretnének majd akár milliók is tájékozódni, tanulni, adatokat szerezni a WikiLeaks információs tárházból, ha az Egyesült Államok kormánya és európai marionett figurái koholt vádak alapján letartóztatják, és bíróság elé állítják főszerkesztőjét, hasonló eljárással fenyegetik a munkatársait, és bankszámláját befagyasztva lehetetlenné teszik további működését. Nem valószínű, hogy Clinton ne tudná, amennyiben a gyülekezési és gondolattársítási szabadság csak az államilag jóváhagyott médiaforrásokra vonatkozik, akkor nem igazi szabadság -- még ha felhívására bizonyos személyek és intézmények „köztelezettséget vállalnak” is az érdekében.

  

Mikor Clinton február 16-án a George Washington Egyetemen elítélte azokat a diktatórikus kormányokat (félreérthetetlenül Iránra és Kínára célozva), amelyek letartóztatják az ellenük tüntetőket és gátolják a virtuális véleménynyilvánítás szabadságát, elfelejtette megemlíteni, hogy az Obama-kormány olyan rendelet kidolgozásával foglalkozik, amely arra is feljogosítja  a kormányszerveket, hogy szükség esetén (tömegtüntetések, sztrájkok szervezése, forradalmi előkészületek, sorozás elleni tiltakozás) meghatározatlan időre befagyaszthassák az Internet-szolgáltatást.  A nyilvánvaló hipokrízisen felháborodva egy publicista és régi politikai aktivista csendben felállt és hátat fordított a szónokló Clintonnak. Rávetődő biztonsági emberek azonnal földre teperték, és a sérülésektől vérző idős (mint utólag kiderült, 71 éves) embert kivonszolták a teremből. Az ajtóból még visszakiáltott: "Ez Amerika?"  Mint a You tube videóján is látható, Clinton egész idő alatt szemrebbenés nélkül folytatta a véleményszabadság és a tiltakozás jogosságát hangoztató beszédét.

 

A kínai „Beiging Daily” vezércikke tavaly decemberben azt írta -- és ezt Clinton azóta csak megerősítette –, „Assange szerencsétlen esete számunkra azt bizonyítja, hogy az Amerika által hirdetett szabad véleménynyilvánítás nem abszolút szabadság, hanem annak csak egy fajtája és fokozata, és határai vannak.” A napilap szerkesztősége szerint az igazság felfedésével, kényelmetlen és eltitkolt dolgok leleplezésével Assange „átlépte az amerikai szólásszabadság határát és ennek következtében az ellene folytatott világraszóló embervadászat nem meglepő”.  De még ha a pekingi lapnak igaza is van, és mindez várható volt, akkor is megdöbbentő, sőt kétségbe ejtő, és a végrehajtási eszközök -- mint koholt vádak, halálos fenyegetések, az Interpol bevonása, vádemelés nélküli fogva tartás -- félelmetesek és visszataszítóak. "Ez Amerika?"

 

*1 Némileg Clinton mentségére szóljon, hogy csak kihasználja a helyzetet.  Orwell felelőst keresve az ”1984”-ben rámutatott arra, hogy ugyan a gyűlölt politikusok a döntéshozók, (viszont) az ostoba „proli” tömegek járják a maguk útját, bizonyos mértékig a butaságuk által védetten(A kollektív tunyaság ugyanis stabilitást és kizsákmányolási lehetőséget biztosít a politikai status quonak.)

 

Addenda

 

“One year ago, I offered a starting point for that vision, by calling for a global commitment to Internet freedom to protect human rights online as we do offline. The rights of individuals to express their views freely, petition their leaders, worship according to their beliefs‚ these rights are universal, whether they are exercised in a public square or on an individual blog.  The freedoms to assemble and associate also apply in cyberspace; in our time, people are as likely to come together to pursue common interests online as in a church or union hall. Together, the freedoms of expression, assembly, and association online comprise what I have called the freedom to connect. The United States supports this freedom for people everywhere, and we have called on other nations to do the same.” (Hillary Clinton. February 15, 2011)

 

(“The United States supports this [cyberspace] freedom for people everywhere, and we have called on other nations to do the same.” Hillary Clinton) Amen to all that. I’m disappointed that she used this speech to once more attack Wikileaks (even as she praised other nations’ citizens’ efforts to use the net to bring transparency to their governments) and that the Administration has not taken the opportunity of Wikileaks to examine its own level of classification and opacity. They could still disapprove of Wikileaks while also learning a lesson about being more open. By not doing that, some of the high-minded words in a speech such as this come off as at least inconsistent if not hypocritical. (Jeff Jarvis Associate Professor of the City University of New York, national leader in the development of online news, blogging, and other forms of collaborative journalism.)

 

 

4. írás

Február 14

 

A moszkvai Domodedovo nemzetközi repülőtér várójában január 25-én történt robbanás következtében 35 személy vesztette el azonnal az életét. A halottak száma azonban még növekedhet, ugyanis 180 sebesültből többen kritikus állapotban kerültek kórházba. Az áldozatok között külföldiek is voltak, nemcsak a szomszédos országokból, hanem Nyugat-Európából is. A moszkvai hatóságok január 26-át a főváros gyásznapjává nyilvánították.

 

A tragikus esetet követően rögvest hivatalos bizottság alakult az ügy kivizsgálására és egy különleges alakulat szerveződött több mint 60 speciális nyomozó, biztonsági szakember, orvos- és törvényszakértő bevonásával. A vizsgálóbizottság szóvivője, Vladimir Markin pár nappal később közölte az Orosz Televízióval (RT), megbizonyosodtak róla, hogy egy öngyilkos merénylő követte el a támadást. Szakértői kalkulációk szerint a robbanás hatásfoka 5 kilogramm TNT-nek felelt meg. A moszkvai vérontás tehát terrorakció volt, akárcsak a New York-i vagy a washingtoni 2001-ben. De micsoda különbség, ahogy a két kormány viszonyult az esethez! Micsoda óriási különbség!

 

A tragédia színhelyét felkereső Dimitrij Medvegyev sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy a repülőtér igazgatósága felelősséggel tartozik, amiért nem biztosította megfelelően a terminált. Felelősséggel? Meglepő ezt errefelé, Washington kertvárosában hallani, ugyanis ez a szó fel sem vetődhet az Államokban, mikor hatósági visszaélésről vagy végzetes hanyagságról van szó.  „Ami Domodedovoban történt, az annak a bizonyítéka, hogy a reptér biztonsága nem kielégítő. – mondta Medvegyev. „Hihetetlen dolog, hogy ilyen nagy mennyiségű robbanóanyagot be lehetett vinni a terminálba. A biztonságért felelős hivatalnokokat meg kell büntetni, mivel ez a terrortámadás – gyász, tragédia.”

 

Hát igen, gyász és tragédia, akárcsak 2001-ben New Yorkban, Washingtonban és a Pennsylvania állambeli Shanksville közelében. Mégis a felszállást biztosító bostoni és Newark-i repülőterek igazgatósága és alkalmazottai közül senkit nem vádoltak, senkit nem vizsgáltak, senkit nem vontak felelősségre, amiért állítólag 19 utas jegy nélkül került fel négy különböző gépre -- mai napig is rejtély, hogy hogyan.  A támadás másnapján, szeptember 12-én a CNN (az Associated Press közreműködésével) közzé tette a 4 gép teljes utas listáját, de azokon egyetlen arab név sem szerepelt. Egyetlen egy sem. (Andreas von Bülow magyarul 2003-ban megjelent könyvében, CIA és szeptember 11-e – Nemzetközi terrorizmus és a titkosszolgálat szerepe, a 37-48. oldalon közli az eredeti névsort, személyes jellegű adatokkal kiegészítve.) Ha valaki esetleg azzal hozakodott volna elő, hogy álnéven utaztak, akkor bizonyítékként 19 fiatal férfit kellett volna megjelölnie a listán, akikről ez feltételezhető lett volna, akiknek nem volt amerikai hozzátartozója. . .  nem véletlen, hogy ilyesmi fel sem vetődött.

 

Annak ellenére, hogy a hivatalos utas listán nem voltak arab nevek, a merénylet után már egy (1) órával Oszama bin Ladent és híveit vádolta az amerikai kormány. Von Bülownál olvashatjuk, hogy a brit Guardian szeptember 12-én hajnalban, az amerikai sajtót 6 órával megelőzve azzal a címmel jelent meg: „A gyanú Oszama bin Laden szaúdi disszidensre irányul”. Az FBI az ezt követő napon nevezte meg a 19 arab géprablót, és ki tudja hogyan, milyen rejtélyes, soha meg nem magyarázott módon még azt is meg tudta mondani, hogy a soha nem bukkolt, az utas listákra soha nem került terroristák közül ki melyik gépen utazott. Ez a tipikus „overkill” (szükségtelen túlzás), amivel a magabiztos, magukat túl okosnak tartó bűnözők szoktak lebukni, de legalább is gyanút kelteni. Kivéve a (szándékosan?) bamba amerikai médiában.

A New York Times szeptember 12-i száma(*1) azt állította, hogy az amerikai hatóságok pár óra alatt -- mint valami rutin feladatot -- sikeresen felgöngyölítették nemcsak azt, hogy kik voltak a jegy nélkül utazó tettesek, hanem azt is, hogy kik játszottak össze velük, mik voltak „lényeges biográfiai adataik”, kapcsolataik, szokásaik. . . Ezek alapján aztán típus-képet rajzoltak róluk. A Washington Post szerint FBI szimatok csak órákkal az akció után Floridában egy pilótaképző iskolában nyomoztak az állítólagos géprablók után.  Bravúros teljesítmény -- túl bravúros. Lehengerlően. Fenyegetően. A média a hatóságok kritikátlan szócsövévé vált anélkül, hogy egyszer is feltette volna a kérdést, hogyan tudták a légi kalózok kijátszani az American Airlines és a United Airlines biztonsági szabályait és kötelező beszállási rutinját?  És kik játszottak össze velük ennek a veszélyesen komplex titkos manővernek a bonyolításában – feltéve, hogy egyáltalán az eltérített gépeken voltak. Amennyiben az illetékesek ragaszkodnak a verzióhoz, hogy 2001. szeptember 11-én három különböző repülőtéren 19 fiatalember beszállókártya nélkül fel tudott négy indulásra kész gépre kerülni, hogy a keleti part teljes katonai védelmét kijátszva terrorizálja és tekintélyében megingassa Amerikát, akkor miért, és kinek a döntése alapján nem volt felelős érte senki?

Visszatérve a mába: az RT tudósítása szerint Markin szóvivő közölte, hogy bűnügyi szervek lefoglalták a Domodedovo repülőtér biztonsági szabályzatának és ügyintézésének dokumentációját, és büntetőeljárás indul a biztonságért felelős személyek ellen.  A lakosság ezt várja el -- teljes joggal -- egy felelős kormánytól.  

 

*1 The New York Times reported on September 12:  "Authorities said they had also identified accomplices in several cities who had helped plan and execute Tuesday’s attacks. Officials said they knew who these people were and important biographical details about many of them. They prepared biographies of each identified member of the hijack teams, and began tracing the recent movements of the men." FBI agents in Florida investigating the hijackers quickly "descended on flight schools, neighborhoods and restaurants in pursuit of leads." At one flight school, "students said investigators were there within hours of Tuesday’s attacks." The Washington Post later reported that "In the hours after Tuesday’s bombings, investigators searched their files on [Satam] al-Suqami and [Ahmed] al-Ghamdi, noted the pair’s ties to [Nabil] al-Marabh and launched a hunt for him."

    

 

3. írás

  Február 5

 

 A WikiLeaksen bóklászva teljesen véletlenül botlottam egy magyar vonatkozású bizalmas iratba. A 2010 januárjában továbbított távirat az amerikai nagykövet és Orbán Viktor első hivatalos találkozásáról számolt be, amelyen külpolitikai tanácsadó minőségben Martonyi János is részt vett. A részleteket megelőző kivonat arról tudósította az amerikai külügyminisztérium illetékeseit, hogy Orbán „nagyon magabiztos a FIDESZ áprilisi győzelmét és a Jobbik kihívását illetően”.

 

A megbeszélés során Orbán azt hangoztatta, hogy a FIDESZ az „(emberi) értékek pártja”, amelynek bázisa soha nem támogatna semmilyen alkut a volt kommunistákkal – illetve a „milliárdos ex-kommunista nomenklatúrával”. Ezután a pártelnök „hasonlóképpen elutasító módon” beszélt a „szélsőjobboldali Jobbikról”, mikor azt mondta, hogy „nincs tényleges programjuk, minden, amit ajánlanak, az gyűlölködés és intolerancia.”

 

Megdöbbentően kategorikus kijelentés -- mondhatnánk intoleráns, nemde? Akik eddig esetleg értetlenül álltak előtte, milyen információkon alapultak az amerikai és nyugat-európai újságok ellenséges hangnemű és félrevezető jellegű beszámolói a tavalyi választásokról, azok a WikiLeaks jóvoltából beleláthattak az „(emberi) értékek” pártjának boszorkánykonyhájába, ahol -- a baloldalhoz hasonlóan -- túlfűszerezték a „gyűlölet és intolerancia” térhódításának veszélyét. Mindjárt nem tűnik csupán egyoldalú (baloldali) rágalomhadjárat következményének például az amerikai TIME magazin szerkesztői aggodalma az “extrém jobboldal” izmosodása, a “nacionalista, egyesek által antiszemitizmussal vádolt csoport” előretörése miatt.

 

Érdekes megfigyelni, hogy a fideszesek a másképpen politizáló jobboldaltól való távoltartás kihangsúlyozására átvették a baloldal terminológiáját. A jelentés szerint Orbán azt magyarázta az amerikai nagykövetnek, hogy egész Európában a jobb-közép a féken tartó erő.  Az egykori Chirac-Le Pen versengést példaként említve közölte: „Legjobb védekezés az extrém jobboldal ellen a jobb-középről való jó kormányzás.”  Amennyire érthető, hogy a magyar baloldal az „extrémitás” térhódításának hangoztatásával meg akarja osztani a jobboldalt, olyannyira érthetetlen, miért partner ebben a FIDESZ vezetősége? Mivel biztosra vették fölényes győzelmüket, még kevésbé érthető, milyen meggondolásból járultak hozzá, hogy a két pártvezetőség és a baloldali média közös Jobbik-ellenességet kihasználva az egész magyarság ellen folytassanak sajtóhadjáratot fenyegető, széthúzást provokáló elemek.

 

A találkozón Orbán biztatást kapott a két ország jövőbeli kapcsolattartását illetően és némi elismerést is, amiért a parlamentben hozzájárult egy (1) Guantanamo fogoly befogadásához(*1), és az Afganisztánban szolgáló kontingens létszámának megnöveléséhez. Erre reagálva Martonyi -- akit Orbán jövendőbeli külügyminisztereként mutatott be -- sietett feltétel nélküli szervilizmusát azzal bizonygatni, hogy mivel széleskörű, pártállástól független konszenzus van a magyar külpolitika irányvonalát illetően, csak „kis változás lesz a kormányváltás során.

 

Hát nem lélekemelő -- különösen a fideszes szavazóknak -- ilyesmiről utólag tudomást szerezni? Nem vérpezsdítő a tudat, hogy mikor egy védtelen, nyomorult kis ország letaglózásáról és kirablásáról van szó, az „emberi értékek” pártjának vezéregyéniségei a volt kommunistákkal egyetértésben szolgálták a nagyhatalmi érdekeket? Nem megnyugtató a tudat, hogy a Gyurcsány-kormány helyett ma már az Orbán-kormány küldi Afganisztán poklába a magyar fiatalokat?

 

*1 Nem lett volna dicséretes a büszkén vallott "(emberi) értékek" gyakorlati alkalmazásaként az összes ártatlan ujgur átvételéért síkra szállni? 

 

Lád még: Orbán már 2008-ban elkötelezte az országot -- Lapszemlék, kommentárok 2010 II. félév 6. írás; A hit nem politizálható

 

 

2. írás

  Január 29

 

A világ mitológiáit ismertető, Richard Cavendish összeállításában kiadott enciklopédia (Mythology – an Illustrated Encyclopedia. Barnes & Noble. New York. 1992) IX. fejezetében -- amerikai szokás szerint -- a közel-keleti országok közé sorolva tárgyalja az afrikai Egyiptom kulturális és vallási hagyományait. A bevezető szakasz első mondatában azt írja, hogy a Nap imádata nagyon régen „valahonnan máshonnan” került Egyiptomba, de annyi bizonyos, hogy a Korai Királyság idején (i.e. 2686-2181) már egy uralkodó által patronált, tehát hivatalos szoláris kultusz virágzott a később Heliopoliszként ismeretes Onban. 

 

A IX. fejezet írója -- bár ehhez kilenc könyvet sorolt fel forrásanyagként -- nem vette a fáradságot, hogy kicsit körülnézzen, vajon honnan „máshonnan” vehette át az eredetileg Atum/Amon (Ámon) teremtő-istent imádó helyi lakosság Ré napisten kultuszát, akinek bizonyos jellegzetességeit idővel magába olvasztotta. Ez csak azért említésre méltó és nagyon érdekes, mivel nem kellett volna messzire, mondjuk egy másik kontinensre kiterjeszteni a figyelmét. . . ott volt az orra előtt.

 

A régmúlt afrikai népei és közösségei ugyanis többségükben isteninek nyilvánították a Napot és a Holdat  -- a Holdnak többnyire női személyiséget tulajdonítva. Amennyiben Egyiptom mitológiája a geográfiailag megfelelő helyen, az Afrikáról írt XX. fejezetben kapott volna helyet, a szerkesztő el sem kerülhette volna, hogy 'felfedezze' a kontinens különböző régióinak kulturális azonosságait és hasonlóságait. Csak 100 oldallal az Egyiptomról írottak után a Közép- és Dél-Afrika című fejezet ugyanis a következőket hozza olvasói tudomására:

 

Számos érdekes rezonancia van a trópusi Afrika és az ősi Egyiptom vallása között. (kiemelés tőlem) A víziló, amely egyidőben Baronga és Dél-Mozambik népei számára az istennő megjelenítési formája volt, erősen emlékeztet Tautert egyiptomi istennőre, akit szintén vízilóként megjelenítve imádtak. Az ókori Egyiptomban a kígyó a királyság szimbóluma volt, és ugyanezt a funkciót jelképezte a Zuluknál és más afrikai népeknél. A folyó szellemének koncepciója, amely számos afrikai régióban honos, Ozirisz, az egyiptomi Nílus-isten hasonmásai, és az alurok Zaire-ban a Nílus folyót istenítették. A legkiemelkedőbb istenalakok Közép- és Dél-Afrikában a Föld, a Nap, a Hold, az Atlanti-óceán és Zaire-ban az Erdőség. (. . .) A Föld mindig női isten (a Bantuknál a legfőbb istennő, K.H.), aki megjutalmazza azokat, akik imádják és engedelmeskednek neki, de kérlelhetetlenül megbünteti azokat, akik engedetlenek vagy érdemtelenek -- ő az egyiptomi Ízisznek felel meg.

 

Mint azt már korábban máshol is megírtuk, Egyiptom és ókori kultúrájának leválasztása az afrikai kontinensről szándékos politikai és kultúrpolitikai törekvés, amelynek a tudományos rasszizmus egyik jellegzetes megnyilvánulása. (Ennek fentebb idézett lelepleződése majdhogynem szórakoztató.) A mesterséges szeparálásban való igyekezet során például az a 'tudományos' álláspont alakult ki az egyiptomi nyelvről, hogy nem afrikai, hanem sémi, mint a héber, az arab és az akkád. Az európai műveltségű, összehasonlító nyelvészetben jártas, számos afrikai nyelvet ismerő Theophile Obenga már 1963-ban szakszerű metodológiával cáfolta ezt az (összefoglaló néven 'eurocentrikusok' által szorgalmazott) állítást, a nyelvészeti szakemberek azonban máig is kerülik annak  nyilvános beismerését, hogy az egyiptomi nyelv a környező afrikai nyelvek édestestvére.

 

Ezzel a témával már foglalkoztunk az Amerikai afrocentristák című cikkünkben, amely rávilágított, hogy "Egyiptom a kezdeti időktől fogva szoros gazdasági és kulturális, házasságok és hódítások révén pedig politikai-vérségi kapcsolatban állt déli szomszédjával Núbiával.  Az ókori szicíliai történész, Diodorosz -- aki 400 évvel Hérodotoszt követően utazgatott a Nílus völgyében -- azt írta, az etiópok Egyiptomot kolóniájuknak tekintik . . . Hozzáteszik még, hogy az egyiptomiak az ő őseiktől vették át  törvényeik többségét, a királyok és istenek tiszteletét, a fényűző temetés szokását, a szobrászat művészetét és az írás tudományát.

 

A. H. Ludwig történész professzor szerint is “az ősi egyiptomi civilizáció délről terjedt északra és látszólag semmi kétség afelől, hogy a legősibb afrikai civilizáció a Felső-Nílus környékéről ered”.  Flora L. Shaw (Lady Lugard) pedig azt írja a Tropical Dependency (1905) című tanulmány kötetében, "Ha egyszer a Négerek földjének részletes történelmét megírják, kiderülhet, hogy a Szudán keleti határa felé eső királyságok olyan fajoknak adtak otthont, amelyek nem az általunk egyiptomival azonosított civilizáció átvevői, hanem inspirálói voltak."

 

Bár a modern kor embere a mitológiák és babonás hiedelmek fölé helyezi a tudományt, állandóan és szigorúan ellenőriznünk kell a tudomány előítéletek és egyéni vagy csoport érdekek, illetve anyagi ösztönzők által befolyásolható módszereit.

 

 

1. írás

  Január 16

 

Több évtizedes szokás az Egyesült Államokban az év végi ‘leg’-ek megszavazása – ki volt a legsikeresebb, a legbefolyásosabb, a legnépszerűbb, a leggazdagabb. . . A TIME magazin szerkesztősége weboldalán komolyabb kategóriákkal is bővítette a listát. Ezek között az egyikben felsorolja azt a tíz témát, amely rendkívülisége ellenére sem kapott figyelmet 2010-ben -- magyarán el lett tussolva.  A lista azonban az átlag olvasó számára gyanúsan érdektelen és nem is mindig „elhanyagolt” témák sora, mint például az iraki helyzet végkimenetele (?), a szomáli jihadisták hatalomra kerülése, a belső hatalmi harcok Iránban, egy másik szudáni háború és hasonlók. A WikiLeaks ezeknél sokkal izgalmasabb dolgokról rántotta le a leplet, amelyek mégsem kaptak nagy nyilvánosságot. (A TIME nyilvánvalóan azon ügyködött, hogy továbbra is elterelje a figyelmet bizonyos szenzációkról.)

 

Éppen ezért jelen sorok írója egy kis magánlistát szerkesztett, amelyben a „Legkisebbet Durrant Megabombák” között szerepelteti azt a híradást, amely szerint genetikai bizonyosságot nyert, hogy Hitler apai ágon szefárd és askenázi zsidó, illetve észak-afrikai berber ősöktől származott. Annak ellenére, hogy Európában, Izraelben és főleg akadémiai körökben ez nem kelthetett óriási meglepetést, Amerikában azonban média-szenzáció lett volna, mivel ilyesmi eddig még feltevésként sem kapott nyilvánosságot – legfeljebb a blogszférában taglalták, vagy külföldön megjelent történelmi és életrajzi könyvek ismertetésében lett említve. Hitler az Államokban az elvetemült gonoszság és embertelenség egyedülálló mintaképe, elborzasztó német (nem osztrák) szörny, tehetségtelen kudarc ("mázoló"), priuszos és homoszexuális Antikrisztus, sátánlelkületű tömeggyilkos. . . sehol máshol nem következetesebben „alkalmazottak a jelzők fegyverként hogy megjelöljék, stigmatizálják, megsemmisítsék az ellenséget”. Így aztán hallgatásra ítéltettek mindazok a ‘mendemondák’, amelyek a világ más pontjain hatalomra kerülése óta kerengtek a Führer származása körül.

 

(James Baker, Ronald Reagan hajdani kabinetfőnöke és az idősebb George Bush volt külügyminisztere, ezt így indokolta 1992-ben a Spiegelnek adott interjújában: „Mi (Amerikaiak) Hitlert egy szörnyetegnek tüntettük fel, egy ördögnek.  És ezért nem tudtunk a háború után sem  szabadulni ettől a beállítástól. A tömegeket egy sátán-inkarnáció ellen mozgósítottuk. Nyilván nem adhattuk népünk tudtára, hogy a háború valójában egy megelőző jellegű gazdasági intézkedés volt.” [James Baker állítását látszik alátámasztani az 1966-ban elhunyt brit generális és történész John Frederick Charles: “Ami háborúba  taszított minket, az nem Hitler politikaelmélete volt: az ok ezúttal egy új gazdaság(i rendszer) sikeres megalapozási kísérlete volt. A háború okai irigység, pénzsóvárság és félelem voltak.”]  Hogy Hitler személyes megítélése  mennyire más volt a  korabeli Európában, mint az Államokban, arra példa lehet Winston Churchill azon mondása, miszerint a (II. világ)háború nem Hitler és nem is a nemzetiszocializmus ellen indult, hanem a német nép végleges szétzúzására szerveződött, függetlenül attól, hogy Hitler vagy egy jezsuita pap irányítja.)     

 

Az izraeli Haaretz 2010. augusztus 24-én megjelent cikke szerint -- amelyet párhuzamosan a brit Telegraph is lehozott --, egy belga újságíró bravúros vállalkozásként DNS-t szerzett Hitler Ausztriában és Amerikában élő 39 rokonától, és a mai legfejlettebb géntechnológia segítségével elemeztette. Ronny Decorte, neves genetikus úgy nyilatkozott a közlés kockázatát vállaló Knack magazinnak, hogy  Hitler nem lett volna boldog a meglepő eredménnyel.  Ami azonban "meglepő" eredménynek számít Decorte szemében, az korántsem lett volna Hitlernek. Inkább azt lehetne mondani, nem lett volna boldog, ha nyilvánosságra került volna a családi titok -- romba döntve a maga köré szőtt és sikeresen elfogadtatott Übermensch illúziót. Ugyanis meglehetősen korlátolt feltételezés, hogy komoly, intelligens emberek ne tudnák – különösen a múlt század 30-as, 40-es éveiben ne tudták volna –, hogy kik is valójában, milyen családi, faji, etnikai, társadalmi háttérből valók.(*1)

 

Hitler zsidó származását korabeli megfigyelők többek között arra alapozták, hogy felfelé ívelő karrierje során nagyon komoly anyagi és média támogatást kapott a német és a nemzetközi zsidóságtól, utolsó órákig nem vette (mert nem vehette) el élete nagy szerelmét, Eva Braunt, és a Zeitgest (korszellem) és a törvények ellenére szoros, sőt bizalmi kapcsolatot ápolt (asszimilálódott, kommunizmus ellenes, esetleg Náci párttag) zsidókkal. Közvetlen, sőt bizalmi kapcsolatot tartott többek között a Nácikkal egy húron pendülő híres spiritiszta Eric Jan Hanussen-nel (eredeti nevén Herman Steinschneider), akit korabeli megfigyelők és modernkori kutatói közül a szintén zsidó származású Mel Gordon, a Hitler’s Jewish Clairvoyant írója(*2) összeköttetésbe hoztak a Reichtag felgyújtásával és így közvetve Hitler hatalomra juttatásával. 

 

(Kép: Hitler és jobb szélen az egzotikus vonású Riefenstahl. Archívum)

 

Közeli ismeretségi, egyesek szerint bizalmi körébe tartozott a táncosnőként, színésznőként és amatőr filmrendezőként ismertté vált Leni Riefenstahl, aki  Hitler és a Náci Párt dicsőítőjeként a nemzetiszocializmus ünnepelt propagandistája lett. A hírnévért és pénzért mindenre képes mestermanipulátor eredeti énjét megtagadva többször is meghamisította az anyja és saját személyi adatait, hogy Németország vezető köreiben maradhasson, és rajongásig szeretett Hitlerét filmezve, fényképezve és szavakkal is magasztalva -- “Szép és bölcs. Sugárzás árad belőle. . . (Politikusok közül) egyedül ő tiszta.” --  elfogadtassa a világgal.

 

Kevesen tudják az Államokban, mivel csak az utóbbi évtizedben lehetett hallani róla, hogy Hitler bizalmi körén kívül vezérkarában és katonaságában is szolgáltak zsidók, akik egyetértettek az élettérelmélet célkitűzéseivel és őt tartották legalkalmasabbnak Nagy Németország vezéri pozíciójára. Személyi kultusza nem csak Európában érvényesült. A TIME magazin 1931-1941 között négy alkalommal tette címlapjára, és 1938-ban az Év Emberének nyilvánította. Éppen ezért különösen érdekes, hogy tavaly a TIME egy nyúlfarknyi cikkben sem említette a Führer bizonyítottá vált kromoszóma összetételét -- ráadásul az ‘eltussolt tízek’  közé sem sorolta be.

 

Mint tudjuk, a médiakontroll szempontjából ugyanolyan jelentősége van annak, hogy mi kerül közlésre, mint annak, hogy mi lesz elhallgatva, vagy végzetesen megkésleltetve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akár évekkel vagy évtizedekkel később napvilágra kerülve eltitkolt, letagadott, feledésre ítélt dolgok ne helyeznék más megvilágításba “történelminek” elfogadott eseményeket, ne vetnének több fényt, vagy több árnyat a történelem színpadán alakító szereplőkre.(*3) “Ebből (a gén tesztből) az ember arra következtethet, hogy Hitler olyan emberekkel volt rokonságban(*4), akiket megvetett.” -- vélekedett a belga újságíró Jean-Paul Mulders. Legalább is igyekezett a megvetés látszatát kelteni -- akárcsak barátnője, a törtető, nagyravágyó, az antiszemita közhangulatot szító és meglovagoló Riefenstahl.

 

*1 Ezt a képtelenséget pár éve Madeleine Albright próbálta elhitetni a világgal -- kínosan blamálva magát.

*2 Csak órákkal a Reichtag felgyújtása előtt Hanussen egy Náci vezetőségnek tartott szeánszon megjósolta egy „nagy épület lángra lobbanását” és ennek következtében a feltartóztathatatlan politikai változást. Ennek kapcsán nyilatkozta Gordon: „Személyes véleményem szerint az összes bizonyíték arra utal, hogy Hanussen legalább is részt vett benne, különben nem tudhatott volna róla. Hacsak valaki nem hisz a látnokságban, amiben én nem (hiszek). A másik történet, hogy miért lett meggyilkolva. Azért kellett elintézni, mert túl sokat tudott.” (Gordon a  University of California (Berkely) színművészeti tanszékének  professzora.)

*3 A brit titkosszolgálat valamikor a II. háború idején (hamis?) útlevelet gyártott Adolf Hitlernek. A dokumentumban, amelyet a titkosszolgálat archívumának közel hetven év után nyilvánosságra hozott részlegében találtak, az első oldalon nagy vörös 'J' betű (Jude) jelezte zsidó származását. Kiállítójának a Palesztin kormány volt feltüntetve, 1941. július 19-i keltezéssel. A tulajdonos emigránsként állandó tartózkodási engedélyre jogosult Palesztinában. Az útlevélszám: 25840. Szakértők szerint a csatolt kép Hitler hiteles fényképe, aláírásának dátuma 1941. április 30. Az útlevelet a bécsi rendőrfőnök láttamozta. A valóságnak megfelelő benne a születési hely és dátum (Braunau am Inn, Ausztria, 1889. április 20) és a lakhely is (Berlin). A foglalkozás megjelölése: festő. Különös ismertetőjelként a jellegzetes kefebajusz lett megadva. Utólag még nem tisztázott, hogy pontosan mikor és milyen célból gyártották az útlevelet.

*4 A chromosome called Haplogroup E1b1b1 which showed up in the relatives samples is rare in Western Europe and is most commonly found in the Berbers of Morocco, Algeria and Tunisia, as well as among Ashkenazi and Sephardic Jews. Haplogroup E1b1b1, which accounts for approximately 18 to 20 per cent of Ashkenazi and 8.6 per cent to 30 per cent of Sephardic Y-chromosomes, appears to be one of the major founding lineages of the Jewish population. (Heidi Blake: Hitler 'had Jewish and African roots, DNA tests show'. Telegraph.co.uk. August 24, 2010)

 

 

Addenda

 

“We painted Hitler as a monster, a devil. And that’s why we could not move away from that portrayal after the war. We had mobilized the masses against the devil incarnate. And so we were forced to continue in this satanic scenario after the war. We could not possibly have explained to our people that the war had actually been only a preventative economic measure.” (James Addison Baker Secretary of State of the United States of America. Der Spiegel interview. Issue 13/1992)

"Germany's unforgivable crime before the second world war was her attempt to extricate her economic power from the world's trading system and to create her own exchange mechanism which would deny world finance its opportunity to profit." (Winston Churchill)

 

 

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.) Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne bármelyik cikkhez, írjon Hannának: Editor@EmpiriaMagazin.com

 

 

VISSZA a Lapszemlék rovathoz

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára