EMPIRIA Magazin – Kuliffay Hanna írása

2002. június

 

 

MÉG MINDIG TABU?

 

 

 

A magyar média amely az amerikai társadalmi és kulturális élet minden részletét hajlamos kielemezni és a lényegtelen dolgokon morfondírozni, elcsámcsogni , ez a média alig foglalkozik az USA mindenkori legnagyobb szexbotrányával. Még az Internet pesti csevegőjében is  szemmel láthatóan tájékozatlanok a hozzászólók az ügy mélységét és szívszorító tragédiáját  illetően. Aki közülük a leginkább és őszintén felháborodottnak látszott, az az amerikai 60 minutes pedofiliáról illetve a pedarasztiáról  szóló egyórás tv-műsorát látta valahol. Talán még mindig tabu a téma Magyarországon?

 

Igen, még mindig az. És ezt nem vádként mondom. Bizonyos mértékig érthető. Az egész mocskos ügy, és maga a pederasztia/pedofilia fizikai, szellemi, pszichikai kegyetlensége, megalázó volta valójában taszít, és szégyenérzetet kelt mindannyiunkban. Talán a legkifacsarodottabb eleme, hogy akiknek semmi köze hozzá, akik eddig azt sem tudták, hogy felnőtt férfiak és első elemista kisfiúk között akár homoerotikus, akár homoszexuális viszony egyáltalán létezhet, azok is lesütött szemmel, kényszeredetten tudnak csak beszélni róla, majdhogy nem bűntudattal. (Én magam is, aki katolikusként nőttem fel, a múltban belémsulykolt gátlásokat legyőzve szinte rá kell kényszerítsem  magamat, hogy a témáról írjak.) A hallgatás azonban nem teszi meg nem történtté a dolgokat. És még kevésbé védi meg a felnövekvő generációkat. Az újonc ministránsgyerekeket. Az ősszel első osztályba lépő kisfiúkat.

 

A 80-as évek óta többször vihart kavaró, de az utóbbi hónapokban elemi erővel pusztító botránysorozat felvetette a kérdéseket, vajon a morálisan korrumpált egyház képes lesz-e belülről megújulni? Képes lehet-e a jelenlegi pápai vezetés alatt megtisztulni?  Vajon ezen az elévült,  elidegenedett hierarchikus monstrumon belül áthidalható-e a szakadék  az amerikai  klérus és hívei között?  Vajon a bűnpártolásuk révén bűnrészes püspökök és bíborosok hajlandók lesznek-e, ha másért nem, az egyház érdekében önként lemondani görcsösen markolt hatalmukról? A hónap közepén Dallas városában rendezett  püspöki konferencia volt hivatott választ adni ezekre a kérdésekre, és egyben konkrétan elősegíteni a megtisztulás folyamatát, a bizalom hídjának újjá építését. A három tanácskozási nap azonban látszólagos eredményei ellenére valójában csak színjáték volt. A hívek felháborodásának lecsillapítására, ugyanakkor időnyerésre és porhintésre szolgáló, látszatmegoldást kereső színjáték.

 

“Égi kapcsolatokra hivatkozni és közben piszkos ügyeken rajtaveszni  – mint gyerekek szexuális kihasználása, és ami még rosszabb a bűnözők védelmezése – nemcsak morális probléma” írta Lance Morrow még márciusban a Time magazin Nézőpontjában. “Az amoralitáson túlmenően  hivatással való visszaélés végzetes bűne. Kétséges, hogy realizálja-e a katolikus egyház milyen mortális sebektől vérzik, ha mindezekre a hivatalos válasz csak vonakodó, aggodalommal és undorral vegyes  reakció.”

 

Ennek ellenére, vagy éppen ezért voltak, akik a nyár elejére sorsdöntő változást reméltek. Mások szkeptikusak maradtak, vagy lemondóan legyintettek. Ugyanis volt már ilyen nagy felhajtással beharangozott konferencia, nem is egy, de lényegében semmi se változott. A National Catholic Reporter 1983 óta rendszeresen tudósított a püspöki kar évi konferenciájáról, ugyanakkor párhuzamosan a papi visszaélések és lelepleződések számszerű növekedéséről. A katolikus lap már 1984-ben felhívta a figyelmet az egyházon belüli szubkultúra létrejöttéről. A riporter, Thomas C. Fox akkortájt éles kritikát kapott, amiért írni merészelt a kléruson belül hallgatólagosan  elfogadottá vált visszaélésekről és ennek kapcsán a krízis elhatalmasodó veszélyéről.

 

CSAK PORHINTÉS

 

Az idei konferencia nyíltan elégedetlen kritikusai szerint “az egyház a klérus érdekét továbbra is előnybe részesítette a gyerekek érdekével szemben”. A püspöki kar leszavazta a hívek tömegei által támogatott javaslatot, hogy a kiskorúak védelmében akár egyszeri szexuális visszaélés-erőszak esetében is automatikusan és véglegesen fosszák meg az egyház képviselőjét papi méltóságától. A “one strike and you are out” szemlélet indokolatlanul túlzónak és szigorúnak bizonyult a püspökök többségének szemében.  Ez úgy értendő, hogy Isten minden beteglelkű szolgája büntetlenül kipróbálhatja és megúszhatja egy (1) gyerek tönkretételét?

 

Nem szó szerint és mégis. Az alapszabály 5. cikkelye ugyanis azt javasolja, hogy a gyermekrontókat az első bűncselekmény után el kellene távolítani az aktív lelkészi szolgálatból, és meg kellene fosztani nyilvános misebemutatási, illetve reverenda viselési joguktól, de továbbra is dolgozhatnának az egyház részére (pontosan hol? milyen felügyelet alatt?), celebrálhatnak privát misét, tehát megtarthatják papi címüket (ami pedig a visszaélések folytatásának leghathatósabb eszköze), ugyanakkor teljes egyházi fizetésre és juttatásokra jogosultak. Vagyis a hívek továbbra is kötelesek eltartani őket.

 

A cikkely értelmezése és gyakorlati megvalósítása egyelőre – és ki tudja meddig – szubjektív és kontraszelektív. Mi realizálódik belőle, kardinálisa válogatja. És 178 van belőlük! Az egész szabályzat tervezet, és ezen belül a kötelező és egységes megvalósításra vonatkozó javaslat egyelőre csak morális elvárás, amit  állítólag még ki kell dolgozni, és aztán újra jóvá kell hagyatni. Lehet-e valaha is egyöntetűen, az ország minden egyházmegyéjében kötelezővé tenni?  Ezt hivatalosan senki nem ígérte. Mivel a szerzetesrendek mindig is függetlenek voltak, nyilván  a 15 ezer barátra soha egy percig sem fog vonatkozni a Dallasban hozott döntés egyetlen kitétele sem, holott közülük is szép számmal éltek vissza fogadalmukkal és hivatásukkal.

 

Valójában az is lehet – és itt nyilatkozik meg leginkább, hogy az alapszabályzat  csak porhintés –,  hogy soha senkire nem fog vonatkozni. Ugyanis mielőtt hatályba léphetne, az egész okirat a Vatikánba megy engedélyezésre. Megvitatásra. Átgondolásra. Végső kiértékelésre. A Vatikánból máris jelezték, hogy sok mindennel nem értenek egyet. Természetesen. Leginkább azt az utóbbi hónapokban Amerikában elterjedő gyakorlatot ellenzik, ahol a polgári perek során bírói döntésre kiadták a titkos, belső használatra őrzött személyes dossziékat. Hogy miért? Mert ezek bizonyítékként felhasználva minden esetben a vádlókat igazolták, tehát a hívek és gyermekeik érdekvédelmét szolgálták. Ami természetesen homlokegyenest  ütközött az egyház érdekeivel.

 

Huszonegynehány áldozat vállalkozott rá, hogy a konferencián való megjelenésükkel, kísértő személyes tragédiájukat élőben előadva emlékeztetik a püspöki kart ezrek néma szenvedésére. Köztük páran már 1992-ben is próbálkoztak áthatolni a klérus és a hívek közötti bástyafalon. Próbáltak a szívre hatni, ami semmilyen organizációnak nincs – még az égi jóváhagyással  irányítottnak sem. Védelmet nem is, csupán üres ígéreteket kaptak. Nem véletlen tehát, hogy a Dallasban megjelenők mindannyian  szkeptikusok voltak. A felkért nyolc püspök és kilenc kardinális közül négy volt hajlandó meghallgatni őket. A pápai megfigyelő távolmaradt.  Miért is érdekelték volna a megbecstelenített, tönkretett, drámai sorsok.

 

“A tragédiák túlélői kitárták a szívüket, lemeztelenítették a lelküket,” – nyilatkozta a Survivors Network of Those Abused by Priests (SNAP) szervezet országos elnöke a Washington Postnak, és mint hozzátette, “nagy sírás volt”. A Post szavaival  “udvarias meghallgatás után a püspökök és a kardinálisok testületileg, minden nagyobb megrendülés és együtt érző szavak nélkül távoztak. A SNAP washingtoni elnökének meglátása szerint nyilván abban a hitben, most már minden el van intézve, az ügy be van fejezve. “De ez közel sem a dolog vége.” – fogadkozott Mark Serrano.

 

CSUPÁN HIT KÉRDÉSE

 

Nemcsak a SNAP, de  felmérések szerint a hívek  80%-a is eredetileg azt remélte, nyilvános megszégyenülésükben egyes püspökök és kardinálisok önszántukból lemondanak. Mivel ez nem következett be, a Vatikántól várják el a pedofil és pederaszta papokat ide-oda helyezgető, bűntetteiket palástolgató és ezzel közvetve bátorító feljebbvalók felelősségre vonását.  A konferencia vezető püspöke,  Wilton D. Gregory ezzel kapcsolatban a következő elegánsan kitérő választ adta: “A püspökök számon kérhetősége égető kérdés, és minden okom megvan rá, hogy azt higgyem, ez a téma jelentős figyelmet fog kapni.” Kitől, hol, hogyan és nem utolsó sorban mikor? A részleteket ügyesen elkerülve Gregory (19 évi eltussolás után) némileg mentegetődzve hozzátette, hogy a püspöki kar elkötelezettjévé vált az ügynek, mivel látta milyen tragédiákat okozott az intézkedések hiánya.

 

A Boston Globe  idézte a Catholic Action Leagu-et, amely ugyan pozitívan ítélte meg a pedofilek elleni intézkedések tervezetét, de hozzátette: “a püspöki kar gyakorlatilag semmit sem tett a papok ismétlődő törvénysértéseit elősegítő feljebbvalók ellen.”  Látszat intézkedésként egy belső vizsgálóbizottságot jelölt ki, amely hat hónapon keresztül hivatott a testület felelősségét tanulmányozni. Hat hónap hosszú idő, ráadásul a hívek pénzén vett időpocsékolás, mivel a kánonjog szerint a püspökök senki másnak nem tartoznak elszámolással, csak a Pápának.

 

A püspöki testület tagjai több okból nem hajlandók bűnösségüket megvallani, pláne lemondani. Ha megtennék, bárki,  akár a kispénzű hívek is perelhetnék őket, sőt komoly ítéletre is sor kerülhetne, mivel nem állna mögöttük az egyházi tekintély és vagyon.  Ezenkívül el kéne hagyniuk rezidenciájukat (a leginkább forró vízben levő bostoni bíboros Bernard F. Law például  16 millió dolláros palotában lakik, míg a chicagói Francis George "csak" 12 milliósban), le kéne mondaniuk bentlakó titkáraikról és állandó személyzetükről, fényes estélyek, pazar vacsorák adásáról, külföldi nyaralásokról és más megszokott  luxus járandóságokról. Persze nemcsak a luxusról, hanem magáról a státuszról és a velejáró nagybetűkkel írandó HATALOMRÓL is. Erre férfiember aligha hajlandó magától.

 

A Catholic Action League szerint viszont “amíg nem kerül sor pár rezignációra, a katolikus hívek elégedetlenek lesznek”. Sőt felháborodottak. Mégse fogadjon egy elveszett gombot se rá senki, hogy emiatt lázasan csomagolnak Bostonban a püspöki palotában.

 

Sokaknak talán érthetetlennek tűnik, miért hogy a pápa a forrpontján levő krízis ellenére szilárdan  támogatja a püspökök makacs ellenállását.  Ennek elhallgatott, de legfontosabb oka elkerülni a precedens teremtést. Ha egyszer, egyetlenegyszer alkalom adódna a Vatikán és a klérus felülbírálására, átszakadnának a gátak. Többet nem lenne visszaút. Ha a hívek csak egyetlen téren elszámolásra késztethetnék, sőt felelősségre vonhatnák és megregulázhatnák az isteni trón lépcsőjén ülő vezetést, akkor más téren sem lehetne őket ettől a jogtól megfosztani.(*1)

 

A Vatikán vértizzasztó rémálma, hogy egy napon a hívek észbe kapnak, és anyagi elszámolást követelnek. Firtatni kezdik a bevétel-kiadást.  Bele akarnak látni a könyvelésbe. Ellenőrizni akarják az üzleti manipulációkat, gyanús befektetéseket, indokolatlannak látszó kifizetéseket. Az önkéntes adományok sorsát. A pazarló költekezést, múzeumi szinvonalú gyűjtőszenvedély kiélését. Az egyházi közvagyon és az egyházi elit magánvagyonának titkosított viszonyát. A bármikori esetleges pénzügyi számon kérést, vagyis a végzet előidézését elkerülendő a pápa nem engedheti meg a hívek bárminemű követelésének teljesítését, így a pedofil szubkultúra túlélését támogató püspökök és bíborosok felelősségre vonását sem.

 

A fontos és sürgős kérdés, hogy végül is mi lesz a gyermekekkel?  Ki képviseli jövő generációk érdekekeit? A válasz erre az, hogy a szekuláris társadalom – bár még nem a megfelelő szinten. Amit azonban nem szabad elfelejteni, hogy az államilag támogatott gyermekjog és gyermekvédelem nagyon is új vívmányok: a XX. század második felében  megvalósuló szekuláris társadalmi berendezkedés ritkán hangoztatott, méltatlanul háttérbe szorított rendkívüli eredményei.

 

*1 Az egyházon belüli legkülönbözőbb problémák eltussolása olyan régi, mint maguk a bűnök. Részlet Paul I. Murphy:  La Popessa cimű könyvéből: "Archbishop Cardinal O'Connell, known as "Gangplank Bill" by his detractors because he was so often seen boarding or departing pleasure craft to or from the Bahamas, the cardinal had his darker side. He had suffered three nervous breakdowns.  His nephew, Monsignor J.P.E O'Connell, whom the cardinal had made chancellor of the Boston archdiocese, was forced out of the church in disgrace because of a sordid sex scandal. But worse still, a bizarre murder had been committed in the cardinal's own household by one of his male staff. O'Connell had boldly exercised his immense power to suppress these shadowy happenings in the Boston media."

 

 

Addendum

 

Megdöbbentő poll eredmények! Katolikus és nem-katolikus szavazók döntő hányada elégedetlen az amerikai püspöki kar dallasi programjavaslatával. A CBS News június végi telefonfelmérésének eredménye szerint a katolikusok 73%-a ellenzi, hogy a gyermekek elleni szexuális visszaélést elkövető pap, egyházi funkcióit korlátozva ugyan, de továbbra is a papság kötelékébe maradhasson.  (Nem-katolikusok 79%)  Az egyház közvetett kritikáját mellőző egyenes kérdésre, el kell-e távolítani az egyház kötelékéből a szexuális bűntett elkövetőjét, a megkérdezettek 93%-a  igennel felelt – katolikusok és nem-katolikusok egyaránt.

Az eseményeket figyelemmel kísérők 41%-a szerint a püspökök saját és papjaik bőrét mentve  hozták meg döntéseiket.  Csupán 3% (!) ítélte úgy, hogy  a gyermekek érdekeit  tartották szem előtt. Lesújtó vélemény, amely ugyanakkor konkrét tényekre és adatokra alapozott. (A bíborosok humanitását sem értékelték sokkal többre: 8% vélte úgy áprilisban, hogy a kardinálisok a gyermekáldozatok érdekeit figyelembe véve intézkedtek.)  A Vatikán már jelezte, elfogadhatatlannak tartja a zéró toleranciát, vagyis az első bűncselekmény maximális büntetését, ennek következtében a katolikus hívek körében vesztett támogatottságából. Májusban 45% kritizálta a Pápa és a Vatikán engedékeny hozzáállását, ami 64%-ra növekedett júniusra.

A római katolikusok 80%-a társadalmi ügynek tekintve civil hatóságokkal vizsgáltatná ki a papok szexuális bűncselekményeit, és kötelezné az egyházat a vonatkozó személyes iratok átadására. Csupán 10% ragaszkodna az eddigi eljáráshoz, amelynek során a nemi erőszak, molesztálás és pornográfia penitenciaként pár miatyánkkal  volt elintézve.)

 

The sexual exploitation of children on the Internet is a $20 billion industry that continues to expand in the United States and abroad, overwhelming attempts by the authorities to curb its growth, witnesses said at a Congressional hearing on Tuesday.  (. . .) George W. Bush and Michael Chertoff have had a raging pedophile in Homeland Security for months, even years before Chertoff came on board, but no one knew? Frankly, I don't understand how this is possible. The man used his government phone and his AOL account. (Taylor Marsh: Keep Kids Safe)

 

The church's bankrolled spin is well under way. The so-called "Catholic League" rants that the numbers of clergy abusers are no more and maybe less than in other professions. So what? That makes as much sense as telling your mother when she finds out she has terminal cancer not to worry, because other mothers have it as well. Others have tried to unsuccessfully minimize the issue with the hardly newsworthy revelation that only a small percentage are really true pedophiles and most victims are above the age of reason. Again, a resounding so what? Abuse is abuse, and that's the point, not the age of the victims. It is not the numbers that cause the most anger and disgust. It's the dishonest and uncaring way the institutional church has responded to abuse victims and its stubborn refusal to acknowledge its primary role in this era of shame. This pain is re-victimization -- slamming the victims all over again by trying to sandpaper them out of existence with ludicrous claims that they have exaggerated, imagined or caused their own abuse. The spin also tries to blame the press, the lawyers and the so-called dissenters and unorthodox. The worst offense of the institutional spin doctors is that they continue to insult the intelligence of those they are trying to convince. (Thomas Doyle: Steps in bishops' forced march toward accountability. National Catholic Reporter.  2004)

"We find that the sexual instinct, when disappointed and unappeased, frequently seeks and finds a substitute in religion." (Baron Richard von Krafft-Ebing, author of Psichopatia Sexualis.1806)

 

Az Országos Katolikus Beszámoló 2004-ben emlékeztetett rá, hogy 1990-ben egy kanadai püspök, Alphonsus Penney önként lemondott, mikor az általa kijelölt bizottság leleplezte azokat az egyházmegyéjében elkövetett borzalmas szexuális bűnöket és visszaéléseket, amelyek az egész országot megrázták a 80-as években.  "We are a sinful church. We are naked. Our anger, our pain, our anguish, our shame and our vulnerability are clear to the whole world. . . I'm prepared to take the responsibility, and that's something I have to live with." Those were the words of then-Archbishop Alphonsus Penney of Newfoundland, Canada, in 1990 on announcing his resignation after a committee that he had appointed to look into sexual abuse in his archdiocese returned a scathing assessment of his handling of the matter. Penney did not have Vatican approval to resign. He just did so because he had come to realize that he had terribly mishandled reports of sexual abuse of children. He had failed his people as a spiritual leader. And he stepped down. Thomas W. Roberts: The accounting begins -- Inside NCR -- the Archbishop Alphonsus Penney incident is instructive in the wake of reports on sex abuse – Editorial. National Catholic Reporter.  March 12, 2004.

The problem of abuse by priests is far older than anyone in the church admits publicly. The earliest church records concerning sexual misconduct by priests come from the Council of Elvira, he says. That synod took place in what is now Spain in the year 309. There was a treatment center for abusive priests in Hartford, Connecticut, as far back as 1822, Wall says, and the Vatican issued instructions to American bishops on how to judge and punish accusations of criminal acts by priests as far back as 1883. Wall provided his translation of the 1883 instructions to CNN. They do not refer to any specific crimes, but refer to “abuses” and “evils.” They set out how to investigate, judge and punish crimes by priests, laying out rules such as the examination of witnesses in private, and the opportunity for the accused to know the charges and to respond and appeal. (Richard Allen Greene: Onetime priest crusades for abuse victims suing Catholic Church. CNN. 2011. [Patrick Wall is an ex-priest, driven from ministry by the feeling that his superiors used him to help cover up sex abuse by other clergymen. And he's using the training he gained as a priest to work with victims of abuse who want to take the church to court. Greene])

"In the civil cases, we have taken over $3 billion, but you're not getting a lot of change in the system." (Patrick Wall ex-priest. July 2011. [Since 1991, Wall has consulted on more than 1,000 abuse cases, helping lawyers pick apart defenses mounted by dioceses from Alaska to Australia. Now a senior consultant at the law firm of Manly and Stewart in Southern California, Wall spoke to CNN on the sidelines of a recent conference for legal and religion scholars at Cardiff Law School in Wales. In Philadelphia, where four priests and a Catholic school teacher were indicted on sex abuse charges earlier this year, Wall says he is helping the district attorney build an unprecedented criminal case not only against the clergy, but against an archdiocesan official who supervised them. Richard Allen Greene])

 

Lásd még:  Én vétkem, én vétkem...; A bálvány hihetetlen dolgai;  Közös titkok, közös bűnök;  Lapszemle II. rész, 5. írás; 23. írás; Lapszemle-kommentár 2004. II. félév, 27. írás; Lapszemle 2007. I. félév, 20. és 2. írás;  Lapszemle-kommentár 2007. II. félév, 6. írás; Lapszemle 1997-2001 23. írás;  Lapszemle-kommentár 2010. I félév, 8. és 9. írás;  Szexbotrányok pápai áldással

 

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenkor rovatban.) Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez, írjon Hannának: Editor@EmpiriaMagazin.com

 

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenkor rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára