AKIK SZERETIK, ÉS AKIK FÉLNEK TŐLE

A SZÉP, OKOS ÉS VESZÉLYES  

Hillary Rodham Clinton, az ízig-vérig modern politikus-feleség megtestesítője, egyesíti magában a ’90-es évek komplex nő ideáljának elvárásait. A demokrata elnökjelölt bájos, karcsú felesége családanya, gyakorló ügyvéd, társadalmi aktíva, politikai tanácsadó, kampányszervező és legjobb barát egy személyben. A kérdés az, hogy szívesen látnák-e az amerikai választók a Fehér Házban, Bill Clinton oldalán? És ha nem, miért nem?

 Clinton a férje leghatásosabb szószólója

Gloria Steinem tavasszal megjelent könyvének (Revolution from Within) kapcsán adott interjújában a következő megállapítást tette a mai amerikai társadalomról: „Nem minden férfi és nem is minden nő, de a társadalom egésze bátorítja a férfiuralmat, és megjutalmazza a nőket, akik hajlandók alávetni magukat a férfiuralomnak.” A hetvenes évek 'radikális feminizmusa', az önállósulás és az egyenlő jogok, lehetőségek hirdetőjeként átmenetileg háttérbe szorította ezt a nézetét, a nyolcvanas évek konzervativizmusa azonban ismét elfogadtatta, sőt ünnepeltté tette. Nagy szerepet játszott ebben a fundamentalista szélsőjobboldal aktivizálódása, hatalmi törekvései és szoros kapcsolata a Fehér Házzal. A konzervatívok számára Nancy Reagan volt az ideális First Lady aki családja érdekében feladta színészi karrierjét, nyilvános megjelenések alkalmával rajongó csodálattal bámult férjére, és nem hozott fontosabb döntéseket anélkül, hogy a horoszkópját meg ne nézette volna.

Az őt követő Barbara Bush, „Amerika nagymamája” – szintén családcentrikus és a tradicionális értékek híve – szókimondó természete ellenére jelentős társadalmi és politikai kérdésekben nem nyilvánított véleményt férje jóváhagyása nélkül – ha egyáltalán. Éppen ezért a választások során egyikük sem kapott különösebb figyelmet a sajtótól. Nyilvánvaló volt, hogy kitűnően fognak reprezentálni férjük oldalán, és elődjeikhez méltóan tökéletes kielégülést találnak majd díszvacsorák adásában és jótékonysági akciók pártfogásában.

Hillary Clinton azonban majdnem hogy színrelépésének pillanatától fogva a média és a republikánus ellenzék céltáblája lett. Ízekre szedték. Kritizálták. Meggyanúsították. Megkérdőjelezték minden megnyilvánulását, múltját, szándékait. Az átlagpolgár azt hihette volna, hogy ő az, aki az elnöki székre pályázik, nem a férje. A támadások részben azért irányultak ellene, mert a férjét lejáratni szándékozó házasságtörési vád nem produkálta a várt eredményt. A szépséges énekesnő, Jennifer Flowers hiába állította egy sajtótájékoztatón, hogy évekig Clinton szeretője volt, a szenzáció napok alatt kifulladt, és alig csökkentette Clinton népszerűségét. Így továbbra is Bush legfőbb riválisa maradt. Az ellenzék csalódására a vádaskodás nem okozott végzetes törést a házaspár kapcsolatában sem.

Egy fajta megingathatatlan összetartozásnak adott kifejezést Hillary Clinton egy tv-interjúban, amikor is a modern házasságot mintegy érdekszövetségnek tüntette fel. Mint mondta, számára ez azt jelenti, hogy a házasfelek együtt és egymásért élnek, közösen néznek szembe a problémákkal és a nehézségekkel. Úgy tűnt, hogy a házasságban a hangsúlyt nem annyira a szexuális elkötelezettségre, hanem a szellemi-lelki-társi kapcsolatra és a közös célok érdekében közös teherviselésre, felelősségvállalásra helyezte. Ezzel az állásfoglalással Hillary Clinton kiütötte az ellenzék kezéből azt a 'gyilkos' fegyvert, melyet annak idején teljes sikerrel alkalmazott Reagan legesélyesebb ellenfele, Gary Hart szenátorral szemben, akit házasságon kívüli kapcsolat vádjával tettek lehetetlenné.

A jobboldal ekkor taktikát változtatott: „Mrs. Clinton radikális feminista, aki nem tartja tiszteletben vallási értékeinket, még kevésbé a hagyományos családi értékrendet.” Kemény szavak, alaptalan vád, de hatásos. Különösen, ha valaki nem is egészen tudja, mit értsen „radikális feminizmus” vagy éppen „tradicionális értékrend” alatt. A vádaskodás sikeresnek bizonyult: Hillary Clinton értékelésekor negatív pontszáma jóval magasabbra szökött, mint az előző elnökjelölt feleségeké.  (Ehhez persze hozzájárult, hogy az agilis, stílustalan, külsejével nem törődő, leszbikus évfolyamtársaival és barátnőivel szoros kapcsolatot tartó kormányzófeleséget -- aki ráadásul Eleanor Rooseveltet vallja példaképének --, leszbiánussággal is vádolták. Egyébként aki Amerikában nem borotválja a hónalját és a lábszárát, mint ő, az ezt el sem kerülheti. . . )

Hillary Clinton férjhezmenetelekor megtartotta a lánynevét -- amiért szintén kritikával illették (Az elnökválasztási kampány során azonosítási okokból elkerülhetetlenné vált, hogy felvegye a férje nevét is. A szerző megj.) Valószínűleg nagyrészt az ő metodista befolyásának köszönhető, hogy Clinton toleráns, liberális és fogékony a szociális problémákra, annak ellenére, hogy a dogmatikus, Isten-mindenkinek-kijelölte-a-helyét-és-a-sorsát mentalítású déli-baptista felekezet tagja. Bár Clintonék különböző templomba járnak vasárnaponként, de hogy Hillary ne tartaná tiszteletben a vallási értékeket? A News Week egyik cikke szerint egy időben még annak is szükségét érezte, hogy előadásokat tartson a bibliai övezetbeli Arkansasban arról, mit jelent számára metodistának lenni.

Arkansasban köztudott, hogy rajongója egy szem kislányuknak, akit reggelenként maga visz az iskolába, és részt vesz a színjátszó kör bemutatóin, balett vizsgákon és kézilabdameccseken, ahol szerepel. És hogy ’radikális feminista’ lenne? Ha ez azt jelenti, hogy nem szándékozik feladni az egyéniségét és hagyománytiszteletből feláldozni ambícióit, akkor annak mondható, még akkor is, ha ezt a címkét eredetileg negatív szándékkal ragasztották rá.

Hillary Clintont az Egyesült Államok száz legjobb ügyvédje között tartják számon, aki háromszor annyit keres, mint a férje. Yale-en, a leghíresebb jogi egyetemen végzett, és ott ismerkedett meg a férjével is. Jelenleg számos társadalmi szervezet és vállalati bizottság elnökségi tagja. A Clinton-kormányzóság oktatásügyi reform-bizottságának elnökeként nyilvános meghallgatásokat tartott az állam minden megyéjében, és felkarolt minden ehhez kapcsolódó pozitív javaslatot. Bill Clinton nagyra becsüli a tanácsait és erőfeszítéseit. Néha, tréfálkozva, „our administration”-nek, a „mi adminisztrációnknak” titulálja.

Hillary Clinton férjének nyolc kampányát vezette, és teljes jogú partnere a jelenlegi elnökválasztási kampányban is. Nyílt titok, hogy a Clinton-adminisztrációban fontos szerepet szánnak Hillarynak, valószínűleg az iskolareform és a családjog területén. Akik személyesen ismerik, azok szerint okos és intelligens, sokoldalú és széles látókörű, felvilágosult, magabiztos és bravúros szervező. Az ellenzék számára viszont önfejű, manipulatív és erőszakos, „hideg és barátságtalan: egy másik Rosalynn Carter”.

Az ellenzéki sajtó elegánsan figyelmen kívül hagyja, hogy sokat tett a gyermekek érdekében, nemcsak állami, de országos szinten is. A Gyermekvédelmi Liga vezetőségi tagjaként évek óta harcot folytat a gyermekek jogaiért. Amerikában a gyermekek elleni visszaélések nagy részét a szülők és nevelőszülők követik el. Ez minden hat órában egy gyermek életét követeli. Az ellenük véghezvitt szexuális visszaélések, kegyetlenkedések és hanyagságból elkövetett bűnök összesített adatok híján nem pontosíthatók, de számuk milliókra rúg. Hillary Clinton konzervatív támadói szerint mikor védelmi jogokkal ruházza fel őket, semmibe veszi az ősi bibliai törvényt, amelyek a szülőknek biztosítja a felügyeleti és büntető jogot – beleértve a testi fenyítést is. („Aki megkíméli a pálcát, az gyűlöli a fiát, de aki szereti, az alkalmas időben megfenyíti vele.”) Amennyiben a kiskorúak (haláluk esetén állami képviseletük) hivatalosan vádat emelhetnek a szüleik ellen, ezáltal a szülők „isten adta” joguktól lesznek megfosztva. Ez az érvelés olyan abszurdnak hangzott, hogy még a New York Times konzervatív olvasóköre is elítélte, és a News Week az igazság eltorzításának könyvelte el.

A vádaskodások elfajulásából arra lehet következtetni, hogy a jobboldali ellenzék és a társadalmi (vallási) konzervatívok veszélyesebbnek tartják Hillary Clintont, mint ahogy azt akár ő, akár a környezete vagy a demokrata párt előre sejtette volna. Ugyanis nemcsak biztos hátvéd a férje számára, de a saját képességeinek és felelősségtudatának megfelelően is adni, tenni, változtatni akar. Az ellenzék aggódik, ha arra kerülne a sor, vajon milyen tanácsokat adna elnök férjének, milyen ügyeket karolna fel, milyen reformok megvalósításáért szállna síkra. Clintonék hívei viszont abban reménykednek, hogy támogatásával a társadalmi liberalizálódás és gazdasági kiegyenlítődés ideje következik. Nem véletlen fűznek hozzá, talán túlzottnak tűnő reményeket. A történelemre visszatekintve nem volt hozzá hasonló képességű és ambíciójú elnökfeleség a Fehér Házban. A News Week magazin szerint még Eleanor Roosevelt, akinek liberális aktivitását és eredményes tevékenységét férjének politikai ellenségei és a Vatikán szüntelenül kritizálta, sem állítható párhuzamba vele.

Bill Clinton politikai köre és támogatói úgy vélik, hogy Hillary polarizáló egyénisége ellenére is fantasztikus előny a számukra, és hasznosítani szándékoznak politikai hozzáértését, kapcsolatait, szervező és irányító készségét. A republikánusok választási stratégája, Eddie Mahe viszont úgy véli, „előbb-utóbb ki kell jelentenie, hogy mint elnökfeleség nem fog dolgozni, esetleg a Vöröskereszt aktivistája kíván lenni”. Ez a kijelentés azonban a mai napig sem hangzott el. Hillary Clinton úgy vélekedik, hogy az ellene indított támadások kétségbeesésből fakadnak: a republikánusok el akarják terelni a figyelmet kudarcaikról és a rohamosan romló gazdasági helyzetről. Valószínűleg a választók többsége is így látja, mert népszerűsége a felmérések szerint ingadozik ugyan, de túlnyomórészt mégiscsak pozitív. Ha a ránehezedő nyomás ellenére is önmaga tud maradni, akkor nemcsak az új idők és a generációváltás szimbóluma lehet, hanem a női egyenjogúságé is.

*

Addenda:

A Glamour magazin felmérése alapján 1992-ben Hillary Clinton lett az „Év Asszonya” – 300 amerikai újságíró szavazata alapján 54%-kal nyert.

1993 áprilisában a Parade magazin megkérdezte az új First Ladyt, hogy milyen írók befolyásolták politikai szemléletét. "Magával ragadott Aldous Huxley és George Orwell" válaszolta Hillary Clinton. "Mind a Bátor Új Világ és az 1984 félelmet keltett bennem."

A három fő tv adó közül az egyik esti híradó (CBS Evening News) népszerű bemondója, Dan Rather a következőképen értékelte Hillary szerepét a Fehér Házban: "Az elnökség egy személyes munka. És az elkövetkezendő négy évben ez a személy Hillary."

A férfiaknak szóló Esquire magazin 1993-ban az Év Asszonya címmel ruházta fel Hillary Clintont.

VISSZA az EMPIRIA Magazin 90-es Évek rovatának címjegyzékéhez

VISSZA az EMPIRIA Magazin címlapjára