EMPIRIA Magazin IV. évfolyam 2. szám – Kuliffay Hanna írása

 

VALLÁS HELYETT FILOZÓFIA, TUDOMÁNY

Cicero meg volt győződve róla, hogy a bölcsesség az emberi értékek Kohinoor gyémántja. „Teljesen lehetetlen (a bölcsességnél) magasabb rendű dolgot elképzelni, éppen ezért  az emberi lény esetében lehetetlen bármi másra jobban áhítozni . . .”  Az antik idők nagyszerű orátora és államférfija a szellemi élvezetek csúcsának, a gondoktól és bizonytalanságtól való mentsvárnak tekintette a filozófiát, mint „a jó és boldog élet” és vele a legnemesebb érzelmek – barátság, szülői tisztelet, hazafiasság – megismerésének kútfőjét. Ennek megfelelően a kiváló egyéniség és szilárd jellem kialakításának eszközeként sem a vallást, hanem a filozófiát tartotta. Marcus Tullius Cicero szerint a helyes és értékes életforma elsajátítható – méghozzá filozófiai ismeretek révén.   (Cicero mellszobra. Archívum)

Több mint két évezreddel ezelőtt jelölte meg a élet címmel útmutatóként szolgáló szekuláris testamentumában Cicero a filozófiát a magasabb rendű emberi együttélés sarokköveként. Szokratész és Pláto a kiművelt agy és az intelligencia fölényét értékelték mindennél többre. A nagy római költő, Vergilius pedig boldognak tartotta mindazokat, akik tudták „a dolgok nyitját”.

Míg azonban a progresszív ókori filozófusok közül az emberi mérték és az ok-okozat hívei nem hittek (vagy legalábbis egészségesen kételkedtek) az isteni kinyilatkoztatás és a vallás jelentőségében, addig a modern idők ortodox és fundamentalista gondolkodói továbbra is éppen ezeknek tulajdonítanak döntő jelentőséget az emberiség moralitását és sorsát illetően.

“A vallástalanságnak rettenetes következményei lehetnek” nyilatkozta egyszer egy interjú során Nemeskürty István, mikor arról beszélt, az egyre szekularizálódó társadalmak “visszatérnek a pocsolyába”, mivel a nem hívő emberek bűntudat nélkül, nyugodt lelkiismerettel rabolnak, gyilkolnak és követik el a legsúlyosabb gonosztetteket.  Ugyanakkor úgy vélte, a valláson nyugvó társadalmakat nem fenyegeti a posvány veszélye, mivel az istenhívő ember számára az eltitkolt, le nem leplezett bűnök is súlyos erkölcsi terhet jelentenek.

A Nemeskürtyhez hasonlóan vélekedő Glenn Tinder, a University of Massachusetts egyetemén a politika tudományok emeritus professzora   aki arról írt tanulmányt, Lehetünk-e jók Isten nélkül? – azon aggodalmaskodott, amennyiben a kereszténység befolyása tovább hanyatlik, sőt minimalizálódik az elkövetkezendő évtizedekben, morális univerzumunk és az erre épülő, relatívan humán jellegűnek mondható politikai univerzum is semmivé válik.  Köd előtte, köd utána...Talán visszatérünk a kannibalizmushoz?

Mindkét hazájában elismert intellektus víziója Dosztojevszkij Isten nélküli, anarchizmusba fulladó társadalmi rémképét idézi fel, ahol „minden megengedett”, tehát elszabadul a pokol.  A nemrég elhunyt akadémiai filozófus Charles Hartshorne, aki szerint a teremtésnek célja van (vajon mi?), viszont azon töprengett, honnan tudjuk Isten nélkül, hogy mi az igazság? Hogyan tudunk különbséget tenni jó és rossz között?

MEGDÖBBENTŐ IRRACIONALIZMUS

A kérdés Rousseaut is foglalkoztatta. Az Új Heloise és az Emil című munkáiban (a saját korában istenített intellektus helyett) az intuíción alapuló lelkiismeretnek tudja be a morális ítélőképességet, amellyel, mint a legelemibb humán adottsággal szegényt és gazdagot, tudóst és tudatlant, vallásost és vallástalant egyaránt felruház. Úgy véli, hogy az igazság és hazugság, tisztesség és csalás egymástól való megkülönböztetése nem isteni kinyilatkoztatás következménye, de nem is a bibliai próféták fenyegető szigorának eredménye, hanem az emberiség kollektív szellemi örökségének egyik legősibb megnyilvánulása.

Hartshorne azonban, fent említett szónoki kérdéséből ítélve, ezzel nyilvánvalóan nem értett egyet, mint ahogy sokan mások sem. A valójában megdöbbentően irracionális elgondolás, miszerint kizárólag a hit és a vallás azok az irányadó, döntően pozitív hatóerők, amelyek emberré teszik az embert   és közvetve jóvá, igazságossá, életképessé a társadalmat a kereszténység térhódításával vált uralkodó hiedelemmé.

Míg azonban a XX. század közepére a rohamosan szekularizálódó Európában de Japánban, Ausztráliában és Kanadában is egyre vérszegényebbé vált és háttérbe szorult ez a szemlélet, addig az Egyesült Államokban mai napig sem politikailag korrekt vagy tanácsos vitatni, a bibliai-övezetnek nevezett déli államokban pedig egzisztenciális öngyilkosság kétségbe vonni, hogy a transzcendentális felfogás illetve folyamatosan életben tartó infúziója, a vallás és utánfutója, a babona a pozitív emberi értékek egyedüli forrása és az ország rendjének szilárd alapja.

Még akik történelmi ismereteik alapján rákényszerülnek elismerni, hogy az Egyesült Államok morális és politikai értékrendszere nem bibliaalapú kereszténységre, hanem John Lock és Thomas Jefferson felvilágosult és racionális elveire alapozott, azok között is akadnak, aki úgy próbálják csűrni-csavarni, hogy az alkotmányt író államférfiak bizonyos „keresztény értékeket” elszipkázva és univerzálisnak kikiáltva építették be a lassan szekularizálódó ország irányító mechanizmusába. (Egyébként a Locktól származó idea, a tolerancia, a szekuláris humanista szellemi örökség egyik legfontosabb értéke.)

Akik nem kívánnak pillanatnyilag mélyebben belemerülni az amerikai alkotmány körüli nézetkülönbségbe, nyugodtan hitelt adhatnak a jeles államférfi, John Adams állításának, aki a Tripoly Egyezmény aláírásakor hangsúlyozta, „Az Egyesült Államok államberendezési formája semmilyen értelemben nem alapszik a keresztény valláson.” A vele leghatározottabban egyetértő Thomas Jefferson szerint a brit és az amerikai "common law" nem épült a kereszténységre vagy akár a judaizmusra és a tíz parancsolatra , akik viszont mégis ezt állították, azok nyilvánvalóan "abszurd hazugságot " hirdettek.

Ettől eltekintve vitathatatlan, de nagyon is elgondolkoztató tény, hogy a kereszténység racionális kritikája, az egyenlőség és a tolerancia felvilágosult ideái és (a túlvilági életre készülés helyett) a szociális körülmények kiegyensúlyozottabbá, ha nem is igazságossá tétele Európához viszonyítva sokkal szűkebb körben szerzett híveket Amerikában.  Jefferson, aki fiatal emberként szembeszállva az egyházi dogmákkal (többek között „logikai abszurditásnak” nevezve a szentháromságot) kora szellemi vezéregyéniségeként komoly támadásoknak volt kitéve. Mi több, ha köztudottá válna az unokaöccsének írt tanácsa, hogy a Bibliát úgy olvassa, „mintha Livyt vagy Tacitust olvasná”, még ma is megbotránkoztatná az isteni eredetében hívő Amerikaiak millióit.

 

A hajósokat védelmező, homályban trónoló  fekete Tenger isten oltára. Szingapúr. (Kuliffay felvétel, 1997)

 

Bár Voltaire, Rousseau és általában az európai felvilágosodás szabad szelleme megérintett egyes államférfiakat  mint Jefferson mellett a negyedik elnököt, James Madisont és a fiatal korában ateistának mondott, de deistának bizonyult Abraham Lincolnt is –, ennek ellenére valószínűleg egyetértettek George Washingtonnal, aki az elnöki posztjától búcsúzva az „erkölcsök forrásának” nevezte a vallást, amely nélkülözhetetlen támpillére a populáris országirányításnak.

A vallás nélkülözhetetlen támpillér szerepe egyébként már az ókori társadalmakban is felvetődött. Cicero például (kivételesen önmagával megalkudva) úgy vélte, hogy egy pontifexnek saját ésszerű meggyőződését félretéve „hivatalból”, polgári kötelességként hinni kell az istenekben, a Birodalom legjobb érdekében. Az ifjabb Seneca pedig, aki nem csak filozófus és író, de politikus is volt tehát alkalma volt bekukkantani az első évszázadbeli római államgépezet fogaskerekei közé , azt a következtetést vonta le: „A vallás az egyszerű emberek által igaznak tartott, a bölcsek által hamisnak, az uralkodók által pedig hasznosnak.”  A bölcsek és az uralkodók erre nyilván minden korban egyetértően bólogatnának, a kihasznált és kijátszott egyszerű emberek viszont istentelen cinizmusnak vélnék.

(Az egyébként hívő) Napóleon a hadsereget adó nép összekovácsolásának hasznos eszközét látta benne, mikor kijelentette, „A vallás kiváló dolog az egyszerű emberek nyugton tartására.”  A felvilágosodás kiváló ateista írója és gondolkodója, az angol származású amerikai hazafi, Thomas Paine a „despotizmus céljainak szolgáját” látta a vallásban. Jefferson az emberi szellemen uralkodó tirannizmusnak nyilvánította.  Mark Twain, a Rejtélyes idegen  szerzőjeként, el akarta törölni az összes vallási képzelgést, és teljes egészében szabad szellemiségből következő humanista moralitásra építette volna a társadalmat.

Kortársunk, James F. Welles pedig A butaság megértése című könyvében (amelyet, mint már máshol is említettem, minden középiskolában oktatni kellene, K. H.) úgy véli, hogy a butaság komoly szövetségese a papoknak és politikai vezetőknek, mikor az érdekeknek és elvárásoknak megfelelően interpretálják a krédót. „A butaság az, ami az illogikus interpretációkat mind lehetségessé, mind pedig elfogadhatóvá teszi.”

Mintegy a felvilágosodás társadalomfilozófiája következtében, és nem kevésbé az Amerikában publikáló Paine Az Ésszerűség Kora című nagy port kavaró könyvének ellenreakciójaként, az 1800-as éveket egy fajta szélsőséges vallási megújulás jellemezte, ami az ortodoxia és fundamentalizmus felé orientálódásban, gyakran fanatizmusba való átlendülésben nyilvánult meg, és a vallás és a patriotizmus szoros egységbe kovácsolása is erre az időre datálható.  Negatív kihatásaik mai napig is több síkon érezhetők.

Csak a legutóbbira példát hozva: különösen a szeptember 11-i terrortámadás óta az ultrakonzervatívok politikai bunkóként használva kétségbe vonják  a más hitűek mellett a vallástalanok, racionalisták, hitetlenek, szekulárisok, ateisták, agnosztikusok, pozitivisták, deisták..., valamint a hit és a vallások iránt közönyösek népükhöz való hűségét, hazaszeretetét. Nyilván nem olvasták (az írásaiban politikai okokból óvatosan megnyilatkozó) Cicero intését: „Értékeld mindenekfölött az igazságot és az odaadást. Ezek korlátlanul kijárnak a szülőknek és a családtagoknak, és még inkább tartozunk vele a hazánknak.” Nem volt puszta véletlen, hogy a nagy gondolkodó nem említette benne az isteneket.

DETERMINIZMUS VAGY ÖNÁLLÓ UTAK?

Az utóbbi évtizedek tudományos eredményei kapcsán kérdésessé vált, vajon a morális értékrendszer a társadalmi érdekek védelmében, az emberi túlélés kritériumaként, tehát evolúciós folyamat következtében alakult ki, vagy az istenek kinyilatkoztatásai révén érkezett a földre? Isten volt tehát előbb, vagy a rá való igény? Az is felvetődött, ha a törvény, morál, útmutatás isteni szózat, miért nem hallja mindenki?  Miért ragadja meg és tölti be egyik ember pszichéjét teljesen az égi üzenet, míg rá sem hederítve, a sorsot meghatározó eredeti bűnről tudomást sem véve a maga öntudatos útját járja a másik?  

Az utóbbi persze a történelem során mindig kivételes kisebbség volt. Az isteni elrendeléstől független, ezért a Hatalom által tiltott önálló útkeresés többnyire individuális döntés, (a szabad akarat érvényesítése), legfeljebb apáról fiúra vagy unokára szálló hagyomány volt John Stuart Mill és apai felmenői, a Huxley testvérek, a Darwin család, a Leakey család esetleg titkos szellemi kör vagy neves személyiség körüli zárt csoportosulás, de a nyilvános hirdetése, tanítása minden korban veszélyt jelentett.

A szabadgondolkodó görög filozófust, Anakszagoraszt például Periklész  megmentette a halálbüntetéstől, végül mágis száműzetésben halt meg. A költő és ateista filozófus, Diagorasz, kénytelen volt elmenekülni Athénből, ahova soha nem térhetett vissza. A filozófus Hypathya, a pogány neo-Platonizmus híres közvetítője az alexandriai Cyrill püspök szerzetesei által kiváltott tömeghisztéria áldozata lett. Az egyház dogmáival és idejétmúlt kozmológiai teóriáival kitartóan hadilábon álló tudós filozófus, Giordano Bruno a máglyán végezte. Diderot börtönbe került vallásellenes megnyilatkozásaiért. Chavalier de la Barre pedig, akit szentségtörés vádjával végeztek ki, Voltaire  Dictionnaire portatif című könyvével a zsebében halt meg.

Az ókort és az újkort egyaránt mindig a(z uralkodó osztály érdekeit szolgáló) metafizikai jellegű törvénykezés és morális útmutatás követése jellemezte. A kereszténység térhódításával a Nyugat a bibliai irányvonallal azonosult a sínai kőtáblát minden más égi utasítás elé helyezve. A döntés kapcsán  Paul Johnson, zsurnaliszta, író és lapszerkesztő az Insight magazin egyik 1987-es számában azt írta, „A zsidók voltak az első nép, amely kifejlesztette a gondolatot, hogy a törvényhozás isteni eredetű.” 

Ez azonban nem egészen így van; vallási elfogultsága -- meglepetés? -- tévútra vitte Johnsont.  A zsidóság csak átvette a fejlettebb  kultúrákból mint annyi minden mást ezt a kétségkívül ravasz és hasznos ötletet, ugyanis a mózesi parancsokat megelőző törvénygyűjtemények mindegyikét az isteneknek, vagy legalább is isteni inspirációnak tulajdonították. A 7 virtust és a 42 intést például, amely felsorolás az egyiptomiak erkölcsiségét volt hivatott meghatározni, Maat istennő elvárásának tekintették, amely alapján megítélte a földről távozó lelkeket.  A bibliai tíz parancsolat valójában a Kozmikus Rend istennőjének, az igazság, illetve az igazságszolgáltatás, a társadalmi rend és a korrektség szimbólumának ezen 42 intéséből származó kivonat az eredeti szakrális dokumentumnak csak töredéke.

A fekete Ízisz, az egyik legősibb, núbiai származású istennő egyéb foglalatosságain kívül szintén törvényhozó volt. A perzsa Ahura Mazda, az Egy Igaz Isten egyik menifesztációja Asha az Igazság volt, aki az isteni törvényhozást és morális rendszert jelképezte.  Hamurábbi bölcs törvényeit pedig a Nap isten, az Igazság istene, a fenséges Shamas inspirálta. (Az 'inspirációi' mint olyan a személyes isteni kinyilatkoztatás után következő leghatásosabb formája volt az alattvalók kordában tartásának.)  

Az istenhit és a vallás elengedhetetlen szükségét és felemelő képességét hirdetők szerint az emberek csak akkor viselkednek emberhez méltóan, ha érzik az isteni megtorlás lehetőségének kényszerítő hatását ami tulajdonképpen nem más, mint zsarolás. Akkor is, ha nemes szándékú. A zsarolás természetesen agyonüti a szabad akarat(*1) lényegét, amely éppen külső hatástól (csábítástól, eleve elrendeléstől, utánzott sémáktól) való f ü g g e t l e n  döntéshozatalt jelent. (A pokol tüzével való állandó sakkban tartás egyébként még némely önérzetes hívőnek is megalázó, ráadásul elrettentő hatása empirikusan bizonyítatlan.)  

Az ellenkezőjére viszont létezik bizonyíték. A kanadai Kai Nielsen Isten nélküli etika (Ethics without God) című könyvében a skandináv országokat hozza fel példaként a kereszténységre-van-szükségünk-az-emberek-pórázon-tartására hiedelem abszurditására. A nagy százalékos arányban vallástalan észak-európai országok mindegyike magas színvonalon oktatott és művelt, tehetős és világviszonylatban a leginkább szekularizált, mégis virágzó, nyitott társadalmi rendszerek, szilárd és érvényes demokratikus tradíciókkal, ahol a gazdasági prosperitás és magas életszínvonal nem csak kis létszámú kiváltságosok része   írja Nielsen kihangsúlyozva amellett, hogy az egalitárius társadalmak, a világon a legszabadabbak is.(*2)

Ami viszont a történelemből, de a közelmúlt példáiból is  kiolvasható, ha van is korlátozó hatása az ördög vasvillájától való félelemnek, valójában nem teszi jobbá, nemesebbé, humánusabbá a lealacsonyodott, műveletlen, propagandával tömött agyú tömegeket bár sokszor  a tanultakat sem. Gondoljunk csak arra, hogy az egyháznak meghatározó szerepe volt a ma mérhetetlen erkölcsi gondokkal küszködő Újvilág kialakításában:

A történész, Larry Hise kutatómunkája szerint keresztény papok írták az Amerikában kialakult rabszolgatartó rendszert védő publikációknak majdnem a felét.  Nem kevesebb, mint 275 egyházi embert sorolt fel név szerint, akik a Bibliára való hivatkozással bizonyították, a fehér ember joga és kiváltsága, hogy igavonó baromként „alacsonyabb rendű” feketéket birtokoljon.

Európában is könnyű ellenpéldát találni. A magát jó kereszténynek valló, filantrópként elkönyvelt belga király, II. Leopold 1890 és 1910 között -- a genocídiumok között valamiért(?) háttérbe szorított bravúrjával -- 10 millió helybéli lakost gyilkoltatott le az akkori Belga-Kongóban, „az utolsó fél évszázad világviszonylatban legkegyetlenebb emberi jogok elleni bűntetteként”.

A mához visszatérve pedig idézzük fel az iraki Abu Ghraib börtönbotrányt(*3), ahol a szadista kínzásokat és gyilkosságokat vigyorogva elkövető katonák azzal mentegették brutalitásukat, hogy nem kaptak „megfelelő képzést és irányítást”, hogy is bánjanak a kihallgatásra váró foglyokkal.  Egy percig se reménykedjenek a jó keresztények, hogy a köztük legbrutálisabb legény, a katonai bíróság által 10 évre ítélt Charles A. Graner elvetemült istentagadó volt. Éppen fordítva. A Washington Postnak nyilatkozó egyik felettese szerint „Graner hithű’ katona volt, aki segített Bibliát osztogatni az irakiak között.”

A Cambridge University kiadásában most megjelent A kínzás iratai – Az Abu Ghraibhoz vezető út című 1296 oldalas könyv értékelésében Michael Ratner azt írta: „Olvasd ezeket az oldalakat és sirasd hazánkat . . . ”

ISTEN VOLT ELŐBB VAGY AZ IGÉNYE?

Nemcsak a modern időkben, de az ókorban is felmerült a gyanú, hogy „a halhatatlan istenekről szóló hiedelmet teljes egészében a bölcs férfiak találták ki államérdekből, hogy a vallással kényszerítsék kötelezettségeik ellátására azokat, akiket az ész nem képes erre rávenni.” (Az istenek természete. Havas László fordítása) Nyilván akik ki tudták használni, sőt vissza tudtak élni vele, realizálták legkorábban annak előnyét, ha a társadalmi hierarchia csúcsára félelmetes, bosszúálló, a porban születetteket porban tartó isteni figurát helyeznek.

A tanultak között már akkor is voltak, akik valójában biológiai öröklődésnek tartották az istenigényt, „mert olyan fogalmaink vannak róluk (az istenekről) amelyek belénk ivódtak vagy inkább velünk születtek”.  (szintén H. L.)  Egyébként Epikurosz (i. e. 341-270) volt az, aki meggyőződéses ateistaként Cicerónál jóval korábban állapította meg, hogy az istenekről alkotott elképzelést maga a természet oltotta az emberi lélekbe.

Ezt az Epikurosz által felvetett,  természetadta biológiai jellegű adottságot valójában a túlélési ösztönök egyikét   sokáig úgy fogalmaztuk meg laikusként: a fanatizmusra, miszticizmusra, akárcsak az optimizmusra vagy éppen az alkoholizmusra való hajlam az illető vérében vagy a természetében van.  Ma azt mondjuk, hogy a génjeiben.  És a genetikai öröklődés korunk szakemberei szerint sokkal nagyobb jelentőséggel bír az életünk befolyásolásában, mint a környezet egyéb hatásai, vagy akár az istenek intése.

 

Az Ajiosz Sztefanosz kolostor belső udvara - Meteóra (Kuliffay felvétel, 1979)

A neves molekulárbiológus, Dean Hamer kutatásai szerint a spiritualizmus vagy a miszticizmus felfokozott érzelme az agyban lejátszódó kémiai impulzusok következménye, amelyek sokszor szenvedélyes, mámorhoz hasonló érzetet keltenek. Egy puszta gondolat, érzelem vagy szimbólummal való azonosulás képes egy adag adrenalinnak  az erekbe és az artériákba való szétküldésével a test bonyolult kémiai összetételének teljes megbolondítására. (Az Ave Maria hallatán egy hitetlen is 40 kilóval könnyebbnek érezheti magát.)

Nyilván a biokémiai indíttatású kegyes feldobódás, a mennyország adrenalinos illúziója, a választottság eufóriája készteti térdre és hallelújázásra a hívőt.  Ezért van az, hogy értelemmel és tényekkel meggyőzhetetlen, akit génkombinációja ebbe az irányba terel.  Jonathan Swift szellemes megállapítása szerint nem lehet érvekkel meggyőzni valakit, aki eredetileg nem érvek (hanem hit, befolyás, majmolás, trend, K. H.) alapján meggyőződéses. Hitbeli viták során ránk törő hiábavalóság-érzetünket úgy szoktuk megfogalmazni, hogy az érvelésünk, a meggyőződésünk sehogy sem jutnak egy nevezőre, mintha a hitbeli, eszmebeli és logikai értelmezés dimenziósan kerülnék el újra és újra egymást (mintegy társadalmi és kulturális differenciáltság miatt), holott a más jellegű és komplexitású biokémiai  interakciók képtelenek közös nevezőre jutni. 

„Az én véleményem szerint minden gondolat, amely felötlik bennünk és minden érzés, amely erőt vesz rajtunk az agyműködésünk eredménye” nyilatkozta tavaly ősszel a TIME magazinnak  Hamer. „Úgy gondolom, hogy a természet alapvető törvényeit követve tulajdonképpen egy csomó (bőr)tasakban rohangáló kémiai reakcióból állunk.”  Carleton Coon szerint is biológia stimuláció az egész emberi kultúra magva és a család, gazdaságpolitika, politikai és vallási intézmények mind ösztönös motivációkra adott válaszként, mintegy reakcióként alakultak ki.

Edward O. Wilson, a szociobiológia atyja és az evolúciós pszichológia nagyapja azt írja, a transzcendensbe és a hallhatatlanságba vetett hit sokak számára egyszerűen ellenállhatatlan, különösen mikor vallásos áhítattal átitatott, amely egy fajta különös teljességérzetet kelt.  Ráadásul zenéjében, szimbólumaiban, képzőművészetében lehengerlően gazdag. „Hozzá hasonlítva az empirizmus steril és nem nyújt kielégülés-érzetet.”

Ami a kielégületlenség-érzetet illeti, azzal persze vagyunk egy páran, akik (Ciceroval együtt) nem értünk egyet Wilsonnal, de a többségre mégis vonatkoztatható a következtetése, miszerint „az empirizmus megnyeri az elmét, a transzcendentális viszont továbbra is a szívek hódítója.”

A transzcendentális szemléletmód meghódítja a szívet, mégsem kizárólag érzelmi dolog. Már Arisztotelész is, aki elsőként szentelt könyvet a lélektannak kihangsúlyozta, a lelki folyamatok, mint a spiritualizmus is, szorosan és elválaszthatatlanul kötődnek a testhez, tehát az anyaghoz. Az ókori egyiptomiak is azért mumifikálták halott uralkodóikat, hogy test és lélek újraegyesülésével a fáraó egyszer  újjá tudjon születni. A tudomány mártírja,  Giordano Bruno azt vallotta, anyag és szellem elválaszthatatlan az élet minden apró részecskéje magában foglalja a fizikai és vele a pszichikai létet.  

Hiába próbálják egyes teológusok, hívő vallástörténészek és antropológusok úgy feltüntetni, hogy a test nélküli lélek, az önmagában létező Szellemiség feltételezése a fejlődés csúcsa, mivel fejlett absztrakciós készség következménye, a logika mégis azt súgja, hogy pont fordítva van. A magasabb rendű gondolkodásmód éppen az,  amely felismeri, hogy az érzések, hitek, vágyak mind (anyagi jellegű) biokémiai reakciók, mivel nem léteznek az agy(műdés), a matéria nélkül. Egypár évezredes kitérővel mára éppen ide jutottunk vissza.

Xenophanes, az ősöktől öröklött mitológiát gyerekesnek tartó ókori görög filozófus kifinomult absztrakciója a „világ haladási folyamatát” és vele az anyagi jelleget hirdette imádásra méltónak. Akik az elmaradottnak vélt személyes istenfogalomtól elhatárolódva ma azt mondják, Deus sive natura, tehát Isten és a természet ill. világmindenség behelyettesítheti egymást, hiába próbálják a modern racionalizmus és egyfajta végtelen mindenütt jelenlevőség ötvözetét teljesen új gondolatként eladni, végső soron hozzá kanyarodnak vissza.

„Az isten, aki átitatja a világmindenséget – aki a világmindenség – azonos a valósággal véli Xenophaneshez  hasonlóan Morton Hunt, aki a vallás biológiai gyökereiről ír a szekuláris humanisták lapjában.   Viszont ha „Isten mindenben megnyilvánul” a tengerekben, (mint az ókori Tenger isten?) a tűzben, (mint az ősi Tűz isten?) és a levegőben, (mint a hajdani Szelek atyja?) akkor nagyon elgondolkoztató, hogy a konkrét, hagyományosan elfogadott Istent (isteneket) tagadó, a világot átszövő összefüggések jelentőségét mindenek fölé helyező  ún. „process theology” hívei tényleg valami újjal jöttek elő, vagy csak egy új köntössel?

A „process theology” hívein kívül mások is ügyködtek az istenség fogalma és az evolúció összekapcsolásán a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon.  Henry Bergson és Pierre Teilhard de Chardin például nagy népszerűségre tettek szert, mikor tudós létükre hirdették az evolúció és a vallásfilozófiai koncepciók összekapcsolásának lehetőségét, annak ellenére, hogy kritikusaik szerint csak a spekuláció szintjén maradtak: semmi tudományosan bizonyított vagy kísérleti jellegű alapot nem prezentáltak hozzá.

Mások olyan messzire mentek, hogy azt állították, a tudomány nem kétségessé teszi, hanem éppen megerősíti, mintegy érvényesíti a vallás tanait, amelyek szerint Isten a természet működésében jeleníti meg magát és elképzeléseit. Ezt a neves paleontológus, Stephan Jay Gould Rocks of Ages (Korok zátonyai) című kiváló könyvében bár politikailag korrektnek, de teljesen illogikusnak tartja. Annyira illogikusnak, hogy mint írja, "nehezemre esik komoly képet vágni hozzá", és szintén nehezére esik "békésen" írni róla. Nyilván nyomdafestéket nem tűrő jelzők és hajtépés nélkül.

Wilson aki egyébként deistának(*4) vallja magát, „mivel az evolúciós biológia nagyon kis helyet hagy egy teista istennek” nem sok jövőt jósol az összepárosításnak, sőt úgy látja, hogy a XXI. század nagy küzdelme a két kibékíthetetlen világ, vallás és tudomány között fog zajlani. Amiről könnyen megjósolható, hogy kitartó és kíméletlen lesz. Wilson kutatásai következtében érdekes megállapításra jutott, ami őt magát is meglepte: „Az  emberiség spirituális dilemmájának esszenciája, hogy genetikailag úgy  alakultunk, hogy csak egyetlen igazságot fogadjunk el, miközben felfedeztünk egy másikat. Az isteni igazság helyett az evolúciót. (Másképpen mondva a Biblia helyett Darwint.)  Ezért nem könnyű ebből a dilemmából kikecmeregni.

Ha lehet jóslatokba bocsátkozni, a küzdelem során a természetfölötti dolgokban hívők abszolút hite telepátiától kezdve a szűzen szülésen és exorcizmuson keresztül a vízen járásig nem fog változni. A teológiai megrögzöttség szilárd marad, és a vallások türelmetlensége sem fog alábbhagyni, sőt fokozódhat. A tudományos megfigyeléseken alapuló antropológia, biológia, pszichológia kutatásai viszont tartogathatnak váratlan meglepetéseket, sőt szenzációt is.  Bár nem minden téren.  A tudományban is léteznek véglegesnek ítélt dolgok. Gondoljunk csak Jill Neimark megállapítására:  „Az a világ, amelyben az agy röpteti az elmét, ott mikor fizikailag meghalunk, örökre halunk meg. Ez az evolúciós biológia egyik nehezen elfogadható igazsága.”

HIT A TÚLVILÁGBAN VAGY A TUDOMÁNYBAN

Mint tudjuk, már Gilgamesnek sem nyújtott vigaszt és nem is akart beletörődni a generációs újjászületésbe, amely az egyén számára véges életet jelentett és örökös halált. A mezopotámiai eposzírók azonban nem áltatták olvasóikat a lélek túlélésének abszurditásával: a napisten Shamas kereken megmondta az öröklétre vágyó Gilgamesnek: "Azt az életet, amit keresel, soha nem fogod megtalálni."

A halál véglegessége azóta is, minden korban és társadalomban, még  a művelt, tudatosan gondolkodók körében is nehezen lenyelhető keserű pirula.  Még köztük is akad, akik titkon reménykednek az élet valamiféle folytatásában. Egy aranyos példa erre Gore Vidal egyik esszéjének részlete. Az 1987 februárjában Amerikába látogató Gorbacsov hangot adott annak a nézetének, közös megegyezéssel el kellene pusztítani az összes nukleáris fegyvert, mert a puszta léte veszélyezteti az emberiséget. Az űrháborúról fantáziáló, világvégét váró, közben mellékesen latin-amerikai országokat bombázó Reagan-Fehér Házban szimplán Sátánnak tartott szovjet elnök azzal a személyes vallomással indokolta a leszerelés sürgető szükségességét: az életben hisz és abban, hogy ez az egyetlen világ, amink van.

Gore Vidal, aki az Otthon (At Home) című esszékötetében örökítette meg az eseményt,  Gorbacsev beszéde után régi öreg barátjához, a neves íróhoz, Norman Mailerhez fordult és megjegyezte: „Véleményem szerint alkotmányos határozatnak kellene lenni, ami lehetetlenné tenné, hogy bárki elnök lehessen, aki hisz a túlvilágban.” „Nos, ez akkor engem kizárna” válaszolta rá Mailer. Vidal megdöbbent arckifejezését látva még hozzátette: „Ha nincs túlvilág, akkor mi az értelme ennek az egésznek?” Aztán Vidal várható válaszát megelőzve gyorsan hozzátette: „Jól van, jól van.  Tudom, mit fogsz mondani. Azt, hogy nincs értelme.”

Ekkor a két barát a résztvevők tömegáradatában szeparálódott, a szóváltás megszakadt.  Az epizód margójára Vidal utólag a következőt írta:

Igen, pont ezt mondtam volna és mivel az életnek, amelyet mindannyian közösen észlelünk a galaxis peremének ezen a távoli porszemcséjén, nincs kozmikus értelme, ezért még sokkal inkább minden okunk meg lenne rá, hogy megfelelő egyensúlyba tartsuk mindazt, aminek itt a birtokában vagyunk. Mert nincs semmi más.  Semmi egyéb.  Ez van.  És mindent összevéve elég is.

Amennyiben Steven Weinberger, a Nobel-díjas tudós is jelen lett volna a fenti röpke dialógusnál, nyilván nem állta volna meg, hogy Mailer vállára téve a kezét ne ismételte volna meg saját korábbi megállapítását: „Minél inkább megismerhetőnek tűnik a világmindenség, annál céltalanabbnak látszik.” A modern tudományok eredményeit és vele az ember továbbra is kiszolgáltatott, kiszámíthatatlan, tragikusan igazságtalan sorsát összevetve aligha akad ennél őszintébb, igazabb, hitelt érdemlőbb következtetés.

Templombejárat alkonyatkor  Kyoto (Kuliffay felvétel. 1991)

Ideje tudomásul venni, hogy a Moirák, a végzet ókori angyalai ma is körülöttünk repkednek.  Akárhogy is szeretnénk teljes kontrollt, és akármilyen büszkék is egyesek az istenekhez hasonló voltukra, csak részben vagyunk urai a sorsunknak. Kétségbeesés helyett azonban a számos vonalon tapasztalható determináció (a természet érdektelensége és kegyetlensége),  a körülmények esetlegessége (nyomor, háború, rasszizmus) vagy éppen a genetikai predesztináció (fizikai állapot, értelmi képesség, érzelmi szint, intelligencia) tudomásul vétele után továbbra is az emberi tehetségre, elszántságra és leleményességre kell építenünk.  Minden támogatást meg kell adni a társadalom számára legértékesebb személyi képességek, adottságok fejlesztésére, és meg kell találni mindazokat az eszközöket, amelyek segítségével  a földi élet jelenleg az egyetlen szebbé, jobbá, igazabbá tehető.

Ehhez persze a legfontosabb Plato véleményét szem előtt tartani az ember az, amit tud. Az emberi viszonylatokat értőn vizsgáló Stuart Chase szerint a tudomány az élet szebbé-jobbá-igazabbá tételére szolgáló egyik legalkalmasabb eszköz. Mint írja, "Az emberi cselekvések közül egyedül a tudomány képes  a problémáinkat a vágyainktól és akaratunktól függetlenítve megoldani."  Proper Study of Mankind című 1948-ban írt könyvében azt állítja, az igazi tudós kíváncsi tudni akarását fejlődése során kötelezően követi az integritás igénye. Ebben az értelemben a tudományt a legetikusabb humán diszciplínák közé sorolja, mivel a kultúk, nacionalizmus és ideológiai rendszerek befolyásától függetlenül operál.  Bár a politika, esetleg az anyagi érdek időnként itt is közbeszól, tehát a gyakorlat ennek időnként ellentmond, ideális körülmények között azonban a tudomány és az etika kézen fogva jár az össztársadalmi fejlődés javára.  Ezért különösen szimpatikus és hasznos eszköz a tudomány azoknak a tudatos útkeresőknek, akik szerencsés genetikai kombinációk, biokémiai interakciók és intellektuális szabadságot igénylő pozitív kultúrgének (mémek) birtokosai révén nincsenek a szellemi szárnyalásban visszatartva az isten-tapasztalatbeépített cumija által.  

Míg az istenhívők  örökké rettegnek hitük elvesztésétől és rendszeres imával, fogadkozással, kántálással, böjtöléssel, zarándoklással, egyházi adókkal  erősítik kétkedő-tévelygő lelküket, ráadásul az egyházi előírások miatt (pápai index a katolikusoknak) korlátozott a tanulási/tájékozódási lehetőségük és alkotói szabadságuk, addig a tudományok szabadgondolkodó hívei és művelői tényekre, logikára, adatokra, kísérletekre, tényszerű meggyőződésre alapozottan (maga)biztos lábakon állnak, és korlátlan tanulási, fejlődési lehetőségekkel élve készek az emberiség további civilizálására, az élet rejtelmei és a világmindenség felfedezésére.

A tudomány és vele a filozófia nagy előnye, hogy a hittel és a vallással ellentétben kizárja az abszolútumot, elveti a dogmát, nem szégyelli beismerni, ha téved. A tudós nem roskad megalázottan magába, ha rossz lóra tesz, ha a kísérlet minden feltételezését halomra dönti. Mi több, éppen az az elvárás, hogy tévedni fogsz írja Chase, és példaként Ehrlich esetét hozza fel, aki 605 alkalommal fogott mellé, mielőtt megtalálta a híres „606”-ot a nemibetegség gyógyítására.

Valójában a tévedés beismerése teszi lehetővé az újrakezdést, a kudarc bevallása az örök próbálkozást, a kitartó útkeresés a felvilágosodást és vele a primitív mitológiák, vallási hiedelmek és babonák visszahúzó ereje elleni folyamatos intellektuális küzdelmet. Alan Simpson, a Vassar Kollégium volt elnöke a Context magazinban megjelent "A művelt ember jellemzői" című esszéjében a következőt írta:

"A tiszta (ésszerű) gondolkodás alapvető eleme az a megszokás, hogy mindent, amit hallunk és mindent, amit úgy tanítottak, hogy higgyünk, bizonyos mérvű szkepticizmussal közelítsünk meg. A kétség, mint vizsgálati metódus alkalmazása ismerős a humán tudományok művelői és a tudósok körében, de az átlag polgár számára is a legjobb védelem az őt körülvevő becsapások és szemfényvesztés ellen."

A hit és a vallás univerzális elterjedtsége és szerepe, asszimilá készsége és makacs fennmaradása sokkal komplexebb valami annál, minthogy a vele foglalkozó modern tudományágak az eddig rendelkezésre álló rövid idő alatt átfogóan értékelni tudták volna. Annyi azonban Wilson véleménye szerint bizonyos, istenhit és vallás sokkal inkább következményei az autonóm (belső ingerű) evolúciós folyamatnak, mint ahogy a teológusok hajlandók elismerni. Más szóval az igény, a szükség szülte az isteneket, mint ahogy a hely és a kor szellemének megfelelő igény alakította ki megjelenési formájukat, teológiájukat, rítusukat és törvényeiket is. Az ókorból, Leucippus szavaival felénk üzenő hit nélküli bölcselet már közel fél évezreddel az időszámítást megelőző időszakban arra a következtetésre jutott, hogy minden a szükség által irányított. Ilyen távlatból még inkább különös súlya és hatása van a sorsunkra, jövőnkre is vonatkozó szónak: MINDEN.

Az emberi elme abba az irányba fejlődött, hogy az istenekben higgyen, nem pedig abba az irányba, hogy a biológiában állapította meg két és fél ezer évvel később Wilson.  Véleménye szerint „a kellemetlen igazság az, hogy a két külön világ tényszerűleg nem kompatibilis”. Ennek következtében akik mind intellektuális, mind hitbéli igazságra is vágynak, egy bizonyos fejlettségi fokon döntésre kényszerülnek. Vagyis elméletileg feltételezhető, hogy a szellemi evolúció során egyszer bekövetkezik, a tömegesen jelentkező személyes, belső kényszerből ("betápláltság" kontra szabad akarat), meghasonlás jellegű pszichikai konfliktus kivetülve társadalmi szintű konfrontációt idéz elő, mivel az elszaporodó egyéni válságok idővel közösségi szinten is jelentkeznek.(*5)

*1A szabad akarat értelmezéséről: Cicero arra buzdít, hogy az igazságot minden lehető módon kultiválni kell, de „saját magáért, mert ez az, amit az igazság maga jelent, ez az esszenciája”.  A  rossz helyett a jó választására  ugyanez az elvárás vonatkoztatható.

 *2 Ehhez járul még, hogy a fejlett ipari országok mindig élen járnak a szegény és elmaradott országok támogatásában, az ENSZ jogosultságának és a nemzetközi jog fontosságának hirdetésében és a közel-keleti háborúk elítélésében. A békevágy a kevésbé hívő-vallásos Európában fokozottabb mértékben tapasztalható, mint a nagyon vallásos Amerikában.

*3  Az Abu Ghraib tragédiáról részletesebben: EMPIRIA, Lapszemlék 2004. II. félév, 1. írás és 2004. I. félév, 25. írás

*4  Deizmus – a világmindenség kezdetekor a paramétereket kijelölő kreatív erő feltételezése, amely nem ismer el semmilyen isteni beavatkozást, mint szeretet, gondoskodás, igazságszolgáltatás, stb.

*5  Erre a következtetésre jutott Robert Reich professzor is, aki három elnöki hivatalban szolgált -- legutóbb Bill Clinton munkaügyi minisztereként: "The great conflict of the 21st century will not be between the West and terrorism.  Terrorism is a tactic, not a belief.  The true battle will be between modern civilization and anti-modernists; between those who believe in the primacy of the individual and those who believe that human beings owe their allegiance and identity to a higher authority; between those who give priority to life in this world and those who believe that human life is mere preparation for an existence beyond life; between those who believe in science, reason, and logic and those who believe that truth is revealed through Scripture and religious dogma.  Terrorism will disrupt and destroy lives.  But terrorism itself is not the greatest danger we face."

2005. február

  

A témakörhöz tartozó írások: Lapszemlék, 2002. II. félév, 4. írás;   Alan Simpson tanításához kapcsolódik a Látszat kontra realitás című esszé

 

Addendum:

Nagy Frigyes, aki igyekezett a felvilágosodás eszméjét az állam szolgálatába állítani -- felvilágosult abszolutizmus --, azon a véleményen volt, hogy neki, mint "a nép atyjának" "akarata ellenére boldoggá kell tenni a népet", azt a népet, amely "a gépnek alkatrésze" míg ő, a király az irányító "masiniszta". Bár az uralkodó saját személye számára elvetendőnek tartotta a vallási dogmát -- a deizmus híve volt -- , a nép számára azonban (járomban tartásához, K. H.) szükségesnek tartotta a vallást. (Lederer Emma Egyetemes művelődéstörténete nyomán)

"It is not possible to be intellectually honest and believe in gods. And it is not possible to believe in gods and be a true scientist." (Peter William Atkins, British chemist and textbook author)

A szabad akarat érdekében tett ellenvetéssel szemben pedig ki kell emelni, hogy maga az akaratnyilvánítás is csak más okok külső jelentkezési alakja. (...) Hiába igyekeztek Anglia, e legvallásosabb ország, kiváló szellemei tudományos dolgozataikban a probléma fölvetését kerülgetni; azok, akik őszinték akartak lenni, mint Huxley, kimondották, hogy a természettudomány, noha ki nem zárja az Istenség fogalmát, mégis kutatási elvében homlokegyenest ellenkezik a vallás tanításaival. (Mandello Gyula: Sociologia és természettudomány. 1896) [A szerző, ifj. Mandello Gyula dr., egyetemi docens]

Humanity has planted many trees throughout its history, and titans like philosophy and religion base their ancient roots in soils thousands of years old. The seed planted in the scientific revolution is a young sapling, we have just begun to see its shape. Yet it has already bore more fruit than all other’s combined. Life expectancy has skyrocketed along with income, education, and health. We have conquered the skies, earth, and seas traveling at speeds undreamt off by those before us. We have become the masters of electricity, using it to power our world, facilitate our lives, and improve communication. By democratizing and continuously open sourcing information we are putting more knowledge, education, and opportunity in the hands of more humans regardless of gender, race, location, or class. We continue to improve in our fight against disease; slowing, treating, curing, and at times even eradicating even the deadliest foes. We have decoded the origins of humanity, looked up at the starts and begun decoding the origins of the universe itself. And still we all must know… it has truly just begun. (Karim: Why Secular Nirvana? June 2, 2014)

"The supernatural has no support in science, is incompatible with science, (and) is frequently an active foe of science. It is unnecessary for the good life." (Dr. Anton J. Carlson physiology professor at the University of Chicago and president of the American Association for the Advancement of Science)

"Contempt for the humanities was one of the principal characteristics of Christianity.  It had to avenge itself against the insults offered by philosophy.  (. . .) Christianity feared that spirit of investigation and doubt, that confidence in one’s own reason, which is the scourge of all religious beliefs.  (. . .) The triumph of Christianity was a signal for the complete decay of the sciences and philosophy.” (Encyclopedist Marquis de Condorcet. XVII. Century.  Cited by Peter Gay: The Enlightenment, an Interpretation: The Rise of Modern Paganism)

"Reason and intelligence are the most effective instruments that humankind possesses. There is no substitute: neither faith nor passion suffices in itself." (Humanist Manifesto I.)  A Humanista Manifesztum szerint "az okszerűség (értelem) és az intelligencia az emberiség leghatásosabb eszközei. Ezeknek nincs helyettesítője: sem a hit, sem a szenvedély nem elegendő önmagában."

"Az emberek tévesen úgy gondolják, hogy ez az (erkölcsös életvitelre kényszerítő) eszköz az Istenben való hit. De az egyetlen, egyedülvaló tekintély, amely az embert valóban az erkölcsi törvények követésére készteti, az az erkölcsi érzék, a becsületes ember számára az önmagában levő törvény.  Konfuciusz azt mondja, 'az emberen kívüli erkölcsi törtvény nem erkölcsi törvény.'" Goethe szerint "Két békés kényszer van a világon, a jog és az erkölcs." (Ku-hung-ming idézet Helmuth Glasenapp: Az öt világvallás című könyvéből. Ford.: Pálvölgyi Endre. 1972)

"Not only is science corrosive to religion, but religion is corrosive to science.  It teaches people to be satisfied with trivial non-explanations and blinds them to the wonderful real explanations that we have within our grasp." (Richard Dawkins)

1728. július 23. Szegeden hat férfit, köztük Rózsa Dánielt, a város volt főbíráját és hat nőt boszorkányság vádjával máglyán megégetnek. ,,Rósa Dániel, ki is Martonyoson született, mintegy 82 esztendős, nem gondolván isten és a világ törvényeivel, sem ezeknek kemény büntetésükkel, a mindenható teremtő istent, boldogságos Szűz Máriát s istennek minden szentjeit megtagadni és a szent keresztségről lemondani és a keresztény hitről leesküdni, istennek szent parancsolatait és az anyaszentegyháznak szentségét félretévén és letapodván, a pokolbeli sátánnyal szövetkezvén, nékik örökös hűségre és szolgálatjokra magát adni, hogy soha a Krisztus urunktól elrendeltetett igaz hitre visszatérni sem az Úristen parancsolatait megtartani nem akarja, hanem örökké nékik engedelmeskedni, az ördögök közé éjjeli gyűlésekben és játékokban szorgalmatosan járni és jelen lenni, ottan inni, enni, a sátány parancsolatit kedvek szerint végbevinni s az igaz isten helyett őtet imádni és tisztelni, a Krisztus drága vérével megváltott lelkét és testét, szentlélek istennek edényét, a pokolbéli sátánnyal közösködvén, örök kárhozatra, az emberi nemzetnek megesküdött ellenségének, a pokolbeli sátánynak kötelezni és rabjává lenni és így mind az istentelenségnek és az örökkévaló kárhozatnak társává lenni és már 50 esztendőktől fogvást az ördögöknek szolgálván, főkapitányi és vezéri tisztségben lévén, számtalan ártatlan személyeket testekben megnyomorítani és életüktől is megfosztani és több boszorkányos bűbájosoknak minden istentelen gonoszságokat parancsolni és végbevitetni, nemkülönben a földnek termékenységét és zsírját elvenni, az esőt elkötvén és törökországi boszorkányoknak eladni, egyszóval a pokolbéli ördög által kigondolható iszonyú gonoszságokat és szegénységet epesztő károkat végbevinni és más alattvaló társaival végbevitetni és ezen ördögi praktikára sok számtalanokat elhódítani és elrontani, magával együtt az örök gyehennára adni nem félemlett és nem szörnyűlködött. Azért is hazánk élő törvényei szerint ... elevenen tűzre sententiáztatott", szól az ítélet Rózsa Dánielre vonatkozó része. Magyarországon a XVIII. század első felében nem csak folytatódott, de fokozódott a boszorkányüldözés, amelyet majd Mária Terézia fog betiltani 1768-ban. (Mi történt blog)

 

Akinek az esszével kapcsolatos véleménye vagy kérdése lenne, írjon Hannának: KuliffayHanna@aol.com

 

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenidő rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára