EMPIRIA Magazin X. évfolyam Kuliffay Hanna írásai

 

Kommentárok, elemzések, lapszemlék

2011 II. félév

© Kuliffay Hanna.  Minden jog fenntartva.

7.  írás

December 30

 

Washingtonba igyekezve a metróhoz vivő nyitott, huzatos aluljáróban egy bebugyolált kis öregasszony mellett mentem el, aki a fal tövében valami sámlifélén kuporgott. Szinte ki sem látszott az előtte parkoló rozoga babakocsiban feltornyozott, nylonzsákokba és mindenféle szatyrokba gyömöszölt gönce mögül. Az egyik bugyor tetején félpár kesztyű mellett rozzant esernyő feküdt -- nyilván a várható hózáporra előkészítve. A metrón ülve azon töprengtem, talán csak szunyókált a kis öregasszony?  Vagy gémberedettségében még kéregetésre sem futotta az erejéből? És miért telepedett meg éppen a végállomásnál, ahonnan sehova sem juthat el gyalog?

 

Kép: Nincs róla elérhető adat, mennyi szegény és beteg öreg nő van az utcán.

 

Visszafelé a sivár külvárosi utcákat, a pálya szélére hányt, vetemedett vasúti talpfarakásokat és ezrével eldobált nylonflaskákat bámulva abban reménykedtem, talán csak várakozott valakire, és már nem is lesz ott… de a kijárathoz közeledve mindjárt észrevettem a kuporgó fekete göngyöleget, amely most mocorogni látszott. Melléérve láttam, hogy ültében egy kis asztali morzsasöprűvel a hozzátartozó lapátocskára söprögeti maga körül a betonport, csikkeket. Letagló felismerés volt, hogy ennyire magáénak érzi azt a jéghideg négyzetmétert. A táskám oldalzsebében találtam három egydollárost, amit lehajolva odanyújtottam neki. A homlokba húzott sapkát fedő nagykendő alól előtűnő kockás-ráncos arcból élénk, tiszta tekint nézett fel rám és nyílt, bár oldalt foghíjas mosoly kíséretében csak annyit mondott: God bless you! Hogyan? Jól hallottam? Engem áldjon meg az istene a három dolláromért? Miért nem őt magát, aki nincstelen nyomorult? Akit magára hagyott a világ? Soha nem értettem, hogy fogadhatják el a hívők, a legkiszolgáltatottabbak is, mindenhatónak tartott isteneiktől az osztálykülönbség, a faji, nemi, bőrszín szerinti megkülönböztetés, a választottsággal szembeni lealacsonyítóan hátrányos helyzet évezredes állandóságát? Miért veszik tudomásul mint törvényszerűséget, hogy „Isten mindig keményen bánt a szegényekkel.?

 

Igen, ahogy Marat a XVIII. században megállapította, Isten mindig kemény volt a szegényekkel szemben -- beleértve a gyermekeket is. Mikor egy Washington-közeli egyetemen dolgoztam a 80-as években, a női klub minden évben rendezett egy télapó-délutánt, ahova vadonatúj, szépen csomagolt játékot, kesztyűt, kifestőkönyvet kellett vinnünk, mert a résztvevő 60-80 gyereknek az volt az egyetlen karácsonyi ajándéka, amit tőlünk kapott. Mikor egyszer a gazdasági igazgató betévedve álmélkodott a zsúfolt terem és a zsibongó-izgatott gyermeksereg láttán, a programot szervező kolléganőm szomorú mosollyal jegyezte meg, hogy az egyetem nagy auláját is meg tudta volna tölteni, mivel a szociális összekötő szerint százával vannak környékbeli gyerekek, akik hiába várják Santa Claus érkezését -- a karácsony meglepetést ígérő, álmot valóra váltó varázsát. A helyzet azóta, különösen az utóbbi háborús évtizedben csak rosszabbodott. A folyamatos megszállások és Obama új háborúkra készülődése az elmúlt költségvetési év során 12%-kal növelte a 'védelmi' keretet,  ami azt jelenti, hogy szociális juttatások helyett 69 milliárd dollárral több lesz költve a fegyverkezésre és a további imperialisztikus törekvések fedezésére. Ennek várható következménye bárki számára levonható, aki hajlandó időnként kizökkenni a Kardashian-show botránybűvöletéből…

 

És mégis, a háborús készülődés ellenére a nagy többség azt hiszi, hogy nincs komoly baj, az átmeneti recesszióból kilábalva minden OK lesz. Vele nem történhet meg, hogy leépítik, elveszti az egészségügyi biztosítását, súlyos beteg lesz, utcára kerül … a többség nem akarja tudni, hogy a szociális háló már régen nem képes felszínen tartani az alámerülőket -- marad a mit sem érő jókívánság, Isten áldjon! De kinek az istene? A kormányé?  A kongresszusé? A Pentagoné? A fegyveriparé? A bankároké? A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az ő isteneik minden időben elfogadhatónak tartják az éppen uralmon levő államrendet -- erre utalt a maga idejében Anatole France finom szarkazmusával: “A törvény, a maga fenséges igazságosságában, gazdagnak és szegénynek egyaránt tiltja a híd alatt alvást, az utcán koldulást és a kenyérlopást.”

 

A 2005-2006-os adatok szerint az Egyesült Államokban minden 50. iskolásgyermek hajléktalan -- utcán, menhelyen, ideiglenes szálláson, sátorban lakik. (Akik otthonukat vesztve a furgonjukban, minibuszukban próbálnak túlélni, még nem vallják hajléktalannak magukat, mivel még a sajátjukban vannak.) Ez az állapot évente legalább másfélmillió gyökértelen, több szempontból veszélyeztetett gyermeket jelentett, akik behozhatatlan hátránnyal vágtak neki az életnek. Az év kereskedelmi mérlegének sikerét a karácsonyi forgalom alapján szokták megjósolni, azt azonban senki sem tudja, és senkit nem is érdekel, hogy hány gyerek imádkozott hiába egy Barbiért vagy rollerért és hány öregasszony egy csésze meleg teáért.  A rohamosan terjedő amerikai szegénység legkiszolgáltatottabb áldozatai a gyermekek és az öreg nők -- éppen azok, akik leginkább bíznak az isteni gondviselésben. A nyilvántartott szegény gyermekek száma -- akik karácsonyra pizzát kértek, vagy munkát a mamának -- 16 és fél millió, vagyis 22%-a a kiskorúak összlétszámának. Az egyedülálló, dimentiás, gyógykezeletlen, éhező-fázó öreg nőkről viszont nincs konkrét felmérési adat. Valaki egyszer azt a megállapítást tette, a nők ugyan 15-20 évvel is továbbélnek, mint a férfiak, de nincs sok köszönetük benne.

 

Tim O’Shea 2001-ben azt írta a Látszat ajtói: Miért hisznek el az amerikaiak majdhogynem bármit című cikkében, hogy honfitársai a leginkább korlátolt és  programozott  lények a világon, akiknek minden gondolata, viselkedésmódja és szemléletmódja állandóan irányított, a világról alkotott percepciója pedig gondosan és precízen szabályozott. Túlzás lenne?  Mindenesetre csak szellemi kalodában sínylődő autokráciában történhet meg, hogy milliomos szélhámosok újabb háborúkra készülnek, mikor 100 milliót kitevő (minden harmadik) a mélyszegény, a szegény, vagy a szegénységi határon sínylődő honfitársuk száma. A hivatalos meghatározás szerint ebből az éppencsak túlélő "mélyszegények" száma 20 és fél milliót tesz ki (évi 11157 dollárnál kevesebb egy 4 tagú család esetében) -- a lakosság 6,7%-át. Senki sem tudja azonban azoknak a számát, akik teljesen elszegényedve, magukra hagyottan, idős koruknál, egészségi állapotuknál fogva cselekvőképtelenné válva végleg feladták, és egy idő óta már semmilyen szociális jellegű nyilvántartásban nem szerepelnek.

Addenda:

This is NOT just about "health care"! This is about homelessness, and the need for Low-Income Housing! There is NEVER a protest when the budget for low-income housing is cut, as it was this year (3.8 BILLION) and will be next year again (a guess is SIX BILLION). Homeless people CAN'T stay healthy. The need is for HOUSING For ALL. "Progressives" and "Leftists" have accepted shelters now as permanent housing, not knowing or not caring about the illnesses that are spread in shelters, including tuberculosis, the rate of which is 11 to 14 TIMES greater in shelters. Plus which, many of those cases involve antibiotic-resistant strains! The deaths of homeless people on the streets is huge, and women are often dying at much higher rates than men. (Posted by Kanary Mar 28 2012 - 11:27pm)

They [bankers] are the only ones who stand to gain from the systematic gutting of social safety nets and the imposition of slave wages across Europe and North America. Everyone else, including the Greeks, the Germans, the French, the British, the Americans, etc. stand to lose and lose big. The Greek people, especially, are now at a very important crossroads that will be difficult to navigate. They must stand up against the degrading farce that took place tonight in Athens behind closed doors, but they must also refrain from being swept up into anti-German, reactionary fervor. At the end of every painstaking day, only recognizing the true nature of collective oppression can make you free." It's this need that the people not fragment or devolve into mobs, be violent only in rage and desperation and thus demean and stunt the needed international movement that cannot confront and defeat militarily the opposition but must overcome it by a continued coordinated presence internationally. Anger alone will not achieve the changes the people need in our world because it does not reach the multitudes nor bring them into the streets. (Ashvin Pandurangi: The Automatic Earth)

Bár a szegénységi listákon nem a "mély szegények" közé tartoznak, de a katonacsaládok nagy többsége küszködik, és rendkívüli juttatásokra szorul. FORT BELVOIR, Virginia — It's an unlikely sight at one of the biggest US military bases: young families lining up and waiting patiently outside a warehouse for free gifts to slip under the Christmas tree. Times are tough as much for military families as for anyone else in America this Christmas, making donated toys for the children -- from teddy bears and Barbies to board games and bicycles -- more welcome than ever. (Robert MacPherson: US military families line up for Christmas gifts. December 2011)

Last year USO and the Capital Area Food Bank got together to supply free groceries to about 300 families at Fort Belvoir, a virtual city-within-a-city south of Washington that supports 31,000 military and civilian personnel. And last month, USO had to put a 1,400-family cap on its annual "turkey for the troops" giveaway of the bird that is the obligatory centerpiece of Thanksgiving dinner. Military pay in the United States is at an all-time high, but for enlisted personnel and their families in particular, it is by no means a fortune -- especially in the face of rising food, fuel and day-care costs. Monthly paychecks range from $1,467 for a private to $2,728.50 for a staff sergeant or, in the navy, a petty officer first class, topped up in some locations with cost-of-living allowances. (Robert MacPherson:  US military families line up for Christmas gifts. December 2011)

 "Poverty makes people angry, brings out their worst side. I was very bitter when I was young. I was insecure and I'd attack anybody. (Prince. 1985)

Three years in Iraq also have taken a toll on stocks of military equipment, requiring creation of in-country maintenance facilities in Iraq. "There are unprecedented costs. It's staggering," - said Republican Sen. Ted Stevens of Alaska, who, like Mr. Murtha, is a senior member of the Appropriations Committee leadership overseeing defense funding. For Senate Budget Committee Chairman Judd Gregg of New Hampshire, an early ally of Mr. Bush, the result is a total defense budget that in real dollars surpasses those of the Vietnam War era and defense buildup under Ronald Reagan at the height of the Cold War. "Essentially, defense is being budgeted outside the budget through emergencies," Mr. Gregg says. "The war is being used to drive those numbers, but as a practical matter, money's fungible. Obviously, a lot of that money is moving back and forth within the Defense Department." He wants to impose more order on the process as part of a Senate budget resolution for the coming year. Meantime, the House Appropriations Committee is slated today to take up the Pentagon's newest $67.6 billion request as part of an emergency spending bill. Already, $50 billion in war-related emergency spending has been approved for 2006 as part of a "bridge fund" added to the annual defense-appropriations bill in December. When the new request is added, that brings the total to $117.6 billion for 2006, compared with about $99.8 billion in 2005. (David Rogers: U.S. Annual War Spending Grows. The Wall Street Journal. 2006. március 8)

A témában lásd még:  A fogyasztói társadalom vakvágánya;  A boldogság kék madara;  Útban 500 milliárd felé (Szegénynek lenni jó alcím alatt); Lapszemlék-kommentárok rovat 2009 I. félév 20., 8., és 5. írás; 2009 II. félév 17. írás Lapszemlék-kommentárok 2012 I. félév 2. írás

6.  írás

December 26

 

A mondás, mely szerint a hazugot előbb utolérik, mint a sánta kutyát, természetesen a hazugság egyik undorító válfajára, a hipokrízisre is vonatkozik. George W. Bush az élete folyamán számos iskolapéldával szolgált a képmutatásra (máskor csak önmagát cáfoló következetlenségre), de ritkán volt olyan illusztrisan rajtacsíphető, mint a 2008-as Richard Engel-interjúban, ahol közvetve a közel-keleti demokrácia-terjesztésről nyilatkozott.  Az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán azt a kijelentést tette: "A probléma Olmert. Ő az az ember, aki azzal az ígérettel került hatalomra, hogy unilaterálisan meghatároz egy palesztin államot. Nem lehet (csak úgy) demokráciát kikényszeríteni."

 

Ugyanebben az interjúban megdöbbentő lezserséggel közölte a folyamatban levő háborúkról, "Ez a mi időnk nagy háborúja. Negyven évig fog tartani." Majd a saját külpolitikai céljaként gyakran hangoztatott, de idővel  tagadott demokrácia-terjesztés beismerésével folytatja: "Negyven év múlva a világ tudni fogja, hogy a terrorizmus elleni háború  és az iraki és az afganisztáni konfliktusok csökkenteni fogják-e a szélsőségességet, segíteni fogják-e a mérsékelteket, és előmozdítják-e a demokráciát."

 

 

Addenda:

 

Az említett könyvben, Háborús napló: Öt évem Irakban, amelyben a Bush-interjú is megjelent, a sokat tapasztalt, ennek ellenére Washingtonnal szemben nem túl kritikus Engel arra  a következtetésre jutott: "Az Egyesült Államok egy rossz országot szállt meg, elpusztítva egy  aljas kormányt, amely nem volt felelős 9/11-ért. Nem tudom, hogy lehet túljutni  egy ország téves megszállásán, akárhogy is lesz csűrve-csavarva."  Mindenestre a megszállás befejezése, szabad választások engedélyezése, kártérítés és a lerombolt ország teljes újjáépítése listavezetők lehetnének...  A "téves megszállásért" való felelősségre vonás is elősegítheti a megrázkódtatáson "túljutást", mind az agresszor, mind pedig a szenvedő alany számára, amiért is, nem utolsó sorban, amerikai közérdek lett volna.

 

5.  írás

December 19

 A Moszad volt nagyfőnöke, Ephraim Halevy azt a merész kijelentést tette, hogy a szélsőséges, fundamentalista, ultrajobboldali zsidók sokkal veszélyesebbek Izrael számára, mint Irán. „A harediek radikalizálódása sokkal  nagyobb kockázat, mint Ahmadinezsád. Az ultraorthodoxia extrémizmusa megkeseríti az életünket.” Robert Dreyfusson utal rá, hogy a megjegyzés azzal párhuzamosan hangzott el, hogy Izrael elnöke, Benjámin Netanjahu nagy lendülettel próbál támogatókat találni egy számításba vett  unilaterális Irán elleni támadáshoz, annak ellenére, hogy Irán „nem egzisztenciális fenyegetés” az országra nézve.

Ha ritka madár is, Halevy nincs egyedül a nézetével. Egy másik volt moszados nagyfőnök, Meir Dagan szintén ellenzi a Netanjahu-féle kockázatos manővert, sőt, komolyabb erőfeszítést javasol a palesztinokkal való egyezkedés érdekében is. Bár az állandó konfrontációs politika még Washingtonban sem könnyen eladható, a Netanjahu-kormány mégis komoly támogatóra talált Párizsban.  Mióta Nicolas Sarkozy az elnök, tehát 2007 óta, szoros kapcsolat és kölcsönös egyetértés alakult ki a két ország között. Ilan Greilsammer, a politikatudományok doktora, aki ezt Sarkozy érdemének könyveli el, úgy értékelte, hogy „A nyugati országok közül ma Franciaország foglal leghatározottabban állást Irán és nukleáris veszélye ellen, és ebből a szempontból a francia diplomácia azonos az izraelivel.” Hogy ebben mennyi az elnök részéről a genetikai azonosuláson alapuló elfogultság, és mennyi az ország  belső problémáiról figyelmet elterelő politikai hazardírozás, azt nehéz lenne meghatározni, de úgy tűnik, Sarkozy úgy ítéli meg, hogy a franciák az agresszív külpolitikát, a petro-dollár bármi áron való védelmében az imperialista atomhatalmakhoz való csatlakozást várják el tőle.  Aki azonban még  55 évesen is "véletlen gyereket" csinál, mint ő, az persze tévedhet is…

 

4.  írás

November 30

 

2010 november elején jelent meg George W. Bush nagy fanfárral beharangozott könyve, Decision Points (Magyarországon Döntési helyzetek címmel), amely éppen annyira felszínes, félrevezető, arrogáns, demoralizáló, hipokrita és korlátolt, mint maga az író. Hogy is lehetne más?! Nem volt véletlen, hogy Bush Amerika legnépszerűtlenebb, legkevesebbre tartott, sokak által gyűlölt elnöke volt, aki gyakran utazott titokban, mivel bárhol megjelent tüntetéseket szerveztek ellene, és számos külföldi látogatását rövidre kellett fogni -- még Angliában is --, vagy le kellett mondani. Mi sem jellemzi jobban sekélyességét és mások intelligenciájának lebecsülését, hogy meg sem próbálta elnökségének történéseit, kisiklásait, romlottságát, egészében véve vérforraló tragikumát mélységében elemezni és a hullahegyekért bocsánatért esedezni. Ehelyett milliókat rak zsebre személyes ügyeinek kitergetéséért, szlogenszerű önigazolásáért, újabb mítoszok terjesztéséért, ócska magánpropagandájáért.

 

“A régió reménytelibb mivel egy fiatal demokrácia példát mutat a többieknek. És az iraki nép jobb helyzetbe került egy olyan kormánnyal, amely nekik és értük van, ahelyett, hogy kínozná és gyilkolná őket” -- írta Bush, majd egy fejcsóváló vallomástétel után, valami gondolatficam következtében már több százszor megcáfolt régi mantrájához tért vissza: „Némely dolgokat rosszul csináltunk Irakban (a másfél millió áldozatra céloz? a kőkorszakba visszabombázott városokra? K. H.), de az indítóok mindörökre helytálló.” (Mint a nem létező tömegpusztító fegyverek? Mint Bagdad és az al Kaida nem létező kapcsolata? Mint Szaddám Huszein nem létező őrültsége? Mint Izrael nem létező veszélyeztetettsége?)

 

A független alternatív médiában sokan és sokszor cáfolták az ilyen és hasonló hazug, népbutító maszlagot, a Bush-klikk azonban kitart mellette, és a neokonzervatív vagy vele rokonlelkű média minden kritika nélkül főcímet és fő műsoridőt biztosít neki.  Jelen sorok írója 2005-ben megjelent Hazugságok szárnyain című könyvében Befagyasztott információk és Az igazságközlés igénye című írásaiban foglakozott a gengszterpolitika és a médiaprostitúció összefonódásával, de a decemberben megjelenő hányás a sivatagban című válogatásában Cheney és a média címmel ismét felveti az alapvető fontosságú témát. Akik írni tudnak, azoknak ez kötelessége, éppen annyira, mint újra és újra figyelmeztetni a fegyveripar, a politikusok és a nagytőke népérdekellenes konspirációjára.  Amint elkészül a könyv bevezetője, Olvasóinknak lehetősége lesz rá, hogy másokat megelőzve az EMPIRIA Jelenkor rovatának szeptember-októberi számában bepillantást nyerjenek.

 

A könyv különösen érdekes lesz azoknak -- és kiváló ajándék --, akiknek nincsenek a világhálón, vagy akik szívesebben ülnek egy karosszékben vagy nyugágyban hosszabb lélegzetű írások olvasásakor. Azok számára pedig, akik munkájukhoz, tanulmányaikhoz kiegészítő forrásanyagot keresnek, háttérinformációra  van szükségük vagy ismereteiket akarják bővíteni, igencsak hasznosnak fogják találni az antológiát, mivel az egyéni meglátások és ellemzések alátámasztására olyan idézetek és kivonatok  is szerepelnek benne, amelyek könyvből, esetleg régebbi folyóiratból fordítottak, vagy az eredeti világhálós linken már nem elérhetők. A jelenlegi, pattanásig feszült közel-keleti helyzet és az iráni konfrontáció érthetőbbé válik, ha fellapozva visszaidézzük a Bush-Cheney vezette közelmúlt  időszakának azon hosszú távra kiható politikai döntéseit, melyek lehetetlenné tették, hogy az Egyesült Államok  a közeljövőben képes legyen irányt változtatni -- háborúk helyett békés útra térni, a Wall Street-et és a deficitet megfékezni, a nemzeti érdekeket előnyben részesíteni.

 

(A Hóhányás a sivatagban megjelenési idejéről értesíteni fogjuk Olvasóinkat.)

 

Addenda:

 

Tomorrow, four individuals who allege they were tortured during George W. Bush’s tenure as president of the United States will lodge a private prosecution in Provincial Court in Surrey, British Columbia against the former president, who is due to visit Canada for a paid speaking engagement at the Surrey Regional Economic Summit on October 20. The four men will take this step after repeated calls to the Canadian Attorney General to open a torture investigation of George Bush went unanswered. Human rights groups and prominent individuals will sign on in support of the effort. The four men, Hassan bin Attash, Sami el-Hajj, Muhammed Khan Tumani and Murat Kurnaz, each endured years of inhumane treatment including beatings, chaining to cell walls, being hung from walls or ceilings while handcuffed, lack of access to toilets, sleep, food and water-deprivation, exposure to extreme temperatures, sensory overload and deprivation, and other horrific and illegal treatment while in U.S. custody at military bases in Afghanistan and/or at the detention facility at Guantánamo Bay. While three of the plaintiffs have since been released without ever facing charges, Hassan Bin Attash still remains in detention at Guantánamo Bay, though he too has not been formally charged with any wrongdoing. (Posted by GwNorth. Oct 19 2011 - 9:01pm)

 

 

3. írás

Szeptember 9

 

Ritkán lát az olvasó magyar nevet a New York Timesban -- leginkább ha a Wiesenthal Központ vagy az Európai Unió cigányvédelmi részlege vádolja akár a magyar kormányt, akár az uralkodó társadalmi rendet vagy a magyarság számára is gyakran tragikus történelmi múltat. Ez alkalommal, szeptember 4-én az Associated Press rövid közlését átvéve egy Sandor Kepiro nevű alacsony beosztású rendőr haláláról és meghurcoltatásáról adott hírt, akit idén júliusban 97 évesen (!) felmentettek egy „holokauszt-érában” (?) történt állítólagos bűncselekmény vádja alól. 

 

Különösen érdekessé teszi a híradást, hogy vele szinte egy időben jelent meg a Jewish Review of Books téli  száma, amelyben az amerikai történész, Deborah E. Lipstadt, az Emory egyetem modern zsidó és holokauszt tanulmányok professzora, értékelte(*1) Tom Segevnek Simon Wiesenthalról kiadott Élet és legendák című könyvét. (Simon Wiesenthal: The Life and Legends). Lipstadt örömmel nyugtázta, hogy Segev nagy elismeréssel írt a híres náci-vadászról, mégis némi aggodalommal töltötte el, hogy a szerző könnyen veszi, sőt mentséget keres és talál Wiesenthal túlzásaira, ferdítéseire és hazugságaira, amelyek nyilvánosságot kapva további „ammunicióval szolgálhatnak a Holokauszt tagadóinak”.

 

A neves izraeli újságíró, számos könyv szerzője -- aki Lipstadt szerint úgy ismert, mint az „igazság felderítésének zelótája” --, annak ellenére elnéző a Wiesenthal által alkalmazott modus operandi iránt, hogy kutatómunkája során tudomására jutott, bizonyos esetekben -- mint a sorok között olvasónak a fenti cikkből is kitűnik -- emberek és családok életét tette jogtalanul és indokolatlanul tönkre. Segev több helyen is írja a történelmi igazságszolgáltatás vezéralakjaként ismert Wiesenthalról, hogy „bizonyítékokat fabrikált”, a puszta levegőből „kreált” történeteket, „fantáziált”, „gyakran volt pontatlan”, „soha meg nem történt dolgokkal hozakodott elő”, "tényeket talált ki” és „saját érdemének nyilvánított” olyan eredményeket, amik mást illettek volna meg -- valójában a „képzeletéből szőtt eseményeket”. És mindezt évtizedeken keresztül a legnagyobb elismerésnek és tiszteletnek örvendve.

 

Segev kutatásai során felderítette, hogy Wiesenthal II. világháborús tapasztalata és túlélésének körülményei, valamint a személyével, családjával, végzettségével, munkakörével stb. kapcsolatos információi mind hamisak, „nyilvánvaló kitalációk voltak. Bár nem ő az egyetlen híresség, aki a háborút megelőzően vagy a háború után meghamisította az életútját, vagy a jövő szempontjából előnyösebb életrajzot kreált magának -- mint Hannah Arendt(*2), Leni Riefenstahl, Madeleine Albright, Lev Trockij, Lilian Hellman és mások – Lipstadt azonban messzebbre látva “szerencsétlennek” találta, hogy Wiesenthal “kitalációi és hazugságai beárnyékolással fenyegetik valódi érdemeit”. Joggal vetődött fel benne a kérdés, miért is lenne Wiesenthal "revizionizmusa" hitelt érdemlőbb másokénál?

 

*1 A tanulmány eredeti címe: Simon Wisenthal and the Ethics of History

*2 Arendt 1944-ben azt híresztelte, hogy „Hitler áldozataként koncentrációs táborban volt” és csak 5 évvel később vallotta be egy barátnőjének, hogy ez nem volt igaz, csak kitalálta. (Carol Gelderman: Mary McCarthy. 1988)

 

2. írás

Augusztus 21

 

Még akik nem olvasták Mózest (és kik olvassák manapság?), azok is ismerhetik a teremtésmítoszok itt következő változatát a hittanórák, szentbeszédek, vallási publikációk idézeteként: „És mondá Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.” (1 Mózes 1,27-27)

 

Az idézetből az derül ki, hogy a bibliai isten, hívei szerint az egy igaz Isten, egy hermafrodita (androgén) lény, úgy, mint némely pogány istenek.(*1) Ugyanis kétneműnek kellett lennie ahhoz, hogy “saját másaként”, tehát  alaki megjelenítéseként férfit és asszonyt is tudjon teremteni.  (Aki nem hisz literálisan a trinitás első személyében, a szakállas agglegény Atyában, hanem a harmadikban, az nem mással mint Mózessel áll hadilábon.)

 

Ha valaki nem tud megbékélni a hermafrodita istenség gondolatával, azt talán érdekelheti az izraeli mitológiának egy olyan régi (a későbbi bibliákból nagy részt kitörölt) változata, aminek modern valláskutatók szerint írott és tárgyi bizonyítékai  is vannak. A legkorábbiként jegyzett isteni pár, az atya, a törzsi viharisten Jahve (néhol Jahve-Baál) és az anya, a termékenység, szaporodás és családvédelem istennője Aséra (héberül Astoret) volt -- az utóbbi, mint ’életadó’  formálta agyagból, földből, vagy porból az embert, kettőjük képmására „férfiúvá és asszonnyá”. Ez a hiedelem azonban idővel megváltozott. Fajvédelmi okból nyomatékot kapott a “választott nép” fogalom, minek következtében tiltva lett a vegyes házasság és a zsidóság számára idegen (kánaáni, ugariti, hettita, mediterrán, egyiptomi) istenek és istennők imádata; a nekik szóló áldozatokat büntetés terhe mellett  be kellett szüntetni. Végül, évszázados harcok folytán a hajdan hatalmas Baál teljesen beolvadt Jahve alakjába, az amulettek és szakrális szobrocskák révén ismert, föníciai származású Asera pedig megszűnt Jahve feleségének, élettársának lenni -- és lőn spirituálisan szegényebb a világ. (Nem minden kötelezően jobb, fejlettebb vagy igazabb ugyanis, ami új, és ez a vallásokra is vonatkozik.)

 

És mivel „mindennek mértéke az ember, a létező realitásnak és a nemlétező valótlanságoknak", ezért természetes, hogy -- a bibliai tanításokkal ellentétben -- a népek mintázták maguk jellegére (képére) az isteneket, és a legalapvetőbb emberi kapcsolatok, a (házas)társi, a családi és az alkalmi szexuális kapcsolatok lettek az istenek közötti viszonylatok meghatározói. Volt idő, mikor az istennők voltak népszerűbbek és befolyásosabbak, szeretőket tartottak, gyermekeket szültek, elváltak (hacsak nem volt két Aséra, akkor Jahve Asérája eredetileg a kánaáni Él asszonya volt), máskor férjükkel, szeretőjükkel, társukkal egyenjogú partnerként osztották meg  a hatalmat.  Tartott ez egészen addig, míg a patriarchátus térhódításával kialakult a kötelező egyisten hit, és az Ég Királynője bemocskolva és a féltékeny Jahvétól átkozva letaszíttatott trónjáról, míg idővel beleveszett a feledés homályába. A legújabb kutatások megerősítették azokat a korábbi vallástörténeti véleményeket, miszerint a zsidó vallás a környező politeista vallásokhoz hasonlóan indult és alakult, formálódott(*2), míg az V. évszázadban a pátriárkák különböző megfontolásokból rákényszerítették a népre az egyiptomi Akhenaton és Nofertiti kultiválta monoteizmust 'monojahvizmus' formájában.(*3)

 

*1 Az isteni hermafroditizmusra vagy androgíniára (a kétneműség görög elnevezései) több ókori példa is ismeretes.  Az egyiptomi fáraó, Akhenaten például úgy fohászkodott Atonhoz, mint "apjához és anyjához".  A görög Dionizosz isten "nőies-férfiként" ismeretes, akit gyermekkorában évekig kislányként neveltek. A Rig Védában szereplő istennő, akinek neve Aditi (Végtelen), úgy jelenik meg, mint az istenek ősanyja, aki teremtő szimbiózisban él a hím nemű Dakshával: „Adititől született Daksha és Dakshától született Aditi.”

*2 A keresztény vallás is ezt az utat járta -- Mária Istentől való szűzi fogantatása nem volt újkeletű fenomén. Hórusz a szűz Ízisztől született, a görög Attisz a szűz Nanától. Az ókori népek rendre hittek az istenek és emberek szexuális kapcsolatának lehetőségében. A görög mitológiából ismert Zeusznak, az Egek Atyjának hattyú alakjában történő közösülései Lédával, amelyből, csodálatos módon iker fiúk születtek. A római Mars istennek a Vestal-szűz Rea Silviával folytatott légyottjai következtében szintén ikerpár, méghozzá a mitológia leghíresebb ikerpárja született: Romulusz és Rémusz.

3. A törzsi vallás a környező és a távolabbi -- babiloni, indiai, egyiptomi -- kultúrák értékeiből merítve, mitológiájából gazdagodva jóval később, az i.e. II. és I. századokban válik szélesebb körben, majd birodalmi szinten is ismertté.

 

Addenda:

Robert Anton Wilson 1959-ben a Realist-ban  Isten értelmezései  (The Semantics of God) címmel publikált cikkében a következőképpen ír a témáról: "A hívő jobban teszi, ha szembenézve önmagával felteszi az egyenes kérdést: Elhiszem szó szerint, hogy "Istennek" hímvesszője van?  Ha a válasz az, hogy nem, akkor az egyetlen logikus dolognak tűnik ejteni ezt a nevetséges gyakorlatot, amelynek során Istenre mint hímnemű lényre utalunk."

The samanic psyche is very often that of an androgyne -- a male-female, as Dionysus was described as "man-womanish", and called "the womanly one". Catholic priests, whose sacramental function is to mediate between the invisible world and the visible world, to this day often wear vestments that are dresses. Apparently psychological androgyny, the inward experience of both masculine and feminine perceptions, is a key to entering this realm. (Jean Shinoda Bolen, M.D.: Gods in Everyman)

 

Legutóbb az Origo közölt a fenti témáról érdekes cikket, ahonnan átkerült a blogszférába -- érdemes elolvasni:

 

Asera lehetett Jahve felesége

 

Küldő: Eszti; dátum: Március 22, 2011; idő: 12:39pm Természet-szellemű közösség blogja

 

A fenti címmel jelent meg egy rövid írás az origo múltkor oldalán:

Kihagyták a legtöbb bibliai szövegből Isten feleségének nevét, Aserát, a hatalmas termékenységi istennőt – állítja egy brit teológus. Az oxfordi kutató szerint a Királyok Könyvében arról olvashatunk, hogy Jahve jeruzsálemi templomában Isten feleségéért is imádkoztak a hívők – ezt az elméletet először 1967-ben Raphael Patai teológus hirdette, amelyet Francesca Stavrakopoulou, az Exeteri Egyetem Teológia és Vallásügyi Tanszékének oktatója porolt le.

„Ismert Jahve, Allah, és Isten néven. A zsidók, a muszlimok és a keresztények, a nagy ábrahámi vallások követői azonban egyvalamiben egyetértenek: csak egy van belőle. Egyedüli, egyetemes teremtő, nem egy a sok közül – vagyis így szeretnénk hinni” – írja Stavrakopoulou. „Több éves kutatómunka után ugyanis arra az érdekes következtetésre jutottam, hogy Istennek felesége is volt” – folytatódik az okfejtés.

Stavrakopoulou az Ugaritnál talált ősi szövegekre, amulettekre és kis szobrokra alapozza véleményét. Mindezek pedig azt támasztják alá, hogy Asera egy hatalmas termékenységi istennő volt. A kutató szerint a Jahvéhez fűződő kapcsolata a Bibliából és i.e. 8. századból származó agyagedények felirataiból tudható, amelyeket a Sínai-félszigeten levő Kuntillet-Adzsrúdnál találtak meg.

„A feliratok áldást kérnek Jahve és az ő Aserája számára. Ez arra szolgáltat bizonyítékot, hogy Jahve és Asera egy pár volt. Mostanra pedig már több felirat is alátámasztja azt az elméletet, hogy a Biblia istenének felesége volt” – fogalmazott Stavrakopoulou. A kutató szerint legalább ilyen fontos, hogy a Biblia is megemlíti: Aseráért Jahve jeruzsálemi templomában imádkoztak a hívők. A Királyok Könyvéből például kiderül, hogy a templomban egy róla mintázott szobor is volt, a női személyzet pedig rituális szöveteket szőtt a tiszteletére.

J. Edward Wright vallástörténész is elismerte: több héber felirat is együtt szerepelteti Javhét és Aserát. „Aserát nem teljes egészében hagyták ki a Bibliából. Régészeti bizonyítékok segítségével és a róla szóló szövegekből rekonstruálhatjuk a levantei vallásokban betöltött szerepét” – nyilatkozta Wright. Asera – aki a Közel-Keleten Asztar és Istár néven is ismert – „jelentős istennek számított, aki nagy erő birtokában volt” – tette hozzá. „Az Ótestamentumban nem sűrűn említik a nevét, mivel a régi szövegeket összegyűjtő szerkesztők egyszerűen kihagyták belőle” – nyilatkozta Aaron Brody, a Bade Museum igazgatója. Brody figyelmeztetett: az ősi izraeliták politeisták voltak, s csak „egy törpekisebbség fohászkodott egyedül Jahvéhoz az i.e. 586-os történelmi események előtt”. Ekkor a zsidókat elűzték, templomukat a földdel tették egyenlővé; Brody szerint ez a „szigorú egyistenhit egyetemességéhez vezetett, nem csak Júdeában, de az összes nemzetnél ezt láthattuk”.

 

Nem tudnám megmondani, hogy mi lepett meg jobban. Az, hogy ezt a témát kutatják, és még cikk is megjelenik róla egy tudományos oldalon, vagy az, hogy ez csak most jelent meg? Évekkel ezelőtt olvastam Kuliffay Hanna cikkeit Mária Magdolnáról. Több oldalról körbejárja a kérdést, és magától értetődő egyszerűséggel jelenti ki az egyik cikkben, hogy "A legrégibb hiedelmek egyike volt, hogy „Jahve és az ő Aserája” valamikor egy pár voltak." Az említett cikkek linkjei: A fény örököse Szent vagy kurtizán?  Rég olvastam őket, de ez a kis nyúlfarknyi írás az origo oldalán eszembe jutatta őket.

 

A cikk átvételét többen is megköszönték Esztinek, ketten érdemben is hozzászóltak:

 

Hozzászólások Hulló Eső által a Március 26, 2011-on 6:03am-kor

Kereszténység és dualitás: ugyan a nagybetűs Egyház (illetve a legtöbb keresztény egyház) nyilván nemigen hajlik efféle nézetekre, édesanyám (aki hithű katolikus) nemrég mesélte, hogy egy teológus által írt és valamely keresztény újságban megjelent cikkben arról olvasott, hogy Isten voltaképpen nem csak Atyja, hanem egyszemélyben Anyja is minden létezőnek. Nem mondom, hogy ez volna a hivatalos álláspont, de azért elgondolkodtató, hogy a kettősség gondolata keresztény körökben is megfogalmazást nyert.

 

Hozzászólások Heikigou Kouriryuu által a Március 23, 2011-on 6:16pm-kor

A kereszténység tanai már eddig is rogyadozó kártyavár volt csupán. Ha ezt a tudomány nagy többsége elfogadja és bekerül a köztudatba, mint elfogadott "tény", akkor az alapokat repeszti meg. Meredith-szel nem értek egyet. Szerintem nem a kereszténységben nyer teret a dualitás, csak annak alapjaiban, amiket a többi részéhez hasonlóan másoktól tehát a zsidóktól, más izraelitáktól és más népektől ollóztak át. A kereszténységben akkor nyerne a dualitás teret, ha pl. a katolikus egyház felvenné tanai sorába, de ez nem fog megvalósulni, sőt ahol lehet támadni fogják, cáfolni próbálják majd ellehetetleníteni, bemocskolni, kiteregetni a szennyesét az írónak. De félek, ez is olyan szintre süllyed mint az apokrif iratok, a holt tengeri tekercsek és társaik. Tudják hogy vannak, de furcsa mód nem kapják meg a nekik kijáró figyelmet. Agyonhallgatják a témát.

1. írás

Július 5

 

Mikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) -- orosz és kínai tartózkodással -- nemzetközi blokád alá helyezte Líbia légterét, a nyugati szövetségesek egy percig sem vonatkoztatták magukra. Így senkinek nem okozhat különösebb meglepetést, hogy a fegyverembargót is figyelmen kívül hagyják. Franciaország és Quatar nyíltan hangoztatják, hogy fittyet hánynak a BT ez irányú rendelkezésének.

(NATO beavatkozás a "líbiai lakosság védelmében". 2011)

 

Mahdi Darius Nazemroaya úgy nyilatkozott a Globalizációs Kutatóintézet központjából (Center for Research of Globalization), hogy valójában a konfliktus kirobbanása óta változatlan a helyzet: bár a szövetségesek tudják, hogy illegális, mikor megszegik az ATT (Arms Trade Treaty) rendelkezését, még csak nem is rejtik véka alá. „Március óta (állandóan) hangoztatják, hogy fegyvereket küldenek a rebelliseknek. Quatar miniszterelnöke már a Londonban tartott konferencián közölte, hogy fegyvereket fognak szállítani. Ezt Hillary Clinton előtt mondta, a NATO államok összes képviselője jelenlétében. A Reuters és a Wall Street Journal szerint az Egyesült Államok Egyiptomon keresztül küld fegyvereket. Ez (nyilvános) közlés volt; ez dokumentálva van.”

 

Amit viszont a tagországok mindeddig nem ajánlgattak, az az izomerő, holott a „végső győzelem” nehezen képzelhető el invázió nélkül. A líbiai katonaság ugyanis továbbra is a kormányt támogatja, és a lakosság a sorozatos, esztelen, gyilkos bombázások következményeként még inkább Kadhafi-párti, mint volt, különösen a fővárosban, ahol – ha az amerikai köztelevízió el is hallgatja -- rendre tüntetnek mellette. (Erről korábban: Lapszemlék 2011 I. félév, 21. írás) Nevetséges látvány, mikor az amerikai riporterek 8-10 toprongy legénynél nem tudnak többet a kamerák elé terelni annak bizonyítására, hogy nemzetközi „beavatkozásra van szükség a civil lakosság védelmében’. (Ennyi elégedetlenkedő a világ bármelyik városában összetrombitálható egy negyed óra alatt.)  

 

A partőrség, akárcsak a katonaság, továbbra is az egységes Líbia védelmében tevékenykedik: a mai nappal közölték, hogy elfogták Quatar fegyveres erőinek két szállítóhajóját, amelyek Dohából belga gyártmányú támadó fegyvereket és több ezer rundnyi ammuniciót próbált eljuttatni a felkelőkhöz.

 

A hat milliós Líbia teljesen egyedül és kiszolgáltatottan harcol 41 éve elnyert függetlensége védelmében -- még jelentős gazdasági és energiaügyi partnere, Kína sem állt ki mellette, holott komoly hátrányt és veszteséget jelent neki a líbiai kormány bukása. Moszkva ugyan többször is felemelte szavát a NATO eljárása és a törvénytelenségek elnézése miatt, de csak formailag. Úgy tűnik, mintha nem tudnák kellőképpen felmérni annak hátrányát, amit a nyugatiak és Izrael újabb stratégiai előnyszerzése jelent számukra. Mintha nem realizálnák annak veszélyét, amit akár NATO, akár közös USA-Izrael támaszpontok és hadikikötők létesítése jelentene az észak-afrikai országban. Amennyiben az egyre jobban elfajuló háború kapcsán az orosz NATO küldöttnek, Dmitry Rogozinnak egy fejcsóválással kísért ejnye-ejnyénél többre nem futja, akkor jobban tenné, ha mély lélegzetvétel után lenyelné, mert csak lejáratja vele a kormányát:

“A NATO hivatalnokokkal való mai (március 30, 2011) találkozónk során követeltük tőlük, hogy az ENSZ BT állandóan és teljes egészében informálva legyen a szövetségesek líbiai akcióiról. A koalíció (ugyanis) részrehajló. Csak Kadhafi haderőit veszi célba, azokat is beleértve, akik nincsenek közvetlen konfrontációban a felkelőkkel. Jelentéseket kaptunk, hogy légitámadások voltak a front vonaltól távoli kocsikaravánok ellen. Ez (a fajta hadviselés) még csak meg sem közelíti a BT rezolúcióját.”

Egy atomhatalom, amely furkósbottal hadonászik. . . Valós információt vár el koholt vádak alapján háborúzó, illegális módon fölénybe került támadóktól. . . Nem ígér következményt amiatt, hogy saját állítása szerint a NATO-képviselők folyamatosan kijátsszák. . . És nincs felháborodva egy újabb aszimmetrikus háborún, melynek során a lakosságot a legkorszerűbb technológiával irtják.  Legfeljebb hangzatos, amit Rogozin az orosz-NATO találkozón mondott, de nem mentesíti kormányát a felelősség alól. És abszolút hiábavaló vagdalkozás volt a kijelentése, hogy „Nem a NATO-tól függ Líbia jövőjének eldöntése. Ha a NATO-nál valaki másképpen gondolja, hatalmasat téved.” Eddig ugyanis úgy néz ki, hogy a szövetségesek minden kártyát a kezükben tartanak -- Moszkva pedig utólag próbálkozik fél fenékkel a játékasztalhoz ülni. Tényleges beleszólási jogát azonban már akkor eljátszotta, mikor nem vétózta meg a BT által javasolt háborús agressziót.

 

Addenda

 

More NATO jets took off from Aviano airforce base in northern Italy on Tuesday as sorties over skies of Libya continued in a NATO-led coalition airstrikes against Moammar Gadhafi's regime. US F16 fighter jets along with A10 jets, took off early morning on Tuesday, as more planes returned to the airforce base upon the finish of the nights raids. There's a suspicion that armour-piercing, radioactive weapons are being deployed by foreign forces on Libya. The U.S. says 'it's not aware' depleted uranium's being used, while the UK's flatly denying it. Political observer Christoph Hoerstel says NATO's chief members have a habit of using uranium weapons -- and it's likely Libya's in line. (RT.com March 29, 2011)

 

Tripoli was rocked by a series of airstrikes by NATO forces in the early hours of the morning Sunday. Libyan television reported that the "NATO crusader forces" had hit civilian and military targets in the eastern suburb of Tajoura. Just after midnight Sunday, a series of dull rumbles and flashes could be seen to the east of Tripoli, illuminating huge plumes of smoke and accompanied by the sporadic tracers of antiaircraft fire. The distant rumbling blasts continued for at least an hour, suggesting some kind of facility with explosive materials had been hit. Aircraft could be heard soaring through the night sky, which was illuminated by a nearly full moon. NATO fighters have been carrying out airstrikes against Libyan military targets as part of a U.N.-mandated operation to protect civilians. (Late Night NATO Airstrikes Rock Tripoli. Associated Press. July 17, 2011)

 

NATO lost the war politically in Libya on July 1, when 1.7 million Libyans took to the streets of Tripoli to jeer the Alliance and to rally behind Muammar Gaddafi. The consequences of the defeat had still to be drawn. That’s what Washington has quickly done without bothering to inform its allies about its sudden shift, or its new strategy. (Thierry Meyssan: Washington prepares its revenge. July 22, 2011)

 

Qaddafi said Saturday afternoon that his country will never surrender in the face of assaults by rebels and a NATO air campaign. In an audio address directed at the city of Zawiya where thousands demonstrated their support, Qaddafi promised that Libya would keep fighting. "After we gave our children as martyrs, we can't backtrack, or surrender or give up or move an inch," he said, his voice booming over loudspeakers in the center of town. "Rest assured in your tombs, our martyrs, we will not betray you ever." The speech was the third in as many days, each addressing inhabitants of a town under his control while thousands chanted their support for the country's leader of the past 41 years. In his speech, also broadcast on national television, Qaddafi said the NATO airstrikes on Libya must stop to save civilian lives. (Late Night NATO Airstrikes Rock Tripoli. Associated Press. July 17, 2011)

 

VISSZA a Lapszemlék rovathoz

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára