EMPIRIA Magazin - Kuliffay Hanna írása

Pesti Hírlap, Morál és társadalom oldal. 1993 február

 

DOKTOR HALÁL, AVAGY A KÖNYÖRÜLET ATYJA?

GYILKOS VAGY HUMANISTA?

 

Dr. Jack Kevorkian akit a szenzációhajhász sajtó "Halál doktornak" titulál, hívei viszont az önrendelkezésükhöz ragaszkodó gyógyíthatatlan betegek mentőangyalának központi figurája az Egyesült Államokban két éve kiéleződött vitának: joguk van-e a csillapíthatatlan fájdalomtól szenvedő súlyos vagy halálos betegeknek a saját sorsuk felől dönteni? Joguk van-e a gyakorlatban ősidők óta alkalmazott passzív eutanázia helyett étel-, ital-, és gyógyszermegvonás az aktív eutanázia különböző változataihoz: az orvos által irgalomból elkövetett gyógyszeres elaltatáshoz vagy az orvosi asszisztenciával, de a beteg által személyesen végrehajtott öngyilkossághoz. 

Dr. Kevorkian(*1) nyugalmazott patológus, aki könyveket és számos tanulmányt írt a témáról, az orvos asszisztálta aktív eutanázia, az orvosi segédlettel véghezvitt öngyilkosság híve. Az általa tervezett és kivitelezett mechanikus szerkezet, a Mercitron a beteg gombnyomására mérgező vegyi anyagokat juttat a szervezetbe és fájdalommentesen altat a halálba. 

A Mercitron lehetővé teszi, hogy a terminális állapotú beteg önrendelkezési jogát gyakorolva és emberi méltóságának megőrzésével a számára megfelelő időben és körülmények között vessen véget életének. A gyakorlatban alkalmazott és az orvos etikában hallgatólagosan elfogadott halálra éheztetés-szomjaztatás napokig, sokszor hetekig tartó agóniáját röpke percekre korlátozott halálba zuhanásra rövidíti. A beteg tehát (családját megkímélve a lelki tehertől) maga dönt a sorsáról, mielőtt a kór végzetesen elhatalmasodna rajta, ugyanakkor az adagoló szerkezet segítségével ő maga lesz a döntés végrehajtója.  Egy találó megállapítás szerint "a Mercitron szinte kiragadta az istenek kezéből a halált (osztás hatalmát)."

Dr. Kevorkian Bach és Handel rajongója – 1991 óta kilenc páciens öngyilkosságánál segédkezett. Mindegyikükkel hosszabb, sokszor évekig tartó kapcsolatot alakított ki. Ez idő alatt rendszeresen konzultált a családtagokkal, kezelőorvosokkal, pszichológusokkal, alkalmanként egyházi képviselőkkel is és figyelemmel kísérte a beteg fizikai, szellemi és lelki állapotát, ugyanakkor segítséget nyújtott a végső útra való előkészületekben, a szükséges hivatalos dokumentáció összeállításában, egészen az utolsó, legnehezebb percekig.  Ennek ellenére soha nem kért  és nem fogadott el fizetséget a szolgálataiért.

"Az orvos asszisztálta aktív eutanázia az önrendelkezés ténye és a beteg aktív részvétele miatt magasabb rendű a passzív eutanáziánál. Ugyanakkor éppen a beteg tudatos és aktív participációja miatt korlátozódik a visszaélések lehetősége. A beteg a döntés hozó és a döntés végrehajtó egy személyben" – nyilatkozta a Free Inquiry nevű szekuláris humanista újságnak Dr. Kevorkian. 

Ellenségei viszont éppen ezen a vonalon támadják a patológus feltalálót. Lesznek orvosok és hozzátartozók is, akik vissza fognak élni a Mercitron használatával – jósolják. "Mindennel vissza lehet élni, még az elnöki pozícióval is" – válaszolja nekik Dr. Kevorkian.  "Ezt mindenki előre tudta. Miért kreálták mégis? Mert szükség volt rá. Az ember nem szüntet meg intézményeket a visszaélések lehetősége miatt, hanem megpróbálja szabályozni őket.” Való igaz. Ennek ellenére az eutanázia ellenes demagóg erők a visszaélések lehetőségére való hivatkozással, a félelemkeltés ősi trükkjével egyre több embert állítanak a maguk oldalára, és különböző államokban sorba szavazzák le “az emberséges halál” legalizálási kísérleteit. 

AZ ÖNRENDELKEZÉS JOGA

A liberálisnak (nem mai magyar értelemben!) tartott Washington államban a Méltósággal vállalt halál elnevezésű törvényjavaslatot a várakozások ellenére 54-46 arányban leszavazták. A javaslat szigorú szabályokhoz kötötten engedélyezte volna az aktív eutanázia különböző formáit. A Christianity Today című evangélikus magazin büszkén közölte, egyházuknak nagy szerepe volt a törvényjavaslat megbuktatásában és nem titkolta, sikerük új taktikai manőverezésüknek köszönhető. 

Mivel az amerikaiak többsége a szép és fájdalommentes halálhoz való jogot ugyanolyan polgári szabadságjognak tartja, mint a szavazati-, vagy a születés szabályzáshoz való jogot, ezért az evangélikus egyházfők úgy döntöttek, hogy a javaslatot nem jogi, de nem is teológiai alapon támadják, hanem a tv hirdetésekben, rádió programokban, utcán osztogatott pamfletekben a visszaélés veszélyének eltúlzása révén. Megfelelő felvilágosító jellegű ellenpropaganda nélkül csoda, hogy a törvényjavaslat nem bukott nagyobbat. 

Michigan államban, ahol Dr. Kevorkian él és dolgozik, nagy sebtében törvényt hoztak a Mercitron használatának betiltására. Joseph Palamara képviselő azt hangsúlyozta: “Csak és kizárólag a gépi úton történő öngyilkosságot helyeztük törvényen kívül. Ez nem befolyásolja az orvosok gyógyszer- étel- és italmegvonási jogát." A Palamara szavaival "hagyományos gyilkolási módszer” tehát,  továbbra is legális marad, holott kegyetlenebb és hosszadalmasabb agonizálást idéz elő, mint az aktív eutanázia. Ugyanakkor az ilyen esetekben is felvethető, nincs biztosíték, hogy nem követnek el visszaéléseket vele. 

Mint Kevorkian megállapította, a mai "szenvedélyesen hipokrita társadalom" megtagadja a méltóságos, emberi, szervi donorság esetén pozitív kihatású öngyilkosságot, amelynek eredményeképpen a szenvedést elviselni képtelen betegek, a magatehetetlenség határán álló öregek tízezrei kétségbeesésükben elborzasztóan erőszakos és véres módszerekhez folyamodnak,  fejenlövéstől kezdve az emeletről való leugrásig.

A Christianity Today saját adat közlése szerint a katolikusok 71%-a és a protestánsok 57%-a támogatja az említetteknél emberségesebb orvos asszisztálta eutanázia legalizálását. A Time magazin és más adatok szerint az összlakosság 75%-a támogatja az egyén döntésjogát ebben a kérdésben. Az eutanázia ellenes erők szervezkedése és propagandája következtében azonban a törvénybeiktatás nem fog könnyen menni. 

Az eutanáziához való jog kérdése, akárcsak az abortusz kérdés, antagonizáló szerepet kezd játszani az amerikai társadalomban.  Ennek növekvő veszélyét  felismerve nyilatkozta Dr. Kevorkian: "Az orvostudománynak teljesen függetlennek kell maradni a civil törvényhozástól, politikától, vallástól és az igazságszolgáltatástól. Az eutanázia nem lehet más, mint orvosetikai döntés." 

Köztudott, hogy az is volt évszázadokon keresztül. Kevorkiánt ennek ellenére gyilkosság bűntettével vádolták, mikor az első Alzheimer kórban szenvedő betege önként véget vetett az életének, majd mikor másik két, szintén gyógyíthatatlan betege hasonlóképpen járt el. A bíróság azonban ejtette a vádakat, méghozzá azzal az indoklással: “Az orvos asszisztálta öngyilkosság soha nem volt törvénytelen és a betegnek joga van meghalni. Azok számára, akik elviselhetetlen fájdalomtól szenvednek, az orvosi segédlettel elkövetett öngyilkosság törvényes lehetőségként áll fenn.”

Dr. Kevorkiant ezúttal ugyan felmentették, de társadalmi és politikai fókuszba hozott, mesterségesen nagy port kavaró ügye azonban még szervezettebb ellenmozgalmat, még koncentráltabb propaganda hadjáratot indított el. "Nem érdekel, hogy látják (a Mercitronnal való öngyilkosságot) az egészséges emberek. Én azért vagyok itt, hogy a beteg embereken segítsek" hangoztatta egy végsőkig elszánt Kevorkian.

Az egyre agresszívebben aktivizálódó eutanáziaellenes mozgalom teljesen figyelmen kívül hagyja a szenvedő alanyt – magát az embert. Állásfoglalásában ésszerűség, együttérzés, megértés nem játszik szerepet. Nem számol sem a társadalom, sem az egyén igényeivel, lehetőségeivel. Az eutanázia ellenzőinek nincs programja a mozgásképtelenek ellátására, a végelgyengülésben szenvedők ápolására, a szellemileg rohamosan hanyatlók, valamint az önmagukra és a közre egyaránt veszélyesek felügyeletére. Nem bajlódnak új gyógyszerek, hatékonyabb fájdalomcsillapítók kikísérletezésének anyagi támogatásával. Nem foglalkoznak a mozgásképtelenek kiszolgáltatottságával, gyötrődésével, elhatalmasodó depressziójuk következményeivel. 

Az eutanáziaellenesség demagógjai nem vesznek tudomást azokról, akik nem akarnak életük hátralevő részében ágyhoz kötötten, csont és bőrként, a felfekvés fekélyeivel, pelenkázva élni. Akik nem akarnak órákig, a teljesen magukra hagyottak esetében sokszor napokig a saját ürülékükben feküdni. Az ő szemük előtt csupán egyetlen cél lebeg: megakadályozni, hogy súlyos betegek a vég közeledtével maguk döntsenek a saját sorsukról. Mint mondják, morális alapon.

NÉVTELEN SÍRHALMOK 

"Végül is mit értünk moralitás alatt?" – teszi fel a kérdést dr. Kevorkian és mindjárt meg is adja rá a választ: "A megfelelő módon való gondolkodásmódot és cselekvést. Ez az idők folyamán állandóan változik. Az ember feladata az adott szituáció megoldása az adott időben, és ehhez nem használhatók fel kétezer éves elméletek.” 

Néha még pár száz vagy pár évtizedes elméletek sem. Az angol arisztokrata költő-zseni George Lord Byron és Claire Clairmont közös lányát, Allegrát, aki 5 éves korában hosszú szenvedés után hunyt el, névtelen sírba földelték el a temető egy elkülönített, fel nem szentelt zugában, egyházi áldás nélkül, mivel a szülei nem házasodtak össze. Csak 116 évvel később helyeztek el egy nevét megörökítő emléktáblát a családi sírbolt bejáratánál. Apró testét azonban még akkor sem exhumálták, és soha nem helyezték át az övéi mellé. Ugyan hol találnánk ma megosztott temetőt törvényesen és törvénytelenül születettek számára, névtelen sírhalmokkal az egyik sarokban? 

Az erkölcsi norma, a társadalmi ítélkezés, a tűrés határa állandóan változik, de talán soha nem változott olyan gyorsan, mint a második évezred végéhez közeledve. A New Federalist nevű ultra konzervatív(!) újság közli a következő adatokat: arra a kérdésre, az ön véleménye szerint gyógyíthatatlan betegség esetén törvényesíteni kellene-e az orvos jogát, hogy a család kívánságára véget vessen a szenvedéseinek, 1950-ben az amerikaiaknak csak 34%-a válaszolt igennel. Ez 53%-ra ugrott 1973-ban, 60%-ra 1977-ben és 61%-ra 1980-ban. 1983-ban elérte a 63%-ot, 1992-re pedig a 75%-ot, ahol azóta is stagnál. 

A korszellem (Zeitgeist) időszakonként és regionálisan is változik; alkalmanként a tradíciók és előítéletek béklyóitól szabadulva túllép önmagán, de sohasem egyöntetű. Az elmúlt évtizedeket ezen a téren a születésszabályozás és azon belül leginkább az abortuszhoz való jog legalizálása illetve betiltása miatti küzdelem jellemezte Észak-Amerikában, amely végül is az USA-ban és Kanadában is a szabad választást hirdető, a nők döntési jogát elismerő pro-abortusz erők győzelmével végződött. Úgy tűnik, az elkövetkező években az aktív eutanázia legalizálásáért illetve törvényes betiltásáért vívott harc is az elvi konfrontációk élvonalába fog kerülni. 

Hová vezethet ez? Kiszélesedő ellentétekhez, radikális túlkapásokhoz.  Perekhez, felső bírósági fórumokhoz, a Legfelsőbb Bírósághoz. Dollármilliók elpocsékolásához. Eközben természetesen az elfekvők, a szeretet otthonok és a kórházak további nagy pénzeket szednek be a sokszor élőhalottként évekig vegetálók biztosítójától és családjától.  Az elviselhetetlen krónikus fájdalommal küszködők hatékonyabb csillapítóért, eredménytelenség esetén végső szabadulást hozó gyógyszerért, segítőkész orvosi gondozásért esdekelnek.  Ugyanakkor a saját otthonukban  egyedülállóként magatehetetlenek tízezrei gondozatlanul, félelemben és állandó életveszélyben tengődnek. Akik pedig nem fizikailag, hanem  szellemileg hanyatlanak, nemcsak önmagukért, de önmaguktól is rettegnek. Vajon marad-e idő rájuk figyelni az elvi harcok közepette? 

A Michigan államban tavasszal életbelépő törvény szerint amennyiben Dr. Kevorkian továbbra is orvosi asszisztenciát nyújt betegeinek, gyilkossággal vádolható, és nem kétséges az ítélete. Vajon lesz-e valaki más, valamelyik liberálisabb törvényű államban, aki folytatni fogja a misszióját? Sor kerülhet-e rá, hogy az eutanázia hívei összefogva felvilágosító kampányt szerveznek a szép halál érdekében? Számíthatunk-e arra, hogy a saját tervei szerint John Kennedy liberális (nem jelenlegi magyar értelemben!) nyomdokait követő Bill Clinton hatékonyan és erélyesen fog érvényt szerezni a többség igényének bizonyos polgárjogi ügyekben?

Mindezek a közeljövő kérdései. A válasz sürgős. A szenvedés, a félelem, a kétségbeesés nem tud várni. Ennek ellenére csak kevesen választják az orvos asszisztálta önkéntes halált.(*2)   És még ők sem meghalni akarnak. Éppen csak nem akarnak, vagy nem képesek tovább élni.

 

*1  A nemzetközileg elismert, örmény származású medical scholar 1970-1976 között karrierje csúcsán Detroitban a Saratoga General Hospital patológia osztályának vezető főorvosaként dolgozott.  Elismerést kiváltó szakmai jellegű írásai mellett egyik legérdekesebb publikációja a laikusnak is hasznos és sokatmondó lét, élet és halál kapcsolatáról írt filozófia reflexiója.        

*2 Az Egyesült Államokban évente 29-30 ezer ember vet véget saját kezűleg az életének   több mint fele lőfegyverrel.  Ennek ellenére nem vetődött fel, hogy 15 ezer ember védelmében be kéne tiltani a lőfegyvereket.

(Ez a cikk eredetileg a Pesti Hírlap Morál és társadalom oldalán jelent meg 1993 februárjában)

 

Addenda:

Az önrendelkezési jog terén nem csak a skandináv országok, de követőikként Anglia is megelőzte Amerikát. 2002-ben a brit felső bíróság olyan humánus döntést hozott, amely szerint a gyógyíthatatlan beteget kívánságára a kórház köteles lekapcsolni a mesterségesen életben tartó gépekről. Az önmagán túlmutatva jogtörténeti szempontból is jelentős döntést egy női bíró(!), Elizabeth Butler-Sloss hozta.

The state says 65 Oregonians took their lives under the law in 2010. Physician-assisted suicide is also legal in Washington and Montana.

Of the more than 32,000 people who committed suicide in 2004, 14,607 were 40 to 64 years old (6,906 of those were 45 to 54); 5,198 were over 65; 2,434 were under 21 years old. Looking at the puzzling 28.8 percent rise in the suicide rate among women ages 50 to 54, Andrew C. Leon, a professor of biostatistics in psychiatry at Cornell, suggested that a drop in the use of hormone replacement therapy after 2002 might be implicated. It may be that without the therapy, more women fell into depression, Dr. Leon said, but he cautioned this was just speculation. Despite the sharp rise in suicide among middle-aged women, the total number who died is still relatively small: 834 in the 50-to-54-year-old category in 2004. Over all, four of five people who commit suicide are men. (For men 45 to 54, the five-year rate increase was 15.6 percent.  In the last five years, Dr. Katz said, the agency has noticed that the highest suicide rates have been among middle-aged men and women. (Patricia Cohen: Midlife Suicides Rise, Baffling Researchers. The New York Times. February 2008)

In Washington state, in a major defeat for the Catholic Church, a referendum to allow physician aid in dying passed. Washington now joins Oregon as the only two states that respect this ultimate right of self-determination. (Marie Alena Castle: The election results from an atheist perspective. 2008) [Döntö vereség a katolikus egyháznak: Washington államban gyözött a referendum, amely engedélyezi az orvos asszisztálta öngyilkosságot. Washington másodikként felzárkozott Oregonhoz, ahol évek óta respektálják az önrendelkezéshez való jogot.]

In most places, and in the U.K., you run the risk of prosecution – and possibly prison – if you help a loved one to take his or her own life. So a curious branch of the tourist industry has opened up, where those who want or need help to kill themselves travel to a house on an industrial estate just outside Zurich. The authorities won’t allow it in a residential area. Switzerland has permitted assisted suicide under certain criteria since 1940. Those who want to take the final step can make their last journey to the Dignitas clinic there and for a fee, they offer what they call a “dignified death,” medically-supervised, counseled, and legal. (Chris Hampson: In controversial move, BBC airs assisted suicide on TV. 2011)

 

Ebben a témában lásd még: Új eutanázia törvény A kegyes halál ratifikálása;  A teokrácia réme; a kegyes halál gyakorlati alkalmazása a Vatikánban: Lapszemlék-kommentárok 2006 I. félév, 2. írás

Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.) Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez, írjon Hannának: Editor@EmpiriaMagazin.com

 

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenkor rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára