9.30am: Then US president George W. Bush, in Sarasota, Florida, calls the blasts "an apparent terrorist attack". He orders "a full-scale investigation to hunt down and to find those folks who committed these acts" and says he will immediately return to Washington.

Mint az EMPIRIÁban korábban olvashatták, Megan Stacks, a Los Angeles Times újságírója figyelmeztette honfitársait, hogy Bagdad megszállása óta az amerikai közel-keleti politikával elégedetlen arabok tömegesen szimpatizálnak a volt elnökkel: "A saját kormányukat az amerikai érdekek kiszolgálásával vádló nép Szaddám Huszeint egyre inkább az Amerikával szembeszálló hős arab vezérnek tekinti.”  (...) A Közel-Keleti népeknél az agyonmanipulált amerikai tv-nézőkhöz viszonyítva sokkal korábban, a tárgyalást messze megelőzően helyrebillent Szaddám Huszein megítélése.

Ian Pannell, a BBC News kairói tudósítója erről a következőket írta:

Az arab világban rengeteg egyszerű ember számára Szaddám Huszein csodálatra méltó (ember) volt, ha nem is különösképpen szeretetre méltó. Aktív és elszánt támogatója volt a palesztin ügynek, és sokan erőskezű uralkodónak látták, aki ellent mert mondani mind Amerikának, mind pedig Izraelnek. (...)  Az Egyesült Államok vezette invázió iránti oppozíció majdnem egyöntetű a régióban. Így aztán nem meglepetés, hogy (Szaddám Huszein) tárgyalása igazságtalannak volt elkönyvelve, illetve úgy, mint a „győztesek igazságszolgáltatásának” gyakorlati alkalmazása. Számos arab kormány és nép tekintett úgy a jogi eljárásra mint amit Washington kezdeményezett és (mindvégig) kontrollált.

Szaddám Huszein „aktív és elszánt támogatója volt a palesztin ügynek”, akárcsak bin Laden és a már évtizedekkel ezelőtt levadászásra ítélt Kadhafi. Bin Laden a következőt mondta ennek kapcsán a CNN-nek egy 1997-ben adott interjúban:

„Az Egyesült Államok bűne, hogy különböző mértékkel mér. El akarja foglalni az országainkat, el akarja rabolni az értékeinket, ránk erőszakolja az ügynökeit, hogy uralkodjanak rajtunk, ráadásul elvárja, hogy mindebbe beleegyezzünk. Ha visszautasítjuk, azt mondja, hogy terroristák vagyunk. Mikor a palesztin gyerekek köveket dobálnak az izraeli megszállókra, az USA azt mondja, hogy ezek terroristák.  Viszont mikor Izrael bombázta Libanonban az ENSZ épületét, ami tele volt (menekült) gyermekekkel és asszonyokkal, az USA megakadályozott minden Izrael elítélését szorgalmazó tervezetet.”

Bin Ladent állandóan  terrorizmussal vádolták, bár konkrétan soha senki nem bizonyította, hogy más szerepet is betöltött volna, minthogy inspirációul szolgált és anyagi támogatást nyújtott azoknak, akik felvették a harcot először a szovjetekkel, majd az Új Világrend kolonizálóival. Közvetlen a 9-11-es terrortámadás után a nyugati média közölt egy-két interjút, amelyekben bin Laden tagadta, hogy bármi köze lett volna hozzá, később azonban “ellenőrizhetetlen forrásból származó” homályos videófelvételek láttak napvilágot, amelyeken egy-egy hozzá hasonló típus a fordítás szerint állítólag úgy nyilatkozott, hogy részese volt. Természetesen a média egy idő után csak ezeket a kétes származású videókat játszotta be, amelyeknek hitelességéért egyetlen tv-adó sem vállalt felelősséget -- még a legtöbbet nyilvánosságra hozó Al Dzsazíra sem.

Tévednek, akik azt hiszik, hogy az arab népek nem tudják, mire megy ki a játék. Obama arcképe alatt hírdeti országnak-világnak a felirat:

"ÉN CSAK A MUZULMÁN VILÁG TERMÉSZETI ÉS GAZDASÁGI KINCSEIT AKAROM MEGSZEREZNI"

Photo: Khalid Tanveer. AP.

A pbs.org-flashpointsusa jóvoltából viszont mai napig is elérhető az Interneten az az eredeti Al-Dzsazira interjú, melyben 2001. szeptember 16-án bin Laden tagadta az ellene hangoztatott vádakat:

“Biztosítani akarom a világot, hogy nem én terveltem ki a minapi támadásokat, amelyeket úgy tűnik, hogy személyes indokok alapján (bizonyos) egyének szerveztek.”

Szeptember 28-án a Karachi Ummat-nak adott interjújában azt mondta, bárki, aki elkövette a szeptemberi támadást, nem barátja az amerikai népnek, mivel egyszerű amerikaiak lettek az áldozatai. Rámutatott, valószínűbb, hogy belső ellenállók, az amerikai rendszerrel elégedetlen személyek voltak az elkövetők, vagy valami "más rendszernek" dolgozók, olyanok, akik a jelenlegi évszázadot az iszlám és a kereszténység közti konfliktus évszázadává akarják tenni a saját civilizációjuk, nemzetük, országuk vagy ideológiájuk érdekében. (Az eredeti nyilatkozat az itteni addendában olvasható.)

Abszolút lehetetlen, hogy amennyiben az ő irányítása és szervezése révén valósult volna meg, vagy bármilyen formában részt vett volna a világviszonylatban legbravúrosabb, legkomplikáltabb, technikailag és kivitelezésében mindeddig legmagasabb szintű terrorcselekményben, akkor azt ne írta volna a maga, az al Kaida és még inkább Allah dicsőségszámlájára. Ugyanígy abszolút lehetetlen, hogy ha az amerikai államszervek azt hitték volna, bin Laden volt a tettes, évekig ne lett volna az FBI legfontosabb körözötteinek (’most wanted’) listáján, vagy hogy Bush egy elnöki sajtókonferencián azt közölte volna, nem érdekli, hogy hol van, még csak nem is foglalkozik vele. Nem furcsa és érthetetlen hozzáállás?  Nem felelőtlen?

Hasonlóképpen érthetetlen, hogy Izrael akkori miniszterelnöke, Arial Sharon a rettegett bin Laden elfogatásának szorgalmazása helyett azt mondta 2002 őszén: „A legnagyobb segítség, amit az USA tehetne Izraelnek, ha megdöntené Szaddám Huszein iraki rezsimét.”  Vajon hogy vehette a miniszterelnök teljesen biztosra, hogy a zseniális terrorista bin Laden nem tervez a Knesszet ellen hasonló támadást, mint korábban a Pentagon ellen? Honnan tudta megnyugtató bizonyossággal, hogy a "kicsiny és védtelen" Izrael nincs tőle veszélyben? Ez csak két esetben lehetséges. Vagy tudta, hogy nem bin Laden volt a 9-11-es támadás géniusza, tehát nincs mit tartani tőle, vagy azt tudta, hogy a veseelégtelenségben és egyéb komoly szervi betegségekben szenvedő, szimbólummá vált szaúdi milliomos csendben megtért őseihez.

Milyen jó is egyeseknek és mekkora szerencse némely kormányoknak is, hogy bizony a halott ember nem beszél!

Addenda:

“Whoever committed the act of 11 September are not the friends of the American people. I have already said that we are against the American system, not against its people, whereas in these attacks, the common American people have been killed […] The United States should try to trace the perpetrators of these attacks within itself; the people who are a part of the US system, but are dissenting against it. Or those who are working for some other system; persons who want to make the present century as a century of conflict between Islam and Christianity so that their own civilization, nation, country, or ideology could survive.” (Osama Bin Laden interviewed by the Karachi Ummat, an Urdu language newspaper. September 28, 2001. [Save for one doubtful video, Bin Laden never took credit for 9/11. In fact, he repeatedly denied any responsibility for those mass murders. The US Foreign Broadcast Information Service, a component of the CIA, translated the interview.])

Hivatalos ígérete ellenére az amerikai és az angol kormány soha nem dokumentálta, hogy bin Laden és hívei lettek volna az USA elleni merénylet elkövetői, sőt az FBI 2006-os közlése szerint nem is létezett komoly bizonyíték bin Laden és a 9-11 közti kapcsolatra. The US and British governments promised to produce a “white paper” to prove that Osama bin Laden and his suicidal band of Islamic fanatics committed these atrocities.  But these promises have been flushed down the memory hole.  While the FBI puts bin Laden at the top of the international most wanted list, he is not actually wanted for 9/11 because, as the FBI chief of investigative publicity shockingly admitted in June 2006, “The FBI has no hard evidence connecting Bin Laden to 9/11.” (Morgan Reynolds: 9/11, Texas A&M University, and Heresy. 2006)

A neokonzervatívok szócsöve, Paul Wolfowitz a kormány türelmetlen és agresszív terveit indokolva többször is hivatkozott a "nemzetközi al Zarkávi hálózatra", amely a valóságban soha nem létezett:

BBC: What some people in the demonstrations I would guess are concerned about is if it does come to a conflict as you say, is the issue that the risk of the conflict. I think it's been reported recently that Secretary [Donald] Rumsfeld has in his drawer a list of risks which include the possibility that Saddam Hussein could actually use his suspected weapons of mass destruction, that the war itself would be protracted and enormously destabilizing. What's your response to that?

Wolfowitz: First of all the risk is there, but the risk grows the longer we wait. If that means let's just keep waiting until he has more and more weapons and more and more connections to terrorists. The [Abu Musab al-] Zarqawi network which was involved in the operation in London has multiplied by many other networks and tentacles. It seems to me it's a formula for just having a bigger conflagration later. (Deputy Defense Secretary Paul Wolfowitz. Interview on BBC. February 19, 2003)

12. írás

Április 28.

Izrael természetes gázszükségletének 40%-át Egyiptomból kapja, méghozzá a volt Mubarak-kormánynak köszönhetően mai napig is kedvezményes áron. (A politikai feltételek mellett a gázszolgáltatás folyamatos biztosítása is szerepelt Hillary Clinton listáján, mikor Kairóba sietve a mézesmadzag húzogatás során további katonai és egyéb segélyt ajánlott az ideiglenesen hatalomba kerülő vezetői gárdának.)  Az Egyiptom számára előnytelen üzlet mindig is sokak begyében volt, ami végsőkig elszánt polgárokat alkalomadtán szabotázsakciókra késztetett. Az Izraelen kívül Jordániába is szállító gázvezetéket Mubarak távozását követelők már februárban felrobbantották, majd a Reuters április 27-i a jelentése szerint Arish közelében ismét fegyveres támadás érte. A nap folyamán a tűzoltóság reménytelenül küszködött a toronymagas lángoszlopokkal.

A szabotázsakció időzítése nem véletlen: figyelmeztetést jelent az igazságügyi hatóságoknak is, ugyanis éppen folyamatban van a volt energiaminiszter és vele hat másik magas rangú állami hivatalnok tárgyalása azon szép kis összeg sikkasztása ügyében, amely az egyik izraeli gázüzleteléssel kapcsolatban ütötte egyesek markát. A panama során Egyiptom 714 millió dollárt veszített,  azon kívül egy egyiptomi üzletember az üzlettől elesve komoly személyes kárt szenvedett. A dolog pikantériája, hogy míg Egyiptom a szegény, állandó csőd szélén álló országok egyikeként az ENSZ 2010-es Humán Fejlettségi Indexében a közepes fejlettségű országok között szerepel, és az összesített listán a 101. helyen kullog, addig a gazdag, jólétben fürdő Izrael (amelynek jövedelme, GNI per capita, és iskoláztatottsága a 4. helyet elfoglaló Amerikáéhoz közelít) a nagyon fejlett országok(*1) rubrikájába tartozik, és 169 ország közül az előkelő 15. helyen áll -- tehát egyáltalán nem lenne szüksége Egyiptom jótékonykodására.

*1 Magyarország a 36. helyen áll

Addenda:

Four gas contracts have been signed with Israel since the formation of East Mediterranean Gas (EMG), a privately owned consortium responsible for exporting Egyptian gas to Israel. At present, EMG supplies Israel Electric Corporation with 45 per cent of its gas needs. Exporting gas to Israel has been hotly debated for several years. Oil experts have repeatedly underlined that the terms under which Egyptian gas is sold to Israel are unfair and that it is sold at a marginal price compared to international standards. Negotiations between the Egyptian Ministry of Petroleum and EMG on price adjustments have been reported but no concrete results have yet been reached. (Line Interrupted. Al-Ahram. April 28-May 4)

11. írás

Április 21.

Vajon Barack Obama szégyenkezik néha maga miatt -- esetleg szeretné leköpni magát? Vagy éppen ellenkezőleg önelégültté teszi, hogy elnökjelöltként sikeresen félrevezette, majd  elnökként nap mint nap kijátssza a békére, az alkotmány érvényesítésére és igazságosabb részesedésre vágyó népet? Ki tudja. Ha gyanúsan sikeres karrierje során idővel kiveszett is belőle a szégyenérzet, az image-kreálói rájöttek, hogy ezt titkolni, takargatni kell.

A lecke ezúttal fel volt nekik adva, ugyanis Obama a napokban ismét elfogadott egy kitüntetést, amit illett volna visszautasítania.  Ezt a díjat azért kapta -- nem én találtam ki hat konyak után --, hogy nyíltabbá és transzparensé tette az új kormányt! Mármint Obama? A jelenlegi kormányt? Azt a kormányt, amelynek védelmi minisztériuma az ENSZ mandátuma ellenére még az emberjogi szervezetek tisztségviselőit sem engedi a vizsgálati fogságban tartott, lelkileg, fizikailag, szellemileg meggyötört Bradley Manning látogatására?(*1) Amelynek igazságügyi minisztériuma titokban állított fel egy esküdtszéket a WikiLeaks ausztrál állampolgárságú főszerkesztője és kiadója, Julian Assange életfogytiglani elítélésére? 

Az elképesztően cinikus mentalitás példája azonban tovább, egészen az abszurdig fokozódott. Ugyanis a USA Today egy gyermektenyérnyi közlése szerint Obama privát találkozón, zárt ajtók mögött, a média és bárminemű közérdekű képviselet kirekesztésével vette át ezt a „Bass’s group és mások” által neki ítélt díjat. Az image-kreálók ezt úgy ítélték meg, hogy a nyitott és transzparens washingtoni kormányzást 'ideiglenesen felfüggesztve' hallgatni kell a kínos dolgokról, ha elhallgatható és végleg el kell tussolni, ha eltussolható...

Ironikusabb vagy abszurdabb ez az eset, mint a tavalyi, mikor Obama egy fegyveres megszállást folytatva (Irak), egy háború fokozását és kiszélesítését előkészítve (Afganisztán) és szuverén országok (mint Pakisztán és Jemen) tetszés szerinti bombázása közepette elfogadta a Nobel-békedíjat?  Vagy nagyon is hasonló? Az elnök lojalistái egyetlen, bár gyatra mentségéül hozhatják fel, hogy nem ő az első politikus, akinek kitüntetése világraszóló megrökönyödést keltett -- Menachem Begin, Henry Kissinger vagy a széplelkű intervencionista elnökök, Woodrow Wilson(*2) és Theodore Roosevelt(*3) vezetik a szégyenlistát.

Számunkra viszont inkább az az említésre érdemes, hogy olyan rendkívüli egyéniség is akadt, aki visszautasította a Nobel-bizottság botrányosan elfogult, tömegmanipulációs szándékú jelölését. A vietnámi Le Duc Tho 1973-ban Kissingerrel megosztva nyerte el a békedíjat azért a rendkívüli erőfeszítésért, amelyet a Párizsi Békeegyezmény megkötése mellett "a nemzetközi diplomácia eredményessége és a népek közötti együttműködés érdekében tett".  Ő azonban lemondott a saját díjáról -- micsoda égés lehetett Kissingernek --, azzal indokolva, hogy "még nincs béke" Vietnámban. Elvben lehetséges, hogy nem akart előre inni a medve bőrére, de sokkal valószínűbb, hogy nem volt hajlandó egy díszpódiumon állni a  800 ezer halottat követelő kambodzsai szőnyegbombázás miatt (is) háborús bűnösnek tartott Kissingerrel.(*4)

*1 Obama a Nobel-békedíj átvételekor azt a meggyőződését hangoztatta, hogy mivel az Államoknak hadviselés terén továbbra is példamutatónak (?) kell lennie, ezért megújította Amerikának a Genfi Egyezmény iránti elkötelezettségét. Köztudott, hogy az egyezmény valójában mennyit ért. . . bár az áldozatok tényleges számát soha nem fogjuk megtudni.

*2 James W. Loewen azt írta a Hazugságok, amiket nekem a tanárom tanított című könyvében (Lies my teacher told me), hogy  Wilson politizálásának ismertetése során a tankönyvekből szándékosan kihagyják személyének és ideológiájának két antidemokratikus megnyilvánulását: rasszizmusát, amelynek következtében szegregálódott a központi kormányt, és intervencionizmusát, aminek következtében katonai  agressziók sorozatát indította idegen államok, elsősorban Latin-Amerikai országok ellen.  Az utóbbiról így ír a  Wikipedia: "Between 1914 and 1918, the United States intervened in Latin America, particularly in Mexico, Haiti, Cuba, and Panama. The U.S. maintained troops in Nicaragua throughout the Wilson administration and used them to select the president of Nicaragua and then to force Nicaragua to pass the Bryan-Chamorro Treaty. American troops in Haiti, under the command of the federal government, forced the Haitian legislature to choose the candidate Wilson selected as Haitian president. American troops occupied Haiti between 1915 and 1934. Wilson ordered the military occupation of the Dominican Republic shortly after the resignation of its President Juan Isidro Jimenes Pereyra in 1916."

*5  A hódító háborúkra uszító Roosevelt azt írta, "Alapvetően az expanzió oka a béke indoka.", és Amerikát a "nagy progresszív kolonizáló országok" közé sorolta -- Anglia és Németország oldalán. Szintén Expansion and Peace című írásában olvasható, hogy csak a civilizált népek háborús képessége tud békét biztosítani a világnak.  

*4 Obama egészen másképp ítéli meg Kissingert, akit személyes nagyra becsüléseként tanácsadói közé választott, sőt időnként bizalmas államközi küldetéssel is megbízott -- többek között Oroszországba. George W. Bush, aki szintén tanácsadójaként alkalmazta, azt mondta róla, Mr. Kissinger népünk egyik legeredményesebb és legrespektáltabb közalkalmazottja. És ez a torz felmagasztalás még csak nem is egy kényszerű nekrológ zárómondata volt!

Addenda

The 1972 (peace price) choice -- US Secretary of State Henry Kissinger -- had presided over the carpet bombing of Cambodia. (. . .) Mr. Kissinger was rewarded on the same grounds in 1973 for securing the withdrawal of US troops from South Vietnam. It was not however before the illegal carpet-bombing of Cambodia in 1969 and 1970, killing, according to some estimates, perhaps as many as 800,000 civilians. Some commentators have wryly noted that winners such as Kissinger and Israeli prime minister Menachem Begin, who won in 1978 and ordered Israel's bloody invasion of Lebanon in 1982, are about as peaceful as the founder himself. Alfred Nobel made much of his money, after all, through his invention of dynamite. (Clare Murphy: The Nobel: Dynamite or damp squib? BBC News Online. October 8, 2004)

The CIA's involvement in the 1973 coup which toppled the elected Chilean leader Salvador Allende and brought General Augusto Pinochet to power is well documented. "I don't see why we need to stand by and watch a country go Communist due to the irresponsibility of its people," Mr Kissinger once famously uttered.

When President Barack Obama took office, in 2009, he championed the cause of government transparency, and spoke admiringly of whistle-blowers, whom he described as “often the best source of information about waste, fraud, and abuse in government.” But the Obama Administration has pursued leak prosecutions with a surprising relentlessness. Including the Drake case, it has been using the Espionage Act to press criminal charges in five alleged instances of national-security leaks -- more such prosecutions than have occurred in all previous Administrations combined. The Drake case is one of two that Obama’s Justice Department has carried over from the Bush years. (Jane Mayer: The Secret Sharer -- Is Thomas Drake an enemy of the state? The New Yorker.  May 2011)

"This is the Nobel committee giving Obama the 'you are not George W. Bush' award. Unfortunately Obama is continuing many of the same policies of Bush and is in fact expanding the war in Afghanistan rather than ending it." (Brian Becker, national coordinator of Act Now To Stop War and End Racism. 2009)

Internet freedom has already been compromised by recent changes to the Foreign Intelligence Surveillance Act. These changes fail to provide the necessary judicial oversight to prevent warrantless, mass spying on American citizens' Internet activities and e-mail exchanges. Bush's illegal warrantless surveillance program conducted between 2001 and 2007 appears to be a part of PNAC's concept of controlling cyberspace. In the name of national defense, the National Security Agency has engaged in copying, parsing and downloading millions of American citizens' computerized records into a central government database (so-called Total Information Awareness). [Elliot Cohen: Hell to Pay. Truthdig]

"The defendants in this case seized Jose Padilla from a civilian jail and hid him away in a military brig precisely to keep the courts from interfering with the terrible things they were doing to him. By granting the defendants legal immunity for their cruel acts, the district court vindicated their deliberate efforts to circumvent the Constitution," said Ben Wizner, litigation director of the ACLU National Security Project. "If the law does not protect Jose Padilla – an American citizen arrested on American soil and tortured in an American prison – it protects no one." (ACLU Appeals Dismissal of Lawsuit Seeking to Hold Government Officials Accountable For Torture of Jose Padilla -- Courts Must Not Abdicate Responsibility to Uphold the Law. June 8, 2011) [Padilla was taken from a U.S. jail in 2002 by military agents, declared an "enemy combatant" and secretly transported to a military brig in South Carolina. He was imprisoned without charge for nearly four years, kept in complete isolation, subjected to extreme abuse and was unable to communicate with his lawyers or family for two years. The illegal treatment included forcing Padilla into stress positions for hours on end, punching him, depriving him of sleep and threatening him with further torture and death.]

Protect Whistleblowers: Often the best source of information about waste, fraud, and abuse in government is an existing government employee committed to public integrity and willing to speak out. Such acts of courage and patriotism, which can sometimes save lives and often save taxpayer dollars, should be encouraged rather than stifled. We need to empower federal employees as watchdogs of wrongdoing and partners in performance. Barack Obama will strengthen whistleblower laws to protect federal workers who expose waste, fraud, and abuse of authority in government. Obama will ensure that federal agencies expedite the process for reviewing whistleblower claims and whistleblowers have full access to courts and due process. (Senator Barack Obama's presidential campaign program. 2008)

To counter opposition to the war at home, (Woodrow) Wilson pushed the Espionage Act of 1917 and the Sedition Act of 1918 through Congress to suppress anti-British, pro-German, or anti-war opinions. He welcomed socialists who supported the war and pushed for deportation of foreign-born radicals. Citing the Espionage Act, the U.S. Post Office refused to carry any written materials that could be deemed critical of the U. S. war effort. Some sixty newspapers were deprived of their second-class mailing rights. (Wikipedia)

A new report reveals that an angry and frustrated Hillary Clinton once pondered obliterating Wikileaks’ Julian Assange with a drone strike. The shocking revelation comes as the Democratic presidential nominee and the party’s brain trust brace themselves for an “October Surprise” from Assange. Wikileaks has vowed to unleash a torrent of emails expected to be highly damaging to the former secretary of state -- and her bid for the White House. The True Pundit says the U.S. government was tasked with neutralizing Assange. And Clinton was the point person. “Can’t we just drone this guy?” she pondered during one high-charged meeting, State Department sources reportedly told True Pundit. According to the website, others in the room laughed. But not Clinton, who called Assange a “soft target. (Hillary Clinton suggested taking out Wikileaks founder Julian Assange with drone: Report. Toronto Sun. October 3, 2016)

10. írás

Április 10.

Újabb gyöngyszemmel szaporodott  a 9-11-es eseményekkel kapcsolatos elszólásokat gyűjtők jegyzetfüzete. A YouTube jóvoltából elérhetővé vált a CNN egyik élőben közvetített riportjának részlete, amelyben az interjú alanya, Tim Roemer volt kongresszusi képviselő emlékezett vissza a megdöbbentő és tragikus napra. A 2001. szeptember 11-én történt terrortámadás vizsgálóbizottságának egykori tagja a riporter kérdésére bevallotta, hogy bizony többször is félt és aggodalmaskodott az akkori helyzet miatt, különösen azon az estén, mikor (másokkal együtt) a Pentagon erődítménye előtt állt, „amelyet széles sávban felhasított egy rakéta, egy repülőgép -- azokra gondolva, akik meghaltak a gépen és a földön...”

Hogyan? Amit felhasított egy „rakéta”?

Roemer hiába korrigálta rögvest önmagát, szinte automatikusan -- az elszólás már megtörtént Ráadásul egy olyan személy részéről, aki a George W. Bush által jóváhagyott bizottság megbízható tagjainak egyikeként hónapokig foglalkozott a terrortámadás utólagos vizsgálatával, és tisztában kellett hogy legyen mindazokkal a tényekkel, amelyek ellentmondtak a támadó repülőgép elméletének. Hirtelen felszínre tört az elfojtott tudatalatti? Miért is ne? Nem csak vele fordult ez elő. Valahol az agysejtekben eltemetve nyilván ott volt, és az évekkel későbbi interjú során hirtelen kibukott belőle a végzetes „rakéta” szó, amely azokban a feszültséggel teli első napokban az ország egyik leghíresebb emberének szájából is kicsúszott a kamerák előtt. Ez az ember a védelmi miniszter, Donald Rumsfeld volt.

(Kép: Rumsfeld  a Pentagon megtámadott szárnyát szemrevételezve, a behatolás mérete láttán ösztönösen "rakétaként" említette a becsapódott 'gépet'. Az  alagútszerűen áttört épületfalon kívül sem a (letört) hatalmas felületű szárnyak, sem a farokrész, sem egyéb jellegzetes roncsmaradvány nem volt, ami egyes helyszínelő riportereket és szemtanúkat is arra a következtetésre juttatott, hogy semmiképen sem lehetett az eltérített Boeing 757-es nyoma.)

Az elszólás-gyöngyszemek egyike nem másnak, mint Bush elnöknek köszönhető: ezt a tragikus esemény 5. évfordulója alkalmából potyogtatta el: "I want to thank the leaders for joining Laura and me and the Vice President and his wife, Lynne, as we commemorated the -- a day that really helped -- or it did define our nation, which is 9/11/2001." (Meg akarom köszönni a vezetőségnek, hogy csatlakoztak Laurához és hozzám és az elnökhelyetteshez és feleségéhez, Lynne-hez, amint emlékeztünk a -- egy napra, amely igazán segítette -- vagy (inkább) meghatározta nemzetünket, amely (nap) 9-11-2001.)

Bush elszólása valójában csak megerősítette, amit az elfogulatlan megfigyelők idővel -- a sokkhatás elcsitulásával és a dezinformáció ködének fokozatos oszlásával -- realizáltak: a szeptember 11-ei támadás “segítette”, illetve lehetővé és elfogadtathatóvá tette az egypólusú Új Világrendet célul kitűző kormányprogram megvalósítását. Ahogy Rumsfeld a New York Timesnak 2001. október 12-én nyilatkozta, 9-11 olyan lehetőséget kreált, mint amilyent a második világháború teremtett a világ átalakítására.

Addenda

Physical evidence was taken away under lock and key and destroyed almost in its entirety. (...) This goes double for the attack on the Pentagon. There was a dearth of visible debris on the relatively unmarked lawn, where I stood only minutes after the impact. Beyond this strange absence of airliner debris, there was no sign of the kind of damage to the Pentagon structure one would expect from the impact of a large airliner. This visible evidence or lack thereof may have also been apparent to the secretary of defense, who in an unfortunate slip of the tongue, referred to the aircraft that slammed into the Pentagon as a "missile." (Karen Kwiatkowski: Assessing the Official 9/11 Conspiracy Theory)

Steve Beckow vázlatosan felsorolt egy pár lehetetlenséget, hiányosságot és ellentmondást annak bizonyságául, hogy a Pentagont nem utasszállító gép, hanem -- Rumsfeld és Roemer 'Freud-i elszólásának' megfelelően – rakétatalálat érte szeptember 11-én.

• No wreckage of a plane has ever been found. If a plane had hit, there would be bodies of passengers, seats, baggage, tail assembly, wings. They would have been all over the place and prominent in pictures of the site.

• The marks on the building were not consistent with a plane. There were no indications that the wings or tail assembly struck the building.

• There were no marks on the ground consistent with a plane flying that low. The jet would have had to come so close to the ground that the grass would show indications of it.

• There was no fire at the Pentagon consistent with a plane carrying that amount of jet fuel, as compared say with the explosion at the World Trade Center when planes hit them. You can see on (a YouTube video and pictures) that a book still sits on a filing cabinet next to the wall and a wooden desk is not even singed. Papers are strewn about indicating that no fire took place.

• Hani Hanjour could not have flown a plane that had to make those maneuvers. He did not have the skills to have flown it in such a tight circle as it made on approach or so low to the ground. In fact few well-trained pilots could have flown that flight pattern in a passenger airliner.

• The FBI have never released any of the security tapes that would confirm that a plane hit and would be expected to if they wanted to settle the question.

9. írás

Március 20.

Mit tud az átlag amerikai a Líbiai helyzetről? Amit a média sulykol az agyába: Kadhafi “rossz ember”, sőt, mint afféle diktátor, népirtástól sem riad vissza. Ezért kell bármilyen eszközzel megoldani a jelenlegi, polgárháborúval fenyegető “válsághelyzetet”. Humanitárius beavatkozásról lenne tehát szó, ahogy az amerikai kormánypropaganda próbálja feltüntetni?

Gerald Celente, politikai trend megfigyelő úgy vélekedik, hogy az USA kormányának kisebb gondja is nagyobb annál, mint a líbiai lázadók vagy a menekülő vendégmunkások sorsa. “Az egyetlen indok, amiért (Washingtonban) Líbia iránt érdeklődnek, az az olaj. Hallotta valaki is, hogy azok miatt háborogtak és ordibáltak volna, akik a múlt héten Elefántcsont Parton vagy Szudánban lettek meggyilkolva?  Azt viszont már hallottuk, hogy Hillary Clinton felajánlotta, Líbiában bármit hajlandók megtenni bárkinek, aki (amerikai) segítségre szorul.” Ajánlotta ezt annak ellenére, hogy az amerikai középosztály életszínvonala lefelé tendál, a szegények és otthontalanok száma pedig rohamosan növekszik, ráadásul egyelőre fogalma sincs, valójában kiket is pártfogol, ki az állítólagos ellenzék és az mit is akar.

Celente szerint “hihetetlen mérvű ez a hipokrízis”, melynek során a nyugati világ mindenáron Kadhafi fejét akarja, viszont ilyesmiről szó sincs Egyiptom, Bahrain, Tunézia vagy Jemen államfői esetében. “Hogy ez miért van így?" -- teszi fel a kérdést. "Az olaj miatt. Talán azt hiszi bárki is, hogy Irakban lennénk, ha a fő exportja brokkoli lenne?”

John Laughland, akinek politikai elemzései rendszeresen olvashatók a vezető brit lapokban, rámutatott, hogy a líbiai helyzet nem indokolja a katonai beavatkozást. Mint mondta -- és ez még a tv-híradókból is felmérhető volt -- a violencia szintje “viszonylag alacsony”, és “semmi esetre sem globális kihatású, ami normál körülmények között indokolttá tenne egy (koalíciós) intervenciót”. A lézengő, ténfergő kézifegyveresek kisebb csoportjairól, teherautókon száguldozó, hőzöngő, győzelmi jelet mutogató ifjoncok 80-10 fős csapatairól készült felvételekből leszűrhető, hogy a média szerinti ‘rebellisek’ még az észak-keleti országrészen -- amelyet a globális média nekik tulajdonít -- sincs tömegbázisa.

Éppen ezért a külföldi felderítőkkel együtt privát milíciák és biztonsági kommandósok is lettek átdobva az egyiptomi határon. . . A felforgató tevékenységre bizonyítékuk szolgál és egyben a fejetlenségre is jellemző, hogy a hónap elején a Brit Különleges Légi Szolgálat hét tagú csoportját és egy angol diplomatát, akik saját bevallásuk szerint titkos diplomáciai küldetést teljesítettek, éppen azok a lázadók fogták el, akikkel állításuk szerint kapcsolatot akartak felvenni.  A hirtelenjében alakult Forradalmi Nemzeti Tanács, amely az ügyet kézbe vette, a Tripoli és London közötti (Tony Blairnek köszönhető) korábbi szoros kapcsolat ellenére -- vagy éppen azért -- nem volt hajlandó tárgyalásba bocsátkozni a brit delegációval.  Annak ellenére, hogy Hillary Clinton a rebellis csoportok lángpallosú védangyalának szeretné feltüntetni magát, a Forradalmi Tanács közölte, hogy minden fajta külföldi beavatkozást elutasítanak, és ennek megfelelően a fegyverekkel, térképekkel és négy különböző országból származó hamis útlevelekkel ellátott díszes társaságot a BBC riportja szerint március 6-án kiutasították az országból. Ha még az állítólagos ellenzék sem akar nyugati beavatkozást, akkor kit is védelmeznek Tomahawk rakétákkal  a koalíciós országok?

Az amerikai alkotmány egyik kitétele, hogy egy másik ország megtámadása csak abban az esetben indokolt, ha közvetlenül veszélyeztetett a nemzet biztonsága. Ezért kreálta és hangoztatta a Bush-kormány Afganisztán esetében a ‘terror veszélyt’ (9-11, al-Kaida, Tálibok), és ezért tüntette fel Irak megtámadását is önvédelemnek (tömegpusztító fegyverek, al-Kaida kapcsolat). Az Obama-kormánynak Líbiai esetében hasonló, de mégis valami más magyarázatot kellett találni. Az öregségére szószátyár, demagóg Kadhafit is veszélyes „őrültnek” nyilvánították, mint Szaddám Huszeint, fő bűnének azonban nem világveszély okozását,  hanem egy polgárháború kirobbantásának lehetőségét rótták fel. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy Tripoli és a nagy városok Kadhafit és a kormányt támogatták, mikor az egyetlen renegát Bengháziban elkezdődött a (fundamentalisták és vallási fanatikusok által is üdvözölt) rebellió.

Párizsban, Londonban és Washingtonban mindenki igyekszik elfelejtkezni róla, pedig kezdetben még az amerikai NBC adó is bejátszotta – az új tulajdonosai által ’mérsékeltebbé’ vált Al Dzsazíra pedig többször is --, hogy napokon keresztül milliók tüntettek Kadhafi mellett, aki nem csak az Afrikai kontinensen teremtette meg valamikor koldus szegény népének a legmagasabb életszínvonalat, hanem az olaj és víz államosításának hasznából az arab országok közötti rangsorolásban is az 5. helyre tornászta fel. Sokan irigyelték azokat a szociális juttatásokat -- többek között állami lakás hozzájárulást, ingyenes egészségügy ellátást és oktatást, kedvezményes állami kölcsönt --  amiket a vallási konfliktusoktól és szélsőségektől  mentes, szekuláris állam berendezésű Líbia polgárai élveztek. Nem csak üres formaság volt, mikor 1977-ben az ország államformája a "néptömegek államára" változott, olyan köztársaságra utalva, amelyet (elnök és kormány helyett) a népakarat irányít. Éppen az említettek miatt kezdettől fogva hiteltelennek tűnt, hogy Líbiában polgárháború veszélye fenyegetett, ahol a rebellisek -- vagy 80 fickó -- által képviselt népet nemzetközi összefogással (ami egyesek szerint 'gang rape') kell megvédeni.

Az orosz internet portál, rt.com szerkesztősége az “igazságszolgáltatás szelektív alkalmazásának” nevezte azt az eljárást, amelyet a koalíciós országok folytattak az elmúlt hetekben. Erre azt a példát hozta fel, hogy ugyanazon a napon, mikor Susan Rice, az amerikai ENSZ nagykövet a Biztonsági Tanácsban megszavazta a Líbia feletti légi blokádot (no-fly zone), amerikai harci repülők 40 polgári személyt bombáztak halálra Pakisztánban. A március 8-án publikált cikk szerint (Libya, Jemen, Bahrain and Israel = selective enforcement of justice), ha az állam részéről a felkelők (ellenállók, rendbontók, forradalmárok) fegyveres megrendszabályozása jogtalan, akkor ennek konzekvenciáját nemcsak Líbiára, de más országokra, mint Jemenre, Bahrainre vagy Izraelre is vonatkoztatni kellene.

A háborús feszültség időszaka alatt többen is felvetették, miért éppen Kadhafit akarják rákényszeríteni -- ráadásul rakéták és bombázók bevetésével --, hogy elhagyja az országát.  Erre mintegy válaszként március 14-én a Fehér Ház szóvivője Jay Carney közölte(*1), hogy az Egyesült Államok nem fog ellene erőszakot alkalmazni abban a reményben, hogy Kadhafi magától a távozás mezejére lép. “Mi nem foglalkozunk katonai-jellegű rezsimváltással."-- állította rezzenéstelen arccal. Hm. Ezek szerint a Fehér Házban kitartanak a háború eredetileg kiötlött indoka mellett, holott aligha lehet a humanitárius okokból történő légi terrorizmusnál kétségbeejtően nevetségesebbet kitalálni.

 *1 A sajtótájékoztatóról szóló cikket érdekes módon egy Tripoliban készült, valójában Kadhafi mellett rendezett hatalmas tüntetésről készült felvétel kísérte.

Addenda

A Washington Post március 24-én közölt cikkében megírja, hogy a líbiai katonai objektumok hatodik napja tartó bombázása után nyilvánvalónak látszik, Kadhafi még mindig számíthat hűséges követőire, méghozzá a lakosság jelentős hányadából. (“Six days into the allied bombardment of Libyan military targets, it is clear that Moammar Gaddafi can count on the fierce loyalties of at least a significant portion of the population." [Liz Sly: To some in Libya, 'Brother Leader' Gaddafi still a hero.]

A brit Telegraph március 25-i számában megerősítette, amit Kadhafi állított: A líbiai lázadás parancsnoka, bizonyos Abdel-Hakim al-Hasidi bevallotta, hogy az emberei között idegen al-Kaida harcosok is vannak, sőt, a "frontvonalban harcolnak Muammar Gaddafi ellen".  A számuk? A parancsnok szerint „körülbelül 25-en vannak, igazi hazafiak és jó muzulmánok, nem terroristák”, és akárcsak a többi al-Kaidások máshol, „a megszálló idegenek ellen harcolnak”.

Nincs itt valami eszement félreértés? Az USA és a NATO azokat az idegenek ellen(?) küzdő al-Kaida harcosokat fegyverzi fel és fedezi Líbiában, akiket évek óta írt Afganisztánban és Irakban? Ráadásul egy olyan ország ellen, amely 3 hónapja még államközi kapcsolatban és kereskedelmi összeköttetésben állt többek között Olaszországgal, Angliával, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal? Mind ez ideig Olaszország volt Líbia legnagyobb kereskedelmi partnere és Silvio Berlusconi (képünk) szoros személyi és üzleti kapcsolatot ápolt Kadhafival, de Tony Blair, Hillary Clinton és Nicolas Sarkozy sem "őrültként", hanem előkelő excentrikusként kezelték, mikor hivatalos vendégei voltak, vagy éppen ők vendégül látták.  Ez a gusztustalan, vérbe fulladó fordulat afféle déja vu -- hasonlóképpen bántak el annak idején Szaddám Huszeinnel is.

"The intention (to kill Qaddafi) was entirely obvious at the time, since nine F-111s were targeted on Qaddafi's tent and, as The Washington Post then reported, the White House had prepared a statement for the President before the raid anticipating Qaddafi's death and asserting that it had not been planned." (Alexander Cockburn: The Coup d'État. 1987)

A témában lásd még itt lejjebb a 6. írást és a Jelenidő rovatban a Hipokrízis és hazugság című cikket.

8. írás

Március 15.

Ami egyik ország megítélése szerinti rutin katonai beavatkozás, az egy másik szerint lehet közönséges kalózkodás? Erről nyilván a mediterrán kormányokat és hajótársaságokat kellene megkérdezni azok után, hogy a Földközi-tengeren -- a mesterségesen kreált líbiai zavargásokat kihasználva -- izraeli kommandós egységek ismét elfoglaltak és eltérítettek egy kereskedelmi szállító hajót.  Az eset szempontjából teljesen mindegy, hogy milyen gyanú alapján. A fegyveres erőszak alkalmazása -- pláne nemzetközi vizeken -- mindig jogtalan és felháborító. Mivel veszélyhelyzetet teremt, félelem és bizonytalanság keltésével még kárt is okoz másoknak -- jelen esetben a mediterrán országoknak. Mintha az észak-afrikai forradalmak (és Líbia egyes vidéki városainak pszeudo-forradalma) miatt nem lenne éppen elég gondjuk-bajuk e nélkül is. . .

Mai közlések szerint a libériai zászlóval jelzett “Victoria” eredetileg Szíria Lattakia kikötőjéből kelt útra, és a törökországi Mersin kikötőbe hajózott, ahonnan kirakódás és újabb árufelvétel után Egyiptom felé vette útját, de végül is soha nem érkezett meg. Izraeli biztonsági szervek tájékoztatása szerint napok óta figyelték egy német vállalat hajóját, amelyet egy francia cég üzemeltetett, és arra gyanakodtak, hogy bár El-Arish-ba tartott, végül is a Hamasznak szállított fegyvereket. Hogy ez mennyire volt megalapozott?

Valójában semmivel nem volt több mint puszta feltételezés(*1). Ennek ellenére tegnap, 14-én éjszaka Benjamin Netanyahu hivatalos engedélyt adott a támadásra.  A híradás szerint a rakomány végcélja nem volt bizonyított -- maga Egyiptom is lehetett, de a líbiai felkelők vagy az afrikai országok bármelyike sem volt kizárható. Az izraeli titkosszolgálat pár láda fegyverről készült rossz felvétellel, amit mintegy igazolásként közreadott a médiában, nem bizonyította sem a címzettet, sem a feladót.

Ez nem az első eset, hogy Izrael az általa eltérített hajóról állítólagos fegyverszállítmányt kobozott el -- tetszőleges (‘nem baráti’) országoknak tulajdonítva. Az eljárás több mint egyszerű ’izomerő’ fitogtatás.  Sokkal inkább hatalmi versengés, vagyis annak hangoztatása, hogy az erőviszonyok megváltoztak, különösen  az utóbbi évtizedben: Tel Avív döntéseit nem lehet kritizálni, kétségbe vonni vagy megakadályozni.  Ezen túlmenően Izraelnek, mint a világ egyik legnagyobb fegyvergyártójának és -szállítójának nyilvánvaló érdeke, hogy akár hamis vádak -- mint illegális fegyverszállítás -- alapján is, fokozatosan ellenőrzése alá vonja a ‘saját kis tengere’ hajózási útvonalait. 

Az áruszállításban résztvevő államok, Libéria, Németország és Franciaország illetékeseit utólagosan, a hajó eltérítése, átkutatása és a rakomány egy részének elkobzása után értesítették az esetről. Hát nem figyelmes? Amennyiben a fegyveres visszaélésnek (és mellesleg a bizonytalanság okozta üzletrontásnak) most sem lesz konzekvenciája, a precedens révén Izrael joggal fogja úgy érezni, hogy a mediterrán országok kormányai feljogosítják az öntörvényűségre.

7. írás

Március 10.

Az Amerikai Polgárjogvédő Egyesület (American Civil Liberties Union, ACLU) “ideológiai kirekesztésnek” nevezi azt a felsőoktatásban egyre inkább eluralkodó módszert, amely korlátozza, és ha lehet, megakadályozza, hogy a diákság megismerkedhessen a kormány irányvonalával ellentétes politikai és ideológiai nézetekkel, illetve, tudomást szerezzen Washington (kül)politikai céljait, döntéseit, eljárását kritikus szemmel elemző véleményekről. Az elmúlt évek folyamán számos külföldi tudós, professzor, szakértő és szerző nem kapott beutazási vízumot, hogy amerikai egyetemek, szervezetek és kiadók meghívásának eleget téve előadást tartson, tanítson vagy könyvismertető körutat tegyen az Államokban.  Az ACLU szerint az “ideológiai kirekesztés” sérti az amerikai szólásjog alkotmányos törvényét, ennek ellenére a Hillary Clinton vezette külügyminisztérium folytatja neves elődje, Condoleezza Rice vízumkorlátozását -- a diákság és a fiatal értelmiség tájékozottságának, ítélőképességének, önálló véleményalkotásának rovására.

Addenda március 18-án:

Malalai Joya esete a legújabb példa az “ideológiai kirekesztésre”.  A nemzetközi szinten ismert afgán emberjogi és békeharcos, politikus, volt parlamenti képviselő,  előadó és szerző nem kapott beutazási vízumot a Hillary Clinton vezette külügyminisztériumtól.  Ennek következtében a 12 államban meghirdetett tavaszi előadókörútját és könyvbemutatóját törölni kell. A BBC News szerint “legbátrabb asszony Afganisztánban”, akinek élete a New York Times Book Review szerint “egyedülálló és hősies”, március 25-én Noam Chomskyval tartott volna közös előadást a Harvard University meghívására.

Epictetus sztoikus filozófusnak tulajdonítják a véleményt, miszerint "csak a tanult ember szabad".

We -- as Americans -- have a First Amendment right to hear what Ms. Joya and other notable thinkers from around the world have to say and to engage with them in face-to-face dialogues. When our government excludes leaders, journalists, scholars, authors and poets from our shores, it violates the the First Amendment rights of the American people. I understand why Afghan rulers – both Taliban and Karzai government leaders -- are afraid of Malalai Joya. (...) But why would Secretary of State Clinton, herself an outspoken defender of women’s rights, refuse to let Ms. Joya meet and talk with Americans? Could the problem be that Malalai Joya has criticized the U.S. war in Afghanistan? Are State Department officials afraid that Ms. Joya will confirm recent reports that the Obama administration is abandoning its promise to defend women’s rights in Afghanistan?  Whatever the reason, the exclusion of Malalai Joya is something that Americans can and should ask the State Department to set right. (Carol Rose: Afghan Women’s Rights Hero is Latest Victim of Ideological Exclusion.  The Boston Globe. March 20, 2011)

[Last year, public pressure – and a couple of ACLU lawsuits – led Secretary Clinton to issue visa waivers to three foreign scholars who had been targets of ideological exclusion based on their public criticism of U.S. foreign policy. Swiss scholar Tariq Ramadan, South African sociologist Adam Habib, and Nieman Fellow and Colombian Journalist Hollman Morris, all were permitted entry into the United States as a result of public outrage of their exclusion from our shores.]

*

"Americans are brought up from childhood to have no curiosity about anything, because they might not like the answer. So we disguise everything for the little tots, and that is why Americans know nothing about anything." (Gore Vidal. Interview by Timothy Hodler. March 2010)

“Ideological exclusion is pernicious because it denies the right of American citizens to hear and engage with prominent thinkers from other countries. In so doing, it violates the rights of free association and speech of Americans who wish to engage in an exchange of ideas with visiting authors, journalists, and scholars.” (Carol Rose, lawyer, journalist and executive director of the American Civil Liberties Union of Massachusetts.)

6. írás

Február 29.

Törökország miniszterelnöke, Tayyip Erdogan 26-án határozottan szót emelt ellene, hogy szankciókat léptessenek életbe Líbia ellen. Egy televíziós beszéd során hangsúlyozta, elkerülhetetlen, hogy ártatlan civilek szenvedjenek miatta, és mindez nem másért történne, mint az olajért.

„Bármilyen intervenció csak megnehezíti a (békéltető) eljárást. (A beavatkozás) nem a kormányt, hanem a líbiai népet fogja sújtani. Lehetetlen világbékét teremteni annak révén, hogy minden egyes incidens esetében szankciókhoz folyamodunk. (Ezért) felszólítjuk a nemzetek közösségét, hogy a Líbiához való közeledést ne az olajérdek vezérelje, hanem a lelkiismeret, az igazság és az univerzális emberi értékek.”

Erdogan a józan ész és emberség hangja egy elégedetlen és forrongó, mesterségesen szított konfliktusoktól is veszélyeztetett világban.(*) Ennek köszönheti nemzetközi népszerűségét, még az USA-ban is. Tavaly a TIME magazin Év személyisége címért indított versenyében az olvasók értékelése szerint Julian Assange mögött Erdogan a második helyen végzett. (Ezt valamiért a nyomtatott hetilap nem közölte, csak az internetes változaton volt olvasható.)

A török miniszterelnök azt követően emelt szót nyilvánosan a líbiai nép érdekében, hogy telefonon beszélt Obama elnökkel. Valószínűleg meglepetten hallotta tőle, hogy Washington mindenkit megelőzve máris retorziókkal élt Kadhafi és családja ellen, és az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsában Angliával, Franciaországgal és Olaszországgal egyetértésben különböző szankciókra fog javaslatot tenni. Az indok? A civil felkelők feloszlatására a líbiai kormányzótanács fegyveres alakulatokat, sőt, nem bizonyítottan bombázókat vetett be, ami az említett  országok szerint emberiség elleni bűntett, és automatikus megtorlást von maga után.

A líbiai kormány reakciója ugyan a média által eltúlzottnak bizonyult, a felkelők száma pedig eltörpült a Kadhafi mellett tüntetőkétől, a szankciókkal fenyegetők kórusának azonban esze ágában sincs csökkenteni a hangerőt. A kollektív számonkérés helyénvaló, sőt alkalmanként szükséges, de csak abban az esetben jogos, ha például a NATO és kiszolgálói emberellenes bűncselekményeire is vonatkozik. A közelmúlt történelme azonban azt bizonyította, mikor a fekete arany a tét, szóba sem jöhet, amikre Erdogán hivatkozott: lelkiismeret, igazság és univerzális emberi érték.

* Híradások szerint az USA, Franciaország és Anglia speciális erői február 24 óta “képeznek ki” forradalmárokat és a környező országokból elszegődő zsoldosokat Líbia területén.

MÁS és mégsem

Az Egyesült Államok és Franciaország lendületesen félresöpörte Venezuela felajánlkozását, hogy békéltető tárgyalásokat folytasson a Líbiában eluralkodó violencia megszüntetése érdekében. Ez csak újabb példa arra, hogy Washington és a vezető nyugat-európai országok kormányai senkit nem engednek beleszólni a hatalmas anyagi nyereséggel kecsegtető konfliktusok megoldásába. Mikor Erdogan és Brazília volt elnöke, Luiz Inacio Lula da Silva közvetítőnek ajánlkoztak Irán és az atomenergia-programját fenyegetőn ellenző országok közti törésvonal áthidalásához, szintén elutasító választ kaptak.

Mint erről már máshol is írtunk (Lapszemlék-kommentárok 2010 II. félév 1. írás) a független, gazdasági és politikai önállóságra törekvő országoknak a világ jelentős ügyeitől való távol tartása a neonkonzervatív geopolitikai stratégia vezérelve, amely kimondja: „az Egyesült Államoknak vissza kell tartani minden fejlett ipari országot attól, hogy kétségbe vonja vezető szerepünket, vagy hogy bármelyik is komolyabb regionális vagy globális szerepre törekedjen.” Az egyik ok, amiért Kadhafi a likvidálandók listájára került, hogy tavaly óta vezető szerepre törekedett az Afrikai Únióban.

A témában lásd még itt feljebb a 8. írást és a Jelenidő rovatban a Hipokrízis és hazugság című cikket

5. írás

Február 20

Hillary Clinton az amerikai demokrácia tűzzel-vassal-vérrel való terjesztője, a Kissinger-i realizmus főpapnője nem egyszer hangoztatta: “A próbatételek időszakának pillanataiban abszolút fontosságú, hogy megalapozott hited legyen.” Na igen, természetesen. Különösen azoknak a mennyországot végállomásnak tekintőknek, akik nyakra-főre hazudoznak, háborúra és vérben tocsogó intervenciókra uszítanak, gyilkos diktátorokat támogatnak. Azknak, akiknek a gyermekhalál százezres tételben sem számít.

A napokban tehát nem kis meglepetést keltett, mikor Clinton, a legfőbb diplomata váratlanul bejelentette, hogy globális védőszárnyai alá veszi... az Internetet! Az Internetet? Vajon milyen okból karolna fel éppen ő egy alapvető szabadságjogon alapuló kommunikációs lehetőséget? Ha ezt nem is lehetett mindjárt tudni, azt viszont sejteni lehetett, a Fehér Ház komoly slamasztikában van, ha két megszállás, háborús feszültségek és veszélyes észak-afrikai bonyodalmak közepette külügyminisztere lenyűgöző hipokrízisét, lekezelő halandzsázását, pszichopatákat jellemző szégyentelen cinizmusát veszi igénybe.(*1)

Ahogy a Harvardon oktató John Perry Barlow, kibernet-jogi aktivista megjegyezte a WikiLeaks-ügy kapcsán, „Történelmünk folyamán egy olyan ponthoz értünk, ahol a hazugság védett és az igaz szó büntetendő.”

Ezt igazolni látszik, hogy hiába szeretnének majd akár milliók is tájékozódni, tanulni, adatokat szerezni a WikiLeaks információs tárházból, ha az Egyesült Államok kormánya és európai marionett figurái koholt vádak alapján letartóztatják, és bíróság elé állítják főszerkesztőjét, hasonló eljárással fenyegetik a munkatársait, és bankszámláját befagyasztva lehetetlenné teszik további működését. Nem valószínű, hogy Clinton ne tudná, amennyiben a gyülekezési és gondolattársítási szabadság csak az államilag jóváhagyott médiaforrásokra vonatkozik, akkor nem igazi szabadság -- mégha felhívására bizonyos személyek és intézmények kötelezettséget is vállalnak az érdekében.

Szokásos kioktató hangnemében Clinton kifejtette, hogy az Internet ugyan a „politikai és társadalmi változás előmozdítója”, de egyben az „elnyomás eszköze” is lehet, ezért mindenkinek kötelezettséget kell vállalni a „szabad Internet” érdekében. Ezt azzal egészítette ki  hogy „a gyülekezési és gondolattársítási szabadság a kibernetika világára is vonatkozik”. Ez az, amit mostanig maguk az internetezők abszolút természetesnek találtak, sőt a legtöbben biztosra is vettek, de mindjárt felkeltette  a gyanújukat, vajon miért hozakodott Clinton ezzel elő, és miért éppen most? Mi történik a színfalak mögött?

Bár nem volt titok, de nem is volt nagydobra verve: Joe Lieberman szenátor többszöri szorgalmazására a kongresszus végül is tervbe vette a világháló önállóságának és szabadságának az eddiginél szélesebb körű 'felügyeletét'. Az Igazságügyi Minisztérium, a Pentagon és a Külügyi Minisztérium jogot akar formálni rá, hogy ellenőrizze és cenzúrázza az Internet anyagát, és nemzetvédelmi érdekekre hivatkozva (de a hatalmi elittel összefonódott média speciális hírközlési és titkos anyagok kiszivárogtatási jogainak védelmében is) eltávolíthassa a nem kívánatos publikációkat, felelősségre vonhassa szerzőiket.

Szóval itt volt a kutya elásva! Azért hangoztatta Clinton, hogy „a gyülekezési és gondolattársítási szabadság a kibernetika világára is vonatkozik”, hogy elterelje a figyelmet róla, éppen most ássák a jogrend alá a dinamitot a Kapitóliumban. A cél  annak jövőbeni megakadályozása, hogy az Internet révén újra és újra lelepleződjenek az államvezetés titkosított visszaélései és különböző botrányos belső intézkedési. Az utóbbira példa Clinton azon nem régen nyilvánosságra került rendelkezése, amely utasította vezető diplomatáit, hogy személyesen kémkedjenek a szövetséges országok, a NATO vezetők és az ENSZ főtitkár jellemző tulajdonságait, gyengéit, titkait, szenvedélyeit, sőt DNS-ét  illetően is -- kit mivel lehet megzsarolni vagy lekenyerezni. Mivel ez sértette a nemzetközi szabályokat, ezért Julian Assange-nak majd (nem Clintonnak) feltétlen bűnhődnie kell.

Mikor Clinton február 16-án a George Washington Egyetemen elítélte azokat a diktatórikus kormányokat (félreérthetetlenül Iránra és Kínára célozva), amelyek letartóztatják az ellenük tüntetőket és gátolják a virtuális véleménynyilvánítás szabadságát, elfelejtette megemlíteni, hogy az Obama-kormány olyan rendelet kidolgozásával foglalkozik, amely arra is feljogosítja  a kormányszerveket, hogy szükség esetén (tömegtüntetések, sztrájkok szervezése, forradalmi előkészületek, sorozás elleni tiltakozás) meghatározatlan időre befagyaszthassák az Internet-szolgáltatást. 

A nyilvánvaló hipokrízisen felháborodva egy publicista és régi politikai aktivista csendben felállt és hátat fordított a szónokló Clintonnak. Rávetődő biztonsági emberek azonnal földre teperték, és a sérülésektől vérző idős (mint utólag kiderült, 71 éves) embert kivonszolták a teremből. Az ajtóból még visszakiáltott: "Ez Amerika?"  Mint a You tube videóján is látható, Clinton egész idő alatt szemrebbenés nélkül folytatta a véleményszabadság és a tiltakozás jogosságát hangoztató beszédét.

A kínai „Beiging Daily” vezércikke tavaly decemberben azt írta -- és ezt Clinton azóta csak megerősítette –, „Assange szerencsétlen esete számunkra azt bizonyítja, hogy az Amerika által hirdetett szabad véleménynyilvánítás nem abszolút szabadság, hanem annak csak egy változata és fokozatai, határai vannak.” A napilap szerkesztősége szerint az igazság felfedésével, kényelmetlen és eltitkolt dolgok leleplezésével Assange „átlépte az amerikai szólásszabadság határát, és ennek következtében az ellene folytatott világraszóló embervadászat nem meglepő”.  De még ha a pekingi lapnak igaza is van, és mindez várható volt, akkor is megdöbbentő, sőt kétségbeejtő, és a végrehajtási eszközök -- mint koholt vádak, halálos fenyegetések, az Interpol bevonása, vádemelés nélküli fogva tartás -- félelmetesek és visszataszítóak. Jogos tehát a kérdés: Ez Amerika?

*1 Némileg Clinton mentségére szóljon, hogy csak kihasználja a helyzetet.  Orwell, felelőst keresve az ”1984”-ben rámutatott arra, hogy ugyan a gyűlölt politikusok a döntéshozók, (viszont) az ostoba „proli” tömegek járják a maguk útját, bizonyos mértékig saját butaságuk által védetten. (A kollektív tunyaság ugyanis stabilitást és kizsákmányolási lehetőséget biztosít a politikai status quonak.)

Addenda

“One year ago, I offered a starting point for that vision, by calling for a global commitment to Internet freedom to protect human rights online as we do offline. The rights of individuals to express their views freely, petition their leaders, worship according to their beliefs‚ these rights are universal, whether they are exercised in a public square or on an individual blog.  The freedoms to assemble and associate also apply in cyberspace; in our time, people are as likely to come together to pursue common interests online as in a church or union hall. Together, the freedoms of expression, assembly, and association online comprise what I have called the freedom to connect. The United States supports this freedom for people everywhere, and we have called on other nations to do the same.” (Hillary Clinton. February 15, 2011)

(“The United States supports this [cyberspace] freedom for people everywhere, and we have called on other nations to do the same.” Hillary Clinton) Amen to all that. I’m disappointed that she used this speech to once more attack Wikileaks (even as she praised other nations’ citizens’ efforts to use the net to bring transparency to their governments) and that the Administration has not taken the opportunity of Wikileaks to examine its own level of classification and opacity. They could still disapprove of Wikileaks while also learning a lesson about being more open. By not doing that, some of the high-minded words in a speech such as this come off as at least inconsistent if not hypocritical. (Jeff Jarvis Associate Professor of the City University of New York, national leader in the development of online news, blogging, and other forms of collaborative journalism.)

4. írás

Február 14

A moszkvai Domodedovo nemzetközi repülőtér várójában január 25-én történt robbanás következtében 35 személy vesztette el azonnal az életét. A halottak száma azonban még növekedhet, ugyanis 180 sebesültből többen kritikus állapotban kerültek kórházba. Az áldozatok között külföldiek is voltak, nemcsak a szomszédos országokból, hanem Nyugat-Európából is. A moszkvai hatóságok január 26-át a főváros gyásznapjává nyilvánították.

A tragikus esetet követően rögvest hivatalos bizottság alakult az ügy kivizsgálására és egy különleges alakulat szerveződött több mint 60 speciális nyomozó, biztonsági szakember, orvos- és törvényszakértő bevonásával. A vizsgálóbizottság szóvivője, Vladimir Markin pár nappal később közölte az Orosz Televízióval (RT), megbizonyosodtak róla, hogy egy öngyilkos merénylő követte el a támadást. Szakértői kalkulációk szerint a robbanás hatásfoka 5 kilogramm TNT-nek felelt meg. A moszkvai vérontás tehát terrorakció volt, akárcsak a New York-i vagy a washingtoni 2001-ben. De micsoda különbség, ahogy a két kormány viszonyult az esethez! Micsoda óriási különbség!

A tragédia színhelyét felkereső Dimitrij Medvegyev sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy a repülőtér igazgatósága felelősséggel tartozik, amiért nem biztosította megfelelően a terminált. Felelősséggel? Meglepő ezt errefelé, Washington kertvárosában hallani, ugyanis ez a szó fel sem vetődhet az Államokban, mikor hatósági visszaélésről vagy végzetes hanyagságról van szó.  „Ami Domodedovoban történt, az annak a bizonyítéka, hogy a reptér biztonsága nem kielégítő. – mondta Medvegyev. „Hihetetlen dolog, hogy ilyen nagy mennyiségű robbanóanyagot be lehetett vinni a terminálba. A biztonságért felelős hivatalnokokat meg kell büntetni, mivel ez a terrortámadás – gyász, tragédia.”

Hát igen, gyász és tragédia, akárcsak 2001 szeptemberében volt New Yorkban, Washingtonban és a Pennsylvania állambeli Shanksville közelében. Mégis a felszállást biztosító bostoni és Newark-i repülőterek igazgatósága és alkalmazottai közül senkit nem vádoltak, senkit nem vizsgáltak, senkit nem vontak felelősségre, amiért állítólag 19 utas jegy nélkül került fel négy különböző gépre -- mai napig is rejtély, hogy hogyan.  A támadás másnapján, szeptember 12-én a CNN (az Associated Press közreműködésével) közzé tette a 4 gép teljes utas listáját, de azokon egyetlen arab név sem szerepelt. Egyetlen egy sem. (Andreas von Bülow magyarul 2003-ban megjelent könyvében, CIA és szeptember 11-e – Nemzetközi terrorizmus és a titkosszolgálat szerepe, a 37-48. oldalon közli az eredeti utasnévsort, személyes jellegű adatokkal kiegészítve.) Ha valaki esetleg azzal hozakodott volna elő, hogy a géprablók álnéven utaztak, akkor bizonyítékként 19 fiatal férfit kellett volna megjelölnie a listán, akikről ez feltételezhető lett volna, akiknek nem volt amerikai hozzátartozója...  Nem véletlen, hogy ilyesmi fel sem vetődött.

Annak ellenére, hogy a hivatalos utaslistákon nem voltak arab nevek, a merénylet után már egy (1) órával Oszama bin Ladent és híveit vádolta az amerikai kormány. Von Bülownál olvashatjuk, hogy a brit Guardian szeptember 12-én hajnalban, az amerikai sajtót 6 órával megelőzve azzal a címmel jelent meg: „A gyanú Oszama bin Laden szaúdi disszidensre irányul”. Az FBI az ezt követő napon nevezte meg a 19 arab géprablót, és ki tudja hogyan, milyen rejtélyes, soha meg nem magyarázott módon még azt is meg tudta mondani, hogy a soha nem bukkolt, az utas listákra soha nem került terroristák közül ki melyik gépen utazott. Ez a tipikus „overkill” (szükségtelen túlzás), amivel a magabiztos, magukat túl okosnak tartó bűnözők szoktak lebukni, de legalább is gyanút kelteni. Kivéve a (szándékosan?) bamba amerikai médiában.

A New York Times szeptember 12-i száma(*1) azt állította, hogy az amerikai hatóságok pár óra alatt -- mint valami rutin feladatot -- sikeresen felgöngyölítették nemcsak azt, hogy kik voltak a jegy nélkül utazó tettesek, hanem azt is, hogy kik játszottak össze velük, mik voltak „lényeges biográfiai adataik”, kapcsolataik, szokásaik... Ezek alapján aztán típus-képet rajzoltak róluk. A Washington Post szerint FBI szimatok csak órákkal az akció után Floridában egy pilótaképző iskolában nyomoztak az állítólagos géprablók után.  Bravúros teljesítmény -- túl bravúros. Lehengerlően. Fenyegetően. A média a hatóságok kritikátlan szócsövévé vált anélkül, hogy egyszer is feltette volna a kérdést, hogyan tudták a légi kalózok kijátszani az American Airlines és a United Airlines biztonsági szabályait és kötelező beszállási rutinját?  És kik játszottak össze velük ennek a veszélyesen komplex titkos manővernek a bonyolításában – feltéve, hogy egyáltalán az eltérített gépeken voltak.

Amennyiben az illetékesek ragaszkodnak a verzióhoz, hogy 2001. szeptember 11-én három különböző repülőtéren 19 fiatalember beszállókártya nélkül fel tudott négy indulásra kész gépre kerülni, hogy a keleti part teljes katonai védelmét kijátszva terrorizálja és tekintélyében megingassa Amerikát, akkor miért, és kinek a döntése alapján nem volt utólag felelős érte senki?

Visszatérve a mába: az RT tudósítása szerint Markin szóvivő közölte, hogy bűnügyi szervek lefoglalták a Domodedovo repülőtér biztonsági szabályzatának és ügyintézésének dokumentációját, és büntetőeljárás indul a biztonságért felelős személyek ellen.  A lakosság ezt várja el -- teljes joggal -- egy felelős kormánytól.  

*1 The New York Times reported on September 12:  "Authorities said they had also identified accomplices in several cities who had helped plan and execute Tuesday’s attacks. Officials said they knew who these people were and important biographical details about many of them. They prepared biographies of each identified member of the hijack teams, and began tracing the recent movements of the men." FBI agents in Florida investigating the hijackers quickly "descended on flight schools, neighborhoods and restaurants in pursuit of leads." At one flight school, "students said investigators were there within hours of Tuesday’s attacks." The Washington Post later reported that "In the hours after Tuesday’s bombings, investigators searched their files on [Satam] al-Suqami and [Ahmed] al-Ghamdi, noted the pair’s ties to [Nabil] al-Marabh and launched a hunt for him."

3. írás

  Február 5.

A WikiLeaksen bóklászva teljesen véletlenül botlottam egy magyar vonatkozású bizalmas iratba. A 2010 januárjában továbbított távirat az amerikai nagykövet és Orbán Viktor első hivatalos találkozásáról számolt be, amelyen külpolitikai tanácsadó minőségben Martonyi János is részt vett. A részleteket megelőző kivonat arról tudósította az amerikai külügyminisztérium illetékeseit, hogy Orbán „nagyon magabiztos a FIDESZ áprilisi győzelmét és a Jobbik kihívását illetően”.

A megbeszélés során Orbán azt hangoztatta, hogy a FIDESZ az „(emberi) értékek pártja”, amelynek bázisa soha nem támogatna semmilyen alkut a volt kommunistákkal – illetve a „milliárdos ex-kommunista nomenklatúrával”. Ezután a pártelnök „hasonlóképpen elutasító módon” beszélt a „szélsőjobboldali Jobbikról”, mikor azt mondta, hogy „nincs tényleges programjuk, minden, amit ajánlanak, az gyűlölködés és intolerancia.”

Megdöbbentően kategorikus kijelentés -- mondhatnánk intoleráns, nemde? Akik eddig esetleg értetlenül álltak előtte, milyen információkon alapultak az amerikai és nyugat-európai újságok ellenséges hangnemű és félrevezető jellegű beszámolói a tavalyi választásokról, azok a WikiLeaks jóvoltából beleláthattak az „(emberi) értékek” pártjának boszorkánykonyhájába, ahol -- a baloldalhoz hasonlóan -- túlfűszerezték a „gyűlölet és intolerancia” térhódításának veszélyét. Mindjárt nem tűnik csupán egyoldalú (baloldali) rágalomhadjárat következményének például az amerikai TIME magazin szerkesztői aggodalma az “extrém jobboldal” izmosodása, a “nacionalista, egyesek által antiszemitizmussal vádolt csoport” előretörése miatt.

Érdekes megfigyelni, hogy a fideszesek a másképpen politizáló jobboldaltól való távoltartás kihangsúlyozására átvették a baloldal terminológiáját. A jelentés szerint Orbán azt magyarázta az amerikai nagykövetnek, hogy egész Európában a jobb-közép a féken tartó erő.  Az egykori Chirac-Le Pen versengést példaként említve közölte: „Legjobb védekezés az extrém jobboldal ellen a jobb-középről való jó kormányzás.”   

Amennyire érthető, hogy a magyar baloldal az „extrémitás” térhódításának hangoztatásával meg akarja osztani a jobboldalt, olyannyira érthetetlen, miért partner ebben a FIDESZ vezetősége? Mivel biztosra vették fölényes győzelmüket, még kevésbé érthető, milyen meggondolásból járultak hozzá, hogy a két pártvezetőség és a baloldali média közös Jobbik-ellenességet kihasználva az egész magyarság ellen folytassanak sajtóhadjáratot fenyegető, széthúzást provokáló elemek.

A találkozón Orbán biztatást kapott a két ország jövőbeli kapcsolattartását illetően és némi elismerést is, amiért a parlamentben hozzájárult egy (1) Guantanamo fogoly befogadásához(*1), és az Afganisztánban szolgáló kontingens létszámának megnöveléséhez. Erre reagálva Martonyi -- akit Orbán jövendőbeli külügyminisztereként mutatott be -- sietett feltétel nélküli szervilizmusát azzal bizonygatni, hogy mivel széleskörű, pártállástól független konszenzus van a magyar külpolitika irányvonalát illetően, csak „kis változás lesz a kormányváltás során”.

Hát nem lélekemelő -- különösen a fideszes szavazóknak -- ilyesmiről utólag tudomást szerezni? Nem vérpezsdítő a tudat, hogy mikor egy védtelen, nyomorult kis ország letaglózásáról és kirablásáról van szó, az „emberi értékek” pártjának vezéregyéniségei a volt kommunistákkal egyetértésben szolgálták a nagyhatalmi érdekeket? Nem megnyugtató a tudat, hogy a Gyurcsány-kormány helyett ma már az Orbán-kormány küldi Afganisztán poklába a magyar fiatalokat?

*1 Nem lett volna dicséretes a büszkén vallott "(emberi) értékek" gyakorlati alkalmazásaként az összes ártatlan ujgur átvételéért síkra szállni? 

Lád még: Orbán már 2008-ban elkötelezte az országot -- Lapszemlék, kommentárok 2010 II. félév 6. írás; A hit nem politizálható

2. írás

  Január 29.

A világ mitológiáit ismertető, Richard Cavendish összeállításában kiadott enciklopédia (Mythology – an Illustrated Encyclopedia. Barnes & Noble. New York. 1992) IX. fejezetében -- amerikai szokás szerint -- a közel-keleti országok közé sorolva tárgyalja az afrikai Egyiptom kulturális és vallási hagyományait. A bevezető szakasz első mondatában azt írja, hogy a Nap imádata nagyon régen „valahonnan máshonnan” került Egyiptomba, de annyi bizonyos, hogy már a Korai Királyság idején (i.e. 2686-2181) az egyik uralkodó által patronált -- tehát hivatalosan elismert szoláris kultusz virágzott a később Heliopoliszként ismeretes Onban. 

A IX. fejezet írója -- bár ehhez kilenc könyvet sorolt fel forrásanyagként -- nem vette a fáradságot, hogy kicsit körülnézzen, vajon honnan „máshonnan” vehette át az eredetileg Atum/Amon (Ámon) teremtő-istent imádó helyi lakosság Ré napisten kultuszát, akinek bizonyos jellegzetességeit idővel magába olvasztotta. Ez csak azért említésre méltó és nagyon érdekes, mivel nem kellett volna messzire, mondjuk egy másik kontinensre kiterjeszteni a figyelmét, mivel ott volt az orra előtt.

A régmúlt afrikai népei és közösségei ugyanis többségükben isteninek nyilvánították a Napot és a Holdat  -- a Holdnak többnyire női személyiséget tulajdonítva. Amennyiben Egyiptom mitológiája a geográfiailag megfelelő helyen, az Afrikáról írt XX. fejezetben kapott volna helyet, a szerkesztő el sem kerülhette volna, hogy 'felfedezze' a kontinens különböző régióinak kulturális azonosságait és hasonlóságait. Csak 100 oldallal az Egyiptomról írottak után a Közép- és Dél-Afrika című fejezet ugyanis a következőket hozza olvasói tudomására:

Számos érdekes rezonancia van a trópusi Afrika és az ősi Egyiptom vallása között. A víziló, amely egyidőben Baronga és Dél-Mozambik népei számára az istennő megjelenítési formája volt, erősen emlékeztet Tautert egyiptomi istennőre, akit szintén vízilóként megjelenítve imádtak. Az ókori Egyiptomban a kígyó a királyság szimbóluma volt, és ugyanezt a funkciót jelképezte a Zuluknál és más afrikai népeknél. A folyó szellemének koncepciója, amely számos afrikai régióban honos, Ozirisz, az egyiptomi Nílus-isten hasonmásai, és az alurok Zaire-ban a Nílus folyót istenítették. A legkiemelkedőbb istenalakok Közép- és Dél-Afrikában a Föld, a Nap, a Hold, az Atlanti-óceán és Zaire-ban az Erdőség. (...) A Föld mindig női isten (a Bantuknál a legfőbb istennő, K.H.), aki megjutalmazza azokat, akik imádják és engedelmeskednek neki, de kérlelhetetlenül megbünteti azokat, akik engedetlenek vagy érdemtelenek -- ő az egyiptomi Ízisznek felel meg.

Mint az már korábban is olvasható volt az EMPIRIA Magazinban, Egyiptom és ókori kultúrájának leválasztása az afrikai kontinensről szándékos politikai és kultúrpolitikai törekvés, amelynek a tudományos rasszizmus egyik jellegzetes megnyilvánulása. (Ennek fentebb idézett lelepleződése majdhogynem szórakoztató.) A mesterséges szeparálásban való igyekezet során például az a 'tudományos' álláspont alakult ki az egyiptomi nyelvről, hogy nem afrikai, hanem sémi, mint a héber, az arab és az akkád. Az európai műveltségű, összehasonlító nyelvészetben jártas és  számos afrikai nyelvet ismerő Theophile Obenga viszont már 1963-ban szakszerű metodológiával cáfolta ezt az (összefoglaló néven 'eurocentrikusok' által szorgalmazott) állítást, a nyelvészeti szakemberek azonban máig is kerülik annak  nyilvános beismerését, hogy az egyiptomi nyelv a környező afrikai nyelvek édestestvére.

Ezzel a témával már foglalkoztunk az Amerikai afrocentristák című cikkünkben, amely rávilágított, hogy "Egyiptom a kezdeti időktől fogva szoros gazdasági és kulturális, házasságok és hódítások révén pedig politikai-vérségi kapcsolatban állt déli szomszédjával Núbiával.  Az ókori szicíliai történész, Diodorosz -- aki 400 évvel Hérodotoszt követően utazgatott a Nílus völgyében -- azt írta, az etiópok Egyiptomot kolóniájuknak tekintik. ... Hozzáteszik még, hogy az egyiptomiak az ő őseiktől vették át  törvényeik többségét, a királyok és istenek tiszteletét, a fényűző temetés szokását, a szobrászat művészetét és az írás tudományát.

A. H. Ludwig történész professzor szerint is “az ősi egyiptomi civilizáció délről terjedt északra és látszólag semmi kétség afelől, hogy a legősibb afrikai civilizáció a Felső-Nílus környékéről ered”.  Flora L. Shaw (Lady Lugard) pedig azt írja a Tropical Dependency (1905) című tanulmánykötetében, "Ha egyszer a Négerek földjének részletes történelmét megírják, kiderülhet, hogy a Szudán keleti határa felé eső királyságok olyan fajoknak adtak otthont, amelyek nem az általunk egyiptomival azonosított civilizáció átvevői, hanem inspirálói voltak." 

Bár a modern kor embere a mitológiák és babonás hiedelmek fölé helyezi a tudományt, mégis, állandóan és szigorúan ellenőriznünk kell a tudomány előítéletek és egyéni vagy csoportérdekek, illetve anyagi ösztönzők által befolyásolható módszereit.

1. írás

  2011. január 16.

Több évtizedes szokás az Egyesült Államokban az év végi ‘leg’-ek megszavazása – ki volt a legsikeresebb, a legbefolyásosabb, a legnépszerűbb, a leggazdagabb... A TIME magazin szerkesztősége weboldalán komolyabb kategóriákkal is bővítette a listát. Ezek között az egyikben felsorolja azt a tíz témát, amely rendkívülisége ellenére sem kapott figyelmet 2010-ben -- magyarán el lett tussolva.  A lista azonban az átlag olvasó számára gyanúsan érdektelen és nem is mindig „elhanyagolt” témák sora, mint például az iraki helyzet végkimenetele (?), a szomáli jihadisták hatalomra kerülése, Irán megosztottsága, hatalmi harcai és hasonlók. A WikiLeaks ezeknél sokkal izgalmasabb dolgokról rántotta le a leplet, amelyek mégsem kaptak nagy nyilvánosságot. (A TIME nyilvánvalóan azon ügyködött, hogy továbbra is elterelje a figyelmet bizonyos szenzációkról.)

Éppen ezért jelen sorok írója egy kis magánlistát szerkesztett, amelyben a „Legkisebbet Durrant Megabombák” között szerepelteti azt a híradást, amely szerint genetikai bizonyosságot nyert, hogy Hitler apai ágon szefárd és askenázi zsidó, illetve észak-afrikai berber ősöktől származott. Annak ellenére, hogy Európában, Izraelben és főleg akadémiai körökben ez nem kelthetett óriási meglepetést, Amerikában azonban médiaszenzáció lett volna, mivel ilyesmi eddig még feltevésként sem kapott nyilvánosságot – legfeljebb a blogszférában taglalták, vagy külföldön megjelent történelmi és életrajzi könyvek ismertetésében lett említve.

Hitler az Államokban az elvetemült gonoszság és embertelenség egyedülálló mintaképe, elborzasztó német (nem osztrák) szörny, tehetségtelen festőművész ("mázoló"), priuszos és homoszexuális Antikrisztus, sátánlelkületű tömeggyilkos... sehol máshol nem következetesebben „alkalmazottak a jelzők fegyverként hogy megjelöljék, stigmatizálják, megsemmisítsék az ellenséget”. Így aztán elhallgatásra ítéltettek mindazok a ‘mendemondák’, amelyek a világ más pontjain valójában hatalomra kerülése óta kerengtek a Führer származása körül.

(James Baker, Ronald Reagan hajdani kabinetfőnöke és az idősebb George Bush volt külügyminisztere, ezt így indokolta 1992-ben a Spiegelnek adott interjújában: „Mi (Amerikaiak) Hitlert egy szörnyetegnek tüntettük fel, egy ördögnek. Így aztán nem tudtunk a háború után sem  szabadulni ettől a beállítástól. A tömegeket egy sátán-inkarnáció ellen mozgósítottuk. Nyilván nem adhattuk népünk tudtára, hogy a háború valójában egy megelőző jellegű gazdasági intézkedés volt.” [James Baker állítását látszik alátámasztani az 1966-ban elhunyt brit generális és történész John Frederick Charles: “Ami háborúba  taszított minket, az nem Hitler politikaelmélete volt: az ok ezúttal egy új gazdaság(i rendszer) sikeres megalapozási kísérlete volt. A háború okai irigység, pénzsóvárság és félelem voltak.”]  Hogy Hitler személyes megítélése  mennyire más volt a  korabeli Európában, mint az Államokban, arra példa lehet Winston Churchill azon mondása, miszerint a háború nem Hitler és nem is a nemzetiszocializmus (nácizmus)  ellen indult, hanem a német nép végleges szétzúzására szerveződött, függetlenül attól, hogy Hitler vagy egy jezsuita pap irányítja.)

Az izraeli Haaretz 2010. augusztus 24-én megjelent cikke szerint -- amelyet párhuzamosan a brit Telegraph is lehozott --, egy belga újságíró bravúros vállalkozásként DNS-t szerzett Hitler Ausztriában és Amerikában élő 39 rokonától, és a mai legfejlettebb géntechnológia segítségével elemeztette. Ronny Decorte, neves genetikus úgy nyilatkozott a közlés kockázatát vállaló Knack magazinnak, hogy  Hitler nem lett volna boldog a meglepő eredménnyel. Ami azonban "meglepő" eredménynek számít Decorte szemében, az korántsem lett volna Hitlernek. Inkább azt lehetne mondani, nem lett volna boldog, ha nyilvánosságra került volna a családi titok -- romba döntve a maga köré szőtt és sikeresen elfogadtatott Übermensch illúziót. Ugyanis meglehetősen korlátolt feltételezés, hogy komoly, intelligens emberek ne tudnák – különösen a múlt század 30-as, 40-es éveiben ne tudták volna –, hogy kik is valójában, milyen családi, faji, etnikai, társadalmi háttérből valók.(*1)

Hitler zsidó származását korabeli megfigyelők többek között arra alapozták, hogy felfelé ívelő karrierje során nagyon komoly anyagi- és médiatámogatást kapott a német és a nemzetközi zsidóságtól, utolsó órákig nem vette (mert nem vehette) el élete nagy szerelmét, Eva Braunt, és a Zeitgest (korszellem) és a törvények ellenére szoros, sőt bizalmi kapcsolatot ápolt (asszimilálódott, kommunizmus ellenes, esetleg Náci párttag) zsidókkal. Közvetlen, sőt bizalmi kapcsolatot ápolt többek között a Nácikkal egy húron pendülő híres spiritiszta Eric Jan Hanussen-nel (eredeti nevén Herman Steinschneider), akit korabeli megfigyelők és modernkori kutatói közül a szintén zsidó származású Mel Gordon, a Hitler’s Jewish Clairvoyant írója(*2) összeköttetésbe hoztak a Reichtag felgyújtásával és így közvetve Hitler hatalomra juttatásával. (Kép: Hitler és jobb szélen a lelkes, egzotikus vonású Riefenstahl. Archívum)

Közeli ismeretségi, egyesek szerint bizalmi körébe tartozott a táncosnőként, színésznőként és amatőr filmrendezőként ismertté vált Leni Riefenstahl, aki  Hitler és a Náci Párt dicsőítőjeként a nemzetiszocializmus ünnepelt propagandistája lett. A hírnévért és pénzért mindenre képes mestermanipulátor eredeti énjét megtagadva többször is meghamisította az anyja és saját személyi adatait, hogy Németország vezető köreiben maradhasson, és rajongásig szeretett Hitlerét filmezve, fényképezve és szavakkal is magasztalva elfogadtassa a világgal: “Szép és bölcs. Sugárzás árad belőle...(A politikusok közül) egyedül ő tiszta.”

Kevesen tudják az Államokban, mivel csak az utóbbi évtizedben lehetett hallani róla, hogy Hitler bizalmi körén kívül vezérkarában és katonaságában is szolgáltak zsidók, akik egyetértettek az élettérelmélet célkitűzéseivel és őt tartották legalkalmasabbnak Nagy Németország vezéri pozíciójára. Személyi kultusza nem csak Európában érvényesült. A TIME magazin 1931-1941 között négy alkalommal tette címlapjára, és 1938-ban az Év Emberének nyilvánította. Éppen ezért különösen érdekes, hogy tavaly a TIME egy nyúlfarknyi cikkben sem említette a Führer bizonyítottá vált kromoszóma összetételét -- ráadásul az ‘eltussolt tízek’  közé sem sorolta be.

Köztudott, hogy a médiakontroll szempontjából ugyanolyan jelentősége van annak, hogy mi kerül közlésre, mint annak, hogy mi lesz elhallgatva, vagy végzetesen megkésleltetve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akár évekkel vagy évtizedekkel később napvilágra kerülve eltitkolt, letagadott, feledésre ítélt dolgok ne helyeznének más megvilágításba “történelminek” elfogadott eseményeket. Ne vetnének több fényt vagy éppen több árnyat a történelem színpadán alakító főszereplőkre.(*3) “Ebből (a gén tesztből) az ember arra következtethet, hogy Hitler olyan emberekkel volt rokonságban(*4), akiket megvetett.” -- vélekedett a belga újságíró Jean-Paul Mulders. Legalább is igyekezett a megvetés látszatát kelteni -- akárcsak barátnője, a törtető, nagyravágyó, az antiszemita közhangulatot szító és meglovagló Riefenstahl.

*1 Ezt a képtelenséget pár éve Madeleine Albright próbálta elhitetni a világgal -- értelmiségi körökben kínosan blamálva magát.

*2 Csak órákkal a Reichtag felgyújtása előtt Hanussen egy Náci vezetőségnek tartott szeánszon megjósolta egy „nagy épület lángra lobbanását” és ennek következtében a feltartóztathatatlan politikai változást. Ennek kapcsán nyilatkozta Gordon: „Személyes véleményem szerint az összes bizonyíték arra utal, hogy Hanussen legalább is részt vett benne, különben nem tudhatott volna róla. Hacsak valaki nem hisz a látnokságban, amiben én nem (hiszek). A másik történet, hogy miért lett meggyilkolva. Azért kellett elintézni, mert túl sokat tudott.” (Gordon a  University of California (Berkely) színművészeti tanszékének  professzora.)

*3 A brit titkosszolgálat valamikor a II. háború idején (hamis?) útlevelet gyártott Adolf Hitlernek. A dokumentumban, amelyet a titkosszolgálat archívumának közel hetven év után nyilvánosságra hozott részlegében találtak, az első oldalon nagy vörös 'J' betű (Jude) jelezte zsidó származását. Kiállítójának a Palesztin kormány volt feltüntetve, 1941. július 19-i keltezéssel. A tulajdonos emigránsként állandó tartózkodási engedélyre jogosult Palesztinában. Az útlevélszám: 25840. Szakértők szerint a csatolt kép Hitler hiteles fényképe, aláírásának dátuma 1941. április 30. Az útlevelet a bécsi rendőrfőnök láttamozta. A valóságnak megfelelő benne a születési hely és dátum (Braunau am Inn, Ausztria, 1889. április 20) és a lakhely is (Berlin). A foglalkozás megjelölése: festő. Különös ismertetőjelként a jellegzetes kefebajusz lett megadva. Utólag még nem tisztázott, hogy pontosan mikor és milyen célból gyártották neki ezt az útlevelet.

*4 A chromosome called Haplogroup E1b1b1 which showed up in the relatives’ samples is rare in Western Europe and is most commonly found in the Berbers of Morocco, Algeria and Tunisia, as well as among Ashkenazi and Sephardic Jews. Haplogroup E1b1b1, which accounts for approximately 18 to 20 per cent of Ashkenazi and 8.6 per cent to 30 per cent of Sephardic Y-chromosomes, appears to be one of the major founding lineages of the Jewish population. (Heidi Blake: Hitler 'had Jewish and African roots, DNA tests show'. Telegraph.co.uk. August 24, 2010)

Addenda

“We painted Hitler as a monster, a devil. And that’s why we could not move away from that portrayal after the war. We had mobilized the masses against the devil incarnate. And so we were forced to continue in this satanic scenario after the war. We could not possibly have explained to our people that the war had actually been only a preventative economic measure.” (James Addison Baker Secretary of State of the United States of America. Der Spiegel interview. Issue 13/1992)

"Germany's unforgivable crime before the second world war was her attempt to extricate her economic power from the world's trading system and to create her own exchange mechanism which would deny world finance its opportunity to profit." (Winston Churchill)

Kuliffay Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a  Jelenkor rovatban)

VISSZA a Lapszemlék rovathoz

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára