EMPIRIA Magazin Kuliffay Hanna írása

Magyar Demokrata, 1995

 

EGY VESZÉLYES ASSZONY

 

Hillary Clinton a pekingi nőkonferencián

 

Az ellene folytatott aknamunka ellenére Hillary Clinton  úgy döntött, kezdődhet a bőröndök csomagolása: részt vesz az Egyesült Nemzetek Szervezete által Pekingben rendezett nőkonferencián, amelyre közel 50 ezer meghívott utazik a világ minden tájáról. Clinton asszony az áskálódásokkal mit sem törődve, áprilisi ázsiai körútjának sikerén felbuzdulva lelkes, bizakodó hangulatban  repült el az eseményre.

 

A kínai utazás legelszántabb ellenzői, Robert Dole és Richard Lugar republikánus szenátorok, elsősorban a politikai aktivista Harry Wu fogva tartására, és Pekingnek az általa kritizált emberi jogokkal való visszaéléseire hivatkoztak –  bár nem minden hátsó gondolat nélkül. 1996-ban mindketten Bill Clinton vetélytársaként akarnak indulni az elnökválasztáson, és egyformán veszélyt látnak a továbbra is népszerű elnökfeleség esetleges politikai sikerében.

 

Az elmúlt évek során a konzervatív erőknek sikerült háttérbe szorítani az ambiciózus Hillary Clintont, és szeretnék, ha a helyén is maradna. Próbálják megakadályozni, hogy a választás közeledtével babérokat szerezzen, amikkel nem kétséges, férje pozícióját is erősítené. “Ez a baloldali ideológiával átitatott, irányt tévesztett konferencia nem más, mint az adófizetők pénzének pocsékolása” – nyilatkozta Dole.  Egy republikánus képviselő, Christopher Smith pedig olyan messzire ment, hogy a konferencia bojkottálására szólította fel a hivatalos amerikai delegációt.

 

Fehér Házban fellélegeztek, mikor Peking egy felgyorsított folyamatú ítélethozatal után kiutasította Wut, aki rögtön vissza is tért az Egyesült Államokba. A Hillary Clinton elleni aknamunka azonban tovább folytatódott. A republikánus politikusok mögé felzárkózó radikálisan dogmatikus keresztény csoportosulások magát a világkongresszust is megpróbálták megtorpedózni.  James Dobson, a Fókuszban a család nevű radikális szemléletű egyesület elnöke például 2 millió címre postázta ki 8 oldalas memorandumát, amelyben “a világtörténelem legszélsőségesebb ateista és családellenes kampányának” titulálta a pekingi konferenciát. “A kereszténységnek majdnem minden kitételét kétségbe vonják ezen a konferencián" – állította Dobson.

 

Az idei konferencia lényegében a múlt évi kairói népességpolitika és fejlesztési konferencia szellemében szerveződött, ahol több, mint 180 ország (a Vatikán és a muzulmán országok kényszerű beleegyezésével) közös programtervezetet dolgozott ki a nők társadalmi és gazdasági felemelése, valamint megbízható egészségügyi ellátása érdekében. A pekingi konferencia utat és módot keres az előző évi, 1994-ben elfogadott program gyakorlati megvalósítására, és további lehetőséget nyújt a nőket globálisan érintő gondok és problémák feltárására.

 

Hillary Clinton augusztus 25-én a női szavazati jog kivívásának évfordulóján mondott megemlékező beszédében kitért kínai útitervére, és felvázolta a konferenciára tervezett előadását. Mint mondta, olyan kérdésekre akarja ráirányítani a világ figyelmét, mint a nők korlátozott politikai szerepe (az "üvegplafon") és gazdasági lehetőségei, a férfiakkal egyenlőtlen bérezése, egészségügyi ellátottságának hiányosságai és a családon belüli brutalitás eluralkodó problémája. (Az  utóbbinak alapul szolgál egy philadelphiai tanulmány, miszerint a családon belüli gyilkosságok kétharmadában a női házastárs vagy élettárs az áldozat, ugyanakkor az elkövetés módja mindig kegyetlenebb az egyéb gyilkosságokhoz viszonyítva.  Minden negyedik végzetes tragédia során ötnél több késszúrás vagy lövés végez az áldozattal.)

 

A családon belüli bűnözés – fizikai és pszichológiai terror, gondatlanság, erőszak, szadizmus, sőt gyilkosság – megvitatása fontos szerepet játszik a haladó gondolkodású nőszervezetek és küldöttek listáján. A  konzervatív erők ugyanakkor “a család lejáratásának eszközeként” könyvelik el. “Amikor a dokumentum a családra utal, annak mindig negatív felhangja van, mint például az az állítás, miszerint a legtöbb erőszakos megnyilvánulás a családon belül történik”, – nyilatkozta a Washington Postnak Beverly LaHaye asszony, az Amerikáért Aggódó Asszonyok elnevezésű konzervatív egyesülés vezetője.

 

Az asszonyok és gyermekek elleni gyakori garázdaság és kegyetlenség azonban dokumentált tény, nem légből kapott aggodalom. A jelenkori szociológiai és bűnözési statisztikák nemzetközi összevetéséből egyértelműen ez a következtetés vonható le – egyesek  mégsem fogadják el.  Marjorie Mezvnisky, volt demokrata képviselő erről így vélekedik: “Az az érzésem, hogy mindezek a családjellegű érdekvédelmi szervezetek, mint az Amerikáért Aggódó Asszonyok is, nem képesek másként, kizárólag amerikai viszonylatban gondolkodni, és azért reagálnak naivan, mert fogalmuk sincs, mi történik a nagyvilágban.”

 

Mezvinsky azokra az időnként megjelenő tudósításokra utal, melyek szerint számos országban a mai napig is megölik, vagy menhelyre adják a csak tehernek számító lánycsecsemőket, halálba kergetik  a vártnál kisebb hozománnyal érkező menyasszonyt, halálra éheztetik a munkaképtelenné vált öregasszonyokat, megfosztják a tanulási és képzési lehetőségtől a gyermeklányokat, akik aztán feleslegessé és teherré válnak a családfő számára. Mi lesz a távlati sorsuk? Többnyire árúba bocsátják, nehéz fizikai munkára vagy prostitúcióra kényszerítik őket.

 

A modern adatfeldolgozás és kommunikációs technika következtében egyre nagyobb nyilvánosságot kap, hogy nem csak  az ún.  fejletlen  országokban széleskörű a családon belüli, elsősorban az asszonyok és gyermeklányok elleni testi fenyítés, nemi erőszak és brutalitás. A felismerés következtében az USA egyes államaiban az orvosokat, tanárokat, óvónőket, sportedzőket, gyakorló pszichológusokat törvény kötelezi a gyanús fizikai tünetek és elváltozások, illetve lelki trauma észlelése esetén hivatalos  bejelentésre, a rendőrséget pedig az ügy kivizsgálására, még akkor is, ha a szenvedő alany (félelmében vagy anyagi függősége miatt) nem kíván vádat emelni. Ugyanakkor Clinton elnök az erőszak megfékezésére határozatot dolgoztatott ki – Violence Against Women Act  –, amely beterjesztve az 1994-es  bűnügyi törvényjavaslat részeként törvényerőre emelkedett.

 

A nők kiszolgáltatottsága összefügg a mindenkori társadalmi és politikai, de leginkább a gazdasági helyzettel. A világ 1,3 milliárdot számláló szegényének 79%-a nő. Ezek között is a legtragikusabb helyzetben az idős nők vannak. Még a fejlett és gazdag  Egyesült  Államokban is az egyedül élő öreg nők 70%-a szegény vagy legalábbis a szegénységi szinten tengődik, míg gyógyszerellátása, orvosi felügyelete, kórházi kezelése nagyrészt megoldatlan.  Mint mondják, a nők ugyan  átlagban 8-10 évvel túlélik a férjüket, de nincs sok köszönetük benne.

 

A kairói konferencia eredményei és döntései (végrehajtó eszközök híján) nem kötelezik törvényhozásra, vagy egyéb intézkedésre a kormányokat, csupán elméleti útmutatóként szolgálnak. Kitérők és viták helyett tehát a kongresszusi képviselőknek és  társadalmi aktivistáknak minden erejükkel és minden tekintélyük latba vetésével a megszavazott program gyakorlati megvalósítására kell koncentrálni. A céltudatosságáról híres Clinton asszony részvétele az ENSZ emberi jogok bizottságának amerikai követe szerint: “győzelem a világ minden asszonya számára”.  Még a kevésbé lelkesek szerint is Hillary Clinton jelenléte politikai súlyt ad az eseményeknek és új lendületet az évszázad végére kissé megfáradt nőmozgalomnak.

 

(A fenti cikk szerepel a Tudástár listázásán "Nőszervezetek" besorolás alatt:  #38)

Addenda:

“It is time for us to say here in Beijing, and the world to hear, that it is no longer acceptable to discuss women’s rights as separate from human rights. Human rights are women's rights... and women's rights are human rights.” (First Lady Hillary Clinton. United Nations' Fourth World Conference in Beijing. September 5, 1995)

In the aftermath of the apparent suicide of her former partner and closest confidant, White House Deputy Counsel Vincent Foster, she ordered the overturn of an agreement to allow the Justice Department to examine the files in the dead man's office. Her closest friends and aides, under oath, have been blatantly disremembering this likely obstruction of justice, and may have to pay for supporting Hillary's lie with jail terms. Again, the lying was not irrational. Investigators believe that damning records from the Rose Law Firm, wrongfully kept in Vincent Foster's White House office, were spirited out in the dead of night and hidden from the law for two years -- in Hillary's closet, in Web Hubbell's basement before his felony conviction, in the President's secretary's personal files -- before some were forced out last week. Why the White House concealment? For good reason: The records show Hillary Clinton was lying when she denied actively representing a criminal enterprise known as the Madison S.& L., and indicate she may have conspired with Web Hubbell's father-in-law to make a sham land deal that cost taxpayers $3 million.  Why the belated release of some of the incriminating evidence? Not because it mysteriously turned up in offices previously searched. Certainly not because Hillary Clinton and her new hang-tough White House counsel want to respond fully to lawful subpoenas. One reason for the Friday-night dribble of evidence from the White House is the discovery by the F.B.I. of copies of some of those records elsewhere. When Clinton witnesses are asked about specific items in "lost" records -- which investigators have -- the White House "finds" its copy and releases it. By concealing the Madison billing records two days beyond the statute of limitations, Hillary evaded a civil suit by bamboozled bank regulators. (William Safire: Blizzard of Lies. The New York Times.  January 8, 1996)

“Americans of all political persuasions are coming to the sad realization that our First Lady — a woman of undoubted talents who was a role model for many in her generation — is a congenital liar. Drip by drip, like Whitewater torture, the case is being made that she is compelled to mislead, and to ensnare her subordinates and friends in a web of deceit.” (William Safire: Blizzard of Lies. The  New York Times.  January 8, 1996)

 

Lásd még ebben a témában: Meg nem született milliók sorsa; A szép, okos és veszélyes; Elveszett évized; Lapszemlék, kommentárok 2009 I. félév 7. 3. és 1. írás; Lapszemlék, kommentárok 2009 II. félév 19. írás;

 

VISSZA  a 90-es évek rovat címlistájára

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára