EMPIRIA Magazin XIII. évfolyam Kuliffay Hanna írásai

 

Kommentárok, elemzések, lapszemlék

2014. I. félév

© Kuliffay Hanna.  Minden jog fenntartva.

 

12. írás

Június 24.

Az Irakban szűnni nem akaró politikai, társadalmi és vallási konfrontációk kapcsán nagyon időszerű volt, hogy a CBS és a New York Times közös véleménykutatója ismét feltette a kérdést(*1), megérte-e Amerikának a 2003-as invázió és az azt követő megszállás katonai véráldozata, illetve a bődületes anyagi ráfordítás.  Bár a lakosság nagyobbik részének fogalma sincs tényleges veszteségeiről – ahogy az Irakra mért csapás barbár kegyetlenségéről és pusztításáról sem – még így is 75% úgy ítélte meg, hogy a rezsimváltás nem érte meg.

Bár éppen a napokban lepleződött le, hogy a Veteránok Adminisztratív Hivatala évek óta hamisítja számítógépes adatait – beleértve a háborúból betegen, sebesülten, félholtan hazatértek elhalálozási számát is --, ennek ellenére a New York Times kommentátora, Nicholas Kristoff feltételezi, hogy a közvélemény továbbra is a hivatalos adat, 4,500 amerikai katona és 500 ezer iraki halála miatt ítélte hiábavalónak az iraki intervenciót. Nem valószínű. Ezeket az adatokat ugyanis az alternatív média 'liberálisnak', vagy jobb szó híján ’baloldalinak’  tartott tényfeltáró és felvilágosító tevékenysége következtében sokan tartják céltudatos redukciónak, a szokásos össznépi átverésnek. Ez a magyarázat rá, hogy míg a vallási és politikai fundamentalistákat ("amerikai excepcionalizmus" híveit) és az intervencionistákat (neokonzervatívokat) magában foglaló republikánusok 63%-a véli úgy, hogy „a háború nem érte meg”, addig a tájékozottabb, empatikusabb, szabadgondolkodókra, humanistákra, pacifistákra, polgárjog és emberjog védőkre is számító függetlenek és demokraták 79%-a.

Bár a belpolitikai, társadalmi, költségvetési és egyéb kérdésekben van eltérés a konzervatív és a liberális pártvezetés állásfoglalásában, külpolitikai vonalon azonban teljes az egység. Ennek könnyen nyomon követhető egyik megnyilvánulása, hogy a hierarchia csúcsának még a közelébe is kizárólag azok kerülhetnek, akik az orwelli paradoxon, 'war is peace", vagyis „a háború az béke”, és ennek megfelelően az örök háború az örök béke ideológia-ficam elkötelezettjei. A választások során természetesen a világbirodalmi törekvés érdekében folytatandó intervenciós tervek folytatásáról soha nem történik említés. Legyen az republikánus vagy demokrata, minden jelölt a világbéke és diplomácia fontosságát, a haza és az emberi jogok védelmét hangoztatja

Ennek a figyelemelterelő manővernek érdekében a hivatalos propaganda imamalmai kizárólag azoknak a nevét kántálják, és csak azokhoz ömlik korlátlanul a pénz, akik azonosulnak az ideológiai és kulturális fensőbbségtudatra épülő "amerikai (világ)elsőség" („American primacy”) elvével, és készek tovább folytatni a harcot érte. Hogy végül is a világbirodalmi terv nem a nyitott piacgazdaság, az eltörölt határvonalak és kitartó diplomácia, hanem véres agresszió (állami terror) révén és anyagi csőd árán valósítható meg, az  fokozódó  elidegenedést, kiábrándultságot, dühöt vált ki, sokszor még a saját párton belül is -- elég, ha csak a Rhodes-ösztöndíjas Bill Clinton vagy a Nobel békedíjas Barack Obama ingadozó megítélésére gondolunk. (Obama külpolitikai értékelése jelenleg 37%-ban pozitív, alacsonyabb tehát, mint volt valaha is, és a megkérdezetteknek csak 25%-a véli úgy, hogy az Egyesült Államok jó irányba halad.)

Akik most, a Közel-Kelet robbanásveszélyes időszakában értetlenkedve figyelik a Hillary Clinton körüli felhajtást és a többekkel kooperációban írt memoárjának túllihegését, azoknak egy fontos dolgot soha sem szabad vele kapcsolatban elfelejteni: az iraki háború idején és a megszállás éveiben a demokrata szenátorasszony George W. Bush és terrorpolitikája fenntartás nélküli támogatója volt, és minden hazugság, kudarc és embertelenség ellenére végig az is maradt. Ennek következtében, illetve ennek elismeréseként a Fehér Ház bejárati ajtaja tárva nyitva áll előtte -- akárcsak legesélyesebb republikánus ellenfele, a szintén háborús zelóta Jeb Bush előtt. Nepotizmus a javából... Útban az Aranykor felé?

*1 A 2013-as felmérés szerint, 5 hónappal a "győztes" iraki háború után még csak 45% gondolta úgy, hogy az amerikai áldozathozatal nem érte meg, 2011 novemberében, az aktív haderő állítólagos visszavonása évében viszont már 67%.

Addenda

Idővel a munkáspárti Tony Blair megítélése is hanyatlani kezdett Angliában a neokonzervatívok intervencionista világpolitikájának való teljes behódolása miatt, pedig miniszterelnökké választásakor, 1997-ben, a brit Observer még a jövő reménységeként mutatta be olvasóinak, mint aki "világviszonylatban fogja megvalósítani az emberi jogok új rendjét".

Blair has the support of just 19 percent of the British people for military action against Saddam Hussein, a third of his party voted against him in Parliament, and one member of his cabinet is threatening to resign and another is said to be "considering his position." Blair's reputation for being rational is on the chopping block, too. He was the Laborite who persuaded the party to be the voice of moderation and reason. But his fealty to the policy of America-right-or-wrong has led to transports about the need for action and declarations that Britain would go after Hussein if the United States didn't. (Mary McGrory: Tony Blair in the Doghouse. March 13, 2003)

 

11. írás

Június 17.

Népének tett ígérete ellenére Obama elnök további harcra kész csapatokat rendelt a demokratizálódás útját járó, 'felszabadult' Irakba. A katonák nagyobb hányada máris Irak földjén van, a kisebbik pedig a baráti Kuvaitban várakozik bevetésre. Indok mindig van rá, hogy miért is van újabb beavatkozásra szükség egy lerombolt, megszállt, krízis helyzetből krízis helyzetbe sodródó országban, ahol a beharangozott  rekonstrukcióra -- az arab világnak példaként szolgáló 'nyugati stílusú szabad és gazdag mintaország' felépítésére --  egy évtized alatt sem került sor.

Hogy Obama visszatáncolása emészthetőbb legyen, a Fehér Ház ügyvivője a továbbiakat illetően azt közölte, valószínűleg további csapaterősítésre nem lesz szükség, viszont annál inkább (természetesen fegyvert viselő) különleges tanácsadó és kiképző csoportokra, mivel a "túlterhelt iraki katonák közül még mindig vannak, akik a felkelőkkel szembekerülve elhagyják posztjukat".  Lehetséges, hogy a Pentagonban senkit nem zavar, milyen nevetséges és szégyenletes, hogy az amerikai hadiképzés képtelen ellátni a feladatát? Senkinek nem kínos a külügyminisztériumban, hogy ennyi év után ugyanolyan megoldatlan az iraki helyzet, mint George W. Bush idejében volt?

Persze lehet, hogy a titokban utazgató, bizonyos szuverén országok fővárosaiban váratlanul föl-fölbukkanó John Kerry külügyminiszter éppen most, 2014 június hevében döbbent rá, az iraki kormánynak olyan minimális a támogatottsága, napi közelharcban teljesen esélytelen? Ráadásul -- ki érti ezt? -- a csökönyös irakiak, minden szakszerű (és persze abszolút nemes szándékú) tanácsadás ellenére, nem nagyon akarják egymást gyilkolni... Csakis valami ilyen jellegű felismerés késztethette annak bejelentésére, hogy további légicsapásokat vett tervbe, sőt felfegyverzett drónokat akar alkalmazni a függetlenséget és nyugati demokráciát felfogni képtelen, nyakaskodó kalasnyikovosok és öngyilkos merénylők ellen. A hadművelet biztos sikere érdekében Obama az előző hétvégére már a Perzsa öbölbe rendelte a (még életében megdicsőült) George H. W. Bush-ról elnevezett repülőgép-anyahajót, amit (környékbeli halászoktól-rákászóktól óvva?) 5 hadihajó fedez. Az amerikai jópolgár tehát nyugodtan alhat, mert a fegyveres kiképzésre reménytelenül alkalmatlan irakiakkal ellentétben a szolgálatban levő 500 kiváló amerikai tengerész tudja a dolgát.  

Addenda

Az amerikai hadsereg külföldön teljesítőinek létszámáról is ritkán írogatnak a lapok, de még annál is ritkábban az ún. privát szerződéses civil alkalmazottak számáról, amely vetekszik a hivatásos katonákéval -- 100 ezer kormány bérelte alkalmazott volt 2006-ban Irakban a 140 ezres létszámú U.S. hadsereg alakulatain kívül. Az viszont már szinte tabú téma, hogy 2006-ig legalább 650 privát szerződéses amerikai vesztette életét a megszállás infernójában. "Private contractors in Iraq. There are 100,000 government contractors in Iraq, a number that rivals the 140,000 U.S. soldiers in the country. It’s dangerous work; some 650 contractors have died there. They do a lot of the jobs the military used to do, everything from providing security and interrogating prisoners to cooking meals for the soldiers. They work for military contractors like KBR and DynCorp International, which are helping train the Iraqi police force. This is the largest contingent of civilians ever operating in a battlefield environment, and there’s been no congressional oversight or accountability. That should change with the Democrats taking over the investigative committees on Capitol Hill. The abuses may be just waiting to be uncovered." (Eleanor Clift: A look back at some of the biggest falsehoods of 2006. Newsweek)

 

10. írás

Június 7.

Ha Petro Porosenko nemzeti, vagy 'oroszbarát' politikus lenne, akkor tegnap, elnöki beavatása alkalmából a nyugati irányzatú média az illegálisan hatalomra került 'Putin öleb', 'Kreml-báb' vagy 'Csoki oligarcha' megkoronázásáról tudósított volna, Washington pedig nem képviseltette volna magát a hivatalos ceremónián. De mivel Porosenko a Bush által elnevezett "Új Európához" való csatlakozás reményében már márciusban politikailag elkötelezte országát az EU-nak (association agreement) és közvetve az USA-nak, ezért az eskütételén Joe Biden elnökhelyettes személyesen képviselte az Államokat, biztosítva az újdonsült elnököt országa támogatásáról: "America is with you."(*1)

A parolázás és koccintgatások közben Biden megragadta az alkalmat, hogy nyomást gyakoroljon Porosenkora, mikor figyelmeztette, hogy gyorsan és határozottan lépjen a teljhatalom megszerzése érdekében: (Jelenleg) van egy rés a békére, de mint tudja, ahogy mindenki más is, nem lesz nyitott a végtelenségig. Utasítás jellegű komoly figyelmeztetés volt ez. Washington szándéka ugyanis minél előbb olyan mértékben megszilárdítani az új rezsimet, lehetetlenné váljon egy népfelkelés, vagy újabb forradalom, amit az antagonisztikus politikai helyzet, az etnikai feszültség és az IMF által követelt szigorú megszorítások, letaglózó reformok válthatnak ki.

Az átmeneti időszak krízishelyzetének hatékony megoldására 50 millió dollár hozzájárulást adtak Porosenkonak ("crisis response") és plusz  23 millió dollárt biztonsági hozzájárulás címén ("security assistance"). Ha Moszkva csinálta volna ugyanezt, akkor a nyugati média tele torokból üvöltött volna az 'illegális beavatkozás', a 'bábkormány megvesztegetése' ellen... Így azonban még akkor is sunyin lapított, mikor Biden további 48 millió dollárnyi segélyt ajánlott a puccsistáknak mint mondta, gazdasági és alkotmányozó reformok bevezetésére és a határőrség megerősítésére. Micsoda nagylelkűség az adófizetők pénzéből! Nehéz lenne nem észrevenni egyébként, hogy a több mint száz milliócska háromnegyede fegyverhasználattal és fegyveres akciókkal van összefüggésben... természetesen a regionális béke, belső stabilitás és nemzeti egység megvalósítása érdekében.

*1 Érdekes módon a rezsimváltást előidéző és az azt követő kétes érvényű választás nemzetközi elfogadtatását 'biztosító' John Kerry, Victoria Nuland és CIA főigazgató, John Brennan távol maradtak politikai sikerük nyilvános ünneplésétől.

Addenda

The government and the change of power in Ukraine itself was surely in defiance of democratic principles. (Former Australian Prime Minister Malcolm Fraser. Oksana Boyko interview. August 7, 2014)

The current government doesn't, to me, have a great deal of credibility because it was, really, installed after great violence and a coup from the streets. But, alright, it happens to be there. But if there could be elections across the Ukraine, properly supervised, properly monitored, across the whole country, and then you have a situation in which the European Union, the United States and Russia are all saying to those who are most friendly to them in the Ukraine itself: 'look, if you want one country, you've got to learn to live together. Take this opportunity to establish a parliament that will be your government'. And then I think you'd also need to say that Ukraine should be free to make whatever economic relationships it likes with other countries, whether Russia or the West or both, but it should not become part of a defence bloc, a military block, and therefore, as Henry Kissinger said a few days ago, it should not be eligible to join NATO. (Former Australian Prime Minister Malcolm Fraser. August 7, 2014)

9. írás

Május 22.

 

Bár a körülmények számos helyen alkalmatlanok Ukrajnában a május 25-re előrehozott elnökválasztásra, Washington és Brüsszel mégis ragaszkodik hozzá, hogy akár robbanásig feszült légkörben, akár fegyverropogás közepette is urnához járuljanak a polgártársak. Bár nem sikerült kiprovokálniuk Putyinnal egy regionális háborút, sőt eddig még egy ’igazi’ polgárháborút sem, viszont sikerült olyan ellenséges légkört teremteni a személye iránt az EU illetve a NATO országok és szimpatizánsaik körében, hogy azok saját érdekeikkel ellentétben költséges fegyverkezésbe kezdjenek, veszélyesen kockázatos hadgyakorlatokat tartsanak, bumerángként visszacsapó szankciókkal fenyegetőzzenek, és ami a legfontosabb, hogy elfogadjanak egy nagy ütemben centralizálódó politikai-hadi-gazdasági-pénzügyi irányítást. (Rendszeressé vált, és milyen kínos, megalázó jelenség, hogy amint egy tagország képviselője bedob egy csontot, a rávetődő szövetségesek rögtön mind azon rágódnak.*1)

 

Az amerikai külügyminisztérium nyilvánvaló terve és célja, hogy ha más lesz is az ukrán államelnök – és ha nem fajul váratlanul még jobban el a helyzet, ez elkerülhetetlen –, akkor is folytatódjon töretlenül tovább a beirányzott Turcsinov-Yacenyuk vonal. John Kerry és Victoria Nuland szemében Ukrajna elkötelezettségét a megbízhatóan „Nyugat-barát” és Putyin-démonizáló Yacenyuk személye képviseli, aki a parlament túlnyomó többségének bizalmát élvezve került hatalomra, és így felelősséggel is elsősorban az őt megválasztó parlamentnek tartozik.

  

Mivel idén február óta megint a 2004-es, a Narancs forradalom vívmányaként született alkotmány van érvényben, ez azt jelenti, hogy a miniszterelnök megizmosított hatalommal rendelkezik az elnöki hatalom rovására. Hogy ez az IMF-el sebtében lepaktáló Yatz esetében milyen konfliktushelyzeteket fog hamarosan előidézni Kijevben és kivetítve a reménytelenül polarizált, elszegényedett országban, ahhoz nem kell fényesen szárnyaló fantázia.  Kenneth Rapozának a Forbes magazinban február végén megjelent elemzésének címe: Washington embere, Yacenyuk Ukrán romhalmazzá válását készíti elő. Az Oroszor-, India-, Brazília- és Kína-szakértő bevezető sora pedig a következő: Ukrán átmeneti miniszterelnöke, Arszenyij "Yats" Yacenyuk arzénnak bizonyulhat az ostromlott nemzet számára. A gyilkos IMF megszorítások bevezetésekor ki fog derülni, hogy próféta beszélt belőle, vagy csak a jég nélküli whisky.

 

*1 Az egy ütemre csámcsogás előkészületeként az Ukrajnában hatalomra került Nyugat-barát kormány első homogenizáló lépéseként megpróbálta eltörölni a korábbi liberális nyelvtörvényt. Remélhetőleg sokaknak leesett a tantusz, mi lapul Yacenyukék tarsolyában. Az ilyen erőszakos asszimilálási törekvés ha nem is lökhető keresztül mindjárt, csak az alkalomra vár, hogy államérdekre, sőt államvédelemre hivatkozással megvalósítható legyen.

 

Addenda

The Ukrainian Interior Minister had admitted earlier that it would not be possible to hold elections in a number of districts in both Lugansk and Donetsk regions.  We are fully aware…that it will no longer be possible to hold in a normal way elections on the vast territory of Donesk and Lugansk regions,” Arsen Avakov told a media conference.  That does not change anything for the coup-imposed government in Kiev who amended the election bill to remove the minimum turnout requirement. (May 25, 2014)

A team of American lawmakers is in Ukraine to observe the presidential election which Washington has called a historic milestone and provided over US$ 11.4 million to support the vote despite ongoing violence in eastern Ukraine. US senators Rob Portman (R-Ohio) and Benjamin Cardin (D-Maryland) arrived in Ukraine’s capital Kiev as a part of the American monitoring mission. The US team is led by former Secretary of State, Madeleine Albright. (May 26, 2014)

"Antiterrorist operation in eastern Ukraine will go on until all the militants are annihilated." (Vitaly Yarema, a deputy prime minister speaking at a televised government session in Kiev. May 26, 2014)

Miközben külföldi tanácsadók és katonai szakértők javaslatára a kormányerők tankokkal és vadászrepülőkkel támadták az autonómiát követelő, kisebbségi jogait védeni próbáló Dél-kelet Ukrán lakosságát, Madeleine Albright, az amerikai Nemzeti Demokratikus Intézmény (NDI) küldöttségi vezetőjeként úgy nyilatkozott a részleges és több okból korlátozott  elnökválasztásról: "Az ukránok megmutatták a világnak a szuverenitás, az egység és a demokrácia iránti elkötelezettségüket." Ebből a mondatból kitűnik, nyilvánvalóan nincs tisztában a mondat 3 szavának általánosan elfogadott értelmezésével: szuverenitás, egység és demokrácia. (2014. május 26)

The Russian Foreign Ministry criticized the new package of EU sanctions, saying it was disappointed Europe was unable to act independently form Washington in the International arena. “We feel ashamed for the European Union who, after long searching for a unified voice is now speaking with Washington’s voice, having practically abandoned basic European values, including the presumption of innocence,” Foreign Ministry said in a statement. June 30, 2014)

 

8. írás

Május 10.

 

Mi az óriási tévedés az Associated Press cikkének címében és szövegében?  Csak az, hogy Ukránnak jelenleg, a februári puccs óta nincs elnöke, hanem egy ideiglenes megbízott, 'acting president',  Olekszander Turcsnov látja el az elnöki feladatokat.

 

World Ukraine

Ukraine President Decries Eastern Sovereignty

May 10, 2014

AP Peter Leonard May 10, 2014

Ukrainian President Oleksandr Turchynov, in comments posted on the presidential website Saturday, said supporters of independence for the east “don’t understand that this would be a complete destruction of the economy, social programs and general life for the majority of the population.” “This is a step into the abyss for the regions,” he said.

Az Associated Press és más propaganda-kürtösök mentségére legyen mondva, azért előlegezik meg a legmagasabb rangokat az ideiglenes ukrán kormány két vezetőjének, mert biztosra veszik, hogy a május végére ígért országos választás úgyis véglegesíteni fogja őket jelenlegi pozíciójukban. Brüsszelben és Washingtonban maximálisan elégedettek a kelet és nyugat közti ékverésükkel, és tapsikolnak Moszkva elszigetelésének -- a jövőjük tehát biztosítva van. Ha Turcsinov ügyvezető elnök nem is,  Arszenyij Yacenyuk ideiglenes miniszterelnök -- Washingtonban csak "Yats" a "Yatseniuk" rövidítéseként -- a kormányfői pozíció távlati várományosa(*1), annak ellenére, hogy igen népszerűtlen: mikor a 2010-es elnökválasztáson indult, még 7%-ot sem sikerült elérnie, és tizede annyi pénzt sem tudott felhajtani, mint más jelöltek. Kínos leégés volt nemcsak az ő, hanem maga kreálta pártja (Front Change) számára is. Félreérthetetlen volt a kollektív elutasítás.

Yacenyuk és Turcsinov -- ha nem korábbi teljesítményük, akkor talán rendkívüli karizmájuk bűvölte el Nulandot és köreit?

Hazai népszerűtlensége ellenére Washingtonban Yats Victoria Nuland, az európai és ázsiai ügyekkel foglalkozó külügyminiszter-helyettes egyes számú pártfogoltja. A neokonzervatív Nuland -- aki egyébként arrogáns "B*szd meg az EU-t" megjegyzésével vált az átlag újságolvasók számára is ismertté -- azzal indokolta vezetői posztra  jelölését: "Yats az a fickó, akinek gazdasági és vezetői tapasztalata van."(*2) Washingtonból nézve mit se számít, hogy a mások szemében meglehetősen fura figura tapasztalatszerző és irányító évei alatt korrumpálódott, adósodott el, züllött le és jutott csőd szélére az ország!  Mégsem kérdezi senki, végül is mit tett le az asztalra, akár gazdasági miniszterként, akár a nemzeti bank elnökeként, akár külügyminiszterként vagy a parlament elnökeként? Mint ahogy azt sem, további kölcsönfelvételek és újabb megszorítások helyett milyen szenzációs politikai, gazdasági és monetáris megoldásokat javasol Yats, ami miatt a #1 jelölt lett? Igaz, azt sem firtatja senki, vajon milyen játszmát folytat sutyiban, ami miatt John Brennan CIA nagyfőnök titokban és sietve felkereste Kijevben? Vajon milyen felhatalmazás nélküli elkötelezettségeket vállal az ország nevében? Mi az, ami miatt hirtelen-váratlan Joe Bidennek is Kijevbe kellett utaznia...?

Egy BBC révén februárban nyilvánosságra került hivatalos telefonbeszélgetésből kiderült, Nuland az USA  kijevi nagykövete, Geoffrey Pyatt közreműködésével osztogatja a puccs révén hatalomra került Jacenyuk nyerő kártyáit, és finanszírozza bőkezűen a népszerűsítését. A NulandPyatt-párbeszéd megdöbbentő módon a hajdani dirigáló, ellentmondást nem tűrő  szovjet rátenyerelést idézi, melynek során minden vonalon diktálták az uniós 'testvérnépek' és a szatellit országok belügyeit.

Az ObamaBidenKerryNuland-kvartetten kívül személyes befolyásukat is latba vető neves Yats-támogatók közé tartozik többek között az ENSZ főtitkár, Ban Kimoon, Angela Merkel kancellár, a francia elnök François Hollande és Donald Tusk lengyel miniszterelnök, a NATO főtitkár Anders Fogh Rasmussen, az uniós Catherine Ashton, Michael Fallon brit energiaügyi államtitkár, az Európai Bizottság elnöke José Manuel Barroso, sőt Ferenc pápa is. (A lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski gyakorlatilag a Brüsszel és Kijev közti közvetlen összekötő, a felesége, Anne Applebaum pedig a Washington Post újságírójaként az amerikai neokonzervatívok egypólusú világbirodalmi terveinek és közvetve expanziós külpolitikájának megafonja.)  Úgy tűnik, Brüsszel és Washington a mindig beváló 'oszd meg és uralkodj' trükk révén és nehézfegyveres megfélemlítés alkalmazásával legalizálni akarja a puccs által hatalomra emelt kormányt. A Nuland-Yats győzelem elősegítésére természetesen szigorú kitételek lesznek, melyik 'törvényesnek elismert' párt indíthat jelölteket, személy szerint kiket és milyen programmal.(*3) Kiváló recept destabilizációra(*4) sőt polgárháborúra, lehetőség nyújtás törvénytelenségek legalizálására, nyilvánvaló invitálás 'baráti', vagy új módiként 'humanitáriusnak' mondott beavatkozásra.

*1 Az ukrán alkotmány kétszer is módosítva lett 1996 óta (2004-ben és 2010-ben) az elnök és a miniszterelnök jogkörének vitatható értelmezése miatt.  Parlamenti választások az idei őszre vannak beütemezve.

*2 Nuland: "Good. I don't think Klitsch should go into the government. I don't think it's necessary, I don't think it's a good idea. (...)  I think Yats is the guy who's got the economic experience, the governing experience. He's the... what he needs is Klitsch and Tyahnybok on the outside."

*3 Radicals have attacked two Ukrainian presidential candidates. One of them, Oleg Tsarev, was “brutally beaten,” claimed the candidate’s press office. The radicals poured green antiseptic solution and flour on another candidate, Mikhail Dobkin. Oleg Tsarev was attacked after being trapped inside the ICTV media building following his appearance on the ‘Svoboda Slova’ chat show, according to the statement released by Tsarev’s office.  “It was with great difficulty that government’s security forces were able to recapture Oleg Tsarev from the angry mob. He was severely beaten and is in serious condition,”  the press office said. (April 15, 2014)

*4  Ellenzéki hírközlés szerint: The total slaughtered in the Odessa Trade Union building was 117 citizen, not just 41

 

Addenda

A Mail Online például helyesen titulálja Yacenyukot május 5-i cikke címében ideiglenes miniszterelnöknek (Country's interim prime minister blames Moscow's secret service for fire that killed dozens), bár ez nem változtat a tényen,  hogy amit idéz tőle, az a szándékos rémhírterjesztés bűnével ér fel:  "Putyin le akarja törölni Ukrajnát a térképről." (Putin wants to wipe Ukraine off the map.") A brit Guardian viszont nem töri magát a precíz megfogalmazással:  Ukraine's Prime Minister, Arseniy Yatsenyuk, is to chair the first in a series of meetings that will include national MPs, government figures and regional officials in line with proposals drafted by the OSCE – a transatlantic security and rights group that includes Russia and the US. (Ukraine agrees to talks on Moscow-backed plan for eastern regions. The Guardian. May 14, 2014)

A washingtoni  ukrán követség honlapján az ellenzéket fenyegető Jacenyuk 'miniszterelnöknek' titulált: Ukraine’s Prime Minister Yatsenyuk: We will commemorate the heroes by cleaning our land from the evil. (June 15, 2014)

In another article, the Kommersant newspaper writes about the last meeting of the first all-Ukrainian roundtable of national unity in Kiev, which was attended by about 40 politicians. The majority of them, as the newspaper notes, were from Kiev and the western regions, but there were not enough representatives from the southeast of the country. (…) The meeting was opened by Ukraine’s acting president Oleksandr Turchynov, who stated that "it is not important for the new Kiev authorities what region the citizens live in, what language they speak and what church they go  (Russia Beyond the Headlines. May 15, 2014)

Boglárka nevű kedves Olvasónknak köszönhetően közölhetjük, hogy az MTI-tól átvéve a hirado.hu is  elnökként 'véglegesítette' Arszenyij Yacenyukot: Az Európai Bizottság elnökével tárgyalt kedden Brüsszelben az ukrán kormányfő, aki arra szólította fel Oroszországot, hogy ne használja a földgázt új típusú fegyverként Ukrajna ellen. José Manuel Barroso bizottsági elnöke és Arszenyij Jacenyuk kormányfő 365 millió eurós, az államépítést támogatni hivatott megállapodást írt alá. (Brüsszelben tárgyalt az ukrán kormány. 2014. május 13)

Nezavisimaya Gazeta In its "From the Editor" section, Nezavisimaya Gazeta published an article titled “There are no negotiators, not even blind or deaf ones”, which argues that one of the major problems impeding the resolution of the conflict in Ukraine is the lack of new political leaders. Ideally, as the newspaper writes, the situation requires a “person who has a lofty reputation throughout the entire country and is capable of uniting it. However, there is no national hero. The political stage of Ukraine is populated by frustrated politicians, figures with a far from unblemished reputation, or simply characters from an operetta." (May 2014)

In February, before Crimea was annexed, a mysterious internet petition in Russia called on Putin to invade ‘Novorossiya’ -- and met with overwhelming approval. After 100,000 signed, it was dramatically withdrawn with no traces left on the web.

‘Novorossiya - Kharkov, Lugansk, Donetsk, and Odessa were not part of Ukraine in Tsarist times. They were transferred in 1920 [after the Bolshevik Revolution]. Why? God knows.’ (Vladimir Putin)

A radikális Olekszander Turcsinov, volt állambiztonsági nagyfőnök és korábbi ügyvezető elnök lett júniusban az ukrán parlament új elnöke -- biztosnak  ígérkezik tehát a Nuland-kedvenc "Jatz" hatalmon maradási esélye  az őszi parlamenti választások során. Turcsinov újabb hatalmi pozícióba kerülve szükségét érezte, hogy kihívóan kötözködve "Oroszország tragédiájának" nevezze Vlagyimir Putyint, aki (őrültségében?) végzetébe taszítja saját országát. Érdekes. Mintha éppen ezzel vádolták volna őt és Yacenyukot a népérdekeket, elsősorban a testvériség és stabilitás igényét abszolút figyelmen kívül hagyó politizálásuk miatt...

Bild Sonntag reported that CIA Director John Brennan caused a sensation when he visited the interim government of Ukraine entering the country under a false name in April.

“Delusions of easy winnings still happen,” Krugman wrote in a 2014 column. “It’s only a guess, but it seems likely that Vladimir Putin thought that he could overthrow Ukraine’s government, or at least seize a large chunk of its territory, on the cheap, a bit of deniable aid to the rebels, and it would fall into his lap. … “Recently Justin Fox of the Harvard Business Review suggested that the roots of the Ukraine crisis may lie in the faltering performance of the Russian economy. As he noted, Mr. Putin’s hold on power partly reflects a long run of rapid economic growth. But Russian growth has been sputtering, and you could argue that the Putin regime needed a distraction.” Or, rather than “a guess,” Krugman could have looked at the actual facts, such as the work of neocon Assistant Secretary of State for European Affairs Victoria Nuland conspiring to organize a coup that would put her hand-picked Ukrainians in charge of Russia’s neighbor. Several weeks before the putsch, Nuland was caught plotting the “regime change” in an intercepted phone call with U.S. Ambassador to Ukraine Geoffrey Pyatt. Regarding who should replace Yanukovych, Nuland’s choice was Arseniy “Yats is the guy” Yatsenyuk. The phone call went on to muse about how they could “glue this thing” and “midwife this thing.” After the coup was glued or midwifed on Feb. 22, 2014, Yatsenyuk emerged as the new prime minister and then shepherded through the IMF austerity plan. (Robert Parry:  NATO Reaffirms Its Bogus Russia Narrative - President Obama and NATO leaders signed on to the false narrative of a minding-its-own-business West getting sucker-punched by a bunch of Russian meanies, a storyline that suggests insanity or lies. Consortium News. July 12, 2016)

 

7. írás

Április 26.

 

Nincs nagydobra verve, holott fő hírként gyakran lehetne a címlapon, hogy a kongresszus tagjai súlyos milliókra tesznek szert Washington háborús és megszálló politikájából. Az Associated Press, ritka kivételként, 2008-ban beszámolt egy jelentős tanulmányról, amely feldolgozta a törvényhozók 2006. évi pénzbevallásait. Ezekből összeállítható volt a háborúkból profitáló szenátorok és képviselők listája. A washingtoni Center for Responsive Politics  adatai szerint az afganisztáni háború harmadik és az iraki háború  második évében összesen 196 milliót fektettek be olyan vállalatokba, gyárakba, biztonsági ügynökségekbe, amelyek a Pentagonnal üzletelve csinálnak óriási profitot, illetve olyanokkal, amelyek alkalmanként kapnak tőle jelentős megrendeléseket, mint a PepsiCo, Microsoft, IBM, Apple Inc. és mások.

 

Nem kell nagydoktori hozzá, hogy ebből bárki felismerje azt a jelentős érdekellentétet, amely a megbízók, tehát az amerikai választók  képviselete és a magánzsebre játszás között feszül. Az ország érdeke ütközik ilyen esetben a kapzsiságban, önteltségben, egyfajta jogosultságérzetben megnyilvánuló  személyes érdekkel, és a konfrontáció gyakran az utóbbi javára dől el. A folyamatos, skrupulus nélküli pénzhajsza következménye, hogy diplomáciai megoldás vagy villámháború helyett újabb és újabb intervenciók, agresszív rezsimcserék és hosszadalmas megszállások jellemzik az amerikai külpolitikát.

 

A kongresszusi milliomosok bevallott vagyonának értéke 4,2 milliárd dollárt tett ki 2011-ben, 2013-ban pedig a kongresszus 534 tagjából már 257 (48%) legalább 1 millió dolláros vagyonnal rendelkezett. Mivel a narcisztikus, nagyravágyó, manipulatív  politikusoknak, akárcsak a szenteknek, maguk felé hajlik a keze, ezért a nagy és gazdag országok -- gyakran fenyegető szövetségbe tömörülve (gang rape) -- valahol mindig háborút provokálnak. Csak az utóbbi években idegen beavatkozás áldozata lett Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria, Szomália, Jemen..., és destabilizációs álnokságok szenvedő alanyává vált  Venezuela, Honduras, Grúzia, Kolumbia, Libanon, Görögország, Irán, Pakisztán, Ukrajna... Az említettek sorsának alakulásában döntő szerepet játszó amerikai kongresszus irányító és döntéshozó bizottságaiban számos szenátornak busásan megtérült a hadiiparba és a hozzá kapcsolódó egyéb iparágakba beruházott pénzecskéje, köztük Joe Lieberman szenátornak, aki korábban a Haza Biztonságát Védő Szenátusi Bizottság elnökeként pontosan tudta, merre csörög a dió, és John Kerry szenátornak, aki volt kollégája, a "washingtoni háborús légkör" megszüntetését ígérő Barack Obama jelenlegi külügyminisztere. Lindsay Renick, a Sonoma State University  professzorának cikke szerint Kerry, a kongresszus egyik leggazdagabb tagja egyike volt azoknak, akik a legtöbb hasznot húzták a Védelmi Minisztériummal szerződő hadipari vállalatokba befektetésükkel  --  2,6 millió dollárt 2004 és 2006 között.

 

 

Addenda

"War is a racket. It always has been. It is possibly the oldest, easily the most profitable, surely the most vicious. It is the only one international in scope. It is the only one in which the profits are reckoned in dollars and the losses in lives." (Smedley Butler, two-time Congressional Medal of Honor recipient and the most decorated Marine in U.S. history, on war as profit. His speech ends: "To Hell with war.")

 

 

6. írás

Április 19.

 

A baby-boom generáció (nagyjából 1943-1960 között születettek) közismert sztárja, zenész, szövegíró, politikai és társadalmi aktivista Jackson Browne, 1986-ban jelentette meg Kockára tett életek című albumát tiltakozásként a Reagan--Bush-kormány Közép-Amerikát felforgató és bomlasztó, háborúra uszító és zsoldosokat, fegyverkezést finanszírozó politikája ellen.(*1) Az évtizedekkel későbbi, 2006-os feldolgozásban megdöbbentő hallani, mennyire időszerű a címadó szám balladai szövege a "vértintával' írt főcímek megtévesztő tömeghatásáról, a kormány hazugságai következtében háborúba sodródásról, az üzleti érdekeket szolgáló fegyvercsempészetről, a szabadság és baráti segítségnyújtás indokával elkövetett népirtásról vagy az árnyékhatalom befolyásáról, minek következtében úgy árulják az elnökséget, ahogy a ruhaneműt, a kocsikat és minden mást, a fiatalság illúziójától kezdve a vallásig és természetesen a háborút...  

 

A tragikus múlt üzen, kiált, üvölt Browne szövegének minden sorából.  Megrázó erejű protestációs líra. Leleplezése azonban nem kap széles körű hitelt az önző társadalmakban, nem ébreszt szolidaritást, nem kelt empátiát az önrendelkezésre, függetlenségre vágyó kis országok/kis népek/kisebbségek iránt, ahogy annak idején sem kapott, mikor tízezrek haltak meg Nicaraguában, Guatemalában, Salvadorban, csontjaikkal mintegy megalapozva az Új Világrendet, melyben "tűz alatt vannak az emberek, ágyútöltelékek a gyermekek és vér van a szögesdróton".

 

 

Lives In The Balance

 

I've been waiting for something to happen
For a week or a month or a year
With the blood in the ink of the headlines
And the sound of the crowd in my ear
You might ask what it takes to remember
When you know that you've seen it before
Where a government lies to a people
And a country is drifting to war

And there's a shadow on the faces
Of the men who send the guns
To the wars that are fought in places
Where their business interest runs

 

On the radio talk shows and the t.v.
You hear one thing again and again
How the u.s.a. stands for freedom
And we come to the aid of a friend
But who are the ones that we call our friends --
These governments killing their own?

Or the people who finally can't take any more
And they pick up a gun or a brick or a stone

There are lives in the balance
There are people under fire
There are children at the cannons
And there is blood on the wire

There's a shadow on the faces
Of the men who fan the flames
Of the wars that are fought in places
Where we can't even say the names
They sell us the president the same way
They sell us our clothes and our cars
They sell us every thing from youth to religion
The same time they sell us our wars

I want to know who the men in the shadows are
I want to hear somebody asking them why
They can be counted on to tell us who our enemies are
But they're never the ones to fight or to die

And there are lives in the balance
There are people under fire
There are children at the cannons
And there is blood on the wire

From Jackson Browne Solo Acoustic, Vol. 1  2006  (Originally released in 1986)

*1  The United States was heavily involved in wars in Nicaragua, El Salvador and Guatemala in the 1980s in what Reagan described as an effort to stem Soviet influence in the hemisphere. The United States spent more than $4 billion on economic and military aid during El Salvador's civil war, in which more than 75,000 people were killed, many of them civilians caught in the crossfire.  The United States also organized Nicaragua's contra guerrillas, who fought that country's revolutionary Sandinista government. Reagan referred to contras as "the moral equivalent of the Founding Fathers" and the United States spent $1 billion on them; the fighting in Nicaragua killed as many as 50,000 people. Honduras was a staging ground for U.S. Nicaraguan operations.  Reagan also supported the repressive military dictatorship of Guatemala, where more than 200,000 people, mostly indigenous peasants, died over 36 years of civil strife.  (Kevin Sullivan and Mary Jordan: In Central America, Reagan Remains A Polarizing Figure. Washington Post Foreign Service.  June 10, 2004)

Addenda

Reagan Hollywood-i nimbuszával, bárgyú szólamaival és némi jópofáskodással sikeresen  elterelte a figyelmet a közép-amerikai népirtásokban való aktív részvételéről olyannyira, hogy stupid és érdekhajhász emberek még szobrokat is állítottak neki Budapesten, holott a "nice", humorizáló és örök anekdotázgató háborús bűnös is háborús bűnös. Nem lenne meglepő, ha valahol már gyűlne a pénz alelnöke, G.H.W. Bush emlékművére is, aki hasonszőrű rajongók szemében a  'tradicionális amerikai értékek' -- mint  invázió és rezsimváltás (Panama), olajháború (Gulf-War), szuverenitást megsértő fegyveres beavatkozás (Szomália) -- érdemi képviselője. Hozzá kell azonban tenni,  mindketten csak amatőrök voltak az ifjú W. Bushoz és Obamához mérten.

During my days in the 1980s as a reporter for the Associated Press and Newsweek – when the Reagan administration began emphasizing “public diplomacy” by setting up special PD offices – we would often refer to them as sources of “propaganda and disinformation.” Three decades later, it doesn’t seem that much has changed. (Robert Perry: Ukraine’s Dueling Elections -- Voters in two eastern Ukrainian provinces showed strong support for secession from the coup regime in Kiev, but the U.S. State Department and other regime supporters reject the outcome and vow to press ahead with a special presidential vote on May 25. May 13, 2014) [Parry broke many of the Iran-Contra stories in the 1980s for the Associated Press and Newsweek. His latest book, Neck Deep: The Disastrous Presidency of George W. Bush]

The lengthy and costly Vietnam War led to a humiliating defeat for the United States — not because the U.S. government lacked enormous military advantages, but because, ultimately, the determination of the Vietnamese to gain control of their own country proved more powerful than U.S. weaponry. Even CIA ventures drawing upon U.S. military power have produced a very mixed result.  Yes, the CIA, bolstered by U.S. military equipment, managed to overthrow the Guatemalan government in 1954.  But, seven years later, the CIA-directed, -funded, and -equipped invasion at Cuba’s Bay of Pigs failed to topple the Castro government when the Cuban public failed to rally behind the U.S.-instigated effort. (Lawrence Wittner: The Limits of US Military Power. May 13, 2014)  

5. írás

Március 29.

 

Az 56-os forradalmat követő években többször is kivettem a felnőttek beszélgetéséből, hogy az 1945 után megszállt  ún. szatellit országok(*1) mintegy védelmi sáncként szolgálnak a Szovjetunió (SZU) számára. Egy gyereknek – akinek emlékezetében élénken élt a főváros terein frissen hantolt sírok és kiégett orosz tankok látványa -- ez a védelmi szerep különösen ijesztőnek tűnt, viszont magyarázatot adott rá, miért nem hagyta Moszkva kiugrani Magyarországot. Az adott helyzetből egyenesen következett, és a hidegháborús évek másik rémeként lebegett milliók feje fölött annak tudata, hogy ha konvencionális fegyverekkel történő összecsapásra kerül sor a SZU és a NATO között, az a szatellit országok területén fog zajlani. Nem volt apelláta, barátságra, testvériségre hivatkozási lehetőség. Ki voltunk rá jelölve.

 

Kelet-Németország és a Cseh Köztársasság békés leválásával kicsit keskenyebb lett ez az eredeti védelmi sánc (miért lenne "törvénytelen" a szeparálódás Krímea esetében?), de végül is a SZU-tól függetlenedve az összes szatellit ország csatlakozott az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. A történelem kiszámíthatatlansága folytán tehát fordult a kocka: a SZU hajdani védelmi vonalának tagállamai az Euro-Atlanti integráció során Nyugat-Európa keleti határmezsgyéjévé váltak, minek következtében ugyanaz a  feladat hárul rájuk, mint a kommunizmus alatt -- csak a puskacsöveket kellett ellenkező irányba fordítani.

 

(Döbbenetes még csak belegondolni is, hogy rövid időszakra nyílt egy keskeny rés, ha nem is semlegessé, de legalább is önállóbbá, komoly feltételek szabásával  számottevő játékossá válni a geopolitikai pályán. Ha legalább a Visegrádi Hármak (később Visegrádi Négyek) érdekszövetsége céltudatosabban, szorosabb együttműködésben lépett volna porondra...! Igaz ugyan, és nem is lényegtelen tényező, hogy komoly nyomás volt a tagországokon, még Washingtonból is. Mi sem illusztrisabb bizonyítéka ennek, minthogy az 1994-es prágai csúcstalálkozón, ahol éppen a NATO jelentőségéről és jövőjéről is volt szó, részt vett az akkori amerikai elnök, Bill Clinton.  Ebből bárki kikövetkeztetheti, hogy végül is melyik nagyhatalom rúgta fel az eurázsiai békét biztosító máltai egyezményt.)

 

OROSZORSZÁG HÁBORÚT AKAR 

 

 

NÉZD MILYEN KÖZEL RAKTÁK AZ ORSZÁGAIKAT A MI KATONAI BÁZISAINKHOZ

 

Robert Gates, volt védelmi miniszter nemrégen publikált memoárjában azt állítja, a Szovjetunió széthullásakor, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének feloszlásakor Dick Cheney -- abban az időben Ronald Reagan  hadügyminisztereként -- nemcsak az Unió, hanem Oroszország felszámolását is forszírozta, hogy "ne lehessen többet fenyegetés a világ számára". Ez rávilágít, és mintegy hátteret ad annak a messze gyökerező geo-stratégiai veselkedésnek, amelynek legutóbbi fordulópontja a februári ukrán puccs, amit törvénytelensége ellenére Nyugat-Európa és a szatellit országok vezető politikusai (szégyenszemre Martonyival az élvonalban) villámgyorsan jóváhagytak. Ha a közeljövőben minden Brüsszel és Washington forgatókönyve szerint fog zajlani, vagyis Kijev vállalkozik a Brzezinski-féle expanziós geopolitika gyakorlati megvalósítására, akkor a NATO végre vágya szerinti közvetlen közelségbe kerül az (alvónak vélt?) Orosz Medvéhez.

 *1 a Varsói Szerződésbe tömörített 6 közép-kelet-európai állam

 

MÁS és mégsem

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter a müncheni biztonságpolitikai fórumon bejelentette, hogy a NATO védelmi rendszere 2018-ra lesz teljes egészében működőképes, de Románia már 2015-ben birtokosa lesz az első pillérnek. Hagel biztosította a résztvevőket, hogy Washington folyamatosan elkötelezettje az európai rakétapajzs kiépítésének. Ez természetesen azt jelenti, hogy meg fog valósulni, akár szükséges, akár nem, akár akarják az EU országok, akár nem, akár háborús feszültséget okoz, akár nem. Bár a média nem verte nagydobra, de Oroszország -- érthető tiltakozásként -- a 2011-ben életbe lépett START szerződés felbontását helyezte kilátásba.  És kinek jó ez?

Addenda

Olvasói hozzászólás cikkünkhöz: Olvastam a márc. 29.-i beírásban, hogy „A történelem kiszámíthatatlansága folytán tehát fordult a kocka: a SZU hajdani védelmi vonalának tagállamai az Euro-Atlanti integráció során Nyugat-Európa keleti határmezsgyéjévé váltak, minek következtében ugyanaz a  feladat hárult rájuk, mint a kommunizmus alatt -- csak a puskacsöveket kellett ellenkező irányba fordítani”. Nagyon találó meglátás. Václav Klaus is így mérte fel a volt szoc. országok sorsát az ukrajnai helyzet kapcsán: „Ukrajna politikai és gazdasági értelemben posztkommunista ország. Az események egy részét ugyanakkor külföldről provokálták, illetve szervezték meg. Úgy látom, nem Oroszország volt a kezdeményező fél. Attól tartok, hogy Nyugat-Európa, Amerika és - minden tiszteletem dacára azt kell mondanom, hogy - saját hazám is alakította a drámai körülményeket. Vannak szerkezeti hasonlóságok a volt Szovjetunió és az EU között - a legfontosabb, hogy a múltban Prágát vagy Budapestet Moszkvából irányították, most meg Brüsszelből. Az EU visszaélt a radikálisan felgyorsult integrációs folyamattal: már nem független államokban gondolkodik, hanem az unió megyéiben.” 

NATO may station permanently additional troops in Eastern Europe, the alliance’s top military commander said, adding that it would be a defensive measure. He cited “a new paradigm” demonstrated by Russia in Crimea and Ukraine. Currently the alliance has organized a rotation of aircraft and warships in Eastern Europe and sent small contingents of ground troops for military drills to the Baltic States, Poland and Romania. But permanent deployment should be considered, US Air Force General Philip Breedlove said Tuesday. (NATO eyes 'defensive' permanent troop deployment near Russia's borders. May 7, 2014)  

 “I believe this decision would be taken and it would pose a real threat to our security. It would be a big, serious international scandal, but I know they would do it. Americans are taking all bets off, and Ukraine is just a pretext. They don't care about people, about what happens in Ukraine.” (Frants Klintsevich, deputy chair of the Russian State Duma’s Defense Committee)

Those statements (by US Air Force General Philip) Bredlowe mean that masks are now completely off. It was clear even before that the deployment of the anti-ballistic missile system in Eastern Europe indicated the continuation of the alliance expansion eastwards.” (Russian Senator Dmitry Sablin, member of the Federation Council’s Defense and Security Committee.)

US Secretary of State John Kerry said that the Ukrainian crisis poses a threat to West's global leadership and that the US and Europe must join forces to oppose them with sanctions and a downgrading of EU's trade relations with Russia.

"The US is currently creating a sort of controlled chaos that is helping to blow up the bridges between Russia and Ukraine." (Aleksandr Yakimenko, the head of Ukraine's security service, the SBU, during Yanukovich's term. April 15, 2014)

 

4. írás

Március 8.

 

Ahogy mondják, nincs új a Nap alatt -- és az emberiség sem változik.  Az évezredek során a korlátlan hiszékenység, a klérus ezzel való nyerészkedése és egyéb visszaélései, valamint a gyermekek szexuális kihasználása (pedofilia) ugyanúgy jelen volt a mindennapokban, ahogy ma is. A nem hívőnek őrültségnek tűnik, de Amerikában a mai napig is van olyan fundamentalista(*1) szekta, ahol a prédikátor mérgeskígyóval táncol a hívek meggyőzésére, hogy istene emberfeletti tulajdonságokkal ruházta fel -- még orvosi segítségre sincs szüksége, ha a kígyó esetleg megmarja. Hogy honnan származik ez az életveszélyes ostobaság? Egyenesen az Új Testamentumból.

 

Márk például azt írja (16:17-18): "Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni. A nevemben ördögöt fognak űzni, új nyelveken fognak beszélni, kígyókat vesznek kézbe, és ha valami mérget isznak, nem fog ártani nekik; kézrátétellel fogják gyógyítani a betegeket." Lukács pedig azt írja (10:19), "Olyan hatalmat adok nektek, hogy rátaposhattok kígyókra és a skorpiókra, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: és semmi sem fog ártani nektek." (Ez a veszélytelen kígyóra, skorpióra taposás manapság persze nem hangzik olyan rendkívüli dolognak, mint mikor mezítláb vagy bőrsarúban rótták az emberek a poros utat...)  Pál apostol pedig azzal bódította a jónépet, hogy a (zagyva) nyelveken beszélés a szentlélek ajándéka. Ezt csomagolja valaki selyempapírba...!

 

Természetesen, ami őrültség, vagy éppen istenkísértés az egyiknek, az lehet szent a másiknak. Idén február közepén például, Kentucky állam Middlesboro városkájában Jamie Coots, 42 éves pentakosztális prédikátort szertartás közben megmarta egy csörgőkígyó, és mivel a családja, korábbi rendelkezésének engedelmeskedve, eszméletlenül sem engedte kórházba szállítani, 2 órán belül meghalt. Így, ez alkalommal nem mondhatta még egyszer, amit korábbi, 1998-as kígyómarásából lábadozva: "Isten híveinek dicsőségére szolgál az Úr döntése, hogy átsegített (élet-halál küszöbén)." Mivel a szekta literálisan értelmezi a szentírást, ezért abban a megrögzött hitben van, hogy  bibliai útmutatást követve szent célt szolgál. Ennek következtében a haláleset után egy héttel már a prédikátor fia, Cody Cots manőverezett ugyanabban a gyülekezetben ugyanazzal a kígyóval, amelyik megölte az apját.

 

A kígyó már a legrégebbi időkben is számos kultúrában szent állatnak számított. Ezt használta ki egy Alexander nevű karizmatikus, de gátlástalan macedóniai szélhámos, aki a II. században egy kegyhelyet létesített Abonutichusban a Glycon nevű kígyóistennek. A róla költött mitológia szerint Glycon elsősorban termékenység isten volt és Apollótól örökölte isteni mivoltát, prófétája, Alexander pedig -- mert miért is ne? -- a hős Perszeusztól. Glycon csodálatos módon, az isten földi manifesztációjaként született, égi prófécia beteljesedéseként. Legfőbb híveit profetikus hatalommal ruházta fel, kiváltságos követőit pedig az érthetetlen nyelveken karattyolás készségével emelte a nem hívők fölé.  (Azokban az időben ilyesmik voltak az elvárások az isteni származásúaktól, alkalmanként vízen járással, vihar lecsillapítással, mennybemenetellel kiegészítve.)

 

A kortárs samosatai Lucian (i.u. 125-180), neves szónok, író és szatirikus dialógusok sikeres szerzője, utazásai során megjárta Itáliát, Franciaországot és Görögországot, majd eljutott a törökországi Abonutichusba*(2) is, ahol személyesen felkereste a híressé vált kegyhelyet, hogy próbára tegye Alexander állítólagos jóstehetségét. Mivel fejlett realitásérzéke mellett széles látókörűségre tett szert,  könnyen felismerte "Perszeusz fia" és némely keresztény térítők praktikáit, de amúgy is  gyakran csúfolódott kortársai hiszékenységén, naivitásán és babonáin -- legyen az pogány vagy keresztény. "Mostanra már betegeket gyógyított és néhány esetben halottakat is támasztott fel" -- írta a rendkívüli képességeivel dús gazdaggá és befolyásossá vált macedóniai pontifexről, majd a keresztényekről: "Ezek a szegény bolondok meggyőzték magukat, hogy halhatatlanok és örök életűek, minek következtében önként mennek a börtönbe."

 

Robin Lane Fox így írt erről a II. századi bűnös-bűvös-babonás korról Pogányok és keresztények (Pagans and Christians) című könyvében:

Abonouteichos új kegyhelyén (terméketlen) asszonyok állítólag  Glycon istennel konzultáltak gyermek fogantatás reményében. Az ilyen jellegű érdeklődés, mint Dodonából tudjuk, meglehetősen gyakori volt a jósdákban, de  Lucian, aki ismerte a helyet, azt állította, hogy az új próféta maga nemzette a gyermekeket. Lehetséges, hogy Miletus anyja Glykonhoz folyamodott, és erre föl mondta mindenkinek, hogy a kegyhely jós kígyója által szült gyermeket? Ha így történt, az emberek Caesareaban elhitték neki, és a fiát Paphlagoniából (áthelyezve) megtették Apolló helyi papjának, mivel divinus (isteniség) folyt az ereiben. (...) A prófétának Abonouteichosban  is fizetni kellett, mint a többi jóshelyeken, Lucian szerint viszont ő (Alexander) meg ügynököknek fizetett, hogy terjesszék a hírét és növeljék az üzletét a városokban. Abonouteichosnak volt teológiája, mint Delphynek, és szöveges magyarázata (szentírása) is, mint a többi Apolló-kegyhelynek, és a jóshely kórusa fiúcskákból állt, lehetőséget teremtve Luciennek arra, hogy megjegyezze, a próféta megrontotta őket, mikor kedve szottyant rá.

*1. There is considerable evidence that fundamentalists are people who suffer from greater-than-average levels of defects like anxiety and paranoia. You only have to consider all the screaming, spewing revivalist sermons about damnation and the twisted nightmares of the Book of Revelations and parts of the Old Testament to understand the role of fear in fundamentalism. Of course, superstition itself is just fear's way of explaining the unknown. Not all Americans are fundamentalists, not even a majority, but there are enough of them (something like 40% claim to be "re-born") to form a powerful swing group in American politics. While America was founded under the leadership of non-Christian Deists and Skeptics (the true source for the best part of America's written, although often-abused, freedoms), fundamentalism has long provided a howling background chorus. (John Chuckman: God Bless America -- Welcome to Ripley's Believe It or Not of Christianity. (2004)

*2. ABONUTEICHOS later IONOPOLIS (Inebolu) Pontus, Turkey: A minor city, presumably an Ionian foundation, halfway along the inhospitable Paphlagonian shore of the Black Sea (Pontus Euxinus). It achieved full civic status in the 1st c. A.D. and adopted the name Ionopolis under Marcus Aurelius. Its only claim to fame (considerable at the time) was as the seat of the bogus oracle set up by the charlatan Alexander (Luc. Pseudomantis). Traces of ancient walls have been recorded on the acropolis, and architectural fragments are common in the town. (Google)

3. írás

Március 6.

Tegnap ismeretlen forrásból nyilvánosságra került az EU diplomata Catherine Ashton és Urma Paet, észt külügyminiszter lehallgatott telefonbeszélgetésének egy részlete, amelyből kiderült, hogy nem Janukovics kormánya, hanem az új kijevi koalíció bérelte fel azokat az orvlövészeket, akik az összeütközések során tüntető civileket és fegyvertelen rendőröket is gyilkoltak -- egymásnak ugrasztva a két tábort. Ashton azt állította, ő nem hallott róla, hogy a kórházi orvosok megállapították, és fényképfelvételekkel bizonyították, a szembenálló felek sebeiből  azonos fegyverek golyóit operálták ki..., de megígérte a felháborodott Paetnek, hogy vizsgálatot fog indítani az ügyben. Mivel az EU támogatta új koalíció, amelynek eredetileg kötelessége lett volna eljárást indítani a feltételezhető elkövetők ellen, de nem volt hajlandó,  ezért nagyon valószínűtlen, hogy Ashton a szavát fogja állni. Sokkal valószínűbb, hogy hagyni fogja a dolgot elcsitulni, az egyéb mocskos kijevi visszaélésekkel együtt a feledés áldott/átkos homályába veszni. A 11 perces leleplező videofelvétel egyelőre elérhető a YouTube-on. Részlet a brit Guardian által közzétett beszélgetésből:

Paet: "What was quite disturbing, this same Olga (Bogomolets, H.K.) told that, well, all the evidence shows that people who were killed by snipers from both sides, among policemen and people from the streets, that they were the same snipers killing people from both sides. So she also showed me some photos, she said that as medical doctor, she can say it is the same handwriting, the same type of bullets, and it's really disturbing that now the new coalition don't want to investigate what exactly happened. So there is a stronger and stronger understanding that behind snipers it was not Yanukovych, it was somebody from the new coalition."

Ashton: "I think we do want to investigate. I didn't pick that up, that's interesting. Gosh."

 

2. írás

Február 18.

Az Egyesült Nemzetek egy régebbi, 2011-es felmérése szerint az Egyesült Államok azzal, hogy olyan gazdasági körülményeket teremt, több mint 700 ezer polgára hajléktalan -- sátrakban, sufnikban vagy leselejtezett buszokban meghúzódva, minden közszolgáltatást nélkülözve tengődik --, megsérti az Emberi Jogok Univerzális Deklarációját és a Gazdasági, Társadalmi és Kulturális Jogosultságok Nemzetközi Megállapodását. Akik erre dühödten úgy reagálnak, hogy máshol még rosszabb, sőt válságos a helyzet, azok más fejlett ipari országok helyett a 'harmadik világhoz', energiaszegény országokhoz vagy a szabadpiaci gazdaság okozta kudarcba belerokkantakhoz hasonlítják. Az ilyen hamis kibúvót hangoztatóknak Robert F. Kennedy együttérzésére lenne szükségük, aki azt mondta: "Úgy vélem, hogy amíg bőség van, a szegénység gonoszság."

Valójában abszurd és semmivel sem menthető, hogy ma már több mint 1 millió ember feje fölött télvíz idején nincs fedél, és egy 2010-es adat szerint már akkor 6,8 millióan éltek családjuknál 'kényszer társbérletben', akik nem tudtak önállósulva a saját lábukra állni, vagy önállósulási kísérletük során a saját lábukon állva maradni. Az utóbbi 5-6 évben folyamatosan növekvőben az arány, ahol egymásra utalva két, sőt három generáció marad egy fedél alatt, vagy költözik össze olyan helyzetben, mikor hosszabb idő óta munkanélküli, vagy minimálbérből küszködő valamelyik családfenntartó. A NewsBusters szerint a 'megduplázódó' lakosság ('dubbled up' population), melynek tagjai gazdasági kényszerből rokonoknál, ismerősöknél, barátoknál húzzák meg magukat, 13%-kal növekedett 2009 és 2010 között 6 millióról 6,8 millióra.

(A hazai életvitel ilyen mérvű hanyatlása ellenére 2010-ben az Obama-kormány, a republikánusokkal karöltve, 55 milliárd dollár támogatást adott ajándékba arra érdemesített országoknak -- ebből 30 milliárdos katonai segélyt Izraelnek. Miért is ne szórná nagyvonalúan a pénzt, ha folyamatosan emelni tudja az államadósság felső határát, a Federal Reserve pedig korlátlanul nyomhat pénzt?)

A munkanélküliek tényleges számával kapcsolatos hivatalos svindlivel foglalkozott a Lapszemlék-kommentárok rovatunk tavaly áprilisban:

A Gilford Securities Pénzügyi Szolgáltató Csoport ügyintéző vezérigazgatója, Jerome Corsi  monetáris riadója’,  a Red Alert,  a harmadik kategóriába sorolja az Obama kormány munkaüggyel kapcsolatos statisztikai közléseit.  Tavaly például januárra 8,3%-os munkanélküliséget jelentett, mikor Corsi sokrétű „reál” kalkulációja elérte a 23%-ot. Megdöbbentő differencia, ami azonban nem okoz társadalmi bizalmatlanságot és feszültséget, mert nem jut a jónép tudomására: a közmédia mindig csak a hivatalos adatot közli, amelynek lehetőleg 8-10% alatt kell maradni, mivel az ennél  magasabb munkanélküliség már a depresszió egyik jellemző tüneteként elkönyvelt.

Corsi számításait alátámasztotta a neves közgazdász, John Williams felmérése, aki az évtizedek során egyaránt szolgált gazdasági tanácsadóként híres-jelentős privát személyeknek és Fortune 500-as giga vállalatoknak. A Shadow Government Statistics nevű népszerű elektronikus gazdasági híradóban ugyanarra az időszakra majdnem azonos adatot, 22,9%-ot jelzett.

Honnan származik az eltérés a kormány és az elismert privát szakértők statisztikája között? A különbség a számítási módszerekből adódik. Az alapkérdés,  a döntő mérlegelési szempont, hogy végül is ki számít munkanélkülinek és meddig. (Ennek meghatározása a kormány részéről mindig politikai motivációjú, míg a társadalmat több síkon, humán valóságában vizsgálóké inkább szociális indíttatású, sőt lehet nemzetérdekű.)  A nagy kérdésre a válasz az USA-ban államonként változik, mivel a helyi kormányok maguk döntik el, hogy hány hétig fizetnek munkanélküli segélyt, és hogy milyen szociális juttatást engedélyeznek és meddig a túlélésért küszködőknek.

Hosszantartó munkanélkülinek számít, aki 27 hétnél vagy ennél hosszabb ideig állástalan -- ezek milliói sorsukra hagyottan szinte semmilyen támogatást nem kapnak.  Paul Krugman A leírt munkanélküliek című idei cikkében (The New York Times, 2014. február 9) kiemeli, hogy a hosszantartó munkanélküliek száma közel van a csúcshoz: a korábbi 10-20% helyett 2014-ben 35,8%.  Krugman  az Urban Institute kutatója, Josh Mitchell adataira hivatkozik, miszerint téves az a hiedelem, hogy a hosszútávon munkanélküli amerikai egyike azoknak az embereknek -- értsd 'nem fehér' és tanulatlan --, mivel 50%-ban 'nem-hispániai fehér'.

A diplomások ugyan biztonságosabb helyzetben vannak az alacsonyabb végzettségűekhez viszonyítva, viszont ha elveszítik a munkájukat, még magasabb számban kerülnek a hosszú távon munkanélküliek közé. A Georgetown University Oktatás és Munkaerő Központjának közlése szerint a közelmúltban végzettek 7,9%-a munkanélküli. (Túlképzés miatt a gépészmérnöki, informatikai és antropológia szakon végzettek jelenleg  különösen hátrányos helyzetben vannak.) Ami talán még ennél is aggasztóbb, hogy a Munkaügyi Statisztikai Hivatal felmérése szerint a közelmúltban diplomázottak 37%-a olyan munkát végez, ami csak középfokú végzettséget igényel. (Így olyan fizetési kategóriában vannak, amiből nem tudják visszafizetni tanulmányi kölcsönüket -- komoly hiányt okozva vele az államháztartásnak.)

Minél hosszabb ideig állástalan valaki, annál nehezebb visszatornászni magát, és 45 éves kor felett különösen nehéz újra munkaviszonyba kerülni. Krugman szerint a republikánus törvényhozók között nem igen lehet olyant találni, aki e tény ellenére akárcsak halvány részvéttel is lenne a munkanélküliek iránt. Ennek oka, hogy továbbra is dívik köreikben az a szemlélet, miszerint aki dolgozni akar, az mindig tud munkát találni, csak a lusta és felelőtlen "loser" vár el munkanélküli segélyt a társadalomtól. "Az eredmény az, hogy amerikaiak milliói ténylegesen le lettek írva -- elutasítottak a lehetséges munkaadók által és magukra hagyottak a politikusok által, akiknek kusza agyúsága a szívűk keménységével egyező" -- állapította meg Krugman.

 

A témában lásd még: Lapszemlék 2013. I félév, 6. írás;   A boldogság kék madara A fogyasztói társadalom; Lapszemlék-kommentárok 2011. II. félév, 7 írás

Addenda

Another Obama Success Story – The ability for military families to make ends meet has gotten more difficult in the past four years. According to the Center on Budget and Policy Priorities 340,000 veterans receive public money for housing. And, 900,000 veterans live on food stamps. About 5,000 active duty troops are receiving food stamps. Most are junior troops with large families according to the Pentagon. December 24, 2013

There is no proposal for addressing the source of that suffering, for healing an economy that is increasingly skewed in favor of the wealthy as most Americans fall further behind.  Measures like these won’t save the middle class – or the American economy – unless we address the top 0.01 percent’s hijacking of our national income. The $302 billion earmarked for infrastructure repair is a good thing. But it’s less than one-tenth of the $3.6 trillion in repairs that the American Society of Civil Engineers tell us is needed in the next six years. Similarly, the “Buffett rule” is a step in the right direction. But a society in which a billionaire like Warren Buffett pays the same tax rate as his secretary is a still society with an un-progressive and unjust system of taxation. We shouldn’t just bring billionaires’ taxes up to their secretaries’ level. We should double them. (Richard Eskow: The White House Budget: A View from the Left. Campaign for America's Future Blog. March 11, 2014)

As the Populist Majority website documents, voters across the political spectrum are seeking “left” solutions. Some examples:

·         73 percent say they are dissatisfied with the current state of the economy.

·         72 percent think the state of our economy is “not so good” or “poor.”

·         65 percent think the recovery is weak.

·         81 percent are concerned that their income isn’t keeping up with the cost of living. (They’re right.)

·         43 percent say employment or “the economy” is our biggest problem.

During the 1960s, Cesar Chavez lead the UFW through a series of historical victories, raising wages, improving benefits, and regulating workplace safety. At its height, the group’s contracts covered more than 100,000 farmworkers. In the seventies, the union had 50,000 members. Today, that number is down to 6,000. Reportedly, only 2 percent of farmworkers are unionized today. (B. Mynt. March 31, 2014)

 „Barack Obama has been the first president in decades not to mention poverty in his State of the Union Addresses.” (Mark Karlin, editor and publisher of BuzzFlash at Truthout. Interview. August 2012)

 

1. írás

Február 6.

 

 

Egy kedves Olvasóm a napokban azt kérdezte tőlem, megvannak-e még azok a sátorvárosok, amelyek 2008-ban jöttek létre az otthonukat tömegesen elvesztő amerikaiak menedékeként. Az Olvasói levelek rovatban figyelemmel kísérhető levélváltásunk során gondoltam arra, hogy némi kiegészítéssel áthozom a témát ide, a Lapszemlék-kommentárok rovatba is, mivel a jobbról és balról egyaránt atlantista magyar médiában ugyanúgy kényes, hallgatásra ítélt téma az USA szegénység és hajléktalanság problémája, mint az amerikai híradásokban.

 

Mint a kérdésre válaszként írtam: Nemcsak hogy megvannak ma is a sátorvárosok, hanem egyre több van belőlük szerte az országban.  Bár az amerikai média elhallgatja a létezésüket, viszont a BBC már 2012-ben több mint 50 sátorvárosról számolt be, ahol a kétségbeesetten kapaszkodók még meghúzzák magukat, mielőtt csőlakók lesznek. A New York-i Business Insider 2012 augusztusában azt írta, több mint 700 ezer hajléktalan próbál túlélni az egyre kilátástalanabb gazdasági helyzetben, amikor tele vannak a menhelyek, zsúfoltak és a közegészségre nézve veszélyesek a nyomortelepek és sok éves várakozási idő van a lepusztult, államilag bérelt vagy támogatott gettólakásokra.  Habár a legtöbb nyilvántartott sátorváros a melegebb éghajlaton van, de egyre több található a keleti partvonalon is, ahol kemények tudnak lenni a telek. Nézem az időjárást, New Jerseyben jelenleg, február 4-én este 11 órakor -2 fok van, és újabb hóvihar közeledtét jelezte az esti híradó arra az egész környékre, ahol 3 nagyobb sátorváros lakóinak kell majd megbirkózni a 20 mérföldesnek ígérkező széllel. Mindenesetre nem csak politika, hogy nem hallunk a hajléktalanok százezreknek sorsáról.  A régi mentalítás maradványaként az USA-ban még mindig szégyen, sokak szerint Isten büntetése szegénynek lenni.

 

Erről a döbbenetesen antihumánus mentalitásról írt memoárjában Virginia Foster Durr (1903-1999), az 50-60-as évek polgárjogi harcainak, főleg a szegregáció felszámolásának egyik kiemelkedő nőalakja, a legnagyobb őszinteséggel:

 

Az anyám és az apám és mindenki, akit respektáltam és szerettem azt mondták, hogy ezek az emberek (környékbeli vasérc- és szénbányászok) egyszerűen csak ilyenek (nyomorultak) voltak.  Szimplán csak fehér szemét voltak. Ha súlyos vitaminhiányuk, parazitájuk vagy maláriájuk volt, és ha véznák, éhesek vagy erkölcstelenek voltak, az a vérükben volt. Szegény fehér szemétnek születtek. Dohánylevelet rágcsáltak, attól nyáladztak. Ha büdösek és koszosak voltak, nos így szerettek lenni. (...) Így születtek. Nincs büszkeségük és ambíciójuk. Ha bármit adsz is nekik, elisszák, vagy valami marhaságra költik. Erkölcstelenek, és ostobán költik a pénzüket. (Outside the Magic Circle)

 

Természetesen ugyanilyen, keresztényinek legkevésbé sem mondható megvetéssel beszéltek a feketékről is, bár a szegregáció következtében a fehérek körében nyilván nem voltak központi téma. Durr azt írta a textilmunkás fehér gyerekekről, hogy mind sápadtak voltak, fehér hajjal és fehér szemöldökkel, szempillával. A szegény fekete gyerekek pedig hamuszürkék voltak, lisztes zsákból készített ruhát viseltek -- alsónemű nélkül --, és az orruk mindig csúnyán váladékozott. „Úgy nőttünk fel, legalábbis én úgy lettem nevelve, hogy a gazdagság elosztása Isten elrendelése” -- írta Durr.  Ezt jelentette a mondás, hogy a sors a vérben volt, ami ellen nem lehetett és -- mi a legkényelmesebb? -- nem is kellett semmit tenni.

 

Akadémiai terminológiával 'társadalmi Darwinizmusnak' nevezik ezt a jelenséget, amely a származásból következő rátermettség és morális értékítélet jogán a civilizáció és a szabadságjogok védelmezőjeként őrzője a 'vér tisztaságának', igazolva és indokolva ezzel a társadalom felső rétegében elfoglalt helyét -- közvetve a társadalmi megosztottság két végletét: a kizsákmányoló mérhetetlen gazdagságát és a kizsákmányolt kegyetlen nyomorát. Nemcsak az öröklötten kiváltságos elit, hanem a beépülő új burzsoázia képviselői, mint például  a legendás hírű üzletember, kőgazdag John D. Rockefeller (1839-1937) iparmágnás is a 'social Darwinism' híve volt: saját karrierjét mint a (kiválasztottság révén) legrátermettebb bravúrját könyvelte el "a természet törvényének és Isten (elrendelésének) érvényesüléseként".  Ezt a dekadens szemléletet többek között egy széles, tehetős és öntudatos középosztály kialakulása, a közművelődés kiszélesedése és a szekularizálódás felgyorsuló folyamata szorította egyre inkább háttérbe a XX. század korai évtizedeitől kezdődően. 

 

A XX. század második felében már komoly társadalmi megmozdulások és pozitív szociális intézkedések történtek a szegénység és munkanélküliség csökkentésére, szervezkedések folytak a munkakörülmények javítása és a reális bérezés érdekében -- szemináriumok indultak, továbbképzések folytak, munkásegyletek, szakszervezeti uniók alakultak, sztrájkok szerveződtek. Lyndon B. Johnson 1963-ban -- valójában a legyilkolt John Kennedy társadalomfejlesztési tervét magáévá téve -- "háborút indított" a szegénység ellen. Ezt a programtervezetet -- egy országos jellegű szociális védőháló létrehozását (Economic Opportunity Act), amelyre 947 millió dollárt irányoztatott elő a kongresszussal -- az motiválta és rakta végül sínre, hogy egybevágott az egyre radikalizálódó polgárjogi küzdelmek alapkövetelményeivel. Johnson bősz kritikusainak, akik bőven akadtak, azzal érvelt, hogy a szegénység elleni háború során megszavazott anyagi juttatások és államilag támogatott lehetőségek nem könyöradományok, hanem „felemelkedési lehetőségek népünk elhanyagolt egyötöde számára”. ("elhanyagolt" = kizsákmányolt eufemizmusa)

 

 

Azt mondtuk nekik, hogy a gazdagságból "lefelé is fog jutni"!

 

Ronald Reagan elnöksége idején azonban aktivizálódott az az egocentrikus, gyors kielégülést igénylő, harácsoló és mértéktelenül fogyasztó ’me generation’, amely aztán önmagába felejtkezve kritikátlanul jóváhagyta, vagy -- részben érdekből, részben tájékozatlanságból, részben rövidlátásból -- elnézte a politikai, gazdasági és monetáris alapú világbirodalmi tervek  gyakorlati megalapozását.  Másfél évtized alatt -- főképpen a 'Reaganomics' (Reagan brutális adócsökkentéssel járó 'trickle-down' gazdaságpolitikája)(*1) révén --, a gazdagok sokkal gazdagabbak, a szegények sokkal szegényebbek lettek. A folyamat eredményéről hosszabban beszámoltam Clinton erkölcsi lakmuszpróbája címmel a Magyar Demokratában 1996-ban publikált cikkemben, ahol a következő volt olvasható:

 

A Columbia School of Public Health 1996-ban közölt adatai szerint 1979-től 1994-ig bezárólag az Államokban a 6 éven aluli szegénységben élő gyermekek száma 3,5 millióról 6,1 millióra, a szegénységi arányszám 18%-ról 25%-ra emelkedett. Nem kis meglepetésre 62 százalékuk teljes állásban dolgozó (többnyire minimál bérből élő) családokból kerül ki. Az amerikai szegény fehér gyerekek száma jóval meghaladja a többi nyugati jellegű demokráciákban élőkét. A gyermek szegénységi szint a városokban a legmagasabb, 36%, a kertvárosokban 17%, míg vidéken 27%. Dr. Lawrence Aber, az Egészségügyi Központ (Health Center) igazgatója az adatokat közlő tanulmány kapcsán felhívta a figyelmet az “emberi tőke” szegénységből adódó megdöbbentő elpocsékolására. "Ez a pocsékolás óriási kockázat az országra nézve, termelési és egyéb szempontokból egyaránt" nyilatkozta Aber. "A szegénysorból kikerülő gyerek ugyanis serdülőként nagyobb számban marad ki az iskolából, hoz gyereket meggondolatlanul a világra, válik fiatalkorú bűnözővé és szorul később munkanélküliként állami támogatásra."

 

A társadalmi polarizálódás folyamata odáig fajult az évek során, hogy a Wall Street Journal 2006 novemberében vezércikk írási lehetőséget adott egy demokrata szenátornak, aki őszintén aggódó képet festett az ország válságossá váló helyzetéről.  James Webb, 9 komoly témájú könyv szerzője, az elmúlt 25 évet számba vevő analízisének címe Osztályküzdelem -- még nem osztályharc! --, és így kezdődik:  A legfontosabb -- és szerencsétlen módon legkevésbé vitatott -- politikai téma egy osztályalapú rendszer felé való sodródásunk, amihez hasonlót a XIX. század óta nem láttunk. A szenátor számos bizonyítékát adja, hogy a konzervatív gazdasági filozófia a gyakorlatban nem vált be, "a trickle-down economics didn't happen", annak ellenére, hogy Reagan gazdasági minisztere, David Stockman annak idején teljes mellbevetéssel kiállt mellette azt állítva, hogy a gazdagoknak nyújtott adókedvezmények, ill. az őket érintő üzletszabályzók beszüntetése (deregulation) következtében mindenki másnak, idővel a legszegényebbeknek is csurran-csöppen.

 

Ezt követően az évek során több cikk is megjelent a 'jövedelem élesen növekvő kiegyensúlyozatlanságáról' -- különösen 2007-ben, mikor a kongresszus elfogadta a George W. Bush által sürgetett adócsökkentést a leggazdagabbaknak --, éppen csak arról volt csönd, hogy folyamatosan mennyien kerülnek a kudarcot vallott gazdasági helyzet és munkanélküliség következtében az utcára. Bár én naponta minimum 5-6 órát böngészem a sajtót, és esténként többnyire 2 világhíradót is látok, nem tudok visszaidézni egyetlen riportot vagy képet sem, amely az utcára kilakoltatottakról, vagy sátorba kényszerültekről készült volna, holott ha valami, a vizuális dokumentáció felhívta volna a figyelmet az egyre komolyabb problémára. A cél persze, azóta is egyfolytában, éppen ezt elkerülni. A tudatlanság és a tudni nem is akarás a békés legelészés titkai.

 

Az amerikai társadalom a legaljára csúszottakra leginkább karácsonykor vagy a novemberi hálaadás ünnepén áldoz komolyabb figyelmet. Ilyenkor, ingyen pulykaosztás idején, az össznemzeti jóságtól való megilletődöttségben kollektíven könnytől homályosak a szemek.  A húsra kiéhezettek  sora hosszú, az emlékezet, hogy mi juttatta az országot ide, viszont rövid. Ronald Reagan, akiről úgy tudni, hogy megvetette a szegényeket, és megtört minden uniós szervezkedést, 1980-ban és 1983-ban is Az év embere lett a TIME magazinban, George W. Bush pedig 2000-ben és 2004-ben nyerte el ugyanezt a világviszonylatban figyelemre méltatott címet. Értékelésükben mit se számított, hogy elindítói voltak annak a(z előre látható) folyamatnak, minek következtében 2010-re az ország jövedelme kevesebb kézben összpontosult, mint az elmúlt 80 évben bármikor, és 2013-ra "Amerika a sátorvárosok országa lett". (Peter Schiff)

 

*1 "Trickle-down economics" and the "trickle-down theory" are terms in United States politics to refer to the idea that tax breaks or other economic benefits provided to businesses and upper income levels will benefit poorer members of society by improving the economy as a whole. (Class Struggle. The Wall Street Journal Editorial. November 15, 2006)

 

 

Addenda

 

"Income in America is now more concentrated in fewer hands than it has been in 80 years. Almost a quarter of total income generated in the United States is going to the top 1 percent . The top one-tenth of 1 percent of Americans now earn as much as the bottom 120 million. The marginal income tax rate on the very rich is the lowest it has been in more than 80 years. Under President Dwight Eisenhower ... it was 91 percent. Now it's 36 percent. " (San Francisco Chronicle. October 24, 2010)

 

Now, we are in a moment of existential crisis as a country. As we recover slowly from the Great Recession, we’ve discovered that we don’t much like what we see. Only 28% of Americans say the country is headed in the right direction. Some 67% are dissatisfied with the wealth distribution in this country. And as corporate profits soar to new heights, working folks get the shaft sharing in virtually none of the gains of the recovery. In fact, 95% of the income gains over the recovery years have gone to the top 1% of income earners. It is clear now that we have two economies: one for a thin slice of educated elite and one for everyone else.  (Krystal Ball: I Don't Want Hillary Clinton To Run For President.  MSNBC's Real Clear Politics.  February 11, 2014)

 

In 2006, 17.4 percent of children in America lived below the poverty line, substantially more than in 1969. And even this measure probably understates the true depth of many children's misery.  Living in or near poverty has always been a form of exile, of being cut off from the larger society. But the distance between the poor and the rest of us is much greater than it was 40 years ago, because most American incomes have risen in real terms while the official poverty line has not. To be poor in America today, even more than in the past, is to be an outcast in your own country. And that, the neuroscientists tell us, is what poisons a child's brain. (Paul Krugman: Poverty Is Poison. The New York Times. February 2008)

"The top 1 percent now accounts for 23.5 percent of the national income if you include capital gains. In 1979, they only had 9.8 percent of the nation's earnings. During that same period, tax rates on the richest Americans have actually dropped. So as the economy went one way – toward more money going to the rich – the tax system went the other." (The Washington Post. September 13, 2010)

 

VISSZA a Lapszemlék rovathoz

VISSZA az EMPIRIA Magazin nyitólapjára